Atyaeg, oszinte reszvetem, en infarktust kaptam volna. Ajax egyszer felugrott vkire de kozben megcsuszott es hanyatt esett. Semmi baja nem lett, de en ugy sipakoltam, mintha leesett volna egy felhokarcolorol. meg o jott oda kulonbozo ajandekokkal (cipo, taska,stb), megvigasztalni :)
Arrol nem beszelve, hogy szegeny ocsed mit hallgatott volna tolem, ha tehet rola, ha nem :) Viktor csak ralep veletlen Ajax labara es maris tuzokado sarkannya valtozom :o)
Nálunk is egy csűny baleset történt mióta nem jelentkeztem. Szombaton az öcsém kaszált a kertünkben, (hagyományos kézi kaszáva, és mivel nincs hozzászokva démon mentalitához így megtörtént a baj. A kaszával megvágta D fejének a bal felét. Én a sebet hál istennek nem láttam, de a doki 25 öltéssel varta össze. Azóta azonban rendesen javul az állapota. A fejkörmérete lassan normalizálódik, a seb már nem tisztul, hanem lassan gyógyulni kezd. A szombati altató hatása estig kitartott, vasárnap pedig már megint élénken mozgot, érdeklődött minden után. Jó hír továbbá - igaz főleg nekem, hogy a dobbermannal ellentétben egész jól viseli a gallér nevű sebvédő intézményt.
Szegény öcsémet meg közben majd megöli a lelkifurdalás. Persze lehetett volna körültekintőbb, de talán nem lesz komolyabb következménye a dolognak.
Kéretik az első találkozáskor a kutyánkat nem kinevetni a kinézete miatt: fejen féloldalas szőrzet, sebhely, félig lekötött szem (na ez az utolsó tényleg csak túlzás a részemről, a képi hatás fokozása érdekében, mert a szemének semmi baja).
Egyébként örülök, hogy a Samu családjában a kétlábú kölykének is javuló állapota van.
THW: további jó szórakozást és kitartást
F
A helyzet az, hogy Lotti remekul van, de 1ik napi termese az en telefontoltom plusz a szamitogep billentyuzetenek a zsinorja. E kettot elpusztitotta, ugyh. egyszercsak netezes kozben azon vettem eszre magam, hogy nem tudok irni :o) remes betunkent bemasolni a szoveget...
Heló Bala - ezek után megértem, hogy nem nagy kedved van most kutyákról beszélgetni.
A ramazuriban én is egyettértek veletek - és korábban és is hasonló esetekre gondoltam. Az egyik haverunk pl. 25 évesen a farmer nadrágján keresztül kapott tetanuszt, a másik srác foxija pedig egy benyelt zoknitól pusztult el, amit a doki már nem emlékszem miként, de elég durván félrekezelt.
Remélem, azért a fiad a fertőzést megúszta, és a gyulladásból is kigyógyul.
Hat nem irigylem szegeny gyereket, meg titeket sem. Ezentul szvsz csak ismeroshoz vigyetek, ahol mar kinzas nelkul is tulelte a vizsgalatot valami baratotok gyereke :o(
Fenyo: naigen, en is megertem Viktort, en is karomkodtam mar a Lotti gyerekre :o))
Amugy - gondolom nehez elhinni - de telleg helyes kutty. Azert orulok h Ajcsi ilyen jolnevelt, mar Viktor is kezdi ertekelni ezt...Most epp az agyamat assa ugyh mingya lecsapom de nagyon. Marmint ez nem Viktorra vonatkozik, hanem a Lotti gyerekre :O))
Jo ejt mindenkinek! Az ebeknek ful- es hasvakargatasaim :O))
A tesztet meg sem csinálták. Ez az átmosás (próbamosást emlegettek, ha jól emléxem) ez aza bozonyos felszúrás. Az orrába eg yhatalmas tü. A fene vigye el öket! Az a kockázata, hogy ha olyan baci kerülhet oda ami amúgy nem tudna.. Elfertözhetik. Azt is mondják, hogy egy ilyen után ha arcüreggyulladása lesz már csak ugyanigy lehet majd tisztitani, magától nem ürül majd.. Mondjuk én nem vagyok orvos és nem tudom, de asszem ha egy orvos el akarná magyarázni, hogy utána a beleegyezésemet kérje valszeg megérteném. De nem akarta.
Es akkor most a tesztet meg se csinaltak nala?
Aszittem benyalt valami arcureggyulladast, azert mostak ki az ureget. De igy? vagy ebben az esetben ugyanugy felgyulik a genny? Nem ilyenkor szoktak felszurni? En meg nem is hallottam ilyen atmosasrol. Mi a kockazata? Szovodmeny, gyulladas? (nem ijesztgetni akarlak, csak erdekel)
Minket a háziorvos küldött oda allergiatesztre. 3 héttel hamarabb kellett bejelentkezni. Amikor ott voltunk derült ki, hogy elfogyott a teszt, jöhetünk 3 hét múlva, de azért menjünk el röntgenre is meg Fülorgégészhez stb.. Tényleg elég csúnyán köhög már 3 hónapja, zárt az arcürege, gondoltam (tuk) egy intravénás antibiotikumos kezelés pontot tesz az ügy végére. Jön a suli, nembaj ha kigyógyul ebböl.. De ilyesmiröl szó sem volt. Ennek vannak kockázatai is stb..
Na igen. En az erettsegi es az egyetem kozott kihagytam egy evet,es egy budai maganklinikan dolgoztam. gyonyoru epulet, nagy nevek, hat hogy mik megtortentek! Az egyik doki egy szazas egovel vilagitott a beteg v@lagaba, mikor az aranyeret nezte, es ez az enyhe huzasai koze tartozott :o(
Nahat, aszinne az embor fia, hogy ott legalabb normalisak. Ha nincs rendes gyerekorvosotok, szoljatok, biztos van a csaladnak vmi kapcsolata ilyen teren. Nagybatyam szulesz-nogyogyasz, ugyh. plane biztos tud valakit.
Nem mondod komolyan! En tuti azonnal perrel fenyegetoznek, de azert nem kell belolem kiindulni. En mindenhol botranyt csapok, az is igaz, hogy sajna sose ok nelkul. remes a magyar egeszsegugy,a fel csaladom orvos, ugyhogy toluk hallok egy-ket szornyu dolgot :o((
Gondolom, evvel nem artottak a gyereknek, de azert van mindenfajta beleegyezo nyilatkozat, amit alairatnak a szulovel vagy a gyammal, hogy ilyesmi ne tortenhessen. Szerintem mindenkepp csapj balhet.
Basszuskulcs, a hozzájárulásunk nélkül átmosták a gyerek egyik arcüregét!!! :( Pedig kifejezetten rákérdeztünk és tisztáztuk, hogy mit tehetenek az alapján amit aláírtunk. Ez nincs benne. Most mit csináljak? A fenébe ezt a kiszolgáltatottságot..
Most nem nagyon van kedvem a dögökröl társalogni, de azért valargatásaim mindnek..
Udvozlom Lacat :o) Viktor randabbakat is mondott mar a Lotti gyerekre :o))) Persze ehez vmi kulonos rosszasag kell. Ma egy atlagos nap volt, elmeselem: egy zokni, egy polo pantja megragva (a kedvencem), sok cipo behurcolva a szobaba, a fordokopenyem is (eleg kulturalt kutya, terito kell neki, es arra hasznalja a kopenyem, marmint azon eszik), egy doboz vaj ellopva, kinyalva, szemetesbol par cucc a szobaba, egy csomag pattogatott kukorica ellopva es szetteregetve a szonyegen, a zacskodarabokkal egyutt. Most hirtelen mas nem jut eszembe :o))
Viktor kifejtette, hogy lassan oltart epithetnenk a kutyanak, merthogy egyes nepek a termeszeti csapasokat istensegkent tisztelik, es ez a kutya legalabb egy de inkabb tobb termeszeti csapas :o))
Hat a szoba telleg hasonlit egy vihar sujtotta ovezethez...
Démon tanításával sajna nem nagyon haladunk, mert a héten {merleseszarjukanyavajáskurvaszart (ezt a tisztelt párom: bemutatom LACA üzeni)} szóval, mert a héten még egy este sem értünk haza 8 előtt. AMi ugye kicsit fárasztó, így csak az evésre és a kötelező pár rec családi életre futotta az erőnkből.
De mindjárt itt a hétvége újra!! AKkor talán kicsit töb idő futja a kutyicra is.
Egyébként most du. eljutottunk a dokinőhöz - és hál istennek csak egy enyhe húzódásnak néz ki a baj. Remélem jól diagnosztizálta a dokinő. Mert amennyi félrekezelésről lehet hallani mind a humán, mind az állategészségügy vonalán ....
Kérdés Bala-hoz, és ha előkerül, ekide-hez (azért csak hozzájuk, mert ők állnak velem/velünk szóba (Thorr pl. csak ha isteni kedve úgy akaraja), mert spec basset kérdésem van.
Mégpedig: SA,u és Edő, ha kölyök koukban kerültek hozzátok, "vonatoztak"? Mert Démon amikor hozzánk került, azt csinálta, hogy 0,5-2 m távolságra nem volt hajlandó 4 talpon menni, csak kettőn, a többi részét csak húzta maga után. Namármost ezt a szokását a nyár folyamán elhagyta, és most, hogy fáj a lába, úgy látom újra kezte. Szerintetek mire utal ez? A ti kutyáitok is szoktak ilyet csinálni? Kicsit tényleg félek egy komolyabb betegség eshetőségétől.
Koszonok minden elismerest :o) Az uj lakasban azert en is meg fogom gondolni az ilyesmit :O)
lassan mar nem is tudok normalis hangon beszelni, csak uvolteni, es minden masodik mondatom ugy kezdodik, hogy Lotti nem! :O)))
De azert telleg helyesek, meg annal jobban megbecsulom, hogy Ajcsi milyen jolnevelt. Telleg, Demonnal hogy haladtok? Hasznaltak egy fikarcnyit is az utmutatasaim?
Mellettuk amugy lehet takaritani (Ajax, Ica, Lotti), csak en uutalok :O))
THW: Így olvasva a helyzeteteket, nagyon tetszik - mármint kívülről nézve. Belülről azonban a világ minden kicséért nem vállalnék hasonlót, még átmeneti ideig sem. Nagyon szeretem a kényelmas nagy ágyunkat - lehetőleg minimális kutyaszőrrel, de mindenképpen macskaszőr nélkül, a nyugodt, csendes szabad órákat, az el nem tört és rágott virágokat, cserepeket, bútorokat, TV-ket ....
Bár néhány pinty vagy egy nagy jágó beszerzése érdekében már pár éve lobbizok a páromnál - de még nem lefutott dolog ez a meccs.
A takarítást csak azért kérdezetm, mert ahogy korábban írtam, nálunk az iylen jellegű dolgokat külön meg kell szervezeni. Úgymint Démont eltávilítani a lakásból vagy vele elvégezni a padlómosást, de a kertben végképp nincs rá mód, hogy az ő jelenlétében mással - növényzet - foglakozzunk. A kis kétszínű, rendesen megtanulta, hogy a lakásban néha félre kell húzódnia, vagy le kell feküdnie, de kint a kertben kis kitartással mindent elérhet.
Egyébként külön értékellek, hogy ilyen lakáskörülmények és lakótársak mellé -ha rövid időre is- de befogadtál egy kölyök dögöt. Egyébként kitartást hozzájuk a még hátralévő időre.
Bala: üzenetet vettem Sajnálom a gyereket, de úgy látom nálatok sem lehet unatkozni. Démon nagyon hiányolja az ily módon elmaradt cirógatást, már csak azért is, mert ő is lebetegedett.
Nem tudom mi lehet vele, mert a jobb hátsó lábát nem használja rendesen, de sérülést, izomgörcsöt mi nem találtunk rajta. Remélem délutánig még kihúzza, akkor tudom csak elvinni a dokinőhöz.Azt is nagyon remélem, hogy nem valamilyen okból (kevés csonterősítő, szúnyog-kullancs-csípés stb.)kialakulóban lévő bénulás - azt nem tudom, hogy venném le. Azt mondtam már, hogy egyébként meg allergiás a drágám? Teljesen kibuktam rajta.
Az Ica temara meg ugy erzem, nem reagaltam eleg kimeritoen :o)) Szal Ica eloszor Ajaxnak nezte a lotti gyereket, aztan mikor rajott, hogy itt vmi stikli van, iszonyu lealazoan kezdett nezni rank, hogy "megegy ilyet" kepesek voltunk idecugolni. Foleg akkor volt olyan nezese, hogy elszegyelltem magam, ha a Lottit dogonyoztuk. De szerintem mar visszasirja a turelemes es altalaban hangtalan Ajcsit, aki mindent enged neki mukk nelkul :o)) Eleve se a Lotti se ica nem akar rosszat a masiknak, de ismerkedes kozben vki elkezdi a hulyeseget, vagy Ica fuj egyet, vagy Lotti kezd ugatni, es akkor jol behergelik egymast. Megtobb fujas, ugatas, pofozas, kergetozes a bevett menetrend :o))
Az uj lakot a Miert ne vegyunk magyar vizslat c. topicbol szervaltam :) A gazdijaek nem tudtak kire hagyni nyaralas elott, en meg egybol ajanlkoztam :)) mar el is felejtettem, mennyire rossz tud lenni egy kolyokkuty :o(
Bar mar kezd hatni a nevelesem, de azert Ajcsi konnyebben kezelheto volt. Vagy en voltam meg turelmesebb :o))
Icaval meg elegge szikrazik koztuk a levego, mert Lotti folyton megugatja. Eddig amugy Ajax nevelese bizonyult a leghatasosabbnak, mert eccer mar nem birta tovabb, oszt nekiugrott a torpenek egy egesz napos egzeciroztatast kovetoen. Nem harapta meg, csak lenyomta a foldre es morgott hozza, a torpe meg visitva elrohant, aztan egy darabig (kb 20 perc) csond volt :))
Halohely: az van boven font az agyunkon :o) Pont elfernek harman a gyerekek (igy hivom oket), kiveve bennunket, de ez az allatseregletet nem zavarja :)) Ajcsinak kiskoraban volt kosara, de mar elso nap kikovetelte maganak a parnamat. Volt egy nagy macija is h. erezze a mamajat (szal vmi nagy szoroset), de azt lehanyta, igy likvidaltuk :o)) Ica is beszokott az agyba, bar neki is van kosara, de eddig a max volt h felult a tetejere. Pedig fifikasan hozzaerositettem egy jatekot (celofanlabda), de azt csak pofozza es ha nagyon kell, max. felig belemaszik a kosarba, de csak a pofozas erejeig :))
Sajna en nem szoktam gondolkodni, ha allatokrol van szo :o(( Csak anyam es a parom miatt nincs itt meg 20 kutya, macska, szarka stb :o)) multkor is majdnem elhoztam 3 kiskutyat, amit kidobtak egy autobol, de a kedves leallitott. Szerencsere befogadtak oket masok.
Hazimunka: fozni en szoktam, takaritani meg rendetrakni alt. Viktor, mert nekem sokkal magasabb a tureskuszobom rumliilag, mint neki :)) Neha amugy majd' megorulok, foleg a Lotti gyerektol, aki iszonyatosan kelekola hebrencs egy allat, es amerre megy, borul es torik minden :o)) Foleg ha Icaval kergetik egymast, aki tud hatalmasat ugrani, de a torpe nem, viszont azt hiszi, hogy igen :o)) Kert nelkul kepzelj minket, de a Taban kozepere, egy ketszobas lakasba. Szal nem 3 allatgyereknek teremtettek. Neha telleg nehez idegileg, Lotti miatt mar ugy megtanultam uvolteni, hogy Viktor is fraszt kap :-))) Meg mindenki, a Lotti gyereket kiveve :o( Nyugodtan ronts ajtostul ram, megszoktam a gyerekek miatt :o))
Egyebkent gyonyoru es okos eb a Lottigyerek, de szinte minden nevelesi modszerem csodot mond, olyan is, ami mar 5 eves, sosem nevelt kutyaknal egy het alatt bejott :)) Olyan o, mint egy minibuldozer :)) Es az az uvoltes! Kizarolag magas C-ben ugat :)) De azert telleg tunemenyes. Csak 2 7ig lesz egyebkent itt.
Bocsi a tegnapi napért, de most egy csomó melót kaptam és szakdogát is csinálok közben.
Bala: küldtem mailt a részletekről.
THW: az új lakó milyen apropóból van jelen? Hosszú vagy rövid távon? Csak becsöppent, vagy tervezve volt? KisIca hogy vette az új játszótársat és azt, hogy mostmár van aki helyette is elrágja a vezetékeket? Egyébként holtudtatok még egy hálószobát/hálóhelyet kialakítani? Nekem huzamosan ez az fauna benn a házban már sok lenne, nem vállalnám. Így szinte felnézek rád, hogy befogadtad még őt is. Játék szempontjából és -idején tök nagy élmény lehet egyébként három ilyen játékos állattal tölteni a napjaidat. Hogy bírod idegekkel azt az időt, amikor háztartást vezetsz, olvasni akarsz, tisztítószereket használsz (ha jól értettem a házimunka rád, mint nőre hárul), fel akarod mosni a padlót, szinte folyik a soklábúak szőre stb stb? Egyébként társas/panel/családi házba képzeljelek titeket, kerttel v. nélküle?
Na azt hiszem, mára talán ennyi kérdés is elég lesz az ismerkedéshez. Ne rontsak mindjárt ajtóstól a házba!
Holnap és szombat de. igyekszem elérhetőbb lenni.
nalunk van egy vendeg vizsukolyok (kora: 3 honap), es elragta a telefonzsinort (tobbek kozott) igy aztan egy darabig nem volt net.
Amig az uj zsinor kitart, addig szivesen okoskodom a tanacsokkal :)
A labszerelem nem meglepo, szal nem Demon defektje, ne aggodj. Ezt osztonszeruleg csinaljak, mindenfajta ivarerettseg nelkul, nemre valo tekintet nelkul. Pl Lotti is, aki ugye vizslaleany, es az ivarerettsegtol is messze van.
Hogy Ajax mikor lett nagyfiu, arra sajna nem emlexem, de kb 6 es 12 honapos kora kozott.
Gyere ide: tobb verzio van, a kutya koratol es engedetlensegi fokatol fuggoen. Ajax nagyon engedelmes vol mar kicsinek is, es hipergyorsan tanult, de ha nem igy van, erdemes venni egy bazi hosszu gurtnit, amin nem erzekeli a kutya, h meg van kotve. Abban a pillanatban, hogy elhangzott a gyere ide, magad fele huzni rendkivul eroszakosan, es amikor odaert, nagyonnagyonnagyon megdicserni. Ezt a kutya engedelmessegi esd nevelhetosegi szintjetol fuggoen kell ismetelgetni, amig nem megy jol. Nalam 2 het alatt csodat tett egy 5 eves angol szetternel, aki eleteben nem volt nevelve, csak kicsaptak a kertbe legelni.
Maradj: hat ez nehezebb. Nem tudsz mast tenni, mint hangosan ismetelgetni a marad parancsot, meg tavolodasod kozben is, es nagyon leszidni a kuttyot, ha elmegy. Azt azonban nagyon jegyezd meg, hogy SOHA SOHA ne hivd oda magadhoz, ha egyszer azt mondtad h maradjon ott, MINDIG MENJ ERTE egeszen a kuttyig. Kulonben esetleg osszekeveri a hangodat/futtyodet/ultrahangsipodat/ barmit maseval, es baromi konnyu igy elveszteni, ha mondjuk elrohan tok masfele mint amerre te vagy, mert onnan hall vmit ami rad emlekezteti.