Elvtársak! Ez a fidel kasztró lakótelep 1917-es számú épületének alagsori mosókonyhájában székelő pártalapszervezet hivatalos hejisége, ahol kéretik a pártszerű viselkedés szerint osztályharcolni!
Az alapszervünk vezetősége (akik ugye a demokratiKUSS centralizmusból kifojólag egyszemélybe mind én vagyok) felhívja az alapszerv tagságának figyelmét az illegalitás és a konspiráció szabájaira, amennyiben ellenséges aknamunka beszivárgásának gyanúja merül fel!
A tevékenységünk alapja a munkásmozgalom évszázados hagyományaira alapozott kíméletlen osztályharc, aminek egyik legfontosabb fundamentuma a józsi bátyánk (a sztalin elvtárs a egyengébbek kedvéért) elkötelezetten baloldali gyökerű tanítása, miszerint:
"nem engedhessük meg magunknak elvtársak a valóság nem megfelelő értelmezését!"
Kitartás, éljen a párt!
A kommün feje fensőbbséges stílusban próbál tárgyalni a győztes hatalmakat képviselő politikussal, amivel még inkább aláássa a tanácskormány amúgy is egyre ingatagabb helyzetét, siettetve a végét.
tiszteltem végtelen okosságát és hajlíthatatlanságát.
Lukácstól Vona Gabiig az mán szinte egy teljes kör. Egyenes gerinc, mi? Még szerencse, hogy a hell élvtársnő féle kommonistáknak nincs gerincuk, így törés nélkül hajladozhat.
A háború után nehéz körülmények között, szegénységben élt, és csatlakozott a cionista mozgalomhoz, amit 1948-ban hagyott ott, amikor belépett a kommunista pártba.
Na azért!
Heller Ágnes 1947-től 1951-ig magyar és filozófia szakon tanult a budapesti egyetemen, majd a korszak legnagyobb, jelentős politikai befolyással is rendelkező filozófusa, Lukács György tanítványa lett. Ez a kapcsolat egész későbbi pályafutását meghatározta. Alig húszévesen Lukács megbízta, hogy kezdjen el filozófiatörténetet tanítani az elsőéveseknek, 1952-ben egy filozófiatörténeti jegyzetet is összeállított, amiből később hallgatónemzedékek tanultak. "Örülök, hogy nincs belőle példányom, mert lehet, hogy nagyon szégyellném magam miatta" - mondta azzal a kíméletlen őszinteséggel, ahogy később erre az egész időszakra visszatekintett. 1953-ban számára is megdöbbentő volt, amikor a sztálinizmus bűneit elkezdték nyilvánosan beismerni, "ez egy olyan drámai pillanat volt, ahol az utak tényleg elkezdtek szétválni", emlékezett vissza.
"Egy pasi bemegy a kalaposboltba. A boltban tüneményesen szép kalaposlány árul. - Jó napot kívánok, egy kalapot szeretnék. - Konkrétan mire gondol? A pasi végignéz a gyönyörű lányon. - Konkrétan arra gondolok, hogy milyen jó lenne dugni egyet magával, de most egy kalapot kérek."
„Végre sikerült elmenekülnünk Magyarországról! Nálunk, a NOmentumban ez a legnagyobb siker. Mondtam is Fegyőr Bandinak, legközelebb olyan felirattal gyűjtsünk aláírást: nohungary. És ebben benne van minden, ami nekünk fontos: nobabavárókölcsön, nofocieb, noatlétikaivb, nocsok (nocsak!), nogiroditalia, nonamearcok.
...
megláttam egy fideszes képviselőn, hogy lenyúlta az ötletünket, és „no tre dame” feliratú kitűzőt visel. Felelősségre vontam, hogy csak nem mi vagyunk a három dáma, az Annával meg a Dobrev Klárival, akik ellen tiltakozik, de kinevetett, hogy ez egybe van írva, és azt jelenti: Miasszonyunk. Nem csoda, ha Bangónénak is meggyűlik a baja a betűkkel, bonyolult ez a világ. Még szerencse, hogy van női kvóta.”
Stirlitz rejtjelezett rádióüzenetet kap: “Önnek hazájában fia született.” Stirlitz szemét elfutotta a könny. Immár öt éve nem látta a feleségét.
Müller azt mondja Stirlitznek: – Két hírem van magának: egy rossz és egy még rosszabb. Melyikkel kezdjem? – Talán a rosszal. – A maga orosz rádiósnõje mindent elmondott nekünk. – És mi a rosszabb hír? – Az, hogy nemcsak nekünk, hanem a feleségének is elmondta.
Egyszer a Gestapo gonosz tréfát eszelt ki Stirlitz ellen. A berlini rádió bemondta, hogy kémkedés miatt õrizetbe vett egy szovjet õrnagyot, aki az SS-nél szolgált. Másnap a szovjet hírügynökség cáfolta a légbõl kapott hírt, és kijelentette: “Iszájev õrnagy, aki »Stirlitz« álnéven dolgozik, szovjet felderítõként továbbra is teljesíti hazafias kötelességét.”
Berlin eleste elõtt Hitler a bunkerben összehívja legfontosabb munkatársait. – Hol van Stirlitz? – kérdezi Müller Gestapo-fõnököt. – Mindig is különc volt, Führerem. Most már vagy harmadik napja valami falat épít Berlin közepén.
Stirlitz 1945 tavaszán egy napon bemegy az Abwehr központjába és a kapun következõ feliratot találja: “A szovjet katonai felderítés központja.” – Glasznoszty – gondolja Stirlitz.