Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt.
Péntek délután indultunk neki Krisztával Lukácsházára, minél több idő jusson pihenni a megmérettetés előtt. Tudtam hogy a rajtnál ahol a nevezés szokott történni van egy zárt jó kis hely, abban bíztunk nyitva lesz a túra előtti este is. Odaérvén nagy banzáj folyik, éppen egy csapatépítő zajlik.. Nem tűnt jó előjelnek, de gondoltam megkérdezem őket meddig maradnak. Elvileg este 10-ig, gyakorlatilag ki tudja. Jó 3 órát addig kint ülünk, dumcsizunk, közben megjön Orsi és Csaba is. Szerencsénkre tényleg pontban 22 órakor eltávoztak, így be tudtunk cuccolni a szuper jó kis helyre. Bálint és Gábor van még itt, az előbbi szépen megszabadít minket 4 lódarázstól akik velünk akartak osztozkodni a szálláson.
Hajnalban felkelek, kétszer leszakad az ég, de aztán végül reggel csak a felhők maradtak. Érkeznek rég nem látott ismerőseim, majd benevezünk, és végül Krisztával 7:15-kor nekiindulunk. Nagyon nem mondtak jó időt, így a pulóver, és a széldzseki is rajtam marad, jó ötletnek bizonyult. Márkkal beszélgetünk egy kicsit még útközben egészen Cák településig. Közben sajnos már rendesen esik az eső, küzdelmes menet lesz ez így.. Cáknál kódot fotózok, majd irány Velem. Az első komolyabb emelkedő a Kalapos-kői barlanghoz visz fel, majd a K-en irány maga a Kalapos-kő. Megcsodálom a sziluettet, és hamarosan már a határvonalban kocogunk a Z- jelzésen igen szép erdőben. Krisztát felkészítem hogy hamarosan a túra legcombosabb emelkedője visz fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Tartalékolunk, és könnyedebb tempóval érünk fel a csúcsra. Meglepően nem volt túl hideg, de most kivételesen nem megyek fel a toronyba, mert amúgy sincs kilátás. Helyette egy OKT pecséttel igazolunk, és egy nyugodtabb rész következik végig a P-on ismét Velem településre. A széles útról könnyedén meglelem rutin lévén a trükkös jobb kanyart, majd elég köves meredek lefele jön. Amikor végre kiszélesedik az út elkocogunk végig a településig. A falu szélén az első frissítőpont vár, szörpöt tölthetünk, és különféle magokat kapunk, amiket a következő emelkedő közben fogyasztgatok bőszen. Szerencsére elmúlt az eső, így az itineremet is újra elő tudom venni, mert nem teljesen emlékeztem az Enikő-forrásig tartó szakaszra régebbről. Egy darabig esőmentesen haladunk, bíztunk benne ez így is lesz, de sajnos nem így történt. Az Óház-tetőnél még pazar panoráma fogadott minket, majd lekocogván a Szulejmán-kilátóhoz megint rákezdett a zuhé. Az itiner elég silány anyagból készült, így pár csepp eső is megviseli, de igyekeztem előre olvasni és memorizálni az utat.
Az útmutatás alapján megleljük a Bechtold István látogatóközpontot, ahol finom leves vár minket. Nagyon jól esett itt megpihenni, kb 35 km-nél járunk. Utánunk hamar megérkezik András és Nóra, majd indulásunkkor Márk, és Orsiék is.
Krisztával haladunk továbbra is jó tempóban. Kikeveredünk Kőszegről, majd számomra ismerős utak következnek a régebbi Őrvidék túrákról. A határsáv után már Ausztriában vagyunk. Krisztának megmutatom hogy milyen takaros házak vannak itt, és hogy a kerítés fogalma itt viszonylag ismeretlen. A kapuk tárva nyitva, a cipők kint, szerencsére ez a vidék még továbbra is a nyugodtság, és a békesség szimbóluma.
A továbbra sem létező Z-mária úton haladunk végestelen hosszan Hochstrass településig. Közben folyamatosan üríteni kell a cipőmet, mert a kis kavicsok igen csak zavaróak a most kifejezetten érzékeny talpamnak. Végre elérjük a települést, majd a zöld kukára ragasztott kódot lefotózom, és lekocogunk Lékára, ahol a vár előtt van a következő frissítőpont. Immár kb 52 km-nél járunk. Szendvicset kapunk, ami mindkettőnknek már nagyon kellett. A repeta is jól esett volna, de ahogy elnéztük csak egy járt mindenkinek :(
Ez után Krisztával másképp értelmeztük az itinert a behajtani tilos táblánál, az én verzióm egy rövid, de nagyon benőtt úton vitt le a kis város szélére. Krisztának azonnal a Vadrózsa túra S+ jelzése jutott eszébe :) Áthaladunk Lékán, majd kicsit tanulmányozom az itinert, másképp elvesznék a sok kis utcában.
Most megint nem esik, és az idő is komfortos. Végestelen hosszú emelkedő következik a Grosser Hirschenstein (Nagy-Szarvaskő) 862 m-es csúcsára.
Soha véget nem érő rész ez, de tesszük egyik lábunkat a másik után, addig is haladunk. Jó 10 km után utolér minket András és Nóra. Igen jókedvűek, gond nélkül haladnak. Hármasban érkezünk fel a csúcsra, ahol hatalmas szél fogad minket. Gyorsan megcsináljuk a kötelező szelfit (az itiner ezt kérte igazolásként, ami igen érdekes, egy kód azért komolyabb lett volna). Elővesszük fejlámpáinkat, és gyorsan indulunk is tovább. A következő etaptól kicsit félek, mert az itiner folyamatosan azt írja hogy GPS használata nagyon ajánlott. Szerencsére igen ügyesen gond nélkül leérünk Rechnitz (Rohonc) településre, ahol a változatosság kedvéért már megint esik az eső, és pillanatok alatt a szél is erősen feltámadt.
A településen belül fejből emlékeztem merre kell haladni. Andrásék velünk maradnak, pedig tudnának szerintem erősebb tempót menni. Azért persze Krisztával is nagyon jól haladunk úgy érzem. A következő 5 km eléggé kemény volt. Az aszfaltúton ismét elértük a magyar határt, de a kitettség, eső, és viharos szél miatt már mindegyikőnk kiemelten várta hogy végre Bozsokra érkezzünk.
Ez is megtörtént, 75 km-nél járunk. Mennyei meleg leves fogad minket, minden kortya átjárja hideg porcikáimat. E mellett szendvicset is kapunk, és a depós cuccainkhoz is hozzáfértünk.
A túra legjobb pihenőpontja ez, nehezen is akaródzik a tovább indulás. Andrásék kicsit hamarabb elindulnak Nórával, de Velem előtt a K+-et kicsit benézték, így aztán ismét együtt haladunk. Következik a Szent-Vid kápolnához az elég combos mászás, majd tovább fölfele egészen a Hörmann-forrás pihenőjéig, ahol megleljük a kódot.
Jön a már órák óta a fejemben motoszkáló etap. A Kendig amúgy is az ország legszelesebb pontja, na most aztán mi következik? Érzésre belül úgy vagyok mintha kivégzésre indulnék.. :) Kiérvén a nyílt részre egy nagy szerencsénk volt, hogy oldal, és hátszél volt végig. Persze így sem volt egyáltalán kellemes, alig vártam elhúzzunk az amúgy igen szép csúcsról. Huhh, ez is kipipálva. Nyugodtabb is lettem. A Vörös-kereszthez leérvén szépen ki volt jelezve az út tovább a Zeiger-nyeregig. Itt már kicsit lassabban haladtunk, de engem most amúgy sem izgatott az idő. Leérünk a Hétforráshoz, ahol csokit, és nagyin finom meleg teát kapunk. Ez is vérré válik porcikáimban. Igen erős de szerencsére rövid emelkedőn mászunk vissza a reggel már felkeresett Óház-tetőre. Persze most nem megyünk fel, hanem a Z- jelzésen haladunk tovább. Elérvén a S- jelzést hosszasan immár szint nélkül érkezünk el Kőszegdoroszlóra. A reggel már egyszer járt S- jelzésen emelkedünk egy picit fölfele, majd A S-P- közösén érkezünk vissza a Lukácsházai kilátóhoz. Előtte 200 m-rel még egy kint levő kutya rémisztgetett minket Krisztával, de szerencsére jámbor volt az eb. Végül vasárnap hajnal 2:07-kor megérkezünk a célba, ahol végre szél és esőmentesen lehettünk sok-sok idő után.
Az itt felszolgált leves elsőosztályú volt, és mellette még 3 parizeres zsemle is áldozatul esett.
Maga a túra nem volt terepügyileg nehéz, de az időjárás, és a tájékozódás azért eléggé le tudja szedálni az embert teljesen mindegy hány kilométer egy túra.
Nem is kellett egy pillanatig sem altatni itthon.. Immár hatszoros teljesítője lettem a túrának :)
Nagyon szépen köszönöm! Örülök hogy tetszenek a beszámolóim, igyekszem az élményeket úgy átadni, hogy esetleg más is odaképzelhesse magát, sőt akár a következő években akár el is induljon rajta. Ez a mostani Teslacka egy olyan százas, amit abszolút ajánlok elsőnek, hátha jövőre akár Te is indulsz majd rajta :)
Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 19 óra 06 perc alatt.
Tavaly Zolival már jártunk ugyanezen a túrán, és akkor is kifejezetten tetszett. Mindössze 5 euró a nevezési díj, valamennyi ellátás is volt, és a táj szépsége is magával ragadó. A szintkülönbség is jól osztozik el, különösebb nagy meredek emelkedő nincs a túrában, így első százasnak csak ajánlani tudom. A túra végig kijárt részeken halad, mindössze a sok kemény, köves rész lehet fárasztó a talpnak.
Tavaly fent aludtunk már péntek este a Kamzík kilátónál Zolival, idén szombat kora reggeli indulás lett belőle. Ez hajnal 2 órási kelést eredményezett. Kovács András, Almádi Nóra, és Nagy Orsival vágtam idén neki a kalandnak. Az autót a cél közelségébe tettük le, majd innen jó 3,5 km-t gyalogoltunk fel a Kamzík tetejéhez, ahol a regisztráció, és a rajt is volt egyben.
Végül 7:02-kor indultunk neki a túrának. A P- jelzésen haladunk, majd másfél km után a kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom elágazásnál balra a S-ra térünk. Kellemes lejtőn érünk el egy kis erdei játszóteret, majd egy erősebb emelkedő tesz róla, hogy végül rólam is lekerüljön a pulóver. Az első pont idén nem a Kacín erdei büféjénél volt, hanem magán a S- jelzésen egy parkolónál. Tavaly nem volt itt ellátás, idén viszont kis milka kocka járt, illetve 1 euróért lehetett sört vásárolni, amivel éltem is. Nem siettünk, mondtam a többieknek hogy ez nem erről szól most. Amúgy mindhármójuknak az első szlovák 100-asuk volt. Immár ismét a P- jelzésen vagyunk (ez egy másik P- mint az elején volt). Egy kis óvatos kocogás azért most sem árt, így érkezünk le Marianka településre, ahol mivel a kocsma zárva, így az itiner alternatívaként azt jelzi hogy, a helyi turistatábláról írjunk fel adatokat. Fel is véstünk jó pár dolgot, majd egy kisebb emelkedő megmászása után már Borinka településre érkezünk, ahol az első élő pont volt. Betérek a kisboltba, majd a túra első komolyabb emelkedője következik, ami viszonylatokban azért nem túl vészes.
Felszuszogjuk magunkat a Pajstún (Borostyánkő) várához, ahol bár a túra nem írja, természetesen felmegyünk, és körbenézünk a vár minden szegletéből. Egy kis rókát is észreveszünk, aki igen fotogén, és nem zavartatta nagyon magát.
Eztán a szokásos fotó is elkészül rólam az érdekes fánál, majd a Kozlisko 537 m-es kilátástalan csúcsára felérve szuper jó futható terep jönne. Nem élünk vele, mert nem rohanni jöttünk, ráadásul a Zapadnúty-kút indián kocsma csak papíron 11-kor nyit, és mi még elég korán vagyunk. Végül kellemesen gyalogolva pont 11 órára érünk a helyre, amiben ismét pecsétet kapunk igazolásként. Idén meg akartam ismételni a tavalyi kombót, de sajnos pont a mai nap nem volt fincsi káposztaleves, így egy sörrel "vigasztalódtam", ami a túra során a legfinomabb ízű volt.
Andrásék is így tettek, így szerencsére volt kivel koccintani. Kis lazulás után már a Z- jelzésen mászunk vissza a reggeli P-ba, ami dimbes-dombos egészen a 35 km-nél található Pezinská Babáig. Közben kitérünk picit a Somár 650 m-es csúcsára, ahonnan gyönyörű panorámában lesz részünk, pár kirándulóval egyetemben.
Pezinská Babánál tavaly Zolival lángost ettünk, most a többiekkel csak egy sört iszunk, és pihentetjük kicsit lábainkat.
Akkor is itt értük utól a cseh ikont Jirkát, idén pontosan ugyanígy történt. Jirka ismét rántott húst eszik hasábbal, tud élni, hiába :)
Innen igen kellemes út következik a K-, illetve a S- jelzéseken Zumbergig. Szépen lightosan meg is kocogjuk, majd elérkezünk a pszichiátriára :)
Szerencsére nem velünk volt gond, a feladat az volt, hogy a portánál kellett kérni pecsétes igazolást az itinerbe. (A tavalyi sztori jó volt. Mivel minden ponton írták a neveket, itt is láttam előttem sok ékes szlovák nevet. A portásnak mondtam az enyémet, nem értette. Mutattam hogy írja már be.. Aztán kicsit dühös lett, és mondta hogy a pszichiátria bent található!! Akkor jöttem rá, hogy azok a nevek a részlegen található személyeké... Zoli jókat kacagott ez után :)
Ez után jött a túra talán leghosszabb és legmeredekebb emelkedője. A Velká Homola 709 m-es csúcsára kellett felmászni jó hosszan. Az eleje jó pár km-en át még nem volt vészes, de a vége fele igen begorombult az emelkedő. Minden jó ha a vége jó, ezt is elértük egyszer, és a csúcson személyzet pecsétel nekünk.
Tavaly itt szintén nem volt semmi, idén viszont nápolyi, ropi, mogyoró, keksz. Belakmározván fel is mászunk a kilátóba, és gyönyörködünk, az időjárás ebben szintén partner volt szerencsére.
Alig egy hónapja jártam itt az MKMK 220 km-esén, most egy kis darabig a Zochová chata felé a P- jelzésen haladunk lefele ismét, de hamarosan a S- kerékpárút aszfaltútján érkezünk el a Chata pod lesom kis erdei étteremhez.
A néni emlékezett rám tavalyról, már csak azért is, mert jól beszélt magyarul. Idén ismét az volt mint tavaly, csak a társaságom más. Sült kolbászt rendelünk egy jó helyi csapolttal. A kaja most sem lett hamarabb kész mint tavaly, és az ár is elég borsos volt, de most megengedhetjük magunknak.
Majd 45 percet töltünk itt, aztán a K- jelzés visz el minket a Hubálová elágazásig, ahol ismét a túra saját ellátása volt terítéken. Kolbász, szalonna, kenyér, paradicsom, kofola, kóla. Andrással egy jó kis barackpálinkával koccintunk :)
Most már igazán jól vagyunk lakva. Jó sokáig ismét az MKMK útvonalát követjük. A P- jelzés a mérvadó, egészen 37 km-en keresztül. A Cermák réten idén nem térünk ki a szuper forráshoz, van mindenünk. Megmásszuk a rövid, ámde annál meredekebb Skalnatá csúcsot, ahol közben többedjére is utolérjük Blankát.
Itt elővesszük a fejlámpáinkat. Én még egy darabig e nélkül haladok. Kicsit merész, de ellavírozok a kőgörgetegeken. Végül a Cmelok csúcsán kapcsolom be, így biztonságosan érkezünk le ismét Pezinská Babához, ahol az MKMK-n kerek 100 km-nél levő síházban volt ismét a frissítő.
Most meleg levest kapunk, finom teával, kofolával, süteményekkel, nasikkal. Nagyon jól esik a pihenés. Jó fél óra után haladunk tovább továbbra is a P-on. Egy jó darabon át ugyanaz az útvonal mint amikor reggel jöttünk erre, csak szembe. Visszaérkezvén az akkori elágazásba meg sem állunk jó hosszan a Biely Krízig.
Tavaly itt csak annyi volt a feladat hogy a turistatábláról írjunk le adatokat, idén viszont emberes pecsétes pont volt, ráadásul ellátásként finom házi sajtot is ehettünk amennyit csak akartunk. Kaptam egy dobozos sört is, de ezt most elraktam, helyette az energiaitalomat bontottam meg.
Lehetett választani a régi, illetve az új P-on tovább, mi maradtunk az újnál, mert a táv arra volt mérve. Viszonylag eseménytelen menet és jó sok őzike meglátása után érkezünk vissza a Kamzík csúcsára.
Itt még az itinerre feljegyezzük a büfé nevét, mert ez volt a kérdés. Innen már a K- jelzésen haladunk célunk felé, egészen a KST (Klub Slovenskych Turistov) székházáig, ami a Szlovák turista egyesület székhelye. Leérvén a külvárosba még egy autót láttunk ami érdekesen az út közepén állt. Odaérvén egy sérült őzike állt mögötte, és pár fiatal. Kiderült hogy elütötték az őzikét, de becsületükre legyen mondva nem hagyták ott, hanem próbáltak intézkedni, telefonálni.
Eztán csak hamar megérkezünk célunk helyszínére vasárnap hajnal 2:09-kor. Okleveleinket átvéve mindenféle nasi, és sör van a célban. Ismerőseim is beérkeznek, jókat diskurálunk. András közben elmegy aludni, és pár óra után már indulhatunk is haza.
Azt gondolom mindössze 5 euróért olyan ellátásban volt részünk, amivel talán nem is találkoztunk még soha ennyiért. Remélem a többieknek is első külföldi százas gyanánt hasonló érzéseik vannak. Bátran ajánlom mindenkinek!
Időről-időre benézek ebbe a topicba elolvasni pár leírásod. Elképesztő, számomra szinte felfoghatatlan teljesítmények ezek, csak gratulálni tudok hozzá (meg persze azoknak is, akik szintén teljesítik ezeket, csak nem írnak ide)! Miután én nem valószínű, hogy ilyennek valaha részese leszek (se ilyen szintű állóképességem, se kedvem), különösen érdekes olvasni, hogy mi játszódik le ilyenkor fizikailag és fejben is az emberben. Még sok ezer egészséges kilométert kívánok, és abba ne hagyd a leírásokat! :) (Hiába vagyok fent Facebookon, itt valahogy szívesebben olvasom.)
Turista Kékszalag Maxi (BEAC Maxi) 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.
Immár 18x-os teljesítője lettem a Maxinak. Nagy beszámolót most nem írok, mert az már elég sokszor meg történt ez előtt, visszakereshető.
Szombat reggel 8:15-kor indultunk a rajtból Drabik Krisztával. Tudtam hogy hamarabb is elindítana a főszervező, de ha ez van írva a kiírásban akkor attól én nem fogok eltérni. Örömmel vettem észre hogy a tavalyi lódarazsas részek idén gond nélkül abszolválhatóak voltak, sőt, gyakorlatilag a Börzsönyben egy darabot sem láttunk. Csóványosra nagyon ügyesen pont 6-os átlaggal értünk fel. Ehhez azért kellett belekocogni rendesen. A Nagy-Hideg-hegyről lefele sajnos Krisztának előjött a talpfájdalma, így a 16 órás kompot elengedtük, nagyon jó lesz az a 17-es is. Kisinócnál finom gyümölcsleves várt minket a szervezők jóvoltából, majd a Kálváriát megmászva rendesen befűtöttek már fentről, de a lelkesedésünk továbbra is töretlen volt. Törökmezőnél az órát nézve láttam hogy azért a 17 órás komphoz is haladnunk kell.. A Hegyes-tetőnél a dinnye mellett szalonnát, és kenyeret is kaptunk az itt piknikezők jóvoltából. Nagymarosra 16:42-kor értünk le, így maradt egy kis idő a második etapra rákészülni.
Átkompozván a túloldalon beülünk egy kis helyre. Kriszta kávézik, én egy pohár sört fogyasztok el. 20 perc pihi után elég nehezen másszuk meg a Fellegvárat, de fent az üdítő hideg víz ismét erőt önt belénk. Végül Pilisszentlászló előtt jó 1,5 km-rel kapcsoljuk fel a lámpát, majd hamarosan már a mennyei babgulyást majszoljuk, ami itt ellátásként funkcionált. Titokban a tavalyi vadgulyásért epekedtem, de jó volt ez is. Krisztának ez a menü nagy energiát adott, Dobogókőre nagyon jó tempóban haladtunk éjszaka. Viszont többször is ki kellett kapcsolnunk a lámpát, lódarazsak zavartak meg minket vagy négyszer amíg felértünk.
Pilisszentkeresztre már nekem sem estek túl jól a köves lefelék, alig vártam hogy aszfaltot érjen a lábunk. A frissítőpont szuper volt, sütemények, pogácsa, kenyerek, meleg tea, mentes citromos sör. Kb ebben a sorrendben fogyasztottam el az itt lelteket. Utolértük Bévárdi Gábort, és szinte a túra végéig hármasban haladtunk innen. A kocogás már nem nagyon ment, de a gyalogló tempónk kifejezetten erős volt. Általában a holtpont mindig a Kevély-nyereg környékén kap el. Most csak kisebb van, de elhessegetem hamar, meg amúgy is van egy energiaitalom, de ez végül nem került megbontásra. Krisztának nehezen megy a meredek köves lefele, de fejben nagyon ott van még szerencsére. Pilisborosjenő előtt rutinosan haladunk, szerencsére a sokszoros teljesítésnek. A Köves-hegyre felfele viszont Kriszta lámpája megadja magát végleg, így innentől már óvatosan haladunk. A túra egyik legrosszabb lefeléjén az Ürömi műúthoz, odaadom neki az én lámpámat, így azért valamennyire jobban haladunk hogy én maradtam lámpa nélkül. Ez után ismét nálam a lámpa, nem jön most egy darabig technikás rész. A Virágos-nyeregbe természetesen a K-en szerpentinezünk fölfele, a K-kerékpárutat meghagyjuk a csalóknak. Felérvén Reni és István pecsétel, majd innentől útvonalváltozás, és a K+-en haladunk célunk felé, hogy meglegyen a 110 km. Nem gondoltam hogy ez ilyen rossz lesz, a sok eső rendesen szétmarta az utat, így lámpa nélkül elég nehezen haladunk lefele. Gábort előre is engedjük hadd menjen. Végre kiérünk a rétre, ahol borzasztó hideg van, még jó hogy Nagymarosra eldepóztam a pulóveremet. Egy éles visszafordító jobbost csak a telefonom térképének köszönhető hogy megleljük jelzés híján, máskülönben úgy járunk mint Gábor, aki tovább ment, és már csak a célban találkoztunk vele, utánunk jött be 5 perccel. Végül egy kis városi tekergés után a jelzésen beérkezünk a Máriaremetei Cserkészházba 5:52-kor.
Azért elfáradtam én is elég rendesen, érzem magamon. A Maxi sokadjára sem adja könnyen magát. A teljesítés érzése viszont egy nappal később már ismét jókedvvel, és elégedettséggel tölt el!
Vadrózsa 160 (158,4 km - 7200 m szinttel) sikeresen teljesítve 33 óra 40 perc alatt. Sajnos 1 órát ráadásul kényszerből meg kellett állnom az Ágasvári turistaháznál, az óriási vihar miatt.
Immár 7x-es teljesítője lettem a 160 km-es távnak. Nagyon nem volt gyenge. Hiába, még mindig az ország legnehezebb túrája.
Péntek délután utaztunk le Krisztával, Rózsaszentmártonba, ahol az "ikonikus" E303-as kotrógép volt maga a rajthelyszín egy kellemes faluszéli réten. Itt sátrat vertünk. Jobb volt ez így, mert nem kellett szombat hajnalba kelni és utazgatni, így a reggeli kelés után kapásból a rajtban találhattuk magunkat. Eléggé kapkodós volt a reggel, mert későn világosodott, így a kocsi átvitele a célba, és onnan a rajtba visszagyalogolás után alig 15 percünk maradt a tényleges rajtig.
Szerencsére hamar átszellemültem, és 6:45-kor tömegrajttal elindult a mezőny. Nyugodt tempóba kezdtem, ismerősökkel beszélgetve, tudtam hogy hatalmas feladat vár rám, szintúgy mint az utóbbi hetekben folyamatosan. Első megmászandó csúcsunk 6 km múlva a Somlyó 387 m-es csúcsa volt. Innen tényleg óvatos kocogásba haladtam lefele, sok-sok ismerőssel trécselgetve, jókedélyűen. A Széleskői tónál Erzsi, és Attila volt a pontőr, finom szőlőt osztogattak. Véletlenül rámarkoltam egy fürtre, amin vagy 50 szem volt. Ezt gyakorlatilag a következő pontig a 14 km-nél levő Eszter-forrásig folyamatosan kajáltam :) A forrásnál meglepetésre 7-es átlagom volt, pedig tényleg nem éreztem erősnek a tempót. Az 50-es távosok tovahaladtak Szurdokpüspökibe, mi pedig a nyílt részen megkezdtük hosszabb mászásunkat még mindig a fel-felbukkanó és eltűnő P+ jelzésen a Tilalmas-tetőre fel. Annát és Lacit érem utol, beszélgetünk egy jó darabon át, majd a Z-et elérve meglógok a lefelén. A János-vára emelkedője most könnyen adja magát, a Mátra 115-ön sok-sok km után már nem ilyen egyszerű. 22 km-hez érkezek, a Prédikáló-tetőhöz. Szuper jó frissítőpont üzemel itt. Nekem az a taktikám most, mint a M115-ön. Lehetőleg minél kevesebbet időzni a pontokon, meg lehet azt enni-inni útközben is. Ez által jó pár résztvevőt le is hagyok máris. Ha nem jártam volna erre már sokszor, elég tájékozódós rész jönne a gyenge jelzések miatt, de fejből vágom az utat szerencsére a Havas irányába. Mindig megizzaszt rendesen ez a fölfele, de jó tempóban haladok, és a csúcson még futókat is utolérek. Csak semmi durvulás, óvatos kocogás jön ez után. A Világos-hegyre fölfele már irgalmatlanul befűtöttek. Meg-megállok kortyolgatni italomból a biztonság kedvéért. Itt már gyorsabb résztvevőket előzgetek. A 708 m-es csúcsra nyelv lógatva érkezek fel, de pici túraellátás itt is van a pontőrőktöl (33,6 km - 1629 m szint - 5:28). Elérvén a Z4 jelzést tudom hogy balra minimális kitérővel a Babik-kút hűsítő vize hozhat vissza az életbe, élek is vele, mint még jó páran. Ez után az immár felújított Z+ jelzéseken rongyolok le a Keresztesi-nyeregbe, hogy utána felemelkedvén a Z-ön Bagolyirtásra érkezhessek. Itt is ismerem a közkutat, alapos mosdást tartok. Barta Laci csodálkozik hogy előztem meg, de az ő trackje még a régi Z-ön hozott ami kicsit hosszabb volt.
Kellemes lejtőn kocogok le Mátraszentimrére, ahol meleg levessel fogadnak a pontőrök. Egy citromos sör is áldozatul esik mellé (42 km - 1995 m szint - 6:51).
Hamar tovaállok. A túra legkellemesebb 8 km-e következik Lajosházáig. Nem vagyok rest futogatni, itt sokat lehet hozni az időn, bármi történjen akár mondjuk éjszaka. Közben Fullmann Jani hív, futás közben jót kommunikálgatunk telefonon :) Utolérem Barta Lacit, majd erősebb futással hamar Lajosházán találom magam. Itt a dinnyére fanyalodom rá erősen. Két srác indul tovább előttem, a futókájuk még nekik is a helyén van, tisztes távolságból követem őket a Z-n Mátrafüred irányába. Pár km le-föl után a semmiből utolér Frölich Anna az első helyen haladó hölgy. A Kozmáry-kilátóhoz még együtt érkezünk, majd erős tempóval tovább is áll. Kíváncsi voltam hogy bírja majd, de sajnos később kiszállásra kényszerült. Mátrafüreden a két srác a falu szélén való közkutat letartóztatja, én majd a központban levőt fogom. Ez után együtt indulunk tovább a végestelen hosszú K+-nek Kékestetőre. Kicsit beszélgetünk, Doros Feri, és Fekete Arnold, mindketten teljesítették a börzsönyi Kört, ráadásul szinte ugyanazt az időt toltuk mindhárman, 27:30 körülit. Most is stabilan mozognak a srácok.
Nekem soha véget nem érő út ez a Kékesre. Mikor már minden még nem létező csillagot leimádkozok az égről, végre felérünk a csúcskőhöz. Feri mondja nyomjunk egy képet, így hárman A Körösök :) A frissítőhöz érve hamar lerogyok a fűbe. Első feladat zoknicsere. Utána meg visszahozni ételből-italból a sok elvesztett energiát.
(62,3 km - 2918 m szint - 10:30). 17.15-kor érkeztem meg az ország legmagasabb pontjára. Meglepetésre hamar jöttek elég sokan akiket már hamarabb lehagytam. Azt hittem jobban haladok, vagy csak ők túl erősek még ;)
Elsőként pattanok föl a fűből, és próbálom erőltetni a kocogást a Sombokor tetejéig. Itt viszont nagyon óvatosan lefele! Egyelőre még esés nélkül megúszom. A Hordóhoz érve kódos pontot jegyzetelek, majd a P+-en haladok Pisztrángos-tó fele. A semmiből viszont probléma támad. Még Kékestetőn rendesen meghúztam a Szentimrén töltött izót, borzasztó mosogatólé íze volt, de gondoltam nem lesz gond. Hát lett.
Pár kisebb "gyomor mocorgás" után pillanatok alatt a földön találta magát, a fent megevett nutellás kenyérrel együtt. Szerencsére csak ennyi volt, viszont ez után nagyon sokáig rossz volt a gyomrom, és nem volt étvágyam. Azt viszont tudtam hogy muszáj enni ha akarok ha nem, mert másképpen elvérzek hamar.
A tó után aszfaltútra értem, ahol végig futva érkeztem el Rózsaszállásra (70,2 km - 3043 m szint - 11:59).
Szénsavas tonik is volt a ponton. Nagyon megörültem neki, mert a kóla, izó kombót pár nem éreztem túl komfortosnak. Hamar meg is töltöttem vele a flaskámat, és később picit jobb is lett a gyomrom, de nem volt azért ok teljesen. 4 féle palacsinta volt, a fahéjasból ettem kettőt. Ezen kívül elképesztő mennyi finomság leledzett itt. A pontőrök is nagyon kedvesek voltak. Kiemelném a nachos chipset, amit feta sajtos mártásba lehetett belemártogatni. Hatalmas sikere volt nálam, útközbe is vittem egy adaggal, ezt majszolgattam a S+-en fölfele sokáig. A Gabi-halála után erős mászás jött a K+-en föl a K-gerincre. Felérvén meglelem a kódot, és örömmel konstatálom hogy nincs sötét. Eddigi teljesítéseimnél itt már lámpázni kellett, most bizony nem. Szépen haladtam is a gerincen, sokat futva. A tervem az volt, hogy a Markazi-kapuhoz próbáljak leérni lámpa nélkül. Ez végül épphogy sikerült, de az utolsó 2 km-en már nagyon ott kellett lenni fejben, le ne essek a szakadékba. Rengeteg vad ugrált körülöttem, a legviccesebb a muflonok "mekegése" volt többször is. Végre leértem a kapuhoz. Hatalmas sóhaj. Jöhet az éjszaka.
Lámpa elő, közben megjön Feri és Arnold, előre engedem őket, hadd menjenek. A Nagy-Szár hegyre menő meredek csalános felfele sosem lesz a kedvencem. A semmiből viszont elkezdett villogni a lámpám. Na de jó.. A Bazalton tettem bele az újakat, sokat nem is kellett használni, gondoltam bírni fogják, így nem is hoztam pótelemeket. Alig kezdődött el az este és villogok.. Hamar negatív dolgok tömkelege szaladt át az agyamon, de valahogy meg kellene oldani, mert más gond nincs.
A Domoszlói-kapuhoz érve jókedvű pontőrök fogadnak. A finom szeletelt kolbászra hamar rárabolok. A gyomromnak kifejezetten kell, így eléggé megcsupaszítom a készletet. Na de a legfontosabb, teszek egy próbát, megkérdezem a pontőrőktől hogy esetleg van-e náluk 3 db új AA-s elem, vagy esetleg egy pótlámpa amit a célba visszaszolgáltatnék. Abszolút negatív válaszra várok, miért is lenne, de csodák-csodájára vadiúj, bontatlan elemeket vesznek elő, én meg nem győzök hálálkodni. Természetesen kifizetném, de nem engedik, sőt kifejezetten örülnek hogy már évek óta hozzák, de soha senkinek sem kellett.
Szóval ha olvassák, utólag is hatalmas köszönet a Domoszlói-kapu pontőreinek!
Még picit használom a régit, majd a vicces nevű Csiklósd-kútnál megállok és cserélek, egyben a nedves lével oltom szomjamat :)
Wow, mennyivel jobb így új elemmel. Jókedvűen kocogok végig a dózeron, majd meglelve a P+ csapását az Ilona-völgybe érkezek. Innen S- következik. A Kiss Peti túrán még szuperül járható volt ez az út, mostanra viszont a monstrum erdészeti járművek teljesen szétbarmolták, és a kidőlt fákat is persze cseszték összeszedni. De akkor még nem tudtam hogy bárcsak ez lett volna a legnagyobb gondom.
Örömködök hogy szépen megleltem a S+ jobbosát, de ami ez után jött, na abban nem volt köszönet. Eleinte még úgy ahogy követhető volt az út, de alig 500 m múlva olyan jött, amivel túra pályafutásom alatt szerintem még nem találkoztam még jelzetlen úton sem, nem hogy jelzetten.
Gyakorlatilag megsemmisült a turistaút. Óriási fák dőltek ki különböző irányba, teljesen ellehetetlenítve a továbbhaladást, különböző tüskés bokrok kíséretében. Elő kellett venni a telefonos térképet, mert egyszerűen nem volt út. Minden lépésnél megálltam, és hihetetlenkedtem hogy elvileg az úton vagyok. Aztán még csúnyább dolog következett. Az egyik fára lépés után szerencsétlenül csúsztam, és a tüskebokrok kellős közepébe estem. A cipőt lemarta rólam, a lábam a levegőben, a fejlámpa leesett, és szó szerint ömlött belőlem a vér mindenhonnan. Ez kurvára nem játék! Iszonyú mérges voltam hogy éjszaka hogy lehet ilyen helyre vinni egy túrát, de mint kiderült az egyik kedves bejáró (nevet nem szeretnék írni) teljesen járhatónak minősítette az utat, miután a főszervező megkérte hogy lessen körbe mi újság a terepen. Elképzelhető hogy nem is járt itt, csak bemondta hogy igen. Nagyon szomorú hogy ilyen megtörténhet.
Közben szegény többiekre is gondoltam, akik órákkal később, jóval kimerültebben járnak majd itt. Valahogy felkeltem a tüskebokor öleléséből, és próbáltam tovább keresni az utat. Közben lentről a patakmederből fejlámpák fényét látom, Feri és Arnold az, kérdezték hogy itt van-e az út. Mondtam hogy térkép szerint igen, valójában nagy büdös semmi. Valahogy áthámozták magukat a lehetetlenen, és jöttek utánam. Nagy nehezen kimenekültünk ebből a rettenetből, 2 km-t 1 óra alatt tettem meg... Leevickélünk Parádóhutára, ahol a Klarissza-csevicénél Gyuriék a pontőrök, és finom meleg étellel várnak. Most tényleg nagyon jól esik megpihenni, közben nézem, elég durvák a megtépázott sebek.
Feriék mennek, én még picit maradok, de nem sokkal utána tovább állok. Meglepően sokat kocogok éjszaka is a 24-es főút irányába a szerpentinen. Parádsasvárra érve ismét szuper frissítőpont, csak kezdek álmosodni rendesen. Itt le sem ülök, hamar tovább állok.
Na, jön a rettenet fölfele a P+-en Galyatetőre. Iszonyúan erősnek kell lenni fejben, minden gondolatom azon jár hogy csak ezt tudjam le végre. Kifejezetten kellemes volt az este, szép csillagos égbolttal (ezt azért írom, mert a mezőny egy részének "kicsit" másabb véleménye volt már erről). Nagyon megkönnyebbültem hogy ezt is letudtam, és megérkezhettem Galyatetőre (98,3 km - 4704 m szint - 18:44). Szuper pontőrök vártak, Eszti, Hajni, és Csilla személyében. Annyira örültem belül, lehet kívülre most kevesebb jutott, mert eléggé felemésztett ez a S+ meg a P+.
Feriék még itt ültek, ők látszólag rendben voltak, még néhány poénra is jutott ideje. Itt is volt tonik, ennek örültem, újra is töltöttem. Nem akart csúszni a kaja, de enni kellett, így főleg a sós krékert eszegettem, meg két fél banánt. Feriék tovább, én még relaxálok.
Elbúcsúztam a Tündérvilágtól, és felkészültem a Galyavár lefeléjére fejben. Ezt is megúsztam esés nélkül, de igazából ahogy kinéztem már mindegy lett volna ha esek is. Azt játszottam hogy mindig belőttem a következő P3-el jelzett fát. Elér, megáll, hol a következő, megy.. Végül így csoszogtam le a K+ elágazásba ahol hamar meglett a bal kanyar. Mélyen elvagyok gondolataimba a huplis úton, amikor jobbra lejjebb két lámpafényt vélek felfedezni. Biztos voltam benne hogy Feri és Arnold benézett valamit, aztán a Vöröskői-kilátóhoz érve így is lett, ismét befogtak. Vöröskőnél Attila pontőrködött a Széleskői tavi hely után ismét. Innen lefele gondoltam kicsit haladósabb lesz a Z- Szorospatak fele, de nagyon morci voltam hogy az erdészeti járművek itt is szétbarmoltak mindent, és alig lehetett haladni az amúgy jól futható lefelén. Az utolsó 2 km volt csak jó, kicsit meg is tempóztam. A pontra érve viszont borzasztóan elálmosodtam, Utassy Gabi volt a pontőr, mondtam neki le kell feküdnöm egy negyed órára, utána keltsen. A srácok hamar tovaálltak addig. A pillanatok töredéke alatt mély álomba szenderültem a hidegben, és hamar kelhettem is. Ez a negyed óra viszonylag rendbe is rakott, és folytathattam meredek emelkedős utamat a P-on Ágasvár felé. Az út háromnegyedénél már vasárnap hajnal 5 óra körül járt. Egyszer csak jobbról villámlásokat vélek felfedezni, amik kifejezetten intenzívek voltak. Bíztam benne nem minket támadnak majd. Viszont ahogy egyre közelebb értem a házhoz, a morajlás is megjelent, és egyre hamarabb jött a villám után. Az Ágasvári th-nál Zsuzska, és Dávid volt a pontőr. Gyorsan ott hagytam a hátizsákomat, és a füzettel intenzív gyors mászásba kezdtem az Ágasvár csúcsára, ahol kódos pont volt. A srácokkal még az oda-visszán találkoztam, aztán soha többet. Felérvén első dolgom a kód jegyzetelése után hogy körbenézek. Közel csattognak a villámok, és látom hogy egy hatalmas szürke felhő intenzív gyorsasággal kebelezi be az alattam elterülő erdőséget. Nincs mese, gyorsan vissza kell érnem a házhoz. Szerintem amióta ez a csúcs áll, soha senki nem ért le ilyen hamar a turistaházhoz :) Az utolsó métereken óriási szélvihar kerekedik, és megérkezett a vihar.
A sátorba belépve tőlünk méterekre csapkodnak a villámok, és ömlik az eső. Hamar időképet nézünk Zsuzskáékkal, és látjuk hogy egy darabig még ez lesz. Már pedig én ebbe a villámlásba biztos nem megyek ki. Egy helyben állok a sátorban, centiméternyi helyen. Szerencsére Zsuzskának van egy kabátja amit fel tudok venni, mert csak póló és rövidgatya volt rajtam.
Eléggé para lehet most kint lenni, sokat gondolok közben a többiekre. 1 órán keresztül senki sem érkezik, majd jön az első hölgy, Pistyur-Kocsis Ági, és utána hamar Őrsi Anna, és Kotlár Laci. Szegények igen viharvertek, de legalább van esőkabátjuk. Mire megjönnek, a villámlás kicsit elvonul, így nyugodtabban esnek neki a csúcstámadásnak. Visszajönnek, én még mindig itt vagyok, mert egy-két semmiből jövő villám még mindig itt csapott le a közelben. Ők tovább indulnak mindegy-mindegy alapon így is ronggyá áztak. Jó 10 perccel utánuk látom hogy már nem villámlik, csak szakad az eső. Így én is tovább mentem, nagy szerencse hogy nem merevedett le teljesen a combom a több mint 1 óra egy helyben állás után sem. Megköszöntem Zsuzskáéknak a kabátot, és a jó kis beszélgetést, majd bevetettem magam a Csörgő-patak völgyébe. Ágit hamar utolérem, messziről látom hogy próbál így is erősen haladni. Iszonyú erős, végig egyedül tolja, full respekt!
Szerencsére egy jó negyed óra után az eső is eláll, mindössze a nagyon megáradt patak okoz fejtörést hogy jussak át rajta, de megoldottam beázás nélkül.
Mátraszentimrére érkezek ismét (120,3 km - 5823 m szint - 25:19). Annáékat még itt érem, de mennek hamar tovább. Elég rendesen össze van szűkülve a gyomrom, így duplán repetázom a levesből, jót is tesz neki. Megtalálom depóscuccaimat, zoknicsere, energiaital bepakolás, és gumicuki a későbbi rettenetek elviselésére :)
Tovább indulván haladós rész jön a sár ellenére, Bagolyirtás után végig kocogom az aszfaltot, sőt, Mátrakeresztesre is, jó 3 km-en át. Ez után viszont végre már pozitív meglepetésben is lett részem. Sára Peti száll ki a kocsiból, követett minket a neten, és kijött elénk kicsit "kirándulni" ha már nem indult.
Kapok tőle egy finom oreós csokit, majd Ági is végigfutja az aszfaltot, így percek múlva ő is megérkezik. Megörülünk Petinek, jól esik valakivel kicsit beszélgetni. Annáék tovahaladnak közben. A Lyukas-kőnél Nagy Kriszta pontőrködik egy sátorban, itt elsőként bontom meg a sós kréker mixet, ami már sok helyen áldozatul esett nekem a túra során. Felfele, talán Peti társaságának is köszönhetően jobb erőben érzem magam, és Annáékat lehagyjuk a túra során végleg. Persze nem volt tervben, senkivel sem versenyeztem.. A túra során először együtt haladok Ágival is, Peti mellett, közben az időjárás is kezdi szebb arcát mutatni. Leérvén a Zám-patak völgyébe a szervezők alapos munkájának köszönhetően kifejezetten jól járható az út (mert én még nem kaptam el a második vihart mint sokan mögöttem).
Petivel jól eldumcsizunk, tökre örülök, máskor itt már a fenébe kívánom az egészet, most viszont hamar elérünk Thold Tibi pontjára. Ahol Tibi van, ott garantált a finomság. Itt sem volt másképp, pattogatott kukoricát szolgált fel, a semmi közepén a Zám-patakba :) Luxus ez már kérem..
Közben egy srácot vélek felfedezni aki tovább indult mikor pont megjöttünk. 160-as távos, nem ismerjük.
Mi sem tökölünk, életemben leghamarabb tovább indulok innen. Ági és Peti lemarad, a Muzsla mászása ismét szólóban történik. Különösebb gond nélkül haladok, de a vége mindig kemény, tüdőmet kiköpve érek föl a 805 m-es magaslatra, ahol Csipi és Györgyi pontőrködik (141,5 km - 6757 m szint - 30:02). Mi másra fanyalodnék rá mint a sós-krékerre. Viszont azt is tudom hogy csak ezzel nem lehet végigmenni, így egy Moments szeletet is bedobok mellé, így azért csak lejutok Szurdokpüspökibe..
Ha a K+ soha véget nem érő emelkedő Mátrafüredre, akkor ez a P- soha véget nem érő lejtő Püspökibe. Csalános, köves, sáros, meredek, egy szóval szar!
A közepénél mégis utolérem a srácot, aki még a Zám-pataknál lépett meg. Kielőzöm, de kissé mögöttem szépen halad ő is. A Diós-patak környéke katasztrófa sárügyileg, de Szurdokpüspöki előtt az agyagos út még durvább (és én még nem kaptam itt meg a második nagy esőt). Leérvén a faluba, Andi párja és lánya a pontőr, akik nagy örömmel fogadnak, mint minden évben. Andi most a 160-on van, pont telefonál, motiválom, de sajnos nagyon rossz helyen verte el a vihar, és utólag láttam hogy 120-nál abbahagyta :( Én viszont megkapom beígért energiaitalomat, amit jóízűen el is fogyasztok, pár apróbb nasi kíséretében. Már csak egy nagy feladat van, a Nagy-Hársast megmászni. A faluban végighaladva, persze pont most tűz ezerrel a nap az aszfalton. A Hársas alját elérve nagy levegő, na gyerünk. Tudom hogy a torony soha nem fog eljönni, és csak mászok-mászok már lassan ki a világból. Közel a csúcshoz, ismét megdörren az ég messze mögöttem. Még 6,5 km. Légyszi bírd ki. Felérvén pár szót váltok a pontőrrel, elveszek két csokit amit lefele el is majszolok. Húha, ez a vihar gyorsan jön. Hamar összeszedem magam, és erősebb futásra kapcsolok. Tudom hogy a cél előtt még van egy irdatlan agyagos rész, amit meg kellene úsznom a nagy eső előtt. Gyakorlatilag már közvetlen mögöttem a csúnya felhő, a szél is megjön, de én tolom neki keményen. Tettemet siker koronázza, leérek az aszfaltútra, és a célig már csak 3 km aszfalt vár rám. Hirtelen leszakad az eső is, villámokkal. Nevetek teli szájjal. Essél csak, zuhogj! Azért megtempózom még a végét, és 16:25-kor, 33 óra 40 perces menet után megérkezek a célba, ahol ováció fogad, ami nagyon jól esik. Ez után korlátlan étel-ital fogyasztás a már beérkezőkkel és a későbbiekkel is, mert egy darabig még nem vonulok el aludni.
Kalandokban nem volt hiány, de nagyon boldog vagyok hogy immár hetedjére is sikerült megmérettetnem magamat!
Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt.
Egyik (ha nem a) legnehezebb százasunk, de tényleg! Pedig a paraméterek alapján elsőre nem is tűnik így.
Péntek délután Salgótarjánban éjszakáztam a Kis Rigó Vendégházban, hogy jobban sikerüljön rápihenni a túrára. Meglepetésre ismerősökbe botlottam itt is bele, akik szintén így döntöttek.
Szombaton végül 6:15-kor indultunk el Orsival. Az első 4 km végig sík részen vitt, az egykori Somoskői kőszállító vasút megszűnt vonalán. Egészen Somoskőújfaluig kocogtunk, közben jól elbeszélgetve ismerősökkel akik szintén így döntöttek idáig. Itt ásványvízzel kínáltak a szervezők, és Harrer Tomi finom juhtúrós sütijének sem lehetett nemet mondani. Ráadásul most minden energiára szükség lesz, ugyanis kapásból a túra legmeredekebb, és legnehezebb emelkedője következik föl a 729 m-es Karancs csúcsra, ami egyben a Karancs-Medves hegyvidék legmagasabb pontja is egyben. Lihegve caplatunk fölfele, szerencsére a korai rajtnak köszönhetően a nagyobb meleg még nem ér el minket. A csúcs meglátogatása előtt kötelező kitérőt kell tennünk a Kápolna-hegyre, ahol kódot jegyzetelünk. Ez után már tényleg a Karancs a következő alig 1 km-en belül. Felérvén a csúcsra, van akinek még arra is maradt energiája hogy a kilátóba fölmenjen, nekem momentán semmi. Na de kaptunk müzliszeletet, és irány lefele. 14 km-en keresztül az Északi Zöld a követendő útvonal. A csúcsról lefele borzasztó meredek és csúszós, az utolsó pillanatban mentek egyet egy jókora esés elől. Közben felsejlik a Palóc Lefagysz, amikor a túra vége fele már remegő lábakkal másztam meg az ellenkező irányból ezt a brutalitást. Letudva a kemény lefelét, himbálózásba kezdünk, és gyakorlatilag a Nagyromhányi kilátóhoz végig így is haladunk, észrevétlenül gyűjtve a szinteket. 22 km-nél jártunk.
Itt élő pont volt, korlátlan ásványvíz, szőlőcukor, ropi, és gumicukor az ellátás. Közben már piszkosul meleg lett. Úgy döntöttem csak az egyik flakonomat töltöm meg. Közel van Karancsberény, ahol tavaly is nyitva volt az élelmiszerbolt, majd ott veszek kólát. Kiérvén az erdőből Kovács András és Kiss Laci tart velünk, gyakorlatilag a túra elejétől hol együtt megyünk, hol látótávolságon belül. Elkocogok a tűző aszfalton a boltig, de meglepetésemre ki volt írva hogy tavaly decembertől végleg bezárt. Na fiam, most mi lesz? Tavalyról tudtam hogy 5 km múlva egy vadászháznál volt víz meg szörp. Viszont ez nem azt jelenti hogy most is így lesz. A P- jelzés balra elkanyarodik, innentől 17 km-en át ezt a jelet kell követni. A sarkon meglátok egy kerti csapot és egy bácsit. Nem vagyok rest vizet tarhálni, hátha a vadászháznál nincs, és akkor a maradék fél literrel meg vagyok lőve. Szerencsére kedves volt a bácsi, és hideg vizet töltött. A többiek is követték ezen megmozdulásomat, ráadásul a végén kaptunk egy másfél literest is, amit végül úgy döntöttünk Andrással és Orsival hogy a fejünkre öntjük megosztozva, hú de szupi érzés volt. Na de alig pár percre a az élelmiszerbolt meg tárva nyitva volt. Ezzel nem számoltam, mert tavaly meg zárva volt hasonló időtájt. Akkor hát ide is beugrok. Víz mellé, jöhet a kóla!
Felfrissülve indulunk tovább az égető 5 km hosszú aszfaltnak legalább. A Légrády vadászháznál ismét élő pont van. Patakban hűtött víz plussz tablettákkal, győri édes keksz, ropi, és "párakapu" várt minket, ami kifejezetten invitált egy kis maradásra.
Továbbra is a P- jelzés a követendő. Tudtam tavalyról, hogy odafigyelős rész jön, mert össze-vissza kanyarog az út, a jeleket meg nehéz észrevenni. El is tévedtek páran, így mire 37 km-hez, Karancsalja szélére értünk, egész sokan lettünk hirtelen. Orsival kivégezzük a bodzaszörpöt, én pedig mennyei lekváros kenyereket tömök magamba ezerrel. A pontőrök igen kedvesek, még útközben el is viszek egy lekváros szendvicset ami még jó pár km-en emlékeztet az ellenőrzőpontra. A hosszabb menet után S- jelzésre térünk, és így érünk le Salgótarján központjába. Közben ismét utolérjük Annát és Lacit, akikkel kicsit együtt megyünk, majd a hatalmas hőség miatt Orsival leülünk inkább a központba. Én egy gyümölcsös sört, és egy müzliszeletet rejtek el magamba azonnal, mert kicsit megkongott a vészharang. Tudtam hogy ez után pokoli meleg rész jön, tavaly Fullmann Janival is küzdős volt fölfele, pedig akkor ennyire nem volt meleg. A Kohász Kék jelzését követve emelkedünk egyre följebb. Lassabb tempót terveztem, de hajt a lábam :) A Pécs-kő nyeregbe érve mondom Orsinak hogy tavaly milyen szupi volt a meglepetés frissítőpont itt, most sajnos semmi :(
Még egy kis mászás már a S-n, és végre felérünk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára. A kód picit lejjebb volt, a legtetejére most nem másztunk ki, lesz még itt bőven szép kilátás. A P3-ön haladunk óvatosan lefele egy igen szép, ámde technikás rövid szurdokban. Ez után leérünk ismét a dögmelegben Ponyipusztára, de előtte azért pár kutya jól megugat minket, szerencsére nincs gond. A P3 P- elágazásban megjelenik Anna és Laci mögöttünk, kitértek a temetőbe vízért Andrással együtt, de ő csak 58-nál ért minket utol. Annáékat elengedjük, hosszú az emelkedő a P-on, nincs kedvem most erősebben menni egyáltalán. Végül ezen a jelzésen érkezünk meg 58 km-hez ami egyben a rajt-cél, az Eresztvényi Geopark. Csábító lehet az itt maradás, autó, ágyak, büfé.. Jó páran éltek is vele mint kiderült. Eddig 9 óra 45 percet jöttünk, kerek 16 órára voltunk itt.
Első dolgom hogy a rajtban itt hagyott konzervemet megegyem, még hidegen is sok energiát adhat. Aztán vettem egy kólát meg egy gyümölcsös sört, utána pedig pici relax. Végül pont fél óra pihenés után megyünk tovább Orsival. Még mindig nagyon meleg van. A Petőfi-kunyhó kódja után utólag Drabik Kriszta mondta hogy a Bakancsos söröző teraszán is volt egy kód. Ezt nem tudtuk, de ott mentünk el amúgy a söröző mellett. Hogy mi értelme volt ennek a kódnak nem tudom, amikor a kunyhóhoz így is el kell menni mellette. Tájékozódós szakasz jön, kiemelten figyelem a telefonos térképemet, P-kerékpárút, majd Z-tanösvény. A Középbánya-tó következik, a pontőrök dícsérnek milyen korán itt vagyunk. Vizet töltünk, majd haladunk is tovább. Megtévesztő szalagozás vinne el minket rossz irányba, de szerencsére rémlik tavalyról hogy az a rövid távé. Mondjuk azért elfért volna pár tábla, kíváncsi vagyok hányan nézték be. A Réti-keresztnél (65 km) is élő pont van, a hosszú nyílt tisztás után jól esik a finom szörp, és a nápolyik. Lekocogunk Rónafaluba, majd jelzetlen aszfalton kötünk át Rónabányába. A Szilvás-kő 628 m-es csúcsa következik, a végén a S3 igen megdolgoztatja tüdőkapacitásunkat, de cserébe gyönyörű kilátással ajándékoz meg minket a természet, a kód feljegyzése után. Igazából egy nagyobb vágyam volt, hogy a Bárna faluba leérkező S4 jelzést még világosban abszolváljam. Hogy miért? Ez az út egy katasztrófa. Benőtt, csalános, köves, egy nyomtávos, hosszú. Amin tavaly is meghőköltem, de idén valamiért még jobban, hogy ez az út S-kerékpárúttal is van jelezve. Sajnos a Kedves Olvasók nagy része nem tudja milyen volt ez az út, de esküszöm aki ezt felfestette kerékpárútnak, egy nap mindössze csak kétszer zavarnám föl-le itt, nem többször. Azt hiszem utána azonnal szürkézné is le. Mindegy, a legfontosabb hogy sikerült világosban 72 km-hez érni, Bárna faluba. Itt a központban élő pont üzemel. A finom vajas kenyerek mellett paradicsom, és uborka is volt, na meg ásványvíz. Kellett most nagyon az energiabevitel, mert ez a S4 eléggé felőrölt, és jön a nagy meredek fölfele hamarosan a Nagy-kő 522 m-es csúcsára. Hátulról kerüljük meg a hegyet, és végül az igen meredek K3-ön érünk fel a tetejére. A kód kicsit lejjebb volt, de mondtam Orsinak ezt a pár métert tegyük meg, cserébe gyönyörű kilátásban volt részünk. Itt tényleg szusszanni kellett, még pedig azért is, mert lámpa nélkül sikerült az idejövetel, viszont lefele a 3-szög másik ágán már kelleni fog a pilács. Elég horror ez a lemenetel, de legalább szerencsére nincsenek lódarazsak mint tavaly. A jelzés vége fele viszont egyszer csak véget ér az út.. Na most mi van? Megint elő kell venni a térképet. Egyenesen jelöli, na de ott emberméretű csalán van. Pedig arra.. Közben szembe jön Balázs és Helga, mondom nekik hogy rossz felől jönnek, de Balázs inkább leteremt hogy menjek már, mert épp szarrá csipkedik a csalánok :) Mire innen kiértünk mi sem voltunk ezzel másképp, és mint a bolhás kutya, össze-vissza vakarózva érünk vissza ismét Bárnára. A jó viszont hogy a frissítőpontot ismét érintjük, így után lehet tölteni a folytatásra.
Igazán tájékozódós rész jön, főleg a rétre felvivő bal kanyart kell megtalálni, na meg hogy magán a réten merre. Ha ez meg van, onnantól nyugisan lehet haladni a K-en, majd akár kocogni a S-n egészen Szőröspusztáig (82 km). A pontőrnél jégkockában úszó kóla volt, illetve jó kis nasik. Itt le is ültünk egy 10 percre. A következő rész nekem olyan soha véget nem érő volt. Mindig csak másztunk és másztunk.. Először a Kota-nyeregbe találtuk meg a kódot, majd a Somlya 584 m-es csúcsa volt terítéken. Próbáltunk ez után lefele még kocorászni több-kevesebb sikerrel, aztán ez így is maradt a végéig, inkább nagyrészt gyalog. Ismét felmászunk a Pécs-kő nyeregbe mint nappal, csak másik irányból. Szomorúan mutatom Orsinak hogy tavaly melyik fánál voltak elrejtve az ásványvizek a szervezők részéről. Nekünk semmi sem volt most sem, viszont a később utánunk jövőknek állítólag már kitelepült egy frissítőpont. De jó nekik. A Pécs-kőnél most csak egy kódot kellett lejjebb felírni, majd irány a S- bozótos rettenet lefeléjén az egykori sípályán. Na az már jó rég volt sípálya... Kifejezetten elfáradtam mire leértünk ismét Salgótarjánba. Nincs energiaitalom, na most egyet meg tudtam volna inni. A Velosport kerékpárbolthoz érkezünk, kódot nem lelek (itiner olvasás luxus volt sajnos), így nyomunk egy fotót a boltról, majd leülünk. Én matekozok, van még 10 km, és kb fél liter vizem. De ha a kódot megleltük volna ott volt csomó ásványvíz, megspórolhattam volna magamnak ezt a hulla fáradtan való matekozást (ezt is Kriszta mondta el utólag a célban). Innen sokáig P- jelzés, el a helyi kórház mellett, majd hosszú emelkedő. Terelem gondolataim, most nem itt járok, másképp nyomasztó lenne ez a hosszú rész. A P-rom jelzés leágazását viszont már nagyon vártam. Szerencsére tudtam hogy a Boszorkány-kőhöz brutál meredek visz föl, így nem ért meglepetésként. A fáradtságos időszak után megfontoltan, de gond nélkül értem fel a tetejére, ahol meglátva a panorámát, és érezve a lágy szellőt, fittebb is lettem hamar. Úgy gondolom ez a leges-legszebb panoráma a Karancs-Medves hegységben. Utána pedig az, ami ez után 700 m-re következett, a Salgóvár leges-legtetejéről. A kód is ott volt, a végén a lépcsőn már úgy mozogtam kb. mint egy reumás csiga. Még jó hogy volt korlát. Innen viszont már csak 3 km a cél, végig lejtővel. Majdnem végigkocogjuk, ahogy még épphogy megy, majd vasárnap hajnal 1:44-kor érkezünk be a célba, ahol az első hármas beérkezőknek (Csabi, Anna, Laci) gratulálunk, majd utána mi következtünk.
A célban több fajta ízesítésű porleves, és virsli várt minket, pogácsák, nápolyik, és kenyerek társaságában. Kis beszélgetés a többi beérkezővel, majd jóízűen lefekszem a célban levő kanapéra ami sokáig rabul is ejtett, néha el-elszenderedve. Ez tényleg egy kemény túra, első százasnak nem ajánlom, de aki már ment párat, az rengeteg örömöt, és gyönyört fog látni, ami el fogja fojtani a sajgó térd és vádlifájdalmat :)
100 Míl' Krajom Malych Karpát (100 MKMK) 220 km - 8050 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 44 óra 22 perc alatt.
2013, 2015, 2016, 2018, 2020, 2021, 2023. Immár 7x-es teljesítője lettem ennek a túrának.
Kötelező olvasmány! :)
Sosem adja magát könnyen. De egy ekkora táv miért is adná? Pénteken már 10:30 körül lent voltunk Chtelnicába. A lassabb mezőny 12 órakor, a gyorsabbak 13:30-kor indultak. Nekünk gyorsabbaknak 58 óra volt a szintidő. Nem tudom mi volt a mérvadó pontosan. Az itiner 215,7 km- mutatott, a követési link pedig 219,5 km-t. Úgyhogy legyen utóbbi a hiteles :) https://cdp.evizi.cz/trasa$95.html Az itinerről is szólnék pár mondatot. Amikor megkaptam a rajtban, 72 pecsétes rubrika volt rajta. Azt hittem pikk-pakk rosszul leszek, gyorsan oda is mentem Slavóhoz, és angolul lekommunikáltuk hogy az lesz a feladat, hogy ki lesz téve egy nagy "K" betű, a fa másik oldalára pedig betűk. Pl: egy nagy "A" betű, alatta pedig hogy 25,34,42. Vagyis egy betűt több helyre is be lehetett írni. Persze sokszor volt hogy csak egy helyre lehetett írni, illetve akadt vessző, vagy idézőjel is. Szóval a figyelem nem lankadhatott..
Péntek 13:30, tömegrajt, indulás. Persze futva kezdünk a dög melegben. Egyértelműen a régi úton hagynánk el a falut, amikor valaki közli hogy most nem itt kell menni hanem egy párhuzamos utcába. Volt is ott végül saját jelzés, de vicces volt hogy alig 100 m múlva majdnem eltévedt a mezőny :)
Saját tempót veszek fel, picit beszélgetek Bálinttal, és Janával, majd szépen elengedem őket, mert gyorsabbak. Szerencsére nem úgy van a túra mint anno, hogy az első 7 km aszfalt ugyanaz mint vissza. Most a P- jelzésen haladunk immár végre erdőben, majd saját jelzéseken Vytokig. A saját jelzésektől féltem, mert track nélkül csak az itinerre, illetve a mapy térképre hagyatkozhattam. A biztonság kedvéért powerbank is volt nálam, nehogy úgy járjak mint 2021-ben hogy az utolsó 30-on lemerült a teló, és aztán össze-vissza ténferegtem csomót feleslegesen.
Elég hamar szét is húzódik a mezőny, 9 km-nél egy srác jön mögöttem akivel tavaly is mentünk elég sokat, és Jan Vocásek tartja kissé lemaradva a tempómat. Az első frissítőpont 16,5 km-nél volt egy kis fedett pihenőnél. Itt a dinnyétől kezdve a süteményekig minden megtalálható volt. A nagy melegre való tekintettel eldöntöttem hogy a két flakonomból az egyikben mindig izó lesz, a másikban pedig kofola. Ehhez végig tartottam magamat. Tovább kocogok, eszembe jut a tavalyi villámlás, amikor Olgával futottunk. Most erről szó sincs, inkább nagyon meleg volt. 20 km körül utolérem Ferit és Mariannt, akik a korai rajttal indultak. Pár szót váltunk, sok sikert kívánunk egymásnak, majd húzok tovább. Fejből ismerem nagyjából az útvonalat, de azért az itiner a kezemben van. Megcsodálom a Sokolské chaty gyönyörű fából készült épületeit csodás réttel, majd felkapaszkodok Buková település feletti dombra, ahol égmorajlást hallok nem is túl messziről. Na az hiányzik hogy megint széjjelázzak, mint tavaly.. Jóval hevesebben ver a szívem, de végül szerencsére csak ijesztgetett a dörgés. 39 km-nél érkezek Bukovába, ahol szintúgy mint máskor, ugyanannál a lakóháznál van az élő pont. Az átlagom eddig 7,4 km/h, jól megy a szekér. Viszont tudom hogy innentől jön egy kemény mászás a Záruby 767 m-es csúcsára jó hosszan. A ponton van meleg leves, és banántól kezdve a sós-édes cuccokon át a kalácsig minden finomság! A ponton viszonylag hamar frissítek, így magam mögé utasítok olyan futókat akik még ide előttem érkeztek. Egyedül nyomatom tovább. 3 km-en saját jelzésű út következne ha éppen lenne jelzés. Elágazás van, jel nincs.. Még jó hogy emlékeztem hogy egy katonai emlékmű mellett kell elmenni, így a mapy alapján ott mentem, és később meg is lett a nyilazásunk. Felérek a Záruby gerincre a P- jelzésen immár, és még világos van. Na ilyen sem volt még. Ráadásul az egész gerincet végig lámpa nélkül teszem meg, ami azért is jó, mert elég technikás az út, főleg éjjel. Egy srácot érek utol, jó tempóban gyalogol fölfele. A csúcson látom hogy kiveszi a csúcskönyvet, fellapozza az utolsó oldalt, és húz egy rubrikát. Elég sokan vannak előttem, fura.. Elkérem tőle a tollat, nem adja, végül angolul megérteti velem nagy nehezen, hogy nincs itt igazolás, ő a környéken lakik 30 km-re, és most volt 27.-ére a Záruby csúcson idén, és a csúcskönyvbe jegyzi ezeket :) Jót mosolygok, én meg azt hittem ez a feladat nekem is. Azért még megkérdezem tőle hogy tavaly hányszor volt itt fent. 44-szer :) Amíg én kilátást nézek, ő tovább is siet. A Z-jelzésen egy jó darabon át lámpa nélkül megyek, majd amikor bedurvul az út lefele, akkor kb 46 km-nél előveszem. Persze ezzel is lehet kocogni, főleg hogy az útvonal továbbra is a fejemben van. Jahodník után irány a S-n a Cierna Skala. Sokáig kellemes az út, majd benézem valahol a S-t, gyanús is lesz hogy nincs jel. A visszamenés helyett a susnyáson vágok át a jelre, de ebben nem volt köszönet. Totálisan szétkarcolt a növényzet, mire nagy nehezen visszamentem a jelbe, úgy néztem ki lábügyileg mint valami háborús veterán, mindenhonnan csak a vér folyt.
Ennek a hegynek a vége ami nagyon meredek, olyan soha véget nem érős. Ráadásul lódarazsak miatt kétszer is le kellett kapcsolnom a lámpát közben.
Végre felérek, a kód megvan, irány a S-n Plavecky Mikulás. Egy-két puklit még belecsempész a jelzés, majd valamiért kinézek egy időt hogy kerek 9 óra alatt akarok megérkezni a faluba ami 56,5 km-nél van. Magam sem tudom mire jó ez, de megtolom rendesen, és az "áhított" cél sikerült, bár nem mentem vele semmire. Azaz talán arra, hogy bementem a még nyitva levő sörözőbe, és pont ott pihent jó ismerősöm Branislav Zigo, és a Zárubyt sokszor mászó srác egy nagy kofola társaságában. Én most csak bementem a mosdóba, megtöltöttem vízzel a flakonokat, és tovább is álltam. Kis szántóföldes részen láttam hogy a srácok is kocognak utánam picit lemaradva. Jött egy Z-jelzés ami a Jelenia Horát mászta meg. Hiába ismerem ezt az utat, mindig egyre durvábbnak tűnik. Ez egy igazán fárasztó emelkedő, és még az út is be van nőve. Egyedüli örömöm az itt leledzett szedrek voltak, habzsoltam is őket pihenés gyanánt. Később valahol saját jelzésen el kellett volna menni az Amonova Lúka elágazásig. Én ebből egy darabot sem láttam, de szerencsére a P- jelzés is oda vitt, így egy pici kerülővel értem oda. A srácokkal pont ott találkoztam. Szerencsére nem volt kontrola a véletlen kihagyott részben. Most ők futottak elől, én mögöttük, a tempó hasonló. A Báborská 542 m-es csúcsáról viszont kielőztem őket, és immár eltűntek mögöttem. Így egyedül érkezek a 68 km-es ellenőrzőpontra, Plavecké Podhradie településre, 6,1-es átlaggal. Tudtam hogy itt Olga lesz a pontőr, nagyon megörültem neki, de ez kölcsönös volt remélem :) Közben a szolgáltatás virsli, ketchuppal, finom meleg tea, és minden földi jó egyéb. A virsliből persze repetáztam is. Branoék is megjönnek, mindenkinek jól esik itt most megpihenni. Főleg hogy ő sem először van itt, és tudjuk hogy a Vápenná mászása következik, amire kell bizony rendesen az energia.
Feltöltvén a raktárkészletet, egyedül rovom tovább utam ismét. Közben egy nagy csapat érkezik pont akkor amikor megyek. A Vápennának meg kell adni a tiszteletet. Türelemjáték a felfele, de még így is elhagyok egy út szélén ácsorgó és szenvedő sporit. Eszembe jut a sok szép emlék erről a túráról. Meg nem csak erről, például Áron 5 naposáról is, akkor is jártunk erre. Szellemileg rendben vagyok, fizikailag is viszonylag. Felérek a kilátóhoz. Itt mindig megnyugszom. Leülök a kőre, és csak bámulom a megannyi csillagot, szemben pedig a Petrklín kegyelmet nem ismerő hegyét ahol hamarosan remélhetőleg én is leszek. Miután kigyönyörködtem magam, még mindig vastagon sötét van, alig lehet kb hajnal 2 körül. Most már fizikálisan kicsit óvatosabban haladok lefele a P-on a Solosnická Dolina völgy legmélyére. Már csak azért is, mert most jön a túra talán legdurvább emelkedője a Velky Peterklín 587 m-es csúcsára. Elérvén az alját, megállok, húzok egy nagyot az üdítőből, majd nekiveselkedek. Két kisebb megállással sikerült felérni, ennek nagyon örültem. Máskor itt már világos volt, most még sötét honol. A csúcskönyvben meglelem az igazoló betűimet, majd zoknit cserélek, mert kezdi szétszedni a talpamat az eddigi. 76 km-nél járok. Innen majdnem olyan meredek lefele jön saját jelzésen mint fölfele, de ezt könnyebben abszolválom. Egy fura jobbkanyarnál csak a fényvisszaverők mentettek meg az eltévedéstől, nappal kíváncsi lettem volna meddig megyek tovább.. Elérek a 145 km-es táv leválásához, tábla szépen jelzi. Gond nélkül megyek tovább a hosszún. Lélekölő aszfaltút jön Vyvratig, majd 6,5 km-en át. Pont hajnalodik, eléggé álmoskás is leszek, de küzdök az elemekkel. Jön a túra második legbrutálabb emelkedője, a K- jelzésen fel a Vysoká 759 m-es csúcsára. A Petrklín iszonyú meredek, de viszonylag rövid. Ez viszont tényleg soha véget nem érős, és már az összes csillagot leszámoltam az égről mire végre valahára felérek. Addig ki is világosodott. Annak viszont örülök hogy a tűző napsütést megúszom még, gondolok is a jóval utánam jövőkre.. A csúcsra felérve leülök a legszebb kilátópontra. Csúcs csokit majszolok, és megnézem a 25 km-rel később remélhetőleg érintett Velká Homolá 709 m-es csúcsán levő kilátót. Ilyenkor mindig elkap a "de jó lenne már ott lenni" érzés.. Na de kesergés helyett irány tovább.
A P- jelzést elérve a Panské Uhliská elágazástól egészen 12 km-en át a P- jelzést kell követni, amit én már jól ismerek több túráról. Azt is tudom hogy folyadék híján a Cermák réten alig 100 m-t tovább haladva egy szuper jó jéghideg forrás található, ami mindig folyik. Nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőket még a Vysoká tetején, majd kitérvén a forráshoz, reggeli arcmosáshoz is tökéletesen ébresztő volt a hűs víz. Harcolok a napkoronggal, szeretnék még 100-ig eljutni úgy hogy nincs neki égető ereje. Hálát adok hogy a Skalnatá brutál meredekén még nem jött fel, utána meg végül is erdőben himbálózok sokáig le-föl, ott meg amúgy sem zavar. Ezekkel a gondolatokkal érkeztem meg Pezinská Babához, ami kerek 100 km-nél volt. 18 óra 35 perc alatt tettem meg eddig a távot, és reggel 08:05 van. Nagyon örülök neki, és nincs is különösebb gond. Jozef Junas, a Nagyszombati 168-as főszervezője örül meg nekem nagyon, és azonnal közös képet kér, amin az épp tovább induló Marie Balsinková, és Jan Sameliak is szerepelnek mellettem. Na ők aztán tényleg futók, de csak utolértem őket, még ha indulnak is éppen tovább. Hú de jól esik megpihenni. Tudom hogy piszok meleg lesz, és fel kell kötni a gatyát. Levest hoznak, majd palacsintát majszolok, annyit amennyit akarok. Ezen kívül banán, kofola, izó, házi sütiktől kezdve ismét fenomenális az ellátás. Szuper érzés végre leülni. A két frissítő között 32 km volt, és rengeteg szint, a következő meg megint csak 25 km-re lesz. 20 percet eszek-iszok, töltekezek, jókat beszélgetek, majd Marie, és Jan után indulok. Nem adtam sok esélyt hogy behozom ezt a 20 percet, de rengeteg kilométer van még, bármi történhet velük, és velem is.
Toronyiránt haladok egy rövid sípályán, majd jobbra saját jelzésen kellemes erdei aszfalt jön. Megfutom végig ezt a 3 km-t, közben a ponton vett cukrokat majszolom jóízűen. A Rybnícek erdészház után egy meredek saras S- jelzésen kell hosszan haladni fölfele, és hamarosan felérkezek még a Vysokáról látott Velká Homolá kilátóhoz (107,4 km). A kód szerencsére lent van a pihenőnél. Most nincs kedvem felmászni, volt olyan év amikor felmentem. Inkább rombolok tovább a P- jelzésen, mert most jól futható rész jön. Ki is használom a lehetőséget, és a Zochova chatáig így is közlekedek. Egy kinti medencében fürdenek fiatalok. De jó nekik, irigykedek a tűző napon. Viszont egyszer csak előttem "termett" egy zuhany, és ennek örömére kőkemény jéghideg tusolást tartottam. Mire a K- jelzésen elkezdtem mászni a Medvedia skalán át a Kukla volt kilátójáig, megint saját izzadságomban fürödtem, de legalább egy kicsit jó volt a zuhany. Ez is jó hosszú emelkedő, de lefele kétpofára lehet enni a szedreket. Éltem is vele rengetegszer. Píla településre érkezve most van az első alkalom amikor nem megyek el balra a sörözőhöz megpihenni, hanem csapatom tovább a S-n. Magam is meglepődök. A Cerveny Kamen várhoz elég kínkeserves a rövid mászás.. Immár a Z-n haladok, majd látok mögöttem két embert. Pont jön is a kód, megvárom őket. Marie és Jan. Beültek a kastély éttermébe egy üdítőre. Pár szót váltunk, tökre örülök hogy valakiket láthatok végre. Ez után tovább futnak, még a kisebb felfeléken is. Klasszisokkal jobban mozognak mint én. De még messze a vége. Castá településre érve egy saját jelzés sincsen, a szerencsém az hogy becsukott szemmel tudom melyik aszfaltúton kell átmenni Dolanyba. A legtöbb szedret talán ezen a 3 km-es részen ettem. Üt a hőség, a tempómat visszább veszem, és beérkezek a 125 km-es pontra, Dolany sörözőhöz. A pontőr jól ismer, megörül nekem, én is viszont. Elég álmos lettem, de nem merek eldőlni, mert úgy maradnék. Inkább eszem-iszom jó sokat. A következő pont megint 31 km. Borzasztó sok.. Ráadásul megszűnt a Smolenice vasútállomáson levő frissítés, ez nem túl jó, mert így tényleg nagyon küzdős az egész.
A páros tovább indul, én még maradok. Tudom hogy jó szar rész jön. Minél tovább vagyok, annál melegebb lesz. Utánuk 10 percre én is elindulok. A falun át kiérek egy rétre, majd hosszú nyílt részen emelkedik a Z- jelzés egyre magasabbra, bele a K-be. Gyorsan legurítok fél liter üdítőt egy szuszra. Bátor vagyok, mert tudom hogy Majdán településen ami innen 5,6 km lesz kocsma, addig meg még van fél liter. A település előtt meglepetésre utolérem a többieket, szegény Majka eléggé kivan. Mondom neki jobbra lesz egy söröző hamarosan, ott tali, addig elfutottam. Csapolt jéghideg málnaszörpöt kérek, szuper érzés minden kortya. A többiek viszont nem jönnek, meglepődök. Na mindegy, 10 perc pihi után tovább álltam, és keveset haladva balról egy étterem teraszáról integettek. Nem vették észre a bár tényleg kicsit eldugott sörözőt. Én már itt nem állok meg. A túra során nem is találkoztam velük többet, és sajnos láttam a követésen hogy végül lementek a 177 km-es távra később. Ugye hogy hiába mozogtak még 120 km után sokkal szebben nálam, sosem lehet tudni mi történhet? Én csak tettem a lábamat egymás után, és próbáltam haladni, időtől függetlenül. Losonec település előtt leérek egy rétre. Úgy telibe csap a meleg hogy azt hittem felfordulok. Ennél már csak a Jahodník utáni S- jelzés nyírt ki jobban fölfele az aszfalton. A kirándulókat sem tudtam megelőzni, a tetején meg 10 percre le kellett ülni a padra és felszedni magamat valahonnan jó lentről. Ez úgy ahogy sikerült, mert jó 2,5 km-t kocogtam egészen a Smolenicei várig, ami az egyik legszebb látnivaló a túrán. Kirándulók hada volt erre fele, megértem őket.
A hőség a tetőfokán, és tudtam hogy mi fog most következni. Végtelen hosszú nyílt rész, és aszfalt. Egy kis háznál észrevettem hogy van káposztaleves 2,30-ért. Egy pillanatig nem haboztam, azonnal kértem egyet, és szerencsére pillanatok alatt meg is hozták. Iszonyú finom volt, ilyenre számítottam, máskor is ettem már. Hú de nincs kedvem tovább indulni. Máskor itt már korom sötét van, ugye hogy a gyorsaságnak is lehet átka? Csodálkozok hogy Majkáék nem értek még ide. Leérek a főútra, egy pillanat alatt beüt a meleg, csak gyaloglok, de tudom hogy mi vár rám ha nem kocogok bele. Sajnos már nem megy, ez által a combom teljesen lemerevedik, ezzel pedig már nem fogok tudni mit csinálni. Az utolsó 1 eurómat költöm el egy benzinkútnál, ahol egy jéghideg fél literes gyümölcsös löttyöt veszek, de ez felér bármivel. Szomorúan nézek a vasútállomáshoz, ahol már sajnos nincs pont :( 10 km saját jelzéses rész következik. Viszonylag képben vagyok vele, tudom hogy rém unalmas, és sok a nyílt rész. Egy pillanatra megállok ott ahol mindig hajnalban meg szoktam inni az energiaitalomat. Most nem hogy hajnal, de még sötét sincs. Akkor haladjunk, persze ha tudnánk..
Végtelen utakon érkezek Nahác településre 156 km-hez, ahol egy srác, és ismerősöm Martin Minaroviech pontőrködik. Fura kéréssel fordulok hozzájuk, de ezt már útközben eldöntöttem. Egyszer már ugyanitt-ugyanekkor eljátszottam. Egy nagy vödör jéghideg vizet kértem, amiben amíg frissítettem, benne volt végig a lábam. A nappali meleg miatt égett már a talpam, és ezt jó taktikának gondoltam, mellé meg egy zoknicserével. Jó ötlet is volt! Közben spagettit majszolhatok, dinnyét, és rengeteg mindent még. Utólag láttam hogy utánam már mindenki sötétben ért ide, és hatalmas diszkóvá változott a ház, fényeffektusokkal és jó kis zenével kedveskedtek Martinék, aki pedig ideért, táncra is perdítették :) Na már megint túl korán voltam itt.. Nem baj, de a végén meg a többieknél jóval kevesebbet megyek a tűző napon. Elbúcsúzom Martinéktól, kicsit fel kell venni a fonalat, sántikálgatok, de aztán visszaáll a koordináció. Hosszan haladok a K-n a Katarína kolostorhoz. Odaérvén hatalmas mise zajlik a romoknál, valami operaelőadással egybefüggve. Ellennék itt én is, de most más a feladat. Például hogy a fejlámpát elővegyem. Innen nyugodtabb vagyok, mert tudom hogy sokáig kellemes út lesz. Bele is futok kifejezetten sokat Dobrá Vodáig. Itt viszont 5 percre leülök nézni a semmit. Ez után Z- jelzésen tovább elég jellegtelen úton Vytokra. Máskor vagy már tűzött a nap itt, vagy pedig küzdöttem hogy még pont a hegy alatt maradjon. Most még koromsötét volt. Ez szupi. Nagyon messze látok egy fejlámpát, aki visszafele világít folyamatosan. Azt hittem Olaf jött ki ellenőrizni a hegytetőre, mert volt már olyan. Viszont a pont előtt kiderül hogy egy futót érek utol, aki már nagyon rosszul mozgott, le is nevezett a 177 km-esre. Vytok EP 170 km-nél volt. Akik itt leneveznek, azok mindössze 7 km-en belül célban vannak. Nagyon csábításra ösztökélő hely ez, de nekem ez nem fordult meg most sem a fejemben. Az viszont igen hogy finom meleg levest kortyolgathatok Peter Cisár jóvoltából.
42 km-es betétkör következik azoknak, akik bevállalják a 220 km-es távot. A kör befejezése után ismét itt leszek Vytokon remélhetőleg. Peter Cisár kísér fel megmutatni, merre indul a 13 km újdonság, amivel még nem találkoztam. 7 km saját jelzéses rész jön. Brutális emelkedőn haladok, jelzés nem nagyon van, folyamatosan a térképet kell bámulnom, ami viszi az időmet is. Na itt például örülök hogy gyors voltam, mert ez a rész világosban brutális lehet tűző napon. Felérek a retteneten, majd megvan a kód, és lekocogok egy aszfaltig, ami borzasztó hosszan visz a Dlhé rovne nevű elágazásig. Na itt viszont volt egy baki az itinerben, 20 percem bánta.. Az volt írva hogy elérve a P-t egyenesen. El is indultam a jó meredek aszfalton lefele, majd gyanút fogtam, mert 400 m-re írta a pontot, én meg már lassan 6 perce futok. A közelben Brezová pod Bradlom településen bömböl a zene. Nem megyek tovább! Visszafordulok, mászhatok vissza. Elmegyek a P-on a másik irányba utána, ha ott nem lesz a pont 400 m-re a házikóban ahol már 16 km-nél is volt, nem érdekel, fotózok és megyek tovább. Aztán persze ott volt. Felrovom a hibát hogy miért egyenesen volt írva a P-.. Passz.. Na mindegy, kicsit idegesen frissítek, többet szerettem volna itt maradni, de alig 10 perc után küzdök tovább az éjszakába. Leérek a faluba, borzasztó álmosság kap el. Bizony ez már a második éjszaka. Keresem a helyet, szerencsére a buli csak a fő térre szűkül le, így még egy előtte egy padon ledőlök. Kemény 10 percet adok magamnak. Pillanatok alatt elalszom, majd szól az óra, tovább! Jobban is lettem valamennyire. Átvergődök a nagy partyn a fő téren. Elég hideg van itt, de nekem a borzasztó meleg után nagyon jól jön most. Néznek is mit keresek rövidben erre, de nem foglalkozok senkivel.
A Bradlo mászása következik. Ennél a monumentális emlékműnél már rengeteg túrán megfordultam. Ilyenkor a legszebb, sötétben. Sok-sok km-ről látszik kivilágítva. A mászás a P- jelzésen már nem olyan egyszerű hozzá. Pattanásig feszülök mire felérek.. Annyiszor voltam itt, és minden évben egyre nehezebben jön el a vége az emelkedőnek.. Na sebaj. Fent gyönyörködök az emlékműnél, jó indok a pihenésre. Nem nagyon tudok már lefele kocogni, de azért imitálom. Kiérvén az aszfaltra viszont erőt veszek, és jó 2 km-t kocogok a következő élő pontig. Horné Kosariská településen egy házban volt. Már 189 km-nél jártam, vasárnap hajnal 3:36 volt. Lassan vége a második éjszakának is. A ponton a szokásos finom ellátások leledzettek, de az extra a pizzaszelet volt. 2-t is vehettem, szalámis-sonkás-tojásos. Nem győztem hálálkodni a fiatal pontőröknek.
22 km pont nélküliség következett. Ez már így fáradtan, lassulva tényleg sok. Én még azért úgy ahogy haladok, de a mögöttem levőknek bele se mertem gondolni mennyi idő lehet majd ez.. Reggel 4 körül jött a második, és egyben utolsó alvásom. Az első ugye 10 perc volt, most beállítottam 12 percre az órát, és abban a pillanatban ledőltem az avarba ahogy voltam. Szó szerint kb csettintésre elaludtam. Kelés után meglepően fitt voltam, és egy csomót tudtam kocogni a kellemesen lejtő aszfaltúton. Felkészítettem magam a következő etapra. Tudtam hogy ez a Orlie Skaly, Velká Pec környéke egy labirintus. Tényleg folyamatosan azt hittem máskor, meg most is, hogy körbe-körbe megyek, és semmit nem haladok. Szép kis erdőség ez, de ennyi után már sajnos egyáltalán nem élveztem. Ráadásul az Orlie Skaly előtt, meg után is hiányoztak a saját jelölések, így csomót szarakodtam a térképpel. Ez minden évben egy szívatás... A csúcsra föl kellett menni, de semmilyen kód nem volt ott.. Na mindegy, egyszer ennek is vége lett.
Jöhet a Klenová kilátó. A mozgásom összképe már igen rossz, de még haladgatok. Megint versenyzek a napkoronggal, én nyerek ideiglenesen. Felérvén a kilátóhoz egy régi jelzés mutat felfele. Gondoltam feltették a kódot, de megmászva vagy 5 emeletet semmi nem volt ott.. Mérgesen lemásztam, legszívesebben letéptem volna azt a jelet, de ha én szívtam, más is mássza meg.. (már aki csak nem egy fotót csinált róla lentről..).
Közvetlenül mielőtt a nap elkezdene égetni beértem az erdőbe, hurrá! Sikerült, megúsztam. Az sem érdekelt hogy jó meredek út vitt fel a Klenová hegy tetejére. Meglepetésre itt sem volt kód, csak jóval lentebb, azért lefotóztam a barlangot végül feleslegesen.
Végre újra Vytokon! 212 km-nél járok. Peter Cisárék megint levessek kínálnak, még szép! Szegény Jan Vocásek van itt még, viszont ő még csak 169 km-nél jár, hátra van neki a 42 km-es betétkör, tűző napon. A nem létező hideg is kirázott a gondolattól, de becsületére legyen mondva tovább ment. Engem viszont mindössze 8 km választott el a célomtól. Ez a 8 km végig aszfalt. Az eleje árnyék, majd jön a kegyelemdöfés, végig a tűző napon. Tudtam, sejtettem, számítottam rá, így nem ér meglepetésként. Nagyrészt gyaloglok, csak minimálisan kocogok bele a totálisan beállt combokkal. Az utolsó 3 km-en beérek a faluba, és elkap egy érzés, felszabadulok. Ránézek az órára. Még reggel 10 óra előtt beérhetek. Hogy minek? Nem tudom. Csak! Futok, futok, és futok. Végül vasárnap reggel 9:52-re beérkezek, 44 óra 22 perces menetidővel. Iszonyú megkönnyebbülés, boldogság, öröm, még fájdalom, de majd úgyis elmúlik. Rengeteg DNF (nem teljesítő) lett, vagy lenevező, én pedig elmondhatom hogy hetedjére is megmérettettem. Tavaly a vihar miatt könnyűnek találtattam 124 km-nél, ha az meg van már nyolcnál járnék. De számít ez? Jelen pillanatban semmit. Csak a boldogság, és a felszabadultság!
Köszi itt is, egyelőre tényleg megvagyok, van elég adatom a mapsource-ban gpx fájlokat készítgetni. Bár én sosem voltam nagy tt-s, de életemnek egy meghatározó szakasza lett ez a kb. szűk másfél éves kísérletezgetés.
Aztán jöttek a jelvényszerzők, azok inkább hozzám passzoltak.
Viszont most nyomozgattam, nézegettem, mert tradíciópárti vagyok, s még az általam nagy ívben került facebook-on is találtam érdekes morzsákat, ld. https://www.facebook.com/vandorkedves/
Egyébként a Sajgó tt füzete zseniális, nem kicsit lett túlpörögve, de én mindig is szerettem, s tiszteltem a szent "őrülteket".
Rockenbauer Pál emlékúton 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 43 perc alatt. Egy rövid mondatban belevésve: BRUTÁL VOLT! Immár tizenötszörös teljesítője lettem a 130-as távnak. Az az érdekes hogy egyetlen (!) perccel mentem "gyengébb" időt mint amikor anno Sára Petivel futottunk, de én valamiért azt hittem útközben, hogy az akkori 12 perccel jobb lett, és így nem erőltettem meg magamat a végén most. Az az eddigi legjobb időm a Rokin. Persze az időjárás viszonyok akkor teljesen másak voltak mint most, és ha akartam volna gond nélkül behúzom -2 perccel. De ez lényegtelen :)
A szokásos péntek délutáni indulás volt Budáról, meg is érkeztünk a vártnál hamarabb, már 20:15-re Nagykanizsára. Ez után a kedvenc helyre betérve kicsit Zolival, és Erikával lazultunk, ez sokadik éve hozzá tartozik a túrához. Közben hatalmas vihar csap le, óriási eső zúdul a városra, és a környező dombokra pillanatokon belül, éktelen villámlásokkal kísérve. Tudni kell hogy ha Zalában egy kicsit esik, már borzasztó nehéz a terepviszony. Ha nagyon esik, akkor az egész egy végtelen küzdés. Szép lesz a holnapi nap.. 30 mm eső lett ígérve, azt hiszem ez szépen be is lett tartva végül.
Reggel 6-kor tömegrajt volt. Nem voltunk sokan, de meglepően nem is oly kevesen. Kereken 6-kor szó szerint nem esett, hanem ömlött az eső. Tétován álltunk az iskola bejáratánál, majd egy pillanat alatt döntöttem, gyerünk. A másodperc töredéke alatt teljesen szétáztunk, én pedig futva indultam neki a távnak, hogy minél több hőt termeljek. Hamar elkapott az az igazi befordulós érzés, ami messze nem ilyenkor szokott még keletkezni. Utolér egy fiatal srác, egyikünk sem kommunikatív, de azért megtudom, hogy ő is Dani, és nem rég kezdte, ráadásul idén egy 13:50-es Kinizsi 100-at futott. Jó kis kezdet. Ez után némán futunk Zsigárdon át egészen Homokkomáromig. Jön az igazi terep része a túrának. Nekem az új Hoka Speedgoat 5-öm gyönyörűen tapad, Dani láthatóan jobban csúszkál. Utolér minket Bötkös Tamás. Erősebb a tempója, a csúszós borzasztó agyagos lefelén nem merek gyorsan futni, így a másik Danival ellépnek. Szerencséjük van, mert a K-S- elágazásos bólya előtt még pont szem előtt voltak az aszfalton, és visszakiabáltam őket a helyes útra. Ez volt 17,5 km-nél. Innen Dani drusza lemarad, és a túrán nem is látom már többet. Tamással kerülgetjük egymást, vagy ha épp nem ment mellé, együtt futunk rövid ideig :) Az oltárci vadászházhoz (23,8 km - 2:53) egyszerre érkezünk, és kifejezetten jól esik az itt felkínált finom barack. Rövid ideig bögölyinvázió fogad minket, a réten nem szabad megállni! A S- jelzés össze-vissza, úttalan utakon kanyarog, nagyon fontosnak éreztem az eddigi tizennégy teljesítésemet. A börzöncei szőlőhegynél utolér Süvöltős Lajos, aki kifejezetten jó tempóban tolja. E közben már Tamás is elhúzott, szóval felkészítettem magam hogy őket már nem látom, de végül nem így lett. Hahót település előtt jött 9 km borzalmas, iszonyú sáros rész. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az eső rendületlenül esett (de legalább nem szakadt). Eléggé le is merült az akku mire Hahótra értem (40,3 km - 5:14). A tempó elég erős. Utol is értem Lajost és Tamást. Kellett a kaja, a gyomrom már jelzett, így kőkeményen megsózom az itt felkínált zsíros kenyeret, és a finom paradicsomot. Venni most nem vettem semmit, hanem csak a mosdóban megtöltöm flakonjaimat, majd irány a többiek után akik közben leléptek. A falut elhagyva hamarosan ismét orbitális dagonyában szenvedek, majd a K+ hosszú emelkedőjét megmászva, nem létező utakon lecsorgok Söjtörre (49,3 km - 6:39). A pontőrök szerint második vagyok. Nem lehet.. De lehet, mert utánam nem sokkal jön Tamás, elkavart. Jó, elsőre tényleg nagyon odafigyelős ez a túra, ennyi előnyöm van vele szemben. Én már pár kilométerrel Söjtör előtt eldöntöttem hogy két nagyon fontos feladat van. Az egyik, hogy a totális szétázott zoknit cserélni kell, a másik, hogy be kell kennem magamat, mert nagyon kidörzsölődtem, és minden lépésnél már fájt. A pontőrök nagyon örülnek, jóval későbbre vártak a terepviszony miatt. Ez nekem is jól esik, és erőt ad. Tamás ismét angolosan távozik, majd ismét mint eddig, egyedül folytatom utamat. Söjtör és Pusztaederics között a dagonya és a víz ipari méretet ölt, ez türelemjáték. Kocogok, ahogy még pont szenvedés nélkül jól esik. Meg-megállok, az üdítőmbe belehúzok, alibi indok a pihenésre. Viszont Pusztaederics előtt jött egy nem alibi indok a lassabb váltásra. A bal vádlim szarakodik. Gyorsan bevágok egy sótablettát, de mint kiderült nem ezt kellett volna, semmivel sem lett jobb a helyzet. A faluba a gyaloglás-kocogást imitálom, majd a bólyát meglelve felérek a K- jelzésbe, ahol 3 km oda, majd 3 km vissza fog rám várni. Tudtam hogy a visszán senkivel nem találkozok, nem sokkal van előttem a két srác. Én viszont küzdök ezzel a rohadt görccsel. El is döntöttem hogy Rádiházán feladom. Hehe, na nem a túrát, hanem az intenzívebb tempót. Pont mire leérek a pontra jön Lajos, és hamarosan Tamás. Mondom nekik hogy jó utat, többet nem látjuk egymást, én lazábbra váltok. Végre leértem Rádiházára (60,9 km - 8:31). 3 dl kólát, és egy zacskó chipset rendelek a büféből. Leülök, közben az itt felkínált zsíros kenyeret és paradicsomot habzsolom ipari mennyiségű sóval meghintve, a szervezetnek most nagy szüksége van rá. Jó negyed órával a többiek után indulok. A pihenés kicsit jót tett, a görcs múlóban, de még azért óvatoskodom. A 3 km visszaúton jön szembe Szűcs Lajos, egy srác, Örsi Anna, és Kotlár Laci. Elpanaszolom Annáéknak hogy úgyis utolérnek, mert vissza kell vennem a görcs miatt. Laci felkínál egy magnézium shotot. Na ez egy pillanat alatt elmulasztotta a görcs érzést. Hiába, 17 év pályafutás után is tanul az ember, a sótablettát NEM ilyenkor kell bevenni. Anna meglátta hogy van nálam egy csomag chips, mondta cserébe fél csomag nekik :) Sajnos még nem volt felbontva, mondtam hogy majd később bontom meg, csak nincs hely a zsákomban. Utána elváltunk, ők még Rádiháza irányába tartottak. Engem viszont mintha kicseréltek volna, ismét tudtam kocogni, és jó tempóban haladtam. Viszont frusztrált voltam, mert nem tudtam honorálni Annáéknak a gesztust. El is döntöttem hogy a 10 km-rel későbbi bólyás pontnál a chipsnek egy részét lerakom nekik a bólya alá. Szentpéterfölde településre érve, kötelező feladat a temető közkútjánál egy kis közjátékot tartani, arcmosás gyanánt. Hú, na ettől is jobban lettem, és megcsodálva a még mindig gyönyörű vadászházat rombolok felfele egy 70 km-en induló sporit is megelőzve, és pár szót váltva vele. Elérek az ominózus bólyához, és egy nagyobb követ találva leszórom a chipsnek egy részét közvetlen az igazoló filc alá. Két dolgot remélek, hogy a mögöttem jövő 3 spori nem kajálta meg mind, és hogy Annáék rájöttek hogy én voltam az aki ezt "elrejtette" nekik :) Hosszú kegyelmet nem ismerő sáros úton közeledek Lasztonyához, a böglyök itt minden évben hozzátartoznak a túrához. A szellemfaluba beérve kicsit leülök a buszmegállóba, és eltávolítom a rettenet sarat ami zoknin belül már kezdte szétszedni a talpamat. Viszont jó döntés volt, mert ez után gond nélkül értem a nem létező filcekhez. Valaki meglovasította az igazoló filceket, így jártunk.. Viszont a másfél kilométerrel levő Torhai-forrásnál már ott lógtak. Érthetetlen. Az eső egy pillanat alatt ismét ádáz küzdelem elé állított, mert nagyon rákezdett. Dzsungel és pocsolyaharcot vívva csak hogy még rosszabb legyen, a hátizsákom cipzárja is végleg megadta magát, de szerencsére nem esett ki belőle semmi, viszont még innentől erre is külön oda kellett figyelni állandóan. Lispaszentadorjánt elérve az aszfalton mindig sírhatnékom támad amikor meglátom hogy csak 4 km Bázakerettye kellemes úton, nekem meg még meg kell mászni egy rusnya nagy dombot különböző méretű pocsolyák, agyagos út, és belógó ágak kíséretében. A falu előtt ismét rambónak érzem magam a dzsungelharc miatt, de a semmiből meglepetésre Tamás bukkan elő, elvétette az utat. Na itt aztán tényleg nem volt nehéz. Így végül egyszerre érkezünk meg Bázakerettyére (85,3 km - 12:35). Szerencsére mindig előre gondolkoztam, és mire odaértem az ilyen büfé jellegű helyekre, már vágtam is rá hogy 3 dl kóla + fél liter + 3 csoki + egy Hell ha gebasz van éjjel. Jó negyed órát időzünk Tamással, majd még nagyban világosban haladunk tovább immár a K+-en Budafa felé. Tamás kocogja a felfeléket is, én maradok a tempósabb gyaloglásnál. Szép lassan el is távolodik az időközben engem megelőző 70 km-en induló Gáborral. Azért van még bennem kraft, ahogy síkká válik az út tolom neki én is. Azon mosolygok magamban, hogy ha aszfaltot ér a lábam, szó szerint felüdülés az iszonyú terephez képest. Bezzeg máskor meg mennyire utáljuk az aszfaltot.. Aztán persze 3 km után jön ismét a keménykedés, ráadásul szintekkel megspékelve. Átbukva a hegyen, a túloldalán hatalmas köd fogad, alig látok valamit. Na nehogy már lámpát kelljen kapcsolni este fél 8 körül, annál hiúbb vagyok én.. Valahogy kievickélek végül a kistolmácsi műútra. Hatalmas megkönnyebbülés. Látom Tamást messzebb futni. Hamarosan elérek a kistolmácsi Tó büféhez (94,3 km - 14:07). Meglepetésre Vizer Danival és családjával futok össze, akik épp itt nyaralnak. Tökéletes időzítés, a legjobb helyen :) Az itteni tea ami egyben frissítőpont is, elsőosztályú minden évben, így nem vagyok rest a flakonomat is feltölteni vele. Dani meghív egy pohár sörre, és jót elbeszélgetünk közben. Viszont egyre nehezebb a tovább indulás, a combjaim már rendesen le vannak merevedve. Ha elkezdek kocogni, akkor viszont szép lassan megszokják szegények, így akkor nincs más választásuk :) Felérek a Borsfai szőlőhegyre egy emelkedő után, és rájövök hogy ha nagyon ügyes vagyok, akkor a faluig kihúzhatom lámpa nélkül. Tolom neki rendesen, még ha a Zalai óriáspókok is itt lesznek kifeszített hálóval mint anno, az sem érdekel, azért sem kapcsolom fel a lámpát. Magamon is meglepődök micsoda impulzus ért el hirtelen. Igen, sikerült! Megvan a falu lámpa nélkül, ráadásul utána a szántóföldön felfele kapcsolom csak be, ami már szinte kereken 100 km-nél volt. Izgultam nehogy baj legyen a lámpával mint a 2 héttel ezelőtti cseh 120-ason, de most az új elemekkel semmi gond, nyugi van. Megelőzök egy éjszakai 40-esen induló párt, majd lekocogok Valkonyára (103,4 km - 15:37). A turistaháznál ismét zsíroskenyeret, paradicsomot, és paprikát szolgálnak fel a pontőrök. Meglepődtem magamon, mert a gyomrom még nem volt összeszűkülve a meleg kaja hiány miatt, így kellemesen elfalatoztam az itt felkínáltakat, bár a hét domb egyikén majdnem zsíroskenyeres lett a hegytető, de bent maradt :) Ismét zoknicsere, nagyon fontos volt, jó döntés! Krémezés, nagyon csúnyán kimart már a dörzsölés. Na, jöhet a 7 domb. Nem lesz könnyű.. Van ahol többet megyek néha hátra mint előre, mert persze mint már oly sokszor megírtam, irgalmatlan sáros, és agyagos az út.. Az egyik dombról lekocogva kiérek egy rétre, kerítéshez. Na ez az a hely, ahol egy borzasztóan rosszul kihelyezett jelzés van a kerítésen. Kétszer bedőltem neki most már nem fogok. A farakás mögött visz a csapás. Ha először lennék itt, 100% hogy benéztem volna. Megmásztam még pár dombocskát, majd az eszteregnyei szőlőhegyen utolértem ismét meglepetésre Tamást (110 km - 17:16). Persze ott tévedt el.. Megnyugtattam hogy ha először lennék itt, én is ugyanott mentem volna el mint ő. Ismét hamarabb tovaindult, én viszont nagyon megörültem az itt levő dinnyének, és őszibaracklének. Jót diskuráltam közben a pontőrrel, de a lábaim már eléggé elnehezedtek közben és jól esett leülni, bár nem szerettem volna. Még nincs éjfél sem, nyomás tovább. Egy jobb kanyar után nagyon meredek lefele vitt le, de tudtam hogy már csak egy dombot kell megmászni ez után, és bezárul a kör, az utolsó 18 km ugyanaz lesz mint az első, csak most visszafele. Ennek örültem is nagyon, meg nem is. Ugyanis a mezőny még idefele szanaszét járta a dagonyás utakat, és így sokkal nehezebb volt azokon haladni mint eddig. Így a Homokkomáromig tartó emelkedők-lejtők kifejezetten szenvedősen mentek, és óriási kő esett le a szívemről mikor a faluba értem. Innen tudtam hogy a célig már nem lesz dagonya, és még erőm is volt. A faluban frissítőpont üzemelt, ahol üdvözöltek hogy második vagyok. Az első, Lajos csak 18 perce ment el, na de hol van Tamás? Mint kiderült Eszteregnye után nem vette észre a jobb kanyart a meredek lefeléhez, és itt előztem meg. Én pedig végig azt hittem előttem van. Ezt csak a célban mondta, itt azt hittem csak nem vette észre a bal kanyart a turistaházhoz, és tovafutott. A zsíros kenyérre már rá sem bírtam nézni, de amikor az egyik néni mondta hogy van eperlekváros, felcsillant a már piros szemem, és kértem egy fél szelettel, amit kocogás közben nyamnyogtam el menet közben. Tudtam hogy az utolsó 13 km idegőrlő a monotonitás miatt. Én viszont nem éreztem magam nagyon fáradtnak, csak a talpam tiltakozott már eléggé. A végtelen hosszú egyenesek után ismét Zsigárdon igazolok a filccel, majd megbontom energiaitalomat. Bár most fura módon nem érzem hogy szükség lenne rá, de kárt már nem teszek magamban úgy sem. Menet közben iszogatom, vicces látvány lehet így futni :) Kiérek az aszfaltra, elrakom lámpámat, és jön a végestelen hosszú út vissza a célba. Mindig kitűzök valami támpontot meddig fussak. Utána kicsit gyalog, majd megint futás. Ezt játszom el végig a célig. Vasárnap hajnal 02:43-kor pedig megérkezek a nagyon várva-várt Mező Ferenc iskolába, ami egyben a cél volt! Nagyon-nagyon örülök hogy így sikerült, nem gondoltam volna hogy ilyen terepviszony és időjárás mellett így fog menni. Annak meg főleg hogy mondhatni a tizenötödik Rokimon fogok rekordidőt menni egy perc ide-oda. Mivel tudom ez mennyi mindennel együtt jár, nem biztos hogy akarok én már ezen az időn változtatni :)
Viszont egy dologban tudnál segíteni, ha ennyire mélyen ismered a Corvin 80 történetét is. Elég simán megkeresnem mondjuk a 2002-es rendezésből az érintendő pontok leírását, s megnézni, hogy milyen jelzett turistautak vannak közöttük, esetleg a legröviebb nem jelzett utat, ami anno szalagozva volt, vagy a C 80 esetében tényleg kell egy szövegszerű itiner a korhű teljesítéshez?
"kereshetünk neked hozzá régi itinert"
Most esett le, hogy vsz. nem a ttura oldalon fentlévő pontlistára gondoltál, hanem a helyszínen kiosztott szöveges leírásokra.
Telefonon írtam, egy rossz mozdulat, s a "<-" elnyelte a tökéletesen megkomponált válaszomat.
Szóval rövidebben:
- a P50-et a feladás utáni pár hétben bejártam, konkrétan az első 35-36 km-et Cshegytől-Dkőig, majd másodjára majdnem a P65 második felében mentem, Dkő-Nagyszénás, onnantól viszont Solymárig. Úgyhogy ez már nem motivál.
- a még meglévők közül a cserkészes Emléktúra sem, egyrészt télen felkészülésképpen a legnehezebb huszasát bejártam, másrészt a főszervező ígérte, hogy majd megírja a frissítési helyeekt, de egy emlékeztető ellenére sem tette meg.
- a Budai 50 nagyon motivál, hiszen az az egyetlen, amit 2-ből kétszer feladtam, ráadásul olyan 10-20 m különbséggel ugyanazon a ponton. Meg ez volt felnőtt korom első tt-je (előtte egy sikeres Gerecse 50 részeges gimnazistaként, meg egy feladott K100 kialvatlan egyetemistaként)
- a Téli Mátrát sem engedem el, hiszen a Mátrát messze nem jártam be úgy, mint a Pilist és a Budai-hg-t.
A felajánlott segítséget köszi, de 2 éve már megtetted, amikor a kért tt-kről küldted a fotókat. Gondolom, az 1997-2023 között hiányzó 2001-2003 túranaptár utólagos felöltését már elengedted, annyira partikulárois igény mutatkozik rá. Attól nem változott a helyzet, hogy nicknevet változtattam, még mindig kevesebb mint 2 ember vetette csak ezt fel, ugye? :-)
Pontosítok, a Piros 50 léte nem egyértelmű, mert bár a tturak.hu oldalon nem szerepel (mondjuk a Márciusi Emléktúra sem), de a piros85 weboldal szerint 2020-ban még a rövidebb távokra is fogadtak be nevezést.
Szép lassan teljesítgetem a 2002-2003-ban feladott tt-aimat, egyszerűen túl hamar vágtam bele akkor edzettség nélkül.
A 2021-ben behúzott Ember a gáton éjszakai 50 (most már 42 néven futva), s a tegnapi Csepel 50 után megint ránéztem a még teljesíthetőek listájára, de ahogy 2 éve is, most sem találtam meg
- a Pomázról induló és oda érkező Eötvös 50-et,
- a Szentendre/Szentendre Sajgó 60 éjszakait,
- a Gödöllő/Gödöllő Gödöllő 60-at,
- s a Corvin 80-at.
Ezek a túrák mind azért szűntek meg, mert az általad írt dömping miatt visszaesett a résztvevők száma? Vagy csak ahogy lenni szokott, az egyik esetében a népszerű(tlen)ség volt ok, a másiknál a szervezők megöregedtek, s nem volt utánpótlás, a harmadiknál már unalmas lett a huszonharmincadik kiadás?
Tudom, kicsit későn ébredtem fel a korrekciós vágyammal. :-)
De még itt van a Budai (Zerge) 50, a rebrandelt :-) (ld. MTR) Téli Mátra 42 és a pomáz cserkészek által szervezett Márciusi Emléktúra 50.
Ha jól raktam össze, a Piros 50 kimúlt, még ha a Piros 85 él is.
Týniské lápoty 120 km - 4500 m szinttel, sikeresen teljesítve 20 óra 53 perc alatt.
Ismét egy nagy "utazásra" vállalkoztam. A menetrend mostanában a szokásos. Tatabányára levonatozás, ott Feri és Mariann vár, majd kocsival irány neki a messzeségnek. Nagy Jani tart még velünk, így négyesben indulunk neki a hosszú útnak.
Péntek 20 órától lehet elfoglalni a szállást, mi 19 órakor már ott voltunk, így időnk van bőven. Janival lesétálunk egy általam kinézett helyre, olyan nincs hogy a helyi söröket ne kóstoljuk meg. Kedves cseh ismerőseim is itt leledzettek már, örömmel köszöntjük egymást. 20 óra után nem sokkal visszasétálunk, és a terem már nyitva. Egyre többen érkeznek, köztük rengeteg ismerősöm. Idő van még bőven, a különbusz csak 23:15-kor indul el arra a településre, ahol majd a tényleges rajt lesz. Addig viszont a szervezők sorban hoznak finomságokat. Szőlő, chipsek, kóla, mentes sörök, ingyen sörcsap. Ezt most kihagytuk, pihenni kell egy kicsit a hosszú út után. Közben pedig Olaf a főszervező átadja a tavalyi CSUT eredményekért járó kupákat az érintett sporiknak. Ez olyan mint nálunk egy bajnoki díjátadó. Jól esett látni a boldog arcokat.
Végül elérkezett az idő, 23:15-kor buszra szálltunk, és háromnegyed óra buszozás után kereken éjfélkor megérkeztünk a rajt helyszínére, ami egy kis településen volt. Olaf elmondja a szokásos köszöntőjét, majd szombat 00:15-kor elrajtolunk. Az első kilométer aszfalton telik, a lámpát nem is kapcsolom még be. Felérvén a Feistuv kopec kilátójához, máris ellenőrzés következik. Egyszer csak egy nagy villámlás keletkezett, és elkezdett szakadni az eső. Na ez jól kezdődik.. Végül kb egy órán át áztatott minket a manna, aztán szerencsére tovább állt. A lámpát bekapcsolom, de hirtelen az ereimben meghűlt a vér. Pirosan világít, de miért? Vadi új elemek vannak benne. Nagy Janival haladok, megállunk, próbálom cserélgetni az esőben az elemeket, de ugyanúgy piros marad. WTF? A probléma az, hogy a pótelemeim is emlékeim szerint az utolsókat húzzák, és ezeket berakva igazam lett, ugyanúgy alig láttam.. Valószínű az új elemek közül az egyik hibás lehetett, és ez hazavágta a maradék kettő jót is. Nagyon pipa voltam, és csak reménykedtem hogy valahogy 4 órát húzzak ki amíg elkezd világosodni. Közben Janira rájön a hasmenés, megvárom, közben szinte mindenki megelőz minket. Kicsit próbálunk utána kocogni több-kevesebb sikerrel. Jani a lefeléket nagyon nehezen abszolválta a fájós lábujja miatt. Elérjük a lengyel határt, innentől 65 km-en át Lengyelországban fogunk mozogni. A fekete sáv a követendő jelzés (lengyeleknél van ilyen). Pár embert visszaelőzünk azért. Duszniki-Zdrój településre érkezve egy csodaszép parkon haladunk keresztül, ahol a Frédéric Chopin kastély is megtalálható volt. Jani fel is írta ezt magának, ha egyszer esetleg erre jönne kirándulni. Egy combosabb emelkedő után elérjük a Muflon turistaházat, ahol tényleg egy hatalmas fából készült muflon állt a ház előtt. Janira ismét rájön a rájöhetnék hamarosan. Nem lesz ez így jó, ismét sokat várok, a lámpám meg már szinte alig világít. A P- jelzésen egy Tolvaj-hegy meredekségű emelkedővel mászunk egyre följebb és följebb, egészen a Wolarz 852 m-es csúcsáig. Mire Jani megérkezik lassan megfagyok. Ez után egy kisebb, ámde nagyon köves lefele jön. Hamar leérek, szegény Jani nagyon óvatoskodik. Itt döntöm el hogy egyedül fogom folytatni a túrát, mert a második éjszaka már nem fogja bírni a lámpám. Apropó, második éjszaka? Nem szoktam már semmilyen időtervet készíteni régóta, de most megpróbálok egy merészet, beérni még világosban. Kb 17 km-t mentünk Janival, valamivel 4-es átlag felett, osztok-szorzok, kemény menet lesz innentől. Szerencsére hamarosan világosodik, a lámpával már tényleg alig látok, de mégis tudok lefele kocogni. Eljön a megkönnyebbülés első fázisa, eltehetem a lámpát. Erősebb tempóra váltok, és jó pár km után érem utol a gyalogos mezőny viszonylag végét. 23 km-nél jön az első frissítőpont. Olaf vár, na meg pár utolért spori. Már igazán éhes voltam, így a vajkrémes kenyerekre erősen rájárok, de van itt kóla, kofola, édességek is még bőven.
Jóllakva, és a legfontosabb hogy jó erőben mászom meg a Piekielna Góra 537 m-es csúcsát. Rengeteg szép sziklaképződmény mellett haladok a K- jelzésen, majd egy kis oda-visszával az Orlik kilátópont után érem utol a szép szőkeséget. Erős tempóban előzök, hiába kocognak páran még előttem, hamarosan a ködbe vésznek mögöttem. Ismét egy kis oda-vissza a Borowa B@szta :) kilátóponthoz. Megkezdődik a mesevilág, gyönyörű homokkővidéken haladok. Egyből a Jarním túra jut eszembe, hasonló szép helyeken jártunk, csak ott sokkal több ideig. A Skalne Grzyby sziklaalakzatánál megállok picit gyönyörködni, majd olyan történik ami erősen veszélybe sodorta a semmiből a teljesítésemet. Egy sziklába picit megbotolva egyszerre mindkettő cipőm teljesen felhasadt, és szinte szandálként funkcionált tovább. A szerencse az volt hogy még valami tartotta, így nem esett ki belőle elől a lábam csak hébe-hóba. Ilyenkor meg kellett állni, és visszatenni. Na ez nagyon nem jó, mindössze még csak 37 km-nél járok, és hátra van még 83 km... Nem fogok idegeskedni ez miatt, lesz ami lesz. A tempóm nem csökken továbbra sem, érem utol sorba cseh ismerőseimet, akik már azért jó tempóban haladtak. Utolérem jó ismerősömet Milant, akivel egy kis darabon át dumcsizunk egyet. 42 km-nél van a következő frissítőpont, Jana és Martin a személyzet. Hú, itt aztán van minden. Dinnye, banán, sütemények, felvágott, sajt, és még ki tudja mennyi finomság. Jól esik megpihenni, közben ledermedtek a többiek amikor meglátták a cipőmet :) Jó negyed óra pihenő után a P- jelzésen haladok. Végig futok a síkon is 5 km-en át, ahol egy vízesésnél kellett az iderakott filccel igazolni. Innen a S- jelzésen egy húzósabb emelkedő várt rám. Hamarosan a Z-tanösvény jelzésen pedig megérkezek a túra legnépszerűbb pontjára, a Schronisko Na Szczelincu turistaházhoz, ahonnan talán az egész túrán a legszebb kilátás mutatkozott. Bent ellenőrzőpont üzemelt, Milan Hota és ismerőse pecsételt, csodálkoztam is hogy most Hota Úr nem a túrán volt. Titkon levesben reménykedtem, de mintha megérezték volna, mondták hogy 4 km-re frissítőpont lesz, minden finomsággal. Üsse kavics, az nincs messze. Elhagyva a csodás panorámát, és a szép igényes turistaházat, végtelen lépcsőzés veszi kezdetét lefele. Még korán van, de rengeteg kiránduló jön fölfele, nagyon népszerű ez a hely úgy látszik. Leérvén végre a lépcsősor aljára Karlów településre érve rengeteg bazár, lángosos, söröző volt teli turistával. Még korán volt, mi lehet itt később? Megértem őket, tényleg csodás környék ez.
Közben utolérnek páran, erős tempóval futnak. Érdekes hogy ugyanarra mennek mint én, megkérdem egyikőjüket hogy milyen verseny van? Kiderült hogy ők is ezen a túrán vannak, csak a 77 km-es résztávon, ami most indult, és kb 6 km-nél járnak. Ok, így érthető a sietség még persze. Én is azért szaporázom lépteimet a kitűzött cél érdekében. 54 km-nél várt a beígért frissítőpont. Hú, itt aztán tényleg volt minden. A legfinomabbak a házi sütemények voltak, természetesen le is kellett ülnöm egy jó 10 percre. Innen 8 km-en át a K- jelzés volt a követendő. Csodás gerincen haladok, a terep technikás, a cipő még bírja valahogy. Picit játszadozok, rátapadok az engem megelőző 77 km-es futókra, kicsit huzatom magam velük. Ezt eljátszom a 69 km-nél levő frissítőpontig, ahol immár végleg visszaérünk Csehországba. A frissítőponton 120 km-es futók pihennek, én pattanok föl leghamarabb és menetelek tovább közvetlenül a határon. Szerencsére ez nem volt olyan durva mint a Jarnímon. Egész sokat belefutok amíg meg nem érkezek a Vrchmezí 1084 m-en álló kilátópontjához. A filces igazolást a kilátó tetejére tették, nem lepődök ezen meg Olaf túrákon már. 8 km múlva ismét egy kilátó következik, ami túránk egyben legmagasabb pontja. Velká Destná 1115 m. Az igazolás ismét a kilátó tetején. 4 km-es lejtmenet után Destné v Orlickyh horách településen a Hotal Alba éttermében vár Petr Maly, és Petr Rehánek, akik egy bónt nyomnak a kezembe, amit finom gulyásra válthatok be. Már nagyon vágytam a meleg kajára. Jól belakva haladok tovább, de nem várt emelkedő következik fényvisszaverő nyilakon. Konkrétan a sípályán kellett toronyiránt felmenni a tűző napon. Minden lépésemet megfontolom, a levegővételre is figyelek, mert egy nem várt pillanat, és volt gulyás nincs gulyás :) Szerencsére felérvén a gyomromban maradt a finomság. Pár száz méterrel odébb négyen futnak előttem, a tempó úgy látom hasonló, nem veszem feljebb a sebességet, felesleges. Gyakorlatilag a 4500 m szintkülönbség meg is volt 88 km-en. Már negyedjére csinálom ezt a túrát, bár az útvonal mindig más, viszont az utolsó 30 km általában ugyanaz. Most kell nagyon erősen ott lenni fejben. Nyílt részek, tűző nap, és érzésre nem halad az ember. Végül elérek a legutolsó frissítőponthoz, ami pont 100 km-nél volt. Itt is meleg leves várt, mindenféle földi jóval, sőt Feriéknek később még palacsinta is volt. Feltöltöm kirürült flakonjaimat. Egyikbe kofola, másikba víz + Plussz tabletta mg-al. Itt utolértem az előttem futó négyest, meg még pár embert. Én pattantam fel elsőnek ismét. 19 km van hátra, neccesen, de meg lehet a lámpa nélküli beérkezés. Hamarosan utolértem egy 3 fős hölgycsoportot, akik a 42 km-es távon indultak. Kicsit beszélgetek velük, majd azt veszem észre, hogy az egyik csaj jön velem. Mondtam hogy én picit belekocogok. Bár ő nem szokott futni, de tartja velem az iramot. Közben jókat beszélgetünk angolul. Jól esik a társaság, elveszi a figyelmemet picit a monotonitástól. Jó 10 km-t megyünk együtt, majd az utolsó 9 km erdőben visz. A kidőlt fás részeken előnyben vagyok, itt a lány lemarad, de becsülettel kocog utánam. A végén még egy dombot azért meg kellett hágni a kötelező igazolásért. Innen a maradék 6 km, bár erdőben vitt, de össze-vissza ment az út. A saját jelzések tökéletesek voltak, eltévedésről szó sem lehetett. Itt jegyezném meg hogy az egész túrán szuper jók voltak a megerősítő jelzések, látszik hogy rengeteg munkaórát beleöltek a szervezők, maximális köszönet érte! A telefonomban levő offline térképre egyszer sem kellett ránéznem. Ilyen még nem is volt talán. Végig sík az út, én csak futok és futok. Szegény lányt egy darabig még látom mögöttem, aztán eltűnt. A cél, amiért most küzdök elérhető közelségbe került. Végül 21:08-kor befutok a célba. Sikerült! Még pont lámpa nélkül végeztem, de akkor is belül idegesített ez az elemes mizéria, remélem nem a lámpa ment tönkre. Bent a gyorsabbak megtapsolnak, majd én is így teszek minden egyes beérkezőnél. Társasági élet veszi kezdetét, itt nincs olyan hogy valami elfogyjon. Alvás után is reggel felkelve még terülj-terülj asztalka várt, mintha egy svédasztalos étteremben lettem volna. Reggel 9-kor beérkezik Jani, majd egy órával később Feriék is. Mindenki teljesítő lett, szuper! Ismét egy élménydús hétvégét tölthettem el, szuper emberekkel, szuper helyeken!
Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.
Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon?
A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve
B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.
C: 113 km-t menetel egyhuzamban.
Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200).
Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig. A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett.. A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival. A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által. A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább. A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője. Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is. Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!!
Ezzel én is nagyon egyet tudok érteni, mert nehezen birkózom meg az ilyen mennyiségű folyamatos betű áradattal. Gyakran vesztek sort, mert itt nagyon távol van a szöveg 2 vége egymástól, nem úgy, mint Facebookon.
Én is örömmel olvasom írásaidat, nagyon élvezetes és tanulságos írások.
Lenne egy javaslatom: Írásaidat érdemes lenne 10-15 soronként tördelni. Így például:
A túrát egész végig Nagy Orsi -val csináltuk végig. Orsi nagyon erős, szuper jól jött végig velem, a tavalyihoz képest a felfeléket is sokkal ügyesebben abszolválta, sőt a Hársas-hegyre fölfele úgy loholt felfele mint aki akkor indult el. 9 órakor indult a mezőny. Az időjósok most végre tényleg mindent eltaláltak, így tudtuk hogy péntek nappal borzasztó meleg lesz, majd késő délután érkezik a vihar. Nem is erőltettem meg 100%-osan magam, a belekocogások is óvatosban mentek, illetve nagyon figyeltem hogy a sapkát mindig időben vegyem fel, és a közkutaknál hűtsem magam. Fájó pont volt hogy Mikóházán a kisbolt nem volt nyitva, pedig egy jéghideg üdítőt vizionáltam már a gyomromban, de ezt akkor el kellett engedni. Felsőregmec után szoktak sokan megrogyni a Mátyás-hegy nyílt, kitett emelkedőjén. Ez ahogy hallottam idén sem volt másképp. Itt kiemelten figyeltem testem minden jelzésére. Ha kicsit is megszomjaztam azonnal megálltam. 9 óra 27 perc alatt tettük meg az első 55 km-t. A vége fele már láttuk hogy kezd összeállni egy nagyobb esőfelhő.
Beérvén Füzérre gyorsan megnéztem a telefonon mi várható, és ledöbbentem, hatalmas vihar érkezik. Nem telt bele 20 perc, és óriási szélvihar kerekedett villámlással és dörgéssel, az eső pedig vízszintesen szakadt. Tudtam hogy most nem szabad tovább indulni, közben érkeztek a szétázott résztvevők. Én addig ettem-ittam, és folyamatosan figyeltem a radarképet. Végül 2 és fél óra pihenés után este 21 órakor tovább álltunk, mert éppen elvonult az első nagyobb adag zuhé. Szerencsére a lábam nem merevedett le. A füzéri vár irányából jöttek szép számmal lefele akik már előrébb jártak, és pont az északi zöld gerincén kapta el őket a vihar...
Örülök hogy tetszik, és motivál, nem gondoltam volna hogy itt is még olvassa valaki, de megerősítettél hogy érdemes akkor ide is felrakni továbbra is :)
A "képeim között a nyom" a facebookon található meg. Márton Dániel néven vagyok, bízom benne megtalálsz :)
Szia! Mindig élvezettel olvasom a beszámolóidat, nagyszerűek, bár nem túrázok ilyeneket és nagy ritkán futok egy-egy hosszút, mindig jó motivációt jelentenek ezek a történetek.
Kérdésem lenne: "képeim között a nyom" hol találom őket?
