Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétvége 2007-ben, ahol már láthattam berzso 12 órás futását Sárváron.
Ennek a végén is el volt csoffadva, de azért vidáman kanalazta a gulyáslevest:
http://fotoalbum.hungarotel.hu/olahtamas2008/3172/150541#2Már itt mondogattuk neki, hogy lesz ez még 100 km. :)
Természetesen azonnal hárított, és később, amikor már újra tudott kocogni, akkor kezdte elhinni a dolgot.
Amikor megtudtam, hogy elhatározta magát, akkor mindjárt tudtam, hogy ott kell lennem.
Főleg annak tükrében, hogy 24 órát vállalt be, így persze a 100km-es cél is 150-re hízott.
A sötét oldalas 168 km-el persze próbáltuk feljebb tolni a lécet, nehogy már ne fájjon eléggé,
de nagyon fegyelmezett sportolóról van itt szó, aki fejben nagyon erős, és ugyebár minden ott dől el.
A családjába tartozó fiatal lány állapota viszont pont fejben viselte meg nagyon, de úgy tűnik a küzdeni tudás családi vonás és a fiatal lány is felküzdötte magát az életveszélyes állapotból.
Innen is további javulást kívánok neki!
Pénteken sancimanó társaságában utaztunk le Sárvárra, míg berzso a vezérszurkolókkal tömött autóval jött.
Mi az utazást szinte mindig külön programként kezeljük, így a 8-as út helyett a Pápa-Celldömölk-Sitke gerincre fűztük fel, de Pápán nem álltunk meg végül.
A szállás elfoglalásának herce-hurcája után átmentünk a rajtszámokat átvenni, ahol a magam részéről kissé furcsállottam, hogy az összes nevező szinte összes adata ki volt teregetve, bár szerencsére elég zárt körről van szó.
A Tinódiban berzso valóban tarolt a kajálással, még én sem tudtam tartani vele a tempót :)
A visszaúton még a cukrászdába is beugrottunk egy kis fagyiért, szerencsére nyitva volt este 9-ig.
A terv szerint korán akartunk lefeküdni, ez kicsit bár csúszott, de végül mindenki nyugovóra tért.
Reggel megkezdtük a szurkolói, -és frissítőbázis kiépítését. Sörsátrat végül nem állítottunk, csak a transzparenseket és némi árnyékot építettünk magunknak.
Lassacskán közelgett az időpont, és néhány perces késéssel eldördült a startpisztoly.
Vidáman hömpölygött el a mezőny előttünk, ismerkedve a pálya mentén felállított szurkolói bázisokkal.
http://www.youtube.com/watch?v=uKpmUZvjmQ0A szurkolói szemmel kellemes napsütés igen csak megizzasztotta hamar a mezőnyt, és kezdtek szenvedő arcok megjelenni a pályán.
Talán itt tudatosult bennük, hogy jó ég még mennyi van hátra :)
Mi is elrendezkedtünk, és megkezdtük a szurkolást, hiszen az első órában alig akadt feladatunk.
Előkerült Dzsidzsi mesekönyve is, mert csak lassan érzett rá a szurkolásra.
Úgy másfél óra után kezdett feloldódni mindenki, és a szenvedős arcok nagy része is eltűnt.
Arra tippeltünk, hogy ez lehetet az a pont, ahol a fussunk, hisz ezért jöttünk állapot lehetett.
Egyre sűrűbben állt meg viszont berzso és sancimano a frissítőpontunkon, hiába próbáltuk piszkálni őket azzal a kérdéssel, hogy nem futni jöttetek ide?
Itt már Dzsidzsi is kiállt "hajjá hajjá" kiáltásokkal tapsolni. Mivel így kiegészült a szurkolótáborunk, elkezdtünk felváltva sétálni, hogy mi is megnézzük a pálya többi részét.
Persze ez leginkább a fagyizó szemügyrevételezését jelentette, amiből berzso frissítésére is jutott.
Próbáltuk magunk strigulázni a köröket, de amikor sanci és berzso már több körös különbséget hozott össze, ráadásul a mosdóba is bementek alkalmanként 2-9 percre, lassan végleg elvesztettük a fonalat.
Bozótkutya és berzso közötti párharc is kezdett kibontakozni, így a chipes monitort is rendszeresen követni kellet, szerencsére az eddigi tapasztalatok alapján látszott, hogy bízhatunk a chipes megoldásban.
Teltek az órák, és egyre jobban megismertük a legtöbb futó összes mozdulatát, és figyeltük a futási stílusokat, az arcok állapotát.
Sokakkal elbeszélgettünk, természetesen mindenkinek segítettünk, ha valamilyen szüksége volt víz, információ, szemműtét (nem kell megijedni csak muslica volt).
Disznyó elővett egy buborékfúvót, aminek nagy sikere lett, mert a kereplők és dudák berzso nemtetszését váltották ki.
Lassan kezdett lemenni a nap, és ez megint felélénkítette a futók nagy részét, mert a sapkák végre lekerülhettek, növelve ezzel a fej kiszellőztetését.
Aztán a szürkület sötétbe váltott és egy kicsit lanyhult a társaság, Obor is egyre sűrűbben feküdt a nyugágyágyára borzolva ezzel a többiek kedélyét.
Szerencsére nem sokáig tartott ez az állapot, mert elkezdtek a 12 órások közül páran hajrázni, akik még bírták energiával.
Megjöttek közben a Mátrabérces futók is, így tetőfokára hágott a szurkolói hangulat, és előkerültek a tarsolyokból a rejtett repülő fázisok is.
sancimanót is addig piszkáltuk mentálisan, míg sikerült a 97 km.-t elérhetővé látni számára, amitől végre beindult.
Persze a szurkolói bázisunktól legtávolabbi pontig jutott, de hát ennyit nekünk is kell mozogni jeligével vittük utána a széket és a meleg ruhát.
Nem is tudom, hogy mitől volt a legjobb kedve, mert akár a 97+ km. akár, hogy végre vége, indokot adhatott erre neki.
Szép lassan megjött a mérőkerék is, majd besétáltunk a célba. Most már eléggé megcsappant a futók száma, és sancival is kiegészült a szurkoló csapatunk, így gyorsabban teltek az órák, bár belegondolni is szörnyű volt, hogy még csak a felénél tartunk.
berzsonak jól ment az éjszaka futás, hisz ebből a szempontból hazai volt neki a pálya, csak az a majd 100km. ne lett volna a lábában.
A magam részéről fél 12-ig maradtam kint, de nem akartam tovább erőltetni az ébrenlétet, így ledőltem 2 órácskát aludni.
Amikor fél 2 tájékán visszajöttem, akkor mondták, hogy berzsonak volt egy holtpontja, így meg is nyugodtam, hogy innen már csak futni kell úgy hallottam :)
Vixyke és Annamária elmentek aludni, így egyedül maradtam, hogy berzso elől elrejtsem az összes ülő alkalmatosságot, de szerencsére nem volt gond, rótta a köröket rendületlenül.
A következő pár óra teljesen elmosódott előttem, mert én is félkómásan üldögéltem és próbálgattam a takarót alaposan körbetakarni magamon, mert ellentétben a futókkal, ülve azért elég hideg volt.
A kefír-kóla-ropi kombináció előteremtése nem okozott gondot, bár lehet éberebbnek kellett volna lennem, hogy észrevegyem ez talán kevés.
Fél hatkor váltott vissza Vixyke ekkor elmentem lefeküdni, azt hittem, hogy beájulok majd az ágyba, de csak nehezen tudtam elaludni.
Amikor sikerült végre elaludnom, 6 órakor jött is az első telefon, hogy na hogy van berzso? Hát sokat nem tudtam mondani :)
Visszaaludtam, aztán 7 órakor jött a következő SMS, hogy 185 nap múlva lejár az egyenlegem, hogy az a rosseb enné meg, aki ezt ilyenkor küldi el....
Ha már így felébredtem, akkor úgy döntöttem, hogy akkor nekem ennyi alvás jutott a hétvégére, és lementem a bázisra, ahol berzso épp üldögélt, és a második holtpontját tartotta éppen.
Akkor és ott nem akartam mondani neki, hogyan néz ki, de még magam is megijedtem, mert ilyen szomorúnak, és elgyötörtnek még soha nem láttam.
Mondtam, hogy dőljön le egy fél órára, mert magamból kiindulva 1 óra alvás is sokat lendített az állapotomon, de ezt elvetette.
Aztán maradt a takarós bugyolálás, és némi kaja belediktálása, amit Vixyke sikeresen elvégzett, amíg én is elmentem reggelizni.
Bozóttal szemben 5 kör előny volt, így az egy óra pihenőt is lehetővé tett volna, de mire fél óra múlva visszaértem, addigra kirugdosták berzso-t a pályára.
Így maradt a másfél kör, amit berzsonak sikerült behozni 2 körre, ekkor már nagyon reménykedtünk benne, hogy összeomlás nélkül megmarad ez a 2. hely, és végül így is lett.
Sőt a végén sikerült "felalkudnunk" a 150 km-t 150 körre, és arra a kis szakaszra, ami a szurkolóbázisig volt. Persze a végén hiába várta már mindenki a megváltó sziréna hangját, az csak nem akart eljönni, és még a bázist is túlfutotta berzso, így sanci még pár száz méteren cipelhette a "finiser" széket.
Így esett meg az az eset, hogy még a 155 km-t is bő 200 méterrel meghaladta a mérőkerék által mért távolság.
Volt aztán nagy örömködés, Dzsidzsi is odajött, és nem igazán értette, hogy berzso miért nem akarja ölbe venni, hiszen máskor azonnal felkapja, ha odamegy hozzá :)
Jöttek sorba a gratulációk, és lassan eljött a felállás pillanata is. A mozgássérült igazolványt már első ránézésre megítéltem volna az alakításra :)
Aztán szép lassan összeszedte magát a hősünk, és kissé csoszogósnak tűnő, ámbátor elég stabil járást sikerült összehoznia.
A lépcsőnél azért megtorpant rendesen, és elgondolkodott az élet nagy dolgairól. A szintidő szorított, így végül csak nekidurálta magát, és felment az emeletre, ahol sikerült is rommá törnie a fürdőszobát, mert mindenbe kapaszkodott, ami elérhető magasságban volt.
A lefele történő megindulás sem lett rekordidős, de a rendezők is tudták, hogy nem lehet itt eredményhirdetésről szó 1 órán belül.
http://www.youtube.com/watch?v=Nqed07xf62YSzép lassan azért összegyűltek a népek és mindenféle tombola kezdődött, ami alaposan elhúzódott, de így az utolsó versenyzők is össze tudták szedni magukat, hogy mindenféle összesítésben kiállhassanak a pódiumra.
Én javasolnám a dobogó mozgólépcsővel való ellátását, mert azzal felezni lehetne az eredményhirdetés idejét :)
Az alaposan elhúzódó eredményhirdetés után mi a Nádasdy vendéglőben búcsúztunk Sárvártól, ahol remekbe szabott kajákkal pótoltuk, az elmúlt 30 órában felgyülemlett eléhezésünket, és elindultunk hazafelé.
Az összes fénykép:
http://www.freeweb.hu/olahtamas/100424sarvar/100424sarvar.html
