Tényleg ugyanaz a gárda. Mondjuk én kedvelem a négy gombabuksit, különösen a késői korszakukat, ahonnan ezek a dalok is valók. Egyébként megdöbbentően sok metál és hard rock zenész nagy Beatles rajongó. Például Lemmy. Ha elolvasod az életrajzát, ott nagyon elismerően ír róluk. A White Album az etalon nála.
en ismerem ugyanaz a garda csinalta, akik a numbers from the beast-et is lehet, hogy azert, mert nem kedvelem a beatles-t, de bennem nem hagyott nyomot egynek jo volt, de meg nem vennem
Ha már Rippert említettétek, akkor ki ismeri ezt a lemezt: Nekem nagyon bejön, ahogy újraértelmezték ezeket a jó kis Beatles dalokat. Kíváncsi lennék a véleményetekre.
Na, több hónapos intenzív keresgélés után végre sikerült megkaparintanom egy Stained Class cd-t.(hagyományos típus vagyok, boltba bemegyek, polcról leveszem stb.)
Nyugodtan megkockáztatom a kijelentést ezen az albumon vannak a legjobb szólók. Az Invader-é pl. úgy tökéletes ahogy van, őszinte, szívből jövő és valami nagyszerű.
BEYOND FEAR, the band fronted by Tim "Ripper" Owens (YNGWIE MALMSTEEN, ex-JUDAS PRIEST, ICED EARTH), has scheduled the following shows:
Feb. 19 - El Paso, Texas - Club 101 Feb. 21 - Chihuahua, Mexico - Arena Chihuahua
Owens, guitarist Andreas Kisser (SEPULTURA), drummer Jimmy DeGrasso (ALICE COOPER, MEGADETH) and bassist David Ellefson (F5, MEGADETH) will be touring Chile January 22-27 for five very exclusive shows under the collective name HAIL! Their set list will honor their own genres of metal as well as the classic music that inspired their careers.
HAIL! is expected to perform tracks from MEGADETH, SEPULTURA and JUDAS PRIEST along with classics from AC/DC, BLACK SABBATH, DEEP PURPLE, METALLICA, VENOM and IRON MAIDEN.
De szerintem Halford szó szerint lenyűgöző a színpadon, majd minden korszakában. Van a fazonnak egy olyan aurája, ami csak keveseknek. Arról nem is beszélve, még is csak egy olyan stílust teremtett meg amit minden ember ismer ezen a földgolyón, még ha személy szerint nem is tudják, hogy ki az a Rob Halford.
Ami meg a kreativitást illeti: nem tudom, a Priest-ben Owens valóban nem hozott-e ötleteket, vagy ezt csak nem igényelték tőle az öregek, vagy mi volt a helyzet, mindenesetre a Beyond Fear album szerintem korrektül oda lett rakva, ahol ugye John Comprix gitárosal ketten szögelték össze a nótákat.
Egyébként meg a Priest-ben lehetett volna az a továbblépés iránya, hogy esetleg - ha másképp nem ment volna valóban - külső dalszerzők bevonásával írnak nótákat. Korábban erre volt is már náluk példa (Bob Halligan Jr. szerepét talán nem kell ecsetelnem), és számos más bandánál is volt-van erre precedens, nincs ebben semmi extraság.
Ami meg külön ironikus, az az, h sokan hányták Ripper szemére a kreativitás állítólagos hiányát, míg eközben az egekig magasztalt Resurrection album pl. külső dalszerzők kisebb hadseregének bevonásával lett-lehetett olyan, amilyen. (Én ettől még nagyon szeretem azt a lemezt, félreértés ne essék.)
Én a magam részéről nagyon szerettem Ripper-rel a Priest-et, nyilván a nickem sem a véletlen műve.:-) Eleve megmentette a csapatot, plusz a fiatalosabb egyéniségével és megjelenésével még hozzá is tett egy kis plusz energiát a bandához. Engem a baseball-sapi sosem zavart, és valahol nekem még üdítően is hatott a Halford-os Priest szegecses-bőrös morózussága után az ő mosolygósabb, közvetlenebb kiállása. Egyfelől ezzel persze borult a Metalisten imidzs, viszont egy emberibb, barátságosabb ízt adott hozzá az egészhez.
Ami a hangját illeti, abban szerintem mind egyetértünk, hogy kivételes, úgyhogy ezt nem is ragoznám.
A vele készült lemezeket én szeretem, főleg a Jugulator-t, ami a Priest Top %-ben benne is van nálam. A Demo számomra olyan, mint egy 80 százalékban befejezett album: tele van remek ötlettel, klassz hangszerelési megoldással, satöbbi, csak egy jó producer kellett volna, h úgy igazából rendbetegye a hangzást, meg összerántsa a lényeget úgy kb. 55-60 percbe. Nem tökéletes a lemez, de ezzel együtt én szeretem. Ja, és Ian Hill pl. ezen az albumon a legkreatívabb, kimondottan jólesik néha csak az ő játékát figyelve hallgatni a CD-t. A Jugulator ellenben szerintem közel hibátlan, ott és akkor és abban a szituációban számomra hatalmasat ütött az az agresszív energiabomba. Imádom a mai napig minden hangját.
Amin sokat szoktam röhögni, az az, h a két album modern hangvételét a tájékozatlanabbak - főleg az öreg ősfanok - simán a "bézbólsapkás" Ripper nyakába hajlamosak varrni, holott épp az öregek (nyilván főleg Glenn és KK) döntése volt az az irány. Az pedig külön ironikus, hogy pont a Demolition japán kiadásának bónuszdala, a What's My Name a leginkább régivágású - sőt, kimondottan old school - nóta azon a verzión. Ugyebár ennek a dalnak mind a szövegét, mind az énekdallamait Ripper írta, szóval...
Halford visszatérése a mai napig ambivalens érzéseket kelt bennem: egyrészt ugye vele lett nagy a banda, emblematikus figárája mind a Prist sztorijának, mind az egész műfajnak, satöbbi. Meg hát korábban vele nem láthattam a bandát, és így esély nyílt erre is a számomra (éltem is vele már jó néhány alkalommal). A két vele készült albumot én szeretem: ugyan a korszakalkotó dolgokat már kiírták magukból, de - hasonlóan mondjuk a Deep Purple-höz vagy a Maiden-hez - a nevük azért a mai napig a minőség garanciája. Egyébként külön plusz pont a bátorságért, amivel a Nostradamus-ba belevágtak - sokkal kényelmesebb lett volna legyártani egy slágergyűjteményt a nagy nóták lekopírozásával, de volt merszük még ennyi idősen is valami újat és nagyszabásút kipróbálni. Respect.
Élőben az öreg már fárad, ez nem kétséges. Eddigi tapasztalataim szerint - pl. Ian Gillan-hez hasonlóan - eléggé hullámzó a teljesítménye: ha jó napja van (pl. Angel Of Retribution turné, Bécs), akkor már-már a régi klasszikus önmagát hozza, ha rosszabb, akkor meg azért spórolósabban, takarékosabban hozza magát (pl. idei Bang Your Head).
Üzletileg biztosan ez a régi-új felállás működik jobban, ugyanakkor színpadon Ripper-ben több (volt) a kakaó. Annak mindenképp örülök, hogy mindkét énekessel többször is láthattam őket - mindazonáltal a legjobb számomra (szigorúan egoista szempontból) az lett volna, ha Owens marad a Priest-ben, Halford pedig nyomja tovább az egyébként igen kiváló szólócsapatával. Az egész szitu hitelesebb lett volna, és Ripper sem szív annyit, mint azóta, amióta kikerült a bandából.
Végeredményben persze felesleges ezen agyalni - ez van, és kész. A magam részéről, bárhogy is alakult, örülök annak, hogy van még Judas Priest, és nem csak nosztalgiaturnékra futja tőlük, hanem vannak új lemezek, van kreativitás is. Ha lesz még 2-3 jó lemez, ha párszor még láthatom őket, akkor végső soron elégedett lehetek.
Ripper-nek pedig több szerencsét, mint amiben része volt az elmúlt években!
Mihez képest... :-))) Nekem még Komjáthy játszotta le a Point Of Entryt a rádióban, amikor megjelent, és nem sokkal előtte kaptam kölcsön egy brit nyomású bakeliten a British Steelt. Ez utóbbi elég mély nyomot hagyott bennem. Elég hátulgombolós voltam ekkor még. Most számolj...-))) Igazad van, olyan nagyon nem tetszik a Painkiller, de azért rossznak sem mondanám...-)))
régi koncertvideókon Halfi valóban elképesztő teljesítményt nyújt, ahogy dalokat teljes átéléssel énekli, előadja a szó teljes értelmében, miközben szétfeszíti a vad energia, hogy szinte azt érzed, megégetne, ha túl közel merészkednél. Erről azok tudnak még többet mesélni, akik szerencsések voltak eléggé ahhoz, h abban az időben járhattak Priest koncerten. Viszont a legutóbbi dvd-n - illetve a pesti koncerten - látható-hallható teljesítménye tényleg nem említhető egy lapon a fénykorával. Mintha elsőrendű szemponttá vált volna, h csak minél kevesebb energiabefektetéssel, fáradtsággal, inkább kímélő üzemmódban, a mozgást és az éneket is tekintve. Soxor tényleg megtört öregemberre emlékeztet, ahogy előregörnyedve, a botjára támaszkodva, egyazon pózban énekel végig egy számot...
Persze az évek nem múlnak el nyomtalanul az ember felett, de éppen ebben a teátrális stílusban/műfajban az előadásmód ilyen értelemben nem mindegy.
