Keresés

Részletes keresés

ekide Creative Commons License 2002.05.15 0 0 59
Szia Bala!
Én is régen írtam, de most írnom kell, hogy elmeséljem, hogy milyen egy disznó a kutyám.
1. A nyáladzás a tetőfokára hágott. Valami rettenetes. Ül az utcán, és hatalmas cipőfűzők bújnak ki a szájából. Szinte mintha egy nyáltócsa közepén ülne. Most a kocsiba egyáltalán nem lehet beültetni, mert az valami rettenet. (Ezt most visszaolvastam, és mivel elég gusztustalan amit írtam, elsősorban Thor figyelmébe ajánlom. :o)))) )
2. Szőr. Valami hihetetlen mennyiséget porszívózok föl minden egyes nap. Cipőben, szőnyegben, ágyban, kajában száll, repdes, bújkál a szőr. Mint olyan. Tragédia.
3. Korai kelés. Korai?? Embertelen, kutyátlan, hihetetlen. Régen hihetetlen büszke voltam a bundásomra, mert mindenki csodálkozott, hogy hétközben elég volt 7 óra után levinni, de soxor előfordul, hogy 9 órakor mentünk le először. Ő úgy aludt, addig, amíg én. Meg sem mozdult. Nahát most???? 4:45, 5:00, 5:30. Valami embertelen időpontok. (Legalábbis számomra.) Kutya az ilyen????? Mivel a velünk szemben lévő lakásban lakik a márkatársa, aki a legjobb cimbije, így most akkor kel, amikor a Roger. Ő eddig is nagyon korán kelt, nahát az én Edőm szolidaritásból engem is felkelt hajnalban. Ez pusztán azért marha idegesítő, mert pl. ezen a héten délutános vagyok, és most is 5-kor felkeltett.
Ez a vedlés valami borzalmas. Eddig is fel-fel bukkant a ruhámon jónéhány fehér szőrszál, amitől a munkahelyemen szabadultam meg, de ez valami tragikus. Csimbókokban hull a szőre. Mondjuk most nagyon sok kutya van így. Az lenne a legjobb, ha csak az utcán hullana. Lenne a kapun valami extra nagy porszívó, az kiszippantaná a kóbor szőrőket. Ja, és ha már így szárnyal a fantáziám, akkor lehetne egy basset alvázmosót is beépíteni az ajtóba.
Na, most hirtelen ennyi hülyeséget tudtam írni.
Írj, hogy mi van veletek!!
Új autóka? Tudod, a Pick téliszalámival Picassót nyerhetsz!! :o)))) Fizetett a biztosító?
Ti hogy oldjátok + a nyaralást? Samuilag gondolom, mert gondolom a gyerekeket nem hagyjátok itthon. :o)))) Tudsz valamit a kutyapanziókról? Valami megbízhatót esetleg?
Írj! Esetleg fotó? :o)
Szia!
Pusszantás, nyáj(l)as üdvözletem Samunak!
Ekide
Előzmény: Sir Balambér (58)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.05.07 0 0 58
Hahó!! Szia Ekide,
1000 bocs, régen írtam (igaz minden nap 3x is megnézem ki írt :D)
Minden rendben, tényleg volt némi eltévedés, és valszeg marad is ez az állapot, de lagalább autókérdés asszem (megnyugtatólag?) lezárulni láccik. Ma voltunk Samuval tervszer? megel?z? karbantartáson. Doki bácsi egészségesnek nyilvánította. Körömvágás és b?zmirigy (instant basset eszencia) tisztogatás is volt. Egész jól viselte. Kölyökkorában ?f?méltósága is sokat liheget, csupa nyál volt körülötte minden. Mostanában már megfontoltabb, bár ugyanolyan gyorsan képes elt?nni ha akar.. Szóval lihegés normális, azt jelenti sokat mozog és melege van. Legalább nem életunt és nem túlsúlyos. Azt hiszem sok a kövér Hund..
Amikor jó ebünk ?zöbe vette annó a vadat (newl, macska, fácánd) még a nyelvét is elharapta az igyezettöl, hogy egyszerre lihegjen és üvöltsön. Normális dolog.
A múltkor 2 napra egyedül maradtam otthon. Els? éjjel mint rendesen kizártam a hálószobából és nem költöztem le a padlóra hozzá. Hogy mekkora balhé volt. Csak azért nem tört be az ajtón az üveg, mert már a múltkor betörte.. Beengedtem a sunyi malacot. Reggelig gyakorolta a padlón a jókutyaság erényét, utána nem bírta ki, fel kellett másznia (lopakodnia) a hitvesi ágyra közvetlenül a fejemhez. Alig tudtam lepiszkálni. (Nejem szelleme lebegett felettem. Kellemetlen megjegyzéseket téve, észrevételezve, ebem jeleket tett nem megengedett helyekre) 10 perc múlva az ágy túlsó végén próbálkozott.. Ilyenkor szoktam mondani, hogy "az én kutyám". :)

Pusszantás mindenkinek :)

Én

Előzmény: ekide (56)
hpotterina Creative Commons License 2002.05.05 0 0 57
Sziasztok!
egyenlőre én is ebtelen, azaz csak félig meddig mert a szüleimnél röpke 1oo km van egy golden retriver kutyusom, de nagyon szeretnék egyet magam mellé is, nem tudom, meddig tudok józan maradni, hogy nem szabad, mert szőrös, mag egyedül lenne meg ilyenek. Igazából csak a kuty betegség miatt írok. Mert ha jól gondolom ua. a baj mint ami nálunk volt. Kihulott a szőr, főleg a pocakjárólés állandóan csak nyalta, már szinte fekete volt, meg néha még egy kicsit véres is. Mi is vittük rengeteg dokihoz, telenyomták szegényt mindenféle gyógyszerrel, olyan erős gyógyszert adtak neki (szegény csak 1 éves volt) amitől én mint 16 éves ember 2okg-t híztam, borzalmas volt odaadni az ebnek, de teljesen meggyógyult emíg szedte..., aztán abba hagytuk és visszajött. Egy a lényeg kinőtte, és már semmi baja. De nekünk is mondtak mindent allergiás a virágporra, kajára, vegyük ki a méhét és stb. Volt valami fehér kenőcs ami jót tett neki.Úgyhogy optimizmus!
ekide Creative Commons License 2002.05.03 0 0 56
Sziasztok! Szia Bala!
Igaz nincs semmi baj, csak a munka birodalmában eltévedtél? Én is régen voltam, itt is sok meló volt. Samu? Jól van?
Edőkém drágám nagyon jól van. Most hogy jött a meleg, elég hyperaktív lett. Valami rettenetesen sokat játszik, mindig le akar menni, aztán a fáradtságtól összeesik a lift előtt. De legalább ilyenkor este nincs vele baj. Van hogy annyira fáradt, hogy kézben kell kivinni a szobából.
Én nem tudom Bala, de ismerek néhány márkatársat, akik tricolorok, de azoknak nem lóg a nyelvük állandóan ha lent vagyunk. Edőkének egyfolytában kint van a méter hosszú lapátnyelve. Ez csak az én kutyám jellegzetessége, vagy lehet hogy a bicolorokra jellemző? A Samu hogy van nyelvügyileg. Így félrecsapva lóg a térdéig. (Na jó, a térd egy kicsit túlzás.) De félek, hogy egyszer elharapja vagy ilyesmi. De a tricoloroknak miért nem lóg ennyire?
Thor: Egyébként tényleg szinte mindenen jót lehet mosolyogni amit csinál. Szegénykém még akkor is mókás, amikor hány. Az az öklendezés elég mókás. Persze ilyenkor sajnálom az én drágámat, de olyankor az akció után a megsimogatom a pocakját, és megmondom neki, hogy nincsen semmi baj, kivételesen nem csinált rosszat. Olyan hülye pofákat tud vágni, lóg a bőre mindenhol, de legalábbis néhány számmal tényleg nagyobb. A fülén gyűjti ilyenkor a virágszirmokat, ami leesik a fákról. Csupa fehér pötty a füle. Állandóan simogattatja magát, dugdossa a fejecskéjét a kezünk alá. És persze csöpög a nyál a fejemen, ha egy szeretetteljes csókot kapok tőle.
Bala: miért csak most gyakoroljátok a póráz nélküli sétát? Eddig csak pórázon sétált? Dehát már nem annyira fiatal.
Edőt is meg kellene fürdetni, csak most nincs igazán kedvem. A fürdetés után fel kell az egész lakást mosni, mert vizesen rohangál mindenhova, teljesen meg van zavarodva ilyenkor.
Hétvégén megyünk a telekre, ott kiszaglássza, meg kirohangálja magát. Csak kár, hogy ott nincsenek kutyacimbik.
Ha lesz egy kis időd, küldesz a Samuistenről képet? (Talán ebben a hónapban előhívanunk mi is egy tekercs filmet, ahol már nagyobbacska a jópasikutyám.)
Most talán befejezem. Hétfőn benézek megint.
Pusszantás az isteneknek, és természetesen fültővaki.
Sziasztok, jó hétvégét.
Ekide :o)
thw Creative Commons License 2002.05.03 0 0 55
Haliho!

A baratom folyton nyaggat egy bassetert, csak mar igy is ket kutyank van. En is kerek szepen fotot, ha lehetseges idegeneknek is hozzajutni!

Előzmény: ekide (52)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.04.26 0 0 54
Nagyon egyszer?en. Sehogy. :) Ezen a dögön állandóan vigyorogni kell.. Mostanában a póráz nélküli sétáltatást gyakoroljuk. Eddig 6:2 -re vezetek. (6 alkalomból 2x végz?dött az eksön fürdetéssel). Nem volt otthon semmi spéci kutyaszer, úgyhogy a gyerekek nemcsíp? nyugytató hatású babafürdet?jét kapta. Egész jó kutyáknak is :). És az az illat.. Igaz utána úszik a lakás, mivel nincs türelmem hajszárítóval kínozni (magamat).
Thor Creative Commons License 2002.04.25 0 0 53
Kösz szépen mindkettőtöknek, megkaptam! :)) SZméletlen az Állat! :))))))))) Nem tudom, hogy a Bassettulajdonosok hogy bírják ki folyamatos röhögőgörcs nélkül :)
ekide Creative Commons License 2002.04.25 0 0 52
Kedves Thor!
emilben elküldtem a fotókat, hogy Te is +csodáld a mi nyálkirályistenünket. Edi Basset juniort! :o))) Erre az emilcímre, amit itt +adtál. Nehogy kimaradj a legnagyobb esztétikai élményből, amit 1 csupagöcsörtlábú csőtestű pici basset okozhat. Itt még nem igazán bassetes, itt még bájos, a púp sincs még a feje tetején meg még nem zoknis, mint most, de a koszgyűjtő lapátfületi már itt is nagyok. (Fülfesztáv: 63 cm) :o)))))) Néha repülőset játszom vele. Persze a hangokat én adom ki hozzájuk. :o))))))))))
Most dolgoznom kell 1 kicsit. Jövök ám!
Szia!
Ekide
Előzmény: Thor (51)
Thor Creative Commons License 2002.04.24 0 0 51
Nekemis! Nekemis! Nekem ménem mutatjátok meg az ebeket? Küldjemár el valaki, vagy te Iker biztosan értesz ahhoz, hogy hogy kell ide feltenni a képeket.
Sir Balambér Creative Commons License 2002.04.23 0 0 50
Szia Ekide,
Köszi a fotókat. Gyönyörü az eb. Samu már olyan rég volt ekkora.. Most én is rohanásban vagyok, majd holnap du. bepótolom.
Szia és dögönyözéseim Ed?nek :)
Én
ekide Creative Commons License 2002.04.19 0 0 49
Szia Bala!
Nos, igen. Ők tudnak a legjobban "én ezt nem értem..., és én itt sem vagyok... nem értem hogy mit beszélsz..." arcot vágni. Annyira tud sunnyogni, hogy az hihetetlen. Ronda módon visszaél azzal, hogy a bánatos fejének senki nem tud ellenállni. Kaját úgy kér, mint aki még soha életében egy finom falatot nem kapott volna, mintha kenyéren és vizen élne. Ma reggel 5 órakor elkezdte a tányérját tologatni a kövön. Végig az előszobán, oda-vissza. Mert szomjas volt. állati kellemes a hangja. Úgyhogy korán keltem. :o) Ma vettem neki akciós négyes csomagolású kutyakonzervet. Hétvégén bezabáltatom. Egyszer picikorában a párom kitalálta, hogy bezabáltatja. Mert akármennyit evett, még mindig kért. Hát, rengeteget evett, de féltünk attól hogy orvoshoz kell vinni, és ezért kb 2 napi adag után nem adtunk neki többet enni.
Hát, ha a Multipla teccccik nektek, és főleg ha praktikus (ez nálam is fontos szempont, mondanom sem kell a Szűz jegyében születtem), akkor vegyetek egy ilyen autót. De nem lenne jobb egy kimondottan családi autó. Nekünk a Suzuki előtt egy nagylánykorba lépett Renault 18-asunk volt. Hát, egy 18 éves romhalmaznak nevezném inkább. Borzalmas állapotban volt már a végén, de egy dolog a francia autóknál megkérdőjelezhetetlen, ez pedig a kényelem. Hihetetlenül kényelmes, és praktikus, szinte mindegyik autójuk. De, kinek mi teccccik. Nekem ha egyszeris lesz pénzem, és még talán vezetni is megtanulok, akkor csak francia autót veszek. Valami helyes színben, skótkockás üléshuzattal. (Igényekben, és álmokban nem szenvedek hiányt, láthatod.) Nekünk nincs gyerekünk, ezért csak az Öregurat kell beraknunk a hátsó ülésre, de egy-egy bevásárlás után 5 db szatyortól megtelik a csomitartó.
Más: milyen sampnnal fürdetitek a Samut, hogy kamillás az illata?
Küldök erre az emilcímedre a családi fotóalbumból néhány kiskori képet. Sajnos ide nem tudom feltenni, mert gőzöm sincs róla hogy hogyan kell. Gondolom ez a cím még él. Ha összeszedjük magunkat anyagilag, akkor talán elő is hívatjuk a többi filmet, mert persze rengeteget fényképezzük Kutyaurat. Elmúlt 1 éves februárban, és ezek még picikekorában készültek.
Na, most talán befejezem, mert megyek haza.
Samunak fülvakaraszást rendelek soronkívül. :o))))
Nektek pedig a legeslegjobbakat, és jó hétvégét!
Szia
Ekide
Előzmény: Sir Balambér (48)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.04.19 0 0 48
Szia Ekide,
Mindig elgondolkodom, hogy a fenébe képesek ezek az ebek ennyire egyformák lenni. Samu a kindertojásokat és a csokimikulásokat varázsolta el annó villámgyors mozdulatokkal innen-onnan. Ha épp nem direkt oda néz az ember és épp akkor, esélye sincs, hogy észrevegye. Pl. Kindertojás asztalon, kutya jön vidáman mint mindig, gazdi szeretetteljesen ránéz, majd vissza, kutya nyugtázza gazdi nem figyel, majd egy villámgyors kétlábraállás és oldalra fordított pofával lekotorja a cuccot az asztalról, majd ugyanabban a lezser tempóban el.. Közben a fél szeme a gazdin. Ha baj van még símán félbe lehet szakítani az eksönt és tétova "hm. hol is hagytam a csontomat" tekintettel téblábolni tovább.. SZméletlen. Tegnap kakiban hempergés volt, ráadásul es? után úgyhogy kamillás fürd?t vett. Most olyan illatos mint egy virágos rét.
Tényleg sok mindent kibírnak. Hund 1x egy egész spárgagombolyagot túlélt amit valami kutyakolbászból szedett össze. Mostanában ha csak lehet farháton tartjuk. Az hónap végén a levesbe is jól jön ;) Samu is csípi a labdákat, f?leg az olyanokat amelyek már lukasak, mert az meg tudja fogni. Tegnap amúgy kiderült, hogy a környéken több Hund is van, csak ?ket inkább a feneketlen tóhoz hordják..
Hááát.. Nagyon nézegetem az "olasz csodát". 6 ülés van benne. A picasso sem egy kis autó, de ha belecuccoltunk akkor annyi. A multiplába + odafér egy anyós is.. (bár ez lehet, hogy nem el?ny). Amúgy csak kívülröl csúnya (furcsa-érdekes) belülröl nagyon szuper. Na mindegy, úgysem magánautó lesz ha lesz..
SZia és szeretetteljes vakarásaim Edönek.
Előzmény: ekide (47)
ekide Creative Commons License 2002.04.18 0 0 47
Szia Bala!
Igazából nekem is hiányzott a trécs az ebekről. Mindig eszembe jut,amikor valami marhaságot csinál, hogy ezt le kellene írni, de egyrészt ez elég nehéz, mert sokmindent látni kell, másodsorban pedig gyakran elfelejtem másnapra az akciókat. :o(
Csoki: Edicsekem még elég kicsi volt, talán 10-12 hetes, amikor meggyilkolt egy egész csokityúkudvart tyúkanyóval, tojásokkal, kiscsibékkel együtt. De úgy ahogy volt, alufóliástól, nylonzacsival együtt. Azt hittem, hogy nem éri föl a szekrényt, hiszen olyan kicsi volt. A fenét nem. Mire hazamentem mindet megette. Aztán persze telefon az orvoshoz, most mi lesz. Orvos rutinos volt, azt mondta ráérek másnap reggel aggódni, ha akkor sem jönnek ki a baromfik más állagúan az ebből, akkor vigyem be. Hát, nem kellett orvoshoz vinni, de a végeredmény ezüstösen, csillogott, és mindenféle színben játszott. :o)))) Azóta is vonzódik az édességhez.
Te nem gondolod hogy olyan érdekes hely a bassetszáj, mert valahogy órákra képesek benne eltévedni a dolgok. Pl. Órákig, kb. 3-4 órán át "keringett" benne egy gömbnyalóka (a nyele természetesen nem, csak a gömb). A párom levitte, és bizonyára akkor vette be a szájába észrevétlenül, és este aztán kiköpte a lakásban. Máshonnan nem szedhette föl, csak lent az utcán. De fadarabok, kisebb-nagyobb műanyagdolgok is keringnek néha benne. Olyan is van, hogy belenyúlok könyékig a szájába, hogy megnézzem, hogy van-e benne valami, nem találok semmit, aztán egy idő után valamit mégis kiköp, ami csupa harapásnyom. Ma az ovi mellett talált egy helyes sárga kislabdát, és nem tudtam sehogy felimádkozni a lakásba, csak ha jött a labda is. Na, azóta nincs megállás, labdavadászat van. Zeng a lakás.
Multipla: hát, bevallom nekem egyáltalán nem tetszik. Olyan kis nyomika. Ilyet akarsz venni? Sajnos én egyáltalán nem értek az autókhoz. Életem párja ért hozzájuk. Vezetni is Ő tud, én még azt sem. Hát, a Picassó 100000x jobban néz ki mint a multi.
Remélem jó idő lesz hétvégén, már jólesne egy kis séta, meg egy kiadós kutyalegeltetés.
Na, most dolgoznom kell. Üdv: Ekide
Ebnek külön! :o)
Előzmény: Sir Balambér (46)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.04.18 0 0 46
Szia Ekide!! :)
Már mindennapi sporttá vált, hogy reggelente megnézzem visszatértél-e. Gratulálok a lakáshoz, nem baj ha nem nagy, f?, hogy a tietek. Én is szeretnék itt tartani :). Jelenleg egyedül vagyunk a kiskutyámmal, úgyhogy leköltöztem a padlóra, mivel így biztos nem mászik a hitvesi ágyba.. Tegnap amíg szomszédoltam eltüntetett egy nagy tábla csokit az asztalról úgy, hogy a csoki hiányát leszámítva más nyoma nem volt. A csajozós id?szaknak szerencsére vége, és mintha szófogadóbb is lenne mostanában. Szokott beszélni, én is röfögésnek hívom. Odajön, megbökdös, röfög valamit aztán várakozóan néz..
A rendörség mostanában kell, hogy lezárja a nyomozást, utána fog kiderülni mennyit buktunk rajta. kb. 1 millát állítólag.. :(
Minden jót, üdv az ebnek!
Én
ui. neked teccik a multipla?
http://www.vasarvaros.hu/webauto/fr4/FIAT/image_multipla/index.htm
ekide Creative Commons License 2002.04.17 0 0 45
Szia Bala!
Itt vagyok, teljes életnagyságban. Szabi, aztán szabihosszabbítás, aztán visszatérve melajhegyek. Fáradtság, álmosság, rengeteg probléma, sok hülyeség. Aztán beletörődés, problémák megoldódnak, nyugalom, rend otthon, nincs pénzem, adóssághegyek de mostmár mindegy, túl vagyunk rajta. A kuckó kicsike, (sárga, savanyú, de a mienk) :o)))) Hát, azt hiszem dióhéjban ennyi.
Edő jól van, vidám, rossz, és mindig éhes. Először teljesen meg volt zavarodva, napokig, de aztán lassan megszokta. Persze a konyhában nem férünk el, állandóan láb alatt van, a hosszú csőtestével mindig ki kell tolatnia. Viszont jól tud levegőzni (inkább a levegőbe röfögni), mert az ágy pont az ablak alatt van, és oda felül, és röfög. Szimatol, meg levegőzik, de valami iszonyú hangon. Állandóan sír a csajok után, hogy menjünk le. Persze lent csak szaglássza a csajok jeleit, és ez valami borzalmas. Nem lehet elhúzni egy-egy fűcsomótól. Órákig scanneli a húgyfoltokat. Persze a dolgát nem végzi. Az utóbbi 1 hónapban elég keveset foglalkoztunk vele, mármint játszásilag, most ezt be kell pótolni, mert megint lelkibeteg lesz. Remélem mostmár jó idő lesz, mert már unom az eső utáni "pocsolyahasat".
A legjobb szórakozása a lamináltpadlón csúszni nekifutásból, felgyűrni az összes szőnyeget, vagy a másik, amikor a tömör gumilabdáját szántszándékkal az ágyról ledobja a padlóra. Az alattunk lakók (a mostaniak) türelmesebbek, mint az előzőek voltak, vagy lehet hogy nincsenek otthon? :o)) Olyan aranyos, egyre jobban lóg a szheme, és egyre redősebb a lába. A Samu is beszél hozzátok? Leül, vagy lefexik, és elkezd "beszélni". Ő is csinálja?
A kisautót sajnálom, marha szar érzés lehet. Nekünk Suzukink van, 1 éves, de a páromnak a mániájává vált, hogy "megvan még a kisautóm?" mondat. Biztosító fizet legalább?
Most pusszantás! Megyek dolgozni 1 kicsit.
Szia! Ebnek külön!
Ekide :o)
Előzmény: Sir Balambér (44)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.04.12 0 0 44
Szia Ekide,
Hová lettél? Még mindig költözés?
Sir Balambér Creative Commons License 2002.03.18 0 0 43
Csütörtökön megfújták a ház el?l a Picassónkat :(((
Most gyászoljuk..
Sir Balambér Creative Commons License 2002.03.13 0 0 42
Szia Ekide :)
Gratulálok a kéglihez, mi még ettől messze vagyunk. Olyan szép idő van mostanság, kár, hogy a Hundáson elhatalmasodott a csajozhatnék. A maga "visszafogott" módján állandóan az ajtóban ül és kapar, vagy rajtam lóg és bökdös, hogy vigyem le.. Már 6-kor kezdi. Kutyasors. Kéne egy csapodár Nő! (Neki :D)
Pusz
Mik (Mármint a Falkánk)
ekide Creative Commons License 2002.03.09 0 0 41
Sziasztok!
Most gyorsan írok, és rövidet, mert igazából szabin vagyok még 2 hétig. Lakásfelújítás. Sikerült vennünk 1 kis kuckót, és azt kell lakhatóvá tenni. Edőkém belakmározott a lekapart festékből (zománc). Nagyon megíjedtem, és gondoltam elviszem az orvoshoz. De kb. fél óra múlva kihányta az egészet. Szerencsére. Egy nagy rakás sárga festékdarab a szoba közepére. De legalább kijött. Csupa fehér a kutyus, a sok portól. Még a talpa is fehér. Olyan türelmesen viseli ezt az egész herce-hurcát. Ott alszik a csiszológép mellett, az meg zúg mint az állat. És persze beleül az ölembe, egész súlyával, a vállamra hajtja a fejecskéjét, míg kaparom a falról a tapétát. Valóban, így egy kicsit nehéz dolgozni. :o))) Betegsége röviden: Szed egy csomó immunerősítőt, meg vitamint, meg megint fürdetjük. Ez most röviden, mert nagyon sietek. Csak ma dolgozom, és most két hétig nem leszek. Pusszantom az összes kis és nagy bassetet, a világ legaranyosabb, és legédesebb, és legnyálasabb, és leghányósabb kutyusait! Pussz!
Ekide
Sir Balambér Creative Commons License 2002.03.06 0 0 40
Halihó!
Mostanában is szok öklendezni a kedves. Aztán megeszi (ha nemtom időben elhajtani), mintha mise történt volna. Közben belelóg a füle. Hihetetlenül gusztustalan. Mégis imádom. Tegnap este még dógozgattam úgy éjféltájt a fotelben ülve, ahová neki (elvileg) tilos a feljárás. Lazán besattyogott, kedvesen felnézet rám, aztán egy laza mozdulattal felugrott mellém és befészkelte magát a hátam és a fotel háttámlája mögé. A fejét mintegy mellékesen a bal kezem alá helyezve.. (Ilyenkor beindul nálam a Pavlovi vakargatás reflex) Hát így telnek hétközestéink.
Pusz mindenkinek
Én
Előzmény: Thor (39)
Thor Creative Commons License 2002.03.05 0 0 39
Kedves ekide, ha lepillantasz ugyane topic 5-ös számú hozzászólására, amit szintén én követtem el, világossá válik az indíttatásom. De ahogy elnézem, az Ikrem is elég jól tolmácsolta :)))
Döbbenet, hogy miket írtok, baromi jól szóraxom itt a háttérben, mint egyelőre ebtelen. Az Állati fórumba a malacokon és a matskákon kívül (ezek vannak nekem), miattatok járok.
Mlékszem Iker, egyszer még a kezdeti időkben írtál nekem valami olyast, hogy "tegnap este velőscsontot kapott a Dög, ennek megfelelően a mai nap hányásfeltakarítással kezdődött. Iker, olyan jó dolog állatot tartani!" :)))

Egy kiállításon láttam egyszer egy falkányi Bassetet (úgy 20-30-at). Muszáj volt gyorsan odébbállnom, mert nem bírta a rekeszizmom.

Sir Balambér Creative Commons License 2002.03.04 0 0 38
Szia Ekide,
Sok boldog szülinapot Ed?!
Csütörtökt?l családilag eltáv volt, a Hundra egy egyetemista barátunk vigyázott. (Koszt kvártéj + Audiovizuális extrák fejében) A "Dög" egész jól viselte, látszik rajta, hogy sokat vakargatták. Aztap amikor Ed? akciózott Samu is eltüntetett egy tál palacsintát a konyhaasztalról. Az a szép, hogy nem malackodik, egy morzsa nem marad utána. Voltatok a doki néninél? Mi újság? Mit mondott?
Hundi üdv!
Én :)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.02.26 0 0 37
Északi Isten az egypetéjü Ikrem.
Sajnos ritkán látjuk egymást. Néha 1-1 sms megy de a "hajtás" mindennek betesz.
ekide Creative Commons License 2002.02.26 0 0 36
Sziasztok!
Nem tudtam hogy közeli ismeretségben álltok 1mással. Ha Thor bóknak szánta, akkor jó. (Persze ha nem, az sem baj.)Az a baj, hogy talán túlérzékeny vagyok 1 kicsit ha a bundásomról van szó. :o( Nagy nap volt a tegnapi! Tegnap töltötte be első életévét a kis drágám. Az ajándékot maga szerezte meg, mert mire hazamentem ellopott egy egész púpos tányér süteményt. (Kész szerencse, hogy az előírt kaján kívül semmit nem ehet(ne).) Ma megyünk a dokinénihez.
Ha most rendbejön a kis szőre, akkor valóban összelehetne hozni valami falkatalálkozófélét. ( Nem akarom, hogy aki először látja, az ne a legjobb formájában lássa.) Most már itt a jó idő. Nálunk a környéken 4 basset van, ebből hárman szoktunk sűrűbben találkozni. De igazából mivel nem egy időben járunk le, ezért elég ritkán látják egymást a kutyusok. 2 hét múlva elköltözünk (ugyan abban a házban maradunk, csak másik emeleten), így 2 Hound lesz 1 emeleten. Ráadásul egymással szembeni lakásban.
Visszatérve a fanatizmusra. Én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire bele tudok szeretni ebbe a hülye dögbe. Egyszerűen tényleg megőrülök érte. Olyan bambabéka. Sok kutyust lehet szeretni, de ez a hátrányosan hátrányos helyzetűt csak imádni lehet.
ui.: Megnyugtatásul Bala: nő vagyok. Kézcsókjaid tehát nem egy szőrös férfigazdikezet találtak el.
Üdv Nektek!
Ekide
Sir Balambér Creative Commons License 2002.02.25 0 0 35
Tényleg, egy egész falkát kéne összehozni egyszer. Micsoda remek hangzavar lenne ott.
Sir Balambér Creative Commons License 2002.02.25 0 0 34
Kézcsókom Hölgyeim :)
Kedves Ikrem (aki teljesen úgy néz ki mint én csak sokkal szebb) szerintem bóknak szánta amit írt. Illetve az ömlengésre gondolt nem az ebre. Ugye Iker meghatódtál ennyi önzetlen ebimádat láttán? Szerintem te is kitörölsz egy könycseppet a szemed sarkából ha eszedbe jut Csülök. Nem? Ugye? Ez már csak így van akkor is, ha érzelmes romanikus Hundfanatikusok belesétálnak egy Basset csapdájába.
Újfent kézcsókom :)
(ekide, ugye te Nő vagy, nem valami szőrős kacsót cuppangatok itt a virtuális térben? ;))

ui: Néha nekem is kínos, hogy ennyire a mancsa köré csavart, ezért esik jól, hogy van más is.. Iker gyere el már végre és nézd meg, csak szólj előtte, mert akkor megfürdetem.

ekide Creative Commons License 2002.02.25 0 0 33
Drága Thor!
Nem baj az, ha undorítónak találod. Szerencsére annyi, de annyi fajta kutya van még amiből válogatni lehet, hogy biztos Te is találsz egy számodra megfelelő ebet. Vagy a saját kutyádat szeretheted jobban mint eddig, de legalábbis másképp mint mi.
Üdvözöl: Ekide
Előzmény: Thor (32)
Thor Creative Commons License 2002.02.23 0 0 32
Gyerekek, valami olyan szinten undorító, amiket írtok az ebeitekről, hogy csöppet sem csodálkozom, ha az ismerőseitek közül valakit kiráz a hideg tőle. Lassan már én is azon gondolkozom, hogy egy ilyet kéne beszerezni. :)
ekide Creative Commons License 2002.02.20 0 0 31
Szia Bala!
A mi ismerőseink nem igazán szeretik az Edőt. Akik szeretik, azok mind kutyások. És néhányan vannak a nem kutyások, akik inkább elviselik, mint szeretik. Mi sok helyre visszük az Edőt, de ahol egyáltalán nem szeretik, oda természetesen nem visszük. Tudod, ha Őt nem szereti valaki, az olyan nekem, mint ha engem nem látna szívesen. Abba már bele sem gondolok, hogy mit csinálnék azzal az emberrel, aki bántaná az én drágámat. Az Edő része a családunknak, része az életünknek. Mindig azt mondják, hogy ugye az Edő csupa nyál, meg állandóan ugrál az emberekre, meg különben is porszívózni kell utána, meg ilyenek... Aki szereti, az viszont nagyon imádja. Össze-vissza simizi, meg állandóan etetné. Az egyik ismerős kislány megkérdezte, hogy adhat-e Colát a kutyunak, mert nála csak az van, de azt szívesen nekiadja. Olyan aranyos volt. Apropó, lenne egy kérésem, mégpedig az, hogy amit álmodtál (ház, kandalló, meg egyebek, és a csőkutya a medvebőrőn) ebből légy szíves egy egész utcányit álmodj, és akkor még néhány hundos családot odatelepíthetnénk. És akkor a foltos kutyagyerekek is jól éreznék magukat, meg a gazdi-rabszolgák is.
Ezen én is felháborodom mindig, amikor akár szóban is bántjákat a kutyákat, különösen a Bassetet. Valahogy ez a kutya még a többi kutyával szemben is olyan kis kiszolgáltaottt. Ha nem akar játszani vele egy kutya, azt nem is érti, ugrál neki még egy darabig, értetlenkedik, hogy "naaaaa, játsz már velem! Hogyhogy valaki nem akar játszani?" és tök értetlenül áll a kérdés előtt. Meg amikor ráugat valamelyik kutya, azon is elcsodálkozik, hogy most meg minek ordítottál rám, én semmi rosszat nem csináltam. Ilyenkor bambán néz, aztán otthagyja az egészet, és idejön hozzám.
A Samu is szereti ezek szerint a fültővakit. Az Edő ilyenkor mindig morog, úgy mint ahogy dorombol egy macska. Ha orvosnál vagyunk, (ahol nem szeret lenni egyáltalán) akkor mindig az a jól bevált taktika, hogy vakargatni kell a füle tövét, és attól megnyuxik.
Ha hazaérek átadom rögtön a fültővakit!
Üdv a Samunak is! Ja! És Neki külön egy kis hassimogatás + mindenféle kényeztetés! Mert ez kijár a háziisteneknek!
Szia! :o))))
Előzmény: Sir Balambér (30)
Sir Balambér Creative Commons License 2002.02.20 0 0 30
Szia Ekide:)
(Ez csak úgy spontán jutott eszembe) Nálunk is sűrűn szál a nyál. A legjobb az amikor az utcán megrázza a fejét és valami gyanútlan járókelő lexebb zakója-szoknyája kap az áldásból. Olyankor lehet lopakodó üzemmódra kapcsolni. Mostanában csupa nyál az előszoba, mert a kutya, ha otthonhagyjuk felváltva ugat, iszik, csorgat, aztán újra ugat és így tovább.. Szegényke, most "nőt akar de rögtön!". Egyre jobban be van zsongva. Minha 2x annyit nyüzsögne mint máskor. Nekem is több jut az orral bökdösésből, rámmászásból, fülembe lihegésből.
Tényleg azt akartam megkérdezni, hogy a Ti barátaitok hogy viselik a jeles ebet? Nálunk 2 féle halandó létezik: a lelkes (hordják Samunak a csontot, vakargatják-szeretgetik), és a nem (lelkes). Semleges szinte nincs is. Nem tudom miért, néhányan épp csak elviselik. Nekik a kutya őrizze a házat az udvaron stb. Perverz örömüket lelik a kutya gúnyolásában (Gábor, olvasod? :D) mindenféle bőrdíszműre és egyébb népművészeti tárgyakra asszociálnak róla. Elég nehezen viselem. Olyan mintha az egyik gyerekem lenne (a sok közül), vagy inkább úgy mondanám, hogy a pisisek is tagjai a falkámnak. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy az álltalam mostanában megálmodott életnek fontos szereplője a (mostmár) sok gyerek, a kandalló (még nincs), egy medvebőr a rajta heverésző hunddal (részben már megvan), hintaszék (van de már kinéztem egy jobbat) és az ezeket tartalmazó jó nagy régivágású villa (na ez a része sci-fi). Na megyek dolgozni, mert ha sokat ábrándozok még elalszom.
Szia és vakargasd meg Edő füle tövét a nevemben.
Én

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!