Lassan éjfélt nyög az óra.
Jaj, nem mentem találkozóra,
csak itthon kushadok,
mint vert hadak
álmain a félelem..
Ez nem győzelem,
érzem, mint bús lóhús,
ha fogak szilánki közt pállik.
Ördögi zaj, vagy égi kórus
emelhetne csak föl? Majd elválik,
mint sárgájától a fehérje,
lényegétől a világ, elmállik...
kinek van, hát jobbra cserélje
életét és aztán csak élje, élje,
míg lelkéről teste le nem hámlik.
Megvennélek vacsira, költők fejedelme,
De elcsaptam hasimat és a spájzom telve!
A holnapi vacsorát még máma megfőzöm,
A kedves soraidat várni én nem győzöm.
REGGELI KÁBA VERS SESRE ASSZOCIATíVE
Reggel, dübögnek súlyos aranyerek,
ha fölkelek, reggelizek és félrenyelek,
ha félrenézek, szemem pilla natnyilag
nem szűkíti terem, zokni valék agyilag,
ráncos bőrfátyol alá bújna e sasszem ,
szemhéjaznék, aztán aludnék, asszem,
és mi terem ma nékem az nem babér,
érzem, eladom magam ma olcsón, babér'....
Van, ki undok, kik undokabbak,
-jaj, nehéz lehet így élni-,
ahogy élünk, nehéz ezt megértni,
Céltalan, mint két vakablak
Tűnik annak, régi ház falán.
Mert talán a fény, ha átszel
Üveg-síkot, az tény, hogy látsz el
messze, távol felhők alá,
hol a dermedt-kék táj fog kezet
a végtelennel, vagy egy ponttal,
perspektívába fogottan,
de a fal őrzi a nap-meleget.
Mert támad nagy Terminátor,
azokban a napokban,
elgondolni is bátor,
merész, vagy badar, botor?
hogy megáll a részeg ész,
csak helyben kotor,
hogy itt minden rész egész,
hogy céltalan már okban,
és célban a cselekvés...
De e hős, ses,
erős kézzel fölgyűrve inge ujját,
csak int: "Na gyere, bujj át
azon a szinte-szinten,
mit néked mutatni kellene,
mert éneked kevés,
és színtelen,
nincs se külleme, se kelleme."
Nincs menekvés,
kussol a dilettánsok seregje,
............lesujt rájuk ses haragja.
hogy egyetlen jó sort kinyögjetek?
Már maga a mozdulat tök beteg,
amellyel tétován a billentyűzet felé
nyúltok - hogy a fene essen belé!
Az rendben van, hogy nem lehet mind Pelé:
cifra zsonglőr, ki hetykén lába elé
szelidít minden veszélyes labdát -
de ha nem megy, nem muszáj: ne harapd át
a tolladat nagy-szent igyekezetedben,
mellyel a rímeket űzöd rendületlen!
S okulásod légyen végül a hat strófa:
ha versed ennyi csak - rossz. Ha hosszabb - katasztrófa.
Mert minden múlik el,
mint mindegy hogy nikkel,
króm a fémet beborítja,
és csillog tükrös koloritja,
de munkáját végzi el
az idő szolgája a rozsda már
beléharap, rágja széjjel,
s az ember, lehet, hogy figyel,
de mit láthat: Egy szentjánosbogár,
Elröppen a világ. Vagy annak fénye.
MIvégre e társaság itt,
ki bút-bajt másra hárít,
önnön kedve, kénye
szerint, nem vállalva semmi lényegest,
nem válaszolva véglegest,
csak ostobán bambul vigyorogva,
mint erdőben a bolondgomba,
de az ég megfordul csikorogva,
ránkzuhant egy új nap megint.
Gyermekem, a kedvem elmaradt,
Hisz annyi más magánhangzó lehet még,
mert sok e-betű a fülnek szenvedés,
és e puszta táj, amit terem, csak rettegés
Szürke béborult acélos ég alatt.
HEK nek
Ez egy elreteszelt hely?
Nem lesz ez nekem kellemetlen, neked se legyen, meg hetven emberednek se. De eszem remek-egyre eddzem- s e helyre teszem jegyem.
:)) = hehehe
VERSEM
Egyszer -kedden- Egerbe mentem, mert veres hegyleveket kedvelek. De egyszerre nekem esett egy fenekedett, megveszett eb.
Merre menjek? Elszeleljek? Fejbe verjem?
NEM.
Egy betemetetlen vermet leltem, s ebbe ez ebet beletereltem, de persze este elengettem.
S elmerengtem: nem lett fenekem egy veszett eb eledele sem :))
("magányos így a nyeregben, mióta megdöglött a ló..."-mondta hekikovboj. De jól elbeszélgetek magammal.
Hiába, a minőség vándora lettem én.)
Régi dicső hősökről szóljon az ének, nagybajuszú eleinkről,
kik ezelőtt pár száz évvel számítógéphálózatra ugorván
foglaltak le maguknak körbekerítvén egy kis részt wörldvájdvebből,
azt kijelölvén nem vizelettel, ám nevet adván,
és e hazát soha el nem hagyták volna, ha bősz besenyők, vagy
más csoda-népek föl nem vásárolták volna e virtualicce hazát.
Meginnyertem.
Uj téma: internetto és a T.asztal
forma: bármely ősi hősének formája
pihentetőül:
NAPÓLEON MEG A KAMÉLEON (Szulamit témájára)
Ott a hegyen áll egy büszke hadvezér.
Orcája oly fehér, lábába gyűlt a vér,
mert vértenger körülötte.
Ő az, Korzika szülötte,
apja fia, nem maffia, nem más ő, mint Bonaparte itt,
rendszere nem túlzás, de apartheid.
Napóleon, ki elképzeli apja fejit,
ahogy ránéz,bólint:"Ó, éld a,
éld a saját élted, csak erre vigyázz!"
Számára ez a múltból intő példa.
Nem érdekli semmi bú, semmi gyász.
Érzi, helyes, mit cselexik,
még ha ottan fexik
körülötte holttestek garmada.
(Ez volt a nagy Armada.
Földet össze vérezvén)
De lám, hónaljában,
tán Itáliában?,
szörnyű késztetést érezvén
egy nagy vakarásra,
viszketés mián,
lábát rakva egy farakásra
benyúl lajbijába gomb híján
mélyen, és keze ott ragad.
"Rendben, hogy légy magad,
de mi ez itt, a hónom körül?"
Kérdé magát, csöndben örül,
reménykedik,
tán ő az, tán gyíkja keménykedik
ily magasra őbelőle.
De kár örülni előre,
nem gyík az, hanem kaméleon, kabátjában.
És még nem is sajátjában,
hanem az övében!!!
A császár új ruhájában!
Napóleon bánatában,
és saját nevében
jókedvét (Teremtette!!)
és a csatát elvesztette.
Ott, a kaméleon állt dzsungel-fák ágai mentén,
kedve szerint változtatván nagy hangulatában
bőre szinét,azaz állapotát, tükrözve a lelkét.
Hol hajnalszinü lett szép rózsás ujja kezének,
hol bánatkék, mély szigorúsággal beborítva,
hol lila színbe vegyítve világlott szépen a farka,
hol hupizöld és dús aranyos csillámmal a bőre,
mindenesetre a nyugvó szépség ő maga volt ott.
Jött egy hetyke, de ifjú légy, neve sajna nem ismert,
és gondolta magában, úgy érezte szegénykém,
ifjui indulatában, bárkinek ő ma beszólhat,
lévén ő maga telve a friss élettel, imígy szólt:
"Mit bámúsz, te gyerek, a te dülledt nagy szemeiddel?
Hát mi a franc kell most teneked, héj, kapd f......t be!"
Szótfogadott a kaméleon és a legyet a f.....val
együtt jóízzel, csámcsogva bekapta.
Hosszú nyelvét messzire lőve a büszke kaméleon
megcsáklyázott bátran a fán egy fényes hátú,
cifra legyet. Nagy száját tátva visszatekerte a
nyelv-fegyvert, és várta a mennyből hulló mannát.
Ám ehelyett egy tonnás súly lapitotta le testét:
merthogy a szörny, kit meglőtt, nem légy volt: megalégy.
Mikoron
árokparton
futó úton kaptatva
biciglimből kihullott egy rozsda-darab,
orosz dadogva mondja "Ó, da-da", rab
vagyok már, szívem a biciglim da-rabja.
Kihullunk lassan, mint rostából a lik hiánya,
Bár rácsa marad. rácsodálkozva, mind hiába,
hiába mind, ki bírta eddig, hitét, reményét már feladva
ajánlott küldeményként, címét szívemben hagyva,
némaság foglya az ajka, száját, jaj, befogja,
múzsája elhagyatva, tűrve a lét űrét, zokogja,
hogy mind hiába, mind hiába.
Új témája a topicnak, 10 napra, és nem továbbra,
hexameterben "kaméleon meg a légy". Ez az ábra.
