Köszönöm! Még reggel megcsináltam csak most értem gép elé. Tehát ahogy írtad. Kazán kikapcs. (melegvíz nem volt, mert letiltotta önmagát korábban, így nem kellett félnem a forrázástól)
Grundfos közepén a légtelenítő szelepet nagy csavarhúzóval leszedtem és belül volt egy kisebb nútos csavar. Azt finom elforgattam. Be volt állva. Most szépen forog.
A gond már csak annyi, hogy mivel tegnap este a Buderus elektronikája H18-as hibával lezárta magát, ezért ma nem tudtam egyelőre rávenni, hogy csináljon melegvizet.
Ma még visszarakatom a maradék radiátort, légtelenítünk és akkor mind a fűtés, mind pedig a melegvíz "beindításához"/próbájához hívok egy Buderus szerelőt.
Legalább annyiban, hogy milyenek ezek a Westen kazánok. Én eddig több helyről is jó véleményeket hallottam róla. (Jó, ne egy 800e-s Vaillanttal vagy Junkersszel hasonlítsuk össze. Annyi pénzért azok nyilván többet "tudnak".) Egy másik fórumon viszont valaki indoklás nélkül legagyizta. Ez egy kicsit aggaszt.
Víz: egy aknából télicsappal indítod a vízvezetéket és úgy vezeted ,hogy ami nincs a föld alatt az az akna felé lejtsen,a függőleges vezetékek (kiállások) pedig a gerinchez képest fölfele legyenek. A téliesítés úgy nézne ki ,hogy csapokat kinyitod,télicsapot elzárod és a renszerből kifolyik a víz az aknába,a vízmelegítőd ha tároló rendszerű azt viszont szét kell szedni és leereszteni. fűtés: az épület kialakítása és a nyílászárók elhelyezése nagyban befolyásolja a kályha hatékonyságát de ideális esetben még egy kályha is elég lehet 5 helységbe.
Most jó , mert 16-18 fok a bejövő , de télen hidegebb lesz a bejövő víz. Azonkívül ha a konyhába is erről megy a melegvíz , akkor mosogatáshoz lehet , hogy nem elég meleg az ami a fürdéshez pont jó. Az a csúszka szolgál a láng nagyságának beállítására. Jobb oldali végállásban kell a max. lángnak lenni , bal oldali , gyújtóláng állásban kb. a max. harmadára állítják , közte folyamatosan változik. A vízmennyiségszabályzót pedig legtöbben úgy állítják be , hogy , jobbra tekerik ütközésig és egy negyedet vissza.
Láttam már olyan bojlert is, sőt, a többség olyan, ahol a csutkára nyitott melegvízcsaphoz képest minél jobban visszazárod, annál kisebb lesz a láng is. Én viszont tegnap úgy állítottam be egy V4-est, hogy a visszazárással együtt jó ideig állandó marad a láng, és csak a legvégén lesz alacsonyabb. Abban a tartományban, amíg a láng állandó, minél jobban vissza van zárva a csap, annál melegebb a kifolyó víz. A kérdés, hogy ez maradhat-e így, mert amúgy tök kényelmes, és jó beállítás. Vagy variáljam át olyanra, hogy a teljes tartományban együtt változzon a láng a csapnyitással. Jelen pillanatban teljesen nyitott melegvízcsapnál pont jó a kifolyó víz hőmérséklete, ezért gondolok arra, hogy maradjon ez így. Szerinted?
Jó, de az, hogy kisebb a mennyisége (árama) egyben azt is jelenti, hogy több időt tölt a kazántestben, tehát jobban felmelegszik. Nem tudod úgy változtatni az áramot, hogy ne változzon meg a tartózkodási idő, hejj. :-)
Sziasztok! Átfolyós fali vízmelegítőnél (a példa kedvéért FÉG V4) egész pontosan milyen összefüggés van a melegvízcsap nyitása és a kifolyó víz hőmérséklete között? Az normális, ha teljesen nyitott csapnál mondjuk x fokos a víz, kicsit visszazárva a csapot pedig melegebb, mert a láng ugyanakkora marad, a víz viszont a kisebb áramlási sebesség miatt több időt tölt a kazántestben?
Megfelelő nagy csavarhúzóval nagycsavar kicsavar (egykis víz kijön talán), majd -nem emlékszempontosan- szivattyú tengelye is nútolt-e , megfelelő csavarhúzóval kicsit megmozgat.Nagycsavar visszateker.
A puffer dologgal zavartál meg ,mert a kazán alatt lévő tárolót az indirekt tárolónak hívják.
Az a HMV-nek (melegvíznek) van?
Nem?
Hááát ezt jól benéztem.
Késő volt már, a H... hibakódból gondolhattam volna, hogy gázkazán :-)
Köszönöm a választ! Megpróbálkozom a Grundfos megforgatásával. Működés közben kell, vagy a kazán kikapcsolt állapotában?
A Buderusunk egy három részből álló "szekrény". Legfelül a kis programozható elektronikai rész - HS 2105. Alatta a kazán (G124X), az alatt meg a puffer (L135 - 200).
Nemrég vettünk egy házat, amiben van egy szép nagy Buderus kazán. A felújítási munkálatok a minap fejeződtek be és a meleg vizet szerettük volna kipróbálni. A kazán szépen elindult és a meleg vizet áttöltötte volna a puffer tartályába. A kazánból kijövő cső szépen fel is melegedett, de a pufferba a meleg víz már nem jut el. A kazán és a puffer között van egy Grundfos UPS 25-50 180 típusú keringető szivattyú (hogy pontosan miért nem tudom).
A keringető előtti cső szakasz forró (amilyennek a víznek kéne lennie) a keringető utáni teljesen hideg. Maga a keringető is átveszi a meleget.
A kazán persze egy idő után H18-as hibával leáll.
A kérdésem az, hogy a Grundfos szivattyút valahogy "meg lehet tekerni", hogy kilendüljön az álló állapotából? Látom az elején van egy nútolt csavar szerűség. Ezt vajon egy csavarhúzóval meg lehet tekerni? (arra gondoltam, hogy a 3 hetes felújítás alatt, amíg totál ki volt kapcsolva a kazán, beállt a szivattyú - előző tulaj a kulcsátadás előtt nyilván meleg vízben fürdött :) )
Egy kérdés: Milyen közvetlenül hagyományos nyitott fűtési rendszerre köthető kombi gázkazánok vannak?
Egy Westen (Baxi) típust találtam. Létezik ezen kívül más választék is?
Lassan a gázkazánunk cserére szorul. Egyelőre csak nézelődnék, hogy milyen kazánok jöhetnének számításba. Ezt a Westent direkt ilyen rendszerre ajánlják, mert nincs benne nyomáskapcsoló. Árban is jó lenne. De azért jó lenne ha lenne még néhány összehasonlítási alapom más kazánokkal is.
Egy kérdés: Milyen közvetlenül hagyományos nyitott fűtési rendszerre köthető kombi gázkazánok vannak?
Egy Westen (Baxi) típust találtam. Létezik ezen kívül más választék is?
Lassan az öreg FÉG C21.3-as gázkazánunk cserére szorul. Pontosabban a kazán még bírja, csak a FÉG ZV4-es átfolyós vízmelegítő kezdi megadni magát. NEm is csoda mondjuk 24 év után. Mivel azt úgyis cserélni kéne, gondoltam a kazánkorszerűsítést is egy füst alatt megoldanánk egy kombi készülékkel. Mivel a rendszerbe egy vegyes tüzelésű kazán is van kötve, annak mindenképp nyitottnak kell lennie. Persze be lehetne építeni egy hőcserélőt is, de a szerelést szeretném minél olcsóbban megúszni. Ezért inkább eleve ilyen gázkazántípust néznék.
Egyelőre csak nézelődnék, hogy milyen kazánok jöhetnének számításba. Ezt a Westent direkt ilyen rendszerre ajánlják, mert nincs benne nyomáskapcsoló. Árban is jó lenne. De azért jó lenne ha lenne még néhány összehasonlítási alapom más kazánokkal is.
Nagyon kevés (mondhatni nulla) releváns információval szolgáltál az elvégzendő munkáról, ezért hiába is vársz érdemi választ. Mekkora távolságra kell átvinni? Mivel, hogyan van jelenleg szerelve (acél, réz, egy vagy kétcsöves) - ezek is befolyásolják azt, hogy ki vállalja, és mennyiért. nagyon hasraütősen meg senki nem akar számokkal dobálózni, szerintem azzal, hogy x-től 3*x-ig, azzal nem leszel kisegítve.
Azért nem kérdezem meg, mert ők az alapokig szedték szét a lakást, és egybe fizették az egészet - nyilván fogalma sincs, hogy 1 db radiátor áthelyezése mennyibe került. :)
A radiátorokat nem fogom megszokni sajnos, ahol vannak - és azt sem írtam egy szóval sem, hogy nem óhajtanék fizetni a munkaért, csupán tisztelettel megkérdeztem, van-e valakinek ötlete.
Azért külön köszönöm főleg Grossbau segítségét...:)
Nah, utánanéztem kicsit a dolognak FÉG V4 kapcsán. Amiről beszélünk, az ugye a vízmennyiség-szabályozó? Ez pontosan hogy működik? Ránézésre csak egy csavar, meg egy pöcök, de nyilván bonyolultabb kissé. :-) Minek függvényében változtat mit?
elnézést kérek, nem olvastam vissza az elejéig. A következő kérdésem lenne:
nagyon kedves kis lakásomban a létező legszarabb helyekre sikerült feltenni a radiátorok egy részét - kb. mibe fáj az a történet, hogy egy lapradiátort az egyik falról eltávolítanék, és a helyiség egy másik falára tetetném át?
Az alattam lévő lakásban megcsinálták pár éve, tehát a csövezés nem lehet megoldhatatlan gond.