Fém házú, de jó. És ha a gyereknek veszed, inkább őt kéne megkérdezni arról, hogy szereti-e a fémet vagy sem :). Tartósabb, mint a műanyag. Andrássy út legelején, a páros oldalon vagy egy nagy tollszaküzlet.
Ha még aktuális: totemoszloposat ne! Apám olyat vett az öcsémnek és nagyon hamar elkezdett tönkremenni. Folyt, megrepedt a műanyag, tiszta paca volt az írása. 16 éves, tud vigyázni azért a dolgokra. Most kapott még egy műanyag Parkert, ez valami másmilyen, de azt mondta, fém kellene.
Az én Inoxcromom sajnos felmondta a szolgálatot úgy 3 év után. :( Szerettem, de az utóbbi időben nagyon elkezdett folyni, és a kupakon a kis csattintó izé is meglazult. Most diplomaosztóra kértem keresztanyáméktól tollat, de rájuk bízom, milyen legyen. Az utóbbi egy évben érdekes módon visszaszoktam a golyóstollra.
A rotring már rég köznév. Aranyos volt (majdnem 20 éve) mikor a Gellért téri ÁPISZ bolt emeletére, ami akkor Rotring szaküzlet volt rajzgépekkel, csőtollakkal meg más műegyetem-kellékekkel, feljött egy néni és kért egy rotringot :-)
A hajdani Rotring 0.5 ceruzánál jobb volt a hajdani Staedtler, de mindkét cégnél racionalizáltak az alsó kategóriában.
Ami ma is maradéktalanul hozza a 20 évvel ezelőtti formáját, az az alumínium testű, eloxált 0.5-ös Rotring ceruza és a hozzá tartozó golyóstoll. Egy baja van, már 8 ezer Ft körül van. De nagyon szép és kényelmes.
A Cross 'rotringoknak' :-) az az előnye, hogy komplett betétet lehet cserélni bennük 12 ceruzaheggyel, így a kopó alkatrészek cserélődnek.
Híresen finom volt még a japán Pilot, ami nem is volt annyira drága, csak már rég nem láttam.
Viszonylag új (pár éves) szerzet az Alan G Spalding, ami főleg alumínium testű írószerekben utazik.
Egyedi, meglepő és meglepően kényelmes volt a japán Tombow Zoom 707 modellje, ami mindenféle design díjakat nyert. Hajszálvékonynak, használhatatlannak tűnhet ránézésre, pedig a fogása nagyon hasonlít a Parker Classic-ra. Sajnos Tombow elszemtelenedett, és felment az ára az egekbe.
Örömmel fedeztem fel, hogy ilyen tárgyú topic is létezik. Végigolvastam.
Szóval a használati tárgyak közül az órák igen közel kerültek a szívemhez. Erről való értekezéseim során rádöbbentem, hogy sok órarajongó egyben a tollára is borzasztóan odafigyel. Majd aztán én is felfigyeltem ezekre az egyébként mindennaposként kezelt tárgyaimra. (Lehet, hogy én is beoltódom ???)
Első kérdésemként afelől faggatózom, hogy a Rotring ceruzát miként jegyezné egy-két írószerrajongó ? Merthogy én úgy jártam, hogy régebben szinte csak ezt használtam és persze be is vált. Mostanában pedig mindenféle gagyi (pld. SAKURA) került a kezembe, amikre csak átkokat tudtam szórni. Többek között a hegyeket ropogtattam, a megvezető gumi tisztításnál kihullott, a radír bezuhant, etc.
Szóval ezek után most ismét eredeti Rotring-ot vettem a kezembe, ami az elrondított formája ellenére is kész felüdülés. Én legalábbis jelenleg meg vagyok vele elégedve.
No, meg lassan már ez is kezd a tulajdonnévből köznévvé átmentődni. A fiam iskolájában már rortingnak hívják a töltőceruzát...
Ja, és panasz nélküli még a pár éves INOXCHROM-om (made in Spain) is.
Tollakról később... De addig is Rotring vélemények ???
Már bemutatáshoz viszed Mickey a cuccot, vagy csak napi hasznáatra kell? :) Mert utóbbi esetben inkább a magatartás és a laza mozdulat a meghatározó (a metrón :) átlagosan (szerintem) 100 emberböl Nx4 ellenörizhetö (N=ellenörszám) és ott szúrják el, hogy nem véletlenszerüen választanak "pácienst", hanem próbálnak logikázni ;)
Ad márkák: igen egyszerű a dolog: a srác 10 éve alatt biztos hallott már arról, hogy X sportoló az Y cég reklámembere nagy összegért - hordozz a logót meg ilyesmik. Ha azonban ő is hordozza a logót, mégpedig ingyen, akkor balek...
Ad Pelikan: valamennyi nagyobb lánc (Ápisz, Kontúr, Werla) árusít egy csomó Pelikan cuccot.
Nem, abszolut nem a címke és márkaőrület jött át írásaitokon.
Csak a gyerek (10 éves, most vették fel gimnáziumba) hajlamos a márkáért szeretni valamit. Már vannak olyan tünetek, hogy nem azt nézi, hogy neki az kellene-e, milyen minőségű..., hanem a cetlit rajta.
Láttam egy totemoszlop díszítésű Parker készletet. Egy Vector golyós, meg egy nem tudom, milyen töltő. Valamelyik hipermarketben. Nekem tetszett nagyon, bár nem mondanám, hogy nem feltűnő.
Kicsit elvesztős is, leejtős is a szivem.
Kapja meg a totemoszloposat? (Vagy vegyem meg magamnak?)
Hát igen, eddig Herlitz-e volt, előbb utóbb a keze is mindig csupa tinta volt, de nem tudom, leejtette-e.
Ja, más. Láttam egy filmet a Mont Blanc tollakról. Azokat tesztelik repülőn, meg leejtve. Nem szabadna nekik ereszteni.
(Van vagy volt a Spectrumon egy sorozat, Mítosszá vált tárgyak, vagy ilyesmi a címe. Abban volt a Mont Blanc is meg a svájci bicska is meg a Zippo is. Érdekes volt.)
Még mindig nem mondtátok meg, hogy hol lehet Pelikán dolgokat kapni.
OK, ha aktuális értesíts.
Én sem a márkamániát akartam kihangsúlyozni,csak annyit, hogy néhány jobb minőségű dolog - akár toll is - segíthet az önmagunkkal, dolgainkkal kapcsolatban az igényességre szoktatásra. Mondjuk én ezért választottam ezt a tollat az unokatestvéremnek. Ő most tanul írni, és nem mindegy, hogy tiszta görcsben teszi ezt vagy sem. Tudod, így, hogy nem folyik orrán-száján a toll, szeret vele írni, meg szépen fog, így szívesebben gyakorol, ettől gyorsabban fejlődik, ---) sikerélménye van... bla-bla-bla.... (néha szoktam venni neki színes tintákat, ezt különösen élvezi)
Az értelmetlen címke- és márkaőrületet én sem tartom előnyös dolognak. Ha ez ment át üzenetként, akkor legközelebb majd törekszem pontosabb fogalmazásra.
Üdv: snejderfáni
Hát... most nézem, a kettőezer Ft-ot sokallottad a töltőtollért? Szerintem ne sokalld. A töltőtoll kényes portéka, ha nem elég pontos akkor ereszt, beszárad, nem vezeti jól a tintát, akadozik, tönkreteszi a táskát / ruhát. Ha sok vele a probléma, a kis gazdája nem megszeretni fogja, hanem egy életre elmegy a kedve tőle.
Személyes véleményem, hogy fégyképezőgépet, töltőtollat gyerek kezébe csak jót szabad adni. Persze nem mondtad, hogy gyerek-e még a kicsi :-)
a tollmániásokban (fogalmazzunk úgy, bennem) kétségtelenül van egy jó adag sznobság, márkamánia és ~függőség, és a normálisnál többet költünk tollakra. Ettől függetlenül azt hiszem, egy jó minőségű, tartós toll nem árt, inkább használ a gyereknek. Talán megtanulja megbecsülni, igényesebb lesz a munka amit kiad a keze közül, így feltétlen más dolgokra is átterjed a hatása. Az persze valamennyire rajtad is múlik, hogy ne csak villantani akarjon egy márkás cuccal, hanem a jó minőségéért szeresse. Nem kell, hogy feltűnő legyen az a toll, csak jó legyen.
Maradjunk a golyóstollnál, az egyszerűbb. Egy Parker Jotter (a legolcsóbb Parker toll) akár évtizedekig kiszolgálhat valakit. Ha nem Pax betétet teszel bele, hanem eredeti Parkert, megtanítod a gyereket, hogy ezzel nem rajzolunk, nem vonalazunk, hanem írunk, akkor mindig tiszta lesz az írása, nem pacázik és szerintem (hacsak nem elvesztős a srác) árban is jobban jössz ki, mintha pár hetente venned kellene egy új tollat.
Nekem iskolás koromban átlag 4-5 évet bírt ki egy tollam, és nagyon sokat használtam. Van persze olyan, ami még ma is megvan és jól működik: egy spanyol Inoxcrom acél golyóstoll, Parker betéttel.
Nagyon örülök, hogy kedvenc egyetlen topicom így megszaladt...
A fiúgyereknek veendő tollról: szerintem nem kell félni a Herlitztől meg a hasonló olcsóbb cuccoktól. Persze függ ez attól, hogy mennyi idős a bizonyos fiú :-))
Amúgy ami annak idején nekem nagyon bejött, az a Pelikano nevű, értelemszerűen a Pelikan által gyártott toll. Patronos, de az a gyanúm, szivattyú nem megy bele. Viszont van az oldalán egy kis ablakocska, ahol látni, ha fogy a tinta :-)
A márkamánia meg majd megjön magától ;-) (persze ennek pl. alapfeltétele, hogy mindegyik ruháján legyen valami reklám :-)))
Nem értek én annyira a tollakhoz, hogy bármit látnék.
Mondjuk azt önmagában nem tartom értéknek, hogy valaki igényes tollal ír, ha ez más dolgokra is átragad, azt már inkább. Bár azt sem akarnám, hogy ilyen márkamániás legyen a gyerek.
Ha budapesti vagy, akkor valahol összefuthatnánk, merthogy van egy ilyen tollam nekem is itt az irodában. Így gondoltam én, vagy ez túl bonyolult?
Az árról: Én is néztem Herlitz tollakat, amik olcsóbbak voltak, de azok nagyon gagyinak tűntek. Meg úgy gondoltam, hogy ha a gyerek egyszer megszokja, hogy normális tollal ír, akkor talán később is igényes lesz ezirányú dolgaira. (meg talán másra is... )
üdv: sf
Hogy üzletben hol lehet kapni, azt nem tudom. Én a cégünkhöz beszállító írószerestől vettem 2.122 HUF + ÁFA-ért. Most felhívtam őket, van nekik fehér meg fekete színben ugyanennyiért. Ha érdekel, akkor megrendelhető így. De ha előbb megnéznéd, hogy mit tud, az is megoldható.
(Azt sajnos nem tudták megmondani, hogy kereskedelmi forgalomban hol, melyik üzletben kaphatóak ezek a tollak.)
Üdv: snejderfáni
`Fiam is szereti a töltőtollakat, de szegénynek nem merek venni igazán jót, mert elhagyja. Milyet javasoltok olcsóbb árfekvésben? Ami persze nem csak a bosszúságot okozza?`
Próbálj meg venni egy Schneider Scribant-ot. Műanyag ház, strapabíró, a közepes igényeket kielégíti, patronnal működik,( a gyerek könnyen meg tudja egyedül is tölteni), nem pacáz, és még néhány leejtést is kibír. Unokahugomnak vettem, aki most tanul írni, egészen jól kijönnek egymással. Sok sikert!
Üdv: snejderfáni