Hát akkor itt egy próba. Ha sikerrel jár, kösz a javaslatért. Ez is egy naggggggyon érdekes koncert és zene volt. Álmomban nem gondoltam ,hogy ez lesz belőle... 50 percen keresztül szinte ugyanazt játszani és nem unalmas. sőőőőt......
Sajnos ebből kimaradtam, pedig ki volt nézve... Most kis eü. kényszerpihenő van...:)
Csúnya dolog, de azért "örülök", hogy más is észreveszi, ha szar a hangosítás és ezt meg is meri említeni...
Egyébként sanda a gyanúm, hogy ezeken a "külső teres" MÜPA koncerteken talán nem is a Ház csinálja a technikát, hanem valaki óccóbb hozza. Nem tudom...
Ellenben itt egy hely, ahol kibicsaklott hangosítást még nem igazán hallottam. És most "ragadt" össze ez a tavalyi koncert és csak most élvezem igazán. Egy remek belga csapat valami egészen finom zenével.
Jazz Showcase 2015 első, pénteki koncertjén az előcsarnokban (is) rosszul lőtték be a cuccot: a dob csápolása teljesen elnyomta a zongorát az első számnál. szerencsére utánahúztak, de az első szám borzalmas volt. ráadásul oldalról kevernek, ahol semmit se hallhatnak.
Burján Orsi és a Pálinkálom (már a zászlótérben) nagyon jó volt, főleg az utolsó szám. ott a hangosítás is jó volt.
Ja. Izlések és pofonok..... Ezt mondom mindíg én is....:)))
De azért. Most négyen nyilatkoztunk meg a koncert hangosítása ügyében (újság, Perempe, Te meg én) és egybehangzónak tűnik: valami nem volt rendben.
Egy bizbasz kis popkoncerten valahol akárhol egy ilyen baki szó nélkül el is megy, belefér - no de az ország egyik legelső koncerttermében azért, hmmmmmmmm...
Nem, valóban nem volt bántó, de bosszantó... Főleg, mert idehaza ez sajnos elég gyakori jelenség a minőséginek szánt koncerten is...
Egyébként egy figyiszt. Igen, bántó is volt... Nekem picit megfájdult a fülem és még késő este is éreztem. Persze, a nagyon szar hangosításnál azért másnapig tart a kellemetlen érzés.. Szóval ebben is vannak fokozatok...:))
Egyébként idővel meghallgattam magát a lemezt is, amit ugye itt a MÜPA-ban is promotáltak. Hát azért egy igazi stúdiófelvétellel még a gagyibb számok is jobban mutattak ,mint a helyszníi csoda hangosítással....
jut eszembe, kérlek ajánljatok nekem olyan Scofield lemezeket, ami nem pornófilm aláfestő giccs, hanem rendes hard funk vagy bármi más hasonló. biztos van bepótolnivalóm, csak mindig a lófarkas beszívott féldiszkójába futok bele.
erkélyen ültem, ott sem szólt szépen de nem volt bántóan hangos, csak kicsit.
izlésekéspofonok, nekem a trafós nem teccett (felvettem, otthon se), sco nekem túl populáris önmagában, ez meg igy együtt okés volt (jobb mint pl a tyúbon a svájci fesztiválvideó, bár az sem rossz aért)
én odáig vagyok a meleg bőgőhangért, na az pont ronda volt, szemben az elbahott basszgityóval, ami gyönyörű.
Egy ilyen kaliberű csapat már általában hoz magával saját technikust is....(Habár, ez annyira szagosan PR hakni turné volt, hogy talán még ezen spóroltak, hogy minél több jusson a sajátba...)
Én a éppen a pult mögött ültem és csak annyit láttam, hogy két ember dolgozott rajta. pontosabban egy, a másik meg (talán?) tartalékként ült mellette. Naiv feltételezésem szerint ez lehetett a helyi ember és a potmétereknél meg a saját technikus kavarhatott.
Persze ez csak feltételezés. Egyébként a magyar technikusok nagyon sok koncertet képesek totál tönkrebaxni a túlerősítéssel. Ezt különösen annak fényében mondom, hogy a már többször idézett Trafó-béli Medeski koncert többek között azzal keltett bennem különösen nagy feltűnést, hogy kellemesen, pont annyira volt hangosítva amennyire kellett. És szerintem ott saját, külföldi technikus volt....:))))
Amúgy meg: valóban, Medeski halvány árnyéka volt önmagának, lábbal, láb nélkül bárhogyan...
De ez érdekes: én pl. korábban az orgonát és a szoprán szaxofont nem bírtam jazz-ben. Medeskiék emlékezetes Trafó béli koncertjére is tévedésből keveredtem. Amikor rájöttem, hogy kik is fognak játszani, el se akartam menni, mert előtt tucatnyi Medeski felvételt hallgatva semmi kedvem nem volt rájuk. Ma már tudom, hogy ritka szar minőségű hang és video felvételek voltak és hála a jó istennek, hogy a végén mégis elmentem...
Éppen neki köszönhetően ma már imádom a Hammond orgonát (is) és ha lehet ki nem hagynék egy Premecz Matyi koncertet se, mert ő is nagyon jó ezen a masinán...
/És most nem hisztizni, hogy hát bameg, ez nem is jazz... hirtelen elsőre ezt találtam...:)) /
(A szoprán szaxofonnal viszont a mai napig nem bírtam kibékülni. Ha olyant meghallok, a teremből is kiszaladnék... tudom, hüjjjje bunkó vagyok, de akkor is....)
Szerencsémre megnyugodtam: a "hozzáértő kritikus" is finoman megjegyezte, hogy túl volt erősítve... És ne mcsak a gitár, hanem az orogona is. Egyedül Wood basszusa szólt szépen, főleg a bőgője, amibe már annao a TRafóban is beleszerettem...:)))
Én bátran mondom, hogy ez egy ritka szar hakni-koncert volt, talán 2,5 szám ért benne valamit, amikor tényleg megfeledkeztek róla egy picit, hogy most nem lemezbemutató PR turnén vannak, részben sznob közönség előtt egy sznob helyen, hanem szimplán önmagukat adták....
Egyébként csak ne utáld a dobszólókat, max, itt voltak Martin villanásai picit harmatgyengék. Egyébként nagyon jó dobos ő...
Amúgymeg, vannak lélegzetelállító dobszólók is, pl.:
https://www.youtube.com/watch?v=v_yFIDp6SbQ
Ez mondjuk a TRafóban esett meg - ésa MPA-ban nem is durrant volna ekkora nagyot......
tényleg hangos volt. kár, hogy nem figyelnek oda az emberek véleményére, mert legközelebb is hasonlóan állítják majd be.
a zenei produkcióról: én a dobszólókat rühellem (még ha jók is). Medeski miért nem használja a pedált? jó, ott van neki Wood, de akkor is... én csak DeFrancescot hallottam (élőben, ill. a youtube-on van fenn videó: trombitál, és közben hozza az alapot pedálon), utána nem tetszett. egy éve voltam utoljára a MüPában Shaktin, az sokkal jobb volt. ritkán járok könnyűzenei koncertekre, nincs összehasonlítási alapom. idén ezeken voltam: Djabe/Steve Hackett, Tiken Jah Fakoly, Kft, Zanzibár. naná, hogy Fakoly és a Kft tetszett legjobban.
De én most azt kérdezném kíváncsian, hogy járt-e valaki tegnap a MÜPA-ban a Medeski-Scofield koncerten?
Mert én ott ültem és a csalódottságtól még felállni is nehezen tudtam a végén. Az ismerősöm közben elszunyókált! Én bizony nem is tudtam volna, mert elképesztően túl volt vezérelve a hangosítás, szinte az élvezhetetlenség határáig. Pedig a a fsz.-n a leghátulsó, 25. sorban ültünk...
A csalódás részben a borzalmas hangosításból adódott, részben pedig a túl populárisra vett programból. Továbbá abból, hogy Medeskiék hármasban kb. 2 v. 3 éve a TRafóban egy fergeteges koncertet csináltak. Ezt eleve nehéz lett volna felülmúlni.. De azért egy legalább egy hasonlóan ütős est még elment volna...
Ehhez képest most Scofielddel kiegészítve nekünk túlzás volt ennyi nagy név és egymás túlságosa tisztelése... Talán 3 szám erejéig tudtak megfeledkezni a körítésről és adták önmagukat, amilyenek szoktak (volna) lenni....
És hát persze sokadszor bizonyosodott be, hogy ilyen jellegű zene ebben baromi szép, baromi nagy teremben nem hat úgy, mint egy személyesebb hangulatú klubszerű objektumban....