Annyit papolnak róla, hogy az iszlám a béke vallása. Ez egyszerűen nem igaz. Kerek perec benne foglaltatik, hogy a belső dzsihád mellett az igazhitűnek külső dzsihádot is kell folytatnia, ami lehet egyszerű hittérítés, de ha nem megy, akkor erőszak, háború útján kell az egész világot megtéríteni. No persze az is benne van, hogy nem lehet nőket és gyerekeket megölni, megcsonkítani és megerőszakolni, de az alapgondolat egyértelmű. Ez különböteti meg alapjaiban a kereszténységtől, annak ellenére, hogy a Biblia számos fejezetét maga is elismeri. De kérdem én, ki az aki betartja a kereszténység "ha pofán ütnek, fordítsd oda a másik orcád is" szintű elveit? Egyetlen vallás sem jobb a másiknál. Én azért szimpatizálok az iszlámmal, mert őszinte vallás. Nem papol a túlvilági boldogságról, nincs megbocsátás. Aki nem jó muzulmán, az megy a Pokolra. A háborút nem ellenzi, az élet alaptermészetének ismeri el, a harc örök. Emellett a nőket egy szilárd társadalmi közegben tartja, ami megakadályozza természetükből eredő hibáik elkövetését.
Köszönöm az infót, ha szabad benézek, bár azt hiszem nekem bántóan kevés a tudásom az iszlámról, és amiről nem tudok, arról nem is nagyon szoktam véleményt mondani. Nekem inkább csak emlékeim vannak az iszlám világárol, de ezek gyermekkori emlékek, és lassan már hatvan évesek, így azt hiszem sokra nem megyekvelük.
Nem cak olyanokat hivnek meg akik kimondottan az iszlam mellett szolnak hanem olyanokat is akik ellene vagy kevesbbe elonyosen gondolkoznak rola.Hiszen egy vita nem ket egyforma modon hangot adok kozott folyik le (ezt inkabb a korus betanitasanal szukseges) hanem akik ellentmondanak.Ugy lesz belole vitathato tema.
A zart klub azt jelenti hogy olvasni mindenki tudja ,de beleirni csak azzok akiknek erre jogosultsaguk van.Ez megved minket a szemelyeskedoktol a bekiabaloktol es valoszinuleg fair,vitapartnert tiszteletbe taro hozzaszolasokal gazdagodunk.Nem jelenti azt hogy a topic nem mukodne tovabb es azt sem hogy pont ezzeket a temakat folytatjuk...
Meglepődve láttam a felsorolásban a nevemet, igazán nem is tudom mire vélni, nekem sem túlzottan jó véleményem nincs az iszlámról, sem nincs nagy tudásom róla, de egy kérdésem mindenképpen lenne: mi az ördög az a zárt topik??
Nyitunk egy zartkoru vitaklubot ahova csak jogosultzsaggal lehet beirni,olvasni olvashatja mindenki.Itt barmilyen kerdest fel lehet hozni es minden temahoz hozzaszolni.
Magat a jogosultsagot szeretnem ebbol a topicbol felajanlani a kovetkezoknek :
Termeszetesen messze kikeruljok az egy velemenyt.Nincs az en kutyamnak kolyke hanem elsosorban fair ellenfeleket szolitunk meg az elejen meg csak a jogosultsag igenyesre.A cel:a vedett zavartalan terulet (klub) es a felelos vita.Ezt tudja egy bizonyos helyzetbe a technika biztositani.Az elso lepes az hogy mostantol egy het alatt irok a legtobb topicom vitaba megerosodott tarsaimnak akarjak-e a jogosultsagot.kesobb mar mas korulmenyek kozott veszuk fel Gremium hatarozata alapjan a tagokat.Ott szabad helyen futkarozhatnak es abban a temaba vessznek resszt amelbyben akarnak,parhuzamos vitak is vannak mint egy klub kulonbozo asztalainnal.Egy kis vedelem a bekialtok es mocskolodok ellen,technikai segitseggel.A hozzaszolasok publikusak de a vitaba valo ressztvetel kotott.Ez egy kb.egy honapos technikai intervencioi miatt is elg hosszu folyamat lesz mig megalakul..
Javaslatot kaptam hogy a politikai-tarsadalmi es tamogatos topicjaim ressztvevoivel egyutt egy exklusziv klubot alakitsunk amelyben a beiras jogosultsagat egy 5 fos Gremium legalabb 3 tagjanak igen-je adja majd az uj jelentkezoknek meg.Csak ok irhatnak majd de mindenki olvashatja.A mostani topicok is termeszetesen mindenkinek tovabbra is megmaradnak.Igy megszabadulhatunk a mocskolodasoktol es komolyan vitatkozhatunk.
A technikai segitseget a moderacio meg adja majd,egy kis idot azzonban igenybe fog venni.Aki beiratkozna,kerem jelentkezen az e-mail cimemen.
De.Mar bocsanatot is kerek,bar az en tolem letrehozott topicokba nem tartjuk be annyira szigoruan a temahoz tartozast,plane ha nem a topik roncsolasahoz vezet.
De igazad van,lathatod egyel alabb en is abbahagynam.
Kedves vitatarsam,bar en mint jogasz ismerem a szekularizacio fogalmat (muszaly volt tudnom)ilyenkor mikor vita keletkezik szivesen fordulok vissza egyetemesen elismert forrasokhoz.Tehat lassuk mit ir a "Magyar etelmezo keziszotar" ,477-ik oldal:
Szekularizacio==az allam torekvese az egyhazi hatalom es befolyas visszaszoritasara(egyhazi javak kisajatitasa vilagi celokra,a polgari hazasag es valas bevezetese,az egyhazi iskolak allami kezelesbe vetele,az allam beleszolasi joga egyhazi meltosagok kinevezesebe,stb.)
Igei formaja a szekularizal.A kozepkori latin saecularis (vilagi,nem egyhazi)szarmazeka;politikai szakszo "
Ami a Toled meg nevezett partot illeti (en irtam hogy Lapid partjarol van szo)semmi fele velemenyem nincs se a partrol se az illetorol,egyszer lattam a NapTV-ben egy interjujat.
A part programjanak a szekularizalasi igeny a fopontja.Akkor meg logikusan is kovetheto ha valaki szekularizalast akar az nincs tehat meg meg...
Annal jobban tudom mert mint mondtam ket jo baratom felesege egyik reformatus a masik gorogkeleti es igen komoly problemakba utkoztek,plane a gyerekeik.
De azt hiszem megharagszanak a tobbi topiklakok ha a tematol idegen vitat ilyen hoszan folytatunk (beismerem en kezdetem de gondoltam mellekmondat lesz)
Viszont szivesen vitatkozok Veled errol es masrol is mert komolyan ervelsz.Mondj egy helyet.
"Az ugynevezett feher hus,azaz nem kosert arusitjak "
Ezt nem értem.
"Szoval Izrael nem szekularis allam.Tom Lapid ,ujvideki szarmazasu magyar anyanyelvu politikus partja,nem tartom a part nevet eszben"
Sinuj.
(Shinui(שינוי) is a Zionist, secular, liberal party in Israel. Shinui is member of the Liberal International. In the election of 2003 it gained 15 out of 120 Knesset seats, making it the third-largest party, after Likud and Labour. The party's leader is Joseph 'Tommy' Lapid. In Hebrew, the word Shinui literally means change.)
Kb. olyan párt, mint nálunk volt a Centrum Párt, arra jött létre, hogy szavazatokat elorozva megpróbáljon magának helyet szerezni. Nálunk -Istennek hála- nagyobb a demokrácia, itt ilyen pártok, mint látható, nem rúgnak labdába. Izraelben ez lehetséges.
De ha kedves Mumu Te Tomi Joszéf Lapiddal, ezzel a két lábon járó istentelenséggel akarod nekem bizonyítani, hogy Izrael Állam nem szekuláris, akkor a saját csapdádba estél. Mi más lenne egy állam, ha nem szekuláris, amelynek kormánya elbír egy olyan "politikust", mint Tomi Lapid? Egy olyan embert, aki nem elég, hogy deklaráltan nem vallásos, hanem egy olyan embert, akinek fogalma sincs az országának legnagyobb arányban jelen lévő vallásának legalapvetőbb szabályairól, olyanokról sem, amik a magamfajta rossz muszlim szemét is első olvasatra kiszúrják? Miért nem szekuláris egy olyan ország, ahol egy ilyen embert, egy ilyen ember vezette "pártot" szavazás útján a törvényhozásba lehet juttatni?
Termeszetesen igaz hogy nemzsidok ugy eskudnek ahogy es ahol akarnak,visszont miutan nincs mas hazasag elismerve mint a vallasos igy ezeknek az egybekeleseknek a maganjogi kovetkezmenyei nem ugyanazok mint a vallasoseskuvovel rendelkezoknel.Nincs polgari eskuvo-hidd el nekem..Van a barati kormoben legalabb ket peldam ra.
A diszko es a szombati utazas meg foglakoztatas is igaz de ezzeken a helyekn nem arulnak akkor csinalt etelt,ha jol tudom.Ha meg nem tudom jol akkor is .Peldaul egyik beer-shevai latogatasomkor vettek el a Hotel Holliday Inn szallodajanak az ettermi licencet mert szombaton meleg akkor keszitett etelt adtak nem zsido vendegeiknek (nekem is ).A nem zsido ebben az esetben meg enyhito korulmeny is volt..
Az ugynevezett feher hus,azaz nem kosert arusitjak plane az orosz emigracio ota de ez valami mas tolem ismeretlen szabalyozason keresztul tortenik (majd megkerdem barataimat).
Termeszetesen a peldaid,kedves tarsam,nem a szekularizacio letezeset vagy nem letezeset jelentik,hanem bizonyos vallasi kerelmek betartasat,az egyhaz befolyasanak meretet a tarsadalomra.A szekularizacio-ugy ahogy Te is tudod-az allami prerogativak elvalasztasat jelenti az egyhazetol.A peldakbol csak a hazasaggal kapcsolatos a klaszikus pelda a szekularizacio hianyara, mert a szekularizalt allamokban az allami kepviselo elotti hazasagi kijelentes adja meg a hazasag jogi formajat. .A kosersag ellenorizese is subszidiarisaan tartozik ide (persze en jhoztam fel a peldat) csak anyiban hogy az engedelyezes megiscsak az allami hataskorbol , adminisztrativ jelleggel a szekularizaciot vagy hianyat igazolja mert a licenceket a kereskedelmi osztalyok (kozponti vagy helyi ,inkabb helyi) adjak ki.
Szoval Izrael nem szekularis allam.Tom Lapid ,ujvideki szarmazasu magyar anyanyelvu politikus partja,nem tartom a part nevet eszben(Lapid a mostani kormanyvalsagig a kormany koalicio tagja volt,o szemelyesen igazsagminiszter es most valt ki a kormanybol) eppen ezert a szekularizacioert harcol, ez volt -maradt a part programjanak egyik legfontosabb pontja .
Azt azért remélem nem gondolod, hogy az Izraelben élő töb százezer keresztény, muszlim, és vallástalan polgár mind a rabbitanács engedélyével köt házasságot?
"a kosersagot egy rabbi-kommando ellenorzi es ha nem teljesulnek a korulmenyes szabalyok elveszik a nyilvanos hely,vendeglo,kavezo,bar, licencet"
Tel-Avivban minden szállodában kapsz akár sertéskarajt is, ha kérsz. Ezen kívül a tengerparton mindennapos a péntek esti diszkók látványa, és a boltokban kapható áruk jó része tréfá (legtöbb esetben a tejes-húsos vegyülés miatt).
A kóserságot ott ellenőrzik, ahol azt meghirdetik, hogy kóser az üzlet, az állat, a termény, az eladott áru, de ez mindenhol így van, Magyarországon is.
"A zsidosaghoz valo tartozast tovabbra is a valalsos kreiteriumok szerint allapitjak meg:csak a zsido anyatol szuletett gyerek lehet zsido nemzetisegu."
Ennek viszont semmi köze nincs Izrael államhoz. A világon mindenhol az számít zsidónak a halacha szerint, akinek zsidó az anyja, ez Kamcsatkától Hawaii-ig érvényes. Izraeli állampolgár viszont az, aki megkapja az állampolgárságot.
Hogy Izrael szekularis allam lenne megalapitasa ota a azt ha nem hatragszol erosen ketlem:
-az egyik legellemibb prerogativaja az allamnak a polgari statusz megszabasa sem teljesul:mai napig nincs elismert polgari eskuvo csak vallasi,a parok legroszabb esetben Cypruson eskusznek meg.
-az etkezes vallasos alloirasainakbetartasa kotelezoek:a kosersagot egy rabbi-kommando ellenorzi es ha nem teljesulnek a korulmenyes szabalyok elveszik a nyilvanos hely,vendeglo,kavezo,bar, licencet
-a valasos iskolakban jaro fiatalok felmentest kapnak a katonasagbol,egy olyan orszagba ahol meg mindig haborus allapotok vannak.Ha egsz eletuket a vallas tanuléasanak szentelik akkor egz eletukre felmentettek..
-A zsidosaghoz valo tartozast tovabbra is a valalsos kreiteriumok szerint allapitjak meg:csak a zsido anyatol szuletett gyerek lehet zsido nemzetisegu.
Most ex catedra:
Minden tarsunknak -fuggetlenul vallasi meggyozodesetol-Neked kedves vitapartnerem es muszlim bekes vitatarsaimnak egyarant (ha ok maskor es mast is unnepelnek) boldogsagot,egeszseget es onmagateljesedest kivanok.
Politikai szalonképességre gondoltam. Azt értem ez alatt, hogy egy adott párt létezhet egy országban, nincs betiltva, netán még a parlamentbe is bejut, ugyanakkor nem biztos, hogy ezt egy másik országban is megtehetné ugyanazzal a programmal.
A politikaban nem kell csak szemelyes kapcsolatokat ertekelve valaki/valami szalonkepes.A Te szalonodba,a mi szalonunkba nem hivnank meg.
De egy olyan radikalis part aki (ami ?) tobb mint tiz polgart szavazojanak tarthat az egy politikai ero,mindegy hogy mit gopndolunk tola.Azt jelenti hogy egy tizede a felnott,valaszto-aktiv allampolgar magaenak tartja eszmeit,ot akarja a hatalomra.
Tehat hogy topvabb vigyul a hasonlatot.Olyan az a szalon hogy kepes lesz ottlenni..
Azontul igenis ha tetszik nekunk akar nem,szamolni kell vele ,plane ha nelkuluk ket nagy tombe oszlik az orszag.
A zsidoknal a vallasoso partok (ugytudom tobb van) nem eri el losszesen 10 % ,megis majdnem az egesz toprtenelmuzk idejen strategiailag legfontossabb maradtak a Likud es a Munkapart egyforma ereje kozott es meg mai napig nem lehett az orszagot szekularizalni miattuk...
Azt hogy a hollandok es flamandok kozott kulonbseg van az Europa kozepeben ,ahol a regionalitas tradicio,nem nagy csoda.Valojabban azzonban a belga flamandok azert sokban kovetik mar regebben onnalo es igy szelelemi vezeto hollandokat(a flamandok egyenjogusagi harcarol,nyelvhaborurol aminek az utolso szelle meg engem is 1975-ben el ert,nem kell Neked gondolom beszamolnom.