3 jött elvileg a sárgákból (de kitudja mennyi van még a műhelyben?), Győrből. +1 a helyköziből HIA-154 rendszámmal. EMKE, Mobitec, Gorba egyikben sincs. Régi ÉNYKK-s matricákból viszont ennyivel több vigyorog fent belül, kívül. Győri GPS alapú rendszer kellékei még be vannak építve, belül az utastéri kijelző kiírja, hogy Adyváros. Sofőrök nagy része (akik dolgoztak vele) dicséri. Fékek hangjai által kilóméterekről lehet hallani, hogy "itt bizony egy Rába jön" 😃
Ezeknek a ,,tábláknak" az igénytelensége főleg a rajzoltaké, felfoghatatlan.. 21. század! Oké hogy kijelzősítünk de ha nem működik, azért kellene valami back-up plan?
+ 14-es, 15-ös, 29-es viszonylatokon, meg még amik a fordáikban vannak.
Illetve, ha a teljességre törekszünk, a HIA-154 lelkesen csinálta ma is a 27-es, 37-es és 13G járatait... :)
Én 3 darabról hallottam, ezzel egybevág, amit írsz, de látni csak az alábbi kettőt láttam. A harmadikat helyközire mondta a Kolléga, de aztán, hogy mi a helyzet és meddig...
Jut eszembe belekalampálni az itteni cybervákuumba:
Eddig Fváron nem volt már lépcsős belépésű szóló helyis kocsi,
szóval ezen Rábák beállítása nagyobb visszafejlesztésnek minősül,
mint anno volt a LE exDajcs 3 ajtós csuklós Mercedes-ek az AP-s, 4 ajtós exGE Volvo-k helyetti "megokosítása".
Ha valaki lenne olyan derék, hogy faplatós IFA-val kiállna egy random fv-i helyis vonalra, na az talán már elég volna, hogy előkerüljenek a szurkos üstök?
Vicc nem vicc, ezek a Rábák egy helyre lennének valók. A bontóba. Meg az összes győri áthelyezett busznak. Én azt hittem, hogy ezeket nem fogják már helyezgetni.
Ha ezt nem viccből írtad, akkor az Salgótarjánba sem kellene, mivel ott helyi járatnál a fehérvári hasonlat van, ez csak rontana. Szólónál ott is Rába a legidősebb, meg nem is kell van elég localo. Helyközibe meg elég az Gyarmatról meg Hatvanból is pár C56-ost 263-ast. Pár év alatt ahogy a távolságit felkapta, úgy degradálta le a a helyközi közlekedést a kmkk.
Egy kis érdekesség, az elhangzottakon felül (egy része nem annyira buszos, de érdekes):
Igazán nagyon régen (Dunaújváros, sőt, pontosabban Sztálinváros alapításának idején) csak a Dunaújváros - Szalkszentmárton rév kötötte össze a két partot.
1954-ben lendült fel a Dunai Vasmű, és akkoriban a túlpartról hajójáratok szállították a dolgozókat, az egyik hajó Dunavecséről, a másik Szalkszentmártonból indult, és a "radar" melletti hajóállomáson, a Vasmű közelében kötöttek ki. (Ebben az évben készült el egyébként a mai szigeti kikötő is). 1957-ben 170 Vasmű-dolgozó járt ezekkel a járatokkal munkába. Amikor a Duna hajózhatatlan volt (jégzajlás, sűrű köd), olyankor a 19. sz. (dunapentelei) AKÖV biztosított 4 darab autóbuszt, a Vasmű részére. (Ekkoriban a kikötőt is a Vasmű üzemeltette.) A 4 autóbusz külön-külön indult Apostagról, Dunavecséről, Soltról és Szalkszentmártonból, ahogy a Kollégák is írták, a dunaföldvári hídon keresztül. (A menetrend úgy nézett ki, hogy a buszok reggel 6-ra érkeztek a Vasműhöz, és 18 órakor indultak vissza.)
1959-ben költözött a hajóállomás is a szigeti kikötőbe, és 1961-re állították üzembe a kompot is. Persze, ehhez a túloldalon utat is kellett építeni (Szalkszentmártonból a révállomáshoz), amihez a szalki sóderbánya biztosította az alapanyagot. Az új úton indult el a 9. sz. AKÖV buszjárata, Kunszentmiklós-Tass vasútállomástól a szalki hajóállomásra, de pár éven belül a szalszentmártoni vasútállomásig rövidült a "szárazföldi" szakasz. Eleinte Ikarus 30-asok, majd 620-asok, 630-asok, később 66-osok, a legvégén pedig 266-osok dolgoztak a vonalon. A 19. sz. AKÖV pedig helyi járatokat indított a dunaújvárosi oldalon, egy ideig még gyorsjáratok is közlekedtek innen (nem egy úticélja természetesen a Vasmű volt).
Innentől kezdve, mivel a révút már közforgalmú volt, nem csak a Vasmű munkásjáratait érintették a téli leállások, a pótlások is komolyabbak voltak. Rövidesen elindultak az azonos viszonylatú, közforgalmú buszjáratok is, amikről a Kollégák már írtak.
1965-től közlekedtek a Dunaújváros - Tass hajójáratok is (az apostagi, dunavecsei és szalki járatok, na meg a naponta többször közlekedő Budapest-Mohács távolsági hajók mellett). Ehelyett az 1970-es évekre már inkább a szalki buszjárat Tassig történő meghosszabbítását kérték a lakosok.
1968 óta áll a ma is felismerhető révház, amelyben utasváró is helyet kapott.
1972-ben merült fel a Dunaújváros - Kunszentmiklós autóbuszvonal ötlete, méghozzá révátkeléssel és két autóbusszal, végig "albás" (ekkor már 14. sz. Volán) üzemeltetésben. Mivel így a Fejér megyei társaság az illetékességi területén kívül szolgáltatott volna (Bács-Kiskun megyében), a tervet a Volán Trösztnek kellett volna jóváhagynia, de a projekt nem valósult meg. (Mondjuk sok értelme nem is lett volna, mindkét oldalon a hajókhoz csatlakozott a buszok menetrendje.)
1976-ra évi 200 ezer fő vette igénybe az átkelőt, és drasztikusan nőtt a gépjárműforgalom is. Érdekesség, hogy ekkor sikerült beleszaladni egy súlyos hibába, és sikerült egy "nagyobbnak várt, végül mégis kisebb" hajót megvenni: az új hajó 20 tonnás teherbírás helyett 20 tonnás össztömegű lett, és a beszerzés alatt senki nem nézte át a terveket...
1977-ben kétszer is állt a katonai uszályhíd, Dunaújváros és Szalkszentmárton között, nyomai ma is láthatók, 1978-tól kezdve pedig számos alkalommal merült fel az állandó közúti híd létesítése.
A következő években, bár a gépjárműforgalom nőtt, a személyforgalom csökkent, sorban szűntek meg az apostagi, dunavecsei és a szalki, na meg a távolsági személyhajók, legtovább a tassi járat (és persze a szalki komp) húzta. Csökkent a dunaújvárosi oldal autóbuszos kiszolgálása is.
A történet legvége pedig közismert: 2007 nyarán elkészült a dunaújvárosi híd, a Kunság Volán a szalki oldalon azonnal leállította a kikötői buszjáratokat (helyette elindította az új hídon átkelő, gyors és sokakat kiszolgáló vonalakat). A komp üzemeltetője próbálkozott árengedménnyel, sűrűbb menetrenddel, de eredménytelenül: előbb külön megrendelésre korlátozta az átkeléseket, majd végleg megszűnt. (A hajók pedig az M6-os építésénél vettek részt a folytatásban, a Sión átívelő pontonhídként például.)
Sajnos az eddigi többlépcsős átcsoportosítás legvégén volt szinte mindig Dunaújváros. Ha most is ez a helyzet, akkor előbb-utóbb megjelenik itt pár leharcolt gép fiatalításként.
Igen hogyne, mivel csak a dunaföldvári híd volt akkor, így Dunaföldvár érintésével közlekedtek délről észak felé érintve a településeket, tehát sorban: Dunaújváros-Dunaföldvár-Dunaegyháza-Apostag-Dunavecse.
Régen, amikor még nem volt a Pentele híd akkor jártak át buszok Dunaújvárosból Bács-Kiskun megyébe? (Szalkszentmárton, Dunavecse, Apostag térségébe) Ha igen melyik társaság üzemeltette?
Egy kis fotós téma. 2 db szóló, 3 ajtós Rába érkezett Győrből Fehérvárra. Az egyik a mai napon a 25-ös járaton, másik pedig a 37-esen teljesíti feladatát
Valamelyik faceliftes csuklós citaro (NLF-496 talán) kapott új középső elemet a homlokfalára. A merci logó nélküli változatot kapta, utólagosan van felragasztva rá egy, a gyárinál nagyobbnak tűnő csillag, amit nem sikerült teljesen középre igazítani. Nagyon igénytelennek tűnt első ránézésre. Kérdés: egy ilyen, kívülről újnak, szépnek ható busznál miért nem kell odafigyelni az esztétikára?
Melyik, eddig még nem látott busz-rentes kocsit említetted másik topikban? Mik járnak most Felétek, amik nem a kezdeti Conectók és társaik? (Pl. Lion's Intercity vagy ilyesmi.)
Nem felhagyott forduló, de az utókor egy végállomást is elnevezett róla: az eredeti Csapó utca (majdnem, a Vasvári Ált. Isk. már áll) a '80-as évek elején, a György Oszkár tér megállónál éppen egy Ikarus 280-as.
A lámpa helyett jön a slusszpoén. A Budai Nagy A. út felújításának kezdését megint előhúzták. Ezzel együtt 2 db körforgalom épül a Dózsa Gy. úton, egyik a Budai a másik a Verebély út csatlakozásánál. Ezek méreteik miatt fizikailag tolódnak a vasútállomás felé. A 3 db távolsági szól megálló elhelyezése nem az állomásépület oldalán, hanem azzal szemben történik a rajzok szerint úgy, hogy a Budai felé fognak tudni kiállni onnan a járatok. Ez a 3 kocsiállás nem fér el a jelenlegi helyen, így az út bővítése szükséges lesz, amit a Dózsa Gy. út felé lehet fizikailag megoldani. A 2 project annyira nincs összehangolva, hogy az elcsípett területek egymásba is lógnak. Valószínűleg senki nem rajzolta össze őket egy rajzba eddig, merthogy szemre legalább is úgy tűnik, hogy azért nem fognak egymáshoz kapcsolódni, a kis helyet mindegyik sajátjának használná fel. Egyszóval nincs elég terület rendes kapcsolat kiépítésére.
Amellett, hogy abszolút vasút támogató vagyok kissé én is erőltetettnek érzem ezt a vasúthoz kirakott "buszpályaudvar" dolgot.
Amennyiben tényleg cél az intermodalitás (majd maglátjuk ugye...) akkor azon járatok végállomásoztatása kell a vasúton történjen amik a Béke téren végállomásoztak eddig, oly módon, hogy ha nincs gyors fordulás akkor kimenjenek a közeli Volán telepre. Így egy Baracs-Budapest, vagy Előszállás-Budapest út is lehet "intermodálisan". De tény, hogy egy féltökűre tervezett buszvégállomás nem a legjobb megoldás.
A Békeváros felől a vasútra az aluljáró legalább 30 éves projekt, feltétlen szükséges mivel jelenleg gyalogosan a vasútállomást csak életveszély árán lehet megközelíteni bármelyik irányból. A vasúton utazók számának utóbbi években robbanásszerű növekedése feltétlen szükségessé teszi ezt. Bár egy felüljárónak én is jobban örültem volna, nem tudom melyik megoldás az olcsóbb ha csak a gyalogosokat nézzük.
A Dózsa György út-Verebély út kereszteződéséhez feltétlen kell egy lámpa, mert már most is sok esetben a Volán telep vagy a Vasút felől ráfordulni a Dózsára, örökkévalóság +2perc.
Amikor gaz és galád módon korrumpáltam az akkori AKÖV buszvezetőt, 1971-ben, aki a 4-sen járt, Kisfaludtól idáig (Aranybulla) hozhattam be (jogtalanul) az Ik-620 csuklóst.
Ott vissza kellett adnom neki, mert onnan már volt rendőr veszély.
A helyi utazási igényeknél elenyésző hányad az, amikor 2 lakótelep közötti utazás szükséges. A legtöbb esetben a lakás és valami közösségi hely (munkahely-iskola, bolt, ügyintézés, temető, stb…) között zajlik az utazás, ezek zöme a belvárosban van. Így joggal merül fel, hogy onnan a lehető leggyorsabban haza lehessen érni. A 40-es és 45-ös viszont több városrészt is kiszolgál, így pl. hétvégén az autóbusz-állomásról a Békevárosba úgy lehet eljutni, hogy körbe kell járni a belvárost, Rómait, Technikumot. Ha véletlenül lekésed a buszt, akkor 30 perc a következő, az 20 perc alatt ér ki a Békébe, kényelmes gyaloglással viszont ezen 50 perc alatt haza is érsz. A nagy területű kiszolgálás azt is magával vonja, hogy a Római, Technikum, Békeváros és Bagolyvár szinte csak ezzel az egy járattal érhető el a belvárosból, ez néha jelentős zsúfoltságot is okoz. Rómaira ugyan pár másik járat is van, de azok nem 30 perces ütemmel, hanem változó időközönként (3, 24), vagy 60 percenként (35, 11) járnak, ráadásul mondjuk a 35-ös pár perccel a 40-es után jár, így aki időben leért a megállóba, az felszáll a 40-esre.Az utasok egyébként az ütemes menetrendet kedvelik, így ez is a 40-es használata felé hajtja a tömeget.
Szintén nem vagyok közlekedésmérnök, de a 13-as helyett én más megoldást választanék. Nagyjából: maradjon a 40-es, de módosított útvonalon. Egyik irányban sem térne be a Hajnal utcához, Rómairól visszafelé is Vasmű út – Béketér – Kertváros (kvázi 2 végállomásos járat) lenne. Ez a 13-as minden előnyét hozná, viszont megmaradna a Római – Békeváros kapcsolat is, a belvárosból a Római felé és a Békeváros felé szétosztaná a tömeget, kisebb zsúfoltsággal ugyanannyi ember elszállítható. Mellé egy módosított 19-es kellene Hajnal u. – Kertváros – Bocskai – Szórád – Béke tér – Dózsa mozi – (Dózsa Gy. úton vissza a Skáláig) Szórád – Bocskai – Kertváros – Hajnal u. Ez kiszolgálná a kieső Hajnal u. megállót, mellette a Technikum és a belváros között is gyorsabb kapcsolatot teremtene. Ezzel a 18-as is némiképp módosítható lenne, a Bocskai helyett Szórád M. úton a Rómaira, így a vasútállomásról a Szórádon megállva elérné befelé a városközpont szélét, illetve sokkal jobb átszállást biztosítana az Óváros felé.
Az intermodális központ sajnos több kérdést is felvet. Ott 3 db szóló megálló lesz a tervek szerint a Távolsági buszoknak, 2 db csuklós a helyi járatoknak. Ez nem elég arra, hogy a helyközi járatok érintsék, így azok továbbra is a Béke térre futnak majd be várhatóan. A 2 db helyi kocsiállás sem ad sok járatra lehetőséget, pláne nem ott 5-10 percig végállomásoztatni. Nagyvenyim, Mezőfalva felé jelentős a csuklós buszok száma, amik jelenleg betérnek a vasúthoz, összességében lehet, hogy több mint a 18-as oda-vissza. Ezek a csuklósok nem férnek el a rövidre szabott helyközi szóló kocsiállásokban, így valószínűleg a helyi megállókat terhelik majd, vagy nem térnek be a vasúthoz (nesze neked intermodalitás). Még egy nagy hátráltató tényező lesz, a gépkocsi parkoló csak a buszállások területén keresztül lesz elérhető, tehát a szabad út biztosítása miatt elég pontos megállásokra lesz szükség, nem lóghat be a busz hátulja a másik sávba. Igazából csak a Dózsa mozit használó, városon átmenő járatok kerülhetnek oda ki, ezek közel fele Budapest végállomással, a vonatok zöme is Budapest végállomással, így nem tudom, hogy hogyan lesz intermodális, aminek pont az a lényege, hogy egyik járműről a másikra közvetlenül át lehessen szállni. Az átszállás várható aránya közelít a 0-hoz, úgy érzem. Ráadásul a Béke térre befutó helyközi és a Dózsa mozit érintő távolsági járatok közötti átszállásnál akár gyalog is meg lehet tenni a távot, a vasútállomás azért messzebb van, így oda a vidéki utas is helyi járatra kényszerül. A Dózsa Gy. út külső szakasz beleértve a vasúti aluljárót is jelenleg is zsúfolt, jelentős a torlódás. Ha ezt még tovább terheljük, akkor tarthatatlan menetrendek lesznek. Valóban még egy megoldás lehet, a 6-os út felől, Újtelepen át is megközelíteni a vasútállomást. Ez Óváros, Újtelep kiszolgálását segítheti, de a várost és a paneles lakótelepeket nem. Békeváros felé semmilyen alternatíva nincs, gyalogos aluljáró épül majd a tervek szerint, de ez még autóval sem lesz járható. A Verebély út végénél már csak 2-3 vágány van, oda egy híd vagy felüljáró építésével lehetne összeköttetést teremteni a Békeváros felé, ami busszal is járható lenne, akkor sok minden egyszerűbbé válna, de erről szó sincs.
Ha mindez megvalósul, akkor tényleg teljesen újra kell gondolni a teljes helyi vonalhálózatot.
Ha jól értem a 40-essel és a 45-össel a menetidő a baj, cserébe viszont nagyjából körbejárja a várost. Ha szétszedik 13-asra, 15-ösre, 19-esre, akkor, ahogy írod, bár nem kell több busz, viszont nagyobb lesz a futásteljesítmény.
A jelenlegi rendszer alapvetően azt támogatja (és a 2000-es évekbeli menetrend még inkább ilyen volt), hogy minden városrészből legyen busz, amelyik végigmegy a belváros kb. 4-5 megállóján (legalábbis mindenképpen érintse az autóbusz állomást), de így kevesebb hangsúlyt fektet a városrészek közti kapcsolatra és igazán az átszállást sem ösztönzi. Hozzáteszem, nincs is akkora ez a település, hogy ha valaki 'A'-ból 'B'-be megy, akkor esetleg egy városrészen belül át kelljen feltétlen még egyszer szállnia.
Nem vagyok közlekedésmérnök, de ha megvalósul az "intermodális központ" nem lenne jobb egy alapvetően nem körjáratokra alapozó rendszert kialakítani? Véleményem szerint kb. 4-5 vonallal + 1 körjárattal kvázi be lehetne hálózni" a város jelenlegi megálló rendszerét, a körjárat meg segítene a belvároson belül átszállási pontokat biztosítani.
A probléma az, hogy attól, mert a Vasútállomás lesz a központ, az nem feltétlen "központ", viszont logikus lenne, ha oda a legtöbb járat betérne. Talán előnyösebb lenen egy olyan rendszer, ami a Vasútállomáson átszállást biztosít a város bármely pontjába. Ez viszont egy átgondoltabb (időalapú?) jegyrendszert is magával hozhatna. Aztán az sem szerencsés, hogy a Vasútállomás és a kertvárosi körforgó között folyamatosan forogni kellene a járatoknak, mert ez az egyetlen megközelíthetősége városon belül. Ki lehetne vinni a járatokat a Park Center felé, de onnan hatalmas kerülő, amíg városon kívül visszajutnak a buszok a városba. Tudtom szerint a Verebély út pedig zsákutca, nincs úton összekötve a Békevárossal.
Szívesen veszem a nálam jobb és racionálisabb képzelőerővel bíró topiktársak véleményét a dologgal kapcsolatban.
A 13-as a Békeváros külső részén élőknek biztosan jobb, mint a 40-es. Ez vélhetően azt is magával hozza, hogy a 40-es, 45-ös kihasználtsága jelentősen esik a külső szakaszon, így "visszavágásuk" az egykori 19-es és 15-ös járatra indokolttá válik. Ez több kocsit csúcsidőben nem jelent a jelenleginél, ha a 13-as megmarad 15 perces követéssel, vagy kicsit ritkítva 20 perces lesz esetleg. Ha csak 30 perc, akkor 1 kocsival kevesebb, de nagyobb futási teljesítmény.
A menetrendek újragondolásával elő lehetne készíteni az intermodális csomópont kiszolgálását próbaként.
Előrebocsátom, hogy nem politikai indíttatással osztom a képet, pusztán információként. A 13-as helyi járat visszaállítását tervezik (illetve további módosításokat, melyről nincs egyelőre konkrétum).
Hét közepéig átküldöm eredetiben. :) De a Topiktárs által felvázolt módszer mindig működik, bárkinek bármelyik ide feltöltött képénél, de akár a "letöltésvédett" képnézegetős / képmegosztós oldalakon is.
Képre kattintás után egeret vidd az oldalsó fekete sávhoz, ott Jobb klikk és Oldal forrása.
Bejön a HTML kód, és CTRL+F-el keress rá a "BIG" karaktersorozatra ez az eredeti feltöltött file linkjéhez fog vezetni. Ha több kép van a hsz-ben, akkor több találat lesz.
Ez hogy jött elő? Én, ha rákattintottam, valami galéria jött föl, amiből nem lehett menteni. A szerzői jog miatt amúgy is kell Balázs1a bólintása, de köszönöm, ez a méret bőven jó.
Azt a képet, amin a két C1G halad egymás mellett a Palotain, el tudod küldeni nekem ide: pap@ak-s.hu. Forrás megjelölésével felhasználnám egy anyagban.
Figyelj komám. Akármennyire is lángvágóba akarnád gurítani az összes Ikarus buszt, fel kell, hogy dolgozd ezt. Nem fog még egy ideig sikerülni. Azzal pedig nem tudunk mit kezdeni, hogy a Dunaújvárosi meg a helyközis állományánál nincs nagyon szarabb járműpark, max Győrben meg Salgótarjánban ( Bár ezen kettőben inkább a Credok meg a Volvok vannak nem Ikarus ), ezért azon vagy, hogy azok jó szarok legyen. Elvégre tartja a mondás: "Mindegy csak legalább egy valaki szarabb legyen".
Köszönöm mindenkinek a kiegészítéseket, javításokat. :)
A velencei (nyéki) ráhordás fejlesztésére rosszul emlékeztem. Úgy maradt meg, hogy előző menetrendváltással megtörtént, és idén már csak a számozás változott, tévedtem. :)
Köszönjük szépen, egy kis kiegészítéssel élnék, ha szabad bele trollkodni :)
"Idén történt, hogy Székesfehérvár, a Velencei-tó térsége és a martonvásári vonalak bekerültek Budapest elővárosi rendszerébe, így a megszokott 8000-es mezőszámokat 700-as viszonylatok váltották, de egyéb érdemi módosítás nélkül. Zichyújfalu biztosan örül a 751-es vonalszámnak. :)"
Ennél azért jóval több változás történt a július 1-jétől bevezetett módosításoknál :)
A korábbi évek/évtizedekhez képest egy markánsabb Velence, vasúti megállóhelyre és Kápolnásnyék, vasútállomásra rá és elhordó autóbuszos hálózat és menetrend került kialakításra, több közvetlen eljutási lehetőséggel a korábbi szakaszolt Szfvár-Sukoró, Sukoró-Velence, Velence-Agárd vonalak egybefűzésével annak előnyeivel és hátrányaival együtt és a 1163-on csökkentett kiszolgálással, két járatpáros közvetlen eljutásra csökkentve a kínálatot nyártól. A déli parton Pázmánd térsége is követlen kapcsolatos kapott a déli parti településekkel korábban Velence,Szakorvosig volt csak kapcsolatuk, Pusztaszabolcs délután új iskolásjáratot kapott Székesfehérvárról.
Ezen kívül július 1-től már 5-6 járatpár megszüntetésre került a Bpest-Szfvár-Veszprém vonalcsoporton, amit december 15-től követett hasonló mértékű csökkentés a 1163 megszüntetésével együtt.
"Tudomásom szerint sem a pesti Setrák kiváltására, sem a szegedi térség kisegítésére nem helyeztek át autóbuszt a megyéből."
A szegedi térség szerintem nem kap buszt a Dunántúlról (leszámítva azt az egy szem baranyai Neoplan-t).
A pesti Setrák kiváltására még egy buszt sem csoportosítottak át, lévén hogy a Setrák még egy hónapig futhatnak, továbbá a Dunántúl - köztük az ontopik megye - még várja a saját új Credoit, amikkel kiválthatják az átcsoportosítandó gépeket.
Az idei év sokkal szerényebb eseményeket hozott, vagy inkább helyesebb úgy fogalmazni, hogy a nagy egyesüléssel járó átszervezésen kívül nem történt túl sok minden ebben az évben, Fejér megyében.
KNYKK-s (albás) beszerzések:
Május 27-én adtak át központilag 43 darab kéttengelyes Neoplan Tourlinert, amelyek közül 3 darab került Fejér megyébe, RLT-941, 942, 943 rendszámokkal. A közelgő egyesülés miatt "nyilas" matricázást már egyik sem kapott, KNYKK-logót viszont még igen. Távolsági vonalakra kerültek, jellemzően Győrbe, Szegedre, Pécsre és Zalaegerszegre járnak, de a Székesfehérvár - Mezőfalva/Perkáta - Dunaújváros vonalakon is előfordulnak.
Székesfehérvár szerencsés közlekedésföldrajzi helyzete miatt azonban a fentieken kívül további Tourlinerek sorával utazhattak és utazhatnak a helyiek (PZW-164, 171, 174, 177, 178, 179, 180, RLT-922, 931, 933, 937, 939, 940).
Más beszerzésre, ismereteim szerint, nem került sor, sem helyi, sem helyközi üzemegységhez. Hosszú kihagyás után forgalomba állt a LUF-931 (Mercedes O405GN) Székesfehérváron, illetve a JOX-719 (Volvo 7000A) Dunaújvárosban, de talán ez minden.
KNYKK-s (albás) selejtezések:
A szerény beszerzési oldallal párhuzamosan érdemi selejtezésről sem tudok idén. Tartós leállított a LOH-463 és a LOH-465 (Volvo 7000A-k), nyár óta egyiknek sincs műszakija, de idei forgalomból kivonást visszagörgetve sem találtam.
KNYKK-s (albás) átcsoportosítások:
A székesfehérvári LGP-882 (szintén Volvo 7000A) februárban Dunaújvárosba költözött, de már nem önerőből, hanem vontatva, donornak.
Tudomásom szerint sem a pesti Setrák kiváltására, sem a szegedi térség kisegítésére nem helyeztek át autóbuszt a megyéből.
KNYKK-s átfényezések:
Székesfehérvár úgy indította az évet, hogy a helyi állomány minden tagja viselte a helyi flottaszínt. Az év során Dunaújváros is folytatta a felzárkózást, JOX-718 (Volvo 7000A), IZL-026 (Ikarus 417) és KBK-783 (Ikarus 435) kapta meg az új fajta (alul csíkos) flottaszínt.
Helyköziben az év elején készültek még "nyilas" matricás átfényezések, azok is főleg a dunaújvárosi üzemegységnél. Tavasz végétől a fehérre átfényezett kocsik már nem kaptak matricákat, az első néhány ilyen hófehér példány a GMY-396 (Ikarus 280), a JIW-434, JIW-682 és a JUD-102 (Mercedes O345G Conectók) voltak.
Október elején, rögtön az egyesülés után felkerültek az új szemlélet szerinti Volánbusz-logók több autóbuszra, néha a meglévő "nyilas" matrica mellé, néha azok helyett. Érdekesség, hogy a fent említett Tourlinerek először megkapták a kis méretű logókat, később pedig a sajtónak előzőleg beharangozott, az oldalfal nagy részét uraló dizájnt ragasztották a helyükre.
KNYKK-s (albás) menetrendi újdonságok:
A beszerzésekhez képest sokkal több volt az idei menetrendi fejlemény.
Március 1-jén megszűnt Fehérváron a 15A helyi járat, a 10-es rádiótelepi betétjárata, és számos további ritkításra is sor került. Ettől a naptól kezdve újra a Park Centerig jár vasárnap is a 35-ös, illetve ehhez a naphoz köthető nem kevesebb, mint 62 fehérvári buszmegálló átnevezése. A változásokkal egyszerre ismét adtak ki papír alapú menetrendfüzetet, hosszú évek után. (Igaz, nem a KNYKK tette, hanem az önkormányzat, és sok hiba került a nyomtatásba.)
Április 19-én helyezték forgalomba Mezőfalván a Váci M. u. megállóhelyet.
Idén történt, hogy Székesfehérvár, a Velencei-tó térsége és a martonvásári vonalak bekerültek Budapest elővárosi rendszerébe, így a megszokott 8000-es mezőszámokat 700-as viszonylatok váltották, de egyéb érdemi módosítás nélkül. Zichyújfalu biztosan örül a 751-es vonalszámnak. :)
Az októberi egyesülést követő decemberi menetrendváltozás már központi, és aránylag drasztikus volt. Bevezették az óránként ütemes Budapest – Székesfehérvár – Zalaegerszeg / Szombathely InterCity vonatokat (Göcsej és Bakony IC néven), amivel összefüggően a 1205-ös Budapest – Veszprém buszvonalat megritkították, a távolabb közlekedő járatok közül néhány pedig ezentúl nem áll meg Székesfehérváron. Megszűnt jó néhány rásegítő járat és másodrész, de nem csak az országos viszonylatokon, hanem regionálisan is (pl. Pátka – Székesfehérvár, Polgárdi-Ipartelep – Székesfehérvár, Sárpentele – Székesfehérvár reggeli rásegítő járatok), illetve teljesen megszűnt a 1163-as Budapest - Kápolnásnyék - Székesfehérvár ( - Káloz) vonal.
Ezen kívül üzembe helyeztek egy új végállomást, Szabadbattyán, Dózsa Gy. út néven, a 8050-es mezőben.
Alvállalkozós események:
- VT-Arriva:
A flotta egységesítése még az év elején megtörtént, saját Alfa Localo szólóbuszokkal és a Szigetbusz Kft.-től bérelt Mercedes O530G csuklósbuszokkal.
Az Alfa Localók mellett év elején szolgált PML-877 és PML-878 rendszámú Mercedes O530 Citaro szólóbuszokat visszaadták a Szigetbusznak, akik további bérletre a Ventona-Transnak adták tovább.
Tavaly év végén megjelent a PZY-961 rendszámú, ex berlini Mercedes O530G Citaro, fehérvári színekben. Ezt a példányt januárban két ikertestvére követte, a PZY-962 és a PZY-963. Ezzel egyidőben flottaszínt kapott az RBE-880-as csuklós Citaro is, a korábbi MAN-eket pedig selejtezték.
- Viszló Trans:
A Viszló Trans két érdekességgel bővítette alvállalkozós flottáját. Februárban hadrendbe állt az ex rabszállító PHY-029 (Volvo 8700), novemberben pedig a HM Currus honvédségi bemutatóbusza, az NFR-280 (C40C Aries).
Idénre átrendszámozták az NHB-357-et RFW-023-ra (Irisbus Crossway).
- Pannon Busz-Rent:
Szolgáltatási területe és a járműpark érdemben nem változott, talán egy rövid időre vendégeskedtek a májusban forgalomba helyezett MAN Lion's Intercity-k, Dunaújváros térségében.
- Bitter-Szűcs Garázs:
Semmi változás, a tavalyi Citaro és a Densótól kiszuperált Setra S315UL szolgáltat a KNYKK-nak.
Egyéb megyei események:
A vidéki helyi járatok nem változtak, és bár a szolgáltatási szerződések elvileg három nap múlva lejárnak, érdemi fejlemény ezután sem várható. Baracskán a mindent túlélő JHZ-335 (Ikarus 260.32), Móron a szintén bebetonozott KXM-054 (Alfa Localo) a helyis autübusz. Utóbbi két hete is még KNYKK-logókkal járt, így még csak ezen a téren sincs újdonság.
A szerződéses járatok világában sok a fejlemény, a legtöbb szolgáltató fiatalította a flottáját, és nem kevés helyen járatbővítésre is sor került.
Említésre érdemes talán még a Fehérvár Travel, ők két Setra S515HD-t és egy VDL Futura FHD II-t vásároltak idén.
A honvédség tavalyi flottafrissítése idén fejeződött be, a folytatásban a büntetés-végrehajtás kapott autóbuszokat, megyei vonatkozásban az RME-323 került Pálhalmára, az RME-324 pedig Baracskára. Rabszállítóból egyelőre az RR 12-44 került Pálhalmára, de az opcióból is várható egy példány jövőre.
Mikor kisgyerek voltam (6-11 éves) házunkban lakott O.Laci bácsi az egyik miniszter sofőrje.
Sűrűn hazajött ilyen kocsikkal, (ZIM, Csajka, stb.) s ilyenkor elvitt egy körre.
Büszkén feszítettem mellette mintha én lennék a király.
Egészen addig amíg Szarvas Laci osztálytársam az általános alsóban meg nem mondta, hogy az előkelőségek sohasem ülnek a sofőr mellett a jobb első ülésen, hanem hátul jobb oldalon.
Nem hittem el.
Apám is ugyanezt mondta amikor rákérdeztem.
Teljesen letörtem mint a bili füle.
Akkor én eddig, évekig, hiába?.......................................:-(((
A MÁV-START-nak most a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy mellékvonalak újraindításán gondolkozzon.
Olyan nagy a létszámhiányuk, hogy 2019. szeptembere óta már szabad beszélniük elmaradt vonat esetén személyzet hiányról.
Szeptember előtt is volt ilyen, de akkor (nehogy a főnökség megtudja) mindenféle más okokra kódolták át (példáu kilukadt a mozdony kereke, stb***.) az elmaradt vonatot.
Ma már nem kell naponta füllentgetniük saját főnökeiknek.
A megyei volánoknál meglévő buszvezető hiány parallel megvan a MÁV-nál is mint mozdony/motorvonat vezető hiány.
Tehát ha bármit újra indítanának, az első kérdés nem az lenne mivel, hanem az, hogy kivel?
*** = Ez vicc.
De valóban másra kellett könyvelni/kódolni szeptemberig a személyzet hiányt.
Fák kivágva, tábla sehol, tájékoztató sincs. Délután már rendes helyükön állnak meg a buszok, délelőtt vegyes volt a kép, pár járat itt állt meg, pár meg az Építők útján. Az utas meg csak kapkodta a fejét.
A DU40 biztos azért kell, hogy Dunaújváros helyi járaton nehogy a nyíregyházi 40-esre szálljunk, vagy már maga a cég sem tudja fejben tartani, hogy mit üzemeltet az országban, uh. inkább városonként felbélyegzik őket.
Volt már rá példa, akkor is menetrendváltásnál. Valószínűleg frissíteni kellett a kijelzők adattartalmát a holnapi váltás miatt, így a helyiknél került oda a DU (Dunaújváros). Szfvár esetén az on-line térképnél Sxx a jelzés, ebből valószínűsíthető, hogy a város jelölése került oda. Biztos hamarosan javításra kerül.
Ennél durvább volt a hét elején a Dózsa mozi megálló kijelzője, ott a ház melletti kijelzőn volt egymás alatt Kecskemét, aut.áll és Budapest Népliget. Ez már okozhat járatlekésést is.
Holnapi nap utolsó közgyűlés Székesfehérváron, helyi közlekedés témája is szerepel az előterjesztések között. A helyi közszolg pályázat eredménytelen lett, maximum 2 évre újra hosszabbítás várható, majd újabb pályázat kiírása+fel akarnak állítani egy Közlekedési Tanács nevű tanácsadó szervezetet.
Weiner kerülőre volt már példa, sajnos a Bocskai vízrendszere rendszeresen ad okot a lezárásra. Viszont annyira nincs összhang a tájékoztatásban, hogy a különböző helyen megjelent cikkekben lévő dátumok sem egyformák. Van, ahol csak 12-től lesz buszos lezárás. Utas legyen a talpán, aki eligazodik.
Menjenek egy kört a Weineren, ott meg tudnak fordulni, és akkor nem marad ki a Bercsényi utcai megálló. Feltéve, ha ki lehet kanyarodni jobbra a Bercsényiről a Bocskaira. Ha ez nem megoldható akkor a 44-esnek semmi értelme. Járjon helyette a 14-es a Papírgyárig.
"Az első felvonás csak a tömegközlekedést érinti: december 10-én, kedden a helyi Volán-járatok már a hajnali üzemkezdéstől nem érintik a Bercsényi Miklós utca és a Bocskai István utca útszakaszokat, és az ott található buszmegállókat. A kerülőútvonalat a Dózsa György út - Szórád Márton út felé alakítják ki; a korábban megszokottak helyett itt jelölik ki az ideiglenes le- és felszálló helyeket. A menetrend-változásról az érintett buszmegállókban is tájékoztatást helyeztek el."
Nos:
- 40, 45, 18 esetén ez nagyjából érthető lehet, de a 44 (oda-vissza) és az 5 járatok esetén ez hogy is lesz?
- Ideiglenes le- és felszálló hely kijelölés? Nem a meglévő Szórád M. út 26. és 44. valamint Dózsa Gy. út 60. lesz az, hanem valahol leböknek pluszban egy megállótáblát, mint a Vasmű út átépítésekor az Építők útján?
A pongyola, konkrét tényeket jelentősen kerülő fogalmazás agyonvágja az egész tájékoztatást. Ez így csak kicsit több annál, mintha nem is írtak volna semmit, mert azt tudjuk meg mindebből, hogy nem a megszokott rend lesz. A volanbusz.hu oldalon Szfvár szinte azonnal felkerült az összevonást követően is, Dújv meg még most sem?
"A munkálatok miatt változik a Volánbuszok menetrendje és útvonala, amiről jelenleg is egyeztetések folynak. A részletekről bővebb tájékoztatást a Volán ad majd."
A lezárás holnaptól, tájékoztatás még nincs sehol.
Nekem viszont volt még későbbi találatom, igaz, újságokból azok is: 1974-es menetrendváltás, átszámozott gyorsjáratok:
2G -> 114
5G -> 113
13G -> 104
14G -> 103
20G -> 120
26G -> 108
Ekkor változott még pár dolog, például a vasútállomásról 10 perc helyett 15 percre nőtt a követés, felváltva a 17-es és 18-as járatokkal. A 16-os a korábbi formájában megszűnt, viszont a 6-ost átszámozták 16-osra (vasútállomás - II. sz. hőközpont - Dózsa Mozi - Béke tér). A többi csak időpont-módosítás.
Én anno levéltáraztam sokat, és semmi eredmény a témában. Lennének kötelezően leadós példányok (pl. kiadott menetrendből mindenképpen), de még amikor megszűnt az Alba Volán, akkor se adtak le iratanyagot. Se a megyeiben, se a városiban. (Ez persze csak saját tapasztalat.)
Menetrendváltozásokról sokszor írtak az újságok, abból részleges következtetéseket le lehet szűrni.
Ismeretlenként lenne egy kérdésem. Hol lehetne hozzájutni Dunaújváros 1990 előtti helyi busz menetrendjeihez? Ha van valakinek másolatban ilyen valamelyik évre, akkor szívesen fogadnám. Köszönöm.
Ez a '60-as évek elején volt, az 1964-es menetrendben már nincsenek bent a gyorsjáratok. Ha emiatt emlékezni senki nem fog, azért néhány képrészlet idevágóan a Kölyök című filmből (kb 5 perc), ahol kisakkozható a helyszín, illetve az is látszik egy picit, hogy elég nagy terület volt aszfaltos, így sok busz elférhetett. A film szigeti jelenete innen:
Ez emlékeztetett itt néhány kimaradt székesfehérvári megállóhelyre: a (régi) Kórház előtti forduló jól látszik, ma is megvan. A Mártírok útján egykor volt végállomásnak semmi nyoma nem található szerintem. A korábbi Horthy M. téri, később Marx K. téri, ma III. Béla kir. téri decentrum helye ma is megvan, részben parkolóval beépítve. A Máriavölgyi u. aljában levő elágazásnál nem lehet tudni, mikor fordultak meg a járatok, mivel a Bory-várhoz felkanyargó utca közművesítése elég korán kiépült (elsőként Öreghegyen), a kordokumentumok pedig vélhetően a felső Bory J. téri végállomást is legtöbbször csak Máriavölgy(i u.)-ként említik, így nehéz beazonosítani.. de valamikor biztos fordultak lent az elágazásnál a kis Kassaiban is.
A piros 8 valóban igaz, de csak a '80-as évek közepétől. Amikor megjelentek a digitális 7szegmenses szofita izzós kijelzők, akkor átszámozták az addigi járatokat, amik betűjelzésesek voltak. Előtte 2/A jelzése volt a majdani 7-es és 2/G jelzése a mostani 8-as járatnak. Ezek a táblák is pirosak voltak. A '80-as évek elején volt 3Y járat is, ez az esti műszakváltásnál volt egy összevont 4-es és 3-as járat oda-vissza egy-egy kanyarral, ez utána 1-es jelzést kapott. Olyan is rémlik, hogy volt 13-as járat is a 3-as rövidített betétjárataként, talán BVM (Ferrobeton) végállomással. Viszont ezek egyikéhez sem tartozott olyan végállomás, ami ma már nem üzemel.
Csak érdekesség képen: 28-as jelzéssel sokan nem tudják, de sok vonal volt.
- Amikor még nagyon sokan jártak nyáron a Szabadstrandra, és a 26-os a Pincesoron járt, hétvégente 28-as jelzéssel csuklós volt a járat és Óváros-Apáczai-Római útvonalon kerülte ki befelé a Pincesort, de a Hajóállomás volt a végállomása.
- Békeváros benépesedésével Először Március 15. tér - Kertváros - Bocskai - Bercsényi (balra Szórád) - Óváros - Sziget útvonalon járt.
Pedig volt, méghozzá PIROS 8 táblával, mert gyorsjáratos helyi járat volt a KOKSZVEGYÉSZETHEZ!! (Az Ady után már akkor sem ment be az igazgatóságra a Papírgyári elág volt a következő megállóhelye)
A vidéki dolgozók miatt A városfelé haladva először ment a Béke térre!!
Nekem elhihetitek, mert édesapám....
Másik érdekes járat volt a 18-as.
Vasútállomás - Béke tér - Vasmű út "DX épületek" - Táncsics M. út - Dózsa György út - Vasútállomás
A hetvenes évek második felében már nem a Táncsicson fordult vissza, hanem a Szórádon, és a mai QURIÓZUM előtt is megállt, majd jobbra fordulva a Dózsa György út 60-nál is megállt.
Ebben az időben 5 autóbuszjárat közlekedett a vasútállomásra a várost is érintve.
5 és 6 kizárólag műszakos járat volt.
A 16-os a Béke tér felé ment és fordítva közlekedett, mint a mai 18-as
Érdekes helyek szerepelnek, Dunaújváros tekintetében, nem vagyok benne biztos, hogy itt bárki is emlékezne ezekre:
Tűzálló téglagyár - Ez valószínűleg a Vasmű Kertvárosi kapuja lehet
Csokonai tér - Régi térképen fellelhető, hogy a buszok a Szórád M. út - Esze T. utca - Vörösmarty utca vonalon járták be a Technikumot. Külön forduló valószínűleg nem volt, csak megálló.
DX épület - Ez egy érdekesség. Konkrétan beazonosítani sem tudom, de tipp: Az új Vasmú út végén lévő egykori kisegítő suli (majd Igazgatásrendészet, ma ADU) épülete lehet? Ha igen, akkor innen van értelme annak a kis átkötő útnak, amin jelenleg a Vasmű útról a Martinovics út felé az Apáczai útra lehet jobbra fordulni, a buszok is erre járnak. Ha ez az út a Római városrész előtt épült, akkor utána nem volt semmi csak szőlőskertek, így az út pont autóbusz-végállomásnak tűnik. Ha valaki esetleg ismer ennél többet, az leírhatná.
Déliváros - A Kokszolótól északra régen (1959 és 1964 térképen látható) lakó-barakk terület volt, oda kiment buszjárat. Ez a terület ma már meg sem közelíthető, valahol a vasmű 2 nagy gáztartója környékére esik, a 8-as végállomásától kellene még menni úgy 5-700 métert.
Emellé valóban hozzáilleszthető a MOL/ÁFOR, csak az nem látszik jól.
Sok végállomás megváltozott, de például a Pozsonyi--Zsolnai utak váltásában levő körforgalom ma egész látványos. :) Csak akkor a forduló persze nem így nézhetett ki.
Ugyanezen az útvonalon tovább valószínűleg a Bányatónál sem körüljárható már a korábbi fordulóhely.
Ahogy a 12-es vonalán az egykori Őrhalmi-szőlők végállomás sem.
12-es vonalcsoportnál járva, a korábbi Volán-telepi forduló is addig volt körbejárható, amíg a vállalati parkoló ott meg nem épült.
A hajdani 12B, 13B, 16A végállomása a Kórház & Rendelőintézetnél, bár kényszer által vezérelt ötlet lehetett a környező utcák használata, jó megoldásnak bizonyult (de tán kevésbé látványos ez is).
A Könnyűfémműnél a főbejárathoz közelibb végállomás, fordulóállomás semmi nyomot nem hagyott szintén, a parkolók és térkövezések kiépítése miatt.
Kisfalud-felsőmajor végállomás helyét sem könnyű beazonosítani, persze ekkor még a járművek a régi főúton mentek ki idáig, aminek a fasor jelezte nyomvonalát egyre inkább benövi a moha.
A 24-es Köztársaság Mozinál levő végállomását is homály fedi, de valószínűleg itt nem fordultak kocsik.
Ha valaha vittek kósza ötletként Selmeci utcába föl járatot akár rövid ideig is, akkor a Vágújhelyi utca vonalában lehetett egy üres telek (vagy másutt), ahol megfordították. Mára semmi nyomát nem észlelem.
A METRO-hoz is bement a 35-ös egy jó ideig, de itt a portánál megfordult csak az aszfaltozott területen.
Az '50-es vagy '60-as években az Új Csóri úton is lehetett olyan helyen végállomás, ahol a fordulás esetleg nem a város határában, az Új Csóri út legvégén volt. Vagy megfordultak a járatok az út szélességében, vagy ha volt fordulóhely, annak mára semmi nyoma.
Hozzátennék még egyet, aminek a nyoma megvan viszont: Az Öreghegyi Bika/Bölény Tanya megállója után található kissé egy elhagyatott buszforduló helye, az általam a korábbi végállomásnak beazonosítható Anyabulla Vendéglő/Defekt Csárda mh.
Emellett több korábbi térkép jelölése alapján is úgy tűnik, hogy a Karinthy Frigyes tér után a buszjáratok nem a Karinthy Frigyes utcán, hanem a Katona József utcán közlekedhettek, vagy mindkettőn -- buszfordulás esetén pl. https://indafoto.hu/bisone/image/10032689-b7d7cb63/342611
De a teniszpályák melletti párhuzamos utak valóban roppant gyanúsak, erre a hivatkozott hozzászóló hívta fel nekem is a figyelmemet. :) Erre más logikus magyarázat igazából nem létezik.
85-től vannak buszos emlékeim, majd Pozsonyi út rekonstrukció, csatorna és gázvezeték építés és akkor ott fordult a 24A, a 25 akkor indult a Nyitrai végállomással, a sima 24 meg tekergett egyet körbe a Budain, de erről már írtam... :)
76-os menetrendben sincs itt végállomás és régebbiben sem.
Ez a teniszpályák melletti/Videoton étterem mögötti sziget SZERINTEM csak kiszolgáló út az étterem/suli/Vidi ABC-hez és középen meg az akkor még üzemelő kis kiszolgáló szolgáltatások voltak. Mondom szerintem, ilyenre nem emlékszem.
Itt fordult? Emlékeztem erre (párja, a Fiskális/Túrózsák "deltában" szintén rémlik), de valamiért úgy maradt meg, hogy volt egy korábbi állapot, Karinthy tér végállomással. Vagy akkor is itt fordultak, és csak a teniszpálya mellett volt az első megállójuk? (Pont az Általad jelölt, a néhai csillagösvényes busz melletti megálló maradt meg nekem is, csak az nem lehetett a Karinthy tér, ezért kérdezem.)
Ha már előjött a téma, a felhagyott fehérvári fordulók:
10-es vonal, Rádiótelep buszforduló. (Betétjáratok fordultak itt, még az úrhidai körforgalom átadása előtt.)
12-es vonal, Vízműtelep buszforduló. (Néhai 6-os járat vége.)
13-as / 16-os vonal, Nehézfémöntöde.
15-ös vonal, Philips buszforduló. (Egykor itt fordult a 15A.)
24-es vonal, Karinthy tér. (Egykor a 24A végállomásozott itt. A fordulóban nem vagyok teljesen biztos, ugyanakkor minden építészeti és közlekedésszervezési "tünet" arra utal, hogy ez lehetett a fordulója.)
Néhai 26-os vonal, Bory tér. (Azóta újra buszforduló lett, idén kitettek egy buszmegálló táblát, turistabuszoknak.)
33-as vonal, Laktanyák buszforduló. (Mielőtt összevonták a 33-34-es vonalakat hurokjáratnak, a 33-asok itt fordultak vissza. A 34-es fordulója is megvan még, de azt naponta használja mindkét járat, betéréssel.)
35-ös vonal, Kecskeméti utca buszforduló. (A forduló egy időre megszűnt, amikor minden 35-ös elment a Park Centerig, aztán újra használatba került, amikor jött a vasárnapi boltzár. Egy ideje újra használaton kívüli.)
35-ös vonal, Vörösmarty TSZ / Alba Agrár Rt. buszforduló. (A Park Center megnyitása előtt idáig közlekedett a 35-ös.)
37-es vonal, Sajó utca buszforduló. (A megálló használatban maradt, de már nem fordul itt vissza egyetlen járat sem, mindegyik a Rába utca felé megy tovább.)
37-es vonal, SZKG buszforduló. (Egy időben több betétjárat fordult itt, ma már csak az egyik irány érinti, betéréssel. Érdekesség, hogy az elmúlt hetekben, a Farkasvermi út egyirányúsítása miatt újra buszfordulóként használták, de nem a város felől, hanem a Feketehegy irányából.)
A 37-es vonalán van még a MOL-nál is egy felhagyott buszforduló, amit betéréssel érintettek anno. Sajnos olyan alakú, méretű, illetve annyira nincs oszlop / magas pont a környéken, hogy csak létrás kocsival lenne lehetséges a szemléltetése.)
Az anno kipróbált képbazirnyákoló program adta színek úgy működtek, mint a szövegkiemelő, így nem 'kodtam vele.
Pont a minap villant egy kép az emlékezetembe a 459-ről; frissen volt kiadva a zöldítés után, s morogtam is, hogy már csak a gépesen volt tapétabótreklám, meg nem voltak meg a tőcsavarmicsodái, azokat később rakták fel sárgán...
A Hajnal utca valóban jelenleg is üzemel, sőt a 11-es, 28-as és 32-es végállomása. Az elnevezések is érdekesek, mert nagyon régen Április 4. liget volt a későbbi Március 15. tér (nem utca), oda az 1997-es menetrendi fordulónapig jártak be a járatok.
A névnél az is meglepő, hogy pl. a Ruhagyár 2005 őszén zárt be, de az ottani végállomást 14 éve továbbra is így hívják, de a Szórád Iskola vagy a Szilágyi Iskola sem azt a nevet viseli, amit a közeli megálló. Van még jópár megálló, amit célszerű lenne név alapján modernizálni, vagy a hétköznapi elnevezést felvenni, mint pl. Közgazdasági Szakközép helyett a "Víztorony". De ez már egy másik kérdéskör.
- "# A 26-os régi vége" Ez alatt mit értesz? A 24-es és 26-os a szigeten közös útvonalon járt. A Ruhagyári végállomás jelenleg is a 24-es végállomása. Nagyon régen, még mielőtt a betonsilók és a kikötő közötti rakodóhíd nem volt meg, valóban beljebb volt a végállomás, szinte a Ruhagyár kapujában, a mostanitól kb 100 m-rel beljebb. Végállomástól indulva előbb betértek a "Hajóállomás" megállóba, ez jó ideig megszűnt, mostanában a nyári időszakban a 24-es "Halászcsárda" néven ezt ismét érinti, elvileg.
- Bagolyvár többször is változott. Először a teljes tömböt megkerülve volt a végállomás, a jelenlegi 40-es végállomás mögött 50 m-re. Majd ez megszűnt, kikerült a Szilágyi útra, forduló 2 nyomvonalon is volt, valahol a mostani munkavédelmi bolt környékére került. Némi telektulajdoni rendezés miatt épült ki a mostani végállomás a bekötő úttal együtt.
- A Fáklya utca végállomás amikor kikerült a Szabadság útra, először a mostanival merőlegesen volt kialakított végállomás. Majd itt is megépült a kis átkötő út, ekkor került a mai helyére.
- A papírgyári végállomás is a jelenlegi üzemi területen volt az úttól délre, lekerítéskor került a mai helyére, ahogy bi-02 is jelezte.
- A 25-ös végállomás is többször változott. Régen a benzinkút behajtó szigetét kerülve volt a mostani megálló a végállomás. Itt is telekjogi tulajdon miatt kellett áthelyezni, akkor készült el az út másik oldalán a forduló, ezt hagyták fel, amikor több üzem is települt oda.
- A külső Park Centernél nyitáskor volt ingyenes buszjárat, ami a város felőli bejáró úton volt végállomásoztatva (térkő most is ott van). Parkolón keresztül fordultak vissza a járatok.
- Újtelepi végállomás átépítése előtt az egész terület egy nagy aszfalt volt, zöld bódéval a jelenlegi tárolóhely környékén, ott volt a végállomás. Itt a végállomás területe nem, csak a szépítés után a megállóhely került előrébb 20 m-rel.
A 80-as évek előtt sok más végállomás is volt, ezekről jó pár éve ebbe a topikba felrakott 60-as, 70-es évekbeli menetrendekből lehet következtetni (pl. Tűzálló kapu, vagy akár Mélykút is).
meg mintha a Verebély úton lett volna még egy megálló, nem tudom mi volt a neve. Bár lehet, hogy simán "Verebély u." volt az egyik, és a másik meg "Tüzép telep".
A hiba javítva lett, most már minden irány megvan. Érdekesség, hogy vannak vonalak, amelyek egy lapra kerültek, így pl. 1824, 1826, 1841 csupán egyetlen oldalon van. A csoportosítás azt sugallja, hogy hamarosan vonal-összevonások lehetnek, mintha ennek előkészítése tükröződne vissza.
Kikerültek a december 15-től érvényes menetrendek a Volánbusz honlapjára. Nem teljesen sikerült összehozni, pl. a 8033-as vonalnál nem sikerül Dunaújváros-Székesfehérvár irányt előcsalni, még ha direkt átírom a linkben a hivatkozást, sem. Eddig 4 oldalas PDF volt, most csak 2 oldalas Székesfehérvár-Dunaújváros irány van, vajon miért kellett szétbontani irányokra?
Szervusztok. Lehet nagy kérés, de valaki le tudná nekem írni a dunaújvárosi helyi járati járműállományt. Nem kérném típus meg évjárat szerint részletezve, elég csak a rendszám is.
Ha már itt tartunk, tudsz valamit annak az Ikarusnak a sorsáról, amelyik feketés/szürkés fényezésű volt, és a hátsó rész le volt választva az utasterében? Ha jól rémlik, akkor 256-os volt, Oroszországból jött vissza. A rendszámára sajnos már nem emlékszem.
Ha ragaszkodunk a dújv-i divízióhoz, mint eredet és fenntartjuk, hogy 256-osokat itt nem bontottak el, akkor esélyes a CCP-393. Az AOA-451-et elvileg lábon, székek nélkül vitték el keletre akkoriban...
De szépen megcsinálták. Az eredeti sárga festésű, Volán feliratos oldallemezéből volt egy ideig a fészerünk hátoldala :D Még a 90-es években kapott új lemezelést, a régit meg elhozták. Van egy másik oldallemez is, az nem tudom, melyik buszról származik, már az újabb, ferde csíkos festés van rajta.
Szép volt kívül/belül, de ennyi a pozitívum, amit le tudok írni róla :D Úgy volt, hogy kap egy felújított motort és váltót is, de abból sem lett semmi. Apámnak annak idején a fehérvári Ikarus gyárba be kellett vinnie az egyik buszát, úgy hívták fehérváron, hogy a füttyös/fütyülős. Nálunk a tsz-ben volt egy rossz Rába Steiger, amiről leszerelték a turbo-t és rárakták a buszra. A gyárban a mérnökök is megveregették a vállát :) Sajnos ezzel nincs személyes élményem, a 80as években történt, csak tőle és a volt kollégáitól ismerem a történetet.
A CCP-394 nagyon patika busz lett a felújítás után. Sajnos nem húzta sokáig az igát.
Még berlini flottaszines korából is emlékszem rá, a 90-es évekből. Ha jól emlékszem akkor is kisapostagi telephelyes volt.
280-asból a CCP-394 volt pár évig a ház előtt, akkoriban vették ki a 2. ajtót Szombathelyen, de úgy volt, hogy átalakítják bolygóajtósra, illetve kap egy 4 lámpás homlokfalat is (mint a másik perkátai, AOA-463).
Igen, megbontják, kiszednek ezt-azt, a kasztni pedig becsatlakozik a hulladékfém feldolgozásának folyamatába.
Többnyire szétvágás, vagy polip markolóval szétcsipkedés lesz, majd bálázás, azaz kocka alakúra préselés.
Esetleg még a darabolás után lehetséges alternatíva a darálás. Ekkor kb tenyérnyi darabokra aprózódik a jármű, mágneses szeparálás után konténerbe kerül.
Korábban felvettem a kapcsolatot a KNYKK-val egy Ikarus 256.44 ügyében. Rendszáma DUD-203 volt, édesapám vezette 1993-tól 2001-ig (akkor kapott helyette egy C56-ot (HOG-470)). A KNYKK-tól azt a választ kaptam, hogy leselejtezték, bővebb információt nem adtak sajnos. A gyakorlatban ez mit jelent? Kiszedik belőle azt, ami még használható és az alváz meg a maradék szétrohad valahol?
Tudna nekem valaki Viszlós fordákat küldeni, írni? (Bicske, Martonvásár, Vál, Tabajd, CSákvár, Lovasberény (?)) Ez is bőven elég, ha kezdő és utolsó járatokat írjátok, esetleg osztott vagy kétsofőrös. Én egyelőre a buszokat próbáltam összeszedni, talán:
- Alcsútdoboz/Tabajd: 3 (4?) db
- Vál: 5 db
- Bicske: 1 db
- CSabdi: 1 db
- Csákvár: 1 db
- Martonvásár/Tordas/Gyúró: 5 db
- Ráckeresztúr: 2 db
- Baracska: 1 db
- Lovasberény: 1 db
Ha volt erről szó, akkor írjátok, nem olvastam vissza, elnézést. Akkor megkeresem.
Hiányolták a Kollégák a helyi híreket, jöjjön egy érdekesség: a Viszló megvette az NFR-280-at. :) Jelenleg az FLX-429 fordáját járja, ék alakú felségjellel, a többit nem írom. :)
(De megint jóból arra kell következtetnem, hogy félreértetted egy kicsit, mert ennek a szuper összefoglalónak nem én vagyok a szerzője. Ha meg én értettelek félre, akkor bocs'!)
"A buszközlekedés, közösségi közlekedés kapcsán arról számolt be a polgármester, hogy új hálózata lesz a városnak az intermodális közösségi központ megvalósításával egyidejűleg. Az új hálózat hamarosan első változatban elkészül, a megrendelést úgy adta ki az önkormányzat, hogy a város minden területéről átszállás nélkül pár konkrét helyet, például a kórházat és a vasútállomást el kell tudni érni. A hálózatot lakossági fórumokon tárgyalják meg a fehérváriakkal a következő időszakban."
Igen, megvan. LOH-463 motorvezérlő miatt áll, LOH-465 pedig gyenge motor és becsuklásgátló hiba miatt. Az, hogy mikorra lesznek forgalomban kint? Hát kétséges...
280-as rendszeresen szokott kint lenni hétvégén is, műszakváltás környékén érdemes nézelődni, műszakos 3-as, 4-es viszonylatra juthat belőlük, de néha a többi járaton is előfordulhat. Ma pl. 40-esen is van kint egy.
Statisztikailag 68 jármű – KUG-320 nélkül számolva. 37 csuklós, 31 szóló bontásban. 54 Volánbusz, ebből is 33 csuklós és 21 szóló. VT-Arrivánál pedig 4 csuklós és 10 szóló.
Típus alapján 4 db Ikarus (280/C80), 45 Mercedes-Benz (13 db O345G Conecto, 3 db O405GN2, 29 db Citaro – 4 belőle alvállalkozói), 19 Volvo alvázas (5 Volvo 7000A, 12 Volvo B7RLE Alfa Localo amiből 10 alvállalkozós, 2 db Volvo B9L Alfa Cívis 12).
Csuklósok között 28 Mercedes-Benz, 5 Volvo és 4 Ikarus közlekedik még, szólók oldaláról nézve 17 Mercedes-Benz Citaro és 14 Volvo Alfa alkotja az állományt.
Szerintem igen értelmesen, részlétesen leírta a kolléga. Hogy milyen típusa van? A kereső a jóbarátod, szokták mondani... vagy kérdezd meg Favilla Vendelt Bükkösborostyánról! Hogy "mindösszesen" mennyi??! Hát, számold meg, hány rendszámot látsz leírva! Már bocsánat a válaszért, de ez kikívánkozott a múltkori után.
Székesfehérváron 2014-től kezdődően nagy fejlődés indult el, a megállókban a narancssárga matricás menetrendjegyzékek helyére a műanyag, citromsárga keretes tájékoztatók kerültek ki. Ezt egy újabb szabvány is követheti („kék keretes”).
Az utas-várópavilonok felújítása is része az arculatváltozásnak, ezeken egységes városcímer és megállónév is megjelenik. Emellett a megállótáblákon is feltüntetésre került a megállóhely neve.
Ez már összvárosképi értelemben is igen jelentős javulás, és lényegeset lendít a városban való eljutásban, tájékozódásban.
Helyi állományban nincsen nagy változás, a 69 jármű szaladgál tovább – 55 Volán, 14 VT (a MAN NG-brigád Arrivánál az idei évben nincs már közlekedésben.)
Megemlítendő még egy nagyobb mérföldkő, ami mellett nem lehet elmenni. A '90-es évek közepén megálmodott helyi színterv végül az idei esztendőre valósult meg a járműállomány teljes egészében (LLT-062 volt az utolsó, ami nem viselte a városi színterv szerinti fényezést/matricázást). Csuklósok közül DUD-619 és DUD-689 valamint GBZ-086, a szimplabuszok körében pedig BPG-697–698–699 lehettek az elsők, amik megkapták 1996-ban a megálmodott új flottaszínt – illetve így gördültek már ki a gyárból.
Na jó, csak maga a KNYKK honlapja sem üzemel már, így nem vagyok biztos benne, hogy adott esetben megkapná-e az e-mailt, ami szintén @knykk.hu -val végződik.
Vajon a Volánok egy céggé avanzsálása után is megmaradtak a helyi tisztségviselők a régióban? Például továbbra is Pruzsina Alice a kommunikációs vezető vagy ez innentől fogva központilag a fővárosból intéződik?
Értem. Abból az időből nem emlékszek rá, 1995-ben kerütem 'dunába. Annyi biztos még, hogy az ajtaja vastag gumikéderes volt ahogy a korai bolygóajtósok mind. Illetve arra nem emlékszek 100%-ig, de talán trilexes volt?
Csak az utolsó idejében volt narancs-fehér csíkos. Akkor már pusztulófélben volt. Amíg baracsi volt, gyári állapotban tartották, nagyon vigyáztak rá. Sárga volt.
Az egykori dunaújvárosi TV archivumát lenne jó megszerezni, és átnézni. Anno a 90-es évek elején, hetente volt volános műsor, az akkori igazgató részvételével.
Emlékeim szerint a baracsi csuklós a BV 61-09 volt 1987-ig. Ezt cserélték le a BX 56-65/AOA-443-ra 1987-től. Az újat nem emlékszem, hogy megtörték volna, de ha baracsi busszal történt az eset, akkor ezek jöhetnek szóba.
Egyébként az első 260.32-es (BX 38-14/AOA-407)is baracsi lett 1984-85-től.
Az felettébb érdekes, hogy ugye 10 éve átszitáltam a helyi újság archívumát és nem találtam meg benne ezt sem.
Pedig volt buszlopásról cikk farossal...
Ezek a későbbiek nem kerültek bele, vagy az a pár kivágott(!) cikk lett volna az? Anyázódtam is rendesen, hogy essen rá a ménkű arra, aki a könyvtári példányokat megvagdalta.
Az urban legend szerint az eredeti 452-est kétszer loppázták el, akkor ami árokba tört elejét láttam a telepen, az volt a második, s utána hozták a jelenlegi kocsit.
A baracsi vonal hihető, ottani őslakó mondotta, hogy baracsi csuklóst vitt el a leszekfelnőtt.
Kulcsról lett elkötve a buszsofőr háza elől. Előszállásig bármilyen probléma nélkül elvezette a buszt, aztán jött egy kanyar ahol a pótkocsi az árokban kötött ki, ott lett vége az útnak, onnan a csávó pedig besétált az intézetbe, a sofőr reggel vette észre, mikor ment volna dolgozni.
Egy kis konkrétum jól jönne. Nekem olyan eset rémlik, hogy előszállási nevelőotthonos ifjonc(ok) ment haza elkötött busszal talán Rácalmásról. Sérülés szinte semmi, talán visszapillantót kellett cserélni. De ez is csak annyira pontos emlék, mint a leírás. Az is lehet, hogy ugyanaz az eset, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
A logókon, és főleg a kijelzőkön miért nem elég kiírni, hogy "Volánbusz" minek oda a Zrt. Akit érdekel a társasági forma, az nézze meg a cégjegyzékben. Amióta bejött az Rt, meg a Zrt, ez túl van szerintem lihegve.
Az iratokon tüntesse fel, de a járműveken felesleges és béna is. Mit szóltok?
Jelennek meg Volánbusz logók más-más festésnél is. Ma délelőtt Fehérváron láttam 2 érdekeset is a Budai úton, sajnos rendszám nincs, mert messze volt és csak oldalról. Egyik egy helyközi ferde sráfos Albás festésű Volvo (nagy fehér keréktárcsái miatt talán LHL-988 ???), másik pedig Gemenc Volános kocsi, itt még a típus sem biztos, annyira gyors pillanat volt, de talán egy E95 vagy E98 (vagy Ik-365, de ez talán nem is volt Tolnában).
Átfestve már tényleg nehezen megkülönböztethető az athéni a genfitől. A tetején lévő (légkondi?) púp az athéniakon nagyobb, és azok oldalán van 3 jól látható szellőző nyílás. Ez messziről is jó támpont.
A 417-eshez szerencse kell, ma délelőtt kint volt a 35-ös vonalon. Mindkét 435-ös szokott dolgozni, leginkább munkanapokon "ipari" járatokon szoktak felbukkanni (3, 44, 8).
Érdeklődnék, hogy Dunaújvárosban dolgozik-e mostanában 417-es és 435-ös Ikarus? Egy éve jártam a városban, de egyikkel sem találkoztam. Ha esetleg dolgoznak, akkor melyik vonalon esélyes a felbukkanásuk? Ha van rá lehetőségem, szeretném kipróbálni azokat.
Csak nehogy a leltárban szereplő kocsik között is találjunk olyat, amely még a Volán 14. számú vállalatnál került számvitelileg aktiválásra. Az AOA sorozat között lehet? Talán nem.
Azt mondják, a felütés legyen rövid és tömör. Nos, ha a topiknév teljesen tükrözné a tartalmat, akkor valami ilyesmi lenne: Volánbusz - Fejér megye <{[ex. Középnyugati Közlekedési központ - KNYKK], ex. Alba Volán (Z)Rt} ex. 14. számú AKÖV>. Nem túl stilizált, de érdekes belegondolni, mennyi minden változott idestova 30 év alatt... :)
Emberek határozzák meg a célokat, emberek hajtják végre.
Mindjárt a cél meghatározásánál van olyan, hogy valamit (mindegy mit) kettő vagy három módon lehet értelmezni, akkor biztosan lesz a végrehajtók között olyan, aki véletlenül vagy szándékosan, máshogy értelmezi mint a többség.
A busz színeknél pont így történt.
Ha lett volna utasítás/parancs, hogy a helyközi+távolsági buszok világos lila színűek holnaptól zöld pöttyökkel és kuss, mert aki visszapofázik annak a fenékébe bele vezettetem a 230 voltot, akkor minden újonnan beszerzett helyközi és távolsági busz világos lila lett volna zöld pöttyökkel.
De nem volt.
Nem volt ilyen utasítás.
(egyébként még ma sincs)
Helyette volt ajánlás, hogy a helyközi buszok és távolsági buszok vagy sárgák legyenek vagy fehérek.
Érthető?
Nem parancs volt/lett hanem ajánlás.
A magyarban a parancs és az ajánlás tartalma jól elkülöníthető.
Egyébként, ha már tudott volt korábban ez a fúzió, vagy mifene, akkor már az elmúlt évi kendácsolások is lehettek volna sárgák, persze kk-s "nyilakkal".
Ma F'érváron láttam egy telifehér Connecto-t, szerintem már azt is lehetett volna sárgára kivitelezni...
"Az egyetlen, az utasok számára is észrevehető változás az lesz, hogy a buszok új, egységes arculatot kapnak: ezúttal nem az egyes Volán-társaságok színeit viselik majd, hanem régiótól függetlenül minden elővárosi autóbusz színe sárga, míg minden távolsági busz színe fehér lesz."
Először nyilván az új, parádés kocsikat logózzák át, ezeket is elsősorban Pesten, csak utána jön a vidéki sercli...
Az is egy jó kérdés, hogy fog kinézni egy ilyen "színes" kocsin az új logó. Csak fehér alapon jöhet szóba, úgy mint itt a KNYKK, szóval szebb nem lesz, de ez legalább biztos.
(Átlátszó Alba Volán Zrt., sőt, még a wifi tájékoztatóján is az szerepel, KNYKK-logó, Volánbusz-kijelző, mindez egy olyan kék Volvón, amelyik egyik korszak arculatát se kapta meg, az itt töltött évei alatt.)
Eddig nagyon jól, régió szintre lebontva láttuk ha valamilyen változás történik, akár útlezárás. Most pedig a bonyhádi menetrendi módosításokat is egy felületen látjuk. Sokkal bonyolultabb lesz így információhoz jutni. Kit érdekel mivan Kecskeméten, vagy Debrecenbe... Fejér megyei hírek érdeklik a helyieket, nem pedig az hogy most éppen a makkoshotykai helyközi járat késik mert kigyulladt....
Némelyik közlekedési központnál végbement egy olyan folyamat az utóbbi években, amelynek az eredményeként minden, egy adott településen kezdő és végző forda ugyanahhoz az üzemegységhez tartozik, tehát igen, elég valószínű, hogy minden pesti járat Dunaújvároshoz fog tartozni idővel (hacsak pont nem a Volánbusz távolsági járatai lesznek a szabályt erősítő kivételek).
Hozott-e, vagy a közeljövőben hoz-e az összeolvadás olyan változásokat, amelyeket az utazóközönség nem vett észre?
Ilyenekre gondolok, pl.: Eddig utcán éjszakázó kocsi bemegy-e az addig más társaság telephelyére (egykori Volánbuszos kocsi pl. Dunaújváros Volán-telepre)? Változik-e a vegyes üzemeltetésű vonalak kocsi kiosztása? Az eddigi 2 sofőrös járatoknál lesz-e olyan, hogy útközben másik "telephely" vezetője viszi tovább a járatot (MÁV-hoz hasonlóan)? Esetleg lesz-e olyan, hogy esetleg vezetők szembeváltanak, pl. Szeged-Bük járat félúton cserél, így mindenki visszatér és otthon éjszakázhat, nem az ország másik felében? Ezek akár menetrend változást is hozhatnak, így minket, utazókat is érinthet.
A KK-s topikokat már át is nevezték. Tegnap a 19:30-as szabadegyházai járaton IOA-840 volt. Nektek mi volt a legemlékezetesebb dolog, ami KNYKK járaton történt veletek? Nekem talán az, amikor HEM-866 egyszer annyira beázott, hogy a nyakamba ment egy csomó víz fékezéskor.
Bocsi, hogy beleszólok, de KMC-179 hónapok óta nem járt az isztiméri/kincsesi vonalon és a sofőrök se nagyon mondják mi van vele. KMC-181 tartja magát egyedül, bár a nyáron az is kiesett egy-két hétre.
Helyiben tudok segíteni.
KEZ-579: osztott kocsi, 1 fordán 1 hétig van, legfőbb előfordulási helye járatok szerint 13-as, 24-es, 16-os.
LOH-465: sofőrök rémálma, tartalék, de jelenleg félre van állítva valószínűleg a gyenge motorja miatt. Július 11.-én(?) lejárt a műszakija
NAU-262: osztott, 17-eseket csinál napközben, kivéve 15:05, 16:05, ekkor 12A.
NLF-430: fővonalas, 35-ösöket csinál,hétvégén 37,31-el vegyítve.
NLF-496: fővonalas, minden felé jár, 6 naponként változtat fordát. 10,11,12,13,13A,14,22,24 stb....
+1: KYR-590: hetek óta nem látom, DUD-886 helyettesíti
"Az Autómentes Napon 2019. szeptember 20-án a KNYKK Zrt. biztosítja a térítésmentes közlekedést a helyi menetrend szerint közlekedő autóbusz járatain."
NLF-496 csuklós gerincvonalakon jár hát-hat napig (10, 11, 12, 22, 36 stb.), KEZ-579 és LOH-465 némileg hasonlóan, de hetenként egy fordán (pl. 13, 14, 16). NAU-262 tartalék lehet s elvileg bármerre. NLF-430 35-ösön állandó.
Részben OFF a téma, de sajnálatosan megemlíthető. Tavaly újították fel a Vasmű úti zöldsávot, ahol az Ady E. utcai megállóban vakvezető sávot raktak oda, ahol a busz első, felszálló ajtaja várható. Piros térkő került egy busz hossznyi szakaszra. Most a nagy Vasmű út felújításával mindezt elbontották, nem egészen 1 év után, sima aszfalt lesz. A házak felőli oldalon tavasszal új váró épült, most a szélső sávban aszfalt helyett betonburkolat került, valószínűleg ott lesz kijelölve a megálló. Ez viszont mintegy 30 méterrel előbbre került a váróhoz képest. Érthetetlen összehangolatlanság.
Úgy fest, hogy az utolsó SN12, KUG-320 végleg ki lett vonva a forgalomból, ugyanis a JSZP szerint a megadott rendszámhoz nem tartozik jármű. A vesztét egy baleset okozta (összetört az eleje). Sokáig kérdéses volt, hogy megcsinálják-e. Egy darabig a móri helyijáraton is szolgált fehér festésben, de aztán visszakerült Fehérvárra és újra kék-piros lett. Emlékül itt van róla néhány tavalyi képem.
A pontatlan, vagy egymásnak ellentmondó menetrendek mindig bosszantóak. Szeptember 1. az első kollégiumi utazós nap lesz a tanévben nagyon sok elsőssel, akik először indulnak útnak, emiatt ez egy kicsit jobban kiemelt dátum, így ez a hiba bosszantóbb. KNYKK honlapján nagyon jól követhetők, színnel jelöltek a változások, csak a tartalom nem valós. Valószínűleg hétfőn kikerül a javítás, de egyszerre kellett volna az összes mezőnél javítani. :(
A társmezők nem kerültek még lemódosításra, így csak a legutóbbi, április 19-i érvényességű van kint, amit be is linkeltél :) (A file nevében benne van az érvényességi dátum)
Miért nem sikerül sosem rendesen összerakni egy változást? A megszűnő Tatabánya-Szeged járatok szerepelnek a 8033 Székesfehérvár – Seregélyes – Perkáta – Dunaújváros mezőben is, onnan nem kerültek ki, így a tájékoztatás fogaskerék-rendszerébe ismét porszem került. Nem hiszem el, hogy nincs egy program, amely képes lenne az átvezetéseket automatikusan legenerálni és jelezni, hogy még melyik mezőkben kell változtatni.
Ha csak nem tudja a KNYKK annyira megnövelni az alvállakozás mértékét hogy a feltételeknek nem megfelelő gépeket le tudja cserélni, itt bizony szolgáltatóváltás lesz. A VT-Arriva vagy más cég hozat pár használt E5 vagy EEV károsanyag-kibocsátású vasat a TTP-cal, esetleg ha tudják az E5-öt, bedobják a Lódákókat ahova lehet és mehet Veszprém 2.0.
A másik eshetőség hogy senki nem indul a tenderen és akkor marad a KNYKK (illetve akkor már Volánbusz) a jelenlegi gépparkkal, amiből jövőre talán tudnak selejtezni jópár darabot a Volánbusz/Volán Buszpark-tendereknek köszönhetően.
- A szolgáltatásvégzésben csak alacsony belépésű vagy alacsonypadlós járművek vehetnek részt. A kórházat érintő járatokon (az esetleges pótlást is figyelembe véve) csak alacsonypadlós járművek közlekedhetnek.
- A szolgáltatás teljesítéséhez igénybe vett járművek legalább EURO 5 környezetvédelmi besorolással kell, hogy rendelkezzenek, azzal, hogy legalább a pályázatban vállalt átlagos környezetvédelmi besorolást a szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan biztosítani kell.
- A szolgáltatásban csak légkondicionáló berendezéssel felszerelt jármű vehet részt.
Azt nem tudom, de tegnap is meg ma is minden járat mint a hering...Miért nem maradnak acsaládok otthon a s.ggükön??? Hihetetlen... Miért nem lehet otthon eltölteni a szabadnapokat?
10 alkalomból 9-szer történt ez, vagy 10 alkalomból egyszer, mert 4 napos hosszú hétvége van és ilyenkor csoportos utazások és egyedi utazások meg tudják borítani a szokott forgalmat?
Az elővételi jegyváltás már nagyot lendítene az ilyen helyzeteken, de amíg nincs, addig marad a következő járat 2 óra múlva.
A Szeged-Győr 11.20 as buszra meg nem ártana valamit kitalálni, nem igaz, hogy kis xar Kredót kell járatni, 20-25 utas meg rendszeresen lemaradt a buszról, mert már allohely sincs!!!
A sulipentekes Tatabánya - Szeged megszűnését meg esetleg értem, de a vasárnapit mi a retkes francnak kell megszüntetni??
Asszem lesz anyázás vasárnaponkent 13.45 körül a szfvári buszállomáson. Fel se fog férni 1 Szegedi járatra ennyi ember!!
Fehér bálna áll a Vasmű út közepén a SPAR mellett, rendőr, mentő a helyszínen nagy Vasmű út lezárva. Forgalmat átterelték a kis Vasmű útra a lezárt Kohász utcán keresztül. Győr-Szeged járat eljutott a Velinszky utcán keresztül a Dunasorig. Teljes zűrzavar.
A TTP hozta be ezt is, ezért nem kapott még rendes rendszámot, nyilván majd a honosítás után kapja meg. (A rendszám amúgy a két legfrissebb veszprémi MAN szomszédja.)
"A Volánbusz Zrt. múlt héten két közbeszerzést írt ki összesen 195 darab autóbusz beszerzésére ugyanezen járműkategóriákban, így két héten belül 655 darab (303 darab csuklós és 352 darab szóló) autóbusz beszerzésére tett közzé pályázatokat a két társaság. A tenderek összértéke meghaladhatja az akár nettó 50 milliárd forintot is."
Nem igazán válasz a kérdésedre, de a JIW-434 most lett hófehér, nyilak nélkül. Az RLT-k se kaptak nyilakat, nem lennék meglepve, ha a közelgő egyesülés miatt már nem is kapnának. Az off HXU-690-et is ma láttam hófehérre fényezve, az se kapott nyilakat, pedig az ÉNYKK nagyságrendekkel jobban áll(t) az új arculattal.
Egyébként a dunaújvárosi távolságis Volvók talán a legfrissebb nyilasok.
Egyébként ezek az alvállalkozós szerződések elérhetőek valahol? Érdekelne, hogy mennyi kocsit kell kiállítaniuk, illetve meddig szólnak. Próbáltam összevakarni egy aktuális listát honlapok/fotótárak/jszp/fórum alapján, de nem tudom, egyáltalán elég rendszámom van-e az egyes cégekhez.
A Viszló IS, mivel van még másik 4 alvállalkozó a KNYKK-nak.
A rendszámok közül az FLX-429-re van a legnagyobb esély, leginkább a 18:15-ös Szfvár-Martonvásár járaton szoktam látni, előtte milyen járatot végez passz, talán 14:30 körül Bicske/Lovasberény/Kápolnásnyék járatokon is előfordulhat.
FJS-781, az helyesen FSJ-781, talán Baracska helyijárat, de az okosabbak majd beírják.
Mivel szerződéses járatokat végez a Viszló a KNYKK alvállalkozás mellett, így nehezen követhető, hogy hol melyik kocsi dolgozik és melyik selejt.
Az IKARUS-30 (talán kevesen tudják) egy rendkívül gyenge konstrukció volt.
Nem annyira a rendelkezésre állásával volt baj, hisz egyszerű volt mint a faék, hanem a minőségével.
Általában kettő (!) vagy 3 évet bírtak felújítás nélkül.
A '60-as évek végén egy AKÖV Vezérigazgatói ülés egyik előterjesztése arról szólt, hogy az IKARUS-30 buszokat nyilvánítsák országos típus selejtnek, és tiltsák meg a további felújításukat.
Arról írtak, hogy az állomány döntő része már 3-4 felújításon átesett, de van pár db amelyik már megkapta az ötödik (!) felújítását is.
Papírvékonyak voltak ezek a buszok, hisz a buszhiány, buszínség idejében készültek.
Részben az akkor terjedő NEYLON nevű műszálas anyag miatt, részben azért mert azok a hajlitott tető ablakok bizony NEM üvegből voltak, hanem keményített neylonból.
Innen a busz beceneve.
Mivel ezek egy sablonban voltak öntve, így kívételes azon kevés alkatrész közé tartoztak amiből volt bőven.
Ha repedt (ez sűrűn előfordult) a karosszériások kb. 1 óra (!) munkával kicserélték.
Egy kis Facebookról lopott kép. Bár a poszt egy Moduloról szól, de én az mellett felfedeztem az egyik egykori KCH-s rendszámos Volvo Steyr-t. Ezek szerint ez még egyben van.
https://www.facebook.com/231712766924514/posts/2427801817315587/?sfnsn=xwmo
Akkor ez miatt vonták ki a forgalomból, hogy addig is ne kelljen fizetni rá... Az az érdekes, hogy az LGK 879 ami január eleje óta javításon van papíron még mindig forgalomban.
Biztos, de eddig csak mintha futottunk volna az események után. Az első hivatalos tájékoztatókban sehol sem szerepelt a megállók lezárása, de még a Kohász és Ady utcák lezárása sem. A szegély már kész azon a szakaszon, így öböl biztosan nem lesz, de amilyen "szépre" sikerült, az egészet vissza kellene szedetni, akkor viszont lehetne öblöt is kialakítani. Az ideiglenes megállókról lett ugyan gyorsan infó, de máris módosították, mert kimaradt a 2-es, 3-as, 8-as, így az utólag bekerült. De hogy vásárokkor mi lesz, azt még mindig nem tudni, mondjuk a következő a jövő hét végén lesz, addig lesz idő kigondolni.
Az ideiglenes megállók az Építők útján vannak elég közel a Vasmű úti kereszteződéshez. Csupán annyi maradt ki a számításból, hogy a 2-es, 3-as, 8-as járatok nem arra mennek, azoknak nincs pótlás. Valószínűleg érdekes lesz a szituáció vásárkor is, amikor több járat egyenesen megy a Vasmű tér felé/felől. Ekkor vagy nem érintik a megállókat, vagy ha igen, akkor az autóbusz-állomáson 2x haladnak majd át, egyszer valószínűleg megállás nélkül. De a kivételekről nem szól egyik híradás sem.
Még egy érdekesség. Az eredeti lakóház felőli megállót követő 2 platánfát nagyon visszavágták, csupán 2 m törzs marad, ami valószínűleg nem megy semmire. Ez pont egy buszöbölnyi terület, így megoldás lenne arra, hogy ne a szélső sávban, hanem öbölben legyen a megálló. Ha már így alakult a fákkal, akkor ezt a helyzetet miért nem lehetett átgondolni?
Ő tavaly is csinálta, viszont a tulaj már más. Pusztaszabolcson lakik a busz, tavasszal volt a baracskai börtönben látogatni, ha jól emlékszem, Horváth Bálint vállalkozóé ez is, csak külső telephelyes. (Ősszel is a rockmaraton tábla volt a buszban.)
Nem tudom, hogy ki a szolgáltató a fesztiválbuszra, helyi jegyek és bérletek oda nem is érvényesek. Egyedi útvonal, és ott is csak a lényeges megállókban áll meg, ezek között ott van a lezárt Ady u. is.
Annyira nem sikerült előre tájékoztatni, hogy az éppen folyó Rockmaraton fesztiválbusz menetrendjében - erre a pár napra - is benne van az Ady E. utcai megálló. No comment.
Az Ady E. utcai megállópárt a Vasmű út felújítása idejére megszüntették. Csak sehol nem volt róla tájékoztatás, szokás szerint. Idősek ücsörögnek a padon szatyrokkal, buszra várva, aztán amikor elsuhan a busz, értetlenkedve néznek utána.
A Vasmű út felmarási munkái miatt jelenleg nem lehet az Építők útjára fordulni. A járatok a Vasmű tér felé terelve érik el az autóbusz-állomást. Az Ady E. utcai megállópár is érintett, jelenleg gyalogosan kordonnal körbekerítve érhető csak el a házak felőli oldal, esetleges áthelyezésükről semmit sem lehetett olvasni, pedig a külső sáv lezárásakor biztosan lesz változás. Ez pedig már a jövő héten várható.
Dunaújváros helyiben, meg a Mezőfalvi és Kulcsi vonalakon megvannak még a 280-asok, vagy már erősen fogynak azok is? Hétköznap délután azért még ugye kint vannak?
Ismereteim szerint a szombathelyi volán az 1990-es évek körül (előtte) élte fénykorát, ami az autóbusz felújítást illeti. Az autóbusz felújításon túl tehergépkocsi átalakításokat is végeztek. 2005-2006-os évek környékén még a visszaesés közepette volt egy fellángolás- a végleges padlófogás előtt-, aminek része volt az ARC is. Az említett időszakban (~1990) még az elismert autóbusz-felújítók közé tartoztak.
Korábban pedzegettem már ezt a témát a VOLÁN-topicban, de azt nem gondoltam volna, hogy két független műhely is csinált vázakat Szombathelyen - még szerencse, hogy legalább nem egyszerre.
Szombathelyen kettő autóbusz felújító cég működött.
A nagyobb a XII.számú AFIT, melynek semmi köze nem volt a 17.számú Volánhoz.
és a
17.számú Volán saját, belső autóbusz javító műhelye.
Az első, az AFIT, sokkal de sokkal több buszt újított meg- és fel, mint kistestvére a Volán.
A gond ott kezdődik, hogy kb. 2000-re az AFIT elporladt és ugyan végzett még autóbusz felújítást is, hisz szabad kapacitása bőven volt, már egyre kisebb darabszámban.
Erre a korszakra esnek a kiváló minőségű, vázcserés Ik-280 buszaik, melyeket több cég küldött be hozzájuk.
Külön kiemelkednek még e jónál jobb sorozatból is, az Agria Volánnak fel és megújított (+vázcserés) Ik-280 buszaik.
A másik, a kistetsvér, a 17.számú Volán viszont kb. 2000-től kezdett kinőni a pályából, nem kis részben az ARC buszok tervezése valamint a prototípusok gyártása okán.
Ezért ha Szombathelyen felújított buszról beszélünk, igen csak nézzük meg melyikről van szó.
Tudtommal csak a Vasi szerelgetett össze buszt, de az is lehet, hogy lecsaptak egy külön céget róluk, mint a Kunságról az Autó Univerzált.
Egyébként nincs ebben semmi urban legend, a 333 kapaszkodói olyan erőteljesen narancssárgák, hogy szinte már vörösek. 99,99%, hogy szombathelyi, csak az a kérdés, hogy kikapták-e belőle a régi vázat.
Hej, ha olyan egyszerű lenne az élet, mint a Kisalföldnél - ott ugyanis egyrészt a szombathelyi (TR9380... kezdetű) VIN is bejegyzésre került a forgalmiban, másrészt még le is eredetvizsgáztatták a buszokat, hogy minden kétely eloszoljon.
Az itteni volános urban legend szerinti szombathelyinek mondott felújítások stílusjegyeit viseli magán.
Viszont a többi volánhoz került szombathelyi felújítások, újjá építések más megoldásokkal készültek.
Legszembetűnőbb az ajtók háromfelé vágása, majd újbóli összetoldása és a megszkottnál nagyobb, kisiparilag készült 50mm átmérőjű zárfedelek az ajtókon.
Ilyen megoldásokkal kizárólag az Albának rendbetett kocsikon találkoztam.
Ugyanilyen volt az AOA-457, 456, AIJ-352, CCP-892, (394) autók. Ezek tudtommal nem voltak vázcserések.
Plusz a jellegzetes kerékdobbélés...
Korábbi, de ugyanott rendbetett kocsik voltak Dújv-ból még az AOA-443, 412, 416, CCP-960.
Új menetrend és vonalhálózat szerint közlekednek 2019. július 1-jétől a Velencei-tó környéki autóbuszjáratok. A fejlesztés által a tó körüli települések (Gárdony, Velence, Sukoró, Pákozd) közötti kapcsolatok jelentősen javulnak, továbbá a 30a jelű (Budapest-Székesfehérvár) vasútvonal elővárosi vonataihoz csatlakozó új autóbuszjáratok rendszeresen, napközben 30-60 percenként indulnak, a tó északi partja és Budapest között naponta csak néhány alkalommal közlekedő autóbuszjáratok helyett. A könnyebb beazonosítás érdekében a térség autóbuszjáratai a városi közlekedésben és Budapest elővárosában már több éve alkalmazott viszonylatszám-jelzést kapnak. A fejlesztés a tarifarendszert is érinti, így Sukoróról és Pákozdról a Budapest irányú utazásokhoz egyetlen autóbusz-bérlet váltása elegendő lesz, melyet a MÁV-Start Zrt. elfogad a vonatokon. Részletes menetrendekért kérjük, hogy látogassanak el a www.knykk.hu illetve www.mav-start.hu vagy a vasúti és autóbuszjáratokat egységesen kezelő integrált menetrendi kereső – www.menetrendek.hu – weboldalra.
A cikkhez mellékelt illusztráción a kaposvári IMCS-projekt egyik igen korai koncepcióterve van, még abból az időszakból, mikor külön teherpályaudvarral számoltak.
Mellékesen megjegyzem: az a buszállomás jóval nagyobb, mint azt számoltad.
A DUD-697-essel Dunaföldvárról-Dunaújvárosba indul 4:40-kor utána Apostag-Dunavecse-Dunaújváros 6:15 Dunavecse-Dunaújváros 7:10 délután 14:00-kor Dunaújváros-Adony 15:00 Dunaújváros-Nagyvenyim Nagyvenyim-Dunaújváros 15:30 DE CSAK ISKOLA ELŐADÁSI NAPOKON!!!