Talán, feltéve, ha értelmes beírások vannak, lehet a gondolkodás iskolája is. Esetleg.
Ha visszaolvasol, megállapíthatod, hogy korábban tárgyszerű beírások születtek. Értem, hogy nem értesz az itteni témával egyet, de akkor mért kínzod magad itt? Emlékszel a kukoricaistenes felvetésemre? Légy szíves a magyisból világosíts fel.
Írj ellenérvet, mérlegelem és van miről döntenem. De egyenlőre, még semmire, hangsúlyozom semmire nem adtál tárgyi választ. Legalább azt a magyis dolgot fedd fel. Vagy, hogy miből gondoltad, hogy az vagyok.
Nos Hirtius, aki Caesar galliai háborújának utolsó és befejezetlen fejezetét is kiegészítette, nagyon csodálta, hogy milyen kitűnő és hibátlan mű. (Már ha létezik, ugye. :) ) A kortársak nehezteltek C.-ra, hogy nem teljesen pontos a történeti mű, saját tetteit illetően vagy szándékosan, vagy a megbicsakló emlékezett miatt pontatlan.
" A FORRÁSOKRÓL – ÁLTALÁBAN
N. A. Morozov, a kiváló orosz enciklopédista nyomán rövid ismertetéssel kezdeném e második részt. Ugyanis nem szoktunk elgondolkodni az életünket meghatározó három fogalom a hit, a meggyőződés, és a tudás különbözőségéről, tudat alatt azok átfedik egymást, sőt egymást helyettesítő fogalmakká módosulnak.
Kezdjük a tudással: a legklasszikusabb példa a kétszer kettő az négy, hiszen mindig, mindenhol igaz. Az, hogy a Föld gömbölyű, nem tudás, hanem meggyőződés, hiszen azt csak rávezetéssel (a kikötőből távolodó hajó, árnyéka a Holdon, stb.) értelmes meggyőzés hatására építettük be magunkba, mint tudást. Amikor földrajzkönyvekben azt olvassuk, hogy a déli féltekén létezik egy ország – Ausztrália – nem vonjuk kétségbe, nem igényeljük annak matematikai, vagy logikai bizonyítását. Hiszünk a leírásoknak, és tudásként raktározzuk el. Természetesen óriási előnye Ausztráliának, hogy bárki, bármikor személyesen is meggyőződhet annak létéről, ha odautazik.
Vegyünk egy más esetet. Azt tanítják nekünk, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt élt Földünkön Julius Caesar. Sírjáról nem tudunk semmit, hol van, hol volt, egyáltalán hová temették, miért tűnt el? A róla szóló legrégibb leírások (kéziratok) legfeljebb ezer évre visszamenőleg követhetőek, tehát ugyanakkora űr (ezer év) van halála és első „forrása” között. Ez már nem különösen meggyőző, hiszen az első ezer év nem túl megnyugtató számunkra a folyamatos, egyenletes, pergamengyártás, iratmásolás, megőrzés, stb. szempontjából. (Nem mintha a 20. század, háborúival, könyvégetéseivel, sokkal jobb lett volna.)
Természetesen ez nemcsak Caesarra vonatkozik, hanem az emberiség teljes írásban (papíron, papiruszon pergamenen) rögzített történetére. Ha ehhez hozzátesszük, hogy megbízhatóan csak a könyvnyomtatás feltalálása óta (15. sz.) rendelkezünk írásos emlékekkel, sokkal rosszabb a helyzet. Úgy szokták magyarázni, hogy a könyvnyomtatás szükségtelenné tette a vagyonokat érő kényelmetlen kéziratok további megőrzését…
A legnagyobb jóakarattal sem nevezhetünk egyetlen fennmaradt forrást, oklevelet 9. század előttinek. (Az egyetlen különleges kivétel – régészeti lelet – a „Kumrán tekercsek”.)
A források egymáshoz hasonlítgatása, forgatása, visszafelé olvasása, nem hozhat meggyőző eredményt. A forrásokban található anakronizmusok tömege elárulja egy mű hamisított voltát, de a tudósok nem sietnek feltárni az újabb és újabb hamisítványokat, hiszen jól gondolják, hogy ezzel maguk alatt vágják a fát.
Ettől természetesen még létezhetett Caesar, de az időszak már esetleg más korra esett.
Mivel nem tudjuk időutazással leellenőrizni az adatok hitelességét, az ilyen tudás a régiekről nem több mint hit! ( Legalábbis a késői írások alapján.)Ez vonatkozik Jézus Krisztusra, Julius Caesarra, Augustus császárra, de még „Nagy Károlyra” is. "
56. ... Ránk maradt még Az analógiáról és az Anticato című, két-két könyvből álló műve továbbá Utazás című költeménye. Ezek közül az első mű két könyvét az Alpokon átkelőben írta, mikor Innenső -Galliából hivatalos igazságszolgáltatási körútja befejeztével hadseregéhez visszatért; a következő kettőt valamikor a mundai csata idején, a legutolsót pedig az alatt a huszonnégy nap alatt, mikor a Városból Tulsó-Hispániába utazott.
Egy kis idézet;
"Befejezésül szabad fordításban megadnám Morozov – és mindannyiunk – imáját Julius Caesarral kapcsolatban:
„Hisszük, hogy mindaz amit Rólad tudunk Ó Isteni Julius, a tiszta igazság, és hisszük, hogy a Neked tulajdonított „Gall háború” könyvet Te is írtad.”
Mint tudjuk a gall háborút Caesar gyolcstekercsekre írta.
A hadtáp nagyon le lett ettől terhelve. Viaszkos tábla szóba sem jöhetett, mert nem volt elég szekerük...
Honnan tudod? Ott voltál? Melyik forrást fogadod el? Eddig az volt a nehézség, hogy nem fogadtad el a nem eredetiben fennmaradt forrásokat. Most melyik lett jó?
varhun: A nem dokumentált korok görög, vagy latin szavak hangsúlya, ejtése egy fikció, mint a csillagos finnugor "ongur"(tíz nyíl) szó... Úgy hallottam, szereted a csillagászati hasonlatokat :) Szóval az is ugyanilyen "fikció", amikor a tudomány az égen látható parányi pöttyök helyett sokmillió kilométerre levő hatalmas fortyogó tűzgömbökről beszél. Aki nem érti az analógiát, nem érti a tudományos megismerés működését (tök mindegy, hogy fizika, biológia vagy éppen nyelvészet), annak csak azt tudom mondani, hogy "A hiba, kérem, az ön készülékében van!".
--- LvT: A diszkutálást én még csak tárgyas igeként hallottam. Esetleg a "gyere, diszkutáljunk egy kicsit" forma kivétel ezalól, ld. még Megfôzök és kigombolok :) .
Nem, ez nem helyesírás. Ez két alakváltozat, amelyek közül valóban a diszkutál a bevettebb, de az archaikusabb s-ező ejtésváltozattal sincs semmi baj. "
Nem és nem! Itt írásról van szó! Tőlem úgy ejti ahogy akarja LvT a diszkutál-t ahogy akarja, de írni csak így lehet.
Bakos Ferenc: IDEGEN SZAVAK SZÓTÁRA, 1983, 191. oldal!
Nem, ez nem helyesírás. Ez két alakváltozat, amelyek közül valóban a diszkutál a bevettebb, de az archaikusabb s-ező ejtésváltozattal sincs semmi baj. (Persze, mondhatsz sors helyett szorszot is, meg paradicsom helyett is paradicomot.) Az, hogy egy helyesírási szótár valamely alakváltozatot feltüntet vagy nem, valóban állásfoglalás, de nem helyesírási, az biztos. Nincs (és per definitionem) nem is lehetséges olyan helyesírási szabály, amely arról szólna, hogy k előtt csak s vagy sz lehet. (Ez ugyanis azt jelentené, hogy nincs önálló /s/ és /sz/ fonéma a magyarban, ezek csak egymás allofónjai.) Ja, és még egy megjegyzés: egy vitában a másik nyelvhasználatával való kötekedés az önnön szellemi gyengeséged legnyíltabb beismerése. A tényr régóta tudjuk, a beismerést köszönjük.
