A kérdésem a következő lenne: a Salzer név, amit Soósra magyarosítottak, német vagy zsidó eredetű lehet?
Nekem konkrétan Soós nevű felmenőim vannak Darnózseli, Kisbodak), de az anyakönyvekben láttam Salzer nevűeket is, akikkel eddig nem találtam kapcsolatot. A Szigetköz alapvetően magyar, de ezen a környéken több sváb fészek is volt, ma is rengeteg a németes hangzású név errefelé, de a háború előtt volt egy jelentős zsidó közösség is.
Szóval a Salzer zsidó vagy német, esetleg bármelyik lehet?
Fordítva mondanám: A kézikönyv statisztikán alapul, tehát a ma Magyarországon leggyakoribb 1230 családnevet dolgozza fel. De az egyes névcikkekben pusztán a fejben szerepelnek gyakorisági adatok, tehát abszolút a helyükön vannak az ilyen információk, nem nyomják agyon az anyagot.
Második kérdés: 1. Nem volt még családnevük, és a birtokuk i-s alakja kezdett el öröklődni. 2. Volt már többé-kevésbé öröklődő családnevük, de a birtoklás ténye jelentősebbnek bizonyult, mint a korábbi névadás motivuma. (Plusz nyilván magasabb presztizst is hordozott.) Esetleg egy ideig mindkét nevet viselték egymás mellett.
Különben a birtokos neve is bekerülhetett a helységnévbe. A Pataky > Patak folyamatra itt nem nagyon tudnánk példát, de a korai ómagyar korban simán, akár képző nélkül is, később pedig előtagként: Ostffyasszonyfa, Bánffyhunyad.
Kimaradt, hogy a művelt nyelvváltozatra a XIX. sz. közepétől hatott az iráskép, és ugyanakkor kezdődött az újlatin és latin műveltségi szavak dömpingje, ami megsokszorozta az e-s szavak számát.
Petrovici dialektológus is volt, és nekem nincs a kezem ügyében román nyelvatlasz, de ha nyiló diftongust irsz a szókezdő oa- esetén (ami nem [va-]), az nagyjából amire utaltam, és biztosan ez az általános megvalósulás. Szókezdő o- esetén [w-] protézis nyelvjárási elterjedtségéről nem tudok nyilatkozni, de az e- je-s ejtése még a köznyelvbe is bekerült, méghozzá legalábbis a leggyakoribb szavakban: a 3. személyű személyes névmásokban és a létige I/3. /jeszte/ alakjában. Az iráskép szerinti ejtést a latinisták már az 1840-es évektől
Ugyancsak Petrovici irta a magyar eredetű román helynevekről azt a tanulmányt, amely kötelező olvasmány volt magyar szakon, az ómagyar ß-t érintő tanulságai miatt. Az emlitetted átvétel szerintem inkább Váradja > Vradja > Oradja lehetett (a román hangsúly a második szótagon). (Az -ea végződéshez nem kell feltenni a Váradja alakot, és most nem tudok utánanézni, hogy van-e ilyen irott emlités, de szerintem praktikus feltételezés.) A magyar [vá-] viszont [wa-]-nak felel meg a "vára" szóban: Temes vára > Timiş'oara, Hunyad vára > Huned'oara. Magyar [va] > román [wa]: Avas > Oaş, magyar [va-]/[vá-] > román [o-]: város > oraş, Váras(d?) > Orăştie, Vajasd > Oiejdea. (A román alakok fejlődését a kevés és késői irott emlités miatt nem nagyon lehet követni.)
Kis reklám, rögtön kettő is: 1. Elkészült, megjelent, és online is elérhető a Régi magyar családnevek névvégmutató szótára. Ez a híres és híresen hozzáférhetetlen Kázmér-szótár kivonata: a tergo vannak betűrendbe sorolva a nevek, mellettük a névadás motivációját egy (vagy több) kódjel rövidíti (a feloldást az előszóban lehet megtalálni – illetve a papírváltozathoz tartozik egy könyvjelző is ezek feloldásával), majd a Kázmérnál megtalálható első adat évszáma olvasható. A kötetet függelékként az egyes motivációkhoz tartozó nevek gyűjteménye zárja. Online elérhető innen: http://mnytud.arts.unideb.hu/nevarchivum/konyvtar/szemelynev/adattarak/rmcsnnvmszt1417-nagy.pdf A papírváltozat beszerezhető a kiadóknál.
2. Szintén friss megjelenés, még a kiadó oldalán sincs fenn. Ennek nincs (és gondolom, nem is lesz) online hozzáférése, de sokak számára hasznos lehet: http://www.tutihir.hu/kultura/5569-csaladnevek-enciklopediaja.html
Sajna itt a világ tulsó felén nem gyakran van Magyar nyelvű könyvtár és hát ami van azok tartalma is háááát több mint érdekes ( főleg vallási meg szélsőjobos termékek ) Így ha van rá mód megkösszönném ha bemásolnád vagy elküldenéd ami ebben a könyv "MADAI" névről.
Egy másik kérdés. : Mi visz rá egy családot ami jelentősnek kell legyen ha már egy komplett települést foglal el birtokol hogy a nevét megváltoztassa ? Vagy anno a névadás az nem így történt ?
Ha egy ürgét Patakynak hívnak és kap egy birtokot, nem szokták a birtokot Patakra átnevezni.
Ezért szn. Madai > hn. Mada nem valószínű. Ellenben hn. Mada > szn. Madai típusú névadás gyakori.
FNESz: Földrajzi nevek etimológiai szótára. (Kiss Lajos). Lásd pl. a helyi könyvtárad, alapmű. (legalább két kiadása van, a második jelentősen bővített).
Madaiból nemigen lehet Madát elvonni, teljesen atipikus lenne. Különben ha meg kételkedsz, ott a FNESz, ha idegen vagy köznévi eredetű Mada, esetleg ősi szn.-ből, puszta szn-i. névadással, akkor egyáltalán nem tyúk-tojás.
Igen olvastam a település történetét és csak a szokásos "tyúk vagy a tojás" kérdés merült fel bennem az az a családot nevezték el a helységről vagy a helységet a családról ?
oláh szavunk ugyanis egy szláv sg. vlaxъ, pl. vlasi szóból származik, s a magyar már a likvidametatézis után, azaz ilyen formában vette át. (A szó eredete állítólag egy kelta törzs, a volc-, latin forrásokban pl.-ban: volci vezethető vissza).
Azaz itt egy ószl. vla- (s itt a őszl. v minden bizonnyal egy [w]-t jelöl) szókezdő magánhangzótorlódás feloldásával van dolgunk.
A magyar ilyen hangzótorlódásokat a következő módon oldotta föl: szókezdő póthang betoldásával: iskola, istván, stb., eszterga mássalhangzótorlódás feloldásával: kereszt, stb. mássalhangzótorlódás egyszerűsítésével: lászló (< vladislav). -- és a fenti példa szerint, amennyiben ezt a hangzó megengedte, vokalizációval: olah < vlax.
Igazából ilyen vokalizáció csak [w]>u és [j]>i esetében lehetséges, és a szlávban nem volt jCV- kezdetű szó, úgyhogy csak ószl. vCV- kezdetű szavaknál várhatnók az oláhhoz párhuzamos példát. A hirtelen eszembe jutó Lászlónál nem így volt.*
Mindenesetre itt nem oláh : **valach megfelelésről van szó, bár ilyen szóalak is ismert, úgyhogy nem rom. va- **> m. o-, mint ahogy sejtetted.
*) De v.ö. a történelemtudomány műszavát (műnevét, ugyanis nem kortárs: a kortárs dokumentumok őket is ladislaus, etc. alakban hozzák): Ulászló < Vladislav.
Ugye, a román <oa> gyakori fonetikus átírása /o̯ a/, vagy a román fonológia kedvelt o̯, e̯-je nélkül, (talán valamivel pontatlanabbul?) /wa/ (az <ea> meg kb. /ja/).
Ezért a lent hozott oa-kezdetű szavaknál nem is meglepő a magyar w > v hanghelyettesítés.
Érdekesebb az o-kezdetű szavak kérdése, ahol önmagában egy valós /o-/ ejtés magyar va-szókezdetet nem indukálna. -- Ha Petrovici megfigyelése igaz, miszerint a helyesírási román szókezdő o-t /wo-/-nak ejtik (és szerinte az e-t je-nek, és az szláv nyelvek történeti v- ill. j-protézisével veti össze), akkor érthető lenne. Ennek megfelel a te megfigyelésed is, miszerint "mintha ejtenének valamit". A jelenség elterjedségére irányuló kérdést valószínűleg nehéz megválaszolni, nem tudom Petrovici mennyire volt dialektológus... Persze, a kiejtés 50-60 év alatt akár változhatott is, előfodulhat, hogy a köznyelvi vagy irodalmi ejtési norma az <o-> ejtését illetőleg (az íráskép hatására is?) /wo-/-ból /o-/-vá lett. Íráskép hatása alatti ejtésnorma-változást már P. is megfigyel: ő szerinte a köznyelvi norma szerint pl. <-ia-> hangkapcsolatok hiátustöltővel, [-ija-]-nak ejtetett, de külföldi, főleg francia nyelvtudás hatására már az ő korában terjedet a románban való [-ia-]-val való ejtés is.
Egyébként talán Petrovici megállapítását tükrözi Várad > Oradea megfelelése is? (Ugyanis nem **Oarad-)
Az ellenpróba az Onyiga névvel csupán két találatot ad: Kővár vidéki falu 1898-as birtokosa és jelenkori halálhir egy nagyrészt görög katolikus (részben román eredetű) Szatmár megyei faluból.
Petrovici-nál. A bánáti románoknál gyakoriak az -ics végződésű nevek.
Köszönöm szépen az észrevételt, mert úgy látszik, a helyzet érdekesebb, mint ahogy gondoltam. Egyrészt a nyilt o vagy nyiló diftongus (oa-) előtt maguk a román beszélők tényleg ejthetnek valamit, de azt kétlem, hogy a réshang ebben a helyzetben valaha általános lett volna. Szerintem pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a magyar anyanyelvűek általában hajlamosak voltak a szóeleji nyilt o-t és oa-t v-vel értelmezni: Oancea > Váncsa. (Magyar közszói átvételt per pillanat nem tudok irni, de találtam több román eredetű bánáti sváb és erdélyi szász tájszót, és az [oa-]-ból a német nyelvjárásokban nem lesz [va-].) A Vonyiga/Voniga névnél a Gugli jó segédeszköznek bizonyul, mert a találatokból azt látszik, hogy az Onigából ott lesz Voniga, ahol a magyarok bekerülnek a képbe. Föl kellett volna tűnnie, hogy a román nyelvterületen ritka, de nyilvánvalóan román eredetű név Magyarországon kissé gyanúsan elterjedt. (Már a régi gyulai adatok is egy kétnyelvű román közösségből valók.) A három romániai előfizető közül kettő ákosfalvi, ami egy székely falu. Aztán kiderül, hogy minden adat magyar környezetben fordul elő, vagy magyarok jegyezték föl: a mai viselők Vonyigának irják nevüket és általában marosszékiek (Mvhely, Koronka, Harasztkerék, Nyárádszentbenedek), bár találni egy magyar többségű Kis-Küküllő vidéki faluban és egy vegyes eredetű, de magyar nyelvű szatmári faluban élő viselőt is. 1930-ban egy Victor Voniga feleségével áttért a református vallásra. Nyilván magyar feljegyzők irták igy 1594-ben Vonyiga János alsószőcsi (Láposmente) kenéz és a XVIII. században Vonyiga Jakab apai (Szatmár vm.) jobbágy nevét is. Úgy tűnik, a Vonyiga a magyar környezetben ejtett Oniga.
Azt olvastam Emil Petrovicinél*, (vagy Petrovici-nél? ha jól sejtem, a -ci itt palatális cs-t jelöl, ezért mint "szokatlan betűkombináció" kötőjelezendő), hogy a román helyesírási szókezdő <o-> általánosan [vo-]-nak ejtetik. Tapasztalatodból tudod ezt igazolni, Ivor? Ha ez bebizonyosulna, akkor a m. Vonyiga név teljesen szabályos, ejtés utáni változata a 451-gyel nem teljesen ritka román Oniga/ǎ névnek...
* Emil Petrovici: Kann das Phonemsystem einer Sprache durch fremden Einfluss umgestaltet werden? -- Zum slavischen Einfluss auf das rumanische Lautsystem, 's-Gravenhage : Mouton, 1957.
Iorgu Iordan családnévszótára csak a Vonică nevet ismeri, görög etimológiával - úgy értelmezem, nem egyházi névként, hanem mint újgörög eredetűt, tehát Kárpátokon túlit. Ilyen közszóról egyébként egyik szótár sem tud. Úgy látom viszont, a gyulai románok között él a Voniga (Vonyiga) családnév és igy hivták a gyulavári születésű Kohán György festőművész anyukáját is. A Ion rengeteg származékával mindig a legnépszerűbb keresztnév volt, mint a magyarban a János.
Voniga a Ion névbokrába tartozik: Iuon > Iuvon > (- Iu- / + -iga becenévképző) > Voniga. Vonigaş-sal ugyanez a helyzet, csak másik képzővel. Az utolsó lépésig a helyzet dokumentált Constantinescuban. A Voniga nem fordul benne elő, de a telefonkönyv is csak három előfizetőt ismer ilyen névvel, kettőt Ákosfalváról, egyet Tordáról. A Iuon a név alapalakja volt Erdélyben, a kötőhangos Iuvon is gyakori. A Von- kezdetű származékok közül Constantinescu említi a Vonuţ-ot, a telefonkönyv ismeri a Vonu-t. Az Oniga (vagy Onigǎ) akár gyakorinak is mondható 451 előfizetővel, Onigaş-ból is van 15.
A becézés tipikus módja a csonkolás + kicsinyítő képző. Az Ágoston tehát csonkolódott Agó-vá, majd kapott egy -cs képzőt (vagy Ag-gá csonkolódott, és -ócs képzőt kapott).