Keresés

Részletes keresés

kingan Creative Commons License 2002.08.23 0 0 216
Sziasztok!Itt már egyszer felbukkantam de most be is mutatkozom. (devikate a te leveleidből vágok ki részeket hogy gyorsabb legyen ) Férjem 40 én 32 Máté pedig aki remélhetően napok múlva nálunk lesz 6 és fél. Cigány származású nagyon klassz kölyök! Örökbe szeretnénk őt fogadni

Tavaly szeptemberben indítottuk el az örökbefogadást. Soha nem felejtem el az első gyivis találkozót, ahol megkérdeztek minket, hogy hány éves korig szeretnénk gyereket. Én mosolyogva néztem a férjemre, mire ő teljes nyugalommal közölte, hogy 10-ig. Majdnem leestem a padról. A kérelemre ÉN óvatosságból már azt írtam, hogy 2 éves korig de a kérdésben rugalmasak vagyunk. Én a rugalmasságra helyeztem a hangsúlyt de ők nem. Januárban jogerőre emelkedett az alkalmasságunk és aztán néma csend. Nagyon hosszú időnek tűnt ez a várakozás és a mai napig nem értem mire kell várni Q#1: Mire kell várni akkor, amikor az embernek sem haj színre, szem színre vagy származásra nézve nincsenek elvárásai. A szőke csecsemőkért igen, de a Mátékért valóban nem állnak sokan sorba. Akkor mire kellett annyit várni.?????
Akkor most Mátét mutatnám be, de nem vagyok benne biztos, hogy minden így van, ahogy én azt most tudom. Több megyében járt ő és a papírjai között kicsit elveszik a története. Édesapjáról nem tudunk az anya a korházban hagyta. Kb 4 éves koráig otthonban nevelkedett (hogy hol?? Majd ha magamnál biztonságban tudom megpróbálok kicsit utána járni) aztán egy nő örökbefogadta, férjhez ment, gyereket szült, a Mátét pedig mint a betétes üveget visszavitte!! Iszonyú nem? A Somogy megyei gyermekvédők (akikről én nem akarok rosszat mondani, de tényleg) úgy találták a legjobbnak ha azonnal családba helyezik, így került a mostani nevelő szüleihez hat másik nevelt gyerek mellé. Akkor került oda, amikor mi beadtuk a kérelmet. Kilenc hónapja élt ebben a családban akkor, amikor mi június 15-én megismertük őt. Jól érezte magát, anyuci apucinak szólította őket. Viszont az első örökbeadás felbomlása után Máté örökbe adhatóvá vált..
A nevelőszülők nem akarták vagy tudták örökbe fogadni, de nagyon ragaszkodtak hozzá.
Az első találkozás után volt egy nagy dilemmám, hogy szabad-e kirángatni egy gyereket egy közegből ahol éppen megszokott… Jó lett volna véleményeket hallani akkor. De mára ez már eldőlt. Úgy döntöttünk,hogy nekivágunk és hamarosan Máté beleegyezését is elnyertük. Elkezdődtek a látogatások egy napos itt-alvással és szinte pillanatok alatt összemelegedtünk.Sajnos a nevelőszülő volt itt a vesztes és számukra túl gyors volt ez az egész. Nem bírták feldolgozni a fájdalmukat és lelkileg terrorizálták Mátét azért mert jól érzi magát velünk. De most már napokon belül vége ennek a huzavonának. Augusztus 7-én láttuk utoljára Mátét és akkor megigértük neki, hogy legközelebb örökre elhozzuk. Azóta csak várjuk azt a határozatot…. És csak remélhetjük, hogy még az iskola kezdés elött megkapjuk. Q#2: Na itt jönne a másik kérdésem, hogy kezdjen-e iskolát….
Máté iskolakezdése nagyon fájó pontom. Tele vagyok pro és contrával, de a legnagyobb baj, hogy nem érzem döntéshelyzetben magam. Nem tudom, hogy dönthetek e ráadásul pont az iskolát használtuk ki az ügy gyorsítására. Mátéról már többször megállapították, hogy iskolaérett. De én ebben nem bízok. Nagyon értelmes kiskölök az tény, ráadásul tud olvasni és egy kicsit írni is mert az az állat apja (akik visszadobták) 4 évesen megtanította olvasni!!! Tehát ez könnyen megtéveszt még egy pszichológust is. Viszont nem szeret/ nem tud rajzolni kifejezetten rosszkedvű tőle és ezt negyon nagy bajnak tartom. Nyáron egy látogatás alkalmával el akartam őt csempészni a nevelési tanácsadóba hogy egy másik szakember véleményét is halljuk . MÁtét nem kaptam meg erre a napra viszont az kiderült, hogy ugyanaz a pszichologus nézte volna meg mint aki Toponáron látta. NA bummm a kör bezárult. Az iskola mellett szól viszont az hogy oda járna ahol én tanítok. Nagyon gyerekbarát iskola és közel lehetnék hozzá. Pici suli, az összes kollega szeretettel fogadná. Biztos jó érzés lenne neki hogy az ő anyukáját (akit még alig tud anyunak szólítani) mindenki ismeri. Jó óvodát viszont nem ismerek. Szóval tanácstalanság a köbön. Bárcsak a Vekerdy kaposvári lenne!!
Talán ennyi egy adagban elég. Ne haragudjatok ha egy kicsit hosszasan írok. Tudom ez nem a forum műfaja de még teljesen kezdő vagyok… ebben is.
Minden vélemény óriási segítség!!!
Sziasztok Kingan

Előzmény: davikate (215)
davikate Creative Commons License 2002.08.22 0 0 215
Szia Kingan !
Irtam..:-)De azt hiszem itt is felteheted a kerdeseket, sokan vannak itt akik nagyon sokat tudnak neked is segiteni!
De azert csak irj nyugodtan:-)
szeretetel
davi
kingan Creative Commons License 2002.08.22 0 0 214
Kedves davikate és mindenki más,
Nagyon szükségem lenne rád!!!! Most néztem meg a weblapodat és teljesen fel vagyok dúlva. Az én Mátém 6 és fél éves és még hasonlít is a te Mátédra. Ő még sajnos nem a mienk de ha még lehet hinni az ígéreteknek pár nap múlva örökre hozzánk kerül. Én tudom , hogy illene rendesen bemutatkoznom de ilyen lelki állapotban nehéz összeszedetten írni. Tele vagyok kérdésekkel most hirtelen nem is tudom hogyan kezdjem.
Kérlek írj nekem.
A weblapod tündéri! Csak az nem értem ha az ember rákeres arra, hogy örökbefogadás miért nem a te weblapod jön fel 100%-os találatra (helyette mindenféle vízilovak örökbefogadásáról van szó) Az egész nyarunk egy óriási gyötrődés volt. Mindeki szívesen osztogatott tanácsot csak olyan embert nem ismertem, aki már ezt végigcsinálta. Miért is nem találtalak meg hamarabb!!!
Előzmény: davikate (212)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.21 0 0 213
Szia Davikate!

Bocsi a website-ra vonatkozó kérdésért, visszavonom, most, hogy áttévedtem ide.
Mégegyeszer nagyon köszi, hogy írtál.Írjál sokat!

Meastick

davikate Creative Commons License 2002.08.21 0 0 212
sziasztok !
Uj vagyok itt, ezert röviden bemutatkoznék.42 éves GYESen lévő orvosnő vagyok, egy 20 éves vérszerinti, egy 8 és egy 6 éves nevelt, egy 3 éves örökbefogadott gyermek anyukája, és most várunk egy "saját gyártmányut":-), 5 hónap mulva. Hetek óta keresgélek a neten arra vonatkozóan, hogy milyen oldalak foglalkoznak az örökbefogadással, nevelőszülőséggel, de szinte eredménytelenül... Most rátok bukkantam, és ennek nagyon örülök. Mivel ugy éreztem, hogy rengeteg tapasztalatom, és tűzközelből megírható történetem halmozódott fel az idők során, készítettem egy website-ot, ami félig személyes, félig informáló a témáról. Jó lenne, ha ti itt, akik szintén hasonló cipőben jártok, segitenétek formálni az oldalt, kritikával, ötlettel, tapasztalataitokkal stb, ha kikerekedhetne egy valóban segító oldal azok számára, akik még csak fontolgatják, akiknek félelmeik vannak.... Mert ugy érzem, a nagy homály, ami itthon ezt a témát fedi nagyon rossz mind a potenciális szülőknek, mind a kimentendő gyerekeknek. Bocs, hogy rátok törtem, de alig vártam, hogy hasonló cipőben járókra leljek itt a hálón:-)
A website cime: http://adoptalas.uw.hu
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.16 0 0 211
Szia VÉLA!

Ha gondolod olvasd el még a nevelőszülő leszek... c.topicot is, hátha ott is mondtunk valami érdemlegeset.

Meastick

VÉLA Creative Commons License 2002.08.16 0 0 210
Meastick!
Lécci kérdezd meg!Köszönöm szépen!!!
Előzmény: Törölt nick (209)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.15 0 0 209
Szia Véla!

Ha gondolod 23.-án jönnek hozzám az Oktatóim, az egyikük felelős a Megyei örökbeadásokért, ha kitudod várni, majd megkérdezem.

Meastick

Előzmény: VÉLA (208)
VÉLA Creative Commons License 2002.08.14 0 0 208
Gymur,Meastick,lányok!
Visszaolvasgatva a hozzászólásokat, itt igazi,szívmelengető történeteket lehet olvasni :))

Tanácsra lenne szükségem.Én 27éves vagyok,a férjem 47.Nagyon szeretnénk gyerekeket,csak sajnos náluk egyedül a lombikbébi-program jöhet szóba .Eddig volt 2 beültetésünk,sikertelenül.Az orvos biztat bennünket,és szerencsére a meddőségi okok közül nekünk a megoldhatóbb fajtából jutott,
így valszeg csak türelem és idő kérdése,és összejön a baba./kopp-kopp/
DE:UTÁNA(ha nem ikrek lennének:) szeretnénk örökbefogadni egy babát.Lehet ennek akadálya szerintetek a férjem(akkorra már) 5o körüli életkora?
Előre is köszi!

Eriquita Creative Commons License 2002.08.14 0 0 207
A Nők Lapjában megint van egy cikk a Bölcső Alapítványról. Szép írás!
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.13 0 0 206
Sziasztok!

Nyaraltunk egyet, most már folytatom majd.
Meastick

Törölt nick Creative Commons License 2002.08.06 0 0 205
Szia Barrix!

Az a helyzet, hogyha "még csak érdeklődsz", akkor érdemes már most belefogni, mert amikor már komolyan gondoljátok, akkor a várakozás lesz a legnehezebb.Ha meg már rajta vagytok a várólistán, akkor eldönthetitek sorrakerüléskor, hogy most már komoly-e.

Szia!
Meastick

barrix Creative Commons License 2002.08.05 0 0 204
Köszi a gyors választ, de még csak érdeklődöm, nem vagyok még felkészülve rá.
barrix
Előzmény: Törölt nick (203)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.05 0 0 203
Kedves Barrix!

Igen van, de jobban teszed, ha valamelyik civil szervezetnél jelentkezel, mert a GYIVI-nél hosszú a sor.

Meastick

Előzmény: barrix (202)
barrix Creative Commons License 2002.08.05 0 0 202
Sziasztok!
Szeretném megkérdezni az ebben járatosaktól, hogy egyedülálló is fogadhat-e örökbe gyereket, és ha igen, mások-e a feltételek, mint egyébként?
Törölt nick Creative Commons License 2002.06.24 0 0 201
Sziasztok!

Most már talán nálunk is alakulnak a dolgok a nevelőszülővé válás terén.(Nevelőszülő...topic)
Ezért olvasom gyrmurék sztorijait örömmel, és érdeklődéssel. Azt hiszem kicsit ugyan más a helyzet, de azért jó olvasni, hogy élik meg a dolgokat.
Sok további örömet kívánok nektek Gyrmur!

Meastick

ona Creative Commons License 2002.06.24 0 0 200
gyrmur,

ezek nagyon jó hírek:)

vigyázzatok magatokra és jelentkezzetek ahogy tudtok:)

ona

Előzmény: gyrmur (199)
gyrmur Creative Commons License 2002.06.24 0 0 199
Sziasztok!Hát vannak újabb történések: Szükséges volt már egy darabja, hogy lecseréljük az autónkat 1 egyterűre, mert már nem fértünk el hatan a kocsinkban, így ez megtörtént. Nagyon élvezzük, hogy mindannyian elférünk, sőt még 1 felnőttet is tudunk vinni magunkkal úgy, hogy minden gyerek gyerekülésben ül és a plusz felnőtt is kényelmesen ül. A skacok is imádják.
A 2 nagyobbal kb másfél hete elkezdtük, hogy este pelus nélkül tesszük le őket aludni este és elalvás után 2-3 órával felvesszük őket megpisiltetni . Így már kihúzzák reggelig pelus nélkül általában. Maguktól még nem ébrednek fel pisilni, de így már mondhatni szobatiszták.
A legkisebbel ma voltunk a neurológusnál kontrollon, hogy rendben vannak-e az izmai, a mozgása, kell-e még tornáztatni.Az eredmény az volt, hogy rendben van, tornáztatni még esetleg lehet. Meg is mértük, 9 kg meg egy kicsi.
Most már teljesen könnyedén megfordul mindkét irányban, szinte egész napját négykézláb tölti, de még legtöbbet hátrafelé közlekedik, mint a rák. Más nagyon nincs, jó nyaralást mindannyiotoknak, üdv gyrmur
gyrmur Creative Commons License 2002.06.06 0 0 198
Nem túl feltűnő... az első is ekkora volt... :-)
Előzmény: Törölt nick (197)
Törölt nick Creative Commons License 2002.06.05 0 0 197
Kedves Gyrmur!

Jó hallani, hogy zajlik az élet.
8 hónaposan 80 centi?!
Óriást neveltek?! :))
Sok sikert továbbra is, és sok örörmöt!!!

Meastick

Előzmény: gyrmur (196)
gyrmur Creative Commons License 2002.05.30 0 0 196
Szóval eladtuk a lakásunkat és költöztünk egyet, de költözünk majd még egyet. Most a szülői házban vagyunk és van egy jó kertünk is. Így a gyerekek szinte mindig kinn vannak a kertben. Ami a költözést illeti, hát bizony hetekkel utána is voltak még utórezgések. Elég jól megviselt mindenkit. Néhány hétig nem találtunk mindent, de még most is vannak homályos foltok a cuccainkat illetően. Ami nagy történés, hogy a 2 nagyobb, habár már majdnem szobatiszták voltak éjszakára is, most újra aktív pelenkás éjszaka. A harmadik baba pedig egyszercsak 1 hétig teljesen száraz pelust adott vissza és így azóta ő már teljesen szobatiszta éjjel-nappal.
A legkisebb azóta hatalmasat nőtt, most 8 hónapos és 8,40 kg. hosszúságát tekintve pedig kb. 80-as ruhákat adunk rá. Most már teljesen meg tud fordulni és már fel is térdel négykézláb és úgy ringatja magát vagy nyuládozik a játékok után és nagyon mondja a magáét. Még azért kell folyamatosan tornáztatni, de úgy néz ki, hogy a kezdeti nehézségek után teljesen egészséges baba lesz. Annak ellenére barna a fejecskéje, hogy egyáltalán nem volt napon, csak árnyékban. Most egyenlőre ennyi, majd jelentkezünk, üdv mindenkinek: gyrmur
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.28 0 0 195
Alig várjuk!

Meastick

gyrmur Creative Commons License 2002.05.27 0 0 194
Sziasztok!
Köszönjük az érdeklődést, jól vagyunk, de igazából költöztünk egy nagyot és ezért volt a hallgatás. Szóval néhány nap és majd írunk!
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.23 0 0 193
Sajnos sokszor a nagy sietségtől kihagy az agyam!
:)

Meastick

ona Creative Commons License 2002.05.23 0 0 192
Elôször nagyon meglepôdtem:))))))

Gyrmurka hol vagytok? Írjatok mi van!

Előzmény: Törölt nick (191)
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.23 0 0 191
Vagyis gyrmurtól! Bocsi!
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.23 0 0 190
Kedves Mindenki!

A topic kezd más irányba elfajulni.Inkább kérjünk további történeteket Onától.

Meastick

Nünü Creative Commons License 2002.04.17 0 0 189
Erdeivad!
Nem hiszem, hogy össze lehetne hasonlítani egy gyermek el-és befogadását azzal, hogy hajlandó vagyok-e megalázkodni valaki előtt, vagy ha ez a szó nem tetszik, akkor "alkalmazkodni" Zitához. Ki ő, hogy eldöntheti, hogy én jó anya lennék-e vagy sem és miért kéne hozzá alkalmazkodnia bárkinek is??? Milyen érdekes, hogy senki mással nem volt ilyen problémája a többi örökbefogadni szándékozónak sem, csak vele. Úgy tűnik, mások képesek ugyanezt a szolgálatot olyan stílusban csinálni, hogy fel sem merülnek ilyen kérdések, hogy ki kivel kerüljön 1 hullámhosszra. Hiszen mindenkinek egy a célja és ez a közös cél kéne hogy működtesse a nyílt örökbefogadás intézményét. Egyébként én is elég sok időt töltöttem állami gondozott gyerekek között, Budapest összes ilyen intézményében jártam és úgy hiszem, éppen elég jól tudom, hogy mit akarok vállalni. És nem gondolom azt, hogy a gyerekek érdekét szolgálja, ha egyeseket kirekesztenek a várakozók közül, mert nincsenek a megfelelő hullámhosszon.
Bocs, hogy már megint itt kötöttem ki, de nem értek egyet a szerinted reális következtetéseiddel.
Természetesen lehet Zitát szeretni, tisztelni, isteníteni, hálásnak lenni neki, de MIÉRT kritériuma ez az örökbefogadásnak???????????

Én is minden jót kívánok Neked, és attól, hogy más a véleményünk, vagy vitatkozunk, még tisztelhetjük egymást és nem kell megbántódnia senkinek. Mint ahogy nem is szoktunk :)))

Előzmény: erdeivad (181)
ona Creative Commons License 2002.04.05 0 0 188
Kedves erdeivad, én sem gondoltam semmit véresen komolyan. Nekem így ismeretlenül is szimpi vagy:)

Üdv:

ona

Előzmény: erdeivad (187)
erdeivad Creative Commons License 2002.04.04 0 0 187
Ona-Ona,

Mit értettél félre? Én senkit sem bántottam, leírtam a gondolataimat, érzéseimet. Kik EZEK a nők? Ki mondta, hogy bármit kellene.

Na jó, nem akarok vitt szítani, tették többen elöttem elegen. Voltak dolgok amik eszembe jutottak és leírtam. Senki ellen, senki mellett. Csak úgy, kvázi látókörszélesítés végett.

Boldog vagyok, hogy hazatalált a babóca.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!