A kolozsvári vasutasok és a Rapid között meg még vasutasbarátság is van
Csak a vezetőseggek között :-)
Kell egy elnök, hogy képviselje a klubbot.
Hol van Árpinak ideje egyfolytában Bukarestet járni, a bizottságok és a ligagyűlésekre.
Rengeteg üzletet bonyolít Kolozsváron, teljesen lefoglalja az idejét, csak meccsekre jár ki, még idegenbe sem megy a csapattal, csak nagyritkán, olyan divatdrukker. :-))
Nagy kutyák csemetéinek szórakozóhelye, el is fogják tussolni az ügyet rendesen.
A kolozsvári vasutasok és a Rapid között meg még vasutasbarátság is van
Mit tudtok az obsession botrányról
Mint mondtam én csak kolozsvcári ősökkel rendelkező a városba sokat látogató budai (nem pesti) srác vagyok, ismerek sok normális mai (Bulgakov) egykori (Prospero, bogya, Music Pub) szórakozóhelyet, de ezt a discót, biztos csak bunkók járnak oda sosem láttam, és kolozsvári barátaim sem ismerik. szerencsére, Ahol a nőügyeket így intézik el az shit hely
Remélem a következő fordulóban győzünk
A klubtulajdonos miért nem elnök? Miért különül el e két tiszség
Nem akar Árpi Muresan helyett nemcsak többségi tulajdonos, de elnök is lenni
A 70-dik percig 2-0-ra vezetünk, utána főszereplővé vált a nulla védelmünk.
A szeretett elnökünk, a bíráskodást hibáztatja, mivelhogy a csapat remekül szerpelt főleg az utolsó 20 percben, még ha nem is adtak meg nekünk egy tizit 2-2-nél.
Az első félidő után úgy tűnt, meg is lesz...Aztán egy óra múlva újra rámentem a prosportra, azt hittem rosszul látok...2-0 helyett 2-3 ...Az utolsó negyedóra katasztrofálisra sikeredett... A Poli viszont megint játszott egy nyilván kevésbé közönségszórakoztató 1-0-at Craiován...
A játék továbbra is meddőnek bizonyul, így a Dinamó elleni remek bravúr után sajnos hidegzuhany ért: csapatunknak most már csak egyetlen lehetősége, a bajnokság maradt, az európai kupákban való szereplés jogának kivívására.
Amikor a csapatomrol hazugsagokat irnak akkor közbeszolok ha nem haragszol.
Különben micsoda mamlasz szurkolotabor az akiket vendegszurkolok összevernek.Allitolag ti Kolozsvart kepviselitek hat akkor legyen annyi ver a pucatokba hogy megvedjetek a varos becsületet meg a klub szineit.
Mi annak idejen megkergettük a steauasokat nehogy mar ök legyenek kolozsvaron a kemeny legenyek!
De az hogy mi vertünk titeket össze az mar tulzas.szeretnem latni azt a kepet ahol U zaszlo van a dinamosok között.
Állítólag a temesváriak ragaszkodtak a független doppingvizsgálathoz valamennyi játékosnál, amelyet ők fizetnek, kiváncsi vagyok, ezután az eredmény után sor került-e erre...?
Viszont a bajnokságban lehet, hogy egy ellenféllel kevesebb? Az Otelul játékosai szrájkoltak, mivel nem kapták meg a győzelmi prémiumukat a Steaua megverése után. Ilyen jó szerepléshez Galati-on kevés a pénz? A lényeg , hogy szedjétek össze gyorsan magatokat, ahogy írtam, még minimum még 7 pontot ősszel!
Nem akarok veled veszekedni ,de ha nem voltal a merkozesen nem is lathattad az u-s zaszlot es kozismert a baratsag legalabbis a szurkoloitok egy resze es a din. kozott.Nem kell szegyelni ez van.Amerkozes viszont a cfr gyozelmerol szolt ,ezennel bebizonyosodva az is hogy Bergodi nem rossz edzo es mar senki sem sir Munti utan,aki nagyon jo volt az a csatar Semedo aki egyszeruen meghulyitette az ellenfel vedoit.Csak igy tovabb!
Te ne minösitsd az U szurkoloi es föleg NE IRJ VALOTLAN DOLGOKAT.
Nem lattal egy U salat se vagy transzparenst vagy barmit ,hogy azt mond ott voltak az U szurkolok a dinamosok között.
hivatalosan is többször reagaltak az U szurkolok azokra a hazugsagokra amit a föleg a prosportba irtak rolunk.
Minket az U sorsa erdekel es se a cfr se a dinamo se mas klub minket nem erdekel.Bukarestiek föleg nem.Tiszteljük a hagyomanyt igy hat tiszteljuk az aradiakat meg a temesvariakat.De ez csak tisztelet es semmi több.
Magam is akkor jartam utoljara cfr palyan amikor az U ott jatszott.
Gyerekek fantasztikus volt a hangulat 10 -12000 ember,meg a fan is csungtek.A bal oldali kapunal kifuggesztettunk egy hatalmas fotot amelynek ket resze van a 100 evvel ezelotti csapatrol keszult fenykep amely tudtommal a legregebbi felvetel az orszagban [ a mi birtokunkban van] valamint a masik felen az aktualis csapatrol keszult kep.A meccset csak kisseb incidensek arnyekoltak be peldaul rengeteg u szurkolo volt a dinamo szurkoloi kozott ami nagy szegyen , vagy az hogy egyesek ,nem lehet tudni ,hogy bukaresti vagy kolozsvari u drukkerek megvertek olyanokat akiket Cfr-es sallal voltak ,ez minositi a ket fennemlitett csapatot,de mi a nagyon egyseges, harcos ,sziv-lelek jatekunkal feleltunk a palyan es nem azon kivul.Teljesen megerdemelt a gyozelem az egesz orszag dicshimnuszokat zeng arrol a csapatrol amelyet nemreg csak gyalaztak mert magyarnak tartanak.Ohcie gyere a Kvsc-be szukseg van ilyen emberekre mint te.Kovetkezik Temesvar ,a varos nagyon szep de a csapatarol inkabb most nem nyilatkozom,csak verjuk meg oket !Sziasztok!
Ha ugyanilyen játékkal folytatják, mint tegnap még lehet valami a dologból, remélem nem egy pillanatnyi ambiciózus fellángolás. Ezt meglássuk szerdán a Poli elleni kupameccsen.
Mindenesetre télen el kell egy kis erősítés, főleg a védelemnek, de egy irányító középpályás sem ártana.
off:
A hívek közül többen azonnal reagáltak, legalább hárman értesítették maroktelefonjukon a rendőrséget. A randalírozó megpróbált elmenekülni, de láthatóan zavarodott volt, nem találta a kijáratot. Kabátját levetve próbált felismerhetetlenné válni, de az időközben megérkezett rendőrök lefogták és bekísérték.
Hát, ha két gólból az egyiket megadják, akkor nem rossz...:-)))
Viszont most okoskodok egy kicsit. A hátralévő 3 meccsre nagyon oda kellene figyelni, lásd Temesvár, ahol az ősz eleji rangadók után kijelentették, hogy most már csak könnyebb meccsek vannak. Azóta két marokkal szórják el a pontjaikat....Ha meglesz a 7-9 pont, akkor érdekes tavasz elé néznétek, márcsak a sorsolás miatt is. Jövőre otthon játszotok a Steauával, a Rapiddal, a Polival, az Otelullal...Erre szokás mondani, hogy dupla vagy semmi sorsolás!Ha öszejönnek a dolgok, akkor tényleg nagyot lehetne dobni!
off: Mi lett végül ezzel a szimpatikus bukaresti úriemberrel?
Én is gratulálok a megérzésednek, és megkérlek, ha van még ilyen feelinged, közöld, ne keljen végigizgulnom három napot, és még 90 percet. :-))
Megint kicsinek bizonyult a Gépész utcai stadion, több mint 10000 ember buzdította a fiukat, komolyabb incidens nem történt, csak az a részeg bukaresti paraszt, amely betámolygott a Szent Mihály-templomban, a 11. 30 órás szentmisén és trágárságokat, nacionalista jelszavakat kiabált, Romániát és a bukaresti Dinamó futballcsapatot éltette.
A mérkőzéssel kapcsolatosan az első félidő egy kiegyensúlyozott, nagy iramú játékot hozott, rúgtunk egy potyagólt, és egy percre rá, egy szokásos hatalmas védelmi hibából kiegyenlített a Dinamó.
A második félidőben már csak egy csapat volt a pályán, egy fehérorosz kapus és egy vaksi partjelző.
Teljesen kettétörtük a Dinamót a félpályán a végére már nag yon elfáradtak a nagy iramtól és a sok labda utáni rohangálástól, a két érvényes gólunk teljesen megérdemelt, még ha csak egyet is adott meg a biró.
Összességében a legörvendetesebb nem csak az eredmény, hanem a csapat játéka, verge igazán jól ment a gépezett