Havária írt valamit, ami fontos. Mégpedig az, hogy be kell teljesüljön az a szerelem, hogy tudhassuk, hogy az az Igazi (vagy sem). Addig csupán azt tudhatjuk, hogy bizonyosan nem lehet, vagy talán, illetve hogy nagyon szeretnénk, ha az lenne (csak ő erről mit sem sejt). Tehát a 2mp-es, meg a plátói nem az. Van egy olyan ismérve az Igazinak, hogy azt kapod tőle amit Te adsz neki, hogy egész pontos legyek, ugyanúgy mindent megtenne érted, mint Te érte.
Calliope: Ott valami bibi van, ahol te elveszel az érte való rajongásban. A hagymában nem az a lényeg, hogy mindketten egyétek, csak mert az egyik szereti. Ha egy ilyen lánnyal hozott volna össze a sors, nem tudtam volna megvárni, hogy teljesen "átalakuljon", mert nem bírom, ha valakinek nincs egyénisége, nincs tartása. Én dobtam volna ki jóval hamarabb (Kevésbé karcos esetem volt is).
Calliope, le vagyok nyűgözve. Ez nagyon szép volt.
De én őszintén hiszek abban, hogy van amikor ennek nem kell bekövetkeznie. Mégpedig abban az esetben ha nem kezdesz hagymát zabálni csak azért mert a másik szereti. Biztos vagyok benne, - saját szüleimen látom - hogy van olyan amikor két ember nem arra használja fel a másik teljes megismerését, hogy megváltoztassa, hanem hogy "bánni" tudjon vele. Azt pedig hogy a "bánás" ne legyen bántó, semmi másra nics szükség mit szeretetre (nem szerelemre!) és tiszteletre. Nem is a másik kvalitásait kell tisztelni, hanem csak az embert benne. Azt az embert akit szeretünk. Lehet, hogy butaságot írok, de talán az a titka, hogy fel kell ismerni azt amikor elmúlik a lángolás, és meg kell vizsgálni magunkban, hogy szeretetté, vagy közönnyé szelídült-e. Ha az előbbi, akkor van esély egy hoszú, akár családban folytatódó kapcsolatra. Ha az utóbbi, akkor pucolás! :)
Szerintem fel lehet ismerni, már az első találkozás alkalmával is. Persze az egyáltalán nem biztos, hogy akkor tudatosul bennem, hogy valóban VELE hozott össze a sors. De, ha később visszagondolok, rájövök, hogy már akkor tudtam, akkor éreztem, hogy Ő az, de nem tettem magamévá ezt a kósza érzést, gondolatot.
Amikor valami megmagyarázhatatlanul vonz felé, s most nem elsősorban a testi vonzódásra gondolok, hanem arra, amikor úgy érezem, hogy a lelkem felé repít.
Aztán, ahogy a kapcsolat kezd kibontakozni, teljessé válni, egyre jobban érzi az ember, hogy IGEN, ez az, amire mindig is vágyott.
Ezzel is elég furcsán vagyok, de azt hiszem hogy csak akkor derül ki valakiről hogy igazi-e ha már a kapcsolat beteljesedett. Lehet, hogy már nem vagyok kamasz - bár azt nagyon sajnálnám, ha ez derülne ki. :) - de én mindig akkor ismerem fel, hogy szerelmes vagyok, amikor már túl vagyunk az első néhány nap nagy szenvedélyein. Akkor amikor először hiányzik annyira, hogy fáj tőle a gyomrod és legszívesebben a falhoz vágnád a klaviatúrát és őt is kirángatnád a melóhelyéről, csak hogy együtt lehessetek.
Az Igazi. Becsüld meg.
Sok szépet írtatok róla, és igazatok van. Csakhogy van a dolognak egy másik oldala is. Amikor annyira szerelmes vagy belé, hogy mindenben szeretnél eggyé válni vele, gondolataiban, érzéseiben, rezdüléseiben, mindenben, mert neked ő a tökéletes pár, az Igazi. És eljön a nap, amikor vele falatozod a hagymát, pedig korábban utáltad, de mivel ő szereti, ezért Te is. És ez jó így, sokáig-sokáig.
Aztán eljön egy nap, amikor először érzed meg (újra), hogy a hagyma büdös, és rossz ízű. Próbálsz nem figyelni rá, próbálod továbbra is kettőtök összhangjáért jóízűen veleenni. De egyre kevésbé bírod.
Aztán egyszercsak rájössz, hogy ebben a fene nagy odaadásban Te magad elvesztél. Az Igaziért föladtad saját magadat. És akkor kiköpöd a hagymát, és soha többé nem fogod tudni Vele falatozni. Ez fáj, és bánod, és bánt, mert elvesztetté valami csodát, de nem tudsz rajta változtatni.
Sz. P.: Búcsúzóul
Mostmár megint tudom milyen,
Amikor feljajdul a szívem,
Ó, azért annyira nem szerettelek,
Hogy meg se szerezve elveszítselek,
Hogy úgy érezzem, kicsentek
Lelkemből valamit a szentek.
Nem fáj olyan nagyon nekem,
Széjjelszórni szeretetem,
Mint visszakapni tőled a szívemet,
Amit még át sem tudtam adni neked,
S lemondó mosolyod hamar
Mélyen meleg szívembe mar.
Ne gondoljál többet velem,
Sokba kerül az már nekem,
Ó, azért annyira nem szerettelek,
Hogy most mondani bírjam: ég veled,
Csak annyira, hogy tudtam,
Miattad magamnak hazudtam.
Így gondoltam én is, csak talán körülményesebben fogalmaztam (akárhányszor lesz szerelmes az ember, mindig azt hiszi, akkor szerelmes igazán.)
Mi a véleményetek a be nem teljesült nagy Ő-ről? Tudod, hogy Ő az, aki úgy szeretne, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek, de mégsem tudott beteljesülni. Hogy látjátok ezt, kedves jólelkű, sokat tapasztalt Tasztaltársak?
Arról is lehet megismerni az Igazit (sajnos, csak utólag), hogy rá mindig emlékezni fogsz. Az első Igazim több, mint 11 éve hagyott el, de még mindig szinte minden percre élesen emlékszem, bennem él teljesen, mintha még mindig velem lenne, pedig évek telnek el, hogy nem is hallok felőle. A legutóbbi Igazival még inkább ez a helyzet; azt hiszem, ő volt az Igazibb, és félek is tőle, hogy mi lesz, ha majd ő is mindig ugyanennyire bennem él majd (tudom, hogy így lesz), nem megy-e ez az esetleges új kapcsolat kárára. Mindig érdekelni fog, mi van vele, boldog-e (mert megérdemelné). Írtam már egy másik topicban, hogy annyira "együtt voltunk", annyira értettük-éreztük egymás minden rezdülését, hogy szinte fájt. Teljesen meztelennek éreztem magam előtte, mintha a bőröm sem lett volna rajtam, annyira ismert, mindenem az övé volt, és fordítva. Bármire képes voltam érte, és ez itt most tényleg úgy értendő, hogy bármire, gondolkodás nélkül. Most úgy érzem, ilyen nem lehet több, de persze éreztem már így az előző elvesztésekor is, tehát tudom, hogy meg fog ez változni. Ugyanezek az érzések nem voltak meg ennyire intenzíven más kapcsolataimban, és ez különbözteti meg az Igazit a nem annyira igazitől. Ők már visszavonhatatlanul életem részeivé váltak; a legkülönbözőbb helyzetekben és dolgokról Ők jutnak eszembe. Egy hely a városban, egy zeneszám, egy film, vagy csak egy szó - itt élnek velem, körülvesznek, mint a levegő, ugyanennyire természetesen és magától értetődően. Talán ezért nem tudok leszokni a dohányzásról sem, mert mindketten cigiztek, és minden szál cigaretta egy kicsit rájuk is emlékeztet.
Becsüljem meg, ha úgy érzem, ő az Igazi? Persze, hogy megbecsülöm. Ezért (is) szerettem őket, mert pont a legjobbat tudták kihozni belőlem, pont értük voltam képes olyan dolgokra, amikre egyébként nem, mert olyan szemét önző, semmire sem jó alak vagyok nélkülük.
Persze, hogy létezik Igazi. Nekem már volt kettő is. Tényleg. Szerintem lehet több is belőlük. És közben tudtam is, hogy ők azok, mert ezt érzi az ember. Akik nem voltak igaziak, azokkal pont az ölte meg a kapcsolatot, hogy nem éreztem őket Igazinak - abba is hagytam, relatíve rövid idő után. Az Igaziak mellett viszont kitartottam. Úgy értem, elég sokáig. Mondjuk az egyik elhagyott, tehát ott nem volt mit tenni, illetve korábban kellett volna, de akkor ezt még nem tudtam.
Most már megtanultam, hogy tényleg jobban oda kell figyelni, nem elég a tudat, hogy mindketten az Igaziak vagyunk egymás számára.
Ezt megkönnyíti bagojj tökéletes meglátása (saját interpretációmban), hogy az Igazi számára nem nehéz bármilyen áldozatot is meghozni, ebből tudni, hogy ő az.
Havária:meg fox lepődni, én találkoztam 2 mp-es Igazival (persze itt az Igazi rugalmasan értelmezendő...). csak elmentem mellette és egy pillanatra rám nézett, mosolygott, de azt a mosolyt soha nem felejtem el, azonnal szerelmes lettem :) persze megállni már nem volt bátorságom :(
más. a lányok kicsit könnyen mondják valakire, hogy Igazi. tőlem a barátnőm 1 hónap után kérdezte meg, hogy ő-e számomra az Igazi, mert neki én vagyok. aztán 2 hónapra rá mégis ő dobott.
egy barátom örök érvényő mondása: akárhányszor lesz szerelmes az ember, mindig azt hiszi, akkor szerelmes igazán. és ez igaz, így higgyétek el.
Itt már mindenkinek volt/van legalább egy, de van akinek több IGAZI-ja is. Én miért nem éreztem/érzem úgy hogy nekem volt/van? Persze a bölcs öregek aszongyák, hogy eljő az valamikor... De mikor?! Pedig már én sem vagyok mai csirke, akarommondni friss sajt.
Madárka, szerintem sokan vagyunk mindkét nem képviselőiből, akik így gondoljuk. És sokan vannak akik úgy gondolják mint Csülök. Szerintem ez így normális. Tapasztalataim szerint tragédia abból szokott származni ha két különböző képpen gondolkozó szalad egymás karjaiba. De azt gondolom, hogy az érzés amit akkor érzünk mikor azt mondjuk Igazi, meg nagy Ő, az teljesen ugyan az és a köznyelv még mint szerelem szokta emlegetni. Csodálatos érzés.
A sors útjai kifürkészhetetlenek! Na ilyen nagyszerű bölcsességet nem is mondok többet (pedig tudnék!), inkább leírom a saját történetemet:
Az ifjú Csülök némi keresgélés után kb. 21 évesen megtalálta az IGAZIT! Igaz, hogy idősebb volt nála és férjezett volt, egy kisgyerekkel, ráadásul a Csülök família nem győzte lebeszélni az ifjú Csülököt, de mégis. A hölgy elvált, szerették egymást. Aztán az ifjú Csülköt besorozták a hadigépezetbe, a világ végére. A nagy Ő egy ideig lelkesen látogatta, aztán már csak leveleztek, aztán egyszer csak jött egy barátságos bulcsúlevél...
A hadviselt Csülök leszerelt. Néhány hónap múlva megtalálta őt az IGAZI, aki ugyanaz volt mint az előző. Szerették egymást. És akkor a hölgy kapott egy nagyon jó állásajánlatot a Bundesrepublikba, amit nem lehetett viszautasítani. Katonaviselt Csülök egy darabig levelezett szíve, hölgyével, de aztán, eléggé el nem ítélhető módon mást talált, és érzékeny búcsút vett párjától. Eltelt, vagy tíz esztendő, mire a hamincéves Csülök megtalálta az IGAZIT. Nem lep meg senkit remélem, hogy ugyanazt az IGAZIT találta meg mint az előző két alkalommal. Azóta, mintegy 13 éve boldogan élnek, amíg...
Nem az az érdekes hogy elveszítettük egymást, az Élet szinte mindig átlép rajtunk. Néha hagy egy kis időt élvezni, de néha azonnal reagál a dög. A tény az, hogy szerintem mindenki nagy Ő akivel hosszabb-rövidebb ideig maradéktalanul boldogok voltunk. Ezek oly kis darabok ebből a rohadt életből, hogy sosem fogom ezeket a pillanatokat elfelejteni és e boldogság morzsák másik felét szerelmeim őrzik. És ezek a kis emlékek segítenek normálisan viselkedni, gondolkozni, érezni, álmodni.
Azt azért mindenképp hozzátenném, hogy ilyen különleges pillanatokat nekem nem csak szerelem tud okozni, hanem például egy találkozás a térrel és idővel, egy nagy egyedüllét valami szép helyen nagy gondolatokkal, vagy a gyerekeimmel töltött idő néhány valóban frenetikus pillanata. De ez nem ehhez a topichoz tartozik, bocs az offért.
Ha úgy érzed, hogy Ő az igazi, és ez az érzés tartósan fennáll, akkor sem szabad lustálkodni! A kapcsolat nem csak úgy zajlik, véleményem szerint. Mindkét részről sok figyelem és odaadás szükségeltetik. persze, ha az IGAZról van szó, akkor ez édes teher...
Anno : Megbecsültem , mert azt hittem Ő az igazi.Ő is azt hitte , hogy én.Többéves kapcsolat után bevittek a seregbe.Három hónap után kiderült számára , mégsem én vagyok az igazi.
Most : Megbecsülöm , mert azt hiszem Ő az igazi.Ő szintén úgy gondolja , én vagyok az igazi.Már öt éve hisszük el egymásról , hogy Ő a nagy Ő.
Jól érzem magam vele annyira , hogy két éve együtt élünk.
Megbecsüljük egymást !!!
Ez érdekes, bár miért ne fordulhatna elő. Hogy lehet, hogy elveszítettétek egymást? Ha az nagy Ő, hát ki lehet nyomozni, nem? Persze, az sem biztos, hogy mindenki, akinél ott van egy darabka a szívedből, az nagy Ő. És akkor még nem is bezséltünk azokról, akik ugyan nem nagy Ő-k, de kedvesek, aranyosak, szeretetreméltók - csak hát épp nem mi vagyunk azok, akiktől ezt meg tudják kapni. Hejj, nehéz ügy ez.
Egérke bazira egyetértünk, de - és ezért itt meg fognak lincselni - nekem volt már kétnapos nagy Ő-m is. Sosem fogom elfelejteni. El kellett utaznia, azóta sem láttam. Nagyon rég volt, már meg sem ismernénk egymást, de egy darab az övé a szívemből. De mint tudjuk minden tovább osztható. Az én szívem is és vannak egyedek akiknek szívesen adom.
Engem megtalált az IGAZI. Wagy én Őt? Egymásra találtunk és ez yo! És megtartjuk egymást! Mert meg kell tartanunk, hiszen olyan drága kincs nekünk a másik. Már több, mint egy éwe Ő wan és én wagyok Neki. És ez örökké így lesz!
Az ember többször is lehet nagyon szerelmes, de mindig azt hiszi, hogy az az igazi, amit éppen átél.
A nagy Ő pedig az SZVSZ, akivel úgy éled (le) az életed, hogy tiszteled, szereted, megbízol benne (mert meg lehet benne bízni!) és nem utolsó a harmónikus szerelem megléte sem. Hát aki ilyen párt talál magának, az elmondhatja, hogy megtalálta az igazit.
És én is csak azt mondom, amit a topic nyitója: Becsüld meg!!!
putyi
Miért gondolod hogy nem volt igazi?
Szerintem lehet hogy az volt csak nem vigyáztak egymásra. Csatlakozom bagojjhoz, ha nem kezelik, a horzsolások is nagy bajt okozhatnak, hát még ha rosszul kezelik.
A tüzet is táplálni kell.
bagojj
Hát igen amikor nem csak úgy érezzük hogy mident megtennénk Érte (SZVSZ igen gyakori és kissé esztelen nézet, ált. a kapcsolat kétségbeesett megmentését szolgálja), hanem egyszerűn csak figyelembe vesszük az Ő igényeit is. Én ezt ép most "tanulom".
Sajnálom, ami történt Veled, de én azt mondom hiába érezted úgy, hogy Ő az igazi, sajnos kiderült, hogy mégsem. Én úgy gondolom, hogy mindenkire vár a nagy Ő, csak meg kell találni. Ki előbb, ki utóbb leli meg a számára igazi nagy Ő-t.
bagojj írta:
"nem esik nehezedre nagyon figyelni rá és különböző kisebb-nagyobb figyelmességeket tenni, valahogy nagyon összejönnek dolgok (érdeklődési kör, szereti a hagymát, azonos dolgok jutnak eszetekbe, ráadásul egyszerre, kitaláljátok egymás gondolatát, stb.)"
Két éve találtam meg az igazit. Pontosan ezek voltak a jellemzői, bár a hagymát nem szerette, de ez nem érdekelt.
Két hete veszítettem el az igazit.
Nekem Ő volt a nagy Ő. Nem küzdöttünk egymásért. Összekerültünk. Úgy érzem -és ezt mások is mondták-, hogy minket egymásnak teremtett a sors. Ő ezt több, mint másfél évig ugyanígy látta. Aztán egyik napról a másikra már nem így gondolta. Miért?
Mindegy. Én még sosem szerettem ennyire nőt, és a közeljövőben biztosan nem is fogok. Ezt a két évet nem lehet felejteni.
De ez kicsit OFF volt.
Szerintem is lehet érezni, ha valakit az igazival hoz össze a sors.
Bocs a keserű sorokért, majd átvonaglok a Szerelem vége topicba :)
