Más-más szempontból, de egy cél érdekében nagy szükség lenne Hornyák és Zácsik tudásuknak megfelelő formájuk állandósításához ill. visszanyeréséhez. Nagyot léphetnénk velük előre, hazai és BL szinten egyaránt. Szeretném hinni, hogy mindkettőjüknek sikerül majd valamikor elfeledtetni a szurkolóknak okozott korábbi csalódásokat. Csibe viszont láthatóan máris jó úton halad, ha akarja övé a jövő. Mikor a két "gyerekkel" a jobb szélen belevágtunk a szezonba, nagyon tartottam tőle, hogy kevés lesz. Mára azt gondolom, messze-messze nem a jobb szél a gond. Sokkal inkább az acélos lövőteljesítmény teljes hiánya. Ezt a közeljövőben Dodó, Szani, Jovanovics, valamint Monori Orsi (ha hagynák) emelheti magasabb szintre. Ide zárkózhat még nem mellékesen Bíró Blanka klasszissá válása. Külön-külön már minden poszt bizonyított alkalmanként, de ha egyszer több, vagy akár minden csapatrész kiválót nyújtana... Na, akkor jön el számunkra a F4!
Ezúttal a szakvezetést szándékosan kihagytam, most csak a játékos oldalról álmodtam.
A Ferencváros hétvégi győzelmének a Bajnokok Ligájában Hornyák Dóra volt az egyik főszereplője – saját véleménye szerint is ideje volt, hogy jól játsszon. Utazás egy átlövő gondolatainak mélyére.
Hornyák Dóra még épp csak elmúlt huszonöt éves, de már túl van egy pályafutásra való kalandon – ez történik, ha valaki korán kezdi, és már tizennégy évesen gólt lő a női kézilabda NB I-ben… Volt ő már az év ifjúsági kézilabdázója (kétszer is), a Bajnokok Ligája-győztes Győr sérülésből lábadozó tagja és leendő kulcsembere, majd elfeledett-elengedett tehetsége, aki kis kitérővel végül a Ferencvárosnál kötött ki lassan két éve azzal, hogy most már tényleg befutja azt a pályát, amelyre azóta hivatott, hogy elindult Nádudvarról, szó szerint a birkanyáj mellől, merthogy a nagypapája még juhászként kereste a kenyerét. Aztán ez néha összejött (volt, hogy a Fradi az ő nyolc góljával verte meg a Győrt), aztán néha kevésbé, mostanában pedig inkább nem, mint igen. Szombaton aztán a Metz elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-középdöntős mérkőzésen a második félidőre beállva öt gólt lőve főszerepet vállalt a Fradi fordításában, a franciák 28–25-ös legyőzésében. „Jó, mondjuk eléggé itt volt az ideje… – sóhajtott fel Hornyák Dóra a szokásos utánozhatatlan öniróniájával. – Az idényben még nem volt jó meccsem. Hogy miért? Hát figyelj… Nincs önbizalmam, nem lövök eleget kapura, és bátortalan vagyok. Csak ezért.” De azért miközben olyan szenvtelen, természetes hangon sorolta a saját hibáit, mintha csak úgy, futólag beszélne valami távoli ismerősről, kiderült, Hornyák Dórát azért nagyon zavarta, hogy egyre kevésbé ment neki a játék. „Már nem vártam a meccseket, az volt bennem, hogy megint szenvedni fogok, rosszul játszom, és pocsék élmény lesz az egész, amitől persze általában az is lett – vallotta be. – Amikor másfél éve a Fradiba kerültem, még nem volt gond, aztán szép fokozatosan építettem le magam. Ezt a helyzetet csak én oldhattam meg – amiben Elek Gábor segíthetett, abban segített, ám végül az én fejemben dől el minden. És most úgy voltam vele, ebből elég volt: ha már le kell hogy cseréljenek, akkor azért legyen, mert ellövöm a labdákat, és nem lesz belőlük gól, ne azért, mert meg se próbálom. De miután Metzben beálltam a szünetben, az első lövésem bement, és utána még néhány – végre ismét élveztem a játékot, és azt, hogy bízom magamban. A meccs után mindenki gratulált, mondtam is nekik, hogy látjátok, most múltam huszonöt – eddigre értem be.” Már csak az a kérdés, hogy a 19-szeres válogatott átlövő (karrierjének alakulásáról az is sokat elárul, hogy miközben mintha mindig kerettag lenne, húszszor sem lépett pályára a nemzeti csapatban) valóban most érett-e be, vagy csak kijött neki a lépés Franciaországban. „Bízom benne, hogy most már maradok ez a Dodó – reménykedett Hornyák. – El kell engednem, ami eddig volt, és tavasszal mindent beleadni. Tudom, mire lehetnék képes, és azt is, hogy már nem vagyok tizennyolc, hogy ha valami nem sikerül, megsimogassák a buksimat, aztán menjünk tovább, de ez nem bénít meg – éppen hogy motivál. Az a lényeg, hogy az önbizalmam megmaradjon, mert védekezésben is olyankor ragad el a lelkesedés, és hozok rossz döntéseket, mikor nem hiszek abban, hogy meg tudom állítani az ellenfelet, és ettől támadásban is elbizonytalanodom, hiszen utána mindjárt megint menni kell vissza védekezni… Szóval szeretném most már így folytatni.” Hiszen elvileg Hornyák Dóra képes erre – és akkor annyi kacskaringó után egyenes szakasz következhetne a pályafutásában
Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője is elégedett volt Hornyák Dórával Metzben – mondjuk, meg is volt rá az oka. „Nagyon jól szállt be a meccsbe. Az volt a döntő, ami nála mindig, hogy most bátran elvállalta a lövéseket – mondta a szakember. – Szinte minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy nagyon jó játékos legyen: az ereje és a lendülete, a robbanékonysága, a motivációja, a mentalitása – az határozza meg a játékát, hogy egy adott napon mer-e igazán bátran vállalkozni támadásban, és hogy mennyire tud higgadt maradni védekezésben, mert ott néha nagyon magával ragadja a lelkesedés. Az elmúlt egy éve valóban nem volt az igazi, de a lehetőséget mindig megkapja a bizonyításra, hiszen ritka az olyan mérkőzés, amikor nem tölt a pályán legalább fél órát, és amikor olyan önbizalommal játszik, mint most Metzben, akkor nagyon nagy értéke a csapatnak.”
Faluvégi Dorottya: „Nagyon élveztem a meccset, jó volt a pályán lenni, jó volt együtt lenni a többiekkel, és jó érzés volt, hogy én is hozzá tudtam tenni a győzelemhez, és hasznos tagja voltam a csapatnak. Profi közeg a miénk, amelyben egy huszonnyolc éves játékos számára természetes, hogy meccsről meccsre jól teljesít, nekem viszont fiatalként még hullámzó a játékom, és hiába tudom, hogy türelmesnek kell lennem, ez nem egyszerű. De szép lassan helyreáll a rend az én kis világomban: most már várom a lehetőségeket, nem félek, ha megkapom a labdát, még akkor sem, ha egy francia válogatott kapus áll velem szemben, mint Metzben. Remélem, sikerül is így folytatnom.” (Bálint Mátyás, NS, 2017. január 31.)
GONDOLT RÁ, HOGY VISSZAVONUL (NS, 2017. január 27.)
Zácsik Szandra még a befejezésen is elgondolkodott, amikor kiderült, hogy újra műteni kell a vállát, de ismét visszatért, és már a Bajnokok Ligájára készül.
Jó volt a pályán lenni? Az egész szezonban ez volt az első meccsem, képzelheti, milyen boldog voltam – mondta Zácsik Szandra, az FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott átlövője, akinek a vállát (pontosabban a bicepszét) szeptemberben műtötték meg, és kedden, az MTK elleni bajnokin tért vissza a pályára. – Izgultam, az tény, de Elek Gábor mondta is, hogy elsőre csak tíz percet kapok majd, és annyi elég is volt. Visszajöttek a régi mozdulatok? Egyáltalán nem, tiszta ügyetlen voltam. Sok volt az a kimaradt négy hónap. De edzéseken már egyre jobban megy minden, szóval majd csak belejövök. Félti a vállát? Szerencsére nem, sőt a csapatban is mindenkinek azt mondom, hogy ne kíméljenek, ütközzenek nyugodtan, mert a meccseken is ez lesz, nem árt hozzászoknom. Végül is a visszatérésekhez is hozzászokott – hirtelen nem is tudom, hányadszor beszélgetünk arról, hogy hosszabb kihagyás után ismét pályára lépett. Ne is mondja! Honnan merít erőt az örökös újrakezdéshez? Hogy mondjam… Muszáj csinálni. Amikor túl vagyok egy műtéten, és ott tartok, hogy elkezdem a gyógytornát, bármennyire is idegesít, hogy az elején csak ilyen béna gyakorlatokat tudok végezni, azokat is nagyjából csak fekve, rendesen kell dolgoznom, hiszen ha feladom, semmi értelme az egésznek. Volt, amikor elege lett az egészből? Amikor ősszel kiderült, hogy ismét fel kell nyitni a jobb vállamat, amelyet már többször megműtöttek, erősen elgondolkodtam, hogy talán abba kellene hagyni. Nem tudták, mi a baj, miért fáj, csak annyit tudtunk, hogy kés alá kell feküdnöm – akkor megfordult a fejemben, hogy ezt talán már nem akarom. Aztán mikor kiderült, hogy nem a szokásos probléma újult ki, hanem „csak” a bicepszem szakadt le majdnem a helyéről, azt sem tudtam, ez most jó hír vagy rossz. Egyrészt nagyon kómás is voltam a műtét után, másrészt nem is bírtam hová tenni az egészet. Amikor kezdtem felfogni, hogy mi van, azért megnyugodtam, hogy ebből még vissza lehet jönni. De nem volt könnyű. Mi volt benne a legnehezebb? Az első három hét, amikor fel volt kötve a karom: ballal főztem, ballal emelgettem a kislányomat – mondjuk szépen meg is erősödtem. De aztán csak beindult, és amikor végre labdával dolgozhattam, Dorkának, a gyógytornásznak fel is tűnt, hogy mennyire mosolygok. Sokat köszönhetek neki egyébként – gyönyörűen rendbe rakott. Amikor újrakezdte az edzéseket, már simán ment minden? Á, az sem könnyebb. Már csinálnál mindent teljes erőbedobással, hiszen nincsenek fájdalmaid, de az orvos még nem engedi, mert sokkal rosszabbat tehetsz vele magadnak. Türelem, türelem, türelem… De a szülés után már volt alkalmam beleszokni, hogy türelmes legyek: amikor elkezdtem edzeni, lassú voltam, körülményes, mint aki elfelejtett mindent, amit tudott – szinte meg sem tudtam mozdulni. Aztán abból is kijöttem néhány hónap alatt sok munkával. Szóval most annyiból nyugodtabb vagyok, hogy tudom, mivel jár ennyi kihagyás, és nem izgulok. Szép fokozatosan játékba kell lendülnöm. Már szombaton Metzben is szórhatja a gólokat? Azért a Bajnokok Ligája más. De ha úgy alakul, meg fogom próbálni. Gábor azt mondja, hogy ne menjünk fejjel a falnak, és én is tudom, hogy idő kell még – de azért én már mennék és lőnék… A kislánya, Hanna szurkol már? Igen, az apjának. „Hajrá, Tatabánya! Hajrá, apa!” – most ez a sláger. De ez sem rossz.
nem szokott nagy képű lenni max. átesik a ló túloldalára. ;)
jó lenne már 1x megérni, hogy nem adunk 20 perc előnyt az ellenfélnek, hanem a 10. percre már tudatosítjuk az ellenfélben ki játszik otthon és ki a jobb csapat. Na meg az 5. percre meg legyen a 3. sárgalap. ;)
"A bajnokin is csak azt hallani, hogy ide mindig hülyéket küldnek."
Nem nehéz, hiszen minden jv-t hülyének tart a szurkolók nagy része. Azok a szurkolók, akik jó eséllyel a szabályok nagy részét nem is ismerik. Igaz ez minden pályára, nem Fradi sajátosság.
Nem értem a bírók miatti aggodalmat. Nem mindegy , hogy 10-el vagy tizenkettōvel nyernek a lányok? Ha már a német listavezetőt az Érd nyolccal verte,ezt a THC-t a Debrecennek is vernie kellene,legalábbis otthon!
Ezt most magamra vettem, ha nem nekem szólt, akkor bocs. Akár tetszik neked, akár nem, bármikor megtehetem, hogy "nem örülök" egy bírópárosnak. Ami mást meg belelátsz, az a te problémád.
