Sziasztok!
Nekem is elkészült az első tagja a kerti vízrendszeremnek, egy 3,5 méter átmárőjű kis tó.
Ez mellé talán még az idén szeretnék egy kb kétszer ekkorát is, valamint egy 20 méteres kis mesterséges patakot.
Amiért ezt most leírom, az a bekerülési összege, hátha valakinek segít.
Földmunka (sk) 0 Ft
Fólia, alátét 0 Ft
Sziklák, kavicsok 0 Ft
Fóliám egy 4m átmérőjű és 90cm mélységű mobil medence 6 éve agyonhasznált fóliája volt, amelyet előtte gondosan megragasztgattam.
A fólia alá mezőgazdasági feketefóliát raktam, miután a kiásott medence falát agyaggal kikentem.
Sziklák szerencsére voltak a kertemben, mert az ásás közben ráakadtam egy régi, már megszüntetett tehénistálló alapjára, amit csak kikellett termelni a föld alól.
Dekoratív kavicsokat pedig, már évek óta gyűjtöm a Dunáról, ha éppen arra járok, hogy a japánkertemet egyszer megcsinálhassam.
Így gyakorlatilag csak munkával, 0 Ft. beruházással készen van, egy kb 5 M3-es kis tó, amely vize eddig (a műanyagtól) égszinkék volt, most egy hónap elteltével kezd el zöldülni, de még mindíg mutatós.
A vizinövényeket árok és patakpartokon gyűjtöttem, (tündérrózsát kapni fogok) és majd ha túl leszek az első algásodáson akkor fogok csak pénzt költeni a tóra, mégpedig konkréten halakat fogok bele venni. Csak néhány koit.
Talán a természetből gyüjtött növényeknek köszönhetően, a vízben már ma is fantasztikus élővilág van.
Vannak benne mindenféle úszkáló csodák, orvosi piócák, csigák, bolhák, férgek, számomra megfejthetetlen funkciókkal rendelkező biológiai érdekességek.
Amit már most is észrevettem, hogy egyre több a madár a kertemben és őket elnézegetve, mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy teheti építsen kerti tavat.
A nyavalya torje ki a Linuxot. Szoval en is ijeszto dolgokat olvastam, hogy egy kagylonak 40000 utodja van, amelyek a halak bore alatt eloskodnek egy darabig.
Kiköltöztethető, és nemcsak megtámadja, de meg is eszi a halakat.
Az enyém egyébként mocsári. Ez azt jelenti, hogy az ékszerteknős legközelebbi rokona, csak nem Floridában él, hanem itt, ezen az égövön. Elvileg simán áttelel kint (télire beássa magát a földbe), a gyakorlatban viszont, legalábbis kétségeim vannak.
Jó reggelt!
Új létemre először is gratula a klassz fórumhoz!
Jómagam már majdnem 1 hónapos tótulajdonos vagyok, a tó kb. 10-15m2 vízfelülettel és kb. 100-120 cm mélységgel lett "ellátva". Sok hozzászólást olvastam béka és teknős ügyben. Nekem is megszámlálhatatlan ebihalam van, sajnos minden másnap eltömik a szivattyú szűrőjét (szivacs). Kicsit félek tőle, mennyi béka lesz majd belőlük... Teknős ügyben: olvastam sok hozzászólást ez ügyben, de a teknős "fajtáját" nem említettétek. Ékszerteknős kiköltöztethető így nyárra? Nem támadja meg a halakat? Köszi előre is
Bob@Fett
Tegnap először etettük a halainkat. Állati szép látvány volt. Nem azért volt jó, mert még nem láttam ilyet, hanem mert ezt a saját kertemben látom. Először nagyon félénken, gyámoltalanul közelítettek a felszín felé, de mikor becuppantottak egy-két bogyót egyre bátrabban cikáztak. Meg tudtam számolni mind a 11-et.
Habár a tó még nem teljesen tiszta, fantasztikus volt.
Köszönöm mindenkitől a nagyon pozitív hozzá állást :))) a tisztító berendezést megbeszéltük, valamilyen bevált típust fogunk venni :))) Sajnos a probléma még ott van ,hogy a területet még nem sikerült meg venni :((( de ígérem ha rendben lesz minden akkor az egész tó építést dokumentálni fogom és felrakatom a www.kertito.hu ra :))
Kagylók!
azért én a helyedben megkérdezném milyen fajták ha akváriumba árulják őket lehet valami trópusi fajta és akkor a hidegebb vizet lehet nemkedvelik és itt nem csak a télre gondoltam? (trópusokon a víz ritkán hül 22-25 fok alá) ha nem trópusi akkor meg te is tudsz gyűjteni bármelyik tóban (Szeged környékén van egypár)
A halakat amiket írtam bármelyik nagyobbacska tóban ahol halak megélnek megtalálhatók, a razbóra halastavak mellékterméke nem nő meg pár centinél nagyobbra de szép szines (a többi itteni halhoz képest nem olyan mint a trópusi díszhalak de azért megjárja) szerintem a neten bármelyikről lehet infot képet vagy bármely más anyagot keríteni ha van horgász ismerősötök tőle kérjetek tanácsot, hogy a lakóhelyetek környékén hol találhatók szinte minden tóban vannak csalihalfogó hálóval könnyen megfoghatók
Ha valaki Veszprém környékén lakik annak tudok segíteni a beszerzésben de szeged sajna túl messze van!
szerintem 5 db elég kezdésnek (kagylóból) de több fajta is van a hazai vizekben ! honnan akarod beszerezni őket? olvastam voltak problémáid az algákkal vannak a magya őshonos halak között olyanok melyek szeretik a fonalas algát ilyen pl: bodorka, vörösszárnyú keszeg, (ezek a halak nem csúnyák! jól mutatnak egy kerti tóban és ha elég mély a telet is simán túlélik) tudom még ajánlani a szivárványosöklét , és a kínai razbórát(ezt úgy cipelték be valamikor egy távolkeleti amúr szállítmánnyal + becipelték még az amúri kagylót a Balcsiban is van és marha nagyra nő)
Üdv mindenkinek!!!!
kagylókról olvastam egy akvarista könyvben
Az édesvizi kagylóknak nagyon jó a víztisztító képességük és ez előnyös lehet egy kerti tóban!
DE a szaporodásuk a halak szempontjából veszélyes főleg ha sok kagyló van egy tóban ugyanis a kagyló petékből kikelő lárvák a halak pikkelyei közé furakodva utaznak és így terjednek szanaszét a vízben ha sok a lárva akkor ez a halak pusztulását is okozhatja ezért csak nagyon kevés kagyló telepítését tartom jónak a víz tisztítását semmiképen nem lehet rájuk bízni (lehet hogy az állandó szűrés a lárvák számák kordában tartja ezt nem tudom de az biztos hogy csak módjával érdekmes telepíteni és ha lehet akkor nem folyokból hanem állóvízből)
Szia!
A házilag készített szűrő érdekelne. Mi az elképzelés?
A búvárszivattyúhoz még annyit, hogy azokat nem állandó üzemre tervezték, ezért nemcsak "magas lesz a villanyszámlád", hanem idő előtt a zsinorjánál megpörgetve hajíthatod át a harmadik szomszédhoz:-).
A buvarszivattyu sokat fogyaszt egy erre a celra kihegyezett tavi szivattyuhoz kepest. Magas lesz a villanyszamlad.
A kagylo allitolag sokat tisztit, de a szuro elsosorban nem alga ellen valo, hanem a nitrogen-ciklus bakteriumainak biztosit elohelyet. Ezek a falakon, koveken is vannak, de a szakirodalom szerint nem elegendo mennyisegben, ezert kell a szuro. Nagyobb meretu toban (10000 liter+), relative keves hal eseten el tudom kepzelni, hogy meg lehet uszni szures nelkul.
Kule kavicsot vettem a partra 4m3 15e HUF volt, jutott máshova is belőle. A bios szürőt feltétlenün le spórold meg, bár én az UV-t is támogatom. Nekem sokat segített, igaz csak két hónapos a tó.
Köszönöm a gyors reagálásokat
A tómedret saját kezemmel fogom ásni és szeretném legalább 140cm mélyet, de nem tudom mi lesz a vége.
Sziklákat magamnak szeretném gyűjteni, de ha venni kell, de legalább a szállítást meg tudom oldani, meg a föld elszállítást:-)) a tisztítását még nem tudom, hogy oldom meg, de vannak ötleteim, amiben búvárszivattyú, műanyaghordó és több szűrő réteg van és talán végezetül a tisztított víz végig, csorogna egy sziklás részen… bár mint látom nem a tisztítóberendezés a legdrágább (tisztítás nélkül nem marad egyen súlyban? Sok kagylóval? )
Növényeket tudok gyűjteni +ismerőstől kunyizni ;-)
Üdv: indexboy
Szőlő gyökér, Mélyen kivenném, homok kb 10 cm és geotextilia v. hasonló filc.
Öko egyensúly. Ha jó a szürő rendszer szerintem csak etetni kell a halakat.
Kivitelezés költsége. Nekem sokba volt viszonylag, habár igyekeztem mindenből a legjobbat megvenni. A többi része önerős megmozdulás volt.
területe. 100-130cm -re vidd le szerintem az alját. Az alapterülettel pedig szintén jódolog bőkezüen bánni, Növények halak (hidacska) hamar elfogy a hely.
www.kertito.hu
feltétlenül hasznos info halmaz.
Tómeder:
Földmunka (sk) 0 Ft
Fólia + filc (20m2) 46.000 Ft
Sziklák (2tonna + fuvar) 23.000 Ft
Gépészet + szűrő:
Szivattyú (1200 l/h) 8.000 Ft
Szűrő (sk kivitel) 3.000 Ft
Élővilág:
Növény 5.000 Ft
Hal (3db piros aranyhal) 1.800 Ft
Ebihal (lett magától) 0 Ft
Csiga (kaptam a kertésztől) 0 Ft
Villanyszerelés:
(FI relé,
kismegszakító,
kábel,doboz,
konnektor) szumma 20.000 Ft
Mindent emlékezetből írtam, de a nagyságrendek stimmelnek.
Adalékként a tavacskám kb. 3-4m2, 1,5m3.
Takarékoskodni lehet a következőkkel (de nem biztos, hogy érdemes):
-Fólia minősége
-Fólia mérete. Minél kevesebb extra kiszögellést (vízszintesen, függőlegesen) építesz a mederbe, annál jobb lesz a fólia "kihozatal".
-Villanyszereléshez használt cuccok.
-Élővilág gyűjtése (a folyóvízi élőlények általában kényesebbek, mint a taviak).
...?
Még amit meg álmodtam, hogy rakok bele kagylókat is (tiszai kagyló jó bele?)
Ja és sokan panaszkodtatok levéltetűre, én arra azt gondoltam ki, hogy amit látok katicát azt össze, gyűjtöm és a tavam környékén, fogom elengedni:)))
Sziasztok! Végig olvastam a topicot be, kell, valljam nagyon, élveztem és felmerült bennem is, hogy szükségem van feltétlen egy kerti tóra:-))))
A dolog addig hallasztva míg nem bővitjük a telkünket…
De már felmerült bennem néhány kérdés : A szőlő gyökere veszélyes a fóliára? Maximum mennyi időre lehet a tavat magára hagyni anélkül ,hogy felborúlna az ökológiai egyensúly? Sok pénz az elkésztése,fent tartása? Ehez hozzátenném nagyon nagyon sokmindent megtudunk magunknak csinálni.
Néhány dolgot ami már körvonalazódott: a mélysége 100 cm nél mélyebb lesz és elég nagy lesz a felülete is de erröl még nem tudok pontosat mondani.Nem sok halat akarok bele.Éjszakai világítást viszont igen.A szűrőrendszert valószínü magunknak építjük de még azt,hogy milyen lesz még nem tudom.