Egyes tevékenységekre (szabad tevékenységek) minden feltétel nélkül lehet céget alapítani, míg mások csak bizonyos feltételek megléte esetén folytathatók (megkötéses tevékenységek). Utóbbiak közé sorolandók például a hatósági engedélyhez, a nyilvántartásba vételhez, a társasági formához, a képesítéshez kötött, továbbá a koncessziós tevékenységek.
Képesítéshez kötött tevékenységet, gazdasági társaság csak akkor folytathat, ha e tevékenységben személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói, illetve a társasággal kötött tartós polgári jogi szerződés alapján a társaság javára tevékenykedők között legalább egy olyan személy van, aki a jogszabályokban foglalt képesítési követelményeknek megfelel.
Sziasztok! Szeretném a segítségeteket kérni ! Felfekvésre szeretném használni a kölcsön kapott bioptron lámpát de nagyon nem értek hozzá! Kérdéseim a következők:-Milyen színnel lámpázzam?
-Milyen távolságra tartsam a sebtől?
-A seb körül lámpázzak vagy közvetlen fölötte? (Még váladékozik a seb.)
Ki tudna segiteni? kölcsönadtam a pro lámpát lencséivel együtt, és sajnos úgy kaptam vissza, hogy az egyik lencse /zöld/ foglalatból kiesik. Letört az a kis bütyök, ami megtartotta. Ráadásul megpróbálták megcsinálni, és valószinű a ragasztó nyomait látom a lencsén. Nem szeretném bántani őket, ez bárkivel előfordulhatna. Esetleg van ötletetek, hogy tudnám ezt pótolni, vagy javitattni?Szép napot!
Szia! Már hallottam arról, hogy az ACTIVE BIO PRO vagy Light bio pro vagy éppen milyen címkével látják el, hogy a szervize nem elérhető, ha még nem találtál rá megoldást keress egy Bioptron javítással foglalkozó szervizt ott is megcsinálják kivéve a hivatalos Zepter szerviz.
Ez igaz, de magyarországi jogszabályokat figyelembe véve orvoselektronikai végzettség kell hozzá. Az hogy meg javítható az egy más, nem jogi kérdés. Gondolom például egy pék vagy kézilabda bíró ne javítson ilyet hivatalosan végzettség nélkül.
TUDJA VKI AZ ACTIVE BIO PRO POLARIZÁLT FÉNYŰ LÁMPÁNAK A SZERVIZÉTÍ?UGYANIS KIMENT A VENTILÁTOR ÉS NEM LEHET HASZNÁLNI,MERT TULMELEGEDIK ÉS NAGYON SZÜKSÉG LENNE RÁ AZ ÉDESANYÁMNAK AKI FÁJDALOM ELLEN HASZNÁLJA MINDEN NAP.AZTHISZEM SZOMBATHELYEN VAN A SZERVIZ DE SEMMI ELÉRHETŐSÉGET NEM TUDOK,DE HA ESETLEG VKI TUDNA BORSOD MEGYÉBEN ,VAGY A KÖZELBEN TISZAUJVÁROSHOZ AZ LENNE A LEGMEGFELELŐBB.KÖSZÖNÖM ELŐRE IS
Nagyon elmosod itt a dolgokat... A Bioptron lámpa orvostechnikai eszköz, ez tény. Ezen megnevezéshez kritériumok tartoznak. A színterápia meg marhára nem tartozik ebbe bele. Na, azt lehet kuruzslásnak nevezni. Olyan értelemben mindenképpen, hogy ott aztán nnics kísérlet, fehér köpenyek, vizsgálatok, bizonyítékok.
Kicsit félreérthetően fogalmaztam. Nehogy valaki azt gondolja, hogy leszólom a lámpát. Isten őriz. Csak arra utaltam, hogy jól javítható , nem kell speciális képzettség hozzá.
Egy hírdetésben találtam az alábbi szöveget, lehet érdemes észben tartani. Természetesen a hirdetés teljes szövegét nem másolom és azt sem hol találod, de gondolgozni esetleg érdemes rajta:
Mai gyorsuló világunkban, sok szerviz csak internetes bejelentés alapján alakul meg. Ez azt jelenti a cégnek van papírja a tevékenységről, de nincs szakembere, mivel nem kell bemutatni végzettséget igazoló bizonyítványt. GYANÚS lehet olyan szerviztevékenység ahol csak izzó csere, tisztítás, műanyag alkatrészek javítása van csak, de semmilyen elektronikai javítást nem vállalnak. Ezen készülékek javításához minimum orvoselektronikai műszerész végzettség szükséges. Mivel a Bioptron lámpa orvosi eszköznek van minősítve.
Lassan hétvége van de most kivételesen még szombaton is leszek hívjatok nyugodtan :30-9948-139
Egy igazán megható telefonhívást kaptam amitől most is itt ül a mosoly az arcomon !
Egy tapasztalatot osztott meg velem a telefonáló !
Évek óta állandó izületi fájdalmak és izületi gyulladások keserítették meg a napját !A fájdalomcsillapítok már kikezdték a gyomrát is ..
Ekkor egy régi ismerősével találkozott akinek volt Bioptron lámpája és volt olyan kedves ,,kölcsönadta ,,hogy próbálja meg hátha javít valamit a heyzeten .
Telefonálónk nem akarta megsérteni ismerősét és ezért elfogadta a felajánlást .Már úgy volt vele ,hogy lesz ami lesz ennél rosszabb nem lehet ...
Kezelte először a térdét /s megjegyzem tényleg szaklszerűen 2 oldalról !/ -hát az leső kezelések után még egy kicsit fájt is -de csak csinálta kitartóan !
Kb 4-5 nap után érezte először azt ,hogy jobb és nem fáj annyira ,könnyebben megy!Ezen felbuzdúlva kezdte a hátát -gerincét is kezelni ..
2 hét kölcsönkapott lámpázás után már jobban érezte magát !Engem pedig azért hívott fel mert Ő sosem gondolta volna ,hogy egyszer ő is ilyen készüléket
szeretne és nem azért mert ,,rábeszélték ,,hanem mert megtapasztalta ..Jó volt hallani !Fontosak a visszajelzések is !
Köszönöm a bizalmat és a hívásokat !A magántelefonszámot is felveszem de ha vannak nálam és nem vettem fel akkor nem tudom visszahívni mivel nincs szám amin visszahívjam !
Most beszéltem egy kedves fiatalemberrel /nem irtam fel a telszámát és nem is jelezte ki /remélem mivel itt talált rám ,hogy ezt is elfogja olvasni kérem hívjon fel !Pikkelysömörrel kapcsolatban beszéltünk!
A pikkelysömört sajnos nem lehet 1-2 hét alatt rendbe tenni !Kitartóan kell kezelni !Mert attól ,hogy most már szebb a bőrfelület még csak fél csatát nyertünk!Itt már szükség van méregtelenítésre és immunrendszer erősítésre is és a csakra kezelés is fontos lenne !
Ma elhangzott egy olyan kérdés ami szerintem sokaknak kérdés lehet :Hínni kell-e a lámpában ?
Fontos a hit !Mindenki maga tudja a lelkében kiben ,miben is hisz .A betegnek a gyógyulásban kell hinnie !A bioptron lámpát csinálni kell ,használni kell és az eredmények lesznek a meggyőzőek !A szervezet jelez ha baj van -csak mi legyünk őszinték rögtön megmagyarázzuk miért is fáj a fejünk ,lábunk ,hátunk ,hasunk ...stb Mert front van ,mert esik az eső ,mert süt a nap ,mert sokat ettem ,mert nem ettem ...mert ...mert.különben a szomszédaszonynak ugyanott fáj hát nagy baj nem lehet !.
Tudom ,hogy rohanó világunkban nehéz odafigyelni magunkra -mert ez energiát -időt -pénzt igényel ....de megéri!
Ha az autónk ,,roszzalkodik ,,,akkor elvisszük a szerelőhöz nehogy nagyobb baj legyen !Hát mi sem működünk másképp!
Ez elég gyakori kérdés . Várni kell míg lekerül a gipsz és utánna érdemes lámpázni -segíti a regenerálódási folyamatokat !
Rándulás -ficam esetén:
Szabad lámpázni !Sőt! Egyszerre 20-30 percet és aztán ismételni !Ha van színterápia akkor kékkel a kezelés végén hűteni 6-8 percig !
Használják sportolók is !
Arcüreggyulladás :
Az egész arcot /ha közepes akkor be is fogja ,ha kicsi lámpa van akkor pontonként kell kezelni /kell kezelni alapfénnyel és a végén ha van szín akkor zöld színnel !Naponta többször 15-20 percet !
Fekély :
Sajnos ez ügyben szinta naponta hívnak kérdésel!Nagyon fontos ,hogy amikor elkezdjük a kezelést akkor először ne magára a sebre tegyük a lámpát !
Körbe kell ,lőni,,,!Csak akkor tegyük már rá az alapfényt amikor már nem váladékozik -amikor szemmel láthatóan gyógyul!
Sajnos van aki már csak akkor értesül arról ,hogy a Bioptron Lámpa jó rá amikor már nem kicsi sebről hanem egész nagy tenyérni fekélyt kell rendbe hozni!
Pedig ez nagyon -nagyon fontos ,hogy kezeljük hiszen sok esetben amputáció a vége!Az nem elég ,hogy bekötjük !Sőt ha lehet minnél többet legyen levegőn a seb !Fontos ,hogy oxigént kapjon !
Ha van színterápia akkor zöld színnel szabad a sebet kezelni -de csak színnel!
További kérdésekkel : 30-9948-139
Lámpáról kérdések:
Vettem egy használt lámpát és kerreg ?
Ha nincs jótállás és nem tudja érvényesíteni /mert ugye használtan is lehet jótállással !/akkor szervízbe kell vinni -ventillátor probléma!
Ne is halogassuk -mondván ,hogy még működik majd elvisszzük -mert ezzel csak ártunk és esetleg nagyobb kárt teszünk!
Kicsi gyermekek vannak a családban milyen készülék az ideális?
Mindig az egész családot és annak egészségügyi problémáit kell összeírni !Mert ez a lámpa /jobb esetben /évekre szól !
Igen már egy Compact Lámpával is hatásosan lehet kezelni -megfázás -nátha -arcüreggyulladás-homloküreggyulladás...stb
De ha a családban ahol használva lesz pl : -izületi gyulladás -gerincproblémák --...stb is van akkor érdemes végig gondolni és ha a pénztárca is megengedi akkor nagyobbat nézni !
Most ,hogy beköszöntött az Ősz esővel ,hideggel és megfázásokkal itt az ideje ,hogy elővedjük a Bioptron Lámpát !
Nagyon hasznos és gyors segítséget tud nyújtani !
Több kérdés is érkezett telefonon ,egy -kettőt megosztanék :
Kell -e fertőtleníteni a Bioptron Lámpát ha kölcsön adták vagy kölcsönkérik ?
Igen !Mindenképpen ajánlott főként a kézi lámpánál !Egy eset ami megtörtént:
Kölcsön adták a szomszédnak a kézi lámpát mert szerette volna kipróbálni .Aztán visszakerült és a tulajdonosa aranyeret kezelt vele és fertőzése lett !
Mint kiderült a szomszéd a herpeszét kezelte amikor kölcsönkérte és rátette a kezelendő felületre !Hát bizony erre figyelni kell és egyzserű fertőtlenítő törlőkendővel ezt eltudjuk kerülni!
Most döntött a család ,hogy vesz Bioptron Lámpát .de vajon melyik lesz az ideális ?
Én mindíg először azt vázolom fel ,milyen egészségügyi problémákra szeretné a család ? Főként ki használná?Mert ne felejtsük el nem biztos ,hogy a legdrágább megoldás a legjobb!!
Használtan is lehet már venni -de kitől ?hogyan?
Igen lényeges az árkülönbség az Új és a használt Lámpák között !De hatásfok között nincs különbség !Így azt mondanám tényleg csak pénztárca függő a dolog !Ezek a készülékek tényleg jó mínőségű Svájci lámpák nem jellemző a meghíbásodás -de az ördög nem alszik és hát ez is egy műszaki dolog ami elromolhat Így én Fontosnak tartom ,hogy ellenőrzött és garanciális készüléket vegyenek használtan is !
Lehet-e túlkezelni vele ?
Nem, nem lehet !Nyugodtan lehet alkalmazni -elkezelni és túlkezelni nem lehet !De fontos ,hogy ha már egyszer kezelünk akkor célirányosan tegyük!
Tényleg lehet a vízet kezelni?
Igen a színterápiával lehet a vízet kezelni !Fontos ,hogy üveg és NE műanyag pohárba kezeljük és fenntről 4-6 percig !
Példa : Fejfájás -lila színnek kezeljük a halántákot 4p -homlokot 4p -szem becsukva 4-4 p és a vízet lila színnel kezljük és igyuk közben !
Továbbra is hívjanak vagy írjanak kérdéseikkel ,szívesen segítek !
Olvastam több hozzászólásod s látom otthon vagy a lámpa ismereteiben. Ma rákerestem a Myoma kezelésére de sajnos,nem találom a teljes cikket.Azt se ki írta.Hozzászólásaidból gondolva,gondoltam írok neked hátha te tudnál benne segiteni.Melyik szint mennyi ideig és kb mennyi ideig tartandó a folyamatos kezelés ?
Ismerem a lámpát,nagyon szeretem.Én semilyen kémiai gyogyszert nem tudok szedni.Ezért mindenképp a lámpa és a nálam bevált vitamin kúrával tudok együtt müködni bármilyen meghülések betegségek ellen.
Bioptron Lámpával nagyon szépen kezelhető !Először az ép testrészeket -vagyis ne tegyük rögtön a sebre hanem körbe kezeljük aztán lehet a sebre!
De ebben az esetben javasolt még a talp kezelése is : 15-15 perc mindegyik talpra -javítja a vérkeringést!
Fekélyek kezelése:
Sajnos ,,látványosan,,csúnya -de látványos a gyógyulása is !
Itt is először ,,körbe,,kezeljük s miután már nem váladékozik akkor kezeljük magát a sebet is !És nagyon fontos az is .hogy sokat legyen szabadon a seb !Minnél több oxigént kapjon!!
Nagyon Fontos kezelni -mert az esetek többségében amputációval is járhat!!
Sokan hívnak azok az emberek akik családtagot ápolnak és kérnek tanácsot .Míndig felhívom rá a figyelmet ,hogy ne csak a beteget lámpázzák hanem nekik is fontos hiszen fizikailag és lelkileg nagyon megterhelő dolguk van .Minden elismerésem az Övék!!!
Az elmult időszakban érkezett kérdésekből 1-2 ami másnak is segítséget nyújthat !
Motoros baleset ,húzódás -ficam és törés !
A húzódás és a ficam Rögtön kezelhető !A törést pedig akkor amikor már lekerült a gipsz !
Alapfénnyel lámpázzunk és többször ,,keveset ,, azaz 20-25 percig az érintett területet ,Segít felgyorsítani a gyógyulási folyamatot és csökkenti a fájdalmat !
Amennyiben színterápia is van kéznél akkor az alapfényes kezelés után egy 5 perc kék színt alkalmazhatunk !
A másik sajnos gyakori kérdés : ciszta
A ciszta többnyire jóindulatú ,,tokkal ,,körülvett folyadékkal telített ,,hólyag,,
Kérdés volt szabad-e kezelni és mennyi ideig ?
Igen szabad!És alapfénnyel 15-20 perc naponta 2-3 alkalommal !
Fogínygyulladás :
Nem kell ,,vicsorogva ,,lámpázni -ahogy egyik kedves kérdező mondta !!csak üljünk be a lámpa elé vagy ha kézi lámpa akkor kezeljük pontról pontra !Ha rendelkezünk színterápiával akkor érdemes : zöld illetve a kék színt alkalmazni !
A zöld szín -nyugtató és fertőtlenítő hatású a kék pedig hűt és csillapít!
sziasztok! nekünk van ilyen lámpánk, és szerintem semmi komolyabb bajra nem használ, még a torokfájásra, fülfájásra sem, viszont nekem rengetegszer van a számon herpesz, azt 1 nap alatt eltűnteti, amikor érzem, hogy kezd kijönni, akkor meglámpázom, és eleve nem kezd égni és fájni úgy, amikor kijön(akinek volt ár herpesze tudja milyen borzalmas égő érzés) a nap folyamán még 2-3x meglámpázom, és estére szinte el is múlik. Ha mégis kijön, mert későn veszem észre, vagy reggelre jön ki, akkor pedig 1-2 nap alatt eltűnik vagy a seb sokkal kisebb és szebb lesz, ami hamarabb is gyógyul, egyébként meg eleve attól a rossz bizsergető, égető érzéstől megkímél. Nekem már ezért megéri, hogy van, nem tudom erre miért ilyen jó, de másban én sem láttam /éreztem hasznát, mondhatni semmit nem használ. (de ha kiszámolom, hogy herpeszre mennyi ezrest elköltök 1 év alatt a kenőcsre, akkor már megéri,). JA és mióta ezt használom sokkal kevesebbszer jön elő(eddig az egyik elmúlt, már jött is a következő szinte, most meg ritkán van csak, félévente 1x)
Amennyiben van színterápia akkor a zöld színt javasolnám -ez fertőtlenít és nyugtat..
Ha kézi lámpáról van szó akkor pásztázva lehet a színt használni és 10-15 percig ,naponta többször .
Ha közepes lámpáról van szó akkor egyszerre befogja az egész területet..
Ha esetleg nincs szín akkor az alapfénnyel ugyan úgy 10-15 perc csak hakézi lámpa van akkor azzal ne pásztázzunk ,hanem várjuk meg mig 2 percenként sípol és aztán ,,léptetjük,,
Naponta 2-3 alkalommal tegyük ezt meg ..
A szemet is lehet ,szabad lámpázni -csukott szemmel és mindenképpen a lámpázás előtt vagy alatt kell inni folyadékot .
A szemre is javaslom a zöld színt mivel gyulladásban lehet és váladékozik is ..
A szemre elég 4-6 perc is ..
Még amit javasolnék :egy pohár vagy akár üveg kancsó vízet zöld színnel ,,kezeljenek ,,azaz lámpázzanak meg és a kislány ezt ihatja ..