Az idei spanyol válogatott a harmadik Európa-bajnok, amelyik úgy nyerte meg a tornát, hogy a legnagyobb sztárt be sem nevezte a keretbe. A dánok 1992-ben Michael Laudrup, míg a németek 1996-ban Lothar Matthäus nélkül győztek. Most Raul volt a soros nagy hiányzó. Érdekes ugyanakkor, hogy a numero 1-es csillag nélkül még soha senki nem tudott világbajnoki címet szerezni.
Miután rövidesen Vicente Del Bosque lesz a spanyol kapitány, ezért alighanem Raul is vissza fog térni a csapatba. Ugyanez történt Laudruppal és Matthäusszal is, és ami meglepő (vagy nem meglepő?), hogy a velük kiegészült csapat az Eb-győzelem után visszaesett.
tehát azok akik mondjuk a spanyoloknak drukkoltak nem pedig a hollandoknak vagy a németeknek azok azáltal hogy eb győztes lett a spanyol csapat divatokká avanzsálódtak?:))
egyébként őrületes élmény olvasgatni ahogyan vergődsz
Valószínűleg, aki azt gondolja, hogy Senna volt a legjobb, azok sem vélekednek úgy, hogy Xavi szar volt és Iniesta is rohadt gyenge :-)) Köztük legfeljebb nüansznyi különbségeket lehe találni.
Amúgy Aragonés láthatóan úgy gondolta, ezt a játékot nem lehet 90 percig bírni, ezért tervezetten cserélt kettőt minden meccsen a 60. perc körül. Szerencséjük, hogy nem nagyon kellett kényszerből cserélnie (talán Puyolt egyszer), és ezt mindig meg tudta csinálni.
tényleg nagyott játszott, ez biztos, mint szinte kivétel nélkül mindenki a spanyol csapatból. én nem rá gondoltam.. de az igaz, hogy hihetetlen nagy munkát végzett a középpályán.