"Fel sem merül benne, hogy bármi baj lehet ezzel az eljárással." Ahogy sokakban másokban sem. Asszem kénytelen leszel előbb-utóbb belátni, hogy nem csak a te erkölcsi alapállásod/megítélésed lehet az egyetlen legitim.
Biztos vagyok benne, hogy sem bocsánatot kérni nem fog, sem pedig megváltoztatni a kiírást, legalábbis így nem és minél nagyobb a rá gyakorolt nyomás, annál kevesebb erre az esély, nem az a fajta ember. Az etikai köntösbe csomagolt sopánkodások helyett inkább meg kellene kísérelni egy asztalhoz ültetni az érintett feleket, és rávenni őket, hogy próbálják megérteni egymás szempontjait. Gondolom, majd erre a felvetésre is jön a nagy felhördülés, de aligha van más célravezető módszer. Ez az összes létező hegymászós fórumokat széltében-hosszában teleírogatva Kunost etikára oktatni próbáló szöveg rém unalmas már, és sehova nem fog vezetni, akármennyit ismételgeted.
Ezt nem tudom, de nem lepne meg, ha lenne. Kunosról nem tudom elképzelni, hogy bocsánatot kér, mert az eljárásából teljesen egyértelmű, hogy meggyőződése, hogy neki ez feladata, küldetése, és minden eszköz megengedett. Tökéletesen látszik a korábbi kommunikációjából, nem véletlenül rázza a hideg tőle az embereket. Ha lenne bármilyen etikai korlátja, akkor ezt nem így viszi végig. Fel sem merül benne, hogy bármi baj lehet ezzel az eljárással.
Különböző metszetrajzokon jól látszik, hogy az alsóbb rétegek kifelé igyekeznek, azaz nem fogy el az alátámasztás. Persze ettől egyes hegyoldalak még "átfordulhatnak".
A Hillary az, abban maradtak az illetékesek, hogy nem omlott le teljesen, de egészen más, mint előtte.
Voltak cikkek, hogy mégsem omlott le, nem tudom, hol tart a dolog.
Nem fogy az alapjuk. Ne úgy képzeld el a hegyeket, hogy valami önálló kúpok egy vízszintes felületen, amiket össze is lehet nyomni, hanem ferdén álló rétegek kiemelt szélei. Inkább törnek, emelkednek, átcsúsznak másikra, mint összenyomódjanak, ebből lesz a kuszaság. Mintha réteslapokat nyomnál egymásba nagy erővel. Nem tudom jobban elmagyarázni, így is lelő egy geológus, ha véletlenül idetéved. :)
Igen, Akárki írta nekem még régebben, hogy mintha a Hillary Step omlott volna le...
Biztos, hogy a gravitáció és nem az, hogy a gyűrődéssel a hegy alátámasztása is szűkül, fogy az alapja?
A Marsnak azt hiszem olyan a gravitációja, mint a Földnek, ott van az Olympos-hegy, 21-26km között van a magassága - cserébe irgalmatlan nagy az alapzata vagy hogy hívják ezt. Sőt esztet. :D
Igen, jó kérdés, hogy a magasság a hegynél az tényleg magasság vagy relatív magasság.
Nos, ha csak 150 m hiányzik....a Ffynnongroyw-t a film szerint feltornázták heggyé a welsziek. ;)
Úgy van, ahogy írod. Plusz a földrengések is alakítanak, 15-ben, ha jól emlékszem lejjebb zuttyant pár centit az Everest és vízszintesen is elmozdult vagy egy métert. De a legnagyobb ellenerő a gravitáció, végül az fogja megállítani az emelkedést.
Abban viszont mindenki egyetért, hogy még sokáig a felfelé ható erők szummája lesz a nagyobb, így szinte biztos, hogy kis kedvencünk pár száz éven belül átlépi a 9000-et. Bár most is nyugodtan rá lehet mondani, hogy 9 km magas, szabad szemmel nemigen lehet felmérni azt a hiányzó 150 métert.:)
Ej ez rossz hír!... újra kell gondoljam a dinoszauruszok kihalására felépített elméletemet... :)
Érdekes, amit írsz a hegyek növekedéséről. Kicsit utánalapoztam. Nanga 7mm, Everest 4mm éves növekedést produkál tényleg. Azonban vajon az erodáló természeti erők szintén működésbe lépnek, nem? A hó, a gleccserek, a meredekebbé váló hegyfalakon az omlások... érdekes esetleg azt is nézni, hogy a hegy alakja, a szögek hogy fognak alakulni majd a jövőben.
De ezt most úgy írom, hogy ez is egy olyan dolog, amihez nem értek. :)
Szilárd alapvetően nem csak a szponzorok miatt videózgatott egy óráig odafent, hanem mert olyan idő volt, hogy ki akarta használni. Ő egy igen szerény, önzetlen srác, jófejségből csinálta a külön szponzori videókat, nem azért, mert előírták neki. De komolyan veszi a támogatást. Ha viszont rosszabb idő lett volna, lő négy képet, egy videót, és takarodik lefelé. Nem lett volna nyugodt légzéses videó, ami bántja más mászók egóját, hogy ilyen is lehet valaki a K2 csúcsán. De olyan (relatíve) jó körülmények voltak, ami normál esetben szinte sosem adatik meg. Igen, fújt a szél, de nem egyenletesen, néha erősen, néha kevésbé. Vihar nem fenyegetett, idővel nagyon jól állt. Ilyen körülmények között miért ne tölthetett volna el 70 percet a csúcson? Élete álma volt, hogy oda feljusson, csoda, hogy ki akarta élvezni, ha már a körülmények megengedték?
Tény, hogy a kommunikáció ütemezése és módja nem volt a legszerencsésebb. Ami a naplót illeti, amit Szilárd az elmúlt másfél hónapban kapott, nekem sem lenne részletes csúcsnaplót írogatni utólag. Mert az alaptáborba visszaérés után nem döglöttek ott napokig, hanem összepakoltak és trekkeltek kifelé. Az akklimatizációs körök között azért volt idő naplót írni.
Amit pedig Kunos és Babcsán művel, arra nem hiszem, hogy bárkitől elvárható, hogy tisztelettel reagáljon.
Turkáltam kicsit a neten, hogy mit jósolnak a Himalája jövőjéről. Ha megbízhatóak a mérések, akkor az Everest kb. 2 métert emelkedett Hillaryék óta, évi 6,1 cm a növekedés és még sokáig így lesz, mert az indiai lemez töretlenül menetel észak felé. Becslés szerint még olyan 6000 métert nőhet, mire az erózió és a gravitáció kinullázza a felfelé nyomó erőt.
Természetesen itt sincs egységes álláspont, sok forrás évi 4 mm-t említ, ami azért jelentős különbség. Bár lehet, hogy ők nem a csúcsra értik, hanem az egész vonulatra átlagban, nem tudtam kihámozni, a geológiai angol szakszöveg túl kemény dió volt. :)
Ők úgy írták, a két lemez kb. 10 millió éve koccant, tehát ilyen idős a fő vonulat, viszont a Nanga kilóg a sorból és csak 1-2 millió éves, majdnem kétszer akkora tempóval nő, mint az Everest és ha minden változó így marad, kb. 250 ezer év múlva beéri.
A Csupasporton is ugyanakkor jelent meg,mint a Nemzeti Sporton,csak a dátum változott,mert valószínűleg frissítettek valamit.És persze,hogy nem emlékezhet mindenre pontosan,de ez a cikk szeptemberben jelent meg,tehát már volt egy kis ideje összegezni.De aláírom,hogy nem ez volt neki a legfontosabb,csak pont ezért van sok emberben az,hogy menet közben változtatgatták a dolgokat.
Ez különben valamilyen szinten elég szégyenletes,hogy felmászik a csúcsra és ott ennyi időt kell töltenie,hogy minden szponzornak a kedvére tegyen.Miért nem elég nekik egy darab videó,amit aztán mindenki megkap,oszt büszkélkedhetnek vele?És ha ezek miatt kerül bajba a mászó,akkor vajon elgondolkoznának rajta vagy mosnák kezeiket?
Én bízom benne,hogy Szilárd az elmondása szerinti mód mászta meg a hegyet,de nekik is el kell gondolkozniuk,hogy a kommunikáción javítsanak.Mert még azóta sem lehet olvasni a csúcsmászás naplóját,a rádiós műsorban azt mondta,hogy nem volt ideje képet küldeni,de a szakácsosat mégis és nekem az sem volt túl szimpi,ahogy a Kunosról és a Babcsánról beszélt.Sokkal elegánsabb lett volna,ha nem áll beléjük,hanem elismeri az eredményeiket.De kíváncsian várom az elemzést!
A Csupasport interjúban ugyanaz a szöveg jelent meg copy-paste verzióban, amit Szilárd a Nemzeti Sportnak adott, övék a Csupasport is. Hiába egy hónappal később került fel online, a szövegbe nem nyúltak bele. Amik ott le vannak írva, azokat emlékezetből mondta. Egy ilyen mászás után szerintem hihető, hogy nem mindenre emlékszel pontosan.
Szilárd először nekem is 20-30 percet mondott, a hazaérkezésük utáni héten készítettem velük interjút. Mire feldolgoztam és megjelent a cikk, ő is feldolgozta az összes videót, fotót. Érték őt is meglepetések... Én pedig nyilván nem fogom az eredeti 20-30 percet tartani, amikor már rendelkezésre áll frissebb info.
Önkioldós fotó nem készült. A kesztyűjét viszont fel-le vette, ezért is mehetett el egy óra (70 perc), mire minden felvételt elkészített, amivel a kötelezettségeinek próbált eleget tenni.
Igazából az egész sztoriban az a legdühítőbb, hogy jönnek az újabb és újabb összeesküvés-elméletek, de egyik kétkedő sem tud reális választ adni, hogy ha nem úgy volt, ahogy Szilárd mondja, akkor mégis hogyan lehetett.
Hamarosan nyilvánosságra kerül egy nyilatkozat, ha úgy tetszik, szakmai elemzés, amely egyértelműen el fogja dönteni a vitát, és remélhetőleg megnyugtatja a hozzáértő közösséget. Páraknak ez sem lesz elég, mert már túlságosan belelovalták magukat, de a Föld gömbölyűségében sem hisz mindenki, ugye.
Én Eberhard Jurgalskire gondoltam mint szakértő. Az hogy most hogy látja nem biztos hogy az a valóság.
A komarnicki.hu-n ez van (Jelenleg VITATOTT az O2 nélküli mászás) erre meg nem lehet azt mondani hogy. igen vagy nem. Azt hol mondja hogy hazudik nem is beszélt vele, még KD-val sem. Amit mond az erős feltételezés amivel bizonyitani tudná az a track és naplók lennének, de azt nem akarják megmutatni neki.
Ha úgy gondolod hogy igazad van abban amit írtál akkor küld el KDnak és ő majd megmutatja az előadás szervezőknek és szponzoroknak és nem lesz több probléma...
A cikk 2019. szeptemberében írodott és valamiért frissítve lett október elején. Nekem innentől kezdve valahogy a tartalom kérdőjeles, de nem a riportalany, hanem az író által leírtak miatt.
Csak azért kérdeztem, mert rémlett, hogy azon a napon volt hószitálás később, ami be is takarta a hegyet.
A hivatkozás a 4 mászóra szerintem is eléggé kérdőjeles.
Ebből az egészből nekem eddig az jött le, hogy az ellenzők többségének nem is a tény, hanem az fáj, hogy mennyi pénzt kaptak, meg hogy mennyit kaszálhattak az előadásokkal.
Azért ha visszolvasod ezt az interjút,akkor van benne 1-2 furcsaság.Például ezek:
"Maximum fél órát töltöttem a csúcson, fontosnak éreztem, hogy végigsétáljak a rövid csúcsgerincen, megbizonyosodva arról, hogy garantáltan a legmagasabb ponton álltam. A nagy szél miatt féltem a fagyástól, ezért nem mertem levenni a kesztyűmet, így nem is készült önkioldós fotó. "
Azóta ez a fél óra megduplázódott és vannak bizonyítékok,hogy kesztyű nélkül is volt.