Vacskamati, érdekes és szép, amit leírtál, de erôs kétségeim vannak...
Én az öregkort úgy látom, hogy jobb esetben "csak" alapos fizikai leépülés, romló látás és hallás, csökkenô potencia (és ha a libidó nem csökken vele, akkor ez kész katasztrófa), legyengült izmok, szaggató izületek, orvoshoz járkálás. El kell viselni a fiatalabbak türelmetlen "lejárt az idôd, papa!" megnyilvánulásait, vagy éppen a szánakozó pillantást és a megalázó rászorultságot más segítségére.
És mi van, ha nem vesz körül család? Mert esetleg nem merted vállalni a felelôsségét, hogy rossz házastárs és szülô leszel? Ha nem akartál válópert, csonka családot, és ide-oda rángatott gyerekeket, akik nem tudják, mit gondoljanak, mi is történik a szeretett szülôkkel?
Az anyagiakra való hajtás pedig nem öncélú, hanem a viszonylagos függetlenség kivívásáért van, hogy végre azokra a dolgokra is szentelhessek elég idôt, figyelmet és pénzt, amiket valóban szeretek és fontosnak érzek.
Vki azt mondta, hogy minden ember minden apró tette olyan, mint amikor valaki kavicsot dob egy tükörtiszta tóba. A tett szétgyuruzik, mindent megmozgat, majd a partról visszaverôdik, és visszahat.
Szal szerintem _ez_ irányítja a sorsunkat.
Az öregkorral csak az a bajom, hogy a testem valószínuleg le fog maradni, és az nem jó.
Vacskamati, te nem félsz az öregségtől? Biztos, hogy az ilyen pasztellszínű, lágy kontúros csendélet? Ha körülnézek...hát, mit mondjak...
heki tantó bá
Meggymag, kedves,
nem szomorú az, ha kiderül, hogy nem az ember irányítja saját sorsát, hanem más... Inkább szórakoztató, mert az persze nem derül ki, hogy valójában akkor Mi és Ki az...sejtéseink lehetnek, de szándékokról szó sem esik...Ez a szórakoztató a dologban...
jó délutánt .
heki tanfelügyelő
Azt hittem, csak én vagyok ilyen hüjje, mert egyszerűen nem tudom én sem elfogadni, hogy ezt a közlekedés dolgot ne lehetne jobban csinálni. Mennyi időt, energiát, pénzt, környezetszennyezést lehetne megtakarítani.
Emiljél már, hogy mit jelent az, hogy szabad idődben ezzel foglalkozol. Beszállnék én is.
Az öregkorra vonatkozó elméleted is nagyon tetszik, erről még soha nem gondolkodtam eddig (24 leszek csak). Az élet, a világmindenség, meg minden c. kérdés tekintetében a válasz pedig nem más, mint 42. (Douglas Adams: Galaxis utikalaúz...)
Kár, hogy az emberek nagy része nem ér rá azzal foglalkozni, hogy örüljön annak, ami van, mert állandóan újabb álmokat próbál gyártani, és ezért folyamatosan "átmeneti állapotban" él, ami fölmenti őt a felelősség alól a jelennel kapcsolatban.
A múlt már nincs, a jövő még nincs, az egyetlen, ami van: a jelen.
topic 42 rulez
Ahogy 'felnovunk' a szemelyisegunk fejlodik, igy nem is lenne igazan jo, ha almaink mind valora valnanak.
Sokaig en is azon filoztam, nem is tudtam massal foglalkozni, mint hogy miert erdemes elni? Megprobaltam krealni egyälmot amiert erdemes elni, de mindig mielott megvalosithattam volna, rajottem, hogy nem is az az igazi.
Az almodozas _kell_, ad egy bizonyos lelki plusszt(ha ritkan nagyon ossze vagyok torve, irok egy levelet a regi kedves lany _baratomnak_, uj eletet kezdek uj 'álmokkal', es minen rendbe jon, pedig semmi fizikai cselekvessel nem jar, es megis jobb tud lenni akar egy spanglinal is).
Szerintem a megoldas az, hogy az ember a vagyait racionalizalja, ne doljon be az anyagias reklamoknak (latta valaki a PestiEstben a magnoreklamot? _Nagyon_ pirmitiv), ismerje meg onmagat es a vilagot es talaljon egy _lelki_ tarsat(mindegy melyik nembol), es:
Ne kergessen marol holnapra anyagias kepzelgeseket.
Kb. azota nem keresem az elet ertelmet, miota rajottem a sajat eletem ertelmere: az igazi paradicsom a foldon van, fugg az eloeletedtol, atelheted masodik gyermekkorod (_enyhe_ szenilitas, egyugyu boldogsag)es a neve:oregkor. Nem kell dolgozni, ha megalapitottad, szereto csalad vesz korul(szerintem a szeretet _tenyleg_ fontos), ingyenes utazas, sok szabadido. Naivan hangzik, de gondoldd, erezd at:Buszken, a tarsadalom megbecsult tagja vagy, eletet adtal, a te neveleseden mulik, hogy kis mertekben ugyan, de valoban megvaltoztathatod a vilagot, es komonyan erezd at; minyen egy unoka mosolya??
Kritizalmi lehet(alacsony nyugdijak, uveghazhatas, kulturalis degradalodas, vilagvege,es meg az se biztos hogy megered) de nem erdemes. A lenyeg a 'hit'(ateista, materialista vagyok), ami erot ad az elethez.
Nem az elet ertelme, celja a lenyeg, hanem az ut odaig(Lao-Ce:tao te king Az ut es ereny konyve).Kell egyfajta egeszsege 'orulet', nem kell mindent teljesen komolyan venni.
Addig is:legyen az eletetek konnyed lagy lebeges az idon es a teren at, es _hasznaljatok_ az ertelmet. Ne hagyjuk a vilagot kozhelyszeruen tovabbromlani.Mindenki egy picike pont, de tolunk fugg a vilag. En mar dontottem.
ui. szerintetek orult vagyok?
Valahogy úgy képzelem ezt a dolgot, hogy az ember ugy kituz maga elé egy utat, amit megpróbál végigjárni. De ez a bizonyos út tele van keresztezôdésekkel, mellékutcákkal, aminek nem látni a végét. Az adott helyzetben, ha lefordulunk az útról, talán nem is tudjuk, hogy merrefelé megyünk. Aztán vagy valami jó, vagy valami rossz sül ki belôle.
A legszomorúbb az az egészben, hogy hülyeség a mondás, miszerint az ember a saját sorsát irányítja.
Olyan szép kis álom volt ez a lovas. Pontosabban még mindig szép, de elérhetetlen. Ma Magyarországon ebbôl _sem_ lehet megélni.
Mindig az adott legjobb állást kell elfogadni, tetszik, nem tetszik, lényeg az, hogy _neked_ legalább _még_ van.
A megvalósított álmokhoz pedig szerintem édeskevés az elhivatottság és a kötelességtudat. Szerencse kell hozzá, de sok.
"akiben Isten hisz,
teljesen mindegy,
hogy hisz-e Istenben"
/Fodor Ákos/
jójszakát,az az érdekes, hogy milyen határozott álmaitok voltak kisded korotokban...ugye meggymag néni? :)
Karinthy találkozása ennenmagával azért egy kicsit leegyszerűsített problema...a rossz lelkiismeret írása, de nem sokkal több.
Ugyanis hol van az a pont, ahol elszúrtad? Az a tűhegynyi éles pont, vagy inkább pengeél, ahol rosszba fordultak át a dolgok?
Sok pici elcseszett lépés,csak tyúklépésnyiek...De ennek van valami megnyugtató jellege.Nem tragédia.Csak zajlik, szépen. jójszakát heki tanító bácsi
Mikor kicsi voltam, arról álmodoztam, hogy majd egy tanyán fogok élni, lovakat és kutyákat tenyésztek, meg néha kimegyek solymászni, és a lovak meg a kutyák ott szaladoznak körülöttem, és abból fogok élni, hogy az állataimat lerajzolom / lefestem, és a sok hülye városiak meg majd jól megveszik, és olyandeolyan boldog leszek, hogy ihaj.
Most ôszintén: manapság Magyarországon ez egy reális álomnak tunik?
MA arról álmodom, hogy legyen munkám, amibôl meg lehet élni úgy, hogy annak ne "nyomorgás" legyen a neve, és mellette tudjam csinálni azt, ami valóban érdekel.
Kérdést lásd fent.
"- Mutass nekem egy embert, akinek nincsenek álmai, és mutatok egy boldog embert."
Valóban, a Holt Költokben így volt, én kissé ferdítettem... :)))
Azon vacillálok itt, hogy álom = cél? Célokat ki lehet tuzni, el lehet érni, van gyakorlati realitásuk, de az álom egy kicsit misztikus, egy kicsit csodaszeru, afféle víziós ábránd, amit igazából nem is mondunk ki, csak lelkünk mélyén dédelgetünk. (És ami sokaknak úgy kezdodik, hogy "ha ötösöm lenne a lottón...")
Én nem tagadom, urhajós akartam lenni, sot, még most is az akarok. El akarok szakadni a Földtol, különálló szeretnék lenni mindenféle legravitált kulturától. Soha semmit nem tettem érte, nem akartam katonatiszt lenni, nem akartam elit-kiképzést kapni, na persze erre esélyem se volt.
De amikor eljutottam Houstonba, egyszercsak elkapott az a régi érzés, hogy én most rögtön fel akarok szállni, fel az urbe! Odamentem a kilövoszemélyzethez (igazából persze csak szutyok rakodómunkások voltak, de az én szememben igazi NASÁs urhajótervezok-építok-kilövok), és azt mondtam nekik, hogy odaadom mind a 180 dolláromat, ha felvisznek a Holdra.
Kinevettek.
Sz'asztok!
Köszi a topicért járó plusz pontokat, begyűjtöttem.
Most visszadícsérek. Olyan jókat írtatok össze; sok gondolatot legszívesebben beírnék a kedvenc aforizmáim mellé.
muzX!
Köszi, hogy újra megpróbáltad, nagyon meggyőző. Mintha rólam írtad volna. Ugyanaz.
Én kb. 3 éve elhatároztam, hogy összeszorítom a fogam és kitartok egyvalami mellett, és ebben próbálok eredményt elérni. Még van rá egy évem. (Eddig semmi...)
Vajk!
Há' nem t'om, hogy akkor most a Geszti lopta, vagy a graffiti-gyűjtő...
lomo!
"Találkozás egy fiatalemberrel" - a legjobb, amit e témában írtak. Naon bírom.
Házi feladat: aki még nem olvasta, az most rögtön...!
Kedves MuzX!
Nagyon sok tanulással, munkával és nem utolsó sorban lemondással jár a dolog. (Persze, ha becsületesre vesszük a figurát.) Akkor van remény arra, hogy 40 - 50 éves korodra elérheted a kitűzött célodat. Akik előbb érik el, azok körülményei szerencsésebbek voltak, de a tapasztalatom inkább az előbbi. Véleményem szerint inkább az a probléma, hogy sokan úgy gondolják, hogy hipp-hopp megy a dolog és az első kudarc után feladják. Bocs, nem akartam "kioktató" lenni, csak az én életpályámról írtam.
Kissé offtopic, bocs...
Hmmm, Csülök, ez szerintem nem ilyen egyértelmű. Úgy vettem észre, általában attól függ a jövedelmed, hogy tudod eladni magad, és milyenek a kapcsolataid. És eléggé másodrangú szempont, mennyire vagy felkészült, kreatív és hatékony. Nem muszáj annak lenned, csak a látszata meglegyen. A dolgok nehezét úgyis elvégzik majd azok, akik nem önmenedzselésben jók, hanem a munkában. Persze kevesebb pénzért :)
De hát szelávi, ez a természetes kiválasztódás munkahelyi körülményekre alkalmazva, aki nem képes önmarketingre, az húzza az igát és önsajnál... :))
fabatka,
a multik igen jól fizetnek, de bizony ezért (amíg nem kerülsz elég magas polcra) igen sok méltánytalanságot, sőt megaláztatást kell elviselned. Jó idegekkel és összeszorított fogakkal túl lehet jutni ezen az időszakon.
Szerintem pedig éppen a közép- és fôiskolás évek voltak a legjobbak - egy szempont kivételével.
Közben gondolkodtam, vajon mi is az, amit el szeretnék érni, de igazán nem tudom megfogalmazni. Pontosabban az a baj, elég nehéz valamennyire összehangolni a lehetôségeimet a vágyaimmal. Hiába vágyom arra, hogy kiváló jazzgitáros, vagy céllövôbajnok legyek, ha nincs meg hozzá a tehetségem (ezen nem tudok változtatni), az állhatatosságom (na, ez rajtam is múlik, befolyásolható), a pénzem és idôm (ez utóbbi kettô szorosan összefügg, és csak részben tôlem).
Azt hiszem elôször is független szeretnék lenni. Hogy ne a fônököm, a kormány, a munkahelyi függôségek, a korlátozott anyagiak, az önzô és rosszindulatú emberek, akikkel naponta találkozom legyenek állandó erôteljes befolyással az életemre. Ne kényszerpályán kelljen mindig mozognom. Ez viszont nem képzelhetô el biztos és magasszintű egzisztenciális háttér nélkül.
"Siker, pénz, csillogás ez az álmom!"
Ááá, nem is.
Kevés embernek adatik meg, hogy a szeretett, vágyott munkát végezhesse és emellett még keressen is vele. Persze relatív, hogy mi számít sok pénznek (egyesek szerint nincs is sok pénz). Egyébként nem csak ezeken a paramétereken mérhetőek a vágyak, álmok beteljesülése. A legmeghatározóbb a környezet, a haverjaid helyzete. Mindezek fényében magamat már a sikerközeli (önmegvalósított) kategóriába sorolnám. Érdekes, hogy így visszatekintve a főiskolai éveket tartom kisiklásnak, parkolópályának.
Talán az a trükkje a dolognak, hogy jó helyre kell tenni a mércét (aztán meg nem kell piszkálni).
Még annyit akartam írni, hogy alapjába véve, szerintem én igen földönjáró ember szeretnék lenni. mert van egy hobbim, de csak titokban űzöm: azon szoktam számításokat végezni, hogyan lehet zöldhullámot összefabrikálni egy nagyvárosban, minél hosszabb és gyorsabb vonalon. Nem tudjátok, ahhoz hogy valaki ezt profin csinálhassa, muszáj műszaki egyetemet végeznie?
Ti nem ismeritek az érzést hogy pont másfé mp kellenne és elérnétek a zöldet, máskor meg túl korán érkeztek egy lámpához. Nos, ezt kis odafigyeléssel szerintem sokkal meg lehetne gyorsítani. Természetesen vannak határok.
Én sok mindent még nem tudok felmutatni, magam előtt talán annyit, hogy baromi jól megtanultam egy nyelvet, amiből eddig is sokat profitáltam, aztán egy másikat kicsit kevésbé baromi jól. Ennyi, egyelőre, ehhez megfelelően egyetmi diplomát is, sőt köznép szerint király állásajánlataim is voltak és vannak már, és én is ott vagyok, hogy még mindig nem az igazi. Bár én reménykedek.
Tudjátok, miről álmodtam? kiskoromban gyakran akartam bártáncosnő lenni, meg ehhez kapcsolodó foglalkozások, egészen addig hogy király szorakozóhelyet nyomhassak, de 162 centivel ez nem megy...:-)
amúgy nekem nem jön be a karriervonal. Dologzik még valaki multinaciknál? Nem hányadék, fizu ide vagy oda?
AMúgy jó a téma, csak kicsit nyomasztóak a válaszok.
Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy nagyon korrekt kis topic ez, hála Neked másikegylány.
Szóval azt veszem észre, hogy mindenki főleg a materiális dolgokról beszél, ki mivel foglalkozik, ilyesmi. Szerintem ezek a dolgok csak annyiban befolyásolják az álmok beteljesülését, hogy mennyit rabolnak el önmagunkból. Na jó, én mondjuk magamról beszélek, ami nem jelent mást, mint a nagy álmom az, hogy olyan környezetben éljek, ahol fölvállalhatom magam, és a körülöttem lévők is ezt teszik, mindezt természetesen egy kölcsönös egymásra kíváncsiság talaján. Ha ez működik, akkor szinte mindegy, hogy mi a munkád, nem?
Azért bíztató látni, hogy vannak, akik elérték. :)
Jossarian, te tényleg sikeres lehetsz. A legtöbb ember szerintem vagy nem éri el, vagy ha már elérte, addigra belerokkant, belefásult, és nem tudja élvezni.
Igen. Elértem mindent, amit lehet. Anyagi biztonság és ami ezzel jár. Most már csak azon vagyok, hogy az egészségem is sokáig kitartson, hogy élvezni is tudjam ait elértem.
"Az istenek akkor a legkegyetlenebbek, ha teljesítik vágyainkat."
Már kiskoromban sem voltam teljesen normális, ezért mindig is pedagógusnak készültem. Amikor +kaptam, farokfelvágva hagytam el a pályát (nem a gyerekek miatt!!!).
Fogalmam sincs, hogy igazán mi akarok lenni (ha nagy leszek), habár még vannak álmaim. De ezek nem konkrét célok. Szeretnék teljes, boldog életet élni, amiben legyen munka, amit szívesen és örömmel csinálok, család, ami biztos, nyugodt hátteret ad és további álmok, amik ha nem valósulnak meg, nem válnak frusztráló tényezővé.
Ifjú korában az ember még idealista, aztán felnő (lásd berku). Aztán álmai persze lehetnek, sőt szerintem kell is hogy legyenek! Máskülönben mi hajtaná?!
Van egy Karinthy novella (?), cime valami ilyesmi: Talalkozas egy fiatalemberrel. Igen, sajat magaval talalkozik es pont ezek a kerdesek foglalkoztatjak.
Elore szolok, nem hepiendes...
(Másikegylány, nagyon jó a topic.)
A címre érdekes módon azt válaszoltam elôször, hogy igen. Van önálló laksom, szeretô társam, kutyám, félig-meddig értelmiségi munkaköröm...
Aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy tényleg csak ennyirôl álmodoztam volna...???
Úgyhogy most kiakadtam.
(Egyebkent meg sz*r, hogy a mhelyen folyton leugatják az embert, amiért Intenettozik... Persze végülis jogos.)
