1 Kritikám. Objektíven közelítettem meg, mikor írtam, bíztam abban, hogy így is nyilvánul meg.Két gondolatot mégis megosztanék ezzel kapcsolatban:
a. Kis hangterjedelem - nem ledegradálásként írtam, az, hogy valakinek több oktávos hangterjedelme van,
nem jelenti azt, hogy tud is énekelni. Sok olyan általan kedvelt előadó van, akik nem nagy hangterjedelemmel
bírnak, pl Suzanne Vega,Nick Cave Dave Pirner és még sorolhatnám..nem az határozza meg szerintem egy művész minőségét, hogy mekkora hangterjedelemben énekel, hanem az, amit alkot.Persze, a hangterjedelem is fontos lehet, de Zsuzsa esetébennem. Milyen unalmas lenne, ha mindenki Tarja Turunenként vagy Loreena McKennittként lenne elkönyvelve.
b. Visszavonom ünnepélyesen a Dum-duli-dú-ról alkotott kritikámat, mivel megszerettem a dalt:)
c. szubjektíven nézve szerintem látszik, hogy szeretem a lemezt, az egy dolog, hogy az önismétlés kicsit zavar, de a többi dal kárpótol.
2. Nem vagyunk egyformák, mindenkiben más KZS kép él és szerintem ezzel nincs baj....nem tetszhet minden dal egyformán mindenkinek és a lemezekkel is így vagyunk.Gondolom, ezzel mindenki így van. Szerintem topictársaim és jómagam számára fontos Zsuzsa munkássága és nem azért írunk kritikát, hogy a művésznőt ledegradáljuk, hanem azért, mert szeretjük, tiszteljük és becsüljük....és bizonyos dolgokat illetően lehet hiányérzetünk. Mindenki másképp elemez egy dal, másképp lát és nincs is ezzel baj, mivel nem vagyunk egyformák. Ámbár egyben igen: a nyalifalizás szerintem távol áll tülünk(szerintem tudod, mire gondolok:)
3. Joan Baezt én is szeretem, a régi lemezek mellett a Play me backwards a kedvencem:)
Üdv mindenkinek. L. Éva vagyok, a kezdetektől a fórum nem regisztrált olvasója. Leszögezném, hogy Koncz Zsuzsa lelkes rajongója vagyok, és amióta hallgatom és ismerem, személyisége és varázsa nekem csak pozitívumokat adott.
A 37 című lemezre irányuló össztűz és kritika mélységesen ledöbbentett, és elkezdtem erősen kételkedni abban, hogy valóban a „Koncz Zsuzsa rajongók” oldalát olvasom. Ezért döntöttem úgy, hogy regisztrálok, és hozzászólok. Nem vitaindítónak szánom, és nem is kritizálom az eddig véleményezőket, csak a magam meglátásaival szeretném visszaigazítani a kibillent egyensúlyt.
Egy ilyen művész-rajongó kapcsolat, ha jól működik, kétoldalú és kölcsönös. Biztos vagyok benne, hogy Zsuzsa dalaival, művészetével adni akar, és jobbá tenni a világot. A befogadó oldaláról nézve nyilván mindenki a maga világában éli meg és „raktározza”, amit a művésznő nyújt, és mindenki saját világába illeszti be, amit Ő üzen. Ha ez negatív hullámokat gerjeszt, akkor ott szerintem nem a „kínálattal” van a baj. Zsuzsa mindenkinek ugyanazt nyújtja – ki mit vesz át belőle, hogyan éli meg és hogyan építi be saját életébe, az már a befogadón múlik.
Szövegcentrikus vagyok és többnyire holisztikusan közelítem meg a dalokat, és azt keresem bennük, hogyan illeszthetem bele saját életembe, hogyan építkezhetek belőlük, és milyen gondolatokat ébresztenek bennem, szóval az összkép dominál. Persze a dalok hallgatása közben néha felkapom a fejem, vagy megdobban a szívem, vagy lúdbőrös leszek egy-egy gondolat hatására, és ezt is nagyon szeretem. A zeneszámomra alárendelt, és mind az eddigi albumoknál, mind a 37 esetében jól szolgálja a gondolatokat, amelyeket kísér.
Az új album nekem nagyon beleillik az eddigi képbe. Az első hangtól kezdve, és azóta akárhányszor meghallgatom, borzongat, felemel és elgondolkodtat. Nyilvánvalóan eddigi munkájával Zsuzsa magasra tette a mércét és nálam ez az album is hozza a kívánt szintet. Ahogy én látom, Zsuzsa mindig az élet oldaláról közelítette meg a dolgokat, és dalaival arra próbálta irányítani a figyelmet, hogyan tehetjük élhetőbbé a mindennapjainkat a mindenféle zűrzavarokban. Nekem ezt a kritériumot a 37 maximálisan teljesíti. Mindemellett szervesen kapcsolódik eddigi munkáihoz, folytatja, és tovább építi azt a gondolat és érzelemvilágot, amit eddigi életművében megalapozott.
Tudom a történelemből (meg mert átéltem), hogy néha markánsabb társadalmi helyzetekben a dalok értelmezhetősége óhatatlanul politikai felhanggal keveredett, és emiatt politizálásnak tűnt. Szerintem, Zsuzsa soha nem ment szembe szándékosan a hatalommal, felelősséget érezve hallgatói iránt, emiatt nem hiszem, hogy kockáztatta volna azt amire, ha kezdetben nem is tudatosan, életét feltette. Hiszem, hogy az igazi boldogság része az is, ha az ember szereti, amit csinál. Miért is áldozta volna fel ezt?
Nekem a legfontosabb a Koncz Zsuzsa dalokban az, hogy –még a látszólag semmitmondó bohókás dalok is – mélyreszántó gondolatok feszegetnek, és mindamellett pozitív a végkicsengésük és utat mutatnak. (Nekem legalábbis.) Tudom, hogy ez nagyrészt a szerző(k) érdeme, de biztos vagyok benne, hogy Zsuzsa maximálisan azonosul azokkal a gondolatokkal, amelyet a dalok hordoznak. Hogy is tudná különben ilyen hitelesen közvetíteni őket?
Igaz, vannak a 37 dalai közt olyanok, amelyek tartalmilag korábbi gondolatok ismétlésének tűnnek. Számomra ennek az az üzenete, hogy a világ ismétli önmagát, és sajnos még mi sem tudtunk a saját hibáinkból okulni, újra elkövetjük őket. Így újra rájuk kell irányítani a figyelmet. A másik „tanulsága” a visszatérő gondolatoknak az állandóság, és így nagyon jól kifejezi, hogy vannak dolgok, amikhez Zsuzsa következetesen ragaszkodik, és amikben nem változik. Szerintem a 37 nagyon jó ötvözete a (paradoxnak tűnő) állandóságnak és a megújulásnak. Nekem ez is nagyon tetszik benne.
Koncertjein láttuk, és Ő maga is hangot ad annak, hogy jól érzi magát, valamint, hogy elégedett a lemezével. Nem értem, mért baj ez. Miért nem tudunk örülni annak, ha valaki boldog és jól van. Ha nem tud átragadni és áthatni ez a hangulat, akkor úgy érzem, ez megint nem a kínálaton múlik.
Van egy érdekes hasonlóság, ami még eszembe jutott. Nem tudom, kinek ismerős Joan Baez munkássága. Olvasója vagyok az Ő hasonló rajongói fórumának, és hasonlóképpen tapasztalom, hogy néhány rajongója elégedetlenkedik, mindenben hibát keresve. Miközben a „csendes” többség koncertjeire jár, töltekezik a dalaiból, és örül minden pillanatnak, amit a művésznő társaságában tölthet. Hát ilyenféle csendes többség tagjaként szeretnék magam is minél többször élvezni a művésznő társaságát és minél tovább Koncz Zsuzsa rajongója lenni.
no, én kikértem egyik kedves barátom véleményét a dalról, akinek munkaterülete a drogok hatása a tudatállapotra
"A drog ebben az esetben csak stimulálhat egy meglévő érzést, amit általában általában halucinogén-stimuláns drogok hoznak elő. Ennek megvan a farmakológiai magyarázata. A szövegre figyelve, vannak bizonyos motívumok amik inkább az egoista Én-tudat lerombolásának pillanatnyi állapotát jelképezik. Nem látok olyan absztrakt jelentésbeni fordulatokat amik erre utalnának. Bár pszichológiai szempontból megint az ego hiányt helyezném előtérbe, ami nagyon jól kapcsolódik a szám "attitűtdjéhez", előfordulhat, hogy egy "emelkedett" állapotban írhatta."
Semmi bajom az LSD-trippel, félre ne érts, csak szerintem se a szöveg, se a zene nem ilyen élményből származik. Túlontúl racionális, világos és tiszta ehhez.
Lennon is világ életében tiltakozott a Lucy In The Sky with Diamonds LSD-hivatkozása ellen. Miközben a dal készítésének idején két pofára tömte a szert.
A személyes tapasztalat mértékét nem tartom jelentősnek a dal alapján, ezt leírtam. Bár azt biztosra veszem, hogy Bródy találkozott a szerrel, ha az ember popzenész volt az ő fiatalkorában, akkor gyakorlatilag lehetetlen volt nem találkoznia vele.
Én magam nem tudom nem azt a közvélekedést látni a történetben, hogy egy LSD-trip, az valami rettenetes és elképzelhetetlen dolog, ellentétben például azzal, hogy "a széllel szemben járok", az minő felemelő és erkölcsös dolog. Konkrétan például Bródy János mekkora legény, mert a diktatúra rendőrsége zaklatta, bezzeg ha írt egy LSD-dalt, akkor azt igazából meg sem írta, vagy nem is arról szól, vagy csak füllentett.
Viszont az egy dobozkát felém nyújtott sorról mintha azt mondta volna Levi, hogy mindenki azt gondoljon mögé, amit akar. Nem tiltakozott, mint a borító kapcsán.
ó, nem, Szabolcs bőrét nem kellett túlzottan igénybe venni;-))))
vissza az LSD-hez, érdekes "párhuzam", hogy az egy évvel későbbi Utazás boírtójának mizériáját (miszerint az elvtársak a borítón egy kábszerélvező Leventét véltek látni) hogy kikérik maguknak még ma is...
Miért lenne a szolipszizmus hideg, racionális leírása hallucináció? Azt talán lehetne mondani, hogy az LSD-mítoszt így emelte be Bródy az európai filozófia történetébe (és ehhez jó ötletet és inspirációt jelentettek a roth_ur által leírtak), de hogy ebben a dalban bármi személyes kábítószeres élmény megfogalmazódott volna, arról nagyon nem győztél meg.
Azt nem hiszem. Az viszont tény, hogy a hatvanas évek második felében teljesen más volt a közvélekedés a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban, mint ma. Nyugaton főleg. Volt, aki egyesen a megváltást vizionálta az LSD kapcsán. A pofára esés persze nem maradt el, de az "öl, butít, nyomorba dönt" felfogás tipikusan évtizedekkel későbbi.
Nem hiszem, hogy nagyon másról beszélünk. Nem zárom ki a magyarázatod érvényességét (bár egy szembe tűző napsugártól elaludni -- ezt azért némileg gyenge pontnak érzem :), viszont az is teljesen evidens számomra, hogy van egy konkrét LSD-interpretáció,ami mögött valamelyes élmények húzódnak a szerrel kapcsolatban. Azt én sem valószínűsítem, hogy az élmények jelentősek, mert ahhoz "gyenge" a dal.
Nem zárhatjuk ki (ál)szemérmesen a drogok hatását az Illés és a Fonográf életművében!
A manó szórja az álomport, amihez képest a Nap álomsugara úgyszólván kézzelfogható. Te még nem feküdtél a fűben és sz@rtál a világra, vagy legalább nem vágytál rá, hogy "megszűnjön a külvilág"? (már bocs hogy ilyen borzalmas közhelyeket írok).
Ami meg a címet illeti, már leírtam, szerintem hogy született, B keresett a betűköz egy címet. A domboldaltól nem nagy kunszt eljutni a fűben fekvésig. És az, hogy belesumákolta "eljő az óra és szabad leszel" nekem egy "józan" Bródy-t mutat.
Valószínű, hogy az LSD-élményben nem történik semmi olyasmi, ami nélküle ne történhetne meg. Csak a szer hatására éppen direktben, azonnal lép be az ember az élménybe, nem két évtized meditatív felkészülés után. (És persze éppen ez a veszélyes.) Az sem kizárt, hogy a fűbe fekve egyik pillanatról a másikra átélheti az ember az ego-vesztést és az egységélményt.
Igen ám, de nem lehet elmenni a következő, nagyon súlyos szempontok mellett:
1. A dal címe konkrétan: (e) L.S. (a) D.
2. Nagyítóval kell keresni Bródy életművében hasonló tudatállapotot tükröző másik dalt (most hirtelen eszembe sem jut, talán a Virágok tengere -- ahol megint csak teljesen egyértelmű a drogos ihletettség, legalábbis számomra)
3. Az olyan sorok, mint "valóság nincs, te nem létezel", "az élet csak álom, ne ébredj fel", "elküldi hozzád az álom sugarát" (a Nap?? -- ezt hogy is képzeljük el konkrétan?), "letérdel hozzád az egész világ", "eljő az óra és szabad leszel", stb. 100%-ban egybevágnak a "kanonizált" LSD-élmény kulcsgondolataival.
Nyilván nem mondhatom, hogy egyiknek sem volt soha semmi dolga kábítószerrel, de ez a dal nekem egy természetes, kerek, józan dal. Szerintem egy egyszerű "fűben fekvés"-ről lehet ilyeneket írni.
Na ne viccelj már, hogy nincs a dalban hallucinációszerű! Egészen konkrét LSD-élményt idéznek például azok a sorok, melyek szerint "valóság nincs, te nem létezel", vagy "letérdel hozzád az egész világ". Maga az egész nóta pedig nem más, mint egy sugárzó látomás (szövegben), egy 3/4-es, elringató melódiával.
Mélyebben megvizsgálva persze hiányzik belőle az LSD-élmény határokat lebontó, rendkívüli sodrása, és nem tükröz tényleges ego-vesztést. (Hasonlítsuk össze a Tomorrow Never Knows-zal vagy akár a Strawberry Fields Foreverrel.) Ezért kérdéses valóban, hogy mennyire személyes a tapasztalat.
Az egyértelmű, hogy nagy mértékben nem befolyásolta a produkciójukat a kábítószer (ellentétben pl. a Beatlesszel, ahol 66-tól kezdve --kis túlzással-- másról sem szól a dolog, mint az LSD-ről), de én azért valószínűsítem, hogy találkoztak a szerrel. Persze, ki tudja, magát Bródyt kellene megkérdezni erről.
Azért ez a nóta már London után volt, és ott találkozhattak LSD-vel, a dalban viszont nincs az égvilágon semmi hallucinációszerű. (Szemben a hetvenes évek második felének, illetve a nyolcvanas éveknek számos magyar művészfilmjével, amelyről lesüt, hogy honnan a sztori lazasága és a képi világ.)
Szerintem ez a teljesen világos, hogy Bródy (és a többiek) LSD-élményt dolgoznak fel a dalban. Mondjuk érdekes kérdés, hogy mennyire lehettek komoly tapasztalataik a szerrel, Magyarországon nem lehetett könnyű kozzájutni 40 évvel ezelőtt.
