Az Ibn Fadlán-idézethez: Menj le a Kálvin téri aluljáróba, ugyanezt fogod találni ma, vagyis ezer évvel később :) Egy ilyen egyedi esetből messzemenő következtetéseket levonni nem szabad, ott áll az idézetben pl. az is, hogy a szakállukat borotválták. Ugyanez a korabeli szlávokról nem mindig volt elmondható. (A szumírok is borotválták az arcukat egyébként.)
A konstanzi zsinat 1414–18 között volt, Piccolomini 1458–64 között uralkodott pápaként. A kettő közti idő 40 év, a magyar király és a Szentatya viszonyában ekkoriban és Mátyás idején volt talán a legforróbb a levegő. (És II. József alatt, később.)
Tardy nem volt finnugrista, nem ez volt a szakterülete, ő ugyanis jogász volt, aki mintegy hobbiból rengeteg, addig nem ismert adattal gazdagította általában véve a magyar történettudományt.
„...Pivvolomini esetében mindig kihangsúlyozzák, hogy Mátyás ausztriai hadjárata miatt »csúnyákatirt» a magyarokról ...honnan tudta Piccolomini, h Mo 1541-től Habsburg fennhatóság alatt lesz?”
Nem ezért írt csúnyákat, hanem mert a magyar királyok Zsigmond óta szinte teljesen elvették a pápától a magyar egyházi ügyekbe való beleszólás lehetőségét. Lásd: placetum regium, 1404. Zsigmond a konstanzi zsinaton írásos ígéret formájában is kieszközölte, hogy nem fog beleszólni az érseki, püspöki székek, ill. a legmagasabb szintű szerzetesi vezetők kiválasztásába Mo.-on a pápa. Mátyás is csak formális megerősítést kért tőle ilyen esetben, a Kúria viszont ragaszkodott hozzá, hogy ő nevezzen ki, s a királyt eszerint csak az ajánlás, ill. a jóváhagyás illette volna. Ez épp elég ok volt az állandó konfrontációra. (Mátyás pl. még azzal is megfenyegette a pápát, hogy egész népével áttér a görögkeleti hitre, ha az nem erősíti meg jelöltjét.)
Aeneas Sylvius Piccolominí (1405-1464), aki 1458. augusztus 18.-tcíl I(. Pius néven pápa lett, egyetlen olyan művet sem írt, amelynek a címe Cosmographia lett volna!
Bakay téved:
una incompiuta Cosmografia (Cosmographia, 1461) in tre parti: "Uso, sito, costumi e condizione dei Germani" (De ritu, situ, moribus et conditione Germanorum), "L'europa" (De europa), "L'asia" (De asia).
A finnugristák sem Petrus Ransanus, sem Antonio Bonfini megjegyzéseit nem vették figyelembe, sőt azt sem vizsgálták meg, egyáltalán ki lehetett ez a verónai szerzetes és miről írt még II. Pius?
Tipikus antifinnugrista csúsztatás... :(
Idézi Piccolominit: Nagy Károly: Őshazakeresőink nyomában 110-111. o.
Szintén idézi: Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten.
Ők mint keleten maradt MAGYAROKat emlitik Piccolomini "népét", mint ahogy maga piccolomini is teszi.
Jó, hogy leragadtok Zsirainál, akit elragadott a hév... Zsirai azt vette alapul, hogy "hivatalosan" 1240-ben elpusztult Magna Hungária, és nem maradhattak keleten magyarok.
tehát ha vki 200 évvelk később magyaret látott a Don FORRÁSVIDÉKÉN, az nem lehetett, mert nem voltak ott magyarok, mert a tatárok kiirtották őket.
De a finnugristák nem osztják Zsirai nézetét, mert a magyar és a vogul nyelv olyan régen elválrt egymástól (Kr.u. 500 körül) , hogy 1480 körül MÁR NEM HANGOZHAToTT EGYFORMÁNAK a két nyelv, még felületes szemlélőnek sem!!!
Ezzel szemben a "veronai ember" arról számolt be, hogy a Jugriabéliek és a pannoniai magyarok UGYANAZT a nyelvet beszélik! :)
Külön komikus, hogy Pivvolomini esetében mindig kihangsúlyozzák, hogy Mátyás ausztriai hadjárata miatt "csúnyákatirt" a magyarokról.
Igaz.
De honnan tudta Piccolomini, h Mo 1541-től Habsburg fennhatóság alatt lesz?
Na ugye! :))
Más.
Ugye, az arab utazók a baskirokat azonositották a magyarokkal. Ebből levonható az a követkeutetés, hogy a 13. századi "baskir" nép a volgai magyarok neve volt az araboknál, s ezt a finnugristák is elismerik.
Nézzük mit irt a hanbsburgbarátsággal igazán nem vádolható Ibn Fadlán a volgai magyarokról, vagyos a baskirokról! Tanulságos! :)
„A türkök egy országába érkeztünk - írja Ibn Fad-lán -, amelyet Basgirdnak hívnak. Tőlük a lehető legjobban óvakodtunk, mert ők a türkök közül a leggono-szabbak, a legpiszkosabbak s a legvakmerőbbek, amikor gyilkolás végett támadásra kerül sor. Ha valaki közülük más emberrel találkozik, levágja fejét, elviszi és testét otthagyja. Szakállukat borotválják. A tetűt megeszik. Tunikájuk öltéseit végigkutatva a tetűt fogaikkal rágják meg. Közülük volt egy ember velünk, aki előzőleg muszlimmá lett, és minket kiszolgált. Egy nap láttam, hogyan fogdossa ki a tetűt ruhájából, körmével szétmorzsolja, azután megnyalja; mikor engem meglátott, azt mondta: Kitűnő!
Közülük mindegyik egy fadarabot péniszformára farag s azután nyakába akasztja; ha utazni vagy pedig ellenséggel szembeszállni kíván, megcsókolja s előtte leborulva azt mondja: »Úristen, tégy velem így meg így!« Erre azt mondtam a tolmácsnak: »Kérdezd meg valamelyiket, miféle érve van erre nézve és miért tekinti istenének!« Felelte: »Azért, mert én is ehhez hasonlóból jöttem a világra, és nem ismerek kívüle mást, ami létrehozott volna.«
Vannak közülük egyesek, akik azt állítják, hogy tizenkét istenük van: istene van a télnek, nyárnak, esőnek, szélnek, fának, embernek, lónak, víznek, éjjelnek, nappalnak, halálnak, életnek s földnek. Az az isten, aki az égben van, a legnagyobb köztük, jóllehet, az velük közös megegyezés alapján állapodik meg, s mindegyikük helyeslőleg veszi tudomásul, amit társa tesz. Távol legyen Allahtól, amit ezek a gonosztevők és hálátlanok (hitetlenek) állítanak, a lehető legtávolabb! Láttunk közülük olyan törzset, amely kígyókat,
és egy olyan törzset, amely halakat, egy olyan törzset, amely darvakat tisztel; erre vonatkozólag értésemre adták, hogy amikor egy velük ellenséges néppel hadakoztak, amely őket megszalasztotta, a darvak megszólaltak a hátuk mögött, mire azok, akik őket megsza-lasztották, megfutamodtak; ezért tisztelik a darvakat, azt mondva: »Ez a mi istenünk, mert megszalasztotta ellenségeinket«; ezért tartják azokat tiszteletben."
Viszont Abu-Hámid al-Garnáti, aki három évet élt II. Géza alatt Magyarországon, és ide be is nősült, következetsen básgirdoknak hívja a kárpát-medencei magyarságot. Vajon miért?
Mert a Magna hungáriabéli magyarokat is igy hivták ekkor az arabusok.
A mescsereket ne keverjük ide, ők a kutatók többsége szerint iszlamizált marik voltak. :)
Vitánk szempontjából ugyan mellékes, de Katona Erzsébet, a szöveg fordítója a Hungaria kifejezést vajon miért cserélhette Vengrijára, és miért adhatta azt a magas rangú moszkvai államférfiú szájába, ha állítólag köztudott, hogy az csak a XVI–XVII. fordulóján került – a lengyelek révén – az orosz nyelvbe?
Szlavisták és keleteurópás történészek között köztudott :))
Azért cserélhette, mert nem tudta, hogy Mo régi orosz neve Jugrija volt. :))
Épp dzsaffar idézi itt Bakayt, a történészi figyelmetlenség kapcsán.
Katona Erzsébet egy forditói figyelmetlensléget követ el, amikor a Vengrija néven ülteti át a Hungaria szót. Katona a forditását meg akarta fűszerezni egy "igazi" szláv szóval - pechjére, mert egy modern orosz szót használt.....
„Elvették [az avarok] Európa jeles városát, Sirmiumot is, amoly most Bulgáriához tartozik, s neve Striamos. Ez előzőleg a gepidák hatalmában volt, s ők adták át Iustinos császárnak.”
„Sirmiumot elfoglalták az avarok. Ez a város előzőleg a gepidák hatalmában volt, s ők adták át Iusztinosz császárnak.”
E híradás első mondata későbbi eseményre vonatkozik. A hunogur–longobard–gepida háború során az történt, hogy a város lakói, kihasználva a gepidák szorult helyzetét, a települést megnyitották a bizánci katonák előtt.
„Alboin az avarokkal örök békét kötött, s legyőzte Kunimundot, a gepidák királyát. Akkora zsákmányra tettek szert a győztesek, hogy a legnagyobb gazdagság lett osztályrészük. A gepidákat a langobardok leigázták.”
„Ez a nép [a hungarus] erős volt, s fiai számos északi népnél, amelyet leigáztak és pusztítottak, gazdagabbá és erősebbé váltak. Ezért végül is ama nagy folyó átkelőhelyénél, amelyet Dunának neveznek, egy másik hatalmas népre, a gepidákra csaptak le, pusztították őket, földjüket elfoglalták, s ott jó földre telepedtek, és kiterjeszkedtek.”
„Chlotsuinda I. Chlothar frank király leánya volt, s Alboin első felesége. Rosimunda, a második feleség később a langobardok Itáliába vonulása után férjét, aki apja gyilkosa volt, fondorlatosan megölette ...Az ellenség koponyájából való kupakészítés a steppei eredetű népek körében sem volt ismeretlen: Krum bolgár kán 811-ben tőrbe csalta a bizánci sereget, és a csatában életét vesztő Niképhoros császár koponyájából ugyancsak ivóedényt készíttetett magának...”
Így végezte a kijevi Szvjatoszláv kagán is: a dunai-bolgár hadjáratból hazafelé tartó uralkodót a Dnyeper sellőinél 971-ben meglepte Kurja besenyő vezér, fejét vette, és mágikus erejűnek hitt koponyájából mesterei kupát készítettek számára.
Pál diakónus észak-itáliai longobard történetíró az alábbiakban számol be arról, hogyan győzték le ősei a var-hunokkal szövetségben a gepidákat, s hogyan készíttetett Alboin király – régi sztyeppei szokás szerint – ellenfele fejéből ivókupát (I, 27):
„Kunimund ...a gepidák régi sérelmeit meg akarta bosszulni, megszegte a langobardokkal kötött szerződést, és a béke helyett inkább a háborút választotta. Alboin akkor az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket először hunoknak neveztek, de aztán királyuk nevéről az avar elnevezést nyerték. Majd elindult a gepidák által felidézett háborúba. Azok a másik irányból ellene siettek, ám most az avarok az Alboinnal való megállapodásuk szerint megtámadták a közös ellenfél hazáját. Szomorú hír érkezett Kunimundhoz, amely arról szólt, hogy az avarok országa határait megrohanták. Lesújtott lélekkel és mindkét felől szorongatva arra buzdította övéit, hogy csapjanak össze a langobardokkal. Ha ezeket képesek lennének legyőzni, akkor a hunok hadseregét is kiűzhetik hazájukból. Megkezdődött hát az ütközet. Teljes erővel folyt a harc. A langobardok lettek a győztesek, és olyan kegyetlen dühvel mészárolták a gepidákat, hogy majdnem kiirtották őket, s nagy tömegükből alig maradt hírmondó. Ebben a csatában Alboin megölte Kunimundot, levágta fejét, s abból ivókupát készíttetett. Rosimunda nevű lányát különböző nemű és korú foglyok nagy tömegével együtt elhurcolta, majd mivel Chlotsuinda meghalt, feleségül vette, mint később kiderült, saját vesztére. A langobardok itt akkora zsákmányt szereztek, hogy most már a legnagyobb gazdagság lett osztályrészük. A gepidák nemzetsége viszont annyira megfogyatkozott, hogy ettől az időtől fogva nem volt többé saját királyuk, hanem azok, akik a háborút túlélhették, vagy a langobardok alattvalói lettek, vagy mind a mai napig kemény uralom alatt nyögnek, miután hazájukat a hunok vették birtokukba.”
A longobard jószágállomány tized részére történő alkudozás figyelemreméltó, valószínűleg nem kis szerepe volt itt annak, hogy az onogurok erőltetett menetben, kemény harcok közepette vonultak a Kaszpi-tó déli partjai mentén a mai Ukrajna területére, így a hosszú úton állataik nagy részét nem terelhették maguk előtt. (Jóval kisebb utat kellett megtennie a vérszerződő hét néptöredéknek a Kárpát-medencébe a IX. század végén.)
„Alboin, a langobardok egyeduralkodója követeket küldött Bajánhoz, fegyveres szövetségre kérvén őt, miután Kunimund iránti gyűlölete nem csillapult, ellenkezőleg, mindenképpen úgy vélte, hogy meg kell dönteni a gepidák hatalmát. Mikor a követek megérkeztek, azt kérték a kagántól, hogy ne nézze közömbösen az ő jóvátehetetlen szenvedéseiket a gepidák részéről, különösen, mivel éppen az avarok leggyűlöltebb ellenfelei, a rómaiak azok, akik a gepidákkal szövetkeztek. Rámutattak, hogy nem annyira a gepidák elleni háborút fogják felszítani, inkább Iusztinosz ellen fognak hadba szállani, aki az avarok népével szemben a legellenségesebb indulatú császár, hiszen az anyai nagybátyja, Iusztinianosz által az avarokkal megkötött szerződéseket felrúgta, és a szokásos juttatásoktól megfosztotta őket. Hozzátették ehhez, hogy a langobardokkal összefogva bizonyos értelemben legyőzhetetlenekké válnak, s legyűrve a gepidákat, azok gazdagságának, sőt közösen országuknak is uraivá lesznek; hogy aztán mindig jól megy majd soruk, hiszen Szkitiát s még Thrákiát is könnyen elérhetik, a szomszédságból kiindulva pedig egyszerűen minden nagyobb fáradság nélkül lerohanhatják majd a rómaiak országát, s akár egészen magáig Bizáncig hatolhatnak. Elmondották még a langobardok követei, hogy a rómaiak elleni háború vállalása más haszonnal is jár, mert azok, ha előbb sikerülne föléjük kerekedniök, minden módon tönkretennék az avarok hatalmát. – Baján fogadta a langobardok követeit. Úgy látta jónak, hogy egy ideig elutasítólag viselkedjék, mert így akart a maga számára hasznosabb feltételek mellett szövetkezni velük. Majd úgy nyilatkozott, hogy nem teheti, majd meg úgy, hogy megtehetné, de nem akarja. Egyszóval a rászedés minden fortélyát alkalmazta az őt kérlelőkkel szemben, s olyannak mutatkozott, mint aki nagy nehezen rábeszélhető ugyan, de csak akkor, ha a langobardoknál lévő jószágállomány egytizedét azonnal megkapják, s amennyiben a háborúban felülkerekednek, úgy a zsákmány fele is az avaroké lesz, a gepidák országa pedig teljes egészében. Így is lett. A gepidák elleni harc szándékával vonultak fel. Miután Kunimund tudomást szerzett minderről, megijedt, s állítólag újra követeket küldött Iusztinoss császárhoz. Kérve kérte, hogy miként korábban tette, most is álljon az ő oldalára a veszedelem közepette. Ismét megígérte Sirmiumnak és a Dráva folyón inneni területnek az átadását. Nem szégyellte magát amiatt, hogy mindezt egyszer már eskü alatt megígérte, de esküjét nem tartotta be. Iusztinosz császár pedig jól tudta, s a korábban történtekből megtanulta, hogy Kunimundban nyoma sincs a megbízhatóságnak; úgy vélte mégis, hogy kereken megtagadni a szövetséget nem kell, ám halogatással valójában elhárította magától a kérés teljesítését. Azt mondta, hogy a római csapatok szanaszét vannak szórva; amilyen gyorsan lehet, igyekszik majd összegyűjteni s elküldeni azokat. Ilyesmit hallottam Kunimundról, de nem hihető a dolog számomra. Mert túlságosan szégyentelen lett volna ismét ugyanazzal a kéréssel előállni, amellyel kapcsolatosan korábban szerződésszegést követett el. Azt is mondják egyébként, hogy ekkor a langobardok is követséget küldöttek Iusztinoszhoz, a gepidákat erősen gyalázták a rómaiak iránti hálátlanságuk miatt, és maguk vadásztak a rómaiak szövetségének a megnyerésére. Ezt nem tudták elérni, azt azonban igen, hogy a császár támogatását a hadviselő felek egyike sem élvezhette.”
"szerencsére a tudomány szerint pont forditva történt - a magyar muszka szó a latinos Moszkóvia, moszkovita szavak származéka."
Igen, átvettük, amikor az eredeti muszkák ("baskírok", "mescserek") kilétének emléke már nemcsak hogy elhomályosult, de el is tűnt.
Viszont Abu-Hámid al-Garnáti, aki három évet élt II. Géza alatt Magyarországon, és ide be is nősült, következetsen básgirdoknak hívja a kárpát-medencei magyarságot. Vajon miért?
Csak egy ilyen elmerokkant, mint Zsirai állíthatta azt, hogy a XV. század vége felé a Donnál (!) manysikkal találkozott az olasz kereskedő... Másfelől az alattomos csúsztatás iskolapéldája, ahogy Piccoliminit (II. Pius pápát) idézi, aki egyáltalán nem beszél semmiféle Jugriáról, hanem kifejezetten magyarokat említ a Don folyó forrásvidékéhez közel.
Mint az idézetből láttuk, Zsiraival ellentétben Thuróczi hamisítás nélkül adja tovább Piccolomini szöveghelyét. A veronai kalmár magyarul beszélő emberekkel találkozott a Tanaisznál, nem pedig vogulokkal.
Sőt, Bonfini elárulja: ezeknek a keleti magyaroknak az országba csábítására követeket és kutatókat menesztett Hunyadi Mátyás, miután létezésükről lengyel (szarmata) kereskedőktől értesült.
Azt is Piccolomini mondja el személyesen, milyen akadályokon bukhatott el az említett szándék és a keleti magyarok római hitre térítésére irányuló kezdeményezés.
Sed ne auctoritate, nisi id potius experimentum sit!"
Ne a tekintély, hanem a valós tények számítsanak!
"
Sed ne auctaritate, nisi id potius experimentum sit!"(89)
A finnugor kézikönyvek vagy a nagyközönségnek szánt összefoglaláísok`(90) általában igen előkelő helyen említik meg, hogy a vogulok és az osztyákok, valamint a magyarok rokonságát már a XV. században észrevették, hiszen e rokonságot "Aeneas Sylvius Piccolomini 1458-ban elkészült Cosmographia c. munkája újságolja már".(91) Az egyetemi hallgatók számára készített egyetemi jegyzet szerint, amelyet 60 szerző készített és a szerkesztést Hajdú Péter, Kristó Gyula és Róna-Tas András vállalta magára, Aeneas Sylvius Piccolomininek 1457/58-ban ."készült el kompilációja, az Asia (más néven Cosmographia vagy Historia rerum ubique gestarum)", amelyben "egy oroszországi útról hazatért veronai kereskedőre hivatkozva ...azt írja, hogy az utazók a Tanais forrásán túl magyarul beszélő, magyar szokásokat tartó pogány népet találtak."(92) Azt mondhatnók, jelentéktelen, pici adatról van szó, mégis érdemes nagyon alaposan elemezni ezt a kijelentést, mivel így (is) fény derül a kutatók munkamódszerére és főleg a megbízhatóságára. *** Aeneas Sylvius Piccolominí (1405-1464), aki 1458. augusztus 18.-tcíl I(. Pius néven pápa lett, egyetlen olyan művet sem írt, amelynek a címe Cosmographia lett volna! Életében nagy művei nem is jelentek meg.(93) Számos nagy könyvében korábbi szerzők munkáit kivonatolta vagy másolta, ám egyetlen művében sem szerepel soha az a Zsirai Miklós által már 1930-ban közismertté tett "adat", hogy ti. "Asiatici Hlungari", azaz ázsiai magyarok a vogulokkal és az osztyákokkal volnának azonosak, mégpedig kétségtelenül".(94) Bár Zsirai a Finnugor rokonságunk c. munkájában hosszasabban idéz latin forrásszövegeket,(95) mégis úgy tűnik, eredeti forrásokat kevésbé használt. II. Pius egyik legkorábban megjelent könyvében(96) szerepel az a hely, amelyre Zsirai is hivatkozik, ez pedig a könyv XXIX. fejezete. Szó nincs itt arról, hogy ez az egész fejezet "az ugorságnak van szentelve"(97) ellenben szó van az ázsiai szkítákról, az ő kegyetlenkedéseikről és ocsmányságukról. Szkíthia, ahonnan Atilla és hasonlóképpen a magyarok is származnak, mert a magyarok is szkíták, amiképpen azok magyar nyelven beszélnek.(98) Majd így folytatja: "az ázsiai Szkítiából vonultak Európába a húnok, azok a vad népek, akikről Jordanes és mások is azt állítják, hogy boszorkányoktól és démonoktól születtek, s akik minden barbár népet leigáztak a Tanais és a Duna között(99) Majd Heticus Philosophusra hivatkozva közli, hogy a szkíták is turkok, mégpedig azok legocsmányabb nemzete.(100) És hogy ne legyen félreértés, Ottó freisingi püspökre támaszkodva utal a frank Pipinnek az avarokkal megvívott legkegyetlenebb háborújára, akik hatszáz esztendővel később ugyancsak a Káspi- kapun törtek be Európába.(101) Nicolaus Segundin, aki a görög és latin tudományoknak igen nagy szakértője,(102) írásban nyilatkozott II. Piusnak a turkokról és az ázsiai szkítákról.(103) II. Pius pápának kortársa volt Thuróczy János (1435-1489?), Antonio Bonfíni (1427-1501) és Petrus Ransanus (1428-1492) is. Thuróczy János Magyar krónikája(104) 1486-ban(105) jelent meg, Ransanus műve(106) 1490-ben lett befejezve, Bonfininál, az utolsó tárgyalt esemény időpontja 1496. Érdemes tehát beleolvasni ezen művekbe is, mielőtt folytatnánk II. Pius pápa kitételeinek vizsgálatát, mivel nyilvánvalóan mindhárman ismerték II. Pius munkáját, noha nem nyomtatott formában! Thuróczy például szóról-szóra ugyanúgy ismerteti Heticust (Éthikósz), Segundinust (Secundinus) és freisingi Ottót, de meg is mondja: használta Pius pápa Történelmét.(107) Bonfini azonban az egyetlen, aki szembeszegül Aeneas Sylviussal, aki a következőket állította: "Azt tartják, hogy a magyarok, akik a Duna partjain laknak, a szkíták nemzetségéből valók, nem mintha a hunoktól származnának, amit egyesek a szavak rokonsága miatt hittek, hanem másfajta magyaroktól, akikről Jordanes is megemlékezik.(108) Antonio Bonfini a következőket írta le: "A magyarok ugyanis a húnoktól, a húnok a leucusoktól vagyis a szkíták közül származó ázsiai albánoktól (alba: fehér hún, azaz heftalita!) vették az eredetüket... Pius pápa visszautasítja ezt a nézetet, nem tudom milyen meggondolásból, hacsak nem azért, mert kitűnő látnok lévén elvre tudta, hogy azokat az alemannokat, akiket oly nagyon és méltán kedvelt, a magyarok nemsokára könnyedén meg fogják hódítani, és nem vette jónéven, hogy ezeknek valamiféle nemes eredet jusson. Procopius azt hagyományozta, hogy a húnok az ephtaliták nemzetségéből valók, akiket leucusoknak, azaz albusoknak is nevez...(109) Petrus Ransanus sokkal óvatosabban fogalmazott, bár világossá tette, hogy a magyar hagyományokat hitelesnek véli: "A magyarok mindenesetre dicsekedhetnek azzal, hogy elérték, amit a hunok azelőtt sehogysem tudtak, ők ugyanis nem tudták kieszközölni, hogy uralmuk idején az ősrégi Pannónia nevet a nép emlékezetéből kitöröljék. Jól tudom, hogy egy bizonyos történetíró szerint semmi különbség sincs a hun és hungar elnevezés között, hanem azt a nemzetet latin néven, hungarnak, saját nyelvén pedig hol magyarnak, hol hunnak hívják. Én magam erről a dologról nem mernék vitatkozni, nehogy úgy tűnjék, hogy szembeszegülök a saját nemzetük történetét megíró magyarokkal... semmiképpen sem bocsátkozom vitába azokkal, akik másként gondolkodnak, kiváltképp a magyarokkal, akikről el kell hinnünk, hogy sokkal hitelesebben ismerik övéik történetét, mint én vagy bárki más, aki hazájuktól és nemzetüktől idegen.(110) Bonfini keményen rápirít a pápára: "ez a szentséges atya ...nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat súlyos vereséggel és csapással sújtották, és alighanem sújtani fogják megint, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak."(111) Már itt megjegyzem, mennyire tisztán látták száz évvel ezelőtt a finnugrizmus veszélyeit s mennyire élesen fogalmazott például a Századok c. folyóirat szerkesztője, Szilágyi Sándor éppen a fent idézett Procopius-féle adatokkal kapcsolatban: "...Hunfalvy végzetes tévedését az ő finn-ugor elméletével Procopius fenti adatának lekicsinyléséből származtatjuk... Nagy és végzetes tévedés rejlik abban, hogy Hunfalvy nagy tekintélye súlyával Procopius eme megbecsülhetetlen adatát kirekesztette és elértéktelenítette."(112) De hogyan tették a finnugristák II. Pius leírását az obi-ugor-magyar rokonság "szenzációs elbeszélésévé"?(113) Úgy, hogy a teljes szövegrészt nem közölték, hanem csak kiragadtak részeket. Így tett Zsirai Miklós főművében, ahol jónéhány sort egyszerűen kihagyott, többek között azt a részt is, ahol ll. Pius arról szólt, hogy Jordanes idejében, aki Justinianus császár korában élt, Pannónia még nem volt a magyaroké. Sokkal a húnok, a gótok és a langobardok után jöttek a magyarok a Dunához, kijővén Szkítiából, elűzvén a korábban itt lakókat."(114) Zsirai a bevezető mondat után nyomban ezt a részt idéziL115) "A mí verónaínk, akit fentebb említettünk, a Tanais eredetéhez érkezett meg, és az ázsiai Szkítiában, nem messze a Tanaistól olyan népek szálláshelyei vannak, akiknek a nyelve megegyezik a Pannóniában lakó magyarokéval."(116) A finnugristák a forrásközlést itt, általában, befejezik és levonják a "kétségtelen" tanulságokat. Noha a forrás egyetlen utalást sem tartalmaz a vogulokra és az osztyákokra, Zsirai Miklós az ázsiai szkítákat nemes egyszerűséggel vogulnak és osztyáknak nevezi! "Aeneas Sylvius nem említi ugyan a Jugria szót, de kétségtelen (??), hogy az Asiatici Hungari néven említett nép a vogulokkal és az osztyákokkal azonos (?), és az Asiatica Scythia- ja az obiugor földre is értődött (?). Örök érdeme (?!) Aeneas Sylviusnak, hogy fölfedezi, szabatosabban, elsőnek említi a magyar és az obi-ugor nyelvek rokonságát, de a szenzáció erejével ható (sic!) rokonításon és az "ázsiai magyarok" pogányságának, műveletlenségének hangsúlyozásán kívül szinte semmi lényeges adatot nem közöl."(117) II. Piusnak ezt a híradását megemlíti Thuróczy János: "II. Pius mondja, hogy beszélt egy veronai származású emberrel, aki éppen napjainkban {az,1480-as évek!) átkutatta Szkitia vidékét, és azt beszélte, hogy az ázsiai Szkítiában, ott ahol a Tanais folyó ered, a Pannóniában lakó magyarokkal egy és ugyanazon nyelvet beszélő emberre bukkant."(118) Bonfini, amikor elmondja, mi mindent hordott össze a húnokról Jordanes, így fogalmazott: ,,Jordanis a vele ellenséges nemzetről, nem tudom, miféle szörnyűségeket hord össze, amelyeket a Iegtöbb évkönyvíró is elhisz, és vele együtt halandzsázik... Pius pápa, szerintem igen nagy tudós, akit ugyanolyan érzelmek vezérelnek, mint Jordanist, nem hiszi, amit minden történetíró állít, hogy a magyarok a húnoktól erednének, azt írja, hogy a magyarokat és a szkítákat a nyestbőr-kereskedés tette ismertté. Ez a szentséges atya tanúságra hív egy verónai polgárt, aki azt mondta, hogy amikor a Tanais forrásánál járt, ott magyarul beszélő népre bukkant. A mi isteni Mátyásunk, szarmata kereskedőktől értesült ugyanerről, követeket és kutatókat küldött oda, hogy a rokon népet, ha lehet, átcsábítsa a folytonos háborúságtól meglehetősen elnéptelenedett Pannóniába, ami ugyan eddig nem sikerült, de ha megéri, bizonyára megvalósul."(119) A finnugristák sem Petrus Ransanus, sem Antonio Bonfini megjegyzéseit nem vették figyelembe, sőt azt sem vizsgálták meg, egyáltalán ki lehetett ez a verónai szerzetes és miről írt még II. Pius? Pius pápa elmondja, hogy "a Szent Ferenc rendből több istenfélő, a szentségekben és a tudományokban járatos tanító férfiú el akart menni hozzájuk {ti.az ázsiai magyarokhoz), mivel tudták a nyelvüket, azért, hogy Krisztus szent evangéliumát hirdessék, ám ezt megtiltotta az az "úr", {fejedelem?), akit Moszkva jelölt ki s aki a görög hitetlenség szennyében leledzett és rossz néven vette, hogy az ázsiai magyarokat a latin egyházhoz kössük és a mi szertartásainkhoz szoktassuk."(120) Sylvius olyan fontosnak tartotta ezt a magyarok és az ázsiai szkíták (vogulok-osztjákok) közti rokonságra és nyelvi azonosságra vonatkozó észrevételt, hogy a Commentarii c. önéletrajzában is megismételte."'(121) II. Pius főművében(122) valójában ezt írta: "Egyesek Magyarországot Hunnariának mondják, a magyarokat pedig a húnoktól származóknak gondolják, mintha a húnok maradékai a mi korunkig megmaradtak volna? Tudomásunk szerint a Tanaison túl, annak forrásvidékétől nem messze, az Ázsiai Szkítiában mindmáig megtalálható egy nép, amelyet magyarnak neveznek, és akiknek a beszéde semmiben sem különbözik a Duna mentén lakó magyarokétól. Azok őseinek mondják magukat, isteneiket barbár módon tisztelik, bálványokat imádnak, barbár szokásaik vannak és csak nem vadak módjára élnek."(123) Ezután elmondja, hogy IV. Jenő pápa (1437-1437), akinek szándéka volt Krisztus hitének terjesztése,"' a Magyarországból hozzá küldött istenfélő férfiakat kívánta útnak indítani keletre, ám ez az utazás nem valósulhatott meg, mert a közbenső, átvonulási területen lakó rutének (ti. oroszok), akik Istennek görög szokás szerint áldoznak, ezt megtiltották. A keleti magyarok inkább maradjanak meg a bálványimádás tévelygésében, mintsem a római egyház ritusának ajánlják magukat.(125) Zsirai nyomban Thuróczy krónikájára hivatkozik, mondván: "Az az újdonság, hogy(126) Jugria a magyarok őshazája (?), Jugria voguljai-osztjákjai (?) a délnyugatra költözött magyarok visszamaradt testvérei (?), a XV századvég és a XVI. század földrajzi és történeti irodalmának elmaradhatatlan kellékévé, közhelyévé vált. Magyarországi visszhangját Turóczy krónikájában I1488l halljuk először." Thuróczy János megemlíti ugyan Pius pápa történetét, ám Szkítiáról, a Tanais forrásvidékéről beszél, ahol ugyanazon nyelvet beszélők élnek. Többet nem mond. II. Pius pápa műveit úgy írta, hogy mások munkáiból "kivonatolt", magyarán összeollózta az anyagát korábbi szerzők közléseiből, általában a legcsekélyebb kritikai rostálás nélkül. Erre jó példa a "mi verónaink" kifejezése is, Munkáiban csaknem mindig Pliniust nevezi Veronensis-nek, mivel C. Plinius Secundus Kr. sz. előtti 20-ban Verónában született.(127) Műve elején utal arra is, hogy "a mi verónaink" kifejezés Caius Iulius Solinus egyik követőjére vonatkozhat. Solinus ugyanis csaknem teljes egészében Plíniust követi.(128) 1993-ban, amikor e könyv ezen fejezetéből egy részt hamarjában közzétettem, még a hagyományos írógép állt csak a rendelkezésemre, mivel azonban 1992. szeptemberétől lényegében 1993. decemberéig Grazban és Göttingában dolgozhattam, a tisztázati gépelést egy gépírónő végezte el, bizony, sok hibával s ami ennél is súlyosabb vétségem, a leadott nyomdai anyagot nem néztem át. Eredeti szövegemben a "mi verónaink"-at Pseudo-Solinusnak(129) neveztem el, a gépelt példányon azonban a pszeudo szó mindenütt kimaradt, így teljesen összemosódott a Kr, sz. utáni III. században élt Caius Iulius Solinus(130) és a Pseudo-Solinus személye.(131) Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a bizonyos ál-Solinus valójában azonos volt Iulius Pomponius Sabinus-szal aki a XV. században Oroszországtól északra, a Jeges- tenger melletti ugari vagy ugri népre bukkant,(132) s akinek fő műve(133) 1480 táján elkészült.(134) Mindez azonban nem változtat azon a goromba hibán, amely mind a Hunnía-ban,(135) mind az utánközlő Életünk-ben(136) olvasható, hogy tí. kortársa volt C. I. Solinus II. Piusnak! Tudományos életünkre eléggé jellemző, hogy amikor megjelentek a tanulmányom kritikái,(137) senki sem vette észre ezt az igen durva hibát. Majd látni fogjuk, nem kivételről van szó. A kutatók, általában, sokkal felületesebbek, mint elvárható és megengedhető volna. *** Idézett mű 114. oldal
Ritka az, amikor valaki hiperkritikát alkalmaz, és egy az egyben elvet egy teljes művet... A forráskritika nem azt jelenti, hogy valami csak fekete, vagy csak fehér...
Siegmund Herberstein (1557): „Iugariae provinciae situs ex supradictis patet. Rutheni per aspirationem Iuhra proferunt, & populos Iuhrici vocant. Haec est Iuharia, ex qua olim Hungari progressi, Pannoniam occuparunt, Attilaque duce multas Europae provincias debellarunt. Quo nomine Moscovuitae multum gloriantur, quod eorum subditi magnam Europae partem olim sint depopulati. Referebat Georgius Paruus dictus, natione Graecus, in priori mea legatione inter tractatus volens ius Principis sui deducere ad magnum Ducatum Lithvuaniae, regnum Poloniae, & Iuharos subditos magni Ducis Moscovuiae extitisse, & ad paludes Maeotidis consedisse: deinde Pannoniam ad Danubium, & inde nomen Hungariae accepisse: demum Moravuiam, ex fluvio sic nominatam: & Poloniam a Polle, quod est planicies, occupasse: de fratris Attilae nomine Budam nominasse. Relata saltem volui referre. Aiunt Iuharos in hunc diem eodem cum Hungaris idiomate uti. quod an verum sit, nescio. Nam etsi diligenter inquisierim, neminem tamen eius regionis hominem habere potui, quo cum famulus meus linguae Hungaricae peritus colloqui potuisset. Hi quoque pelles pro tributo Principi pendunt. Quamvis uniones gemmaeque illinc in Moscovuiam afferantur, non tamen in eorum Oceano colliguntur, sed aliunde, praecipue vero a littoribus Oceani, ostiis Dvuinae vicinis afferuntur.”
Magyarul: „Jugra területének helyzete a fentebb elmondottakból világos. Az oroszok hehezettel ejtik ki a nevet – juhra –, és a népet jugricsoknak nevezik. Ez az a Jugra, ahonnan valamikor a magyarok elindultak, és elfoglalták Pannóniát,és Attila vezetésével Európa sok országát leigázták. A moszkoviták nagyon hencegnek ezzel a névvel, mivel, úgymond, az ő alattvalóik valamikor feldúlták Európa nagy részét. Georgij, ragadványneve szerint Kicsi, születése szerint görög, első követjárásom idején meg akarván alapozni a tárgyalásokon uralkodója jogát a Litván Hercegség fejedelemségére, a lengyel királyságra stb., azt mondta, hogy a jugorok a moszkvai nagyfejedelem alattvalói voltak, és Meotisz mocsaraiban laktak, azután áttelepedtek a Duna menti Pannóniába, amely ezért kapta a Vengrija nevet, végezetül elfoglalták Moráviát, amely a folyóról kapta a nevét, és Polsát, amely a polje (mező) jelentésű polle szóból kapta a nevét, Budát pedig Attila testvéréről nevezték el. Én csak elmondom, amit nekem mondtak.Azt mondják, a jugrák mind a mai napig közös nyelven beszélnek a magyarokkal; hogy igaz-e, nem tudom, mivel gondos kutakodásom ellenére nem találtam egyetlen embert sem arról a vidékről, akivel szót válthatott volna a magyarul tudó szolgám. És prémben fizetnek adót az uralkodónak. Bár onnan gyöngyöt és drágaköveket szállítanak Moszkvába, de azokat nem az ő óceánjukban gyűjtik, hanem más helyen, főként az óceánnak a Dvina torkolatához közel eső partján.”
Vitánk szempontjából ugyan mellékes, de Katona Erzsébet, a szöveg fordítója a Hungaria kifejezést vajon miért cserélhette Vengrijára, és miért adhatta azt a magas rangú moszkvai államférfiú szájába, ha állítólag köztudott, hogy az csak a XVI–XVII. fordulóján került – a lengyelek révén – az orosz nyelvbe?
Ez a veronai kereskedő, tehát egyáltalán nem tudós férfiú, éppen úgy néhány hasonló hangzású szóból ítélt, mint 1517-ben Mathias de Miechow lengyel vagy 1516 és 1529-ben Sigmund Herberstein német követ, akik elmesélik, hogy Permia tartomány felett, az északi Jeges tenger (!) irányában található Juhra vagy Jugria, amelynek lakói egy nyelvet beszélnek a magyarokkal és ez a vogulok ősi földje! Ezek az észrevételek azonban semmiféle zavart nem okoztak 250 esztendeig!”
Sem Herbrestein, sem Miechów NEM TALÁLKOZOTT EGY ÁRVA "UGOR" NYELVEN BESZÉLŐVEL SEM!!!!!
Kizárólag a két tájegység , az oroszországi Jugria és a kkori Mo oropsz nevének összevetéséből alkották meg elméletüket!
Megjegyzendő, ilyen alapon a magyar király legalább olyan indokkal támaszthatott volna jogigényt Moszkvára, ugyanis annak neve a magyar népnév származéka... (Lásd: muszka, a baskírokról. Nem véletlen, hogy annyi ott a magyar helynév. Még Borogyino és Sevargyino is ide sorolható.)
szerencsére a tudomány szerint pont forditva történt - a magyar muszka szó a latinos Moszkóvia, moszkovita szavak származéka.
„...az »onogur« névnek SEMMI KÖZE a hunokhoz, ez ui. a tiz oguz türk törzsszövetség kipcsak nevének csuvasos formája...” Tisztáztuk már, hogy a hunogur népnév egyik változata. Zorro barátod is elismerte, igaz, kínkeservvel, miután ismételten az orra alá dugtam Jordanes szöveghelyét.
Hogy lehet az onogur-kérdésben Jordanes-szel bizonyitani bármit is, amikor Jordi még a gótokat és a getákat is keveri - nem?) :)))
