Nem védett hazai (ill. európai) madárfajok - pl. szarka, szajkó, dolmányos varjú, seregély - fiókakorú vagy felnőtt példányainak beszerzése, tartása, gondozása
Mivel erdő szélén élünk, addig van madárdal. Utána nagyrészt elhallgatnak. :-)
Tegnap 20 km-s körtúrán hallgattuk a pacsirtákat, fülemüléket. Sátorponyván kifeküdve jobbról a fülemüle énekelt, balról a pacsirták. :-)
Több leírásban is megemlítik, hogy a seregély a másodköltést is ugyanabban az odúban végzi. Én ilyet még nem tapasztaltam. Nektek van ilyen tapasztalatotok?
Ha mégsem sikerül, szerezz be egy seregélyt. Most indul náluk a másodköltés.
Én egy seregélyt szeretnék. Élethelyzeti örömök miatt lemaradtam a májusban kirepültekről. A nyári napforduló után szeretnék egyet nevelni. Addig énekelnek az énekes rigóink. :)
Rigók kedvencei a csigák. Összetörik a betonjárdánkon a házukat. Jobbra-balra sikálva ledörzsölik a nyálkát és elfogyasztják. :)
Szerintem te is, meg akik még itt szeretnének varjút, szarkát, érdeklődhetnétek a facebook Varjúfészek csoportban, mert a pesti varjúmentőknél sok esetben annyi a változatos korú és változatos problémákkal rendelkező, valóban emberi segítségre szoruló, mentett varjú és szarka, hogy van, amikor már alig győzik a gondozásukat. Biztosan örülnének neki, ha időről-időre lennének újabb örökbefogadók, akik néhány madár édes terhét levennék a vállukról.
Félreértés ne essék, nem akarom az ide kérdéssel, kéréssel érkezőket átcsábítani, átvezetni a facebookra, mert jelen pillanatban is ezt a topikot sokkal értékesebb helynek tartom, mint magát a fb-ot. Nagyon örülök neki, hogy most egy kicsit újból feléledt az elmúlt néhány hónapban, viszont jó lenne ha a két tábor összetalálkozhatna, mert a mentésben sokszor véges a kapacitás, így a lelkiismeretes segítőket mindig szívesen látják.
Ezt örömmel hallom! :-) Ahogy utánaszámoltam, mondom jelenleg 11-12 éves körül kell lennie, de akkor 11 :-) Ez mindenképpen nagyon szép kor, és mivel úgy hallottam, hogy a seregélyek 20-25 évig is élhetnek, így szerintem nyugodtan kívánhatok neki még ugyanennyit :-)
Örülök, hogy a többiek is jól vannak! A tanyás dologgal kapcsolatban teljes mértékben egyetértek. Ugye mi faluszélen lakunk, nekem a madarak alapban már ebben a nyugodt környezetben nőnek fel, meg élnek a későbbiekben, és bár nincsen viszonyítási alapom, hogy milyen lenne a városban, de tény és való, hogy nagyon kiegyensúlyozottak.
Sziasztok! Továbbnevelésre keresek szarkafiókát, ha esetleg tudtok még netalán olyat, aki tudna nekem segíteni ebben szívesen venném. Előre is köszönöm!
Kép már van, annyi biztos, hogy átm. 160-200 mm között minden PVC cső jó és lehetőlen ne a tűző napra, mert sajna vékony fala miatt hamar átmelegszik, vagy lehül...Ennek fényében, vagy vmivel szigeteled, vagy a Ladybee szerinti eternit anyagot választasz.
Persze, hogy meg, csak a tervek adatait meg kéne találnom,,,emlékezetből nem akarok esetleg téves adatokat közölni, hogy aztán a seregélyszülők orroljanak rám..! :-S
Marci gyakorlatilag jól van, most lesz (reméljük) 11 éves! :) Jelenleg egy vedlésen esik át, a farka még elég rövidke... A "többiek" is aránylag jól vannak! :) Az azért ordítóan látszik, hogy mindegyik kópé a tanyánkon érzi legjobban magát...Van mikor tavasszal és akár késő ősszel is le visszük őket 4-5 napra.
Szerintem érdemes lenne kipróbálnod Corvi01 módszerét, a műanyag csatornacsőből készült odút, ami örök élet, nagyon gyorsan elkészül, soha nem ázik be és nem kellett hozzá fúrni, faragni, fűrészelni stb. Biztos szívesen elmondja neked a pontos paramétereket, ha érdekel :-) Amúgy amikor sok odúd van már, és beszoktak a seregélyek a portára, a végén az újabbakat akár a földre is leteheted, majdhogy' nem akkor is lesz bele jelentkező. :-D
Én mindegyiket eddig a fatörzshöz rögzítettem, hogy meg legyen a fába vájt odus illúziójuk. :)
Mivel a seregély nem igazán a fészekodú kibélelések nagy mestere így erős szél esetén a lerakott tojások és az egészek kicsik összeütődhetnek, sérülhetnek,, ezért a fára, ágra akasztós megoldást kényeztetési okok miatt a magam részéről kerülöm.. Nem nagyon válogatósak egyébként; szükség esetén bármi szóba jöhet.. :)
A környékünkön, (mármint Fejér megyei tanyánké) minden odúból kb. 1 hete kirepült az első költés. Biztos vannak későbbiek, talán itt a fórumozók kertjeinél is, vagy vársz a másodköltés történéseire. :-S
Pénzért ilyesmit tudomásom szerint már régóta nem ad senki, ugyanis jópár elárvult fióka is előfordúl.
Azért külön elismerésem, hogy 22 évig tartani tudtad, mert ez azt bizonyítja, hogy értettél hozzá! :)
Sziasztok, eladó seregélyfiókát keresek 22 éves korában elhunyt kedvencem utódjául. Ha tud valaki segíteni a mangomineral@gmail.com címre várom az üzenetét. Előre is köszönöm szépen!