„Amit viszont nem szeretek az a kínai konyha (tudom sokan szeretik). Soha nem ettem még kínai vendéglőbe (pedig járok vendéglőkbe).”
Ebben teljesen a te oldaladon állok. Az Ázsiai konyha lényege, a túlzott fűszerezésben van. Azzal nyomják el a félig nyers dolgok szagát. Azt mondják, hogy a Kínai mindent megeszik ami mozog, és azzal fűszerezi ami nem. :-(
Ha már előjöttek a kínaiak. Amit viszont nem szeretek az a kínai konyha (tudom sokan szeretik). Soha nem ettem még kínai vendéglőbe (pedig járok vendéglőkbe). Egyszerűen ki nem állhatom, ahogy ezek viszonyulnak a tisztasághoz, az állatokhoz, stb...
„Külön nevetséges fogalom számomra, a "magyar agy" emlegetése, mert gondolom egy csomó nép magát gondolja ilyen szerepben (pld. "cseh agy" stb).”
Pedig azon el lehet gondolkodni, hogy hány Magyarnak született ember lett Nobel díjas, más nációk létszámához viszonyítva. (14fő) Az emlékdíj és a békedíj nem az ész alapján jár, hanem olyan mint egy jutalomfalat a jó kutyának.
„A nagy számok törvénye alapján egyre kisebb ezrelékét teszik ki az emberiségnek a gondolkodók, az okosok már milliomodnyi mennyiségben sincsenek, a valódi zsenik milliárdnyi emberből 2-3 lenne, de ekkora ellentétes többség mellett már elvesznek, eltűnnek. És ugye mindig a többség diktál, irányít ... „
Úgy látom elhatalmasodott rajtad a mindenszarizmus. Az egész emberiséggel kapcsolatban nem lehetünk ennyire borúlátók, mert öngerjesztővé válik. !!
Hogy a "vérükben van", ez csak egy amolyan kiszólás, felesleges túlmagyarázni. Mintha valami félnomád népre mondják, a vérükben van a lovaglás. De ha sok generáción keresztül egy nép egyik fő életeleme a kereskedés, mint a föníciaiak vagy zsidók, azt hiszem jobban értenek hozzá, mint a magyarok. Külön nevetséges fogalom számomra, a "magyar agy" emlegetése, mert gondolom egy csomó nép magát gondolja ilyen szerepben (pld. "cseh agy" stb). Speciel "kiválasztott népet" nem is írtam (ezzel így hadakozni ködszurkálás).
"Úgy látszik ez a kereskedelem a kínaiak vérében van"
Szerintem az elző 5-10 év pont annulálta ezeket a "vérükben van" vagy "kiválasztott nép" jelzőket kompletten minden népre a világon. Az új gazda(g)sági modellek, projektek, az AI megjelenése és használata felborította, semmissé tette a régi (javarészt 20. századi, így jogosan elavult, lejárt) elképzeléseket az üzleti "sikerességről"
A covid utáni megváltozott világgazdaság, világvezető elit már nem beszél fejlődésről. Nem ígérnek javulást. Davosba már csak pánikkeltő híreket böfögni, és qvázni, zabálni, luxusozni járnak, sz.rnak magasról mindenkire látványosan. A globális terror és kizsákmányolás mellett foglalnak állást, és már nem is titkolják.
Nincs közük népekhez, vallásokhoz, nincsenek gyökereik, nem tisztelnek senkit és semmit. Negyedszázaddal az ezredforduló után tökéletsen jól látható, mennyire elterjedt a sötétség, a szellemi szint visszaesése. A kínaiak, zsidók, örmények (magyarok, németek, olaszok, franciák, stb. is) képviselnek egy bizonyos szellemi szintet, de egyre kevesebben, egyre eltűnőben, mert a világ fentről nem ezt értékeli. Ez ma nem sikeres, ami az, annak nincs köze népekhez, nemzetekhez, országokhoz, csakis a pénzhez, a haszonhoz.
Hiába remélik :) Egyelőre rettentően veszteséges, kb évszázadok kellenek-kellenének mire olyan szintre juthat(na) amilyen profitot a filmekben látunk. Miközben bizonyos téren egyértelmű visszafejlődés-butulás-állati fajokhoz hasonulás zajlik világszerte. Szerinted van sansza ennek a messze nem értelmes életformának csillagközi utazásra, kalandokra, fejlettségre? Nulla % esélyt látok, hogy a mostani, vagy azt követő "mégmodernebb emberiség" elindulhat egyáltalán retúrjeggyel egy másik bolygóra a Naprendszerben, a Marsra leszállni talán 50 év lesz, ha nem állnak le/lassítanak a projekttel. De fognak, mert a gyorsabb-nagyobb profit félrelöki. Márpedig azokból van sokkal több, és az mindent felülír, ha számlaegyenleg tervezések jönnek elő.
Saját verzióm ezekre a 70'-80's évek óta szilárdan az, amit talán Asimov egyik könyvében olvastam, mi szerint a másik bolygó gyarmatosítása, elfoglalása, onnan bányászattal ide hozott "értékek-ásványok" itteni proftálása, nos az csakis az ostoba emberek önmagukból való kiindulásának buta fantáziálása. A szerzés, a rablás, az önzés rossz tulajdonságainak előtérbe helyezése, a "dicső" emberiség fejlődésének érdekében. Orbitális hazugság és önbecsapás. De elég szétnézni most a világban, egyértelműen látszik, a javakért folytatott harc, a haszonszerzés a legfontosabb szereplő a pénzértékrend irányította világban. Ez nem egy értelmes lényeket jellemző vonás, ebből sosem lesz csillagközi civilizáció.
"a mutáció általi spontán előkapart régi tulajdonság újraaktiválódása, ez viszont elszigetelt, ritka holló lenne, és egy holló nem csinál nyarat, főleg nem kísérleteket építészeti megfejtésekért."
A mutáció alatt érthetünk itt evolúciós visszafejlődést, úgy érted? Mert éppen ez megy most végbe a tápláléklánc csúcsára került fajunkkal, az előző 2-3 ezer év még viszonylag ingadozó volt, jöttek elő semmiből látomások, találmányok, bölcsek, fejlődések, az előző évtizedek viszont látványosan formálták(ják) át a homo sapienst egy egyre inkább állati vonásokkal, jellemzőkkel bíró faj irányába. A nagy számok törvénye alapján egyre kisebb ezrelékét teszik ki az emberiségnek a gondolkodók, az okosok már milliomodnyi mennyiségben sincsenek, a valódi zsenik milliárdnyi emberből 2-3 lenne, de ekkora ellentétes többség mellett már elvesznek, eltűnnek. És ugye mindig a többség diktál, irányít ...
"A Kínai három szurdok erőmű, akkora víztömeget tart vissza a gátja mögött, amivel kibillenti a Föld forgástengelyét. (állítólag)"
Mese. Egyelőre akkora homályban kutatnak a "prof." geológia nagymesterei, hogy ilyen észrevételektől ülnek le, és csodálkoznak rá teljes értetlenkedéssel a bolygóra:
Közel 20, azaz húsz év(!!!) elteltével állapítják meg (vagy ekkor lehet publikus? - néha sokszor érzem azt, hogy az agyoncenzúrázott médiánál csak a tudományos felefedezések, leletek, űrkutatási újdonságok /Oumuamua "elődje" évekig titkolva a Pentagon-NASA által?/ mehetnek át több, vagy erősebb szűrésen. Nem kell tudnunk sokmindenről, hiszen így jóval könnyebben irányíthatóak vagyunk, ez sajnos tény) és elképzelésük sincs a változás okáról ... szerintem az a helyzet, hogy erősen túlképzelik, indokolatlanul felnagyítják az emberi ténykedéseket a Földön (nagyképűség, ok nélkül felnagyított, túl hypolt vállalkozások, alkotások, pedig a tech fejlettségünk csúcsa meg sem közelíti bolygónk természetének energiáit, és azok erejét, a Naprendszer hatásairól ne is beszéljünk) kicsit elszállt a "tudományos világ" öndícséret és büszkeség terén, pedig semmi okuk nincsen rá. Az értetlenkedésük, meglepődésük viszont látványosan kontraproduktív a "kirakathoz képest".
Ami ugyebár semmi jóval nem kecsegtet, ha történik valami tényleg nagy katasztrófa. -> Lehet itt még jó nagy pánik, amit tavasszal a 3I/ATLAS közelsége okozhat(?)
„Úgy látszik ez a kereskedelem a kínaiak vérében van, akár a zsidókénak vagy örményekének (a magyar az inkább mohó, irigykedő, szánalmas szereplője ennek a világnak).”
Ami a Kínait illeti, mindig „talpraesett”és szorgalmas, fegyelmezett. Nem csoda, hogy jó vezetőkkel sokra viszik.
A világon meg három választott (kiválasztott) nép van összesen. A Zsidó, a Magyar és az Örmény. Közös vonásuk, hogy szenvedés történelmük van. Ez viszont felhatalmazza őket, hogy „utolsóként” hagyják el ezt a sártekét a végítélet napján.
Ebben sok igazság van, talán a kínaiak kevésbé harácsolnak és nem utálják annyira az idegeneket, vagy ha igen akkor is disztingvált pókerarc, amit a rendszer alapból náluk megkövetel(t).
Mások pedig nem is vesződnek azzal, hogy álcázzák a mások iránti mélységes megvetésüket.
Megnéztem a Wikipédia Stonehenge összeállítását, milyen sok kutatás mennyire szerteágazó elképzelést inspirált.
Továbbá mennyire világos és evidens a mítoszok magyarázata és milyen logikusan következik belőle az emberi viselkedés ami ebből merített, gondolok itt a madárlátta és még messzebbről odahurcolt kövekre, emberáldozatokra, a sok elhagyás-újrafelfedezés ciklusra. Nemzetközi zarándokhely státuszára.
"A városomban, ahol élek, 20 év alatt a multik (Tesco Aldy, Lidl) kiszorították a hazai üzleteket, viszont a Kínaiak már létszámban lekörözték a multikat is."
Hát ebből azt gondolná egy fiatal, hogy amíg ezek nem voltak valamiféle aranykor volt itt. De emlékszem a multik előtti korra, amikor csak magyar üzletek voltak, a szocializmus lezüllesztett mindent a háború után. Gyakorlatilag az eladók ellenségesek voltak ha bementél vásárolni, és tényleg odaadták a "sz@rt" is. A multik hoztak vissza ide valami szintet, amit kénytelen volt követni az addigi tunya magyar kereskedelem is. Úgy látszik ez a kereskedelem a kínaiak vérében van, akár a zsidókénak vagy örményekének (a magyar az inkább mohó, irigykedő, szánalmas szereplője ennek a világnak).
Nem túl hálás, mivel lehetetlen. Ezt kell belátni, ez az első lépés. Sokan belátják és nem is próbálkoznak, több hasznot remélnek az űrbiznisztől. Mivel nem mi voltunk még rá sem hibázhatunk a valóságra, hacsak nem vagyunk evolúciósan leszálló ágaik. Akkor meg ugye nem lehet arra hivatkozni, hogy annyira különbözőek voltak mondjuk gondolkodásban. De csak ebbe lehet kapaszkodni, mert nem rakunk össze még egyszer olyan falakat. Elvesztettük volna azon képességeket (mármint fizikai és gondolkodási) ez sem állja meg a helyét, mert épp most vesztjük el, hála a világhálónak. Soha nem voltunk még ennyire alkalmasak bármire mint az utolsó ötszáz év, és elcsesztük rendesen.
Nem tudok érthetőbben fogalmazni, remélem kihámozható.
Úgy látom nem, hát nekifutok még egyszer:
Őseink voltak - tudnunk kellene + ráhibázás benne lenne a valószínűségben, vagy a mutáció általi spontán előkapart régi tulajdonság újraaktiválódása, ez viszont elszigetelt, ritka holló lenne, és egy holló nem csinál nyarat, főleg nem kísérleteket építészeti megfejtésekért.
Kihalt másik emberelőd: akkor sincs új a Nap alatt.
Beavatkoztak mesebeliek - a száműzött magyarázat az erőt és elterjedést, produktivitást is magyarázná egy csapásra.
„Kína olyan hatékony, még azt is kinézem belőle, hogy háborúk nélkül lesz a világ vezetője (ura és parancsolója). „
Ebben biztos vagyok. A városomban, ahol élek, 20 év alatt a multik (Tesco Aldy, Lidl) kiszorították a hazai üzleteket, viszont a Kínaiak már létszámban lekörözték a multikat is. Hova vezet ez? .-(
Hát azt el lehet ismerni, hogy nem túl hálás dolog bármilyen ősi szállítást, emelést, építést "megfejteni". Főleg nem előadni olyanok előtt, akik maguk is valamilyen szinten fejtegetők. Lefigyeltem a kommenteket az évek alatt, hogy bármilyen piramisépítés-megfejtő jött, a kétharmaduk gyakorlatilag fikázta a megfejtőt. Valószínűleg az is (sőt, biztos) értetlenséget váltana ki, ha valaki éppen ráhibázva a valóban eredeti építési folyamatot közölné. Olyan megfejtés pediglen nincs (!), s nem is volt, aki mindenki szájízének megfelel. Néha röhögök én is pár megfejtésen (Sörösén például), bár van amelyikre azt mondom, akár lehetett így is, mint Elio Diomedi vagy most a cseh Pavel teóriájára.
„Tudom, hogy a legnagyobb szemtelenség egy eredeti méretű piramis, vagy kőkör lemásolását kérni,”
Szerintem nem szemtelenség, de feleslegesnek tartom. Amikor a piramist építették, az a kor csúcstechnikájával készült. Ahhoz pedig a tervezők, az építők akkori észjárása, tudása tartozott. Lehetséges, ha megismernénk, lehetetlennek tartanánk a mai eszünkkel.
Más. A Kínai három szurdok erőmű, akkora víztömeget tart vissza a gátja mögött, amivel kibillenti a Föld forgástengelyét. (állítólag) Ezzel pedig felgyorsul a Föld forgása, igaz csak ezred másodperccel. Hogyan fogja ezt értékelni az utókor, ha kiderül, hogy mi raboltuk el az idejük egy részét?;-)
Szerintetek meddig marad nyitott kérdés a nagy piramis építésének technológiája? Az alatta rejtőzködő „silókról” nem is szólva. Az általános mesterséges intelligencia „öntudatra ébredése”után megtudjuk az igazságot?
Igazad van, a másik bütykökre már a következő kő kerül. Csak a középsőkön (legnagyobbak) van azonos méretű két bütykön csatlakozó, próbálom érthetően megfogalmazni közben
Most nézem a filmet.
Nem tartom reálisnak azokat a megoldásokat, amikor nagyobb energiabefektetéssel, felfordulással, vagy ha úgy tetszik tájfelforgatással jár a kísérlet, vagy az irdatlan emelőszerkezeteket, az egész építményben kell gondolkodni, nemcsak egy-egy követ, szerkezeti elemet felállítani: ja kérem, meg lehet ezt csinálni. Pável fiatalon kezdte az ipart, legalább egy apróbb stonehange felállítását vagy egy eredeti méretű trilithon-t összehozhatott volna, de vérszemet kapott és belekapott mindenbe, ahogy mások is. Tudom, hogy a legnagyobb szemtelenség egy eredeti méretű piramis, vagy kőkör lemásolását kérni, de úgy jártunk ismét mint amikor a nő kifaragja a breccsa madaras edényt hónapok alatt. Tök fölösleges volt, mert nem takarja el az erdőt.
Nem fog minden egyezni a rekonstrukciókon és a valóságban. Az építők használtak egy módszert, de még vagy 5-6 más módon is el lehetett végezni a szállítást, emelést. Ugyanez van a piramisépítés rekonstrukciójánál: minden évben jön valami párás szemű muki, hogy "megfejtette" a Kheopsz piramis titkát. Majd jönnek az ekéző kommentek, hogy betonból van a modellje, ismerték/nem ismerték a csigát, stb... Gyakorlatilag nem tartom egyiknél sem lényegesnek az építést, maguk az építők sem tartották annak: emberi lelemény+felhalmozott mérnöki tudás+emberi/állati erő+a környezeti tényezők, lehetőségek teljes kihasználása! Ez a titok, de minden "feltaláló" a Nagy Piramis vagy a Stonehenge építését akarja "megfejteni".
A Stonehenge emeléséről számos elképzelés született. Ha nem két gerendán húzták fel, úgy mások szerint az egyik egyiptomi módszert használták, azaz felállították az álló köveket, majd betemették földdel az egészet (mint egy mundot, temetési dombot), helyükre húzták az áthidaló gerendákat, majd kiásták az egészet. Pavelé csak az egyik módszer:
Akkor nézd meg azt is, hogy a követ a bütykök közé tették, sokkal rövidebb a kő, így nem ér!
A létrás képen és az ötödiken is jól látszik. Ejj Pavel, bütykökre való érkeztetés klasszisokkal megnehezíti a dolgot. Most nézzük meg a gyönyörű rekonstrukciós képet, szorosan és passzosan illeszkednek, ráadásul bütykökkel! Pavel kicsit elsiklott a részletek felett, és mások sem figyelmeztették....
Persze, az eredeti állókövek tetején is vannak ilyen kiálló bütykök, azaz csapolások. Az áthidalókban meg ott bemélyítettek, hogy így stabilizálják még jobban az egész szerkezetet.
De most, hogy ezt kiszúrtad, én is észrevettem, hogy a csapolás homorú illesztése a 24967-es hsz. 2. képén éppenséggel a kőlap tetején van. Ez őrület, mert akkor a tetején ezt meg kellett volna forgatni. De kissé visszadobtam magam, mert v. leg Pavelék mindkét oldalon megcsinálták a két bemélyítést, vagy csak az egyik oldalon rossz helyen vágták ki, és inkább megcsinálták a másikon...