Én magam nem rajongok a Waters féle dolgokért, és igen, a Final Cut fura egy lemez. Ennek ellenére van benne valami. (Nem is tartom PF lemeznek, annak tarom ami. RW lemez a PF által előadva.)
a középrészben van még pár plusz akkord, de attól még bőven tábortűzkonform dalocska, én szeretem, mert aranyos. de ezt egyébként nem gitárhősködési, hanem fuvolahősködési okból csináltam (két nappal előtte kaptam kölcsön egy olyat, ez meg praktikus darab, A mollban lévén).
én ott voltam, és ennek így utólag is nagyon örülök.
Az elején kisebb tumultus volt a jegycserék (a kevés néző (kb.4ezer) miatt átvariálták a színpadot, keresztben volt végülis), és a 3D szemüvegek kiosztása miatt.
De így is elkezdődött kb. fél kilenckor.
Best of műsor volt, szerintem jól összeválogatva.
A hangminőséggel és hangerővel én elégedett voltam.
A látványt is teljesen kielégítőnek találtam.
A zenészek szépen játszották a PF dalokat, mint laikusnak, nekem nagyon tetszett amit hallottam.
Az énekesek előtt le a kalappal.
Egy rövid szünet közbeiktatásával 23 óra körül lett vége a koncertnek.
Felmerült a kérdés, hogy a közönség egy ilyen előadáson a zenének, vagy az előadóknak tapsol-e.
Mivel én a PF zenéjével nem most ismerkedtem meg, bizony az aussieknek tapsikáltam.
Ezúton is köszönöm nekik ezt a szép estét.
Sajnos a Sportaréna most is bebizonyította számomra, hogy a tervezője nem túl sokat ücsöröghet ilyen helyeken, mert ellenkező esetben biztosan kényelmesebbek lennének a székek! :-(
Időközben láttam, hogy nem feltétlenül kell ezekkel a nehézkes web -es oldalakkal küzdeni, szinte minden nagyobb városban van olyan hely ( jellemzően IBUSZ iroda ), ahol lehet jegyet kapni. Emberke bemegy, elmondja mit szeretne, megbeszélik hova mennyiért vannak jegyek, megköttetik a biznisz, fizet, jegyet kinyomtatják és a kezébe nyomják, viszlát. Max. 10 perc.
Én eddig csak 30000 és 25000 Ft-os jegyekről tudtam. Pedig figyelgettem a netet, de két nappal ezelőttig nem láttam utalást arra, hogy lennének olcsóbb jegyek is. (Igaz, hogy 2-3 hónapja nem néztem ez ügyben a netre, mondván úgysincs rá pénzem, akkor meg minek csorgassam a nyálam?)
Hát így jártam, akkor nem fogom látni a koncertet...
én 16500-ért vettem, közvetlenül a jegyeladás beindulásakor.
Később is ugyanennyiért kaptam még.
A színpaddal szemben a legfelső sorba szólnak a jegyek.