Miskolcról jöttek. Már régebben (kb. egy fél éve durvult el az ügy) is jártak ki kisbuszokkal, egy nagyobb összezördülés után. Egyébként, (saját vélemény) mivel mindkét roma család főként falopásból+ egyéb nem legális tevékenységből él, ezért én még egy kicsit hagytam volna őket szórakozni.
Nem is gondoltam, hogy Ózdon ilyen sok rendőr van.Most olvasom az indexen, hogy Arlóba 40 golyóállósmellénybe öltözött rendőrt kellet vezényelni családi vitához.Ózdról.
A hirdetés a szuperinfóban is olvasható. Ha valaki tud valamilyen érdemleges információt róla, vagy esetleg megtalálta, JUTALOM ellenében visszavásárolnám!!!
Nagyon sokat jelent nekünk ez a kutyus!
Kérem a becsületes megtalálót, vagy azt aki információt tud róla jelentkezzen az alábbi telefonszámon!
Kb. két éves kan kutya. Veszettség elleni oltása van. Fajtáját tekintve "jegesmaci", közepes termetű, jó kiállású, hófehér, ami most nem látszik a piszoktól. Előző gazdája elköltözött, mi már a sintértelepről hoztuk el, mert nem akartuk, hogy elpusztuljon, de saját kutyáink mellett nem tarthatjuk meg. Mindenképp jó helyre szeretnénk adni.
Ugyanígy gazdit keresünk egy 3 éves jagd terrier keverék szukának, aki nagyon éber, élénk kutyus, vadászni ajánlották. Ő Gyepmesteri Vacak Gyilkos!
Én annyit tudok, hogy a kedves Benedek Mihályunk itt azért tiltatta be, mert "kapitalista, jobboldali mételyt" közvetít, ezzel megzavarva az ózdi választópolgárokat.
Visszatérve a testületi ülésre :
Mit szóltok hozzá, hogy Benedek karácsony előtt több mint 3 millió ft-ot szétosztott 5 eft-jával 6-700 kisnyugdijas között.
Természetesen semmi gondom a kisnyugdijasok támogatásával, de az hogy úgy érkezik meg, mintha a polgármester küldené (és nem a közösből menne) ez kicsit kampányizű.
Innen üzenem neked Benedek, ez nagyon nem lesz elég szeptemberben.
Az autós választók és családtagjaik szavazatára semmiképp ne számits !
HALLOTTÁTOK Vácon betiltották a hirtévét nállatok lehet még fogni,M ért kell valamit betiltani hiszen a távirányitóval mindenki aszt a müsort nézheti amelyikhez kedve van. JOBB volt aTV-ben látott kigyó egér barátság((:
Egyrészt a polgármester beismerte a teljes kudarcát a parkolási helyzet megváltoztatására, másrészt az "Egyebek" napirendi pontot felhasználva megtartotta ujraválasztási kortesbeszédét.
Innen üzenem neki, hogy ha tényleg a képviselőtestületet akarta meg "dá-dá"-zni akkor itt kellett volna zárt ülést elrendelni, nem a 6. 10. pontoknál.
Mindegy, ketyeg az óra, 44 óta talán a legnagyobb felszabadulását fogja megélni ősszel ez a város.
"egyfordulós nyilvános pályázat
keretében értékesíti a tulajdonában lévő ózdi belterületi 7283 hrsz-ú, beépítetlen terület megnevezésű ingatlanból kialakítandó 1000 m2 térmértékű beépítetlen területet.
Az ingatlan jellemzői:
Az értékesítendő ingatlan az Ózd, Vasvár út és Piac út által határolt – a Karát Üzletház és a Filó Üzletház közötti – területen helyezkedik el.
Az ingatlan hasznosítása:
Az értékesítendő ingatlanon létesíthető épületek funkciói: legalább egy pénzintézet + üzletek és irodák. A pályázónak a megvalósítandó építményben elhelyezésre kerülő pénzintézet szándéknyilatkozatát – a szükséges alapterület megjelölésével – a pályázathoz be kell csatolni."
A pályázati ajánlatnak tartalmazni kell:
- a pályázó azonosító adatait (név, lakcím, természetes személy esetén személyi adatok, levelezési cím, cégneve, székhelye, képviselő neve, telefon száma és telefax száma, e-mail címe, hiteles aláírási címpéldány, 30 naptári napnál nem régebbi hiteles cégkivonat, egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói engedély hiteles másolta, KSH azonosító szám, „bejegyzés alatt” esetén az azt igazoló hiteles igazolás, statisztikai számjel),
- a pályázó bemutatását, tevékenységének rövid ismertetését,
- a megajánlott vételár HUF-ban történő megjelölése telekár + ÁFA bontásban,
- a vételár kiegyenlítésének módját, teljesítésének határidejét, annak figyelembevételével, hogy a bruttó vételár 30 %-át az előszerződés aláírásával egyidejűleg meg kell fizetni, az ajánlati biztosítékkal és az előszerződéssel egyidejűleg megfizetett összeggel csökkentett vételárat a végleges szerződés aláírását követő 8 munkanapon belül kiegyenlíti,
- devizabelföldi pályázó nyilatkozatát arról, hogy nincs 60 napnál régebben lejárt köztartozása (adó, vám, társadalombiztosítási járulék és egyéb az államháztartás más alrendszereivel szemben fennálló kötelezettsége),
- devizakülföldi pályázó közjegyző előtt tett nyilatkozatát arról, hogy „a Magyar Állammal, illetve szervezeteivel szemben nincs tartozása”,
- az ajánlati biztosíték átutalásáról szóló hivatalos banki igazolást,
- a pályázati tájékoztatóban ismertetett, a Kiíró által meghatározott vételi és hasznosítási, valamint egyéb feltételeinek (beépítési kötelezettség, szolgalmi jog és elidegenítési tilalom bejegyzése az ingatlanra, eladó egyoldalú elállásának kikötése) elfogadásáról szóló nyilatkozatot,
- a pályázó gazdasági társaság tulajdonosainak arról szóló nyilatkozatát, hogy nyertes pályázat esetén a megkötendő adásvételi szerződéshez szükséges-e külön társasági cselekmény,
- a pályázó által vállalt ajánlati kötöttségre vonatkozó nyilatkozatát, melynek időtartama az ajánlattételi határidő lejártának napját követő 90 naptári napnál kevesebb nem lehet
A pályázatok elbírálása:
A Kiíró Ózd Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a benyújtott pályázatokat az ajánlattételi határidőt követő munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén bírálja el. " ....... és igy tovább.......
Csak a parkolási szerződésnél lettek volna ilyen gondosak!!!!!
Hosszú ideje nem írtam, múlt héten érkeztem haza. Tudom, hogy nem hiányoztam - de " remélem, zavarok".
Örömmel láttam az óvtv-ben a közélet főnökasszonyával tartott fogadóórát. Örülök, hogy városunknak van Szalacsi nénije. Alulról éppen üti a mércét...
Érdekesnek találtam, hogy "valaki" elhatárolódott "valamitől". Mert a terjesztő a hibás....Érdekes, de eszébe sem jut a tesconak elhatárolódni a praktikertől, mert a terjesztő együtt terjeszti...ugyan ki a fene gondolná a reklámújság főszerkesztőjéről, hogy független, ne adj Isten jobboldali...
A fentiekben nincs politika, csak ismét itthon vagyok.