Ide jöhet minden, ami Kecskemét és
mikrokörnyezetének tömegközlekedésével kapcsolatos, beleértve a helyi-
és helyközi járatokat, munkásszállító és szerződéses buszokat is.
Örülök annak, hogy így legalább jó kezekbe került a 8-as (ez a beceneve)! Kíváncsian várom, milyen lesz majd. Pláne ha át is lesz színezve. Rettentően hiányzik!!! A tellómban van kb. 100 kép és egy-két videó, azzal szoktam nosztalgiázni. Előre is köszönöm a képeket és az infókat és remélem még sok-sok évig rója nálatok az utakat. Egyszer majd jó lenne elmenni hozzátok és meglátogatni. Hogy miért volt úgy lelakva? Gondolom a "kedves" utazóközönség illetve a kevésbé rendszerető sofőrök. Régen sokat volt mosóban, rendszeresen kisepertük és felmostuk az utasteret. Csak hát már évek óta nem az eredeti gazdái vezették, ők jobban ügyeltek rá...
Nem is igazán magamra vettem,hanem magunkra,Ikarus fanatikusokra.De minden oké,az én célom sem a veszekedés,csak reagáltam a leírtakra.Próbáld megérteni,ezeket a kocsikat gyári új állapotuktól kezdve szeretem(szeretjük) és módfelett érdekel további sorsuk,ezért a nagy lihegés és izgalom.Téma tehát lezárva.
Konkrétan nem rád gondoltam, de mindegy. "Akinek nem inge ne vegye magára". De a lényeg az, hogy nem egy nagy durranások ezek e hajdús kocsik nekem meg ez a véleményem. Nem akarok senkivel se veszekedni, de egyből magadra vetted.
Azért a Hatvani Volán méretét tekintve elég kicsi cég, meg abban a térségben kapásból 3 Volán is szolgáltat. De attól függetlenül valóban nem egy modern gépparkkal rendelkező cég az sem. :D
Figyelj már,kedves topiktárs! Szerintem ezek a fórumok azért vannak,hogy mindenki leírja a véleményét,örömét,bánatát,stb.Miért moderálnám magamat az Ikarus rajongásom miatt?Ez az én mániám,másnak más a mániája.Tartsuk már tiszteletben egymást,és egymás véleményét,még ha nem is tetszik.Elolvastam,elfogadtam a véleményed,oké.Te is fogadd el,hogy vannak akiknek az Ikarus a mindene.
OFF Megkérném azokat a fórumozókat, akik az ex hajdús kocsikról áriálnak, hogy egy kicsit moderálják magukat. Egyébként az én véleményem szerint, nem rossz kocsik, de kár volt őket megvenni. Sajnos ez a volán a hulladék gyűjtés kategóriát megnyerné. Nem, hogy előre fejlődnénk, hanem inkább vissza (jó tudom több, mint a semmi). Ez is röhej egy darab új csuklós busz?! hahaha Aki meg kitalálta a 271 ft-os jegyet az meg d***a föl magának. ON
OFF Tudod ám kik azok az egyesek... Csak tessék MSN-re járkálni.
Amúgy nincs itt baj a hozzászólásokkal, csak az utóbbi időben már "kicsit" betett nekem ez a sok mellébeszélés. Egyébként is, úgy ismernek bennünket, mintha nem vigyáznánk a buszokra? És ha az utasok 0,001 %-a = KV fórumosok vigyáznak, az elég? Miért nem matricázták fel megszólítva vele a kecskemétieket?
Vicc: suexID és én már nem vaunk középiskolásak, ezért tudunk normálisan fórumozni... :-D Na jó, fedezékbe vonulok, mert a fentiért kapok pár taslit... :D
Nézd, Ik280 fan kicsit túlbuzgó, nincs ezzel semmi. Az Ő hsz-it legalább el tudom olvasni, de egyeseknek alig lehet kihámozni a mondandóját... Szóval figyeljünk jobban a szövegkohézióra és a helyesírásra!!! :)
Már megint Hetényegyháza... Kezdem unni, hogy mindig más kocsi pörög, esetleg a belvárosi járatokra kellene koncentrálni! Vagy ennyire nyereséges lett a 15, 29??? Pár éve még semmi fejlesztés sem volt -sőt visszafejlesztettek a 2 E94-el-, most meg félévente új kocsik, Volvok... A városban meg megdögleni a kosztól, bűztől amit a kocsik okádnak. Na mindegy, tulajdonképpen semmi közöm hozzá, örüljek hogy van még busz egyáltalán. :) Félreértések elkerülése végett semmi bajom a Cívis 280-al...:P
Amúgy akkor mi lesz 047-el? Hiányozna az ébresztőórás rábás csengője... :D
Mai csodás alkotás, 240 helyett 007 jár 15-ön, ő lesz ma valószínűleg a 22:30-as utolsó járat... Azért megnézném, hányan maradnak le róla... Még télen hétköznap is tele a csuklós, vajon most mért lenne másképp!? :S
Na, ez az ami nem látszik a hozzászólásaidon. Sőt, az utóbbi időben ebben a topikban nem sok emberén látszik ilyen tulajdonság. Lehetne példát venni értelmesen fórumozó topiktársakról? Ajánljak neveket? Mondjuk suexID ? KNL-241 ? Tovább ?
Legyél olyan kedves és mellőzd a honlapod masszív reklámozását a topikon, hidd el, aki akarta első alkalom után is rákattintott, nem kell minden nap 50 példányban fenn lennie a linknek! Köszönjük!
Az sem lenne utolsó,ha valami csoda folytán meghagynák a 997-en a hátsó fehér indexbúrákat,és nagyon fog kelleni az első löki alá az a SZÁRNY,ha már ilyen jó helyre repült tőlünk...998-nak is jó lenne ha meghagynák az első ütközőbak-dekorjait...na de ez már a Ti dolgotok lesz.
Nagyon szép munkát csináltatok a 997-en :) Gratulálok :) Annyit elárulok, hogy itt is nagyon szépen lesz dekorálva a 997 kb. úgy mint a BOP-317 :) 998 is nagyon szépen rendbe lesz ám rakva!!! :) 995 meg így ahogy van nagyon szép!!! De lehet, hogy ő is kap 1-2 dekorációt :)
:) Nem az van lelakva, hanem a többi kettőre volt vigyázva. A '997-est egy héttel a történet vége előtt szedtük gatyába. Egy egész éjszakánk ment rá, így nagyjából tisztább is, a tuning elemeket pedig asszem Te is látod... :)) :P
A '995-ön lévő sofőrök is vigyázgattak a gépre, pucolgatták, járták a műhelyt, ha baj volt, stb...
A '998-on lévő srácok sem voltak rossz arcok végülis, de Ők annyira nem pattantak meg, hogy top legyen a gép. Pedig hajdanán igencsak szép időket élt meg a vas... :/
Én lennék a DUD-998 új rajongója . :) Nagyon fogunk rá vigyázzni és azt kimerem jelenteni, hogy nagyon szép gyári állapotra fogjuk megszépíteni ! :) Majd rakok fel róla jó sok képet, meg infókat is írok majd !!! :) :) :) Egy kérdésem lenne: Miért van annyira lelakva a 998 ??? Előre is köszi :)
dud998 vagyok Debrecenből. Csak azt szeretném kérni Tőletek, hogy ha tudtok tegyetek fel gyakran képet a 998-ról és osszatok meg velem minden infót róla. És persze vigyázzatok rá! Nagyon-nagyon hiányzik nekem, újkora óta figyelem. Előre is köszönöm szépen!
Amúgy nem olcsóbb mondjuk egyféle tipust venni, és azt szervizelni?
Annó 93-94-ben mikor még egy egész nyarat ott töltöttem kizárólag ikarusok járták a várost (nameg a Citybusz, ami beis csódölt pár év alatt)
Hát azóta változott pár dolog, főleg annak köszönhetően, hogy az Ikarus ugye becsődölt, saját erős beszerzések alig voltak, így nagyrészt az jár a városban, amit a központi tenderen nyert a város, vagy olcsón meg tudott szerezni másodkézből vagy prototípusként.
Akkoriban is volt pár kakukktojás asszem pesti vagy Miskolci sötétkék háztetős csuklósokból is volt 2-3 db, meg a többi akkor még volánsárga színű volt, és akkor kezdték el átfestegetni kék-fehér kunságosra néhányat.
Hát szomorú híreket kell közölnöm, én legutoljára darabokban láttam ezeket a kocsikat, éppen vitték őket a MÉH telepre, meg ott állnak kirabolva a telep hátsó udvarán.
JA meg volt olyan csuklós is aminek a leszállásjelzője az ajtó és az ülés közötti elválasztó-faroslemezbe volt belesüllyesztve. Nem is láttam ilyet még máshol.
Sajnos ilyen kocsi már nincs nálunk állományban.
Szóval régen egyfajta márka volt, 412, 415, rengeteg 260 280-as alkatrész is volt bőven sokkal olcsóbb úgy javítani mintha minden fajtából veszünk 2-5 db-t aztán várunk hónapokig az alkatrészre.
Hát igen, mert a kilencvenes évek elején még nagyban gyártott és üzemelt az Ikarus, de sajnos a helyzet úgy hozta, hogy utánpótlás hiányában kénytelen más típusokat beszerezni a cég. Adódott most a lehetőség, hogy 3 DUD-os Ikarust megvegyünk a Hajdú Volántól, akik kiszálltak ugye Debrecen helyi közlekedésének bonyolításából, illetve lesz még az idén használt beszerzés.