Dicső múltra hivatkozás mindig egyfajta búfeledés, azoknak a népeknek vagy társadalmi osztályoknak a szellemi tápláléka, akik kiszorultak a jelenkori hatalmi politikából.
Másik kérdésed, miszerint a magyarok a türk-mongolok örökösei-e, a válasz az hogy egyértelműen azok. Természetesen nem genetikalag, mert a mai magyar nép leginkább szláv eredetű, ezt persze nem kell elfogadni, de tény genetikailag az ukrán, horvát, lengyel régiókkal való nagy hasonlóság. A hatalmi tradíció öröklődéséről van szó. A sztyeppei birodalomalakítások kora a hunokkal kezdődik és a mongolokkal ér végét, tágabb értelemben az oszmánokkal. Minden esetben ugyanarról a nomád kultúráról van szó, amelynek Mongólia térsége a kiindulási pontja, majd nyugat felé terjeszkedve etnikailag europanizálódik (türkök, tatárok) illetve iszlamizálódik (szeldzsukok, mamelukok, oszmánok). Ennek a birodalomalapítási hullámnak egy kisebb epizódja a magyar honfoglalás, valójában nem népi honfoglalás történt, hanem a sztyeppei türkök és a rómaik (majd keresztények) közötti sok évszázados harcban 896 körül átnemetileg ismét nyugat felé tolódik a limes, ahogyan korábban a hun és avar korszakban is történt. Ezzel persze a harc nem ér véget, mert jönnek még a besenyők, kunok, majd a tatárok is.
Mint írod: "a nincstelenségben élő törökök és magyarok ma arról álmodoznak, hogy türk-mongol őseik (akikhez genetikailag szinte semmi közük) egykor a világot alázták".
Ha genetikailag semmi közük, akkor miképp lehetnek ősök?! ... és ki állította, hogy a magyaroknak türk-mongol népek az ősei? Biztos vagy benne, hogy a magyar nép olyan nincstelen? Tudod, hány nép él a magyaroknál sokkal rosszabb életszinvonalon? A "gazdag" német, angol stb. miért kutatta nemlétező őseit a "Régi Kelet"-en?
Úgy látom, te a hunokat a mongol-kínai tájakon élő északi hunokkal azonosítod! Felhívnám figyelmedet, hogy a magyar etnogenezisben a fehér hunok (avarok) játszottak lényeges szerepet, akik a magyarokkal sok évezreden keresztül szoros kapcsolatban voltak. Tanulj kicsit: http://torch.fx3.hu/Magyar/Cikkek/magusok.html
Történelmi szempontból butaság a germanokat mint a mongolok szolganépét lefesteni, ennél te bölcsebb dolgokat szoktál írni. Ne felejtsd el hogy a germánok túlnyomó többsége sosem találkozott a hunokkal, azon egyszerű okból kifolyólag mert nem a sztyeppén éltek. Csak a keleti síkságokon élő germánok nagyjából fele hódolt be rövid időre a hunoknak, többiek a római tartományokba vándoroltak, a keleten rekedt csoportokat ellenségeiknek, majd később egyenesen szintén "hunoknak" tekintették. Akiket ma hunoknak vélnek, túlnyomórészt ezek közül a germánok közül kerülnek ki.
Amire te utalsz, az egyszerű népi romantika, a nincstelenségben élő törökök és magyarok ma arról álmodoznak hogy türk-mongol őseik (akikhez genetikailag szinte semmi közük) egykor a világot alázták. Így vigad a szegény ember...
A hettitákról már hallottam olyant, hogy "Hétország", meg szkíta, meg magyar, de azt, hogy királyiak voltak , tőled olvasom először! Eddig mindenki a [B]szakaurakat [/B] tartotta [B]királyinak[/B]... Nem mintha nagy jelentősége lenne, de egyenlőre még az sincs bebizonyítva vitathatatlanul, hogy közük lenne őseinkhez! Hiszen az egyértelműen magyar ős-ágnak számító Mitanni épp a hettiták kezétől pusztult el.
A szakaurak vonatkozásában viszont tudjuk, hogy csatlakoztak az avar -(magyar) Kushita birodalomhoz. Pont ebben a topikban lehet látni egy szép ezüsttányért, amelyen szerepel a nap, a hold és egy ivókupa, a szövetségesek szimbólumai...
Néha nekem is feltünt, hogy vannak topiktársak, akik egyszerre tíz-húsz nevet használnak, de ennek nincs jelentősége! UIgyanis én nem maszkok mögé bújt névtelenekkel vitatkozom, hanem eszmékkel, hipotézisekkel...
Mindegy, (itt) , hogy ki mondja, csak az számít: Mit állít?
Írtad: "Minden kinszenvedésed ellenére, Attila neve csak ebben a germános formában maradt fenn. Csak igy tudjuk értelmezni. Csak egy bibliányi nyelvemlékű gót nyelv áll szemben bő egy tucat, erősen törökös hun személynévvel.
Attilának minden bizonnyal volt egy "igazi" hun neve is, csak ez elfelejtődött. Mindenesetre elgondolkodtató, h Attila neve germán formában maradt fenn, és még a görögök is igy hivták. Miért is?
Ja, persze! Mert Attila követei igy nevezték - germánul - urukat, és Priszkosz útjuk során igy hallotta az Alföld népeitől az uruk nevét...."
A NÉV önmagában semmit nem mond. Ilyen alapon a mai cigányságunk számtalan JENIFERje, MERCÉDESZe, VIVIENje, ISAURAja stb... is mindent jelezne, csak azt nem, hogy alapvetően a Kárpát-medencéről van szó....
Azon túl, hogy a hunok legnagyobb segédcsapatai a germánokból tevődtek ki, ők szállták meg Európa nyugati felét is, így Attila nevét minden további nélkül fönntarthatták, illetve az általuk ismert hun szokásokból a nekik tetszőeket át is vehették, a "hőskorról" pedig legtöbbször "szép emlékeket" gyártottak...
Szerinted a magyar farkas köznevet akkor nem a farok szóból képezték?
De, csak nem tudom miköze van pl. a szanszkrit urkas szóhoz - aminél diszkréten hallgatsz, h mi a kiejtése pontosan: urkás vagy urkász :) - azon kivül, hogy a "rk" hangpár mindkét szóban szerepel... mert ennél több közös nincs a kettő szó között....
A markomannok névváltása számomra nagyon érdekesnek tűnik, hol lehetne erről bővebbet megtudni?
Ezt szeretném én is tudni :) amig a mai nyugati Felvidéken éltek, addig markomann volt a nevük, majd, miután az Alföldre a szarmaták elhagyott földjeire költöztek, nevezték őket szkírnek.
H pontosan mikor, hogyan, miért zajlott e névcsere, fogalmam sincs róla....
Van olyan adat, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a herulok, szkírek, turcilingek germán nyelveket beszéltek?
A szkíreknek volt egy királyságuk Hispániában a vandálokkal gebinben, majd együtt mentek Afrikába királyságot alapitani - törvénykönyvek.
A turcilingekről és a herulokról a nevük árulja el a származásukat.
(Mielőtt Soknevű kartárs belekötne: NEM A MAI MODERN NÉMET, ANGOL stb. stb. nyelvek nyomán vezetik e népnveket le a germán nyelvek köréből, hanem a fennmaradt régi germán nyelvemlékek nyomán.)
A gótokról pedig azt gondolom, hogy élt ilyen nevű nép, és azokat ma keleti-gót (ostrogót) néven ismeri a tudomány. A "vizigótok" ("nyugati-gótok") ellenben nem voltak gótok szerintem, hanem géták (hettiták, királyi szkíták), akiket Jordanes és társai azonosítottak – nem minden hátsó szándék nélkül – a germán nyelvű gótokkal.
Minderről persze a ostrogót,vizigót és gepida királyok, krónikások etc. nem tudtak, mert ők nem olvasták nagyivű elméleteidet itt a Fórumon.
Az akkori emberek sem voltak hülyék, pontosan őrizte a népi emlélkezet az egyes nemzetséget történetét, ha netán elfelejtkeztek volna róla, ott volt a KÖLCSÖNÖSEN ÉRTHETŐ germán anyanyelvük.
Az egységes keleti germán ("gót") harmadik ága a gepidák voltak ostro- és vizigótok mellett, h teljes ,legyen a kép....
A nyelvcsere túl erős kifejezés, felettébb intenzív hatásról beszélnék inkább a sztyeppén élő hattik (szkíták) irányából az Európa északi részein élő germán törzsek irányába (akik egyébként még a nyelvünkben elterjedt "német" nevüket is egy Noricumból adatolt kelta törzsről/néptöredékről kapták, részben emiatt hosszan lehetne vitatkozni arról, ezen összefoglaló megjelölések alatt mi a kelta , és mi a germán).
Érdekes, nyakatekekert elmélet (rémálom? :) ) egy egyszerű fogalom, az INDOEURÓPAI NYELVCSALÁD körülirására.
Ezt a keltás marhaságot honnét veszed? Nem zavar egy cseppet sem, hogy csak a nyugati szlávok és mi, magyarok (szlávból átvett módon) hivjuk igy CSAK a németeket - és az összes többi germánt nem! - németnek??!!!
Azt hogy biggyeszted teóriádba, h a svédek tisk, az olaszok tedeschi, a spanyolook alemán stb. stb. néven emlitik a németeket? RÁJUK melyik Noricumból adatolt kelta törzs "hatott" ?! :)
Mert ugye egyik eu-i nyelveben sem keverik össze a germánt a némettel, csak egyes honi fejekben......
Sőt, a hunok errefelé nem is éltek, kitaláció az egész. Hiperkritikád azonban nemigen fogja kiállni az idők próbáját, amit sejthetnél, ha néha újabb szakirodalmat is forgatnál, ebben ugyanis sokkal kevésbé hangoztatják már a hun arisztokrácia germán voltát.
Azért a saját kortársak, meg ezek közvetlen leszármazói - minő véletlen, barbár germán királyok - pontosan tudták, h a dédapi ki volt.
Azért az csak elgondolkodtat, h Attila főnökeinek leszármazottai germán királyok voltak?!
Ami természeretsen akkora történelmi abszurdum, hogy csak a nyeretlen kisgimnazisták szophatják be, meg a 10-es IQ-val rendelkezők... Gondolom, szerinted még Attilának is a meghódított gótok adtak kedveskedő "Atyuska" nevet, mint a kedvelt teória hirdeti, a frappáns kelet-ázsiai analógiák ellenére. Hihetetlen számomra, hogy valaki a történelmi nevetségességnek erre a fokára juthasson ilyen sokévi történeti tanulmányokat követően...
Minden kinszenvedésed ellenére, Attila neve csak ebben a germános formában maradt fenn. Csak igy tudjuk értelmezni. Csak egy bibliányi nyelvemlékű gót nyelv áll szemben bő egy tucat, erősen törökös hun személynévvel.
Attilának minden bizonnyal volt egy "igazi" hun neve is, csak ez elfelejtődött. Mindenesetre elgondolkodtató, h Attila neve germán formában maradt fenn, és még a görögök is igy hivták. Miért is?
Ja, persze! Mert Attila követei igy nevezték - germánul - urukat, és Priszkosz útjuk során igy hallotta az Alföld népeitől az uruk nevét.
Ne aggódj: egy alapos görög, ha hallotta volna Attila igazi hun nevét, minden bizonnyal megemliti leirásában. De NEM tette... A megoldás kézenfekvő, h miért....
Ui.. az oroszok sem kedvességből, hanem félelemből nevezték "becézgetve" Atyuskának a cárt........
Mivel egy új elmélettel állsz elő ebben a topikban, amelyik bizonyos aspektusból keresztezi az enyémet, ezért szeretném, ha részletesebben írnál róla, vagy adnál egy linket : Mi alapján gondolod, hogy a fehér hunok nem azonosak az avarokkal?
Mi alapján gondolod, hogy az avaroknak köze van valami onogundor vagy milyen néphez? Hol éltek a szakaurakák a Párthus Birodalomban? Hol voltak ez idő tájt a keleti szakák? A juezhi (jüecsi) nép? stb...
Hasonlókat írt Ulam-Burias és Lord Sandwich is.....Az utóbbi úrtól érdekes volt a türk nép eredetének fejtegetése. Remélem, nem gondolja, hogy a türk nép azonos a turk néppel? Igaz, csak egy betü az eltérés, de az eredet tekintetében szerintem sok ezer kilométer....
"Te tehát úgy véled, hogy az általunk germánoknak nevezett népek nyelvcsere útján jutottak a nyelvükhöz? (Ezért a hasonlóság a hettiták nyelvével, de ők genetikai szempontból nem rokonok.)"
A nyelvcsere túl erős kifejezés, felettébb intenzív hatásról beszélnék inkább a sztyeppén élő hattik (szkíták) irányából az Európa északi részein élő germán törzsek irányába (akik egyébként még a nyelvünkben elterjedt "német" nevüket is egy Noricumból adatolt kelta törzsről/néptöredékről kapták, részben emiatt hosszan lehetne vitatkozni arról, ezen összefoglaló megjelölések alatt mi a kelta , és mi a germán).
"Míg a szkíták - akiknek a nyelve a Te egyelőre nem bizonyított hipotézised szerint szintén rokon a hettitával - a genetika szintjén is rokoni voltak a hettitáknak?"
Igen. A nyelvi bizonyítást illetően II. Kuri-galzu témavezetőnél lehet majd néhány hónap múltán érdeklődni :)
"Sőt szerinted a keleti steppéken élő más néven nevezett népek a szkíták »vérszerinti« leszármazottai, így a szarmaták, és a gótok is."
Ilyet sose mondtam. A toposztémát már letárgyaltuk, ami pedig a szarmatákat illeti, igen közel állhattak nyelvi szempontból a hattikhoz (királyi szkítákhoz). A gótokról pedig azt gondolom, hogy élt ilyen nevű nép, és azokat ma keleti-gót (ostrogót) néven ismeri a tudomány. A "vizigótok" ("nyugati-gótok") ellenben nem voltak gótok szerintem, hanem géták (hettiták, királyi szkíták), akiket Jordanes és társai azonosítottak – nem minden hátsó szándék nélkül – a germán nyelvű gótokkal.
"...a nyelvük is a hettitákéval rokon?"
Igen, a "keleti-gótok"-é is, méghozzá igen erősen. De ennek oka nem a nyelvcsere, annál jóval kevesebbről van szó.
"Vagyis mindenki - nevezzük jobb híjján így:) - germánul beszél?"
Attól, hogy a germánokat is erős szkíta hatás érte, meg a szlávokat is, igen markánsak a különbségek a nyelvükben. Mint ahogy a hasonlóságok is :) A XIX. század legtöbb indogermanistája pedig lehet, hogy azt szerette volna, ha mindenkiről kiderül, legalábbis a fejlettebbek közül, hogy germánok, de én ilyen butaságot nem állítottam soha... sőt...
"...honnan lehet tudni, hogy a nyugati gótok (szerinted géták) nem germán nép?"
Ennek a bővebb kifejtésére is igyekszünk majd rátérni.
"...Attila udvarában nagyitóval kellet keresni a hunokat..."
Sőt, a hunok errefelé nem is éltek, kitaláció az egész. Hiperkritikád azonban nemigen fogja kiállni az idők próbáját, amit sejthetnél, ha néha újabb szakirodalmat is forgatnál, ebben ugyanis sokkal kevésbé hangoztatják már a hun arisztokrácia germán voltát.
Ami természeretsen akkora történelmi abszurdum, hogy csak a nyeretlen kisgimnazisták szophatják be, meg a 10-es IQ-val rendelkezők... Gondolom, szerinted még Attilának is a meghódított gótok adtak kedveskedő "Atyuska" nevet, mint a kedvelt teória hirdeti, a frappáns kelet-ázsiai analógiák ellenére. Hihetetlen számomra, hogy valaki a történelmi nevetségességnek erre a fokára juthasson ilyen sokévi történeti tanulmányokat követően...
"...maradt fenn épp elég nyelvi emlékük ahhoz, hogy TUDJUK: minden görcsös igyekezeted ellenére GERMÁNOK voltak..."
Ha elfogadod, hogy a germánok azért közeli nyelvrokonai a hettitáknak (szkítáknak), mert valaha sok ezer éve nyelvi-etnikai közösségben éltek, én azt se bánom. Erre egyelőre hiányoznak a régészeti bizonyítékok, de sebaj, ne zavarjon. Ellenben a hattik és a germánok érintkezése Kelet-Európában a Kr. e. I.--Kr. u. I. évezredben a germánokkal-szlávokkal nagy fokon valószínűsíthető.
Egyébként úgy látszik nemcsak én tagadom egyes, a Herrenvolk teória jegyében is indogermanizált népeknek a germánságát, hanem még többen mások, lásd pl. Mitscha-Märheimet, aki ugyebár -- ráadásul -- osztrák...
A magyar farok, farkas szóval is nyilvánvalóan rokon a germán wulf, wolf, ulfr stb., ehhez persze az utóbbiról célszerű leválasztani a magyar -s képzőt.
persze, h célszerű! :)
Mert másképp nem tudod beleerőszakolni a teóriádba! :)
amit itt a gótok, herulok, szkírek (másnéven markomannok...) vandálok, turcilingek nem germán, hanem hatti, türk stb. stb. eredetéről elővezetsz: KLINIKAI ESET.
Ezeknek a népeknek maradt fenn épp elég nyelvi emlékük ahhoz, hogy TUDJUK: minden görcsös igyekezeted ellenére GERMÁNOK voltak.
Ezek az idétlen játékaid/játékaitok azzal, h a gótokat átmosod/átmossátok getákra, a turciingekek türkökre... már megbocsáss, de egyszerűen gyerekes.
Ha lenne is bármi ráció az alternativ történelemszemléletetekben, az ilyen orditó ostobaságok szempillantás alatt hiteltelenné teszik az egész próbálkozást.
Azzal, h tagadod e germán népek germán voltát, történeti sikon olyan gondolati bakugrást követsz el, mintha egy matematikus márol holnapra kijelrentené, h 2x2 nem néggyel egyenlő, hanem öttel......
A világhírű régész, Roman Ghirshman írja Iran II – Parther und Sassaniden c. könyvében (München, 1962), hogy a noin-ulai hun fejedelmi sírok leleteinek egy része minden valószínűség szerint parthus eredetű.
Hogyan foglalták el a hunogurok (kun-parthusok) Pannóniát, avagy a gepida–longobard küzdelmekbe beavatkozó és a szláv áradatot maga előtt terelgető Baján kagán diadalmas honfoglalása a VI. század közepén. Részlet Bóna István A középkor hajnala – A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében c. könyvéből (Corvina, Bp., 1974, 85–91. o., a kitűnő „Hereditas” sorozatból):
Miért vonultak el 568-ban a langobardok?
Miközben a diadalittas langobardok zsákmánnyal megrakodva, gepida foglyok ezreivel a Duna felé vonultak, Baján váratlanul átkelt a szerémségi Duna-szakaszon, és rajtaütött Sirmiumon. Az elhamarkodott támadást a bizánci helyőrség ugyan visszaverte, az esemény mégis döntő fordulatot jelentett az amúgy is mozgalmas 567-es esztendő történetében. Sirmium megtámadása leleplezte a kagán igazi szándékait, s mind II. Iustinust, mind Alboint ráébresztette arra, hogy elszámították magukat. A keletrómai császárság a békés és lomha gepida szomszéd helyébe elszánt, zsákmányolásra, kalandozásra kész ellenséget kapott a fürge nomádokban. Harci kedvüket nem csorbította a sirmiumi kudarc; Baján a sikertelenséget azzal ellensúlyozta, hogy 10 000 kutrigur lovast küldött Dalmácia pusztítására.
A Gepida Királyság szétzúzása a langobard politika baklövése volt. Országuk stratégiai helyzete most vált igazán kétségbeejtővé, egy lépés választotta el a politikai bekerítéstől és gazdasági elszigetelődéstől, amelynek számukra is csak egy befejezése lehetett: a megsemmisülés. Az egyik veszély a szláv törzsek nyugati és délnyugati előretörése volt. Bizáncnak már az 530-as évektől gondot okozott a szláv fegyveres csoportok betörése az Al-Dunán keresztül, a 60-as évek elejétől nyomásuk már a gepidákra is ránehezedett, az ellenük viselt háború nem kis mértékben járulhatott hozzá Kunimund erőinek gyengüléséhez. Bár közvetlen forrásadat nem szól róla, a régészeti adatok elárulják, hogy 550 tájától a langobardok is szembekerültek a szláv törzsek áradatával. Nyomásuk hozzájárult ahhoz, hogy a langobardok kiürítették a Cseh-medencét, majd a 60-as években a Morva-medencét is. Valószínű, hogy 568-ra az első szláv rajok közvetlenül országuk északi határáig, a Dunáig eljutottak. Ez pedig annyit jelentett, hogy a langobardok kapcsolatai a germán szomszédokkal északnyugati irányban veszélybe kerültek. Nyilván tudomásuk volt a Balkánon megtelepedett szlávok merész vállalkozásairól is, akik 548-ban Durrachiumnál (Durazzo) elérték Adriát, s egyre sűrűbb rajokban települtek meg a Birodalom északi tartományaiban. Mindaddig, amíg a gepida állam fennállott, a langobardok számára mégsem jelentett közvetlen veszélyt a szláv invázió, mert ennek a súlya a gepidákra nehezedett. Egyébként nincs jele annak sem, hogy a gepidákat túlságos foglalkoztatta volna a szláv veszély; elég erősnek hitték magukat a rosszul felfegyverzett kisebb-nagyobb csoportok visszaverésére. – 568-ig valóban ez volt a helyzet.
567/568-ban vált világossá, hogy a szláv törzsek második nagy rohama mögött, Thüringiától Erdélyen keresztül az Al-Dunáig az avarok állanak. Ez pedig elviselhetetlen túlerőnek számított. Miben állott ez a fölény? Azok a langobardok, akik előtt egy évmúlva Milánó kitárja kapuit, nem lettek volna képesek ellenállni a Duna–Dráva–Alpok stratégiai négyszögben?
A langobard hadsereg valóban erős és jól felszerelt volt. A nagytermetű, erős férfiak egyéni vitézsége biztosan nem maradt el aszomszédokétól. Hadseregük magja húsz esztendeje éppen eleget küzdött a gepidák, perzsák, gótok, bizánciak és frankok ellen ahhoz, hogy kitűnő harci gyakorlatra tegyen szert. Jól tagolt sereg volt. Mintegy harmada hosszú lándzsával, nehéz kétélű karddal és megvasalt pajzzsal felszerelt, valószínűleg bőrpáncélt isviselő lovasokból, másik harmada ugyanígy felszerelt nehézgyalogságból állott. A sereg többi részei: a lándzsások és az íjász félszabadok a mozgékonyságot és a távolharcot biztosították. E hadsereg élén minden idők legnagyobb langobard hadvezére, Alboin állott. Hogyan viszonyult hát ez a sereg az avarokhoz? A korai avar harcmodorról és fegyverzetről még a szakirodalomban is téves hiedelmek szerepelnek. Egyrészt a középső és késői avar korszak sírleleteinek tanulságait, másrészt a késői avar harcmodorról ránk maradt VIII. század végi frank híradásokat vetítik vissza a bajáni időkre. Betetézi ezt egy rosszul értelmezett „nomád” szemlélet, amely a korai avar harcmodort más keleti népekről szóló, részben korábbi, részben későbbi híradásokkal magyarázza, a hunokéval, magyarokéval, kunokéval. A VI. századi türk és heftalita sírleletek, a türkök és ujgurok életét megelevenítő kocsói, tun-huangi, pendzsikenti freskók – amelyek az avarok korábbi hazájában maradtak ránk –, de főleg maguk a korai avar sírleletek egészen másról tanúskodnak.
Az avar hadsereg magját Európában a rómaiak [római kori szarmaták – II. Kuri-galzu] óta nem látott fegyvernem: a nehézpáncélos lovasság alkotta. Védőfegyvereik: a sisak, főleg bőrből, de előfordulhat fémborítással is, és vaslemezekből összefűzött, az egész törzset beborító perzsa típusú páncél. Támadófegyvereik: acélossá edzett, roppant erős pengéjű páncéltörő lándzsa, az európai kardnál hosszabb pengéjű, egyélű, egyenes „kelet-ázsiai” típusú lovassági kard és csontmerevítős reflex-íj. Mindehhez két félelmetes újítás járult: elöl-hátul magas kápájú nyereg és – Európa földjén első ízben! – a vaskengyel. Azavar lovas vitéz tehát valamennyi ellenfelével szemben – beleszámítva a bizánci íjász lovasságot is – biztosan ült, de ha kellett, fel is állhatott, és foroghatott a nyeregben. Lova, nélkülözéshez szokott steppei fajta, a hó alatt is talált élelmet, az istállózott európai (pl. langobard) lovakkal szemben elképesztően kitartó volt, egész napi ügetés után képes volt átúszni olyan folyókon, amelyeken az európai lovasság nem tudott átkelni. Nincsenek még hozzávetőleges adataink sem arra nézve, milyen létszámú volt a páncélos avar „lovagi” mag. Teljes páncélt eddig kevés sírból ismerünk – igaz, páncéltöredéket sokból –, a páncéltörő kopja és a vaskengyel azonban mindennapos melléklet a legkorábbi (VI. századi) avar sírok közelében megásott „máglyagödrök”-ben. Mivel e legkorábbi réteg a VI. században nem telepedett meg állandóan, hanem „aul”-okban élt, e pusztai nemesi réteg nagyon nehezen fogható meg, pár síros kis temetők árulkodnak csak róla. A régészeti leletek alapján egyébként sem tudunk egyetlen népvándorlás kori nép létszámára sem következtetni. Mégis úgy tűnik, több ezer főre becsülhető a korai avar nemesi-katonai réteg, amely később részben elvérzett a 626-ig tartó bizánci háborúkban.
Az avar páncélos-páncéltörő lovasságnak nyílt vagy enyhén dombos terepen a korabeli Európában egyetlen ellenfél sem tudott sikeresen ellenállni – beleértve a bizánci hadsereget is. A Dunántúlon tehát a langobard sereg eleve vereségre volt ítélve. Szűk völgyekben, hegyes vidéken viszont, például az Alpokban, ahol nehéz védőfegyvereit, gyalogságát közelharcban vethette be, sikeresen ellenállhatott.
Az avar pásztorok könnyűlovas alakulatokba voltak szervezve, ide tartoztak a segédnépek, például a kutrigurok is. Legfeljebb bőrvértet viseltek, fegyverük az íj és a nyíl volt. A ránk maradt bőséges régészeti leletekből tudjuk, hogy hárométű vas nyílhegyeik közel kétszer olyan súlyosak voltak, mint a korabeli európai nyílhegyek. E nehéz nyilakat csontmerevítős visszacsapó íjaikból tökéletes biztonsággal lőtték ki, majd’ kétszer olyan távolságra (mintegy 5–800 m-re), mint ellenfeleik. Kisgyermekkoruk óta tanulták, férfikorukban nagy vadászatokon évente gyakorolták a nyilazás tudományát; fürge lovaik nyergében ülve vagy állva, előre-, oldalt- vagy hátrafordulva egyaránt félelmetes biztonsággal kezelték íjukat. Íjászaik – s ugyanezekkel a íjakkal voltak felszerelve páncélos vitézeik is – ellenfeleiket már akkor szét tudták szórni, megfélemlíteni, üldözni vagy menekülést színlelve szétzilálni, amikor azok még nem is árthattak nekik. A bizánci hadsereg ugyan hasonló lovas íjászokat vetett velük szembe, de kezdetben kengyel nélkül, ami lovasságuk mozgását és íjászaik teljesítményét erősen korlátozta. A langobardok azonban nyílt terepen tehetetlenek lettek volna ezzel a minden irányból süvöltő nyílzáporral szemben.
A két tümennyire (20 000!) becsült avar lovassereget szláv gyalogharcosok tömege kísérte, később a bizánci háborúk során a gepidák is a gyalogságot erősítették. A szlávok lándzsával, egyszerű íjjal, ritkábban karddal és pajzzsal voltak felfegyverkezve, s ha harci értékben el is maradtak a langobardok mögött, vakmerőségük és létszámuk felülmúlta ellenfeleikét.
E három fegyvernem együtt, jó vezetés mellett – márpedig Baján kivételes szervező és katonai képességeit csak Attiláéhoz hasonlíthatjuk – sík területen ellenállhatatlan volt. Az egyetlen hat hatós ellenfél, az egykori római nehézgyalogság nem létezetttöbbé. Védelmet csak a hegyvidék nyújtott ellenük, ahol az avarok és szlávok nem tudták taktikai fölényüket érvényesíteni,vagy az erődök és várak, amelyek módszeres ostromához nem értettek, és soha nem is tanulták meg.
Alboin a Szerémségben váratlanul ezzel a fegyelmezett, vezényszóra működő sereggel találta magát szemben – ez időben még nyoma sem volt köztük a későbbi zűrzavarnak. Megverni nem lehetett őket, csak megvásárolni, ez volt és ez maradt a gyengéjük.
A langobardok országa délről nyitva állott. A Dráva semmiféle akadályt nem jelentett az avar lovasseregek számára. Pannoniában szembeszállni velük kilátástalan volt. A langobardok léte Baján jóindulatától függött, attól, mennyire veszi komolyan a szövetségi szerződést. Sirmium megtámadása e téren nem sok jóval biztatott.
Az egyetlen kibúvót Alboin most sokkal gondosabban mérlegelte, mint pár hónappal korábbi politikai ballépését. A sötétben fénylő pontok is akadtak: az avarok háborúba keveredtek a birodalommal, ugyanabban a pillanatban, amikor II. Iustinus szerencsétlen politikája húsz évig tartó súlyos háborúba sodorta országát a perzsa nagyhatalommal. A bizánci haderők jelentékeny részét, például az Itáliában állomásozó csapatokat keletre vezényelték.
Az avar–bizánci háború tartósnak ígérkezett. Baján egyelőre lehetetlen kívánságokkal állt elő, nemcsak a „gepidák országához tartozó” Sirmium átadását követelte, de Usdibad és serege, valamint a gepida királyi kincsek kiadását is. Azt az „igen híres és nagy” Sirmiumot, amelyről néhány évvel később, 579-ben Maurikiosz császár így nyilatkozott: „Inkább két lányom közül az egyiket adom túszul a kagánnak, semmint hogy Sirmiumot önként átadjam.” Nyilvánvaló volt, hogy Baján és avarjai évekig, esetleg évtizedekig lekötik a birodalom erőit az anyaország balkáni területein, nem tudja tehát kellő erővel védelmezni távolabbi tartományait. A bizánciak elleni langobard támadás tehát Baján „megvásárlási” eszközei közé tartozott.
Hispániában az 565-ben trónra került vizigót király, Athanagild erélyes harcot kezdett a bizánci inváziós csapatok ellen. A birodalom nem tudott seregeinek erősítést küldeni. Bár Alboin még nyilván nem tudhatta, hogy az 568 őszén trónra kerülő energikus vizigót király, Leovigild a rómaiak esküdt ellenségévé válik, s uralkodása alatt egy pillanatig sem szünteti be a bizánciak elleni háborút, mégis számíthatott ilyesfajta fordulatra.
Itáliában, a népvándorlás kori népek vágyainak netovábbjában, a városok népe nehezen tűrte a kelet-római adószedők kíméletlen szipolyozását, az idegen, barbárokból toborzott katonaság visszaéléseit, a nagybirtokosok erőszakkal visszaállított mérhetetlen gazdasági és politikai hatalmát. Észak-Itália egyes nagyvárosai frank segítséggel még a gótok bukása után egy évtizeddel is ellenálltak, Brixiát (Brescia) és Veronát alig néhány éve vették be a császáriak. Nyilván arról is értesültek a langobardok, hogy az általuk személyesen is jól ismert energikus és teljhatalmú Narses helyébe II. Iustinus, Sophia ostoba beavatkozására, a jelentéktelen Longinust nevezte ki Itália új helytartójává (567). A helyzet tehát kedvezően zavaros volt az itáliai vállalkozáshoz. Erre nyílott a menekülés egyetlen útja.
A langobardok önmagukban gyengék voltak a nagyszabású akcióhoz; oldalukban a fenyegető avar hatalommal mozdulni sem mertek. Alboin páratlan szervezőerővel néhány hónap alatt leküzdötte a nehézségeket. Segítségét kért és kapott a rokoni és baráti szászoktól. Mikor ezek télvíz idején tekintélyes számban megérkeztek, állítólag 20 000 fegyveres férfi jött családtagjaival együtt, így megerősödve újból Bajónhoz fordult, s ezúttal nem kevésbé csábító ajánlattal: „örök szövetség” fejében átengedte az avaroknak hazáját, a langobardok lakta Pannoniát. Az alkalmi érdekszövetség most azt diktálta: a langobardok mondjanak le Baján eljövendő stratégiai bázisáról, Pannoniáról, s ők maguk is támadják meg a bizánci birodalmat. Baján kedvezően fogadta a meglepő ajánlatot, s békességben elengedte a langobardokat, talán mert a bizánciakkal nem sikerült idejében fegyverszünetet kötnie, vagy talán mert maga is örült az olcsó, vértelen hódításnak.
A langobardok 568. április 1-jén utoljára ülték meg a húsvét ünnepét Pannoniában. Másnap, mindent felégetve maguk mögött, útnak indultak a hozzájuk csatlakozott szászokkal és gepidákkal, a dunántúli szvébekkel, a Dráva–Száva közi bulgárokkal és szarmatákkal, valamint Pannonia és Noricum maradvány római lakosaival, hogy többé ne térjenek vissza. Velük ért véget a különböző germán törzsek közel 600 évig tartó folyamatos uralma a Kárpát-medencében.
Jó lenne legalább tudni, kitől hallotta Priszkosz ennek a Hunwulfnak a nevét. Hallhatta germánoktól is, én nem zárom ki, de talán kisebb a valószínűsége annak, hogy az alávetett segédnépek fiaitól tájékozódott. Mint magas rangú római diplomata, ilyesmit aligha engedhetett meg magának. Nem szórakozni küldték Atillához.
Nagyon jól tudjuk persze, hogy a germánoknál is elfogadott volt az olyan nevek viselése, mint a Beowulf, Cynewulf, Ealdwulf, Ethelwulf, Wulfstan stb. De azt is tudjuk, hogy a germán nyelvek a szkítából (hettitából) és a hozzá közel állókból kölcsönöztek, és ezért van köztük nagyfokú hasonlóság. Emlékeztetünk arra, hogy a „vizigótok”-nak (hattiknak) is volt egy Athaulf/Atawulf nevű királya, aki 402-től 408-ig Pannonia Superiorban időzött, mielőtt nyugat felé költözködve a Kárpát-medencét elhagyta volna.
Vajon nem lehet, hogy a szkírektől (szabíroktól, avaroktól?), a turcilingektől (türköktől?) vagy a heruloktól szerezte Priszkosz az értesüléseit? Ugyanis Hunwulf – apjához, Edekonhoz hasonlóan – ezeknek volt az uralkodója. Teljesen ésszerű meggondolás lenne ez, és szépen megférne a sztyeppéken is dívó személynévadási gyakorlattal. (Ma is van Farkas személynevünk egyébként, P. magister pedig egy Opaforcos nevű férfiút emleget a gestájában, aki Tétény/Töhötöm király bevonulása előtt Erdély földjét kikémlelte.)
Bóna_István_véleménye_Hunwulfról: „A szkírek ifjabb királya, majd római tábornok, Edika fia, Odoaker öccse. 440 körül valószínűleg a tiszántúli hun orduban született s 453 körülig apja mellett ott is nevelkedett …Neve beszélő típusú: ’Hun farkas’.”
Bizony-bizony, ez a parthus és kusán értelmiségiek által mesterséges szabályokkal egységesített nyelv nagyon sokszor közelebb áll a mai magyarhoz, mint a másfélezer évvel korábbi germánok szókincséhez...
Vrkas = farkas...
Az Avesztában található vehrkáról már nem is beszélve... A derék indogermanista tudósok a magyar alakokat mégis állandóan kifelejtik a nyelvtörténeti összefoglalókból.
Szerintük az ónagol és ószász wulfnak nem lehet köze a magyar farok és farkas szavakhoz, csakis a szanszkrit vrkashoz és az avesztai vehrkához.
Jaan Puhvel: Hittite hurkis and hurkel; in: Die Sprache 17 (1971), 42–45. o.
Mary R. Gerstein: Germanic Warg: The Outlaw as Werwolf; in: Gerald J. Larson–C. Scott Littleton–Jaan Puhvel szerk.: Myth in Indo-European Antiquity; University of California Press (Berkeley), Los Angeles–London, 1974, 131–156. o.
Joseph J. S. Weitenberg professzor kétségbe vonja, hogy a hatti hurkel farkast jelentett volna, szerinte inkább ’szörnyűséges ember’-nek kell értelmeznünk: The meaning of the expression 'to become a wolf’ in Hittite; in: Roger Pearson szerk.: Perspectives on Indoeuropean Language, Culture, and Religion – Studies in Honor of Edgar C. Polomé I. (Journal of Indo-European Studies Monograph Series, Monograph 7), 1991, 189–198. o.
Holott az eredeti értelme valóban 'farkas' lehetett a hettitáknál, és csak később keletkezett egy átvitt értelmű jelentése, kb. a „homo homini lupus est” tételnek megfelelően :)
Szanszkritul urkas, az Avesztában vehrka-, albánul ulk, az óegyházi szlávban uluku, a litvánban vilkas...
Az óperzsa Hürkánia tartomány etimológiája is Varkana 'farkasföld'. Vö. még a magyar varkocs 'farkocska, lófarok' szóval.
A magyar farok, farkas szóval is nyilvánvalóan rokon a germán wulf, wolf, ulfr stb., ehhez persze az utóbbiról célszerű leválasztani a magyar -s képzőt.
