Szerintem túlgondozod a növényeidet. Nyugodtan ragd ki őket a napra (nekem már 1 hónapja kint vannak). Csak mértékkel locsolom őket, max. 1 héten egyszer, de van hogy elfelejtkezem róluk és csak 3 héten egyszer (még nyáron is a +35C-ban).
A sarjakkal/dugványokkal sem szoktam sokat bajlódni, homokba v. homokos földbe rakom (előzetes szárítás után) és úgy kezelem mint a többi növényt. A lényeg: ne álljon vízben a dugvány, max. enyhén legyen nedves a földje, és hagyd kiszáradni is...
Akkor megnyugodtam, azt hittem, hogy már megint elszúrtam valamit, azért hervadt el szerda körül a vasárnap kinyílt bimbó. A nagy örömem az, hogy a tövében lévő másik bimbó is megindult, és tegnap kinyílt! (Közben egy furcsa krátert találtam az egyik tüske tövében, úgyhogy a bizti kedvéért kapott egy kis gombaölőlocsolást és ecsetelést.)
A kis dugvány meg jól bepenészedett, úgyhogy kénytelen voltam búcsút venni tőle.
A legújabb szerzemény egy (talán) Enchinopsis, olyan kis aranyos kicsinyeket nevel, amiknek gyökerei is vannak.
Kb. 4 cm látszott ki a cserépből. Amint említettem, az alja már ráncos volt, és sajnos hiába ültettem át, a ráncododás továbbterjedt felfelé (még a végén kiderül, hogy épp éledezett... :-( Most mindenesetre szárad.
A nagy sünit átültettem habkönnyű kaktuszföldbe, remélem értékeli.
Sikerült hozzájutnom Ewald Kleiner: Kaktuszok a lakásban és a kertben új kiadásához, ebben egy csomó kép is van, ami alapján már talán kezdek képben lenni.
Kérdés: a Parodia aureispina (ha jól azonosítottam be) virága hány napig nyílik normálisan?
A létszám nem lesz akadály (ha addig felépül a házunk) :-)
Más: nyugtassatok meg, hogy lehet még valami egy csonkolt kopasz süniből (legalábbis Enchinocactus grusonii alfajnak saccolom), akit már egyszer - 1 nap szikkadás után - leraktam gyökerezni, és a széleken penészedni kezdett. Most lehámoztam a penészt, jól bedörzsölem faszénnel a vágásfelületet, és kavicsokon szárítom. Kb. 1 cm maradt belőle; meddig szárogassam?
Most nyáron kirakom az erkélyre, ott jó helye van. Csak a beszedés lesz gond. Legfeljebb döntve hozom be. Ajánlgatom mindenkinek, de addíg nem kel el akkor viheted. Ja, kettő van belőlle :))).
Köszi az ötleteket. Az a baj, hogy nem tudom egyértelműen beazonosítani a problémát (olyan ez, mint amikor a kezdő anyuka az első tüsszentésnél is már tüdőgyulladásra gyanakszik a csemeténél. :-)
Mindenesetre nekem is megfordult már a fejemben, hogy még egyszer átültetem - a hétvégén úgyis szereztem kaktuszföldet - és a bizti kedvéért szélesebb cserépbe. (Szöszök egyébként alapból vannak a sünin, inkább a földközeli tüskék meszesedése aggaszt.)
A hétvégén én is vásárolgattam: az Állatkertben vettem 2 kaktuszt és egy helyes pozsgást.
Van két nagyobb növényem ami függőleges irányban kinőtte lakótelepi lakásomat. Tavasztól őszig kinn voltak az erkélyen. Télen bennt voltak. Az elszállítás sem egyszerű. Ha valakinek világos, nagyobb belmagasságú lakása van, és meg tudja oldani a kini nyaraltalást is annak szép növénye lehetne. Szóljon, ha valaki igényt tart rá.
Hirvike!
Tavasszal,nyáron és ősszel ha esik az eső akkor esővízet gyűjtök, amúgy sima csapvízzel locsolok. Ha pedig azt tapasztalom, hogy egy növényem földje elmeszesedett (v. kinőtte), akkor átültetem teljesen új földbe.
Köszi! Tudom, hogy a csapvíz meszes, csak azt nem tudom, segít-e rajta, ha felforralom öntözés előtt. (Az egyik forrás szerint ez csak akkor segít, ha kihülés előtt felhasználom.) Te hogy oldod meg ezt a problémát?
Nekem módom, de bátorságom sincs szabadba telepíteni a növénykéket, lévén, hogy a fő kedvenc egy óriás sünkaktusz, ami pár hónapja még a Kanári szigetek klímáját élvezte. Remélem, azért itt is megszokik.
A mai napi kérdés: a tüskéken és a föld tetején látható fehéres lerakódás mész v. penész lehet?
Tegnap áttanulmányoztam egy szobanövények ápolásáról szóló könyvet - sajnos a kaktuszokról nem sok szó esett -, ezen felbátorodva ma leszigeteltem a szobaablakot (mivel érzés alapján a hideg főleg az ablak alatt jött), és kitelepítettem a kaktusznépséget az ablakba. (Ha nem csal a hőmérőm, 21 C körüli a hőmérséklet.) Kiváncsian várom a fejleményeket!
A hőmérséklettel biztos nem lehet gond, mert már elég meleg van. A legtöbb kaktusz amúgy is mínusz egy-két fokot is kibír - (egyes télálló opuntiák és echinocereusok még a -20/-25 C-ot is kibírják).
Ha a kaktuszok teteje megnyúlt v. világoszöld, akkor megéghetnek (a fényhiány miatt), különben nem hinném, mert a nyugati ablak az nem túl napos.
Háát, akkor nálam lehet, hogy gondok lesznek, mert csak 1 napig hagytam szikkadni az alanyt... A meleg hely sem túl egyszerű, mert hiába rakom az ablakba, elég hüsi van (vagy csak én gondolom, a kaktuszoknak elég?)
A kirakás azért problémás, mert kb. egyhónapos a kaktuszmániám, ezért nem én teleltettem a növényeket. Eddig a konyhában tartottam őket, ahol közvetlen fény nem éri őket, de azért világos.
Mit gondolsz?
Az, hogy megégnek-e v. sem a kaktuszaid, az attól is függ, hogy télen milyen körülmények között tartottad őket. Ha eddig is világos helyen voltak, akkor biztosan nem fognak megégni (pláne nyugati fekvésű ablaknál). Ha viszont sötét és hideg helyen pl. egy pincében teleltek át, akkor fokozott fényhezszoktatás szükséges.
Én a gyökereztetéssel nem sokat szoktam bajlódni: általában a vágási felületet hagyom beszáradni (akár 1-1,5 hétig) v. faszénporral bekenem (de ugyancsak 1 hétig pihentetem a növényt). Ezek után egy cserép homokba ültetem a kaktuszt (és meg is öntözöm). Ha az adott növény értékes (v. nagyon fontos) akkor a homokot kifőzöm (v. sütőben felforrósítom) sterilizálás céljából.
A frissen ültetett növényt pedig meleg és fényes helyre teszem.
Az egészséges növényeket pedig nyugodtan ki lehet tenni. Már nagyon itt van az ideje. Nálam déli és dél-keleti fekvésű helyen vannak.
A kevésbé fényigényesebbeket pedig egy kicsit félárnyékosabb helyre teszem (nyugati fekvésű helyre).