igen, az ev. az visszatérés a lovaskocsihoz. ami valóságban is el tud majd terjedni az olyan 6 ló erejével mozgatva és 50 esetleg 100km körzetben használható. Lehet messzebb is, de azt már át kell gondolni meg kell tervezni.
Na de európa fel van építve, nyugodtan lehet lassítani.
Úgy adták el ennek is, hogy jó lesz, de valóságban nem az.
(én is működtem közre 20-30 éve néhány hőszivattyú eladásban, ha mondtam volna, hogy mekkora hőcserélő kellene a talajba milyen költséggel nem vette volna meg senki)
Ha 10 év múlva leállítják a hagyományos kocsik gyártását, akkor csak ezek a 100km hatótávolságú elemes kocsik maradnak? Legalábbis az EU-ban? Nem is lehet majd behozni az EU-n kívülről?
EU-ból Kuba lesz. Mindenki roncsokat fog felújítani. Új iparág fog létrejönni.
Elektromos autó. Ismerős járt most úgy, hogy....helyesebben a főnöke, spanyolban, Marbellán, szőnyegekkel foglalkozik. Gondolom valami furgon lehet, bosszús mert ha be van kapcsolva és általában igen, a légkondi nem jut el vele a 140km re ahonnan szokta hozni.
Az szól a kisebbek mellett, hogy azok hatékonyabban tudnak hőenergiát is szolgáltatni. Persze nem tudom, egyáltalán elég alaposan lett e elemezve, mert ha a többlet költséget ráteszi a nagyobbra, akkor beiktathat még egy turbina fokozatot, növelheti a kondenzátorokban a vákuumot, expandálhat 30 fokig. Akkor nem is tudna hőt szolgáltatni de több lesz az elektromos teljesítménye. Ha viszont ezt a többlet elektromos teljesítmény kompresszoros hőszivattyúk használják akkor végül is a hő is több lesz.
....vagy ötleteljünk? Egy téli üzemmóddal megtoldani a paksit? az atom részhez nem kellene nyúlni hanem létesíteni még egy turbinát ami viszont csak akkor tud működni ha a Duna hőmérséklete max. 5 fokos. Akár a beruházásba lehet betervezve támogatása hőszivattyúknak, amiket kívülről vezérelnek. Használhatja más időben is, sőt, nyáron hűtésre is, de nem arról a villanyóráról, akkor meg még egy villanyóra amit meg a naperőművek vezérelnek.
Írdogáltam eleget, az nem megy, akkumulátorokkal ezt nem lehet megoldani. nevezzük inkább energia tároló üzemnek. Akár lehetne bonyolultabb is mint egy atomreaktor. ...persze egy családi ház fűtő-hűtő berendezése, tulajdonképpen az is lehetne olyan bonyolult mint a gépkocsi a garázsban.
Nem mindegy, h melliknek mennyi. Másrészt meg, ami igazán energiaigényes, és környezetkárosító, az az akkumulátorok. Tehát, ha valódi környezetvédők lennének, akkor azt kéne ellenezniük legjobban.
Nem olyan nagyon mini az az 1/2GW. Miért ne működne? Meg kell csinálni é kész. (-:
De az viszont, hogy napelemmel szélmalommal termelt nem lehet tárolni, akármeddig, évekig is az
HÜ -JE - SÉG !
nem tudom ki terjeszti és miért? Költsége az van hát, de az van a gáznak szénnek stb...nek is. Most már valahogyan így is úgy is alkalmazkodni kell hozzá, hogy van a költség fogalma. Ismerős azon álmélkodik Újzélandon, hogy azok nem hallottak még takarékosság csírájáról se. De annyira, hogy fedőt se tesznek a lábosokra, 2-3 liter vízzel főznek meg néhány virslit is. (-:
3 hónap alatt azért bele is halhat a beteg, persze átadhatja másnak aki már csak 2 hónapra van egy sűrűn lakott területtől, de ez mindenképpen sokkal lassúbb mint a fapados járatok elterjedése.
Igen, azt aztán megállította a "fürdőszoba", higiéniás viszonyok változása. Igen, de amitől lett az ivóvíz stb... ugyan attól az emberek száma is emelkedésnek indult és jött aztán először a kerékpár aztán egyre nagyobb tömegeke egyre gyorsabb mozgása egyre nagyobb távolságokra. Aztán megint lépett a "másik oldal" a védőoltások elterjedésével. Most tartunk itt ahol.
Szerintem egy egyed, ember, nem fog tudni elviselni annyi védőoltást mint amilyen sebességgel keletkeznek az újabb vírus változatok. Hasonló meghátrálás történt már az antibiotikumok alkalmazását is csökkenteni kellett mert nagyon beindult a bakériumok közt a rezisztencia azokkal szemben. érdekes, nem volt nagy híre, egy Lancet cikk elemezte már 2019.-ben, nem covid, hanem antibioticum rezisztens bakteriálisoknak 5 millió halálos áldozata volt világszerte.
És mivel pl. a "SELYEMÚT"-on már évezredek óta elég gyorsan terjeszthettek bármit, ezért a 8 ezer kilométeres úton 3 hónap alatt a végpontig eljuthattak az áruk a karavánokkal.
Így a PESTIS is, ami jóval nagyobb veszélyt jelentett az európaiakra, mint ahonnan idekerült...
A sűrűség se feltétlenül az egyedek számát jelenti egységnyi területen, hanem az időegység alatt megvalósuló érintkezések számát, tehát a mozgásuk sebessége és távolsága is lehet az.
Igen, de azután következik a második fázis, amiben már annak van jelentősége, hogy milyen sűrűn vannak az emberek, akkor dől el, hogy a békésebb vagy a bolondabb változata terjed el.
okééé okééé..... semmi kifogásom ellened, észre is vehetted.... igaz, más ellen se nagyon, de ha a zöldkomcsi nem szeret valakit, azt tényleg jobb elkerülni. )-:
ÉS ezzel korreláló az, hogy a legtöbb vírus ott került az állatokról az emberre, ahol tömegével éltek az emberek a saját háziállataikkal (sertés, kacsa) majdnem egy légtérben:
Unalmas? Nem én írtam pedig azt a régebbi cikket se, hogy az egyik gyermekbénulás elleni vakcina tud mutálódni rezisztens változatnak. Olyasmi mint a nukleáris baleset, az is csak most az egyszer de olyan soha többé. Figyelemmel kísértem egyébként a híradásokat erről, 1-2 éve körül pl a who 600 esetet regisztrált afrikában de haver ment azért akkortájt kenyába. Fene nem hívta oda, semmi dolga nem volt ott csak van pénze. Ja? az meg milliárd emberből mi az a 600?
Na most majd jöttök, hogy hát a fertőzötteknél régen is csak 1% lett maradandó aktrózis, majd mondjátok, hogy szelidül, csak egy kis nátha, jön az új vakcina stb...
Az világos, a covid kínában kellett berobbanjon az a legalkalmasabb ilyesmir, salvor barátunknak írogatom, hogy azt agyoncsapja úgy is a járvány.
Most már azt se tudom, hogy ennek a zöldkomcsinak tényleg befogni kellene a száját, vagy most már ordítani, hogy térjetek már észhez?????
Pályázathoz kellett, csak nem akartam összetoldozva, legyen folyamatos és mondjak közben valamit: