Elvtársak!
Meddig tűrjük még, hogy a pártlapban egyes újságírónak nevezett nácifasisztacsurkistastbstb.
bérencek ironikus cikkekkel rombolják hős miniszterelnökünk nimbuszát?
NSZ • 2002. augusztus 29. • Szerző: Karcagi László
A Virginia Állambeli Langleyben, a CIA központjában fogadta munkatársunkat J. F. Kovach, az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalának magyar ügyekkel foglalkozó aligazgatója.
– A Népszabadság információi szerint a napokban elkészült egy belső tanulmány, amely szerint a CIA eddigi legnagyobb kudarca nem az atombombatitok kiszivárgása, sőt nem is a szeptember 11-i támadás, hanem az úgynevezett Magyar átok fedőnevű akció volt a nyolcvanas években. Igaz ez?
– Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az információját. Annyiban viszont helyesbíteném, hogy a Magyar átok nevet csak később, a teljes kudarc után adtuk az akciónak. Eredetileg egyébként Fütyülős barack volt a fedőneve.
– Mi volt az akció célja?
– A CIA a nyolcvanas években azt a feladatot kapta a központi kormányzattól, hogy próbálja megszerezni a fütyülős barackpálinka gyártásának titkos receptjét.
– Miért volt erre szükségük?
– Ez is titok. Elégedjen meg annyival, hogy akkoriban nekünk a magyar fütyülős barackpálinka erős fejfájást okozott.
– Hogyan kezdtek hozzá a feladathoz?
– Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy rutinfeladatnak gondoltuk az egészet. Egy alapos kiképzés után ügynököket dobtunk át a magyar határon.
– És?
– Visszadobták őket. Csak úgy nyekkentek. De még ekkor sem fogtunk gyanút. Próbáltuk felébreszteni ottani alvó ügynökeinket.
– Nem ébredtek fel?
– Még ma is mélyalvásban vannak.
– Nem próbálkoztak az úgynevezett elektronikus hadviseléssel? Miért nem hallgatták le például a telefonokat?
– Megpróbáltuk, hiába. Enyhe vigasz, hogy később kiderült, akkoriban annyira rosszak voltak a vonalak Magyarországon, hogy még a telefonálók sem hallották egymást, nemhogy a lehallgatók.
– Titkos alagutakon nem próbáltak a titok közelébe férkőzni?
– Dehogynem. Úgy hallom, most ott jár a hármas metró. Higgye el, mindent megpróbáltunk, amire a CIA képes, de hiába. Múltak az évek, hullottak az emberek. Legjobb hírszerzőink vesztek oda ezekben az akciókban. És nem értettük, miért.
– Most már tudják?
– Hát igen. A kulcs a három per kettes ügyosztály.
– A kémelhárítás!
– Bizony! Sikerült kimenekítenünk valahogy néhány emberünket. Némelyikük még ma is felzokog álmában, ha eszébe jut az akkori magyar kaland. Legendásak a maguk elhárítói! Volt ott például egy fickó. Ilyen pengeszájú, jeges tekintetű. Mi csak Hallgatagnak hívtuk. Még ma is összerezzennek az emberek itt Langleyben, ha a neve szóba kerül.
– Nem próbálták valahogy kiiktatni?
– Dehogynem. A cég legjobb ügynökét küldtük rá, aki kizárólag e feladat érdekében tökéletesen megtanult magyarul. Mégis kudarcot vallott.
– Miért?
– Mert kiderült, hogy a Hallgatag viszont alig beszél magyarul. Aztán ott volt az a bestiális malacképű. Mi Sertésnek hívtuk. A nevét manapság csak főigazgatói engedéllyel szabad kiejteni ebben a házban. És ott volt még a Bajszi, a Szakimaki, a Bagoly, a Buksza, a Fazék... Micsoda tizenegy!
– Csak nem maguk szivárogtatják ki a neveket mostanában a magyar sajtóban?
– Erre a kérdésre nem válaszolok, csak sejtelmesen mosolygok.
– Mi lett a fütyülősbarack-akció vége?
– Ezt sem árulhatom el. Azt javaslom viszont, igyunk egy kupicával a magyar kémelhárítókra. Hogy mondják maguk? E-gesz-se-ged-re!
– Egészségedre. Ejnye, de ismerős íze van ennek az italnak!
– Eredeti washingtoni fütyülős barack.