, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól….
mindenki onnan szakadt ki mikor mar a Monarchia-kezdett elkorhadi:),a Habsburg-birodalommal eggyutt,egy ilyen Ferenc Jozsi-etterembe nem is kapni ..Crna Gorai-kisult husszeletet,..csak Becsit..
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól…
Felvidéki tiltakozások 1918. december első felében
Néhány nappal később, amikor a magyar–csehszlovák demarkációs vonalról született döntés ismertté vált, a jolsvaiak a helyi Polgári Kör rendezésében városi gyűlést tartottak, ahol immár nem a „Tót Impérium”, hanem a csehszlovák állam fennhatósága ellen tiltakoztak, s annak még a gondolatát is elutasítva, Magyarország melletti hűségnyilatkozatot adtak ki, aláírásokkal hitelesítve azt. A nyilatkozat szövegét tartalma és szófordulatai miatt is érdemes hosszabban idézni. „A jolsvai polgár tót beszéde megett magyar érzés, magyar hazaszeretet tüze lángolt mindenkor. Nincs a városnak egyetlen polgára sem, akinek ne volna szívbeli vágya a magyar államhoz való további és örökös tartozás, s akit ne érintene kínosan az idők azon fordulata, hogy arról kell tárgyalnunk és határoznunk, ami soha közöttünk discussió tárgyát nem képezte, arról ti. hogy magyar államhoz akarunk továbbra is tartozni, vagy a cseh-szlovák államhoz? Mi azt sem tudjuk, hogy mi az a cseh-szlovák állam. A mi érzelmeink annyira idegenül állnak ezen államalakulattal szemben, hogy nem érezünk különbséget aközött, ha a cseh-szlovák államhoz való tartozás helyett a földkerekség bármely idegen államalakulatához való csatlakozás kérdése vettetnék előttünk fel. […] kijelentjük, hogy ragaszkodunk a magyar állameszméhez, mert mi az ehhez való hűség érzetét örököltük elődeinktől, s valljuk magunkat olyan magyarnak, mint Szeged vagy Debrecen cívise.”
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól…
Felvidéki tiltakozások 1918. december első felében
Számos település tiltakozó nyilatkozata érkezett ebben az időszakban a kormányhoz, a miniszterelnökséghez, illetve közvetlenül Jászi hivatalához, s a legtöbb szóvá tette, hogy megkérdezésük nélkül egyezkedik a kormány sorsukról. Érvelése miatt is figyelemre méltó az etnikai határ közelében fekvő Gömör megyei kisváros, Jolsva képviselő-testületének reagálása. Arra a hírre, mely szerint a „tót impériumot” Jolsva területére is ki akarják terjeszteni, a település képviselő-testülete tiltakozó határozatot hozott, amit a kormánynak is felterjesztett. Álláspontjuk szerint „a keletkező új államalakulatok határainak megállapításánál nem az anyanyelv, illetve nem kizárólag az, hanem elsősorban és mindenek előtt az érzelem világa veendő figyelembe”. Utalás volt ez arra, hogy a nemzeti identitás összetett képződmény, ezért területek ide-odacsatolása nem pusztán statisztikai kérdés. Fontos tudni, hogy Jolsva az ezt megelőző két-három évtizedben elmagyarosodott települések közé tartozott. Az 1880-as években még a lakosság 52%-a szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, arányuk azonban visszaesett 1910-ben 16%-ra, míg a magukat magyarnak vallók aránya 80%-ra nőtt.A határozat arra utalt, hogy a magát továbbra is szlováknak valló helyi csoport is lojális volt a magyarsághoz: „érzelmi világa a város minden lakosát a magyarok érzelmi világához fűzi úgyannyira, hogy a város minden egyes lakosa magát minden porcikájában, és minden gondolatában magyarnak érzi és vallja: megrendül annak hallatára, hogy oly államalakulatba szándékozik bevonatni, mely neki teljesen idegen, mely szellemének szabad kifejtését részére lehetetlenné teszi. A hontalanság keserű érzete az, amely a hír hallatára fojtogatja torkainkat.”
A jolsvaiak szerint a tervezett megoldás nyílt felrúgása az önrendelkezési elvnek, amely szerintük magyarázható sokféleképpen, ám úgy semmiképp, hogy megkérdezésük nélkül döntsenek róluk. A nemzetiségi kérdés megoldásának útja s mindenfajta rendezés célja szerintük csak a következő lehet: „mindenki részére oly elhelyezkedést biztosítani, amelyben magát szabadnak, boldognak és megelégedettnek érzi”. Ebből súlyos következtetés adódott számukra, és nem maradt más, mint a tiltakozás: „És mivel a tót impériumnak ide való kiterjesztése minket jolsvaiakat ezen érzéseinkben a legsúlyosabban sértene, azt eredményezné, hogy a szolgaság, a boldogtalanság, a meghasonlottság érzése tegye tönkre életünket, a leghatározottabban tiltakozunk.”
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól…
Felvidéki tiltakozások 1918. december első felében
Eperjes város nemzeti tanácsa a december 3-i gyűlésén hozott egyhangú határozata alapján emlékiratot küldött a magyar kormánynak, melyben mély fájdalmát és megdöbbenését fejezte ki a kormány azon tervével kapcsolatban, hogy „Eperjes várost tót impériumnak engedi át”. Ez a döntés véleményük szerint teljesen ellenkezik a város hagyományaival, nemzetiségi összetételével és a wilsoni önrendelkezési elvvel, ami szerintük a magyar nemzetet is meg kellene illesse. A város több mint 16 ezer fős, vegyes összetételű lakosságának közel fele magyar volt, míg a szlovák anyanyelvűek 40%-ot, a németek 9%-ot tették ki. A memorandumban az eperjesiek történeti és gazdasági érvekkel, valamint statisztikai kimutatással támasztották alá álláspontjukat, hivatkozva az etnikai-nyelvi összetételre, a magyarul tudók arányára és az iskoláztatási adatokra. A város polgármestere Jászi Oszkárnak címzett kísérő levelében felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy a nem magyar lakosság egy része is kötődik a magyarsághoz, és népszavazás esetén a helyi lakosság „legalább 75%-a föltétlenül a magyar impérium mellett foglalna állást”. Az emlékiratukat így zárták: „tisztelettel kérjük a Népkormányt: miszerint Eperjes várost továbbra is magyar impérium alatt meghagyni méltóztassék”.
Ezt a bevandorlast,Brussel-be olyan alapokra akarjak helyezni,hogy majd a Kelet-Europai-reszen letelepitett migransok,kozul a valamire valokat,majd atthejezik NYugatra-/ha van egyaltalanilyen kepesitesu:))/,a tobbi meg majd a Kelet-Europai-lakossagal egy szintet fog kepezni,es ezek fognak majd ugy mindt mar mai a fejlett NYugati-strukturakba,szemetbegyujto,konyhai mosogato,meg egyebb ilyen szakmunkat vegezni,attol fuggetlenul hogy otthol mi a foglalkozasa,es itt meg tapsolni is fognak hozza:).
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól…
Felvidéki tiltakozások 1918. december első felében
1918. december elején, azt követően, hogy a Jászi–Hodľa-tárgyalások kapcsán a „Tót Impérium” terve és tervezett határai ismertté váltak a sajtóban, a Felvidék több részéről is tiltakozó állásfoglalásokat küldtek a kormányhoz, illetve Jászi hivatalához.
A magyarországi németek Felsőmagyarországi Néptanácsa, amely Késmárkon alakult meg, december 2-án küldte el a miniszterelnöknek tiltakozását. A szepességi kisvárosban a németek (cipszerek) voltak többségben, 1910-ben a város 6317 fős lakosságának 51%-át adták, míg 21%-ot a magyarok, 25%-ot a szlovák ajkúak. A német néptanács elnöksége táviratában jelentette: felháborodással értesült arról, hogy Szepes vármegye „tót impérium alá helyezése szóba kerülhetett” és leszögezte, hogy minden ilyen terv ellen a legerélyesebben tiltakozik, annál is inkább, „mert a megyében semmiféle csehtótbarát nemzetiségi mozgalom nem volt észlelhető”. A néptanács tudatta azon döntését, hogy „ha a kormány nem tudná a Szepességet ezen törekvésekkel szemben megvédelmezni, egyidejűleg lépéseket tettünk bármilyen impériumtól független Szepesi Köztársaság proklamálására.”
A Szepességben nemcsak a cipszerek, hanem a szlovákság körében is ellenérzéseket keltett a „Tót Impérium” terve. A Szepes Vármegyei Tót Nemzeti Tanács Jászinak címzett, december 5-én Szepesváralján kelt táviratában fejezte ki tiltakozását az ellen, hogy őket a csehszlovák orientációjú turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács „impériuma” alá helyezzék, s így – saját megfogalmazásuk szerint – „közvetve a cseheknek eladják”. Tiltakoztak továbbá az ellen is, hogy nélkülük határozzanak róluk, hangsúlyozva, hogy nekik saját nemzeti tanácsuk van. „Mink tótok vagyunk, voltunk és maradunk, egyetértésben minden itt élő más nemzetekkel, melyekkel együtt inkább megcsináljuk a szepesi köztársaságot, a tátrai Svájcot, de csehek nem leszünk soha”– írták, hasonló álláspontot képviselve, mint a szepesi német néptanács. „Avagy a magyarok adnak el bennünket?” – szögezték a kérdést Jászinak a táviratuk végén.
Körmöcbánya Magyar Nemzeti Tanácsa szintén reagált a Jászi–Hodľa tárgyalásokra, és feliratot küldött Károlyi Mihály miniszterelnöknek. A helyi nemzeti tanács december 4-i ülésén kifogásolta, hogy a magyar kormány csak szlovák nyelvű falragaszokat küldött a vidékre, ami sérti a német és magyar lakosságot. Különösen az ellen tiltakoztak ők is, hogy a kormány az itt élők megkérdezése nélkül egyezkedik a „cseh-tót” kormánnyal e területek sorsáról:„a szorongatott lelkület mély komolyságával”kérték a kormányt, hogy ne cselekedjen az itt élők jogos kívánságainak meghallgatása nélkül, „hanem támogassa és védje e vidék népének érdekeit”. Levelükre az aktaborítóra írt tervezet szerint Jászi válaszlevele ezt tartalmazta: „Azóta a külpolitikai helyzetben beállott fordulat következtében a kormány kénytelen volt a felvidéki vármegyék katonai kiürítését elrendelni. (...)
Itt néhány olyan részlet következik, amelyek az egykori magyar Felvidék sorsában is sajnos igazolják a hazaárulóvá züllött Károlyi-kormány tökéletes tehetségtelenségét és alkalmatlanságát a kormányzásra, és azt a mérhetetlen ostobaságot, ami hazánk újkori történelmének legnagyobb tragédiáját okozta. Egyúttal azt a történelmi alapigazságot is bizonyítják, hogy aki mögött nem áll fegyveres erő, azt könyörtelenül eltapossák… ☹
„Fegyveres honvédelem vagy tárgyalások?
A magyar közvélemény és a sajtó túlnyomó része kezdettől fogva határozottan bírálta a kormányt naiv pacifizmusa és a határvédelem terén mutatott „erélytelen” magatartása miatt, s figyelmeztette ennek veszélyeire. „Esengve kérjük a kormányt, védje meg az ország ezeréves határait, mentse meg Magyarország területi integritását” – írta például 1918. november 9-i számában az Új Nemzedék.” (...)
(...) a magyar kormány korábbi utasítása az volt, hogy a magyar katonaság, karhatalom és a polgári hatóságok ne tanúsítsanak ellenállást. Például Nagyszombatot, a 15 ezer lakosú várost november 7-én egy 200 fős csendőr különítmény és egy 60 fős katonai egységből álló cseh csapat foglalta el és tartotta napokig megszállás alatt, miközben a városban állomásozó 400 fős magyar alakulat az akkori utasításnak megfelelően nem tanúsított ellenállást. (...)
A prágai kormány tartott attól, hogy a csehszlovák irányzatnak nincs kellő befolyása a szlovák nép körében, és a magyar kormány autonómia-javaslata is hatással lehet a még ingatag politikai helyzetre.Miután a katonai megoldás november első felében kudarcba fulladt, egyértelműen Beneą párizsi kapcsolataitól várták a megoldást. A külpolitikai helyzet kedvezett: Clemenceaukormánya francia befolyású Kelet-Közép-Európa kialakítására törekedett, és ebben szövetségesekre kívánt támaszkodni, többek közt Csehszlovákiára. Mivel a többi antanthatalom ebben nem akadályozta a franciákat, Beneą párizsi lobbizása sikerrel járt. Ennek híre némileg késleltetve, december elején ért el Budapestre.A magyar fővárosba küldött Ferdinand Vix alezredes, a budapesti antant katonai misszió vezetője december 3-i levelében közölte Károlyival a Párizsból kapott utasításokat, mely szerint az antant-szövetséges csehszlovák államnak jogában áll elfoglalni a „szlovák területeket”, s felhívta a magyar kormányt, hogy „haladéktalanul vonja vissza csapatait”. Az utasítás egy csapásra új helyzetet teremtett.
A magyar kormány, bár az utasítást a belgrádi katonai konvencióval és a nemzetközi joggal ellentétesnek tekintette, a követelések teljesítése mellett döntött. Károlyi – megérezve kormánya nemzetközi elszigeteltségét és eszköztelenségét – meghajolt az antant döntése előtt, s ezt kérte az ország lakosságától is. Másnap felhívást intézett a magyar néphez: „Magyarok! A Népköztársaság kormánya arra kér benneteket, hogy hajoljatok meg e kényszerűség előtt, ne nyújtsatok sem alkalmat, sem ürügyet arra, hogy összeütközésre vagy éppen vérontásra kerüljön sor. Ne feledjétek, hogy minden ilyesféle eset rontaná helyzetünket a nemsokára összeülő nemzetközi békekonferencián.”Károlyi még mindig kapaszkodott abba a reménységébe, hogy méltányos béke köthető, s a béketárgyalásokon érvényesülni fognak azok a magasztos eszmék, amiket az antant a háború alatt hirdetett: a népek önrendelkezési joga, illetve a vitás kérdések tárgyalásos úton vagy népszavazással való eldöntése. (...)
Azaz a tények ismeretében a félkegyelmű Károlyi és kormánya továbbra sem a fegyveres ellenállást választotta, jóllehet a sok bénáskodás után még mindig lett volna lehetősége erre, hanem arra a megmagyarázhatatlan és minden otobaságot túlszárnyaló álláspontra helyezkedett, hogy majd az Antant elismeri az ő békeszerető politikáját. Hát, mint a tények mutatják, „elismerte”... ☹
Tudod, a trianoni diktátum kiötlői nekünk sem engedték meg, hogy népszavazást tartsunk az általuk kijelölt elcsatolandó területeken, mert attól féltek - és jogosan -, hogy akkor nem jöhetett vola létre sem az általuk összetákolt Csehszlovákia, sem a - szintén összetákolt - ún. "Nagyrománia". Tehát ne síránkozzál itt, mert nektek legalább megmaradt az az egykori magyar föld, amit máig jogtalanul bitoroltok!...
Ki érti ezt?... 😊....a federacio felosztasakor viszont,a nepszavazas le volt tiltva,olyanokat hireszteltek,hogy aki nepszavazast akar,az nem akarja a Szlovak Koztarsasagot..igy aztan nem is volt mikozbe azt tanitottak hogy a Demokracia-legjobb formaja,ezt mar olyan idokben mikor mar a egypartrendszer megszunt..Erdekes..
Ja, és "érdekes", hogy ezek a magyar földesurak által "1000 év óta sanyargatott, szerencsétlen" tót tesóid, valahogy nem akartak csatlakozni a "demokratikus" Csehszlovákiához. Ki érti ezt?... 😊
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól...
„1918 novemberében a Felvidék keleti feléből, főleg Eperjesről és Sáros vármegyéből, valamint a Szepességből és Zemplénből olyan állásfoglalások, hírek érkeztek a magyar kormányhoz (...) amelyekben Magyarország iránti lojalitását fejezte ki a helyi lakosság, beleértve a szlovákokat is. Különösen aktív volt a szervezésben (...) a november 2-án Eperjesen megalakított Keleti Tót Tanács (Východoslovenská rada) vezetője, Dvortsák Győző, szlovák nevén Viktor Dvorčák, aki a Turócszentmártonban működő Szlovák Nemzeti Tanáccsal (Slovenská národná strana Narodná Slovenska Rada) szemben ellensúlyt képező politikai mozgalmat indított. Dvortsák (...) A magyar orientáció elkötelezett híveként szervezte a „keleti tótok” mozgalmát, amiben több, hasonló nézeteket valló helyi értelmiségi is támogatta, így különösen Bulissa Károly (Karol Buliąąa) ügyvéd, illetve Liptay Lajos (Ąudovít Liptay) evangélikus esperes, aki az eperjesi evangélikus teológián a szlovák nyelv tanára volt, és a keleti szlovák nyelvjárás önállóságát hirdette.
Dvortsák a Jászinak címzett november 14-i beadványában kérte, hogy a magyar kormány ismerje el a Keleti Tót Tanácsot a keleti szlovákság érdekvédelmi szervének. A szervezet elnökeként azzal indokolta kérését, hogy „Abaújtorna, Bereg, Gömör-Kishont, Sáros, Szepes, Ung és Zemplén vármegyék tótsága” nem ért egyet a turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács csehszlovák orientációjával, és tiltakozik a Csehországhoz való csatolás ellen,ezért alakítottak saját szervezetet.(...) Ezt követően, november 18-án Dvortsák telefonon kereste Jászit, s a lejegyzett telefonjelentés szerint beszámolt neki a közelgő „tót nagygyűlésről”, amire meg is hívta a minisztert, kérve személyes megjelenését.„A keleti tótok november 24-én, vasárnap tót nagygyűlést tartanak, amelyen Nógrád, Gömör, Bars, Hont, Abaúj, Sáros és Zemplén tótjai nyilatkozni kívánnak a felvidéki lakosság magatartásáról.”Dvortsák szerint a „hangulat kedvező, a keleti tótok nem hívei a Csehországhoz való csatlakozásnak”.
A november 24-i eperjesi szlovák gyűlésről Dvortsák még aznap táviratozott Jászinak, közölve, hogy egyhangú határozatot hoztak a Magyarországhoz való tartozás és a magyar nemzettel való további együttélés szándékáról:„tiltakozunk, hogy az ország határait bárki megbontani merészelje, mert mi továbbra is hazánk összes nemzetével szeretetben és egyetértésben akarunk élni. (...) faji, nyelvi és vallási egyetértésben óhajtunk a magyar nemzettel összeforrni.” Megfogalmazták továbbá, hogy mindazokat a jogokat kérik, „amiket az ország határain belül lakó bármely nemzet követelhet és kaphat”. (...) Itt ismét tiltakoztak az ország határait megbontó törekvések ellen, s korábbi követeléseiket újakkal egészítették ki. Egyrészt követelték a „keleti tót nép” majdani képviseletét a békekonferencián, másrészt külön minisztériumot igényeltek, s mindezt ismét táviratban hozták Jászi tudomására.” (...)
Jaj, hát tényleg micsoda szörnyűséges, hátborzongtatató dolgok történtek szegény tót jobbágyokkal, még most is libabőrös leszek tőle és kiver a hideg verejték… 😊
De képzeld el, én meg olyat hallottam egy vitaműsorban, hogy az egyik vitázó azt mondta, hogy a "demokratikus" Csehszlovákiában az egyik letartóztatott magyar szembeköpte a cseh- vagy tót kínzóját, és azt kiabálta neki, ha halálra kínzol is te nyomorult, rabló gazember, akkor sem írom alá azt, hogy önként lemodok a vagyonomról…
gy a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól...
Egy ilyen vitamusorba,itt a szlovak-STV-1 epp azok idok szlovak jobbagysagat,emlitik,ez ilyen nem kerekasztal hanem igy keresztbe ulnek a vitazok:),ahogy belekapcsoltam,valami ilyet mond a egyik...hogy ide usson nagysagos ur...mar mindt a jobbagyra,..Erdekes:)
Ez mar egy lenyeges megitelese a partok politizalasanak, miutan mar nincs semmi,ilyen programjuk,a 20 szazalekos lakossag,a ketnyelvu tabla,allampolgarsagi torveny,meg egyebb ilyen multjat vesztett dolgoknak.Ez foleg mar a mostani Putin-elvtars altali ukrajnai megtisztitasi akciok utan lett ervenyes miutan a ukran-testverektol a sok menekult,ide telepszik es mar minden penteken a szlovak STV-2-csatorna ukran nyelvu musort sugaroz a Keleti-testverek iranyaba.
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól...
A pozsonyi tiltakozó határozat előtt egy nappal a vegyes etnikumú, zömmel magyarok és szlovákok lakta Selmec- és Bélabánya Nemzeti Tanácsa is megfogalmazta tiltakozását az elcsatolás ellen, kiemelve, hogy a város polgársága a különböző pártok, csoportok, intézmények, egyletek, vállalatok, üzemek hivatalos képviselőinek útján „a nemzeti hovátartozandóság tekintetében már állást foglalt”. Válaszolva a turócszentmártoni Tót Nemzeti Tanács felhívására, a város Nemzeti Tanácsa november 22-i ülésén határozatban kimondta, hogy „Selmec- és Bélabánya város polgárai továbbra is a Magyar Állam területéhez akarnak tartozni, s minden ezzel ellenkező mozgalom ellen a leghatározottabban tiltakoznak.”
A pozsonyi és selmecbányai határozatokkal egy időben a Felvidék keleti feléből is érkeztek tiltakozó nyilatkozatokról és ellenakciókról szóló táviratok a magyar kormányhoz és a nemzetiségi ügyek Jászi-féle hivatalához. November 21-én a Kassától északkeletre fekvő, Zemplén megyei Varannó községnemzeti tanácsa táviratban fordult a miniszterelnökséghez, amelyben kifejezte a helyi lakosság aggódását a Magyarország területi integritását megkérdőjelező törekvések miatt, valamint a nemzetiségek „hazafiatlan hűtlenségén és hálátlan magatartásán megbotránkozva”. Az alig kétezer fős lakosságot számláló Varannó egyike volt azon felvidéki településeknek, ahol a századvég és a századelő asszimilációs folyamatai következtében fordult meg a szlovák–magyar arány: 1880-ban a helyi népességnek még csak egynegyede, az 1910-es népszámláláskor viszont már 2/3-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát, miközben a szlovák ajkúak aránya 54%-ról 27%-ra csökkent. A község nemzeti tanácsa táviratában ezt írta a helyi lakosság állásfoglalásával kapcsolatban: a harctérről hazaérkezett vitéz katonáink, s itthon lévő polgáraink egyöntetű megnyilatkozása alapján Varannó lakosságának összessége nevében kijelentjük, hogy magyar hazánkhoz minden körülmények között örökre hűek leszünk, és tiltakozunk mindennemű idegen cseh, csehszlovák, avagy más nemzetiségek betolakodási és foglalási szándékai ellen.”
Ezek az 1918-ban följegyzett hivatalos iratokból kiválogatott idézetek alapjaiban rengetik- és cáfolják meg azokat a több mint 100 éve terjesztett ordas propaganda-hazugságokat és rágalmakat - így a máig hangoztatott cseh és tót hazugságokat, rágalmakat is -, amelyek miatt a „sokat szenvedő” kisebbségek el akartak szakadni a magyar államtól...
Pozsonyban 1918. november folyamán egyre inkább tudatosult a csehszlovák megszállás veszélye a város polgárai előtt. A tágabb értelemben vett Felvidék legnagyobb városában, melynek népessége meghaladta a 78 ezer főt, a lakosság túlnyomó többségét a németek (33 ezer fő) és magyarok (32 ezer fő) tették ki. A november eleji betörés alkalmával már megközelítették kisebb létszámú cseh csapatok a várost, és a lakosság többször kapott híreket a sajtó útján arról, hogy a prágai kormány által igényelt területbe Pozsony is beletartozik. Ugyanakkor egyáltalán nem lehettek biztosak abban, hogy a gyenge fegyveres erőkkel rendelkező Károlyi-kormánytól hatékony segítséget fognak kapni városuk védelméhez. Ezért Pozsony vezetői és közéleti szereplői a helyi közvélemény demonstratív megszólítására törekedtek. A november 23-ra összehívott nagygyűlést követően határozatban fejezték ki tiltakozásukat a város tervezett elcsatolása ellen, amit 154 intézmény és testület írt alá, beleértve a tudományegyetemet, minden tanintézetet, a város szervezett munkásságát, az érdekképviseleteket, valamint a társadalmi szervezeteket – nyelvkülönbség nélkül.
A pozsonyi határozat kimondta:„Pozsony városa alapítása óta megszakítás nélkül Magyarország szerves része. Hosszú időkön át az ország fővárosa volt. A magyar nemzet történelmében mindenkor fontos szerepre jutott. Pozsony város kultúrájának minden szálával mindenkor Magyarországhoz tartozott és tartozik, mint a magyar tudományos, irodalmi és művészeti fejlődés egyik központja. […] A jelen tiltakozás a belefoglalt szigorúan tárgyilagos adatok alapján Pozsony város lakosságának határozott, önkéntes megnyilatkozása.”Az indoklásukban szereplő adatok közt az 1910. évi népszámlálás városra vonatkozó anyanyelvi statisztikáját is idézték, ami szerint a város lakosságának mindössze 14,9%-a volt szlovák anyanyelvű.
Várkastélya a 15. században épült, 1662-ben átépítették. A 18. század végén tovább bővítették, majd 1830-ban Hild Józsefklasszicista stílusban tervezte át. Több tulajdonos után, 1890-ben Habsburg főhercegi birtok lett. Masaryk csehszlovák köztársasági elnök nyaralója volt.
A település 12 hektáros vadasparkjában még egy klasszicista vadászkastély is áll.
Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt plébániatemploma búcsújáróhely, búcsúja a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe. A templom 1784-ben Hefele Menyhért tervei alapján épült barokk-klasszicista stílusban. Kegyképét Emerich Károly festette 1730-ban, eredetileg a kastély kápolnájában volt. A búcsújárás eredete a birtokos Rákóczi Erzsébettől ered, aki 1683-ban fogadalmat tett a Szűzanyának, hogy ha a várost megmenti a töröktől, zarándoklatot tesz a Szentföldre. A Szentföldről, Kármel hegyéről azzal a meghatalmazással jött haza, hogy megalapíthassa a Kármelhegyi Boldogasszony Társulatot; XI. Ince pápa pedig engedélyezte a kegyhely alapítását...
A jogtalanul megszerzett idegen terület mindig radikális változásokkal jár.Ilyen radikális változás volt pl. a csehszlovák uralom alá került magyarság elnyomása és a Felvidék cseh gyarmatosítása.
"egy nemzet nep mi a Osztrak-magyar-Monarchia ideje alatt nem volt joga a letezesre,egyik allamalkoto neppe valtozott lett."
Na látod, pont az ilyen ordas cseh és tót hazugságokat cáfolják az általam bemásolt korabeli tiltakozások. Továbbá emlékeztetnélek Andrej Hlinka kijelentésére, akről nem lehet elmondani, hogy magyarpárti lett volna:
„Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”
Kínjában már a szlovák nacionalista politikushoz, Robert Ficóhoz közeledik a legnagyobb szlovákiai magyar párt, a Szövetség-Alianca. A szervezetnek ugyan határozata van arról, hogy a Fico vezette Smerrel soha nem lép koalícióra, ám az utóbbi napokban már a párt vezetői is sejteni engedik, hogy felülvizsgálnák álláspontjukat.
A koztarsasag-megalakulasat tobb emlektargy is kepezte,ilyen a Božkovba-1920-ba gyartasra kerulo likor-is mi a Republika/Koztarsasag-nevet viseli,mit mar akkoriba Masaryk-ur is fogyasztott,kedvelt szekhelye volt a Topolčianka-i kastely,hol egy ilyen unnepseg alatt mindenkit megkinaltak,koccitas a elnok ur egeszsegere...a Republika likorrel:)
