Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Olyan kretenek az ukranok, hogy eloszor egy honapig dolgoznak rajta hogy hidfot epitsenek a Dnyeperen, majd amikor elkezdenek tamadni Zaporizsiaban, akkor eszukbe jut, hogy robbantsuk fel a gatat, es majd ha kiszarad a mocsar, akkor majd akkor konnyebben kellneknat az embereik.
Platon! Nagy szarnlehet az oroszoknal, ha meggyoztek teged, hogy visszagyere hulyet csinalni magadbol. :)
... honnét tudod hogy mi lesz a harctéren cca:5-10-15 év múlva?
Ez a "trendkutatas" (veg)eredmenye lenne. Az pedig egy "tudomanyag". Ugyanis a fejlödes egy nemlinearis fazisban van eppen ... amihet (alapvetöen) mas jatexabalyok tartoznak ... az uj jatexabalyok kideritese pedig azert "letfontossagu", mert (különösen a hadiiparban) az (mar most is) a döntö mertekben meghatarozo tenyezö ... (az nem mind1, hogy egy iparag ~30-40%-t növekszik evente, vagy csak ~2-3%-t, különösen akkor nem mind1, ha a folyeámat pl. egy evtizeden keresztül tart). Aki "tudatlanul" probal a jövöbe lepni, az csak hibak halmazat követheti el ... Az nem mindegy, hogy haccsereg szamara hogy a ~2030-as, ~2040-es szintre hogyan kerül ... es azzal a szinttel a korserüekhez tartozik-e, vagy sem.
Persze, aki ezt nem latja, annak ez teljesen mindegy is ... (ott csak az szamit, hogy pl. van-e eleg teherauto, vagy bakancs ... esetleg törülközö). De aki a valos ertekeket figyelembe tudja venni, annak pedig nem minden mind1.
5let ugy tünik lesz eleg a jövöben (is) ... a közeljövöben egy fegyverrendszer kifejlesztese a mai lehetösegekkel kb, ~10 evet jelent ... es a kilatasai a harckocsik, repülögepek, katonak felszerelesek területen ... es a fantazia is +nyuxik. Persze (a mostani tapasztalatok alapjan) egy lenyegesen elosztottabb/decentralizaltabb rendszerek is könnyen elkepzelhetöek ...
(A következö ~10-20 evben fog megegyszer kb. az lejatszodni, ... ami az elmult ~10 000 evben törtent az emberiseggel ... es amit mi (altalaban) "civilizacio"-nak nevezünk ...)
Az árvíz orosz területen van, a viz lefut két hét alatt es utána az Ukránoknak egy védvonallal kevesebb amit le kell küzdeni. Plusz a gát felett már most alacsonyabb az víz szint, könyebb a támadó Ukránoknak átkelni. Semmi nem igaz abból amit írsz, a gát pusztulása csak és kizárólag az Ukránoknak segít. Nem véletlen hogy egy éve próbálják lerombolni a Te hangos tapsod közepette. Ilyen gyorsan elfelejtetted hogy örültél minden HIMARS találatnak a gáton?
Nézd értem hogy ideges vagy, ekkora NATO vereséget ami most van folyamatban még nem láttunk, de a kiabálástól nem lesz igazad.
A Möhne gát 40 méter széles, beton építmény volt az alapjánál, és 3 tonnás repülőről ledobott bombával rombolták le.
Ez ahhoz képest egy apró kis építmény, a vizi drónoknak gyerekjáték egy egy tonnás töltetet oda juttatni és gát leggyengéb pontján a zsilipeknáél és átfolyóknál a víz alatt robbantani. A többit meg elintézte a hidrosztatikus sokk, majd az áttörő víz szépen elmosta a tartását vesztett környező elemeket. Elég vicces vagy amikor egy folyón épített gátat egy szárazdokkhoz hasonlítasz :) Ha bármi fogalmad lenne a hidrosztatikáról akkor nem fecsegnél ilyen butaságokat.
De csak üvöltözd csak habzó szájjal hogy KRETÉN, meg LEHETETLEN, attól majd igazad lesz.
Amúgy emlékszel még mikor itt ünnepelted a UKRÁN HIMARS találatokat a gáton? Hello Alzheimer?
Ps.
Persze hazudozni se kéne, a brit romboló még a robbantás előtt áttörte a Nazairei szárazdokk kapuját, többé nem is tudták használni azt a dokkot a nácik. És ott nem volt a kapun rajta egy folyó nyomása, és nem is kellett egy több száz méteres íven tartani a folyót, ami ha rést talál elmossa az egészet. Ott gyorsan megtelt a dokk és annyi.
Annyit írtam hogy himarsal nem sikerült. Merthogy drónok voltak.
Talán azon kéne elgondolkozni mennyire le kell menni kreténbe ahhoz hogy valaki szentül magyarázza hogy nem az rombolta le a gátat aki korábban hónapokig próbálkozott vele.
MEGINT FULLBA TOLOD A KERETÉNT, AZ EGY DOLOG DE HOGY MINDENKIT ANNAK NÉZEL..
Ez a gát masszívabb volt a Normandie-szárazdoknáll aminek a zsilipkapujának az angolaok egy rombolót futtattak neki, a hajófenékbe bebetonozott robbanóanyaggal megtömve. Na az se pusztítota el, csak hazsnálhatatlanná tette tette a háború végéig...
Amikor az orkok tavaly Kijev mellett felrobbantottak egy 50 méteres gát zsilipkapuját több tonna obbanóanyagot használtak fel. Te meg be akarod adni nekünk, hogy max 500 kilós töltetű csónakok művelték ezt.. Bocs, de nem vagyunk olyan hülyék, mint a Pravda olvasói...
Gáttudomanyozás ... Itten eppen azt analizal(gat)jak, hogy belülröl, vagy kivülröl törtent-e a robbantas ... (ezaltal egyertelmüve valhat, hogy mi is törtent valojaban ... illetve ki is tette)?
Az amerikai kémműholdak nyilvánvalóan robbanást fedeztek fel a gáton 17:05:
Nem sokkal a dél-ukrajnai Kahovka-gát részleges megsemmisülése előtt a jelek szerint robbanás történt a gáton – írja a New York Times egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva. Eszerint az infravörös érzékelőkkel felszerelt amerikai kémműholdak hőváltozást rögzítettek a gáton. Ez robbanást jelez. Amerikai hírszerzési elemzők azt gyanítják, hogy Oroszország robbantotta fel a gátat - mondta a New York Times tisztviselője, de az amerikai hírszerző ügynökségeknek nincs szilárd bizonyítéka ennek alátámasztására. Kedd este átszakadt a gát, ami árvizet okozott a környező területeken. Ukrajna azzal vádolja az orosz csapatokat, hogy elaknázták, majd felrobbantották a vízerőművet. Másrészt Oroszország azt állítja, hogy a gátat ukrán ágyúzás semmisítette meg.
Hol írtam én hogy tüzérség volt? Ukrán vizi drónok voltak amiket folyás felől küldtek rá. Egy korábban partra futott és rossz helyen robbant.
Pont azt írtam hogy tüzérséggel korábban NEM sikerült nekik. De ugy vizi drónokból jól fel vannak szerelve és azokba kicsit több robbanóanyag fér. Amúgy nem a töltést robbantották fel hanem a zsilipet, és a víz elvégezte a többit.
Megfelelő táblázatok stb. nélkül csak sacc , feltéve, hogy a fal mögött udvar és nem föld van, közvetlen irányzással, 152-155 űrmérettel 10-20 vagy több, ugyanoda lőve. Megosztott irányzással ennek sokszorosa.
5, Tavaly hónapokig lőtték HIMARS-al a gátat az Ukránok, és a NATO fan klub hangosan éljenezve osztott meg itt minden egyes találatot.
Azt a nyüves gátat bármilyen tüzérségi eszköz lődözheti évekig, mire akkora lyukakat csinál, mint amik láthatóak a légifelvételeken.
Mielőtt cáfolod, gondold végig, hogy a ZMKA-s évfolyammunkám a burgerlandi (jois-i) erődrendszer rombolásának tüzérségi löveg-, lőszer- és időigénye volt, az erődök valós adatai alapján.
1, A gát alatti területen az ukrán oldalon az átlagos tengerszint feletti magasság 20-25m az Orosz oldalon 6-8m ennek következtében amíg a folyóparti Ukrán állások sértetlenek maradtak, addig az első orosz védvonalakat elöntötte a víz.
2, Pont ahogy 2014-ben elzárták a vizet a Krím lakosságának az Ukránok, most ezzel eltűnt a víz a Krímet és az Orosz ellenőrzés alatt álló területeket vízzel ellátó csatornákból, azaz vízhiány lesz az Orosz területeken.
3, Az Energodar atomerőművet és a gát feletti orosz állásokat védő víztömeg a töredékére csökkent
4, Az atomerőmű hűtése ellehetetlenült, Cold shut downba kell tenni az erőművet, ami az ukránoknak lehetővé teszi a fokozottabb tüzérségi támadást a környéken állomásozó Orosz véderővel szemben
5, Tavaly hónapokig lőtték HIMARS-al a gátat az Ukránok, és a NATO fan klub hangosan éljenezve osztott meg itt minden egyes találatot.
Én úgy gondolom hogy ez a fajta taktika amivel a NATO próbálkozott itt, kb ugyanaz ami már az oroszoknak se ment korábban. Ez a múlt.
A tüzérség és a harctéri felderítés óriást fejlődött. Ha páncélozott harcjárműveket egy tömegben bevetve próbálsz áttörni, akkor a drónok, műholdak, radarok (de főleg a drónok) jóval azelőtt kiszúrják hogy harcérintkezésbe tudna lépni, és a tüzérség ma sokkal pontosabb és halálosabb mint 50 éve. Ráadásul nagy tömegben állnak rendelkezésre olyan fegyverek, mint SPBE-D kazettás lőszer, amiből egy 9M55K1Szmercs/Tornado rakéta 5! darabot is visz, amik egyesével intelligensen megcélozzák és megsemmisítik a páncélozott célpontokat a sebezhető tetejük felől. Ráadásul a gyalogság is felkészülten várja őket, tudják honnan érkeznek milyen számban milyen irányból. És egy Javelinnek, vagy Kornetnek édes mindegy hogy T-34 vagy M1A2 SEPV3 érkezik, ha eltalálja, és eltalálja akkor a tank harcképtelen.
És akkor még ott vannak a drónok, helikopterek és csatarepülők is. Igaz ebből inkább csak az oroszoknak van.
A lényeg hogy a mobil harcászat ma már óriási veszteségekkel jár ha két nagyhatalom üti egymást mint itt a NATO és az Oroszok. Azt hiszem tiltó módon nagy veszteségekkel.
Marad a felőrlés, és a tüzérség. A tüzérek nagyon kapósak lesznek a következő években a világ hadseregeiben azt hiszem. Az oroszok mindenesetre támadáskor már a tankokat is mobil tüzérségi szerepkörben használják, és eléggé hatékonyan. Védekezésben pedig mobil tartalékként számolják fel az előretolt állásokban leragadt Ukránokat. Sokat mondó hogy az öt nap alatt a nyugati eszközeinek 8-10% elvesztő afu csak pár előrre tolt orosz állást tudott megszerezni a szürke zónában és még ott se tudtak megkapaszkodni, a beérkező orosz mobil tartalékok rendre kivetették őket.
A Ka-52 meg aratnak.
A legkínosabb hogy a támadó ékek fedezetére, legalább egy, messze nem ilyen célra szánt IRIS-T is előrre hoztak az Ukránok, és az Orosz tüzérség ki is végezte.
Majd első blikkre jönnek a hírek, hogy ilyen szar a leo, meg olyan szar a bradley.
Nem, mindegyik jó adott körülmények között, sőt az orosz tecnika sem szar.
Itt vagy a vezetők taktikája nem volt jó, vagy ennyit ért a gyorstalpaló átképzés, nem sajátították el megfelelően a harcjárművek kezelését harctéri körülmények között.
Ezeket a vasakat előbb kisebb manőverbe kellett volna tesztelni, tapasztalatot szerezni.
Öt nap alatt cca 100 páncélos harcjárművet vesztettek az Ukránok, köztük Leopard tankokat is. Tekintve hogy cca 1000-1200 ilyen járművet kaptak, a cca 10% veszteség az első öt napban elég durva.
Ráadásul még el sem érték az első erődvonalat, a harcok az előrretolt orosz állásoknál zajlnak.
Egy kis gyüjtemény 74 vizuálisan azonosított Ukrán veszteség.