Én tavaly próbálkoztam vele. Van egy hozzáadott élménye, hogy érzed a földet a lábad alatt. Nagyon szerettem, de nem az volt a megfelelő időszak hogy próbálkozzak vele. Hosszú idei küszködtem a bokámmal és minden lehetséges tényezőt megpróbáltam ki iktatni. Nem biztos hogy ez volt az oka a fájdalomnak, de elég nagy eséllyel szerepet játszhatott benne. Sajnáltam a feeling miatt, mert egyszerűen olyan mintha kibővülnének az érzékszerveid. Mondom, imádtam, ugyanazok az ösvények teljesen újnak érződtek, de el kellett hagynom. Futáson kívül azonban sokat használom. A középtalpas, elülső részre érkezést sztm nem befolyásolja a csillapított cipő sem. Nekem ugyanúgy megy Pegasus-ban, Hokaban, vagy a Merrell Ascend Glove-ban.
Én egy erősen támaszos Saucony Omni futok középtalpon, ~170 lépésszámmal, szóval tudom h nem cipőfüggő. :) azt tudom, hogy a minimalistában tulajdonképen _muszáj_ úgy futni, mert különben kampec. :)
Én pont hogy gyorsultam amikor rövidebbeket léptem, de ez a nagyobb frekvencia meg vitte föl a pulzust, nekem az okozta a problémát az elején, hogy a pulzuskontrollos alacsonyabb intezitás mellett ne a mozgás szétejtésével, beleüléssel kezdjek el lassulni (ez a lehető legrosszabb, amint a PK elején tehet vki, mert ilyenkor alacsony intezitás mellett is jöhet a sérülés), hanem tarva a magas lépésszámot.
Igen, bár én még hozzátenném azt is, hogy inkább csak könnyebb futóknak merném ajánlani.
A rövidebb lépéshosszot, a középtalpra érkezést és a 170-180 körüli lépésszámot lehet gyakorolni hagyományos cipőben is. Nem akarom túldimenzionálni az átállást, de szerintem ez a legkockázatosabb része a dolognak. Kell hozzá nagy adag türelem és alázat. Tök béna érzés volt, hogy a korábbi aszfaltos sebességemet meg sem tudtam közelíteni (9 hónap után sem érem el), mert állandóan figyelnem kellett a mozgásra. Dönteni kellett, hogy, elérem a korábbi sebességem a megszokott futóstílusban és gyors ütemben szétverem magam az új cipőben, vagy elengedem a dolgot és figyelek a technikára.
Én azt szoktam mondani, hogy minimalista-mezitlábas irányba és futótechnika változtatás irányba csak akkor érdemes elmenni, ha a jelenlegi cipő/technika folyamatosan sérülésekhez vezet. amúgy kár kockáztattni, mert pont a váltás is okozhat sérülést. (Ez alól szerintem kivétel, ha szép lassan elkezdi az ember a középtalpra érkezést és a 170-180 körüli lépésszámot gyakorolni. Nem hirelen váltani, hanem gyakorolni, folyamatban változtatni.)
A talpam nekem is tud fájni. Ez igazából izomláz. Eleinte 1 óra bőségesen elég volt aszfalton, most már 3,5-4 óra megy köves terepen is a legvékonyabb cipőben.
Szeretnék objektív maradni a minimalista futás kérdésben: Nem tudom, hogy érdemes-efoglalkozni a minimalista futással és egyáltalán kinek. Kíváncsi voltam és kipróbáltam, kizárólag kalandvágyból, elvárások nélkül. Amolyan Punks not dead stílusban. Egyébként szerintem hazugság úgy reklámozni egy ilyen cipőt, hogy pár hónap alatt át lehet szokni és még jobbak is leszünk, mint korábban. 34 év hagyományos cipő után ki gondolja ezt komolyan? Ehhez évek kellenek, még edző irányítása mellett is, én meg autodidakta vagyok. Még most is ott tartok, hogy figyelnem kell a mozgásomra és e miatt nem pörög úgy a lábam, ergó lassabb vagyok és alacsonyabb a pulzusom. Szóval aki gyorsabb akar lenni ultratávon ne feltétlenül ebbe az irányba keresgéljen, vagy szánja rá az n+1 év alapos és körültekintő gyakorlást. Amit nyertem eddig, az az, hogy ennyire nem élveztem még a futásokat. Nekem ez elég.
Jaj, hogy ezekről a dolgokról nem lehet többet olvasni tőled... pedig egy kisregényt megérne nekem. :) Köszönöm a rövid beszámolót, sokat segít ez is egy kezdőnek.
Hát ez jó, hatésfeles lazán, de minimalista cipőpróbában.
Nekem is van , de csak túrázom benne és fáj a talpam rendszeresen tőle. Nem hiszem, hogy csak a technikán múlik. A lehetséges kockázat egyértelmű, de mi a lehetséges nyeresége a dolognak?
Valahogy nekem is megjött a kedvem a Mátrabérc beszámolóhoz:
Előrebocsájtom lehet azért futni pulzusmérő nélkül, de ritka az, aki így is tudja hozni a maximumot. Inkább jellemző, hogy túlhúzza az ember, aztán valahol beborul az árokba (erről kiváló tapasztalataim vannak korábbi évekből :D ), vagy túl óvatos lesz és a célban érzi, hogy maradt benne.
Nekem idén az utóbbi jutott.
Nem cizelláltam túl a dolgokat, péntek este kibuszoztam Sirokra és a vasútállomás előtt bivakoltam, majd reggel átsétáltam nagyzsákkal a rajtba. Frissítésnek 4 banánt, 2 liter izót, meg 3 kicsi gélt raktam. Ja, és sótablettákat, mert meleg volt. Előre semmit nem küldtem, mert elfelejtettem zacsit hozni, így elég púpos voltam.
Eredetileg pulzusmérést terveztem, de a rajtnál kiderült, hogy az új elem ellenére nincs jel. Maradt az óvatoskodás, úgyis tök új nullás cipő volt rajtam.
Induláskor a középmezőnybe helyezkedtem, hogy ne kezdjek nyargalászni. Egyébként sem volt esélyes a tavalyi 6 óra, sokat lassultam mióta a minimalista futást próbálgatom (bár a mélyponton talán túl vagyok).
Mivel már az este folyamán egy hullámhosszra kerültem a Mátrával, így a kezdetektől fogva megvolt egyfajta flow érzés. Nagy ívben tettem rá, ki megy el mellettem és milyen keményen nyomja, elörömködtem a mikrokozmoszomban. Oroszlánvár talán 1:15 volt. Itt bedobtam egy banánt, fedezendő a CH igényt. Igazából egy fél elég volna egyszerre, de nagyon avantgardul nézne ki a zsák hálós zsebéből kilógó banán cafat, és az erdőben is ügyelni kell a megjelenésre ugye. Szederjes-tetőtől kezdtem felérni a környezetemben azokra, akik túltolták az elejét. Kékes előtt Csanya megjegyezte, milyen puhán lépek. Na, ez azért jól esett. Kékesre 2:23-al értem. Töltöttem anyi izót, hogy Galyáig kitartson, aztán mentem is. Nagyon élveztem az új mamuszt, félelem nélkül hömbölögtem le Som-bokornál. Nagyjából 3:35-re értem át, erőlködés nélkül. Nem egy veretes idő, de szuper állapotban voltam. A kilátó felé megpillantottam Csipit, aztán a csillagvizsgálóig be is értem. Keresztesig igazából semmi említésre méltó nem történt azon kívül, hogy sütött a nap ezerrel és meleg volt. Meg is ütött pár embert.
Keresztes 5 óra. Na, gondoltam ebből lehet egy 6:30-6:45-ös idő. Jobb nem, mert inkább a helyes technikára helyeztem a hangsúlyt (főleg lefelé). El is húztam a Múzsla mászást vagy 55 percig. Egyedül Diós-patak után engedtem a versenyszellemnek, hogy még az első nő előtt beérjek. A 6:37 nem egy veretes idő, de ezzel az intenzitással simán elketyegtem volna még egy darabig. Kíváncsi vagyok M115-re, szerintem azt is bevállalom már nullásban.
Sztm semmiképp nem volt okos dolog pulzusmérő nélkül szaladgálni, főleg hogy ahogy írtad kicsit le voltál roggyanva, vagyis legalábbis voltak rá jelek. Mondjuk ezt tudod szerintem :). A két gélt is kevésnek érzem, ha ilyen 30g szénhidrát van egy csomagban. Az UTH meg úgy lehet, hogy rendesen rápihensz (nem tudom a 'Bérc esetben volt-e), ha vannak meghatározott zónáid, azt betartod, rendesen kajálsz végig és sima ügy:) Kösz hogy leírtad! Igyekszem tanulni belőle :)
Bocs, bocs, tudom, hogy már jobban vártátok, mint a Trónok harca új évadját, de rohadt sok a meló, valahogy nem sikerült nekiülnöm a folytatásnak. Amúgy is meg akartam várni Pinyót a coming out-tal, de már beismerte az aknamunkás tevékenységét. :) Jöhet az én sztorim.
Szóval elrajtoltunk a szokásos útvonalon. Eleinte torlódásokkal haladtunk a néha szűk ösvényeken, de mivel a mezőny első harmadába álltam, egy idő után kezdett tisztulni a pálya. Érzésből igyekeztem visszafogni magam, figyeltem a szuszogásomat, ne legyen túl erős, és a megerőltetéstől is távol tartottam magam. A lejtőkön nagyon ügyeltem, hogy ne csapjam szét a combjaimat, az emelkedőkön viszont kicsit odaléptem, ha az előttem lévőt túl lassúnak találtam. Egyszer csak hátulról megjelent Pinyó. Ettől kissé meglepődtem, azt hittem, ő az élboly után van valahol a 2., 3. vonalban. Gondoltam, okosan óvatosan megy, mint elsőbálozóhoz illik. Egy darabig egy csoportban mentünk, de ő lefelé más dimenziókban mozog, elhagyott. Az első frissítőt kb. percre pontosan a tavalyi idő alatt értem el problémamentesen. teletöltöttem a kulacsomat, majd megkezdtem az Oroszlánvár meghódítását. Később összeállt egy kisebb csapat is, mentünk, mendegéltünk és szépen elmentünk rossz irányba a frissen túrt széles erdészeti dózerúton. leszegett fejjel, mint a birkák. Ugyan Pinyó egy idő után megállt gyanút fogva, hogy nincsenek se jelzések, se szalagok, de hátulról egy sporttárs bátorított bennünket, hogy menjünk, csak, jó az irány, erre volt a szalag! A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, így jutottunk mi is még tovább pár 100 méterrel, ahol egyszer csak vége lett a túrt útnak. Pinyó ránézett a túra gps-ére (!!), és mutatta, hogy ahelyett, hogy a gerinc jobb oldalán haladtunk volna a szintúton, a bal oldalán vagyunk. No mondom, én már nem megyek vissza, úgyis tiszta szopás meghágni a gerincet, abból előny nem lehet, inkább nekivágtam a magaslatnak. emelkedtünk vagy 50 métert 150 méteren, rúgtuk az avart, aztán csal felértünk, és láttuk alattunk, hogy jönnek a figyelmesebb versenytársak. Kerestem egy nem túl nyaktörő részt és leereszkedtem az ösvényre. Épp Szűcs Fatiék mögé sikerült beérnem. Úgy gondoltam, ők mögöttem voltak, ezzel megnyugtattam a lelkiismeretemet is. Itt több hibát is elkövettem: 1. kispistáztunk. Mint később kiderült, plusz szint ide vagy oda, nyertünk vagy 2 percet a levágással. Hamu a fejemre, nem volt szándékos, de nem vagyok rá büszke. 2. az útvesztés izgalmában letojtam a kontrollt. Mentem ahogy bírtam, és mikor Fatiékat is befogtam, őket is igyekeztem minél hamarabb "visszaelőzni". (Persze nem is igaz, hogy "vissza".) Kékes már viszonylag közel volt, hamar odaértünk 2:35 alatt, ami 5 perccel jobb, mint a tavalyi. Ügyeltem, hogy ne tököljek sokat a pontokon, bekaptam pár falatot, újra feltöltöttem a kulacsot, majd tovább rongyoltam. A Som-bokornál szépen összeverődtünk páran, köztük Fati, Vincze Zsófi, a későbbi női 2.. Én pedig megmutattam, hogy robog le egy zerge a meredélyen. meg is történt, aztán a következő pár száz méteren elfogyott a hajtóerő. Mentem én, de már nem esett jól. A pulzusomról ugye okos döntésemnek köszönhetően nem volt pontos információm, érzéseimre hagyatkozva próbáltam visszavenni, és visszadolgozni magam a versenybe. Galyáig még egész jól mentem, de Hegedűs Zsuzsa a célban azt mondta, már elég szarul néztem ki. Hát boldog az nem voltam, az biztos. Hozzá kell tegyem, perce hoztam a tavalyi időt. Innen jön egy jól futható szakasz, megtettem, amit lehet, még előztem is Ágasvárig, de ott beütött a krach. Jött egy láthatatlan gorilla és ráült a mellkasomra. A mancsaival meg a torkomat fojtogatta. Aztán a lovaglóm is elkezdett görcsölni. Az ereszkedés is szenvedős volt, de mikor leértem a Csörgő-patak völgyébe, és csak becsületből kocogtam, mert legszívesebben sétáltam volna, már csak az mentett meg az összeomlástól, hogy megláttam magam előtt Pinyót, hasonló tempóval araszolni. No, gondoltam, ez neki sem a legjobb napja. Mátrakeresztesre 12 perc mínusszal értem már 5:23-ra. Nem kapkodtam el a frissítést, betoltam mindent, amivel kapcsolatban bármi esélyét láttam, hogy segíthet. Só, savanyú uborka, kóla, energia shot, gél, banán, aztán továbbálltam. (Itt azért megjegyezném, hogy ez nem volt ilyen egyszerű. Megfordult a fejemben a feladás gondolata, annyira vacakul voltam. A levegővétel nehéz volt, ismét előjött a régi ismerős érzés, hogy kb, 1 liter levegőt tudok a tüdőmbe beszívni, nem volt erő, néha a hányinger is kerülgetett. Ugyanakkor nem akarok precedenst teremteni, hogy fel is lehet adni, ami mennyivel könnyebb megoldás ugye? Véget érnek a szenvedések, az ember leheveredhet a fűbe, hozathat magának egy sört a kocsmából... :) ) Nem!! Mert aztán este már nem nézek a tükörbe, nem nézek a haverok szemébe, akik végigcsinálták talán épp úgy szenvedve. Ugyan teljes ellenérzéssel gondoltam a hátralévő nagyon nehéz 12 km-re, de mentem tovább. Hát, volt már jobb érzés is felgyalogolni a Muzslára. Bal láb, jobb láb. Csak ami kijön. A vízszinteseket, szolid lejtőket szelíden megkocogtam, a többit cammogtam. Egyszer úgyis elfogy a hegy, aztán a másik oldalon majd csak legurulunk. Mikor valaki elhúzott mellettem, igyekeztem visszafojtani a zokogást. :) Végül eljött a 3. pukli, és megkezdhettem az "ereszkedést". Persze tudtam, hogy nem az. Ekkor jött az újabb próbatétel: mindkét sarkam elkezdett rohadtul fájni. Sejtettem, hogy méretes vízhólyagok okozhatják ezt, ami meglepő, mert sosem szokott a lábujjaimon kívül máshol felhólyagosodni. Talán a zokni választás volt hibás. Nagyon nehéz úgy ereszkedni a meredélyeken, hogy az ember igyekszik előtalpon futni, azt is úgy, hogy a lábujjait se szedje ripityára. A combjaim is betonból voltak már, de tettem a dolgom. A Diós-patak medrébe érve aztán az utolsó lépésnél beugrott egy frankó kis görcs a combomba. Már csak a púp hiányzott a hátamra. Aztán megmásztam a rettegett patakpartot, és kocogtam tovább a falu irányába. Nagyon nem bántam volna, ha már bent vagyok és végre lerogyhatok a fűbe. Erőnlétemről annyit, hogy van ott egy 100 méteres szakasz, kb. 1 méter emelkedéssel: szépen meggyalogoltam. A faluba érve aztán mögülem hirtelen megjelent Szimandl Anita és Kuris Oszi (plusz még egy lány) vidáman csacsogva, és a képzeletben a hónom alá nyúltak; az ő lendületükkel tettem meg az utolsó 200 métert és értem a célba. 7:29. 45 perccel a tavalyi eredménytől, legalább 30 perccel az idénre minimálisan várttól elmaradva, nagyon rossz bőrben. Később Yoyookával sebeinket nyalogatva, félve tettük fel magunknak a kérdést: hogy lesz ebből UTH?!!
@ubalika, grat a 6 órán belülihez, a szombat hajnali lemenetel minősyítésével, mint baromság, kezdek egyetérteni. Nem jut idő a szokásos reggeli műveletekre sem.
@zoncsi bácsi: na de hol a folytatás?
@Csacsa1973, gratulálok, a magnéziummal nekem semmi bajom, lehet, hogy ez a mennyiség vagy alkalmi használat még nem hat az emésztésre. Egyébként én pont most próbáltam ki, hogy meddig tudom kitolni az Mg bevitelét, mert régen azért 3-4 elfogyott egy hosszabb versenyen. Most inkább ittam rendesen és sokat, 5 óra után csak megelőzésképpen vettem be egyet.
többiek: azért elég szép teljesítések voltak idén is, athosznak külön gratula az Isztriához, a beszámoló szerint olyan pikk-pakk eltelt ez a kis "rövidke" táv, hogy ahogy zoncsi írta, szinte megkívánja az ember :)
Építőanyag, bútor, tüzifa, papír, ilyesmire gondolok. Szabályozásra is szükség van és abban sem vagyok biztos, hogy magánkézben jobb volna a helyzet. Sőt!
Erdészekre szükség? Ezt fejtsd ki légy szíves mert én teljesen máshogy látom. Az erdő legnagyobb ellensége az erdész, ez egy elég régi mondás, de nagyon igaz. Májusban megyünk családdal a Dobrocsi Erdőbe (Szlovákia, Polána hg.) kirándulni. Na ez az az erdő, ami nem látott erdészt. De még soha. Nincs a hátrányára, érdemes meglátogatni. Én beleborzongok abba a helyzetbe, mikor -egyébként pont a kékes oldalában- kiadták a vágási engedélyt az utolsó magyarországi őserdőre. Nem rég volt, asszem '75. Na az is egy erdész volt. Na nem is kezdek jobban bele, mert felbosszantom magam.
Koszi a tanacsokat allez zserzseli! es rrroka! Az eloeletem a futassal kapcsolatban nem tul regi(kb 3 eves). Szimpla kedvtevesbol es az allergias asztmam kordaban tartasa vegett csinaltam. Kb ket eve jarok "versenyekre". Sose gondoltam,h majd maratont fogok futni,mert elegedett voltam a fel maratoni tavval. Vegul ismerosok gyozkodesere tavaly indultam a Bp maratonon.Ami egy remalom volt,mivel az ultrabalaton es a maraton kozott csupan 160 km-t kocogtam ossze es 16 km fole nem is mentem.Vegig szenvedtem es megfogadtam,hogy soha tobbet fel maratonnal tobbet. Idokozben megfordultam par terep felmaratonon (Dorset(ez nagyon jo tanulopenz volt elsore...),aztan South Devon,majd Exmoor,Dover).Kozben megfogadtam,hogy osszegyujtom az Endurancelife-os ermeket.Es iden marciusban a Sussex-i helyszinen a maratont valasztottam(Itt ugy ereztem,hogy jol jonnenek a botok emelkedon felfele).Ami,ha idoben nem is (4:31:36),de elmenyben szuper volt. Ezen felbuzdulva szerettem volna meg belekostolni egy ultraba az Ultrabalaton elott,igy vegul a Jurassic Quarterre esett a valasztas. Mellesleg a forumat olvasgatva kicsit el is bizonytalanodtam,hogy biztos induljak e...De lesz,ami lesz.A lenyeg a tuleles. Szinte kizarolag aszfalton kocogok a "versenyeken" kivul,igy mashol nem is igazan van lehetosegem kiprobalni a botozast. Nem hiszem,hogy a csontik koze tartozom a magam 167cm-vel es 70 kg-val.Viszont szerintem maradok mar a speed-nel,nem merem megkockaztatni az ultrat egy uj cipovel foleg,hogy elso fel maratonon szivem szerint inkabb mezitlab fejeztem volna be. Viszont a maratonon mar teljesen kenyelmes volt. Szoval kijelenthetem,hogy teljesen a kezdo kategoriaba tartozom.
Annyi szépet olvastam a versenyről, hogy még nyugdíj előtt ki akartam próbálni.
Most jött el az ideje.
Késő téli :) verseny lévén várható volt, hogy a rákészülés kicsit hiányos lesz, ezért jó előre beneveztem, hátha extrán motivál.
Január elsején futottam is egy szokásos 42km-t, majd a versenyig még 145-öt.
Tehát a készülésből semmi sem lett, ráadásul könyvek terén elég sok elmaradásom volt, ezért az első pár hónapban inkább bkv-ztam a melóhelyre, és olvasgattam.
Szerencsémre az elmúlt hónapban már jó idő volt így szinte minden nap kerékpárral érkeztem a munkahelyre, ez a kétszer fél óra bármennyire kevés, ébren tartja a szervezetet. Beesett viszont sok-sok munka, így az esti pótfutások sorra elmaradtak.
Már megint nem futottam vagy tíz napja, gondoltam, hogy a verseny előtt illik rápihenni, de azért nem ennyire.
A verseny előtti szerdán tehát kimentem futni a Margit-szigetre, legyűrtem egy kört maratonozós pulzuson, hát ebből országos izomláz lett, ami azért szombatra elmúlt.
Az előzményeknek megfelelően kíváncsian tekintettem az emberkísérlet elébe, életem harmadik leghosszabb futását a szerencsére bíztam.
Célpulzusnak a bemelegítő 140-es értéket tűztem ki, ennyivel simán lehet emészteni, szóval a szombat hajnali 3:30-as kelés és kocsikázás alatt befaltam három hagyományos felvágottas zsömlét.
A rajtnál jó hátra álltam, Nagy Feri, mint sokszoros MB teljesítő gondjaira bíztam magam.
A rajt után nagy dugulások és séták voltak, így tényleg sikerült a tartományon belül maradni. Követtem a környezetemet, a legkisebb emelkedőt is megsétáltuk.
Egy idő után, miután az emelkedők gyaloglása nem ment 140-en, meg zavart is a tempó, felemeltem a pulzuslimitet 150-re, ezt már zömében sikerült is tartani.
Lassacskán kúsztam előrébb és előrébb, majd nemsokára találkoztam Zoncsival. Majd a hátralévő távon még sokszor.
Szár hegy után sikerült vezetésemmel eltévednünk, én a szalagot, Zoncsi és a többiek engem követtek hűen. Bár a Strava flyby-a szerint mások is megszívták. Időben nem veszítettünk sokat, egy kis plusz szintet tettünk bele, ennyi.
Az előző heti szuper MB beszámolókból kiírtam pár részidőt, ami bő 7 órás teljesítésekhez tartozott, 2:40 Kékes, 4:00 Galyatető, 6:30 Múzsla.
Ez kellett, mert így a Kékesre érve rögtön tudok célidőt számolni.
Esemény nélküli kényelmes futással értem el a csúcsot, Kékesre 2:36-tal érkeztem, és tőlem szokatlan módon szétnéztem a frissítőasztalon is. Három perc múlva, még 2:40-en belül indultam tovább. Nocsak. Szóval az előzetesen saccolt nyolc óra nem volt reális, mondjuk nem tudtam még, lesz-e megborulás (nem lett).
Innen csak lefelé van tovább. Egyszer már futottam a Sombokor lejtőjén, és mivel szeretem a dh-t, gondoltam meghúzom a köves poros lejtőt, kicsit kamikáze módon rohantam a meredeken fától-fáig. Persze csomó mindenkit megelőztem majd visszaálltam a szokásos tempómra.
Galyatető felé egy enyhe lejtőn belerúgtam egy kőbe és gurultam egyet. Lett egy pár horzsolásom, könyék, oldal, tenyér, de semmi komoly.
Galyatetőn 3:48 volt a részidő, egész is biztató volt. Fáradtság nem volt, egy percet álltam csak.
Mátraszentlászló után kényszerű kitérőt kellett tennem, veszítettem hét percet. Eddig 33k, 4ó25p. Számolgattam, hogy már csak egy hegyes félmaratont kell futnom, lehet hogy meglesz a 7 óra.
A kitérő után megjött az erőm is. Vöröskői kilátótól folyamatosan előzgettem vissza azokat, akik közben elhagytak. Ágasvárat direkt vártam. Terveztem, hogy meghúzom, köztes szórakozásként. Évekkel ezelőtt már jártam erre, akkor fullosan megfutottam, gondoltam, hogy most közelében sem leszek. De azért most is igyekeztem mindent kifutni, pulzus 160-165, finomság. Kár, hogy nem volt itt külön részidő mérés, tényleg jó időt mentem. A csúcs után ezredszer találkoztam Zoncsival, a szokásos köszöngetés után ismét tervezetten, lezúgattam az Ágasvárról.
Még egy kis lejtő, majd sík, sehol senki, egy megbotlás után behúzott a görcs. Üldögéltem egy pocsolya szélén és gondolkoztam, hogy a lábfejet előre vagy hátra kell feszíteni. Egy turista segített, felállás után rögtön tudtam kocogni, bár csak óvatosan kezdtem neki.
Következő frissítőnél (Mátrakeresztes) ismét három percet álltam, segítettek korábbi esés vérnyomait lemosni a karomról, újdonságként kipróbáltam az uborkát. Nagyon jól esett a sok nápolyi, kóla és zselé után. Az itteni részidő 42k, 5ó26p volt.
És pozitívan csalódtam az állapotomon.
A P85-ön ennyi idő után már mindenféle ízületi fájdalmaim voltak, most meg semmi. Jól éreztem magam, ráadásul minden enyhe emelkedőt megfutottam, a Múzslát mondjuk nem :), oda 6:23-mal érkeztem. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz meg a hét óra, csak majdnem. Azt hittem, végig élmény DH lesz, de az azért ez az utolsó rész is tele volt sunyi kis emelkedőkkel. Nagyon jól haladtam, daráltam be az embereket. Stabilan 150 feletti pulzusra tértem vissza, a falu egyre közeledett, a célba futás minden eufória nélkül történt. Megcsináltam. 7:03.
Ha azt mondom, hogy nem fáradtam el, az hazugság, mert a leülés és felállás tortúra volt, de nem éreztem kinullázva magamat.
Az azonnali grapefruitos sör igen jól esett, a gulyás is rendben volt, a Mátrabérces bort még nem kóstoltam, de tök jó ötlet. Még helyi akácmézet is vettem.
Futóversenyhez képest hülyén éreztem magam a sok gyaloglás miatt, meg hogy alig lett pár hatpercen belüli kilométerem, az is csak a végén.
Viszont egyre több az ismerős, tudtam nézelődni, éppen frissen zöldült ki minden, élmény volt!
Tanulság: állóképességet nem lehet öt hónap alatt elveszíteni, de sebességet jócskán.
Szükség van erdészekre, rengeteget dolgoznak, de sokszor szarul. Vagy felháborító módon. Több köbméter pet palackot hagynak maguk után. Sokszor ott marad az olajoskanna, sörösdoboz és ki tudja még mi. Tarvágásnál van, hogy ezt mind beleboronálják a talajba.
Emellett sokszor agresszív, "területvédő" módon lépnek fel, érezd magad szarul, mégjobb, ha otthon maradsz, mint "a normális emberek". A vadászok ennél sokkal tovább is elmennek, de róluk már tényleg nem mondok semmit.:-)
Mindig, (sokszor, vigyorogva) bólogatok kommentjeiden, de a mi beszélgetésünk olyan lenne, mint a nagyon-sötétzöld sötét zöld találkozása, a kocka levegőmunkacsoportossal az Élhetetlen Párizs Szimpóziumon.
"az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg " Mint néző, annyit veszel ki a dologból, hogy -k.sok vizet átforgatva- keringésileg darálják le mihamarabb a "pár puklit", mivel erőnlétileg meg sem érzik igazán.
Pedig engem érdekelt volna nagyon is a véleményed. Azért minden jeepnek ne kuporodjunk má' fel a motorháztetejére, kakaóscsiga-tekerési célzattal. Valakinek rendet is kell tartani fél-M.o-nyi részeken..
Szerintem nem jó ráerőltetni az ilyen sérülésekre. Én is így szoktam, hogy falig megyek velük, de nem ez a jó módszer.
Amúgy én is a túrára mentem volna, de a túra hetén pont volt egy verseny amire el akartam menni, így maradt az MBT. Nehéz kérdés ez, mert egyszerűen nem értem mi előnye a trail-nek a rendes túrához képest. Ha 7órán belül futsz, az előzgetéses szakaszok is minimálisak. De hát szinte mindenki a trail-re megy, alkalmazkodom. Az mondjuk mindenképp a trail ellen szól, hogy +1 rendezvény az erdőben, azt a +200 embert meg a túra észre sem venné. Bár elhanyagolható a kártételünk az erdészekhez képest. Azt hittem rosszul látok, mikor a Csór hegyen jött lefelé velünk szembe egy Pickup, benne 2 dagadt erdész. Be is szóltam nekik, hogy ismerik-e még azt a dolgot, hogy gyaloglás.
Sziasztok! Jó olvasni a beszámolókat, én a tt-n voltam hagyományból, ott ideális idő volt, majdnem minden stimmelt. És most picsogok egy kicsit.
A felkészülés jó volt nagyjából, otthon már több edzőkörön is sikerült szintet ugranom, az önbizalmam csúcsra járt. Csak éppen március végén elkezdett fájni a csípőm. Nem pihentem rá, a tt hetén már komolyan akadályozott, pénteken 10 percet bírtam.
Önbizalomnak viszont nem voltam híján, ezért szombaton mindent vagy semmit taktikával vártam a startot. Nekem Kékesig szokott tartani a mumusszakasz, aztán Galyáig ez fokozódik, de onnan már jó. Szokott lenni.
Nem óvatoskodtam, ahol érdemes volt nyomtam, ha kifulladtam sétáltam, a lefelékben kíméltem a futóművet. Kékesre a tavalyihoz képest kb. 10 perc előnnyel értem, valahol 3:10 és 15 között már Galyán voltam.
Aztán lépésről-lépésre szétestem. Vöröskőnél már nagyon féloldalas volt a mozgás, pedig ott már tényleg lehetett volna nyomni. Elkeseredtem. Szamárkőnél, hirtelen megszédülve, úgy tünt, hogy eljön a sakk-matt is, de szerencsére ezt megúsztam a legvégéig.
Keresztesen még hoztam így is a tavalyit, a Muzslát szeretem, nagy kedvvel nekiestem, nyomtam. Csak éppen két srác lazacsétával, beszélgetve tartotta a tempóm. A minősítésért és a nagyképűség miatt elnézést kérek, de ott baromi szarul esett, amikor nagyfenekü lányok kocogtak el mellettem. Úgyhogy a maradék büszkeségem miatt sétáltam inkább. Nekem viszont, sajnos nem sikerült 6 órán belül besétálni:-), ehelyett a tavalyi 82' helyett 101' lett az utolsó szakasz. A célban gratuláltam Balázsnak (nagyon kemény volt!), aztán "gyorsan" eloldalogtam.
Futni azóta nem tudtam, de a járás már nem fáj. Tavaly hetekbe került míg feldolgoztam, hogy 3 perccel lecsúsztam a harangszóról, idén az aznapi fásultságot leszámítva, pozitívan látom a jövőt. Az irány jónak tűnik, remélem, minél előbb mehetek újra csatangolni. Hajrá!
(Melegfront ide, vagy oda, olyan szívesen elolvasnám, hogy az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg szubjektívan azt a cirka 70 perces Muzsla átugrást...:-))
Jó kis élményeket szerzett mindenki! Király! Ezeket olvasva lehet tanulni:)
barefootBushman - akkor te voltál aki vizet kínáltál a Múzslán? Zsír! Köszönöm! Ott helyben lehet hogy nem ment át ez:)
Ez a görcs érdekes kérdés. Nemrég talán egy Runners World-ben volt erről egy cikk hogy mi okozhatja - kvázi nem tudják :P vagy nagyon sokféle lehet a kiváltó oka.
Nekem például amikor azt az ujjfelhasítós balesetet szenvedtem és párszor rendesen megszédültem, na utána mikor folytattam a futást begörcsöltek a lábaim. Lehet a kis sokk miatt...
Köszi! Nagyjából én is ezen a véleményen vagyok, mondtam is a páromnak miután célba értem. Az utóbbi időben ugyan bringával próbáltam pótolni a futást, de mennyiségben az sem volt kielégítő. Viszont a korai elgörcsölést sem az időjárás, sem a szervezetem tápanyag "feltöltöttsége" nem indokolta vasárnap. Edzeni kell nincs mese. 3:)
