Hát arra nincs ötletem. Nálatok biztos lehet kapni "unbehandelt" narancsot, de itt Mo-on sajnos nem. Tehát már csak a vegyianyagok miatt is jobb a hosszas áztatás. Meg így a kesernyés íz is kiázik belőle.
ez a lindt meg tavalyrol maradt meg, enyhen kiult ra a kakaovaj, szoval konnyu volt felaldozni :-) az uj csomaggal amit kaptam meg kacerkodok es lassan majszolom :-D
70 dkg kelbimbó (vagy 50-60 dkg fagyasztott) 1 mk só 6-8 dkg füstölt szalonna 1 kisebb vöröshagyma 3-4 dl sűrű tejföl 1/2 mk őrölt feketebors 3-4 dkg vaj 4-5 dkg zsemlemorzsa
A kelbimbót megtisztítjuk, enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és jól lecsöpögtetjük. A szalonnát kis kockára vágjuk, lábosban kiolvasztjuk, majd a lereszelt vöröshagymát világosra pirítjuk rajta. A kelbimbót hozzáadjuk, a tejfölt ráöntjük, épp csak fölforraljuk. Megborsozzuk ha kell - utánasózunk, majd kivajazott, morzsával behintett tűzálló tálba töltjük. A maradék vajat a tetejére morzsoljuk, a morzsát ráhintjük, végül forró sütőben néhány perc alatt átsütjük.
Lindt csokit ilyesmire használni szerintem halálos vétek. :-)))))) Azt a' la natur kell fogyasztani, megfontoltan, apró harapásokkal. :-) Viccet félre, én is szeretek minőségi alapanyagokat használni, de szerintem erre a célra a Szerencsi szerecsen csoki pontosan elegendő. Lehet bele keverni pici tejszínt, akkor lágyabb lesz a bevonat íze is.
Sziasztok! Én voltam az aki sera-t kérdezte a narancshéjról. És végülis belemártottam csokiba de a párom szerint túl keserű lett mert 85%-os lindt csokiba mártogattam.
-egy 26 cm atmeröjü sütiformat kibelelni a tesztaval,tehat alulra ill. oldalra /zsirpapir ajanlatos eleg sokat kell sülnie/
-villaval megszurdosni a tesztat es negyed orara a hütöbe rakni
-2-3 savanyubb almat /vagy izles zerint/ meghamozni es vekony szeletekre vagdosni majd a tesztara szorni
turotöltelek:
-1-1.2kg turot /darabos turot esetleg krumplinyomon atnyomni/
-20-25dkg cukrot
-1 cs. vaniliat vagy 1 vaniliarudat
-1 citrom reszelt hejat es zaftjat /en csak fel zaftot raktam bele,szerintem az is eleg/
-2 tojast
-2 tojasfeherjet /kremesebb turonal nem kell felverni/
-5 dkg kukoricalesztet /esetleg helyette van. pudingport/
összekeverni es a turomasszat raönteni az almas tesztara.
Ramorzsolni az elejen felretett tesztat.
sütes: ca. 85 perc 180 fokon es legalul
Fontos! a formaban kell kihülni hagyni,masnapra szepen összeall megpihen.
Tudom,hogy Maon darabos turot lehet kapni,en olyan kremszerüböl csinaltam,ami kicsit folyos,de ha a maoi turobol keszitenem lehet,hogy felvernem a tojasfeherjet,hogy lazabb legyen a töltelek.
De ugy is lehetne,hogy nem egy tortaformaba rakom,hanem egyszerüen melyebb tepsibe /vigyazz,mert felemelkedes közben kifolyhat,füstös lesz a süti.Egyszer sikerült kifolyatnom egy ilyesmi sütit,aztan tovabb sütöttem,sajnos szinte elvezhetetlen lett a füstössege miatt.
Ha a masfel ora süles utan is puhanak bizonyul akkor szerintem az mar megsült,ugyis masnapra fog olyan allagot felvenni,hogy szepen vaghato legyen.
A könyv szerint 2-3 nap utan igazi...kicsit megmotyojogtam :) nalunk mar tegnap hianyzott egy szelet :) mig en itt pötyögtettem a bötüket.
Mondjuk ez a variacio nem nyögvenyelös,de ha a darabos turoba egy kis vajat keversz,talan puhabb lesz ettem mar olyat is,aminek a turojaban enyhen erzödött a vaj.Nagyon kis kellemes volt az is.
Bocs, hogy belepofázok :-), de szerintem a narancshéj 3 napos, váltott hideg vízben való áztatására célzott Kardszárnyú.
sera, én sem szoktam újra és újra belemártogatni a cukorszirupba. Szerintem azt tényleg csak akkor kell, ha dekorációs célra kell. Nem tudom, másik topikon olvastad-e, nagyon finom a kandírozott narancshéj csokisan is. :-) Egy Praktika újságban volt, én azóta csinálom. A narancshéj gerezdeket további vékony cikkekre (inkább csíkokra) vágjuk, és mikor kész a kandírozás, és valamelyest megszáradt, félig-kétharmadig olvasztott csokiba mártjuk, és hagyjuk rászáradni. Gusztán is néz ki, de nassolni is finom. :-))
ez az evem nekem is talan az egyik legrosszabb volt
Figyu,kerdezi valaki:
a kandírozni való narancshéj már egy órája forr a szirupban. most mit csináljak vele? forgassam kristálycukorba ahogy a Stahl mondja, vagy hagyjam szárdni és holnap megint mártsam szirupba?
mit tudsz erre mondani? en az utobbi variacioval csinaltam olyan 10 eve,de valoban sokat kell martogatni es szaradni hagyni,neeeem?
mikor szoktak az elsö variaciot?? nem inkabb ha garnirozni akarjak a sütit,tehat disznek??
Ja,csinaltam szombatra egy tortat,vegülis semmi különös nincs benne,egyszerü improvizacio,vasarnapra szepen összeerett.
Piskotat sütöttem,ra egy fözött vaniliakremet,belekevertem egy kis mascarponet,erre kis piritott daralt mogyorot,ra egy reteg tejszinfixxel felvert tejszinreteget,ra meggyet /legközelebb malnaval csinalom/ es leöntöttem tortabevonoval,amit gyümölcsökre szoktak önteni,hogy fenyes es tartos maradjon.
Sziasztok! Jaj istenem de rég csináltam, ilyet. Sera ezer hála hogy eszembe jutattad:) Gyermekkorom nagy csemegéje volt..))))))))(bár a nagyim kicsit másképp csinálta:)
Huuuu,Zitka! az a Tim Mälzer,az egy elvetemült ürge :)) marmint baromi jo fej,nem riad vissza olyan gusztustalan etkeket csinalni,hogy....ne is emlitsem.Tehat hatalmas nagy az experimentalo hajlama,kinezetre az etelei nem nagyon jönnek be :)) de sokszor megjegyezte ezt is es inkabb dicserte az izet es illatat.
A Zacherl-t ismertem még a régi lakásunkból (ott volt UPC-nk), meg rémlik vmi Tim Malzer (??) is... De ahogy néztem a programfüzetet, eléggé dél körül mennek ezek a műsorok, akkor nekem (elvileg ;-) ) dolgoznom kéne... Engem is inkább a trükkök érdekelnek, meg az új ötletek. Recepttel már tele a padlás. :-DDD
illetve a spitzube lehet kerek meg akar csillagos is,de szerintem megvan mind a nemeteknek meg a svajciaknak is a sajat formajuk :)
Valoban a Zimtsternen-t /fahejas csillagok/ mi is jobban szeretjük illetve az valami nagyon különleges.
Hat nem is tudom Zitka,mostanaban valahogy elvesztettem a fonalat a fözömüsorok között,aztan nem is tudtam öket követni,majd nem is neztem öket.
Na, a Lafer-t azt is kedveltem,akkor van a Zacherl,az angolokat egyaltalan nem nezem es szerintem nem nagyon fascinalna a svajci konyha meg abszulut nem erdekel...azt hiszem nincs is konyhajuk,innen-onnan összeszedtek majd kanyaritottak rajta es kijött egy kutyulmany.
Ha tudsz valami jo kis fözömüsort ajanlani csak szolj,magamtol nem nagyon keresgelek mar utanuk.
Engem ezekben a müsorokban kevesbe a receptek,mint a trükkök es talalas erdekel.
Épp a napokban volt vmelyik német adón, asszem a PRO7-en, egy jó kis műsor a német karácsonyi sütikről. Talán a Galileoban??? (Még nehezen igazodom ki, mert eddig nem volt műholdas kapcsolatunk, és most nagy hirtelen ránk szakadt :-)))) 83 adó.) Szóval állítólag a németeknél a Nummer 1 a Zimtsterne, második a Spitzbube, és a harmadikat elfelejtettem... Érdekes, ott csillag alakú Spitzbubent csináltak...
Ha már így tv-zünk: melyik szerinted a legjobb főzőcskés műsor? Sajnos 3Sat nincs, az én kedvencem a Johann Lafer volt régen. :-)
Ja,ehhez kellene egy cakeforma vagy valamilyen hosszukas forma pl. gerinc....
Meg annyi hozza,hogy olyan programot valasztottam,ahol csak kevert allt picit ujbol kevert 20 percet es megallt.Majd beallitottam csak egy sütöprogramra,szoval ennek allni azert nem kell.
porcukorral /amennyit megkivan/ es a kesz sütire kenegetni.
Az öntet szepen beszivodik a sütibe,csak szepen kenegesd bele,attol lesz finom zaftos a süti.Oldalt is kend be rendesen.Ja,elötte szurogasd meg valami vastagabb tüvel,hogy jol beigya a citromöntetet.
Ez most sajat sütes,habar eleg dacos vagyok es kötöm az ebet a karohoz,hogy en mar pedig a kenyersütövel akarom ugy megsütni,hogy ne egjen meg az oldala.
Az elsö probalkozasom...hat nagyon megegett,a masodik nem egett meg,hanem szep barna lett,de a kenyersütögepet valoszinü kikapcsolom valamivel korabban.
Ami nagyon-nagyon finom,ha gepben sütöm,hogy fantasztikusan könnyü lesz a sütemeny,evek ota sütök ilyen cake-ket es sütöben mindig sikerült,de ilyen kellemesen könnyü meg ott sem lett.
Szoval nem szandekom felvaltani a sütömet a kenyersütöre,de sokszor halas lenne,ha csak bele kellene a gepbe a cutatekat dobni es süsse meg a gep maga.Habar ha sütöben sütöm, az oldala vilagos lesz a teteje gyönyörü vilagosbarna.
Ha kenyersütöben probalkoztok,termeszetesen nem kell habosra keverni meg ilyenek,erdekes anelkül is gyönyörü es finom sütit kapsz,de ha sütöben probalod,ezek a müveletek elengedhetetlenek.
Ide is bemasolom a bundas alma receptjet,hatha erdekel valakit,nagyon-nagyon finom es hidjetek el,nem szabad szokvanyos palacsintatesztaba martani,az nem olyan!
Bundas alma/körte vaniliaszosszal:
4 körtet hamozz meg es cm-es szeletekre vagj fel
1/2 citrom levet es olyan 1-2 ek. cukrot keverj el es ca. 30 percre tedd bele a gyümölcsöket ill. keverd bele.
sera, tegnap megcsináltam. :-) Jót kuncogtam magamban, mert alighogy bekevertem, elkezdődött a Stahl műsor a tv-ben és ő is ezt csinált. :-)))
Csak feles adagot csináltam, és tettem bele maszolát + chocolate chipset is. Vajjal és barna cukorral csináltam. Nagyon finom lett! :-) Maradt mára pár db, de frissen az igazi!