Itt is! De elég nagy szél van, úgyhogy annyira azért nem kellemes.
A következő hét fagy szempontjából nyugisabbnak tűnik, levehetem a takarásokat. Ma is már jobb volt, csak -1°C, eddig minden reggel -3 körül volt, vagy még hidegebb.
Tapasztalatom szerint nem, olyankor inkább valamivel az előre jelzett minimum fölött szoktunk lenni. Nekem most az a lényeg, hogy ne fagyjon. Már minden cserepes be van pakolva, a kinti érzékenyek leszedve és lefagyva, a többi növényt (retket, káposztákat, salátát, póréhagymát, cukorrépát) a hideg idő nem zavarja, a fóliában meg nincs olyan hideg. Én föl tudok öltözni.
Amúgy tegnap délután mire hozzánk elért, már csak egy kiadósabb(acska) zápor lett belőle délután, egy pár perces szivárvánnyal. Volt még ördög veri a feleségét jelenség is, szóval hol esett, hol sütött.
Megúsztuk +1 fokkal. Igaz, ezt a ház előterében mértük, a kert aljában tényleg lehetett fagy. Ma nem voltunk itthon, reggel nem volt időm körülnézni, de valószínűleg nem lett kár. Jellegzetes szag van a kertben, mikor a növények lefagynak, ezt most nem éreztem.
De pénteken lázasan pakoltam, néhány növényt be is takartam. Most reménykedem, hogy hajnalra megjönnek a felhők.