Én nem a találgatást akakrtam kiokoskodni, hanem inkább azon szerettem volna elmonfordírozni, hogy milyen események következtében lehetséges az, hogy nem volt vészmentő használata. A véleményem szerint ha az ilyen részleteket is végiggondoljuk akkor tanulhatunk belőle, és talán megelőzhet egy másik balesetet.
Tévedtem,az általam emlitet"100eurós wartburg"műszer,csak F.GY.gépében volt,a szerencsétlenül járt gépben,már junius 18 által megnevezett ketyere működött!!
Apropó,junius 18,irásaid alapján-azt hiszem-nem tévedek,valahol a tűz közelében tevékenykedhetsz,ezért nem általom megkérdezni tőled:elképzelhető-a dolgok mostani állása szerint-hogy letiltják a tipus gyártását is???
Csak ismételni tudom magamat, én egyértelműen arra gondolok hogy műrepülés közben alakult ki olyan helyzet amit már sajnos nem lehetett megoldani(és ezzel nem vagyok egyedül, nem a kisujjamból szoptam, és nem is a cégvezetéstől hallottam).
Szerintem, ha komoly gondok lettek volna a gép irányításával, akkor nem lett volna érintetlen a vészernyőnyitó kar.
Ha pedig, mégis a műrepülés következtében esetleg megszorult volna tolorúd vagy ilyesmi(amire semmi jel nem utal) az nem 2-3 g-s terhelésnél következhet be hanem legalább 7-8g környékén(a sebességből ítélve nem kizárható hogy még akár több is), amire a gép nem igazán volt tervezve...
Van Angliaban egy ingyenes havi repulos lap, Loop cimmel: http://www.loop.aero/ A nyomtatott verziot - nem tudom mi alapjan - sok helyre ingyen kuldik. A mai (szeptemberi) kiadasban van egy cikk a CC-rol, "Hungarian two-seat stunner" cimmel. Nem potyogom be (ugy lattam ingen lehet regisztralni a webes verziora), de olyan hangnemben irnak rola, mint a cim.
Mit nem találtam el? Újabban ezt a motorellenörző kütyüt használják? Mert nekem a dél-afrikai kütyüt tavalyi év elején a Corvus-osok maguk mondták, amikor feladták a feladatot, hogy operáljam bele a GPS navigációs rendszeremet, ha tudom :-)
Mondjuk másfél év alatt már lecserélhették, nem nagy ügy. Csak éppen ez 3200$, a monokróm Horizon meg valahol 1000$ körüli.
El kellene egy picit gondolkodnunk azon, hogy mi lehetett az oka-okai, hogy hozzá sem nyúltak a vészmentőhöz.
Teljesen elfedkeztek róla, hogy van, esetleg használni is lehetne.
műrepültek és műrepülést csak egy magabiztos ember kezd el kis magasságban. A magabiztos ember pedig annyira biztos magában esetleg, hogy biztos benne, hogy jó számolt a figurával és be tudja fejezni
Eszébejutott hogy használni kellene, de már nem volt ideje meghúzni mert más fontosabbal volt abban a pár másodpercben elfoglalva, pld felhúzni a fák felett, nyomni a gázt piszokul, figyelni a fákat.....
tudta hogy van vészmentő, godnolt is rá hogy használja, de mivel azt is tudta, hogy túlságosan alacsonyan van így esélye sincs hogy rendesen belobbanjon az ernyő és fékezzen is, ezért hozzá sem nyúlt.
Sajnos bármelyik variáció előfordulhatott, ee mondjuk az 1-esnek nem adok túl sok esélyt, én inkább a másik 3-ra tippelek.
5. Azt kizárom, hogy akarta használni a vészmentőt és meg is próbálta, de nem nyílt ki, ezt a viszgálat úgyis hamar kizárta volna már.
Azon is el kell gondolkodni, miért ilyen nagy sebességgel és meredek szögben csapódott a fák közé. A véleményem szerint a meredek becsapódási szög és a nagy sebesség arra utal, hogy pld egy bukfencet próbált meg alacsonyan végrehajtani és az alját nem tudta befejezni már. Persze az is lehet, hogy padlógázon akart egy alacson fordulót csinálni, de elakadt a szárnyvég és bepördült a fák közé. Ez mondjuk azért zárnám ki, mert a sebessége jóval felette volt a vízszinte elérhető végsebességnél.
Ekkora sebességet csak akkor érhet el az ember, ha műrepül vagy ha mondjuk szabadesésben gyorsul fel irányíthatattlanul vagy részlegesen irányíthatóan. De akkor is valami okozta, hogy szabadesésbe került, azaz túlterhelte a gépet a tervezett értékekeken túl, és valami megszakadt, eltört, megszorult stb... Illen lehetett pld egy előre tervezett műrepülés figura ami túlterhelte a gépet.
Akkor is elérhet ilyen sebességet, ha mondjuk a 2 pilóta nagy erővel egymásnak ellentdolgozott és mondjuk az utas nagyobb erőben volt.
Ahogy sok ezren láttuk,egy kb 100 euros,gagyi autokban használatos ,folyadékkristályos kijelző volt a "full"műszerezetség,ami wartburg üzemanyagmérőhöz hasonlóan mutatta az "aktuális"alap adatokat...
Ennek örülök, hogy ennyien megtekintették a repülőt... :)
A műszerezettség egyébként a megrendelőtől függ, amit kér azt kap bele.
Szerintem a Wartburgos hasonlat azért erős...
Persze nem a legmordenebb műszerezettség van benne, de miért is kéne bele?
A vészernyő miért is nem működött? Mi lehet a valami oknál fogva? Talán az hogy hogy hozzá sem nyúltak?
Annak is vannak olyan változatai, amik legalább a magasságot, sebességet, variométert mutatják és tárolják, ez a hajtóműparaméterekkel együtt már sokat mondana, ha tárolva lenne. Ennek az ára azért a Garmin 1000 alatt van. Ha a Corvust ilyen extrákkal együtt szállítanák, akkor is valószínüleg olcsóbb lenne, mint a Katana (Super Dimona)
Elne képzeld már Gyuróbácsi,hogy egy Corvusba ilyen,v ehez hasonló műszert tesznek,tettek!!Garmin 1000 megduplázná a gép árát,mint a telitankolt Trabi.ét..))
Ahogy sok ezren láttuk,egy kb 100 euros,gagyi autokban használatos ,folyadékkristályos kijelző volt a "full"műszerezetség,ami wartburg üzemanyagmérőhöz hasonlóan mutatta az "aktuális"alap adatokat...
Természetesen a hagyományos,alap ,elektronika mentes vario,sebmérő,magassági műszerekkel kombinálva...
Most jönni fog Hankey,aki bizonyitja,hogy a legmodernebb elektronikával rendelkeznek a gépek,kivéve persze a vészjeladót,repülési adatokat tároló alaprecordert,(ami volt,de mégse....v hogy is??)és a valami oknál fogva nem működő vészernyőt....(ami- persze-lehet,pilotahiba is..)
Magyar nyelven valószínűleg nem találsz róla leírást.
Annál a dolog kicsit bonyolultabb, mint hogy kettő van beépítve, ez egy komplex rendszer, aminek része ez a két kijelző, két db GPS/NAV/COM egység, egy air data computer, egy lézer giroszkóp, egy iránytű jeladó, egy érzékelő egység a sárkány és hajtómű rendszerek jeleihez és némelyik meg van fűszerezve időjárásradarral vagy stormscope-pal, meg integrált robotpilótával.
Ha nagyon érdekel keress meg egy Diamond üzemeltetőt vagy a pannonair-t.