A csapágy után ott van az alátét.Beállítottam a csapágyat.Vettem a héten két biztosítólemezt és sasszeget is.Ezeket felraktam a régi helyre.Nekem jónak tűnik,majd később leellenőrzöm.
A hátsókerékhez a csapágyat készletben adják. Általában adnak hozzá biztosítólemezt, sasszeget, anyát, alátétet, zsírt, szimmeringet, plussz a két csapágyat. Ez így kb. 2500-4200 Ft, gyártótól függően.
A biztosítólemeznek ott kell lenni, ahol a sasszeg is van, szorosan megy bele, nincs közötte távolság. Lehetséges, hogy neked valamelyik csapágy szét van esve vagy ami még lehetséges, hogy az anya és a csapágy között kell lenni egy kb. 4 mm vastag alátétnek, azt nézd meg , hogy ott van-e.
Csapágycserénél azt ugye tudod, hogy összerakásnál a végén az anyát nem szabad megtépni. Felrakod a kereket és addig húzod az anyát amig a kereket lent és fent megfogva meglógatod és érzel kottyanást. Közben meg-megforgatod a kereket.
Összerekás után ajánlatos 30-40 km után leellenőrizni, a lényeg, hogy akkor jó, amikor egy pici lógása marad, mert ha nincs, az azt jelenti, hogy folyamatosan feszül a csapágy és előbb-utóbb megint cserélheted.
Üdv! 1.6 aae -nél a motor hátuljába (tőzfal felöli oldalon) lévő csatlakozás mire szolgál? Gyárilag a lambdaszondával van egy tartó konzolon a kábelezés rögzítése.
Ezt most kérdezed? Akkor persze, nem a márka számít hanem az amperóra száma, illetve a márka is, minél minőségibb annál tovább lesz jó, persze ez sajnos nem törvényszerű. Néha az olcsó is ér majdnem annyit mint a 2X 3X drágább
Megoldható házilag,szerintem itt mind otthon csináltuk meg. )))) Az autó bal elejét felemeled,le a kereket és alul valamivel megtámasztod (fatuskó,ha van akkor valamilyen állvány),hogy ne szakadjon a fejedre.Fent leszereled a váltó tartót. Leszeded az oldaldeklit s találsz ott két tengelyen két nagyobb csavart (asszem 30-as kulcs fogja). Az alsó szokott lelazulni,de ha megfogod meglátod melyik az.Meghúzod s vissza deklit.
Mielőtt vissza raknád a deklit tegyél alá tömítő pasztát. A paszta előtt gondosan takarítsd meg a deklit és a váltót is,hogy ne legyen gond a tömítettséggel.
Valóban nagyobb a távolság a sasszeg és a biztosító között,de ez ilyen. Ha rá tudod hajtogatni a sasszeget nem mozdul el, e miatt ne aggódj. ha görgők nincsenek megszinesedve,akkor nincs annak semmi baja. A megadott linkeken ott vannak a méretek is. Jó munkát))))
Nagyon jól néz ki!Gyönyörű lett.Nekem csak 5 ajtós van,de vágyam egy kombi felicia,mert abban jobban tudok pakolni,mert asztalos-kárpitos vagyok,tehát jól jön.Az 5 ajtósban is meglepően jól lehet pakolni(jobban,mint egy fábiában).Ráadásul jobban tetszik a kombi.Ja amúgy a kombinak ugyanaz a hátsó ajtója,mint az 5 ajtósnak?Múltkor beálltam a tuskóba egy kombi mellé és érdekes módon az enyémnek a lámpa alatti része keskenyebbnek tűnik.
Hálás köszönetem a segítségért.Holnap délelőtt szétkapom és megnézem a csapágy számát és a szimeringet is.Persze ezeken a melókon kívül akad más is.Ja a csapágyak.A kerékagyon lévő csapágyon nem láttam berágódást és hordósodásra utaló jeleket,de az miért van,hogy ha meg van húzva kézzel a csavar,akkor a rátett biztosítólemez és a sasszeg között nagy a távolság.Elvileg ha jó a csapágy,akkor a végén a sasszeget éppencsak be lehet szúrni.Nem tudod véletlenül a kúposcsapágy és a szimering pontos méretét?
Nincs sok tapasztalatotok az 1.6-ossal? Kérdezzem inkább VW-topikban? Légyszi valamit. Én 6 éve járok egy alap 1.3-assal, de az azon szerzett tapasztalatok nem feltétlen használnak haver autóján.
Az,hogy 6 hónapon keresztül porosodott a lakatosnál,az nem használt egyetlen porcikájának sem. Rugózás,futómű,fékek...,nem is beszélve az elektronikáról. Menni kell vele!!!
Ma csak úgy kiváncsiságbol kicseréltem az 50 kw os feliciám ecuját 40 kw oséra központis az autó . Sokkal stabilabb lett az alapjárat szebben jár jobban húz kissebb gázadásra reagál tehát jobb mint a saját ecujával . Azt mondja meg valaki hogyan lehetséges ez ? ( van vag com csatlakozóm alapra állítva mind kettő hibakód nem volt )
Ha zsíros belül az nem jó,mert előbb utóbb a fékdob és a fékpofa közé kerül és akkor már fékpofát is cserélni kell mert a felodorról le nem pucolod a zsírt pláne ha megszívta magát egy kicsit.
Gondolom azért melegszenek a ködlámpák kapcsolói mert felkapcsolt világítás esetén azokban is világít az izzó, hogy sötétben is megtaláld őket. Ha meg egy izzó működik akkor melegszik. Szerintem.
18-20 ropi a hátsó csapágycsere? Szakálnál 1700 volt, egyedül amivel kínlódtam, az a fékdob leszedés. Ezen kívül csak egy darab vas kell, amivel kiütöd a régi csapágyakat, de ha nem búg, akkor hagyd. A hátulján van egy szimering a fékdobnak, azt cseréld, ha zsíros a bele, utána úgy húzd meg a végén az anyát a kerékagyon, hogy a legminimálisabbat lógjon a fékdob, és a legkönnyebben forogjon. Aztán rá sasszeg.
Érdekesség, hogy az Opel Kadetton is halál ugyanezek a csapágyak vannak hátul, a nagyobbikból van vagy 5 darab még, mindig csak a kicsi romlik el, úgy látszik.
Ha elromlik, Kadetton sosem romlott el egyik sem, pedig raktam bele km-t rendesen.
Középső képen ott van a bontott "predne celo" az kerül majd be a behajtott helyére
viszobt fent a szervo tartalyocska tök üres es nincs baja fent , viszont ha bele nézek akkor lent csöveknel latni hogy valami kifolyt, az auto mukodik egyébként normalisan mert baleset után kb 1kmt mennem kellett vele a garazsig.
elől ami be van hajolva az a klíma hűtő , de az mar nem lesz bele Ujra szerelve . Vizem sincs kifolyva szoval en csak arra a lenti szervo csőre gondolok...
Szia! Való igaz,hogy a fékdob belseje zsíros.A fék monnyuk jól fog,de engem leginkább a lazulás aggaszt.Ma voltam vele szerelőnél.Ő azt mondta,hogy ha még nem búg,akkor jó.Én nem hallottam búgást,csak a gumik hangját.Ha cserélni kell a csapágyat,akkor szerinte 18-20 ropi körül lenne.Szerintem korrekt,de vajon meg tudnám csinálni itthon?Van csapágylehúzóm.
Üdv, a világítás kapcsolója melegszik mindenkinek, ez már többször is volt téma. Már többet is cseréltem hol gyárit, hol vikát mind melegedett. A többi kapcsolóim nem.
Nem süti az ujjam, nem olvad a műanyag, de én melegnek ítélem. Azt meg végképp nem értem, hogy bekapcsolt tompított fényszórónál vajon miért melegszik az első és hátsó ködfény kapcsolója??? Holnap lesz egy utam a kocsival, megmérem majd a kapcsoló hőmérsékletét ha el nem felejtem :-)
én 3 órát szöszöltem a kapcsolóval, még lelkes vagyok. :D De hogy egy kétállású kapcsolót hogy a szűzmáriába tudnak így agyonbonyolítani, nem értem. ecetbe áztattam, réz a bele, nem jött be.
szevasz szeretnem kerdezni hogy menyire volt neked kilazulva a csavar ..mert en nekm is ez a gond hogy menet kozben hangos a sebvalto es neki szeretnek alni szejel szedni
Hát ebben nem nagyon tudok nyilatkozni,mert ami még "világít" az nem melegszik. Egy felizgatott szentjános bogár komolyabb fényforrást produkál,mint ezek nálam.Csak tök sötétben látszanak,halványan.De ezt betudom annak,hogy nem mai gyerekek.Viszont a kapcsolók teszik a dolgukat))))))) De mit jelent az,hogy "kimondottan meleg"? Süti az ujjad?
Csak tippelnék: a "predne celo" az a homlokfal lenne,ami a lábadnál van?
Ha úgy van,mint a dízelnél akkor a szervócső (a fém) az a hűtő alatt fut. Nem biztos,hogy oda újat vennék a helyedben,szerintem nem sokért bontóban is lehet kapni.De a kép alapján inkább a tartályod törhetett el,mivel a hűtőn kivülről látszik,hogy ott bizony folyt valami,hacsak nem a hűtő tört meg valahol.
Ha már a lámpakapcsoló a téma: az normális, hogy kb. fél óra működést követően a lámpakapcsolók (helyzetjelző, tompított, ködfényszóró, ködzárófény és talán még az elakadásjelző is) kimondottan melegek?
Engem berágatott a kapcsoló. Na majd én szétszedem megjavítom és mindenki boldog lesz!Nem úgy vannak ezek kitalálva. DDDDDDDDDDDD Kb félóra szöszölés után csak úgy csörgött a kuka alján! Most Vika van helyette. A visszajelző lámája egy nap után feladta a küzdelmeket,kíváncsi leszek meddig bírja majd tartós használatban. Eddig teszi a dolgát. (kb egy hónapos) . :D
bal sárvédő, utkozo , bal lampa index , kapota, klíma hűtő, elment ... + a predne celo( felvidéki vagyok nem tudom ennek mi a megfelelő magyar neve , de szemléltetem képen ...
ezt a predne celot felheggesztik nekem pénteken , de ram var a tobbi alkatrész beszerelése , es belatom nem vagyok egy auto zseni ..
mar a sarvedot levenni is eleg nehez a ragasztó miatt, azt tiszta ujat vettem , ismét megy alá valami ragasz ? Vagy eleg csak becsavarozgatni ?
Szervobol elfolyt az olaj , oda milyet kell vennem , illetbe milyen csövet ?
Meg pe hasznos tanaccsal el lathatnatok a kepek alapjan ...
Én pont most szöszmötölök a világítással, valaki előttem rövidre kötötte a világítás kapcsolót, mert az rossz, most csak a baloldalival megy. Kivettem a rövidzárat, de nem tudtam megcsinálni a kapcsolót, visszaraktam, bekapcsoltam, egy kattanás, és már nekem se sípol. :D
Ahogy néztem a Cromaxnál 1800ft egy ilyen kapcsoló, majd kicserélem.
Halál egy ilyen kapcsoló, próbáltam szétszedni, de nem jöttem rá, mitől sz.r.
sziasztok. egy ideje az autó nem sípol amikor a világítás rajta marad. nagyon kellemetlen dolog, mert hozzászoktatott az évek alatt és mindig rajta felejtem. mi romolhatott el?
Váltókulisszát szeretnénk cserélni az autón. Hol tudnék vásárolni hozzá alkatrészt? Mindenhol, majd lesz,nincs raktáron stb. Külföldről? Nincs esetleg kontakt?
köszi az infót ,obi parkolóban megmozgattam kézzel a sárga vezetéket és úgy néz ki hogy az volt a baj mentem vele eddig 40km-ert eddig jó holnap ha kicsit jobb idő lesz átnézem jobban :)
Inkább kellemtelen,hogy remeg a kormány 80-90 felett. Hosszú távon nem tesz jót sem a futóműnek sem a difinek.De ha óvatosan tolod neki ellehet húzni a cserét még néhány ezer km-ig.
Most egy barátom vett egy szopórollert Felicia 1.6-ost, és ehhez kérnék tanácsot. Indítási problémák vannak, inkább melegen. Van, hogy el sem akarja kapni (igaz nem szereti sokáig köszörültetni), vagy "rá kell rúgni" a gázra, hogy beinduljon. Emellett alacsonynak tűnik az alapjárat is (kicsit ingadozik is, de az nem vész még)
A hőfok is zavarja a szemét nagyon, a ventije 100-110 körül kapcsol csak be. Ennél a blokknál is lehet játszani kisebb hőfokú hőgombával?
A fordulatszámmérő honnan kapja a jelét? Csak magasabb, 3000 feletti fordulatnál ugrik meg a mutató, amúgy süket. De néha egy egy felugrás-felpörgés után viszont megjavul, néha. Ezt a kontakthiba jelenséget szeretnénk eltüntetni.
Segítséget kérek !Feli 2.nél a központi zár fő kábele hol csatlakozik a műszerfal alatt?Gyári kábelköteg van csak nem találom hogy hol az ellendarabja.Ha lehet fotóval együtt/ha megoldható/
Nekem meg a bendix volt megszakadva, de néha működött, néha nem. Néha villogott a lámpa és sercegett a rádió. Az összes fogyasztó ami a X relére van kötve áramhiányt kap ilyenkor. Az X relé az ami indításkor megszakad, hogy több áram jusson az indítómotorra. Pl. ablaktörlő, hátsóablak fűtés, stb stb. Ha figyelmes vagy ezek a visszajelzők is kialszanak amikor hallod a sercegést!
Nem biztos a relé gond. Nekem mikor ezt csinálta az önindítónál volt megtörve a kis sárga kábel ami a behuzómágnesnek adja pluszt, Szét szedtem a fél kocsit hogy hol lehet a kontakthiba de erre nem gondoltam, megmutattam egy hozzáértőnek kb fél perc alatt orvosolta
A kotkoda hidegen fura hangokat produkál mintha fém a fémmel küzdene ,de mihelyt bemelegszik el is hagyja, a váltóban van olaj,szerintetek mi adja ezt a hangot előre is köszönöm.
Bajusz vagy világítás kapcsolóra tippelnék inkább. Hasonlóan jártam én is nem régen,nekem a helyzetjelző kapcsoló ért haza.A hang az honnan jön? A kesztyűtartó alól?
Nem régen cseréltem mind a 4-et. (2 belső,2 külső) Ha kiszerelted a féltengelyt akkor a belső végbe nyúlj bele oda ahol a féltengely csillag van és az ujjad begyével tapogasd ki,hogy van e kopás.Ha van akkor csere,mert hiába cseréled csak a csillagot a remegés meg marad. Szabad szemmel nem mindig látni. A külsőnél ha levetted a porvédőt töröld meg a zsírtól és nézd meg nincsenek e elszineződve a golyók ill. a csukló szerkezet. Nézd meg azt is,hogy ahol a golyók laknak nincs-e letörve egy-egy kisebb darab.Nem feltétlenül recseg kanyarban a külső,ha gatya. Az is árulkodó lehet,hogy ha megfogod két kézzel a féltengelyt és a féltengelyvéget,meg csavarod és kottyanásnál nagyobbat mozdul akkor az is csere. Valamennyit kell mozogjon,mert ha hidegen nem mozdul semennyit akkor melegen beszorul. Ugyanez igaz a belsőre is csak a váltóban.
Illenék egyszerre cserélni,de természetesen ez is mint minden más pénztárca kérdése.Én előszőr a belsőket,aztán a külsőket cseréltem. A belsőkhöz kaptam szetben új féltengely csillagot,zégergyűrűt,porvédőt,bilincset meg zsírt. A külsőkhöz szintén porvédőt,bilincset,rögzítő gyűrűt és zsírt.Ez a mutatvány szűk 40 ezrembe fájt.Azért nem tudom pontosan,mert Romániában még mindig lejben fizetünk,de remélem megérem,hogy forintban fizessünk egyszer. ))))))))))))
Igazán nincs mit. A sok fül miatt én nem mertem megbontani,mert ha letöröm akkor nem fog zárni rendesen s mivel még nem cseréltem elképzelhetőnek tartom,hogy egy idős a kocsival,18 éves. ))))
engem is elért a féltengely mizéria. Azon gondolkozom, hogy egyben cserélem, nem szarakodok a csuklók kicserélésével, mivel a külső gumi is rottyon van és nem tudom mennyire lehet ratyi. Kérdés inkább az, hogy honnan tudom megállapítani melyik amelyik ráz?
Üdv! segítségre lenne szükségem ,következő a hiba menet közben néha villog a világításom és olyan a hangja mit amikor a relé kapcsol.. szerintem relé baja lesz de nem tudom melyik az a sokból ? vagy egyéb ötlet ?
Nekem, mikor eltört nagy csattanás jelezte a hibát és a váltás 4.-ből 5.-be ill. vissza 5.-ből, nehéz volt recsegve sikerült csak! Tipikus szinkrongyűrű hibának tünt. Tovább jártam vele így is és megmaradt a sivító hang 5.-ben.
Ha leveszitek a váltó deklijét, találsz két koronás anyát (talán 30 vagy 32-es kulcsnyíllású) azt kell meghúzni vagy cserélni, mert nálam eltört és ez okozta a gondot! A fütyülést kopás is okozhatja az olajhiány következtében! Nálam a sípolás megmaradt.
Heló Zotya! Nekem is elkezdett ötödikben fütyülni a felícia 3dl olajat után töltöttünk.Nekem azt írták hogy egy csavar lazult meg a váltóban,te megtudod mondani hogy melyiket kell meghúzni a dekli levétele után?
Heló! Valaki tudna abban segíteni hogy a Felícia váltónál a dekni levétele után melyik csavart kell meghúzni?Mert ötödikben visít a váltó és azt a tanácsot kaptam hogy meglazult egy csavar.
Kosz hogy irtal. Azota korbeneztem a dolgokat csak annyi volt vele hogy az akku melletti feher csatlakozot meg kellett mozgatni es mukodik szoval nem az elotetellenallast. Jo auto ez a felicia mar 20eves es meg nem romlott el benne. Meg a b.e. gommbfej is gyari. Nem ertem hogy bir ki ennyit.
Felíciámnál elkezdett fütyülni a váltó de csak ötödikben,3dl olajat kellett után tölteni ez okozhatta a bajt vagy egyéb gond van? Azt mondják hogy fogaskerék csere,járt már valaki hasonlóan?
Értem, én is így kötöttem be, de ott a baj hogy sajnos kilövi a a panelen lévő tranzisztort....erre van valakinek ötlete ? Vagy arra hogy hogy védjem meg a tranzisztort attól hogy kimenjen ?
(Tudni kell hogy nekem van az utastéren belül egy ledes világítás és az is rá van kötve a gyári belső világításra, a baj ott kezdődik hogy amíg maga az egység nem megy ki, becsukom az ajtót késleltet is ahogy kell a rendszer, viszont a ledek nem alszanak ki hanem "parázslanak", én cseszek el valamit ? Illetve ezt hogyan lehet kivédeni ?)
Szimering van a fékdob belső oldalán. Azért van ott,hogy ne verje ki a zsírt. Ha régóta "lógott",akkor elképzelhető,hogy "elverte" a szimeringet.De sima elöregedés is szóba jöhet ))))
Nem a lábánál van a retek,hanem - szerintem - benne. ))))) Amiket ide írkálok az mind tapasztalat. Azért írtam,hogy próbáld ki,nincs mit vesztened max megjavul. ))))
Valami elromlott a huto futo ventillatoromnal. Egyik fokozaton se megy. Biztositekot csereltem ha minden igaz balrol a 3. Ugye? 25 amperes. Elotetellenallas hogy szokott elromlani? Nem ugy hogy olyankor a 4es fokozaton megy csak a tobbin nem? Szerintetek mit nezzek meg at?
Segítséget szeretnék kérni tőletek, szeretnék beépíteni egy belső világítás késleltetőt a kocsimba, meg is vettem az elektronikát csak elakadtam, mert nem tudom rendesen működésre bírni, mivel nem tiszta mit hova kell kötni hogy jó legyen.
Ma délután felfújtam a lufikat a kocsin és észrevettem,hogy a jobb hátsó kerék lötyög,mint az állat.Húztam a kerékagy csavaron,de a zsírtengerben találtam egy szimering gyűrű szorítórugót.Kérdésem az volna,hogy hol van benne szimering gyűrű,ha van benne egyáltalán,mert a netes robbantott rajzon nem látok sehol.
ki lett cserélve a fékem elől. eléggé rozsdás már a nyergem, ezzel kell kezdenem. Pár száz km.-mel a csere után darabos a fékem, illetve olyan mintha ütne. NO ABS, mielőtt még elvesznénk. Szerintetek mitől lehet? 1-1,5 mm-rel nagyobb volt az új betét és elég nehezen ment be, mivel annyira vastag volt a rozsda a nyergen. Próbáltam leszedni csiszoló papírral és drótkefével, de nem sokra mentem... Lehet, hogy az szorul, vagy esetleg valami van a nyergemmel? Ha szorulna sztem előbb jött volna, kb. az első fékezéseknél. Ha finoman lassan nyomom be a pedált, akkor nem kattog, nem darabos, simán megy. Ez inkább akkor, amikor kicsit határozottabban lépek rá. Vélemény?
A motorblokk elején van, valahol az önindító környékén. 24es kulcs kell a kiszedéshez, pici olaj ki fog folyni, ha kiveszed. A menetes végén találsz egy apró lyukat, azt fújd jól ki féktisztítóval. Meghúzásnál ne kapaszkodj bele túlzottan a kulcsba, nehogy megszakítsd a menetet. Nem kell azonnal olajat cserélni, de legközelebb a helyedben 10W40est tennék bele. Márka szinte mindegy, lényeg, hogy valami neve legyen, a teszkós szemeteket el kell felejteni. Én Eneos-t használok. Következő olajcsere előtt löttyints bele valami trutyioldó adalékot, vagy fékfolyadékot. Autózz így 15 km-t és mehet az olajcsere.
Értem,köszi a választ.Remélem kárt nem tesz a motorban.És lekel cserélni ujra 10w40 re?Letudnád irni légyci,hogy hol van ez a gomba és hogy hogyan kell leszerelni?
Gomba ki, féktisztítót neki, ha mázlid van, akkor csak ez a kiváló olaj kormolta tele a gombát. A '70es években, amikor kifejlesztették ezt a motort, tényleg jó olaj volt a 15W40. Csak közben elröppent 40 év, és a kenéstechnika elég sokat fejlődött. 10W40nél magasabb viszkozitásút tuti, hogy nem öntenék a gépbe.
Sziasztok. Ha megveszem a Lengyel termosztátot/ ez ugye a termosztátfedél+termosztát+ gyűrű+tömítést tartalmazza / simán rámegy a most benne lévő termosztátházra? Vagy a termosztátházat is meg kell venni, mert esetleg van eltérés a gyári , és a Lengyel között ?
Uraim! Keresek 1,3MPI motorhoz 8db jó állapotú szelepemelő tőkét és 8db jó állapotú szelepemelő szárat. Lehetőleg kevés km-es motorból. Ha van valakinek kérem szóljon (írjon) itt a fórumon. Köszönöm.
Körülbelül 2 hete volt olaj cserélve 15W40 es van benne szerelö cserélte,végig ott voltam olajcserekor.Filtron márkáju filter van rajta.69000 kilométer van rajta.És nem nagyon tudom hol van a gomba,meg hogyan kell kicserélni :-)
Sziasztok,az lenne a problémám,hogy ma reggel egyik pillanatrol a másikra elkezdett pislogni az olajnyomás jelzö ikon.De csak akor ha üresbe teszem,amikor sebességbe van nem pislog.De most hogy ujra mentem vele már nem csinálja.És semi változás nem történt a motorhangja sem változott meg.Mitöl csinálhatta?
Ezt játszottam én is egy darabig. Motorvezérlő relé ki majd vissza s pár napig nem volt gond. Amikor megtudtam,hogy mibe kerül egy ilyen,kivettem a relét és az alján található kis lyukon fújtam neki kontakt sprayt. Ennek egy éve,azóta nincs gond az izzítással))))) Próbáld ki hátha bejön neked is.)))))
sziasztok egy ojan kerdesem lenne hozatok felicia 1.9-rol lenne szo . Ha egy kisseb bukanon vagy vasut atkelon haladok keresztuk akor hirtelen fel ugrik a fordulat mutato es a motor is felporog vagy eppen forditva majdnem bedoglik milehet a gond ??
Akkor megvagyunk. szegény a keverék, mert falsot szív. Szerencsétlen "kompjuter" korrigál, amíg bír. Pucolás után végleg megbolondul. És ezt hozza hibának. Nekem így magyarázták. nem is akartam mélyebben belefolyni. fillérekből megjavult. Ennyi elég is volt
Teljesen logikus amit mondasz. Csak fojtószelep tisztítás előtt 750-es alapjárat volt (nem bontottam meg semmit). A tisztítást meg azért csináltam kiindulásképpen, mert olyan mintha szegény lenne a keverék. Főleg hidegen, óvatosan kell indulni különben lehörög.
Szia! Azt megnéztük még akkor,de ma reggel ezzel a problémával kezdtem a napot.
Amikor bontottam az autót és kihúztam a kábeleket a hátsó ajtóból és egyszer rosszul csuktam le,emlékeztem rá,hogy megtörtek a vezetékek,némelyiknek a szigetelése is sérült de működött az autó ezért nem tulajdonitottam neki jelentőséget.
Reggel szigeteltem a sérült részeket és az ajtóktól függetlenül üzemel a szivattyú.
Sajnos igazatok van. Voltam mindenhol. Kb. Mindenhol azt mondták, hogy 9 a kulcs és +5e-ért kapom a chipet kódolva. Ezt sajnos nem úszom meg olcsóban. :( Mondjuk aki hülye, az haljon meg...
A japán Ignisemnél volt kálvária, mert a nyers kulcsot UK-ból rendeltem (nem olyan, mint az esztergomi Ignisé, és itthon nemigen volt senkinél) de a többi simán ment, sőt, a programozást Suzuki szervizben csináltattam 4200+áfáért...
Én ezt sokallom. Lemásoltatom a kulcsot fizikailag és itt van a leírás a manualban hogy lehet adaptálni a kulcsot az immohoz. Egy VAG progi kell hozzá és kész, ami van nekem.
Kérdés, hogy a Skoda esetében ha veszek egy kulcsot, annak van-e RFID-ja, vagy nincs. Ha van, akkor nincs miről beszélni, ha nincs akkor le kell tényleg másoltatni. Akkor pedig meg kéne tudni hány herzes a cucc és elvileg simán lehet rendelni ~3-4e-ért RFID másolót. Akkor is a beígért ár felénél vagyok.
Az egyetlen létező kulcsot hagytad el, amit 16-18-ért pótolnak ("gyártanak" egy újat) és összehozzák az immoval? Nekem ez nem tűnik soknak. 14000 Ft-ért másolták le a meglévő immós kulcsomat Fehérváron, ott a régi kulcs immo chipjét klónozták az újba.
sikeresen elhagytam a sluszit a gépemhez. Most felhívtam a helyi kulcsost, 16-18e-ért megcsinálja. Erősen rácsodálkoztam, gondolom az immo miatt ilyen drága.
Skoda Felicia esetén hogy működik? A kulcsba írom be a kódot, vagy az immo-nak tanítom meg a kulcs kódot? Igazából ha lemásolják a kulcsot és kiütöm az immot, az is elég. Ilyen lehetőség van esetleg? Hogy tudnám legoccóbban megúszni? Valaki járt már így?
Tud valaki segíteni? Milyen felni lehet a Felician nekem, aknából ránéztem, és a kormányösszekötő gömbfej, és a felni pereme között van, vagy 1mm hézag....
Szerintem belemennék egy nagy gödörbe, begörbülne a felni széle, úgy állna meg, mintha horgonyt vetettem volna.
Vagy a gömbfej nem jó, vagy a felni, de ez így nem oké szerintem. :(
Ma délután elkészült a Felicia,lett neki hátulja viszont előkerült egy probléma. Figyelj!!
Motor beindit,jár is szépen...,nincs töltés. Szabályzó ki,felakadt az egyik kefe. OK. Rendezzük az anyagi dolgokat,becsukjuk az ajtókat és leáll a motor....
Nem kapcsoltuk össze elsőre a dolgot de aztán ráébredtünk. Ajtók kinyitva és működik az üzemanyag szivattyú...,benyomjuk a belsö világitáskapcsolö bármelyikét leáll a szivattyú. (a hátsókon riasztónak van)
Az elsőket kiszereltem és úgy toltam rá a csatlakozót,a bal hátsó a helyén maradt,a jobb hátsó pedig szikrázik ha ki akarom szerelni járó motornál. Az autót elhoztam,elcsiptem a tüskét.
A javitás előtt én bontottam ki a vezeték köteget,működött is az autö,javitás alatt sem sérült a korbács.
Nem törvényszerű, és látszólag semmi köze egymáshoz a dolgoknak, de én anno takarítás után pont így jártam.
Diagnoszta kiolvasott, alapbeállított. De ezen felül feltűnt neki még valami. Valami féktisztítóval (vagy valami alkoholos szarral) elkezdte körbefújkálni a szívócsonk tömítését.
A motor hevesen reagált rá.
A javaslatára kicseréltem a szívósori tömítést. aztán ő újra alapbeállította a gépet. Azóta (a tesók általi végleges leamortizálás napjáig) ketyegett, mint a svájcióra.
Milyen jó, ha egy szakember többet tud annál, hogy mit, hová kell dugni!
nagyjából akkori áron 300 ft-ból, 2 órai munkából(mert óvatos vagyok) és egy marék ultradermből megúsztam.
A gumi témához. A "rázásnak" több oka is lehet. 1. Az általad említett szálszakadás.Ám ha egy vagy két szál pukkant el ez nem minden esetben jön elő kis sebességnél.(Tapasztalat.) Akkor is lehet tapasztalni,ha alacsony a gumi nyomás vagy nem egy forma a két első kerékben. Már 0.4 bar különbségnél jelentkezik. 2. A felinél általában a "rázás" a belső féltengelycsukló kopottságát is jelzi. Elég szokott lenni kicserélni a féltengely csillagot,de volt már,hogy komplett cserélnem kellett a "korsóval" együtt.Olyan 85 km/h-nál jön elő. 3. Akkor is előfordulhat,ha a kormány összekötőrúd kormánymű felöli oldala kopott. Ez van nálam most. Úgy hogy hétvégén adott a feladat,ha elkészül az asszony Ford Ka-ja,mert abban meg hazaért a kinyomócsapágy,ami hidraulikus. (Hogy baszódjon meg aki kitalálta! :D )
A benzinest azt nem nagyon vágom,majd kiokosítanak a többiek. )))))))))))
Először is köszönöm a sok segítséget, sok jó tanácsot olvastam nálatok!
Láttam téma volt a nyári gumi csere miatt a felni-gumi kérdés.
Én is hasonló cipőben jártam nemrég.
Típus: 1999' Skoda Felicia 1,3 Mpi:
Gyári gumi méretek: 165/70 R13 és 175/60 R14 - a kis külső átmérő különbség miatt nem csal az óra (tank ajtón matricán van). 14-es alu-ra váltottam nyárra, eddig gyári 13-mas lemez volt.
A kerék "rázás"-sal kapcsolatban a gumis azt mondta, ha alacsony sebességnél is ráz, akkor szálszakadás vagy deformált a gumi (esetleg kockásra van fékezve). Ha csak nagyobb sebességnél akkor nem jó a centírozás (ez volt nálam is).
Lenne egy kérdésem is a végére :)
Fentebb említett típus, tavaly felújítva (motor tömítések cseréje, új gyertyák, szűrők cseréje, minden mechanikus rész átvizsgálva...) mégis alacsony fordulatról indulva, például lámpánál - megtorpan, lassan gyorsul, aztán egyik pillanatról a másikra "kilő".
Néha csinálta azt is, hogy lámpánál állva üresben "próbálgatta", hogy mikor fullad le, az utolsó pillanatban mindig adott egy kis gázfröccsöt.
Ha valakinek van tapasztalata ilyen téren kérem ossza meg velem :)
Ha már szellőzés probléma van porondon ill. takarítás. Azt a kábelt/drótot ami nyitja-zárja a fűtéscsapot mennyire macerás ki cserélni? Ugyanis a végéből letört kb 4 cm a fűtő radiátor felöl. Egy csokival meg egy darab dróttal pótoltam,de nem bizonyult nyugdíjas megoldásnak és lassan itt nyár.
Nyúlj be oldalt a forgópontnál egy vékony lapos csavarzúzóval és nyomd meg befele a mozgó keretet, enged annyit. Arra figyelj, hogy egy kis gumi betétben ül, ami ki tud esni, azt is vedd le és tedd el biztos helyre visszaszerelésig.
Sziasztok!Még az eredeti termosztátom volt a kicsikében, de most a kengyelt (rúgó fölött) tartó műanyag fülecske eltörött.Kérdésem az lenne: járt-e már így valaki , okozhat-e valamilyen problémát az a durván 9x3 mm-es műanyag darabka.Már felraktam a lengyelt, szerencsére régebben megvettem.Köszönöm előre is a tájékoztatást.
Sziasztok! Egy egyszerűbb kérdésem lenne. Tavaszi nagytakarítást szeretnék a felíciámon, és szeretném kipucolni a műszerfal légbeömlőit. A kérdésem az lenne, hogyan lehet leszerelni a két oldalsó beömlőt, amik a fényszóró magasság állító mellett, illetve a kesztyűtartó alatt vannak? Segítséget előre is köszönöm! Üdv! :)
Nekem is a vízszivattyú cseréje után kezdte ezt művelni! :-( Annyi, hogy az enyém működött hűtés nélkül olyan 20-30 km-t!
A motornak semmi baja(kopp-kopp), de az új szivattyúval megbolondult a hűtés... :-/
Szóval, télen felment 110 fokra, beindult a ventilátor, pár másodperc alatt akkorát hűtött, hogy meg is állt. Pár másodperc múlva megint elindult, megint pár másodpercre és így tovább. Szám szerint kb így: 110-108, 109-107, 108-106, stb, pár másodpercenként! Gondoltam, nyáron meg fog szívatni! Eddig egyszer csinálta meg, hogy felment 110-ig, elindult a ventilátor és a hőmérséklet megállt olyan 105 fok környékén. Én is tanácstalan vagyok. Azt hiszem, buherálok rá egy kapcsolót és az utastérből felülbírálom a hőrelét!
Van hűtőfolyadék leeresztője, mi ott engedtük le, amikor termosztát cserére került a sor (gyári helyett lengyel utángyártott). Ha marad a folyadék, csak a termosztát betétet cseréled, szerintem elég a vastag csövet lehúzni.
Látom a motortér fotóját,és megragadva az alkalmat azt szeretném megkérdezni,hogy termosztát cserénél melyik gumicső lekötésével kezdjem? A vastag, vagy a vékony amelyik a kiegyenlítő tartályon van? Köszi a válaszod!
Ez a víz hőfok téma engem is érdekel :) nemrég írtam hogy magas a hőm és későn kapcsol a ventilátor, vettem is egy gombát ami 2hőértéket tud kapcsolni rá is kötöttem a 86fokosra talán de még mindig magas a hő 100-110között van a hőérték kicseréltem a hőfokjeladót új a termosztát az nem tudom pontosan milyen hőmérsékleten nyit ,vízpumpa is új szóval tanácstalan vagyok.. az a gondom hogy ha felmegy a vízhőfok 110re és leállítom utána újra indításnál ingadozik az alapjárat de úgy mintha én túráztatnám a kocsit mit ne mondjak városba nagyforgalomnál a pofám szakad le ... biztos gondolják mit vagánykodik ez a hülye gyerek. ezt úgy szoktam orvosolni hogy a pillangóról lehúzom a vastagabb kábelt és akkor nem csinálja. nos valakinek ötlet ?? míg nem jött be a jó idő minden happy volt de csak meleg motornál bohóckodik ,és még közel sincs nyár....
Nemrég megtisztítottam a pillangószelepet a 98-as Feliciámban. Természetesen azóta magas az alapjárat. Mentem már vele majd 500km-t, de nem áll be. Elvittem egy szervízbe, ahol két szoftverrel is próbáltak alapbeállítást csinálni, eredménytelenül. Ahogy itt utána olvastam, ez nem szokott mindig simán menni, van, hogy csak valami spéci szoftverrel megy a dolog. Nekem nincs hozzá felszerelésem, tudna-e ebben valaki segíteni? Szolnoki vagyok, de természetesen ésszerű távolság nem gond.
Az a négy csatlakozos ami a termosztátházban van az a hömérséklet jeladó, ennek két szerepe van, egyik, hogy a motorvezérlés felé küldi a motor (hütővíz) hőmérsékletet, az pedig hidegindításkor bizoyos hőmérsekletig dúsitja a keveréket a befecskendezésél (indításkor magasabb alapjárat, amely mikor melegedni kezd a motor akkor visszaáll)
Másik szerepe a műszerfalon levő hőfokmutató felé adatot küld, amely mutatja a vízhőfokot.
Ennél nincs különböző hőértékű. Két fajta van (volt), sárga színű a benzineshez, kék szinű a dieselhez, de gyakorlatilag bármelyiket lehet használni, minimális a különbség. A gyári a VW alkatrészben gyakorlatilag egy fajtát adnak már a kék színűt.
Ennek a hibája akkor szokott előjönni ha a műszerfalon levő vízhőfokmutató nem mutat valós adatot, üzemmeleg a motor de csak 70 fokot mutat, stb. illetve ha a dúsitást nem veszi el egy idő után.
Ha a vízhőfokot szeretnéd csökkenteni akkor a hűtőben levő hőgombát és a termosztátot tudod kisebb hőértéküre cserélni.
A hűtőben levő hőgomba két csatlakozos, bármelyik autósboltba bemész szinte bármilyen hőértéküt tudsz venni. A felicia gyári müanyag csatakozóját levágot és sarut teszel a helyére, már kész is. Ez a hőgomba tulajdonképpen egy bimetál kapcsoló, amikor elér egy hőfokot akkor rövidre zárja az áramkört és a ventillátort bekapcsolja. A termosztát házban levő hőmérséklet jeladó a négy csatlakozos, ez adja a jelet a műszerfalon levó vízhőfokmérőnek. Ha zavar a magyas hőfok akkor érdemes utángyártott (lengyel) termosztátházat venni ebben szabadon cserélhető a termosztát,ha kisebb hőértéküt teszel bele akkor korábban fog nyitni és a jeladó kisebb hőmérsékletet fog jelezni.
Ma bekerültek az ABS-es kerékcsapágyházak előre, két majdnem új lengéscsillapítóval. Kíváncsi leszek, hogy mennyit tudok használni a gyári fékcsőből, jó lenne, ha ugyanaz lenne a fékerőszabályzóig. Tapasztalat esetleg valakinek? A novemberben cserélt Delphi márkájú talpas olyan, mintha 20 éves lenne. Lötyög, kotyog, laza szar. Holnap jön bele Ruville, azzal talán nem lesz gond egy ideig.
Végre szereztem platóajtót a szegélylécekkel együtt! (a kasznis majdnem elsírta magát, amikor meglátta...)
Elcseréltem a dobozra, így a fűnyírás is egyszerűbb...
Olajcsere is megtörtént Eneos 5w-40 került bele, olyan hangja van, mint egy elemes autónak. :)
Az a hengerfejbe való, amiről írsz, nem a hűtőbe. '96-ig ilyen volt a Feliciában is. A hűtőben a Favoritén kettő tüske van. Az, hogy a Felicián hány tüskés volt, az passz. Levágtuk a kábelről a csatlakozót, két szálra lett téve saru, így pont elért a gombáig.
Álló helyzetben normális, hogy feljebb megy a vízhőfok, mivel nincs menetszél, ami hűtené, valamint a hűtőventilátor sem kapcsol be, amíg el nem éri a kapcsolási hőfokot. Ez gyári hőgombával nálam kicsivel 110 °C alatt volt. Engem is zavart, kicseréltük, Favorit hőgomba ment bele (azt hiszem 92/87-es volt). A csatlakozó végét kellett átalakítani, attól kezdve nem ment fel annyira a hőfok (többször kapcsolt be a ventilátor).
Sziasztok. Átnéztem az elmúlt 500 hozzászólást, de nem talaltam semmit. Pedig vhol biztos van. Szuksegem lenne egy felicia 1.3 mpi szerelési kézikönyvre. Merre találok? Koszi
A modern autókban, a hütőrendszer túlnyomás alatt van, mikor dolgozik a motor. Normális állapot, hogy mutató szerint kb. 110 foknál kapcsol be a hütőventillátorod, ekkor a víz kb. 96-98 fokos. A hőgombával és a termosztáttal lehet " játszani" attól függően, hogy milyen hőértéküt használsz. Kisebb hőértéküt (89, 92 fokost) akkor érdemes használni ha a hűtőrendszered nincs jó állapotban, gumicsővek, öregek, hűtő szivárog stb.ilyenkor még el lehet húzni a javítást.(esetleg termosztát kivétele és a hőgomba direktre zárása anno s120).Nem túl szabályos de, szükség néha nagy úr. Ha jól emlékszem akkor a kezelési útmutatóban benne vannak a gyári hőértékek.
Az a jó, ha a mutató a középső vonalon, vagy egy hangyányival alatta áll. A hűtővíz valóban 100 °C környékén van, mértétek? A termosztátnál van a jeladó, ami a motorvezérlőnek és a műszerfalnak is küldi a jelet, első körben azt kellene kimérni. Mivel a kocsi már nincs meg, így saját képet nem tudok mellékelni a jeladóról, de egy fórumtársunktól kölcsönöztem, a bekarikázott cucc az. Csatlakozót lehúzva lehet mérni 2-2 érintkező között (erről van saját kép, minden látható rajta).
Sziasztok após 1.3 Mpi Feliciájában olajat kell cserélni. Eneost fogok venni, Szakál Metál kedvezményem van. A motorban 150.000 Km van. Milyen viszkozitásút kell vegyek? 10W-40 ? Köszi.
Na az irányjelző kapcsolóm eddig, bírta. Vika,én így szeretlek )))))))))))))))))) Most van reflektor. Hiába kapcsolom le-fel akkor is refi van. Ha húzom fénykürtre minden világít mint a karácsonyfán)))))
Ahhaaaa :) Na már értem :) Bocsi, tényleg nem hallottam még ilyenről. Nem azt mondom hogy sokat, de vezettem már pár autót, és nem találkoztam ilyennel, csak a bajusszal állítható megoldással az újabbakban. Így már értem, és élvezem a lehetőséget akkor :D
Sokat kérdezek, de nézzétek el nekem. Ha a szaggatott ablaktörlő rendellenesen működik (annyi a 2 törlés közötti szaggatási szünet, amennyi szünetet manuálisan hagyok két bekapcsolás között, érdekes..), akkor az ablaktörlő intervallum relé mehetett ki? :)
Közben visszavittem a kormánykapcsolót, visszakaptam az árát :)
Szerintem visszaviszem majd inkább még mielőtt bohóckodásba kezdenék vele, és keresek egyet használtan, vagy elviselem hogy nincs fénykürt, ami egyébként már évek óta nincs.. :D
Szánalom.. Nekem most VIKA rugók vannak hátul, de erre nagyon kíváncsi leszek. Adtak rá fél év garanciát, de mikor kérdeztem hogy ha nem jó, mi lesz. A válasz annyi volt: ha nincs beépítve, kicserélik. Remélem nem kell ebből problémázni majd...
Valószínű,mertén is olyat kaptam. Vettem helyzetjelző kapcsolót is. A benne lévő izzó egy egész nap után feladta))))) Kíváncsi leszek meddig bírja......
Nekem ez az első,de nem gondolom,hogy az utolsó. Nem tudtam mennyire vagy tájékozott ezért írtam szájbarágósan. Hallottam (igaz-e nem-e nem tudom,mert nem láttam) többektől,hogy ha lehúzzák a túlfolyó csövet a porlasztóról attól még jár a motor. Na ez nem. Nem tudom megmagyarázni, nem vagyok szaki,azt se tudom van-e ennek alapja. Majd Te ki okosítasz ))))
Azokat amiket leírtál ennél a motornál nagy általánosságban ez szokott gond lenni. Ha az adagolód lenne szar,nem vagy alig lenne motorféked. Ezt viszont tapasztalatból írom. Meglepő volt a változás csere után.A másik,hogy nem törvényszerű,hogy okádja a füstöt,ha gatya a porlasztócsúcs,mint pl egy Logannál láttam ma.Az biztos haza talál vissza felé a füst után amit hagyott maga mögött! )))))
Kérdés. Az alany egy 1997es felicia. Monomotronicos-ból lessz átalakítva MPire. Kábelköteg AC gyújtás minden cserélve MPi cuccokra, de az AC nem kap áramot. A kérdés az hogy az Immo tiltja-e az AC-t vagy csak a gyújtást? Az AC reléjét cserèlni kell e vagy jó a régi Monomotronicos rendszeré?
Igen, ezt sejtem én is. Megrendeltem Bárdinál, ma megyek érte, 4e Ft :) Cseréről írsz pár gondolatot? Kormány le, burkolat szét és ki lehet húzni a kormánykapcsolót?
Amúgy volt már vagy 50 dízelautóm, de a porlasztócsúcs probléma mindig csak a rángatásoknál jött elő. Van nekem is porlasztónyomóm, amelyikre azt mutatta, hogy sugárban nyom, lekukáztam, aztán jó lett az is.
Hát, melegen már nem kéne izzítani szerintem, de valamelyik előző tulaj kivezette egy gombra az izzítást, állítólag ajtónyitásra is izzít? :))))))
Melegen ha izzítok, ha nem, sokat kell pörgetni. :(
Néha megragad 1000-en az alapjárat, néha visszaesik 850-re, lehet, itt van a zizi.
Ezért kérdeztem, milyen adagolót raktál rá, Bosch-oknál ilyen nincs, az folyhat orrán száján, ott csak elérakok egy nyomástartót, oszt annyi.
Hidegen azért indul könnyebben,mert kap izzítást amit 67 fok felett már nem. Ennek az autónak után izzításos rendszere van ami azt jelenti,hogy hideg indítás után nagyjából
20 mp-ig még izzít.
Ha melegen nehezen indul,akkor 90% biztos,hogy porlasztócsúcs a baj,szerintem azért is kopog. Azért indul nehezen,mert a csúcsok végére ráégett az u.n. kalamin,ami megakadályozza abban,hogy porlasszon.Mivel nem porlaszt,hanem kis túlzással bele csepeg a hengerekbe az anyag így nehezebben gyullad. Ez az alkatrész nem javítható csak cserével. Azt is inkább bízd szakemberre,akinek van próbapadja.Néha előfordul,hogy az újjal is gond van,ezt mi otthon nem vehetjük észre,de egy szakavatott szem kiszúrja.
Javíthatsz némileg a gondon,ha veszel egy szívódízelbe való üzemanyag tisztító adalékot. Ez kb 3000 ft bármelyik kúton vagy autós boltba van. Egy flakon kb 60 literhez van.Nyilván mennyiség arányosan töltögesd bele. A tank 46 literes,ha felénél van,akkor értelem szerűen az 23 liter Ha az alsó fehér vonalon van a mutató akkor az 8 liter. Kipróbáltuk,mert maradtam már gázolaj nélkül ))))))
Mire elfogy a flakon és nem változik a hangja,akkor marad a porlasztócsúcs csere.Ennek darabja az Unixnál 4510 Ft, Superdiesel (valószínüleg kapsz máshol olcsóbban is ). Felesleges drágábbat venni bele ez is ugyan olyan jó. Fontos még,hogy ilyenkor hővédő gyűrűket is érdemes cserélni.Ez 2-300 Ft-os tétel.
Nem, a fénykürt stabilan nem működik. Ha lassan próbálnám használni, akkor tipikus elektromos sercegés hallatszik a kapcsolóból, ebből kifolyólag gondoltam hogy egy vezeték megtörhetett, és cserélném így.
Csomagtérnél tudok nyilatkozni. Valószínüleg megnyúlt a bowden. Hátul a zárnál tudsz feszíteni rajta. Ha leszeded a borító műanyagot a csomagtartó alján adni fogja magát,egyszerű mint a bringafék....
Ki kellene cserélnem az elektromos ablakokat manuálisra, hogy működjön végre. Mennyire bonyolult a folyamat, milyen buktatói vannak amikre nagyon oda kéne figyelni?
Másik apróság, a beltéri csomagtérnyitó kar hol működik, hol nem. Másnál fordult elő hasonló?
Nekem még a vezérműházat is ezzel a kettőssel tömítették. Én oda már pasztát nem raktam miután levettem, nem ereszt, de a teknőre mindenképp (!!) kell paszta az ilyen korú autóknál. Vagy új teknő és jól megtisztított blokk a tömítéssel. Hozzá kell fűzni, hogy mindenképp csak a jó minőségű pasztát szabad ilyenkor. Én Loctite-t használtam, nagyon baba volt.
nekiálltam a v.lánccserének a Felin, de annyira jó állapotban volt, hogy végül nem vettem le mégsem, mert nem sok értelme lett volna.
Így most van 1 fölös vika láncom és egy fölös Ajusa szimeringem. (42x58x8)
Mindegyik túl jó állapotban volt ahhoz, hogy kicseréljem. Lényegében így volt egy 10 órás olajcserém :DDDD
Szóval ezeket szívesen felajánlom csekély összeg ellenében valakinek. Az ár 5000 ft. a teljes csomagért. Pécsi vagyok, postázok, de a posta díja így a vevőt terheli. Az már úgy lehet nem megérős..
Gyárilag az olajteknőt egy klingerit alapú tömítéssel szerelték, a rögzítő csavarokat megfelelő sorrendben és nyomatékkal húzták meg.
Sajnos ezek az autók már nem fiatalok és valószínűleg az olajteknő is vetemedett, ezért mindenképpen használj tömítőpasztát a tömítés alá.
Az olajteknő széleit fémtisztára letakarítani, zsirtalanítani kell,másképpen a paszta nem tömít, tapad rendesen. (érdemes az olajteknőt brigéciolal átmosni)
Akkor igazad lehet,hogy hidrotőke baj van. A termosztát meg a gázolajszűrő csere nem hinném,hogy változtat a hangján ))))) Ártani biztos,hogy nem árt. Sőt )))
U.i.: Az új gázolajszűrőt ne feletsd el feltölteni gázolajjal ha rakod bele. Ha tudtad az utóiratot tekintsd semmisnek))))))
Ja még annyit. Irod,hogy rozsdás a víz ami benne van. Szerintem csapvízzel etették.Ettől rozsdásodik a víz mivel nem alublokkos.Ettől viszont nem kéne "zakatolnia" hacsak nem főzték meg a mocit.....
Jaja én voltam igen )))) Elég ha a számra amiről jött sms neked ,írsz egy időpontot mikor mehetek érte meg egy címet ))) Hétvége volna a legjobb,de ahogy neked megfelel )))
Segitséget szeretnék kérni.1.3 benzin 2000évj.Feliciám van.Figyeltem,visszaolvastam a szelephézag állításról és úgy láttam ha nem jó a szelephézag megnől a fogyasztás.Most lett rajta olajcsere.a fogyaszás jónak mondható 6L körül.Amióta nálam van nem folt szelephézag állítás.A befecskendező felől olyan kattogás hallatszik mint a szelephézag probléma lenne.,Deolvastam itt nálatok hogy van valami kattogás szabályzó vagy mi.Az mit csinál ,mire jó,hol van?Most akkor mi lehet a probléma?Előre is köszi.
Jó sokszor átmostam már a hűtőrendszert, de még mindig rozsdás víz jön belőle, első tulajtól vettem az autót, 16 éve törve volt, azóta öntögették bele a vizet. :( Most cseréltem hűtőt is.
Szerintem ezt sínylette meg a motor is, a zakatolására még mindig nem jöttem rá, cseréltem hidrotőkéket, de nem javult meg tőle. :(
Ha jól emlékszem a kormánykerékben van egy kis gyűrű, amin van egy pöcök. Ez téríti vissza a kart. Nagy valószínüséggel ez tört le. nekem is sikerült hazavágnom az első szerelésnél.
Jobban jársz a cserével. Felemeled a kocsi jobb elejét. Alá mászol és az alsó gumi csövet (a vastagot) le húzod a motor felöl. Tegyél valami edényt alá,hogy ne kelljen utána a vízben fetrengened.Miután lecsorgott,le csavarozod a műanyag csonkot amit ha jól emlékszem két 5-ös imbusz csavar fog. De lehet,hogy hatos))))) Ott lakik a termosztát. Kézzel könnyen kijön.Miután kiszedted a motorból is kifolyik minden. Vissza az újat.Amikor rakod vissza a csonkot tömítővel kend be kicsit,hogy biztosan ne szivárogjon.Cső vissza,folyadékkal feltölt és kész is))))
Dízelem van és a termosztátban nincs műanyag alkatrész,sem műanyag fül. A benzinessel ellentétben a termosztát alul van a vízpumpa előtt. A termosztát fedéltől megy a vízcső a hűtő alsó részéhez. Az a hőfokvezérlő amiről írsz a hengerfejen van azon a 3 ágú csonkon ahol a hűtő felső csöve csatlakozik a hengerfejhez.Onnan jön minden jelzés a motorvezérlőnek és a műszerfalnak.
Ez engem is érdekelne, az én Felim is ugyanezt produkálja. A szerelőm korábban kicserélte a gyújtáskapcsoló betétjét és emlékeim szerint azóta nem ugrik vissza az irányjelző alapállásba a kormány tekerésével együtt.
Tanácsra lenne szükségem. Nem régen lett cserélve a járgányomba a vízpumpa. De egy idő eltelte után elkezdett alul csöpögni. Mi lehet a baj? Köszi szépen a tanácsokat!
Ha hidegen indításnál együtt melegszik a motorral a hűtőbe bemenő gumicső, nagy valószínűséggel termosztát hiba (nyitott állásban)(a gyárinak letörik a müanyag rögzítő füle és szétesik). Ha hidegről hirtelen vált 90fokosra a cső, ott nyit a termosztát. Ebben az esetben lehet hőfok jeladó hiba is, a termosztátházban van 4 érintkezős. Kettő a motorvezérlőnek adja a hőfok jelet, kettő a műszerfalnak.
Üdv! Lenne még egy kérdésem irányjelzőm kanyar után nem kapcsolja ki magától az indexet így muszáj vagyok kézzel nullába kapcsolni ma vettem egy újat kicseréltem de a hiba maradt.. mi lehet a gond ?
Üdv! Behalt a feliciában a hűtőventilátor gombám, ilyen 3ágú volt benne de nem találok sehol... csak a 2águt ,vettem is egyet de nem jó 100foknál kapcsol a venti vele. 2db is kipróbáltam de nem vált be. ilyen 3águt hol tudok venni voltam unixnál de náluk nincs mert elvileg nem ez való az 1,3mpi-be. cíkszámot tud esetleg mondani valaki hogy hogyan keressem?
üdv mindenkinek keresek skoda feliciába ilyen gardánboxot lehetőleg jó állapotú és váltószoknyát akinek van kérem jelleze és ha a posta nem lenne gond az jo lenne
Most lementem az autóhoz megnéztem a kiegyenlítőtartályban a vizet hát így is állóhelyzetben elég sok elcsöpögött! Beindítottam a járgányt alánéztem és elől bal oldalt az alváznál nagyon csöpögött. Vízpumpa felőli részén de a szilent eléggé száraz volt.
Köszönöm a válaszod! Nem, még nem próbáltam levenni az ékszíjat,de megnézem úgyis is.
Gondoltam,hogy nem eredetit tett be miután kicserélte a vízpumpát.És igazam lett! Az előző ami eredeti volt 15 évet bírt és azért kellett kicserélni mert kuplung csere is volt ( másik szerelőnél) a motortartó baknál erős zörgő hang hallatszott és azt mondák hogy ez a motortartó bak miatt van. Természetesen a szerelőt még tegnap este felhívtam,és elmondtam neki az esetet.
Azt mondta,hogy ahol lakom majd eljönnek,és beszállítják hétfőn a műhelybe. De, igen a szimeringnél vizes.Ha jól értelmezem az írásodat akkor a szilent blokkra gyanakszol?!
Valószinűleg a vízpumpa szimeringje adta meg magát, menet közben mikor nyomás alá kerül a hütőrendszer akkor szépen kezd szivárogni. Álló helyzetben inditsd be a motort és kis idő mulva (üzemi hőfok elérése) lehet látni hol kezd el "gyöngyözni" a hűtővíz a vízpumpánál (szimering, tömítés). A visító hangot a folyadék miatt megcsúszó ékszíj szokta adni, induláskor, illetve a hirtelen fordulatszámváltozáskor. A csapágy viszonylag sokáig bírja, a hűtőfolyadék "kenésének" köszönhetően. Az ékszíjat levéve, kézzel megforgatva a vízpumpát, kotyogást nem tapasztaltál?
Sajnos az olcsóbb áru (utángyártott) vízpumpák néha nagyon rossz minőségűek.
Véleményeteket szeretném hallani a következőről! Kb két hónapja a felimbe 1.3 vízpumpát cseréltek.
Egész a tegnapi napig nem volt semmi gond. Tegnap el kellett mennem az autóval. Már gyanúsat észleltem mikor ráadtam a fűtést,hogy kb 80 foknál még szinte hideg levegőt fúj be. Aztán mikor elérte a középső állást a mutató helyre állt a fűtés. Elértem a célutam végére kanyarodok be a parkolóba azt vettem észre,hogy jobb oldalról éles visító hangot hallottam pár másodperce. Mikor kiszálltam az autóból akkor jött a meglepetés. Az összes hűtőfolyadék a kiegyenlítőtartályból elfolyt.
Ezt látni is lehetett a vízpumpa oldalán a földön. Ma mikor érte mentünk elvontatni haza sima vizet öntöttem a kiegyenlítő tartályba. Kis idő múlva megnéztem és láttam,hogy kevesebb lett. De nyomát a földön nem láttam.a vízpumpa szilentje ugyan vizes volt.Szóval ezután nem tudom elképzelni,hogy szökik a hűtőfolyadékom. Mikor hazaérkeztünk beindítottam a motort és akkor is éles visító hangot adott mintha nem kapott volna kenőanyagot valami. Valakinek van valamilyen ötlete? Vagy tapasztalt már ő is ilyesmit! Tanácsotokat előre is köszönöm! Mert ez engem nagyon idegesít.
Ha rám halgatsz először az akkumulátorrol jövő pozitív kábelt vedd le az önindítórol ,csiszold meg . És a csavarját is. Tegyél új anyát rá és nézd meg az akusarut is.
Szia, mi a hétvégén cseréltük ki a gyújtáskapcsoló betétet apósom Skodáján. Az előző tulaj adott vele egy újat, ő nem foglalkozott a cseréjével / 5 év alatt a második döglött meg nála / , inkább ha nem indult , egy vezetékkel az önindító + sarújáról adott a behúzó tekercsnek áramot. Én azért biztosra mentem , a fórumtársak javaslatára, a gyújtáskapcsoló után raktam egy relét. Indításkor nem a behúzótekercsre adok áramot, hanem a relét indítom . A relé záróérintkezői pedig kapcsolják a behúzótekercset. így indításkor , csak a relé működtetéséhez szükséges áram terheli a gyújtáskapcsoló indító érintkezőit.
Nem nagy dolog leengedni a hűtőfolyadékot, kivenni a hűtőt, kipucolni kívül-belül és visszarakni. Egy próbát megérne mielőtt másikat veszel bele. De, ha mégis cseréled, akkor érdemes a szerelőtöl visszakérni a régit is. Mert az új valószínűleg nem gyári lesz, az utángyártottak meg nem biztos, hogy jó minőségűek.
Van egy 1.3 , nem mpi, elég sokat állt de persze nem is mai gyerek, az önindítóra rá kell sózni néhányat,hogy induljon...valszeg a bendix nem húz be.....csere vagy ki is lehet pucolni stb....?
Sziasztok!
Ma elhatároztam magam, hogy rendbe kell tenni a feliciám hűtőrendszerét. Már tavaly is nyafiztam itt, hogy nem az igazi a dolog, de most, hogy Szolnokon autózva hipp-hopp felment a vízhőmérséklet kB 105 fokra, tényleg megelégeltem a dolgot. Szerintem a hűtő lesz a fő ludas. Szerintem még a gyári van benne, mert a tetején egy made In czech republic feliratos matrica van. Kívül is koszos már, de ki tudja mi van belül. :) Nem tudom, érdemes e kitakarítani, vagy a csere értelmesebb lenne. Meg szerintem a hőgombát is kicseréltetem valami előbb kapcsolóra. Tudtok esetleg Szolnok környékén megbízható jó szerelőt, aki lehetőleg nem piszkolja össze az autót belülről? Sajna én így jártam a múltkor. :)
korábban láttam, volt már szó a Feliciák gyújtáskapcsoló problémájáról, és gyanúm szerint nálam most ez lehet a gond.
A jelenség, hogy az autót az utóbbi évben időnként nem lehetett elindítani (nem forgatta meg az önindítót). Először önindító hibára gyanakodtam, mert ez jellemzően melegen, és meleg időben fordult elő, visszahűlés után ismét lehetett indítani. De az önindító kiszerelése, szétszedése, átnézése után úgy tűnik, ott nincs semmi probléma, nem szorul, nem feszül, nem akad.
Most volt egy hosszabb szünet az autó használatában (karosszériázás, fényezés), és tegnap ismét nem sikerült indítani (előtte egy héttel hoztam haza, akkor indult). Ma ugyan ez volt a helyzet. Némi játék után az indítókulccsal végül mégis sikerült beindítani, de ezt követően elfüstölt az izzítás 50A-es biztosítéka (konkrétan teljesen elégett). Kiszedtem az izzítógyertyákat, bemértük őket; azonos értékeket mutatnak, és a megadott hivatalos értéknek megfelelően.
Szóval nekem az a gyanúm, hogy a gyújtáskapcsolóval lehet a gond, azaz miután végre átengedte az áramot, nem vette el az izzításról, és ezért éghetett el a biztosíték.
A kérdés, hogy aki esetleg tapasztalt már hasonlót, szerinte is ott a hiba, és ha igen, akkor a gyújtáskapcsoló mely részét kell cserélni (és az kulcscserével jár-e együtt).
Elméletileg a gépkönyvben felsoroltakon kívül más gumi/felniméretet nem tehetsz a kocsira. Osztrákoknál a forgalmiban is szerepelnek ezek, akár a rendőr is ellenőrizheti egy-egy igazoltatáskor. Itthon szerintem max műszaki vizsgán bukhat a dolog, ha mondjuk rossz napja van a vizsgabiztosnak.
Az enyémen a téli-nyári 175/70*13-as. Annak idején, 10 éve ilyennel vettem, és ennél a méretnél maradtam. Egy új guminál kb. 2,5 km/h csal a sebességmérő, mivel egy kicsit nagyobb az átmérője, aztán ahogy kopik a gumi, ez csökken.
Én eddig úgy tudtam,hogy első vagy hátsó az mindegy.Az oldal a nem mindegy a forgás irány miatt.Rosszul tudtam vagy vannak már olyan gumik,ahol a gumi helyét is jelöli a gyártó?
Értem az irány jelek szerint minden oké,a kopotság mind a négy gumin azonos.csak nekem rá is van irva a felnire,hogy mejik hová kell.A bal oldali kerekeknél az a gondom,hogy amit hátra tettem arra rávan irva Ball elsö az amit elöre tettem azon nincs irva,és tisztitáskor ez elsö kerék volt kormos ezért tettem azt elöre.
Azért az nem teljesen igaz,hogy nem befolyásol. Leírom az én sztorimat. Nekem dízel van.Annak valamivel vastagabb a féltengelye,mint a benzinesé. Amikor megvettem a dögöt 1.6-os váltó volt benne a féltengelyekkel. Ki kopott alóla a szilent sétált össze vissza. Meguntam,levettem. Majd kb egy év múlva volt egy kifli a jobb féltengelyben. Mivel akkor még ezt nem tudtam kezdő műkedvelőként így amikor vettem bele másikat akkor szembesültem vele,hogy vastagabb.
Nekem azt mondták,hogy a rezgés csillapításon túl kiegyenlítő szerepe is van mert hosszú a féltengely....
Lehet,hogy hazudtak,javítsatok ki bátran,ha nem így van)))))))
A forgásirány a döntő, így marad oldalanként 2 db-od azok közt meg általában a kopottabb az első, ha nagy a különbség kopásügyileg akkor teheted a hátsót előre a kormányzott legyen a jobb állapotú.
Köszönöm a válaszokat.Holnap az lesz az elsö dolgom,hogy leszerelem és átnézem én is a kerekeket :).A bal elsö kerek levolt szálva és egész télen ugy is volt lehet ezért is van baja.És esetleg hogyan veszem észre ha valamejik kereket nemjo hejre szereltem fel?
Az autóban gyárilag nincsen rádió és szivargyújtó, sőt még a vezetékezést és a csatlakozókat sem találtam, a rádió panelt ki pattintottam de semmi vezetékezés..
Ezek utólagos pótlásához, honnan tudnám elvinni a gyújtás utánin 12V ot?
Köszi az infót! :) Megpróbálom a súly nélküli új tengellyel, ha netán remegni fog a kormány, akkor majd átteszem az új csuklókat a régi tengelyre. Ez plusz munka, de nem tudok jobbat kitalálni. Lehet, hogy azért nem tesznek már súlyt, mert rájöttek, hogy nem sok mindent befolyásol!?
Ugyan így jártam, jobb eleje felől éreztem, levettem a kereket átrángattam mindent, nem találtam semmit, visszatettem azóta jó. Vagy alákerült valami, vagy arra gondoltam hogy nem ugyanabban a pozicíóban raktam vissza mint elötte volt, bár ennek nem kéne jelentőségének lenni.
Nekem tönkre ment a gumibetét benne, levettem hogy veszek bele másik gumit, meg is vettem de nem tettem fel mert nem történt változás. Az rezgézcsillapító lenne de nekem nem jelentkezett semmi vibráció. Próbáld ki, ha nem rezeg a kormány a kezedben akkor nem muszáj visszarakni. Mondom én de lehet majd valaki kiígazit :)
Keréknyomások ellenőrzése, ha minden jó, akkor lehet hogy kerékcentírozást kell majd csináltatni. Ha régi a gumi, akkor álló helyzetben is lehet rajta szálszakadás. Vagyis amikor felrakod, akkor pattanhat el.
Sziasztok,az lenne a gond,hogy lecseréltem a téli gumikat nyárira.És valahogy furcsának érzem mintha dobálna és egy darabig a kormány is rángatozik de csak kis mértékben.Mi lehet az oka?
Ebbe én is bele futottam,csak most,hogy írod jutott eszembe.. Ami most van a skodrin felni azt egy öreg renault clio-ról vettem meg. Itt sem egyezett az agy átmérő.Teflonból esztergáltattam rá gyűrűket. Ha jól emlékszem 4800-at fizettem a 4db-ért....Ha eladó sorba kerűl teszel fel képet róla? :P
Nagydajab,ma megint megnézettem,nagyon vékony gyűrű kellene hozzá,plusz üt a felni,így a gumi is. Ki kellene görgőzni,de most nincs rá keret,inkább eladnám. Jó gumikkal (185/60 14"),akinek kell.... ☺
Ma vagy holnap megmérem az agy és a felni közép átmérőt tolómérővel,mert a facebookos skodafelicia klubban beszéltük,hogy az enyémen nincs tehermentesítő karika és emiatt lehet a szitálás. Nem gyári az alufelni és más a lyuk átmérő a felnin (nagyobb, mint az agyé). Egyenlőre ezt a próbát megcsinálom,hátha csak ez a baja..
Igaza lehet bgombas-nak.Annyit tennék még hozzá,hogy lehet valamelyik gumiban el pukkanva egy vagy két szál. Ez kiegyensúlyozásnál nem feltétlenül jelentkezik. Voltam hasonló gatyában én is és gumi csere lett a megoldás.....
Mangels alufelni,az autón volt,mikor megvettem. Egyik szerwlő az agyat mutatta, hogy picit nagyobb a felnin lévő lyuk,a másik a gumit mutatta,hogy hupli van benne,a harmadik meg a felnit,hogy görgőzni kéne...most legyek okos....☺a csavarjai kúposak,nem rádiuszos.
Így azért már kezd érdekes lenni, lehet, hogy tényleg meg kéne próbálni egy másik kocsin a te kerekeidet, hogy azon is csinálják-e. Sok ötletem nincs, nem lehet a gumi mintázata vagy kopása miatt? Mikor a régi nyárigumimat egyszer kockásra fékeztem, az még ütött is minden fordulatnál.
Adott egy első alufelni pár, felszereltem ma a nyárit. Ki van egyensúlyozva, 60-110 között szitál. Ha gyorsítok ebben a tartományban, ha fékezek, szitál. Ha vissza lassulok 90-ről 80-ra, nem szitál, ha egy picit gyorsítok, egyből szitál. Ha felgyorsulok 95-re, nem szitál, felette megint szitál...Olyan segítséget tudna-e valaki nekem, hogy leszedni a gumikat, feltenni 2 másikat, mennék vele pár km-t és ha akkor is ráz, az felni, ha azzal nem ráz, akkor gumi probléma. Tudom, vigyem el gumishoz. 3-nál voltam, mind mást mondott. Ha lehetne ezt megoldani, ki tudnám küszöbölni 2 első gumi cseréjét, vagy a két felni kigörgőzését feleslegesen. Köszi előre is :)
Üdv az Uraknak!!! garázs söprésből maradt egy két dolgom ha valakit érdekelne.skoda felícia lökhárítóra szerelhető spojler vannak hibái egy két apróbb repedés első hátsó 4000ft/pár. toronymerevítő lefújva feketére4000ft,felícia pick-up gyári ponyva szürke színben 5000ft. Vas megye. balikozoli@freemail.hu
Ha előgyújtás nagy lenne, nem 1 hengernél csattogna valami fémes hanggal, hanem az összes csörögne, erősebben.
Volt nekem már mindenféle hibás porlasztóm, de az nem ilyen fémes hangot ad ki, ha hibás.
Meg ha porlasztóhiba van, egyből előjön a részterhelésnél a rángatás alacsony fordulaton.
Rengeteg dízelem volt már, mind én szereltem, de VW hidrotőkés még nem, főleg csak Opelek, de abból vagy 8.
Sokan a szelephangnál mindig szelephibára tippelnek, legutóbbi ilyen hang egy félrerakott vezérlés volt, egy másiknál 1 darab kopott dugattyú adott ugyanilyen hangot, másiknál kettétört szeleprátét, stb...
Csak ezért kérdeztem, találkozott már valaki hibás hidrotőkés dologgal, angol fórumokon, videókon egyből evvel kezdik a hibát ilyen hangnál.
Pont ezért írtam le a sztorit,hogy értsék azok akik a multkor nem értették,hogy miért nem járunk szerelőhöz.Hibás vagyok mert nem szolgáltam az előélettel.A felháborodásom oka pedig az volt,hogy kb 18 ezres anyagáras szerelésért 20 ezer munkadíjat elkérni az azért nem semmi. Még nekem is max 1,5 órát vett volna el az életemből cigiszünettel együtt. Erősödök bennem a gyanu,hogy nem suszternek kellett volna tanulnom....
Mint dízeles felkás én inkább a porlasztócsúcsokra gyanakodnék,pláne ha melegen nehezebben indul.Javaslom,hogy egy benzinkúton vagy autós boltban vegyél egy üzemanyag tisztító adalékot. Kb 2-3 ezer forint,ami 60 liter gázolajhoz van. Miután eltüzelted és nem változik a hangja,akkor jöhetnek a porlasztócsúcsok cseréi. Amíg ez nincs meg én nem nyúlnék az adagolóhoz.
Mivel nem "ködösít" megfelelően,szinte a hengerbe "csepeg" a nafta,ettől válik kopogóssá a járása.Ettől a hidrotőkéid nem fognak tönkre menni.
Ha nem cserélték korábban,akkor a 225 ezer km szép tőle,mert tapasztalatom szerint 110-130 ezer megköszönik az eddigi közreműködést.
Nutrition,a csattogas nem valoszinű hogy hidrotoke,en inkabb tul nagy elogyujtasra tippelnek,a szivattyu tarcsajan kellene allitani,fordulj szerelohoz :)
Hello,szerintetek megpaszol favoritbol feliciaba az első szélvédő? En egyformanak nezem,es mennyire konnyu kiszedni? Ha en szedem ki 2000 ért elhozhatom :)
Nem hangos nagyon, de hallatszik már azért. Csak hogy biztos-e, hogy hidrotőke, még sosem volt VW dízel motoros ketyerém. De ahogy nézem a youtube-on, elég gagyik ezek a hidrotőkék az Opeléhez képest. :(
Sziasztok tegap írtam a hőfokmérő gombával kapcsolatban tud valaki segíteni?
Az autó 2001-es 1.3as a tény most úgy áll kicseréltük a hőfok gombát és az autón hidegen nincs szívató és a fordulatot is nehezen veszi! Tegnap visza raktam a rossz gombát és semmi baja a rosszal! Ki kell ezt ütni a kompjuterből vagy más baja lehet? Üdv István.
Hölgyek urak. évek óta nem jártam itt. pont 5 éve ütötték ki alólam az első, és máig utolsó feliciámat. A roncsból még sok minden megmaradt. de eddig hangulatom sem volt ránézni. Ha valakinek valamire szüksége van belőle. érdeklődhet
PL
4 db utastérajtó kárpittal, mechanikával, üveggel (elsők tükörel) A kárpit használhatatlan, (40 fokban vittem vele diszperzitet, mikor csattantam.) sötétkék (városi busz kék) kis sérülésekkel, de akár így is használható
2 db 500km-es féktárcsa (biztosan fel kell polírozni.) komplett elsőfék új betétekkel.
A bárdinál néztem most és tény, hogy míg a Simer betétek, amit beletettem, az maradt a régi áron náluk (7050, én kaptam 4800.-ért), de a féktárcsák brutto kisker árai ennyit estek volna...lehet...:) Egyébként a Kauffernél a Brembo tárcsa 5720 forint. Ha náluk vásároltam volna, a fékcsövek is kijöttek volna a Bárdis tárcsa árából.
A fékcsövek darabját én 1200-ért vettem (Malo). A bárdinál csak saját márkás van, 1800-ért.
A fékhengereket nem bántottam, de az előző autómon cseréltem, nem egy nagy mutatvány(26 éves Fiat Panda). NEM vagyok profi szerelő, de az én autóim még nem voltak szerelőnél, fékcsere miatt :)
Na mondjuk pont az ilyen "juratek" meg "jakoparts", meg "herth&busch" márkákat kerülöm a legmesszebb.
Biztos jó, meg messziről, hunyorítva hasonlít, de az olcsó sose olcsó a végén.
(TRW a Suzukiba gyári beszállító, csak mondom. Ettől a Felicia tárcsájuk lehet szar, de nem hiszem)
Pont a nagy kereskedőknél van meg a lehetőséged, hogy válogass a minőségi (és főleg ár-) szintek között.
Én a kopó-fogyókat ezeknél vásárolom, a márkaspecifikus cuccokra meg megvannak a kisboltok. Ezekkel a kisboltokkal csak az a baj, hogy vagy egy autómárkára vagy egy-egy alkatrésztípusra álltak rá, és azt adják jó áron.
Namármost egy nagyobb forgalmat bonyolító szervizbe házhoz viszik a nagykerek a megrendelt színű-szagú alkatrészt. Ha a márka/típusspecifikus alkatrészboltra vadászik a szerelő, addig nem szerel. Az ideje megy vele, azt is fel fogja számolni neked+egy fél nappal később készül el a javítás.
Félreértés ne essék, nekem csak végzettségem ez, de nem autószerelésből élek. Viszont valamennyire van belelátásom ebbe a szolgáltató ágazatba, és kicsit azért érdemes a másik térfélre is átnézni, vagy legalább végiggondolni a dolgokat.
Manapság van annyira változatos a gépjárműpark, hogy nagyon nehéz minden típushoz a legjobb/legolcsóbb/legszimpatikusabb ellátási láncot megtalálni.
Textar fékbetét TRW tárcsákkal összesen 17000.- ...plusz 20 rugó a szerelés? na neeeeeeeeee...Nekem 20-ért a kuplungot cserélték volna ki az előző autómban...
Nem dolgozok senkinek csak magamnak meg az asszonynak. Nem vagyok szerelő,ami nem jelenti azt,hogy teljesen hülye vagyok hozzá.Amit írtam azok Bárdi árak. A webshopjukról lestem le őket,kedvezmény nélkül. Van Bárdiwin-em meg kódom is ,de az csak Nagyváradon érvényes.Fékbetéteket tavaly cserélte. (Én mondjuk nem cseréltem volna,mutatta a sogi régieket,kb 50%-os és nem volt megsülve) Nemtom hol nézted,de a 25 ezer az bizony sok.......
Szóval maradjunk abban,hogy ez nekem nagyon lehúzós gyanús.De hát nem az én kocsim,ellenben az én véleményem.......
A fékeket magam cserélem, sőt most, ha el nem adom addig, júniusban kicserélem a két első lengéscsillapítót, toronycsapágyakat, féltengely gumiharangokat és tuti nem a bárdihoz,vagy az unixhoz fogok menni alkatrészért, mert az a Juratek tárcsa, aimt kedvezménnyel kaptam meg 6500/db árért, TRWtípusban a ZS+U-nál 5400.- A nevek alapján gyanítom, hogy kb. ugyanaz a minőségi színvonal.
Nekem volt olyan szerelő ismerősöm, akihez átvittem anno a Fiat Stilot és megkereste nekem a legolcsóbb megoldást...Igaz, vidéki öreg mester volt, nem akart egyből mindenen fődarabot cserélni, mint flacosabb helyeken :)
Hát igen! A NORMÁLIS szerelő a tárcsa és fék cső csere előtt nem szórakozik egy éven keresztül azzal,hogy külön-külön lecserélgeti a féknyerget (mert biztos az a baj), kerékagyat (most már biztos,hogy jó lett,nem lett jó) majd a munkahengert is (más ötlete már nem volt).......Értem én,hogy ne legyek kiborulva a szerelő ára miatt,de "az én cerkámmal ne verje már a csalánt".
Még egy gondolat. Az a szerelő amelyiknek nincs ideje alkatrészt keresni az ügyfélnek egyeztetve az árakat az inkább ne csinálja!
Mondjuk a féktárcsánál FERODO volt a patika webshopjában ezen az áron, de a többi alkatrésznél nem volt gyártó megnevezés, tehát ki tudja, miféle. Ár alapján az alja van ott is.
Skoda Patikán a fos VAG-t kapod meg. Ugyanennyiből Brembo tárcsát és Textar betétet vettem az említett boltoknál. Persze, mindenki maga tudja. A szerelőknek nincs idejük keresgélni plusz az idejük sincs ingyen. Sajnos az a 38e reális ár egy normális szerelőnél.
Nincs ellentmondás. Lecserélték a tárcsákat újra "mert így hamarabb végeztünk" majd a régiek is fel lettek szabályozva, és majd legközelebb az megy fel.
"Az árakkal kapcsolatban nekem két éve Fabia II-n az első féktárcsa és betét csere megvolt 20.000 Ft-ból, kb 90.000 km futás után. A régi féktárcsák fel lettek szabályozva 1500- 2000 Ft körüli áron , még bőven megfelelt a tárcsa vastagsága, de így hamarabb végeztünk."
Sziasztok!
Nekem olyan gondom van kicserèltük a höfog gombát a vízcsöbe az jó is de azóta nincs hidegen szivatóm mi lehet a gond?
Üdv István
Ui ha tudsz valami okosat írd meg nekem emailbe légzszíves!
Emailem:fulopistvan77@freemail.hu elöre is köszönöm!
Az árakkal kapcsolatban nekem két éve Fabia II-n az első féktárcsa és betét csere megvolt 20.000 Ft-ból, kb 90.000 km futás után. A régi féktárcsák fel lettek szabályozva 1500- 2000 Ft körüli áron , még bőven megfelelt a tárcsa vastagsága, de így hamarabb végeztünk. Legközelebb csak betétet kell vennem és a tárcsát lehet, hogy fel lehet szabályozni. Egyébként az alkatrészek vagy az UNIX-ból vagy a Bárdiból vannak egy szerelő haverom hozta mert neki nagy a kedvezménye. Egyébként ha valaki Skoda klub tag akkor a Bárdi-nál van 20 % kedvezménye az utángyártott alkatrészekre, az igazolványával. A tagdij egyébként évi 500 Ft ha mást nem veszel igénybe a klubbnál, gyakorlatilag egy fékbetét cseréből megtérül.
Elméletilewg a legutolsó szériás 94.-es új elejű Favorit felnije megegyezik ( 4 x 100 ) a Felicia felnijével. A régebbi Favorit felnije (4 x 98 ) osztókőrű. Átmenetileg meg mivel régen volt a váltás lehet keveredés is .
Szia! A gyújtáskapcsoló csak a behúzótekercset kapcsolja az zárja rövidre az akkumulátort az önindítóval.
Ha azt akarod, hogy "örökös" legyen mint a nyomor:-) akkor beraksz egy 25A-os relét az önindítóra és és azzal kapcsoltatod a behúzó tekercset. A relé semmi áramot nem vesz fel és így a gyújtáskapcsolód örök életű lesz. A relét pedig simán rászerelheted egy kis lemez segítségével az önindító tetejére.
Még egy kérdés: a gyújtáskapcsoló ezek szerint indítózás közben , nem egy relét kapcsol, hanem közvetlenül a gyújtáskapcsoló érintkezői kapcsolják azt a hatalmas áramot?
Sziasztok. Az " új " Feliciánknál előjött a gyújtáskapcsoló hiba, amit az eladó közölt velünk, hogy néha előfordul, olyankor egy kábellel zárja rövidre az önindítót.. Gyújtás van ,csak nem indít. A szerelője valamilyen ellenállást ki vett valahonnan, mivel arra őszerinte nincs szükség. Azóta már a második kapcsoló döglik be. Nem lehet kontakt hiba valahol a rendszerben? Ez egyértelmű kapcsoló hiba?
Nekem a régi Favoritomnál , elment a gyújtás, leállt a motor, eltűnt minden a műszerfalról.Ekkor beszéltem egy elektromos haverommal, és azt mondta, hogy ez típushiba.
A megoldás: a biztosíték táblát ki kell szerelni, ki kell venni a lehajló ajtóból, és a hátulján lévő összes forrasztást jól átmelegítve, újra kell forrasztani, főleg a vastag forrasztásokat,ami a 30-as, 15-ös áramkörökkel van kapcsolatban / pl. relék /. Ugyanis, idővel, a terhelés , és a hő hatására, a forrasztásokban lévő kontakt megromlik, és nem megy át a nagy áramerősség. Miután ezt megcsináltam, soha többet nem volt bajom a gyújtásrendszerrel. Esetleg, nem lehet, hogy a Feliciánál is lehet biztosítéktábla forrasztási hiba? Mitől romlik el már a harmadik kapcsoló?
Fékbetét: 4-13.000/garnitúra (ezt nem írtad, de tárcsa cserénél azért erősen illendő)
Első gumifékcső: 1000-4000/db
Féknyereg tömítésgarnitúra 1500-4000/garnitúra
Alkatrészár alsó hangon 21.500.- a leggagyibb cuccokkal (engedmény vagy van, vagy nincs, de a zöldségesnél sem reklamálsz, hogy a nagybanin nem ennyiért megy a krumpli...)
A gumifékcső csere hoz magával egy légtelenítést, ahhoz kell fékfolyadék, ha meg féknyereg gumigyűrű csere van, akkor pláne belemegy 3-5dl.
Ha valóban a nyeregben lévő gumigyűrűt cserélte a meiszter, ahhoz nyerget szét kell berhelni, kitisztítani, stb. 2-3 óra rámegy, és akkor minden szétjött elsőre.
Nem mondom hogy olcsóért csinálta, de nem egy Holdról jól látszó összeg azért... Ingyen meg te sem szeretsz dolgozni.
Én nemrég cseréltem tárcsákat,betéteket és befogott az eleje. Kicseréltük a fékcsöveket (mindkettő eléggé el volt öregedve, repedezett volt), lelégtelenítettünk,azóta pöpec :)
Valaki meg tudja mondani, hogy a 2000-es évj. feli és a1993-as favorit osztókör átmérője ugyanaz-e a futóművön?
Pár hónapja (talán tavaly ősszel) nyavajogtam,hogy a sógorom skodrijának jobb első kereke melegszik,fogja is az autót. Többetektől kaptam hasznos tanácsot,amit továbbítottam a tulajnak.
Nos meglett a baj oka. Valaki írta itt (elnézést kérek elfelejtettem,hogy ki),hogy valószínüleg fékcső probléma lehet. Az lett. Elvitte a szerelőjéhez,aki cserélt 2 db féktárcsát meg 2 db fékcsövet elöl meg vmi tömítéseket,de ezt nem részletezte. Jogos lehet a kérdés,hogy miért írom le ezt most.
Nemrégiben volt itt a fórumon egy kisebb vita,hogy vajon miért nyúlunk mi otthon a fékhez meg úgy egyáltalán miért otthon csináljuk.
A fenti mutatványért a szerelő úrelvtárs nem általlott 38 ezer friss ropogós magyar valutát kérni.Utána néztem az alkatrész áraknak,ami Brembo féktárcsával sem jött ki 15 ezerre. (14 ezret kér egy olajcseréért)
Nahát ezért.
Köszönöm a hasznos tanácsokat amiket adtatok nekem és a többieknek.Hasznos ez a fórum.
Amikor járt a motor minden rendben vele, de amikor magától megáll olyan jelenséget produkált, hogy az alapjárat állító motor magától mozog,kerreg a befecskendező szelep meg tolja befele a benzint, a trafó meg magától adja a szikrát, és nem is járt a motor. A biztitáblán az egyik relé is kattogott ilyenkor.
Ez jelenség után vagy 20 percig nem akart elindulni, de amikor letelt a kb 20 perc elsőre indult.
Nálam is ez volt a hibajelenség a napokban, de elméletileg megoldottuk.
Hibakód kiolvasás sokat segíthet,de pl nálam ríttig nem akart negálni hibakiolvasás közben, majd másfél órát ketyegett alapjáraton ameddigre produkálta a hibát, de előtte nem járt 2-5 percnél tovább.
Következőket cseréltem a 2 napban.
Benzinszűrő.
Gyujtástrafó
Elosztó fedél és rotor.
Gyertyák és gyertyakábel szett
Holtpont jeladó (fordulatszám jeladó) ki milyen néven ismeri.
Ajánlom ha nincs lehetőség hibakód olvasásra, akkor a lista végétől kezdjétek a cserélgetést
Sziasztok!! Látom,mások is küzdenek hasonló problémával. Skoda Felicia 1,3 95 évjáratú gép sárkányom gondolt egyet és nem akart indulni. sok sok tekertetés után beindult de le is állt,majd ismét beindult ment kb 1 percig és leállt. Szikra van a trafónál és a gyertyáknál is. Haza indultam vele,5-6 ilyen leállás után ment vagy 10km-t egy folytában,igaz néha megtorpant de a gáz pedál pici mozdításával ment tovább. Másik holtpontjeladóval is ezt csinálta. Üzemanyag szivattyúra gyanakodtunk,kicseréltük,de játszik még mindig,csak most hosszabb idő után áll le. Szerintetek mi lehet a baj?? Válaszokat előre is köszönöm
helo az volna a kérdesem van egy 1.3as 1996os felivia combim
az a probélma vele h egy idö után megáll aztán van hogy 10 perc de van hogy cvsak egy fél ora mulva indul be miertrt van ez ?ki van cserélve a trafo meg az elosztofedél is
van ugy hogy megyek vele kb 20-30 km ert és ugy all le de van ugy h hamarabb is megáll.és amikor megáll az önindito teker de szikra nincs es egy kis idö mulva megint van szikra és beindul
Üdv! kérdésem lenne az első ajtó ablakemelő szerkezete a mechanikus és az elektromos kompatibilis? tehát manuális ablak emelő van az autóban és szeretnék elektromos ablakemelőt beszereltetni. minden meg van hozzá csak a mechanikában az a műanyag cső egy kis szakaszon eltörött. van rá lehetőség hogy az elektromos ablakemelő motort a mechanikus ablakemelő szerkezettel szereltessem össze? mert ugyebár a kézinek nincs semmi baja.
Sziasztok! Jelen állás szerint ezt tudja a gép. 175/64 R14, nincs nyomtávozva még! Kérdésem. Golf 3 rugókról úgy hallottam hogy elől 2-3 centivel ültetnek? Ez igaz? Illetve passzol-e rendesen, vagy kell alakítani? Esetleg tudnátok ajánlani rugót? Vagy a vágott rugóról mi az általános vélemény? Köszönöm a válaszokat!!! :)
Gyújtáskapcsoló lmmogyűrű immodoboz és kulcs csere után az autó beindult és le is állt.Azóta nem indul. Mit rontottam el vagy mi maradt le.Segítségeteket köszönöm.
Nagyon rég nem jártam erre (a régi nickem már nem is él, de ugyanilyen volt korábban is).
Azért jöttem, mert búcsúzom az autómtól, és mivel tudom, hogy itt előfordulnak érdeklődők és potenciális vevők, így szeretném itt is megosztani a hirdetésemet. Na meg jobban örülnék ha olyan valaki venné meg, akit érdekel is az autó és nem csak széthajtani akarja.
Köszi a választ. Megnézem holnap milyen a termosztátház benne. Megnézem a ventillátor gombát is. Nem nagyon vagyok benne a Felicia dolgokban. Volt 2 120-as Skodám, és egy 1994-es Favoritom, azokkal nem volt bajom. De már 7 éve Toyotás vagyok, apósom most adja el a 1987-es Skoda 120-át , és most vett 3 hete Feliciát, neki "segítgetek", ma csináltuk meg a nem nyíló bal hátsó ajtót, és többi nehezen működő központi zárszerkezet is, Előttünk van még az összes folyadékok cseréje, beázás megszüntetése, stb. De, jó móka...
Lehet eredeti gyárira és zégergyűrűs lengyelre cserélni. A hűtőgomba (ventilátor kapcsoló 102°C-nál) nagyon fonots alkatrész, nekem nagyon sok Ft-ba fájt az eloxidálódott csatlakozója. Cseréltem azt is.
Keresővel olvass vissza, nagyon sok termosztátos bejegyzést találsz.
Üdv, apósom jelezte, hogy nem működik a vízhőfokmérő. / 98-as 1.3 Mpi , Lxi kombi / megnéztem a jeladó csatlakozóit, persze oxidálva voltak. Takarítás után a műszer megmozdult, de 70C-nál nem megy feljebb. időközben a ventillátor is felpörgött, de csak rövid időre, túl sokat nem hűthetett. A termosztát viszont nyitva van, mert rövid ideig tartó járatás után is meleg mindkét cső / hűtő előtt-és után / . A kérdés : milyen márkájú termosztátot vegyek, és mennyi Celsius fokos legyen / esetleg , milyen gyári számra keressek / ? Ha esetleg mégis rossz a hőfok jeladó , az milyen márkájú legyen? / tudom, sárga gyűrűs /
Skoda Felicia 1,3 40 kw 1995 központi injektoros,gyujtás elosztos, holtpont jeladóval kapcsólatban lenne kérdésem.
Jelenleg az autoban olyan van,amin magán a jeladón van kb 20cm vezeték és ugy van a csatlakozó. De az autosboltban csak olyant találtak amin nincs a vezeték magán a jeladón van a csatlakozó. Ez jó lehet az én autómba?
Köszönöm a tanácsot , megnézem még hátha egyszerübb hiba de elég valószínű hogy nyelestengelycsapágy lóg és ezért kalimpál és kattog,, gondolom ha picit ráfeszitek a kuplungpedállal akkor központosodik és elmarad a kattogás, de nem tudom :)
Szia! Sajna az LX a központi befecskendezőre hajaz, ezért a fojtószelep koszosodás nem játszik.
Viszont ha van elosztó akkor ott elveszik a "delej" vagyis gyenge a szikra. Ezt a gyújtókábelek, az elosztó repedés, rotorban az ellenállás szétégése. Ha(van?) elosztó én a házilag készített beforrasztott gyújtókábelt javaslom a "gyári" préselt szénszálas és a réz belsejű beforrasztott kábel között ég és föld a különbség a motor erejét tekintve is! Anno' én is megvettem k.rva drágán ~4eFt a "gyári" kábelköteget. Na kb 1 napot bírt és dobtam ki! Mivel hasonló tüneteket produkált az autó ráadásul még erőtlen is volt!
Ez a hibajelenség nálam fojtószelep tisztítás és alapbeállítás után megszűnt. Többnyire hosszabb út után az első közlekedési lámpánál, a kuplung benyomásakor következett be. Leesett a fordulatszám és megállt, de könnyen újra indult. Hidegen induláskor az első 1-2száz méteren pedig "dadogott". A következő szervizelésnél termosztát csere is volt. A hőmérséklet melegen a 90 foknál van?
Viszont ha emlékeim nem csalnak, a kartertömítés annyira nem fos papír, hanem vastagabb, húsosabb anyag.
Az viszont valóban kiemelendő, hogy tiszta, régi tömítésmaradékoktól mentesített, egyenes felületre van szükség, illetve a tömítőpasztát valóban vékony rétegben kell felkenni (és akkor viszont a tömítés mindkét oldalán kell lennie, csak az egyiken nem sok értelme van...)
Üdv mindenkinek! Akadt a szekrényben egy vadonat új gyári koda alkatrész, mégpedig egy vezérműlánc garnitúra, amely jó 1.3-as Felíciákhoz és Favoritokhoz, a cikkszáma: 6uo 198 026
Ha érdekel esetleg valakit, olcsó pénzért megválnék tőle :)
Érdeklődéseket privát üzenetben várom. További szép napot mindenkinek! Üdv: Norbi
Sziasztok! Kb. jó egy éve van felíciám, régi típusú. Nagyon imádom. Kb. két hónapja olyan problémám adódott vele, hogy lassításkor vagy megálláskor kigyullad az olaj és a töltés lámpám, és elég sokat megáll. Ez mondjuk kereszteződésben vagy mikor a mögötted lévő arra vár, hogy menjél már, és újra kell indítanod, és persze nem indul, nagyon zavaró. Trafó és gyertyák kb. egy hete lettek cserélve. Tudnátok segíteni, hogy mi baja lehet? Esetleg valaki jó skoda szervizt tud ajánlani? Ahol egy nőt nem vernek át. :(
:D Nem szopatlak. :D Tényleg így volt. Az az ülés nem volt gendácsolva (nem volt értelme ugyanolyan rögzítési pontokkal ) még se tetszett a majomnak. Az igaz,hogy ez kb 20 éve volt. Függ ez attól is milyen embert fog ki az ember vizsgánál,és az milyen gatyát húzott reggel. Azért érdemes lenne utána érdeklődni.
keresgéltem a fórumon a beszélgetéseket arról, hogy ezek a 800 ft.-s olajteknő tömítések mennyire használhatatlanok és láttam pár különböző véleményt. Volt aki élből arra esküdött, hogy ne használjuk azokat a fos papírokat, volt aki másra. Ami nekem inkább jó megoldásnak tűnt az a következő:
- Tiszta felületre újjal elkenni a olajálló tömítőanyagot, körbe az egész teknőn úgy, hogy szép egyenletesen el legyen kenve vékonyan (!) és erre rárakni a papír tömítést.
Szia! Ez a tünet erősen gyújtáshiba tüneteire emlékeztet. Olyankor szokta ezt csinálni amikor az egyik hengerben kihagy a gyújtás és a kipufogó rendszerbe el nem égetlen üzemanyag kerül. Az a durranás amit hallottál annak a berobbanása volt. A fordulat is azért esett le mert ilyenkor a három hengernek el kell forgatni a 4. hengert is. Lehet valamelyik gyertyád kezdi megadni magát.
a múltkor írtam , hogy néha fulladozik a verda(1.6) ... tegnap melóból hazajövet (27km) megálltam kinyitni a garázskaput amikor arra lettem figyelmes , hogy a motor szinte megáll , majd egy halk puffanás-durranás után elindul , de úgy mint amikor kicsi az alapgáz ... gondoltam várok pár másodpercet hátha helyre áll ... de nem ... adtam egy gázfröccsöt ... az segített ...
Vagyis összeégett. Mivel az a gyújtáskapcsolótól függetlenül is kapcsolja a helyzetjelzőt, viszont a tompított meg csak akkor világít ha rajt a gyújtás így egyértelmű, hogy ugyanazon a szálon visszafele is megy "villany" és azért nem áll le az autó mert nem szűnik meg a gyújtás. Az még nem egészen tiszta, hogy a helyzetjelző, vagy a világítás kapcsoló halt meg! Ha a helyzetjelző "kapcsol" akkor a világításkapcsoló adta meg magát!
Sziasztok!Segítségre volna szükségem.Feliciámnál ma jelent meg a következő probléma:Reggeli indításnál arra lettem figyelmes,hogy gyújtás ráadás után,a helyzetjelző visszajelzőm rögtön világított,nem tudom kikapcsolni sem. Leállításnál a kulcsot kiveszem,a motor jár tovább,addig,amíg a helyzetjelzőt ki nem kapcsolom. Mi lehet a probléma? Segítségeteket előre is köszönöm!
Kuplung felőli oldal ugyanaz a másik oldal felfogatását ránézve is meglehet állapítani,hogy van-e különbség .Vki már cserélt itt a fn váltót , úgy emlékszem-hosszabbak lettek a s.fokozatai. Én azért jobban utána járnék annak a kattogásnak................. A többit majd nálam hozzáértőbb.
Ha a vezérműláncot cserélsz, leveszed a támcsapágy elől az ékszíjtárcsát, a lánckereket, így nincs ami a helyén tartsa. Van rajta egy kis fül, ami a főtengely csapágyházba illeszkedik. Ha ez kimozdul onnan, és nem veszed észre, így szereled össze, az gond.
Sziasztok ,,tudnátok nekem segíteni ? Azt szeretném tudni hogy egy 1,3-as felicia váltó beszerelhető e egy 1,6-os-ba ? 60000km-t futott váltót raknék be így az én 250000km-esem helyébe ami gyorsitáskor egyrejobban kattog ,,csak akkor hagyja abba vah yhalkul el ha finoman ráteszem a lábam a kuplungpedálra :D
Most sz*patsz? :D Ezen műsoroznak, hogy milyen ülés van benne? Oké, ha szét van hegesztve meg reszelve, akkor persze, de ha teljesen korrekt install, akkor miért?! :D
Akkor ehhez még vedd hozzá, hogy január 1-től nem lehet az állami vizsgahelyeken civil autót vizsgáztatni, (csak ha Ők rendelték be), hanem csak külső vizsgahelyre viheted. Egyrészt parásak mindenért, mert be vannak drótozva az NKH-hoz, folyamatos megfigyelés alatt vannak és a mérést végző számítógép is. Ha csak a sima vizsgára viszed be az nem buli, akkor is kérnek még ötezret ha szerelő vitte be.
Szerintem,ha a rögzítési pontok egyeznek,akkor lehet cserélni,de nem tudom mennyire kekeckednek vele műszakin....Anno az ezerkecskébe raktam ezeröcsi üléseket,mindjárt rám szóltak,hogy ez nem ebbe való!
Megoldható.Át kell szerelni a biztonságiöv csatot a másik oldalra. Ellenben a háttámla állítót nem lehet átrakni. Ha nem zavar,hogy a B oszlop mellett van akkor hajrá))))
Szerintetek kivitelezhető, hogy a két első ülést megcserélem egymással? Az enyém(soffer oldali) kicsit már ki van ülve(357ezer km), a jobbos pedig szinte érintetlen. Jót tenne a derekamnak.
Nem nagy pukkanás. Gondolom gyáriakra cseréled. Elöl van két csavar a hátuljánál meg 3 (nálam legalább is ennyi volt/van). A váltó felöl kettő egy meg a b oszlopnál. Igy jön ki a három hátul. Utas oldalon ugyanez csak a tükörképe. Ezek imbusz csavarok s mivel egy volt ami nem azt akarta amit én flexszel levágtam a fejét és az összes csavart kicseréltem 6 lapfejűre. Az ülést ki kell bujtatni,mint a kabátgombot sofőr oldalon,majd adja magát meglátod.
Apropó elsőülés. Valakinek nem lenne egy baloldali? Eltört a seggem alatt.Nem 130 kilóra tervezték ))))))
Nem teljesen világos a hibád, belülről nem fel kell húzni a kilincset, hanem hátra. Nekem a két hátsó ajtó nyílt nehezen kívülről (ahogy írod, teljesen fel kellett húznom a kilincset), kiszereltem a zárakat és bezsíroztam őket, azóta a gyerekek is könnyen nyitják.
hellotok. MIt tudok csinalni azzal,hogy a belulrol mar alig tudom kinyitni az ajtot.Mar teljesen felkell huznom.Ma leszedtem a burkolatot,de nemjottem ra,h min kellene allitanom.
Szia! Infó nincs de ebből is látszik, a magyarországi műszaki vizsgáztatás lényege! Nem az autó biztonsági részeit vizsgálják mert azokba nem tudnak belekötni, hanem egyszerűen olyan dolgokat matatnak aminek semmi köze ahhoz, hogy lehet az autóval közlekedni de esetleg j indok arra, hogy újra jöjjön újabb vizsgadíj ellenében.
Nálam is volt anno' ilyen a 105-ös skodrinál a "vizsgabiztos" kinyitotta az ajtót és elkezdte a nyitott ajtót erőből fel-le rángatni! Amikor megkérdeztem kicsit ingerülten mi a f@szt csinál a válasz:
-azt nézem nem lóg-e az ajtó!
-ezt abból látja, hogy azt ajtóval megemeli az autót??
-nem így mutatták!
-erről sürgősen le kellene szokni, mert még egy emelés és nagyon ideges leszek mert így vágja tönkre az ajtó zsanért! Barátom ezt ki kell próbálni egy fekete merzsón is és nem kell itt sokáig dolgozni!
Valószínűleg az a "márkatárs" nem náluk csináltatta az autót "csak" műszakit szeretett volna! Ebből adódik az alapgondolat, hogy a szerviz díjat valahogy ki kell csikarni a tisztelt ügyfélből!
Volt egy esetem amikor személyesen hallottam egy "titkos":-)) megbeszélést.Bejött a szerelő és kérdezi a "főnököt":