Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55381

Azért ez nem így működik, a szoftvertechnikusok eszén nem ilyen egyszerű túljárni.

 

A Bitcoin virtuális "pénztárkönyve" (ami az összes felhasználó, összes eddigi tranzakcióját tartalmazza), mindegyik kliensnél megtalálható, folyamatosan frissülő másolatként. Nem véletlen, hogy amikor indítasz egy utalást, néhányszor 10 perc nagyságrendű idő is eltelhet, míg a rendszer ellenőrzi, befogadja (gyakorlatilag a többi ügyfél is tudomást szerez róla), majd kapsz egy visszaigazolást.

 

Hiába próbálná valaki meghamisítani a pénztárkönyv nála lévő másolatát, a többi sok ezer ügyfél már úgyis tudja az igazságot, kvázi kiröhögi a rendszer ezt a gyenge próbálkozást. Épp csak hatalmas szmájlikat nem küld érte cserébe.

 

________________________________________________________

A Chrome egyébként be szokta írni a Feladatütemezőbe:

 

 

Vagyis dolgozgat a háttérben, kérés nélkül is. Amiről a képet készítettem, te is kipróbálhatod, garantáltan megbízható, én ezzel szoktam leleplezni az automatikusan induló programokat:

 

https://technet.microsoft.com/en-us/sysinternals/bb963902.aspx

Előzmény: Carina_S (55377)
didyman Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55380

""Police"-vírus, amelyik első lépésben leblokkolja a böngésződet, második és harmadik lépésben meg eltünteti a Windows-asztalt, aztán a Windows-tálcát a Start Menüvel együtt, és akkor már csak a tanulságok levonása marad hátra -- meg persze egy tiszta lappal kezdett új Windows-telepítés... !"

Ezt a férget kb. negyed óra leszedni. Javarészt elegendő volt egy csökkentett mód parancssorral opció az indítómenüből, s onnét indítva az explorer.exét, lett asztal, minden elérhető volt, és a féreg eltávolítható lett (egyes későbbi verziójú féreg ekkor is elindult, de nekem elég volt a parancssorból egy regedit és egy total commander az eltávolításhoz, explorert már nem indítottam, mert minek). Nem tudom, milyen szakértő a barátod, de egy gépet nem raktunk újra emiatt, ötletes, de nem jól védett féreg volt, béke poraira. Szándékosan írok férget, ez ugyanis nem vírus volt, sok víruskereső ezért nem is foglalkozott vele, bár a normálisabbja legalább PUP-nak (potentially unwanted program) vélte. Ez egy úgynevezett scareware névre hallgató altípusa a kéretlen alkalmazásoknak. Nem nyúl hozzá a gépen tárolt adatokhoz, nem fertőz, nem lop adatot, nem terjed vírusokra jellemző módon, csak megijeszt. A Malwarebytes' Anti-Malware és hasonló programok területe ez, azok rezidens moduljai már azonnal, vagy napokkal később megfogták.

Bitcoin: Nincs t a végén. Igen, lehetőséget ad visszaélésekre. Ahogy a maghasadás és a pálinka is, a Nokiás dobozról nem is beszélve. Amire kitalálták, arra tök jó, nem érdemes szót pazarolni rá.

Böngésző kapcsán elég szövevényes, amit írsz. De a chrome-nak nem kell futnia ahhoz, hogy bármi megfertőzze egy bővítménnyel. Ha róka alatt jön be egy féreg, az simán fertőzi az IE-t és a gépen talált egyéb böngészőt is.

Előzmény: Carina_S (55375)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55379

"Még a Chromenál is logikai bukfencbe futottál azzal, hogy azért nem friss, mert nem fut, de ha nem fut, akkor miképpen szednél össze vele bármilyen fertőzést?"

 

Nem, nem pontosan figyelted meg, hogy mit írtam le!

 

(1.) -- Előtte frissített Firefoxot használtam mindig, Chrome-ot addig sohasem.

(2.) -- Aztán elővettem ezt az addig futtatatlan, és persze frissítetlen Chrome-ot (ekkor fertőződhetett!). Vagyis az addig -- futtatás híján -- frissítetlen Chrome-ot elkezdtem futtatni, használni, és ezen a ponton következhetett be a baj.

(3.) -- Utána visszatértem a frissített Firefox használatához, és akkor fedeztem fel a MediaPlus által okozott zűrzavart.

(Utána persze muszáj volt irtani, javítani, meg hát ellenőrizni.)

 

Előzmény: Jahno (55376)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55378

"Ja, és a rendőrös vírusok is úgy jöttek, hogy huncut helyken kell mászkálni, ahol a Shrek 7. részét tolják"

 

Nem, Jahno, nem ott kaptam be a Police-t. Beírtam a Google-keresőbe angol nyelven egy olyan keresőszót ("shaving nape bob-cutting"), amelyik frizurakészítési és hajvágási oktató fodrász-videók hivatkozásaira vezethet el, a keresőben ráváltottam az "Internet"-hivatkozásról a "Képek"-hivatkozásra átváltva, és ott az egyik ilyen képi hivatkozásra, vagyis "banner"-re (amelyiken sima hajvágás-útmutatós videó volt az előnézetében) rákattintva jött fel a Police-vírusnak a már ismert oldala, az előzményekben pedig az ikonját lakat jelöli meg. Itt kezdtem meg a törlésüket is a böngésző "felélesztése" után, mint már írtam... !

 

Azóta észrevettem, hogy a Google-osok is észrevették a fertőzést(!), mert már ugyanezzel a keresőszóval nem kerül elő többé. Tehát náluk is résen vannak, mivel egy ideje törölték a fertőzött bannert.

 

Előzmény: Jahno (55376)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55377

Hát aki valóban belelépett véletlenül ebbe a mocsárba, annak aztán tényleg "örömére" szolgálhatott a "PoSeidon"-nal való ismerkedés... Mehet szerencsétlen vásárló letiltatni a bankkártyáját, újat csináltatni helyette pénzért, stb. ... Rémes lehet.... ... ! :(

 

Milyen jó, hogy én még mindig csak a régi "elavult", és ezért adatlopásra tökéletesen alkalmatlan papírpénzhez meg vaspénzhez ragaszkodom a pénztári fizetéseknél is! :D

 

_______________________________________________________________________________

Ráadásul akkor az új pénzformátumról, a "Bitcoint"-ról még nem is beszélgettünk... ..

Nagyon faramuci kérdés lesz, amit felteszek, de nemrég olvastam a neten az új Bitcoint nevű elektronikus formátumú pénznemről. Nem lesznek pénzügyi csalásokra kiskapukat nyitva hagyó veszélyforrásai???!

 

 

Tényleg, Jahno, az nem ad lehetőséget -- nem ötletadónak(!), hanem csak mint a lehetséges veszélyeit latolgatva kérdezem!!! -- olyan pénzügyi csalásokra, hogy ugyebár valakinek van egy bizonyos összegnek megfelelő Bitcoint-ja, de sok a kiadása, és ha történetesen gyakorlott hacker is az illető a tetejében, akkor, még mielőtt fizetne vele, lemásolja a Bitcoint-ot tároló fájlt, majd fizetés utána felülírja a régivel, és az eredmény egy olyan egyenlet lesz az egyenlegjében, ami ehhez hasonlít:

 

100.000.000(HUF)-50.000.000(HUF)=100.000.000(HUF)! Vagyis hogy egy esetleges Bitcoint-trükközés után az adósnak ugyanannyi pénze marad, mint amennyi a fizetés előtt volt, csak mert sikerült felhackelnie, azaz a régebbi dátumú Bitcoint-fájllal felülírnia az újabb dátummal ellátott Bitcoint-összeget tároló fájlt?!; --->

 

---> Vagyis Te, Jahno, mint szoftvertechnikus, nem látsz olyan veszélyt ebben a Bitcoint-ozásban, hogy olyan országokban, ahol rengeteg az államadósság, meg az gazdasági bevételhiány, egyszer csak többmilliós vagy többmilliárdos csalásokra használják fel?! Mert ha igen, akkor a feltaláló többet ártott a világnak vele, mint amennyit használni akart!

 

Előzmény: Jahno (55374)
Jahno Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55376

"nemrégiben sikerült csak a nagyobb víruskereső cégeknek is kifejleszteni az ellenszerét, akkor, fél évvel ezelőtt még ők is töprengtek egy szűk hónapot a "Police"-vírus kiirtásának megoldásán"

 

Jók ezek a legendák. Csak nem tetszik. A többire mit mondjak? Még a Chromenál is logikai bukfencbe futottál azzal, hogy azért nem friss, mert nem fut, de ha nem fut, akkor miképpen szednél össze vele bármilyen fertőzést? Ja, és a rendőrös vírusok is úgy jöttek, hogy huncut helyken kell mászkálni, ahol a Shrek 7. részét tolják, de véletlenül olyan formátum, amihez szintén kell egy kis okosság, mert .exe. Ezzel meg is győzték a júzert, hogy KELL. És önként elindítja. Aztán 1-2 nap után a mutánsait is felismerték a vírusölők, szóval nem szoptak vele szűk hónapot, de ha már ennyire ekézel mindent, akkor a Java, vagy Adobe Reader, Flash, vagy a többi miért maradt ki? Nem ezen keresztül jött be a dög?

Előzmény: Carina_S (55375)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.25 0 0 55375

"Chromeot nem kell kézzel frissíteni, magától frissüla  háttérben, egy szó és oké gomb lenyomása nélkül."

 

Igen, a Chrome-ot nem kell kézzel frissíteni, magától frissül a  háttérben, egy szó és oké gomb lenyomása nélkül, de -- és itt hadd toldjak bele a mondatodba -- csak ha futtatod is... !!! Mert ha a mögötte álló Chrome.exe állomány csak úgy "elüdül" a telepítés után csak úgy simán a merevlemezeden tárolva anélkül hogy egyszer is futtatnád, ahogy én tettem -- mert ha nem futtatod egyszer sem, akkor ez történik! -- , akkor bizony programfuttatás nélkül az esélyét sem kapja meg annak, hogy akár automatikusan, akár kézi segítséggel frissülni tudjon! És én ezt tettem vele, mivel nem futtattam... Aztán szegény frissítetlennek egyszer csak jön az egyszeri futtatás frissítési előzmények nélkül, vagyis "fejest ugorhat a mélyvízbe", mert én rákényszerítem; persze hogy nem bírta ki... .. !

 

Mert ui. akkor még mindig pontosítok rajta: Azért nem frissítettem hónapokig, mert nem is használtam egyáltalán a Chrome-ot! Csak Firefox-használó vagyok, a Chrome-ot csak akkor egyszer futtattam!

((Egyébként ott van leírva a "Tehát:>> (a.), (b.), (c.)" szakaszban sorrendben hogy mit tettem vele -- meg hogy mit nem lett volna szabad vele megtennem -- , és erre adtam színt, hogy a történetből legalább az eseménysorrendet ne kelljen keresgélned.))

 

_______________________________________________________________________________

Más egyéb vírusirtási-tapasztalataim. -----> Egyébként ettől vannak cifrább vírusfertőzések is, mint a "Police"-vírus, amelyik első lépésben leblokkolja a böngésződet, második és harmadik lépésben meg eltünteti a Windows-asztalt, aztán a Windows-tálcát a Start Menüvel együtt, és akkor már csak a tanulságok levonása marad hátra -- meg persze egy tiszta lappal kezdett új Windows-telepítés... !

((A szakember barátom akkor, fél éve, amikor a tapasztalatomat elmondtam neki, azt mondta, hogy nagy szerencsém volt, mert még a legelején meg tudtam fogni; meg azt is mondta, hogy nemrégiben sikerült csak a nagyobb víruskereső cégeknek is kifejleszteni az ellenszerét, akkor, fél évvel ezelőtt még ők is töprengtek egy szűk hónapot a "Police"-vírus kiirtásának megoldásán.))

 

Irtása nálam:>>

Egyszer egyébként engem is megérintett a "Police"-vírus "szele" ((első jelentkezésekor nálam is volt böngészőblokkolás, csakhogy én a Firefox-ot akkor rögtön kiparancsoltam a RAM-ból a Windows-Feladatkezelővel, majd azonnal utána úgy futtattam a Firefox-ot, hogy a fertőző oldalra már nem mentem vissza (vagyis csak a Firefox-kezdőoldalig engedtem be amin a kereső is van -- "https://www.google.hu/?client=firefox-a&rls=org.mozilla:hu:official&gws_rd=ssl" -- <--- tehát csak eddig engedtem be akkor a Firefox-ot!!!), mert tudtam hogy melyik fertőző weboldal volt a tettes(!), majd rögtön ezután még a Firefox-"Előzmények"-ből való kiirtással az elején megfogtam hogy ne terjedjen tovább; az összes előzményt válogatás nélkül kiirtottam)), és a 2. lépéstől tovább már szerencsére csak szakember szájából történt hallomásból tudom, hogy merre rombol tovább. (Tehát csakis az azonnali cselekvésemnek(!!!) köszönhettem csak, hogy a 2. lépéstől fölfelé már nem állt módomban a saját Windows-om "bőrén" is megtapasztalni, hogy mit és hogyan rombol széjjel... !)

Utána természetesen azonnali víruskeresés volt az AVG Internet Security-vel (hála istennek nagyon gyanakvó rendkívül harapós típus, mindent fülöncsíp és kiirt, ha ráeresztek a gépemre egy fájlvizsgálatot, sok ártalmatlan telepítőnél -- pl. a PhotoScape és a Vonalkód-szerkesztő programok telepítőjénél is ez volt a helyzet -- a kivételekbe történő felvétellel kell vele külön leengedélyeztetnem, hogy ártalmatlannak tartsa ő is; viszont ezt az eljárást én csak a valóban már kipróbált, és máskor sem semminek sem ártó tiszta forrású szoftvereknél(!!!) ejtem meg), meg persze egy Registry-vizsgálat, hát persze a jól ismert és jól bevált CCleaner-rel!

 

Előzmény: Jahno (55373)
Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55374

Lehet örülni:

 

http://www.origo.hu/techbazis/20150323-a-penztarnal-lopja-el-adatatait-egy-uj-virus.html

 

Amúgy teljesen hiányos a cikk és sántít, meg kell keresnem az angol megfelelőjét.

Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55373

Csak beleolvastam, mert ezt a sok színezést nem bírja a szemem.

 

"mivel addig nem használtam a G. Chrome-ot, ami hónapokig nem volt felfrissítve(!), és akkor az első használatnál nem vittem fel(!!!) őt a saját hivatalos szoftver-frissítő webhelyére, és így keletkezett a védelmi rés"

 

Hónapokig nem frissített sem mindig baj, meg kell nézni milyen hiba volt a Chromeban azon idő alatt, viszont van egy rossz hírem. Chromeot nem kell kézzel frissíteni, magától frissüla  háttérben, egy szó és oké gomb lenyomása nélkül.

 

Én már ki sem tudom bogozni, hogy a MediaPlust miképpen telepítetted, főleg mert az előbb kicsalogatott példámat és félremagyarázod, így igazából nekünk már csak egy elméletet mondtasz el, amire következtettél. Jól bírod, de az, hogy valami zavaros sztorit összeraksz, még nem azt jelenti, hogy úgy is volt. Azt valami vacakkal magadnak felraktad és erre még egy sört is fel merek tenni, semmi köze nem volt hozzá a böngészők lukasságának is (jahh, Firefoxnak max. kell egy újraindítás, de az is frissítgeti magát) És frissítések ellenére ekkora hibához utána kellene járni, de szintén azt merem mondani, hogy NIINCS, amivel csak egy ilyen proggi települ, ami még látványos is a programok közt, nem csak egy alap kis kereső, vagy egyéb böngészőspecifikus hozzávaló.

Előzmény: Carina_S (55372)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55372

"[...]mert ez az opció "by installing Ad-Aware Web Companion" felrak egy aranyos kis programot. Pont olyat, amilyenekre panaszkodtál, hogy csak úgy magától bemászik és a gonosz hekkerek rakják fel...[...]"

 

Olvass vissza, mert leírtam, hogy a reklámcsalogató "MediaPlus"-t hogyan szoptam be! Nem így; ----> hanem egészen másképpen. Arra voltam kíváncsi csak, hogy hogy a Mozilla Firefox meg a Google Chrome között mi a különbség akkor, ha itt az Index Fórumon a képeket, hsz.-okat meg akarom jeleníteni, szóval annyit akartam csak tudni, hogy a Google Chrome miben más, mint a M. Firefox.

 

Csakhogy nem hallgattam a barátom tanácsára, és az intelme ellenére -- puszta kíváncsiságból -- csak azért is kipróbáltam a G. Chrome-ot (előtte kizárólag M. Firefox-szal böngésztem ami viszont sohasem okozott hibát!), hogy mit tud (első és egyetlenegy G. Chrome-használat, de előzetes biztonsági frissítések nélkül(!!!)), miben több vagy más, és amikor utána legközelebb újra a M. Firefox-szal böngésztem, akkor jött a reklámzuhatag.

 

Tehát:>>

(a.) - a hiba előtt mindig csak M. Firefox-használat volt (mindig frissítve van!);

(b.) - közben G. Chrome frissítés nélküli egyszeri használata (hónapokig nem volt frissítve egyszer sem ---> no, itt valóban hibázhattam!);

(c.) - utána ismét visszatérés a M. Firefox használatához (akkor is frissen volt frissítve);.

A konkrét hibát a (b.)-lépés után, a (c.)-lépésnél észleltem először. Közben semmit sem telepítettem, mert szükségem sem volt újabb programokra, és sem automatikus, sem más fajta (tehát általam elindítható) frissítések sem kezdték rá akkor! Így keletkezett a hibám, legalábbis időrendi sorrendbe állítva a szoftver-eseményeket, én akkor ezt tapasztaltam!

 

Csak azt ki ne találd, hogy a M. Firefox ezt megelőző hibátlan, és utána történt hibás működése között bármilyen szoftvert is telepítettem volna fel. Nem telepítettem semmit, a Google Chrome-ot a Window-telepítéskor telepítette ajándékba a számítógép-szervizes szakember, csak addig éppen egyszer sem használtam, mert mindig a Mozilla Firefox-szal böngészgettem, ezt az egy esetet leszámítva! Azóta, hogy G. Chrome-ot nem használok, csak M. Firefox-ot, többet nem fordult elő ilyen hibám (bár ez egy sima, "véletlen" egybeesés is lehet... !).

 

Ebből leszűrve az okokat -- legalább is énszerintem -- csak három hibalehetőség marad fenn a befertőződés hibaokaként:>>

vagy ---> (1.) - mivel addig nem használtam a G. Chrome-ot, ami hónapokig nem volt felfrissítve(!), és akkor az első használatnál nem vittem fel(!!!) őt a saját hivatalos szoftver-frissítő webhelyére, és így keletkezett a védelmi rés;

vagy ---> (2.) - rossz volt a G. Chrome telepítője, és az alapprogramon kívül malware-program-kártevőt is tartalmazott, de erre hát sajnos csak az első elindítása után derülhetett fény;

vagy ---> (3.) - nem volt körültekintően beállítva a G. Chriome kezdőlapja (vagy kezdőoldala, ki hogy nevezi), és ez vezette el a G. Chrome-ot egyből egy hamisított, tehát malware-fertőzést tartalmazó(!!!) webhelyre, és onnan fertőződhetett el a gépem ennyire csúnyán;.

 

De leginkább mégis csak az (1.)-es és a (2.)-es hibalehetőségekre gyanakszom, a kettő közül valamelyikre!

 

Nem tudom, hogy pontosan mi okozhatta, de szerintem csak a három ok közül valamelyik lehetett a valódi ok! Leírtam az esemény-sorrendet, ha valaki másképpen látja a hibaokokat, írja le nyugodtan, mert ez egy ilyen részben hibaelemzős Windows-topik! Több szem többet lát... .

 

Előzmény: Jahno (55366)
Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55371

Belenézhet a programkódba, de szerintem ne nekem meséld. És ebbe hiába néz bele, nem fog szólni. Te meg egy mozdulattal felraktad. Magyarázhatid reggelig, hogy utána már rájössz, hogy jajj ez okosságos program és nem kellett volna, mi van akkor ha elköveti a klasszikust, hogy engedélyezed, felrakod, majd mivel engedélyezted, az a dolga, hogy lekapcsolja a vírusölőt és 3 másik szemetet telepítsen? Többi nem érdekes, éppen most raktál fel egy nem kívánatos programot, amivel tele van a géped és mindenféle böngészőt, szoftvert szidsz, meg jajj maguktól betelpülnek. Most megmutattuk, hogy nem maguktól és ez a lényeg.

Előzmény: Carina_S (55370)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55370

A vírusölő nem a pipát nézi, azt te nézed. A vírusölő a programkódba olvasgat bele, és az alapján dönt!

Elemzéstípusok szerint:>>

- normál,

- heurisztikus,

- csak vírust szűr (pl. AVG csak vírusölésre való ingyenes verziója, amiben csak egy darab vírusvédelmi fal van benne, és más semmi sem!),

- csak kémprogramot szűr (pl. Spybot),

- csak hátsóajtó-programot szűr,

- csak trójait szűr,

- csak webböngészőkben kárt okozó malware-programot szűr,

- csak e-mail kliensekben (Outlook Express-ben, Thunderbird-ben) kárt okozó kártevőprogramot szűr (p. Agnitum Spam Terrier levélszemétszűrő, Outlook Express-hez való),

- mindent szűr (pl. Internet Security programok többféle beépített védelmi fallal, tehát vírus,- e-mail,- kémprogram,- személyes adatvédelmi,- webvédelmi,- számítógép-védelmi,- és tűzfal-blokkokkal felszerelkezve!).

 

Egy fotóról meg soha nem fogod megmondani, hogy trójaival állsz-e szemben vagy sem, mert a "Trojan Horses" kategóriát soha nem egy-egy pillanatkép (egy-egy adott párbeszédpanel), hanem mindig a viselkedésbeli folyamata árulja el, vagyis hogy ő az ami, azaz trójai-e vagy sem. Vagyis ha látok egy darab párbeszédpanelt, hogy mit kér tőlem, az alapján nem tudok dönteni, de ha folyamatában látom, hogy egy kis rajzprogramnak vagy PDF-szerkesztőnek (mint a jelen példában volt), vagy bármi más normálisnak látszó felhasználói szoftvernek adja ki magát, és közben meg feltelepülése után egészen mást tesz (pl. elindítod a "rajzprogramodat", és az eredmény a képszerkesztés mellett a háttérben lezajlófélben lévő adatlopás az e-mailjeid közül amiket az őt előállító hacker gépére továbbít, vagy ha például adattörlést végez az egyik titkos rendszermappában, aminek az adatfájljai a Windows indításánál kellenek majd, és utána hibákkal indul a Windows-od, vagy épp sehogy sem), na ez a trójai, azt erről ismered fel! Míg ha a rajzprogramod mindez utóbbiakat nem tudja, és valóban kizárólag rajzolásra, képszerkesztésre képes csak, de semmi többre nem, akkor viszont nem trójai, hanem rendes program!

Előzmény: Jahno (55368)
Hehe164 Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55369

Höhö.

50%

 

Csak azt nem értem, hogy a "nincs válasz" opció miért rossz válasz?

Elvégre amelyik emilre nem reagálok az elvileg bajt nem okoz. :-)

Előzmény: Jahno (55364)
Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55368

Ez nem trójai, olyan gépről csináltam, amin vírusölő is van. Nem szólnak érte, elvégre ott a pipa és éppen elfogadtad, hogy feletelpíted, ebbe egy vírusölő mit merjen beleszólni?

Előzmény: Carina_S (55367)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55367

Mondjuk az ilyen rejtvény nem képrejtvény formájában 100%-os értékű, hanem link formájában! Ekkor ugyanis a letöltött "telepítő.exe"-állományára rászabadítom a víruskeresőmet, és az majd megmondja róla, hogy mivel állok szemben, és ha valóban olyan szemét trójai mint a Te általad berakott kép eredetije, akkor nemcsak felderíti, de ki is irtja egy az egyben azonnal!

 

Nehogy már az én vagy a Te fejed legyen káptalan, hogy minden beleférjen, ami vírusinformáció;... .. Erre valók a vírus,- és kémprogramszűrők!

 

Előzmény: Jahno (55366)
Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55366

Na, akkor képrejtvény alapján így telepíted tele a gépedet mindenfélével, mert ez az opció "by installing Ad-Aware Web Companion" felrak egy aranyos kis programot. Pont olyat, amilyenekre panaszkodtál, hogy csak úgy magától bemászik és a gonosz hekkerek rakják fel...

Semmi pdf creatoros védelmi mechanizmus nincs, még ha szépen meg is magyarázod, hogy ez mit jelent. Semmi ilyesmit, amit írsz, hanem egy teljesen független, önálló környezet, ami mással is települ, nekünk viszont nincs rá szükségünk. Így pipák kivesz, cancel megnyom, telepítés megy tovább.

És akkor ez még átlátható volt, néha NO-t kell nyomni, néha yest, vagy nextet, vagy van mikor be kell tenni a pipát, mondván "igen, nem szeretném telepíteni ezt meg ezt". Yahoo még veszélytelen dolog, az csak kezdőlap és kereső, hamar kiirtható. Ellenben a másikat ki tudja mivel jár. És bocsmá, de a lentebbi beírásais alapján pont ilyeneket szoptál be, ami ellen tiltakoztál, hogy nem is igaz, nem raktad fel, az mind magától jött.

Előzmény: Carina_S (55365)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55365

Szia Jahno!

 

Nem rögtön tudtam válaszolni, mert én meg a Vizsgáló 2.0 videói számára (a "Webbeteg.hu" weboldalán) próbálok odaadni neki valami JAVA-t, hogy lássam azokat a videókat, de egyelőre emészthetetlennek tartja, mert le van szürkülve a videó, pedig a "Kiterjesztések"-ben is sikerült engedélyeznem!

 

A képrejtvényedről.

Én bizony így állítanám be:>>
[X] Block dangerous websites by installing Ad-Aware Web Companion

[ ] Set and protect Yahoo! as my homepage, newtabs and default search engine on  Internet Explorer(R), Firefox(R) and ChromeTM

Az első pipánál azt akarja elérni, hogy úgy állítsad be a telepítővel a programodat, hogy alapértelmezésben blokkoljon le minden általa veszélyesnek ítélt weboldalt, ill. webhelyet. Minthogy PDFCreatorról van szó, ez ennek a szoftvernek ahhoz hasonló önvédelmi mechanizmusa, mint a MS Word-ben mondjuk a makróvédelem(!). Vagyis nemcsak a víruskeresőkre akarna hagyatkozni, hanem szeretne magának egy kis saját immunitást, védettséget is a webes veszélyekkel szemben. Ezt szerintem engedélyezheted, bár nem ártott volna egy olyan közbülső megoldást felkínálnia, hogy Te betaníthatod neki, hogy az ő általa észrevetteken kívül még milyen weboldalakat ítéljen veszélyesnek, ill. hogy amelyiket veszélyesnek látja de valójában nem az, azt kivehessed a tiltólistázott weboldalak közül. <<(Mint ahogyan a MS Word makróvédelmének is három fokozata létezik: 1.>>Alacsony, 2.>>Közepes, 3.>>Magas védettségi-fokozatok.)

A második pipánál meg azt szeretné, ha Te is a Yahoo!-t szeretnéd alapértelmezettként beolvasott induló kezdőlapként látni a böngészésed elején. Ezt csak akkor engedd meg neki, ha te is ezt a keresőt imádod; egyébként ez már tetszés, ízlés kérdése! Illetve itt választhatod ki, hogy a már általad eddig is beállított böngésző legyen az alapértelmezett, vagy inkább lecserélnéd ezt másra. Itt már nemcsak az ízlés dönt, hanem főleg inkább az, hogy melyiken a legkevesebb a védelmi rés!

 

Előzmény: Jahno (55357)

Előzmény: Jahno (55361)
Jahno Creative Commons License 2015.03.24 0 0 55364

Rossz úton jársz és rögtön be is raklak egy halmazba, mert a bank ezzel nem próbálja elsüllyeszteni, elvégre másik oldalról hozták a hivatkozást, ami még működik, valamint Google cacheben örökké megmarad és csak egy lófasz újságírói költői kérdés szerepel benne. Ennél sokkal komolyabb dolgok vannak nyilvánosság előtt, amiről nem kell felesleges összeesküvéselméletet ragozni. Berakhatom a hírt, de teljesen felesleges, banknak annyira nem érdemes foglalkozni vele, hogy semennyire. Inkább próbáld megkeresni azt, amiről beszéltél, mert már nagyon érdekelne. Valamint alább betettem egy képet a kérdéssel, mondd meg, hogy Te mire nyomnál. Szerintem jó ujjgyarkolat lenne. Úgy kezdésnek.

 

TÖBBIEK!

 

Esetleg ez is hasznos lehet, fél évente beszúrom, tessék megnyomni és akkor nézzük meg, hogy ki hány pont a start gomb után. Aztán gondolkozzunk:

 

http://www.sonicwall.com/furl/phishing/

 

Ilyen kellene sok a világban. Magyarázatokkal.

Előzmény: Carina_S (55363)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.23 0 0 55363

"Amúgy azért elérhetetlen a kiszolgáló, mert a név felmondás alatt áll, gondolom nem jött be a nagy biznisz, hogy majd híreket másolva pénz lesz belőle. Csak akkor minek linkelted, ha nincs tartalom?"

 

Hát direkt azért, mert ez szúrt benne nekem szemet, hogy "visszaélés" szó a linkben + elérhetetlen tartalom. Együtt eléggé gyanús kombináció (legalább is egy bank esetében!), vagy tán nem?? :)) (Nem rajtad nevetek, félre ne értsed; ---> hanem a bankon amelyik így próbálja elsüllyeszteni a róla szétterjedőfélben lévő szégyenhírt!)

 

 

"Win frissítés meg olyan, egyelőre a múlkori McAffee vagy Panda ami kinyírta a Wint az zűrösebbre sikeredett. Némelyik frissítést ezért tesszük fel később, vagy teszteljük,  vagy megvárjuk , míg más teszteli. Vírusölőnél már nem volt ilyen egyszerű a dolog."

 

Hát, a Pandát mint víruskeresőt inkább eszembe se juttattad volna! Két éve volt vele egy rém ronda esetem. Az egyik számítógép-szervizes rám beszélte, hogy tegyem csak fel, mert a világ első legjobb víruskeresőjének számít (Panda Titanium Int. Sec. verziója), mert olyan gyári Panda Titanium-os CD-t ad, hogy azt CD-ről is lehet boot-oltatni vírusvizsgálatokhoz, ha nagy a baj (a piros dobozos volt, mert akkor kétféle Panda ment, a zöld, és a piros dobozos), én meg hát gyanútlanul (tapasztalatok híján!) megvettem, egy évre húszezer forintba került, "cserébe" viszont lelassította a gépet nagyon, és uninstallálása után sem lehetett azt ikonjait kiszedni ahova betette (az értesítési területen lévő, meg a Start Menüben lévő ikonját, tehát azt amelyik nem parancsikonos, hanem mélyebben épül oda be (Registry-n át!!) akkor is az övé látszott, ha már rég másfajtát (AVG Internet Security 2013) telepítettem a víruskeresőből (bennragadt az ikonképe!). A végeredmény az lett, hogy visszalöktem a rég megérdemelt helyére szolgálni az AVG Internet Security 2013-at, persze nem simán, mivel a kiszedhetetlen Panda-ikonok miatt a Windows vadonatúj telepítését kellett előtte elvégezni! Így tiszta rendszerre téve már nem volt vele baj, az előbb leírt mellékhatás a Panda "sikere" [:(] volt... .

 

Előzmény: Jahno (55361)
Jahno Creative Commons License 2015.03.23 0 0 55362

Viszont előszedtem a hírt, sok értelme nincs, egyik bevallja, hogy valami műszaki hiba, bulvármagazin meg baszakodik rajt, mert az jó és a gonosz bankok összetartanak az állampolgárok rovására. Nyilván.

Előzmény: Carina_S (55360)
Jahno Creative Commons License 2015.03.23 0 0 55361

Azt nyilván nem én fogom ilyen kósza hír alapján kideríteni, hogy hekker volt, vagy micsoda. Linkeltél 2 banki akármit, ami előfordul. Bár nyilván sokba kerül és nem kellene, hogy előforduljon. Win frissítés meg olyan, egyelőre a múlkotri McAffee vagy Panda ami kinyírta a Wint az zűrösebbre sikeredett. Némelyik frissítést ezért tesszük fel később, vagy teszteljük,  vagy megvárjuk , míg más teszteli. Vírusölőnél már nem volt ilyen egyszerű a dolog.

 

Amúgy azért elérhetetlen a kiszolgáló, mert a név felmondás alatt áll, gondolom nem jött be a nagy biznisz, hogy majd híreket másolva pénz lesz belőle. Csak akkor minek linkelted, ha nincs tartalom?

 

Amit délután betettem képrejtvényt annál meg tudod mondani a helyes választ?

Előzmény: Carina_S (55360)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.23 0 0 55360

Szia Jahno!

 

Mondom, hogy azét az esetét nem találom, illetve... ...

 

De várj, itt van helyette néhány másik link rendszerhibáról, és ha -- számítógépes szakmádnál fogva -- szeretsz elemezgetni, akkor majd eldöntöd, hogy melyik volt "sima" rendszerhiba, és melyik lehetett esetleg hacker-gyanús. Itt vannak a linkek a banki redszerhibákról (van amelyik régebbi, van, amelyik frissebb):>>

 

http://alfahir.hu/node/48260

 

http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110604-a-bankkozi-atutalasi-rendszer-hibaja-miatt-akadozott-az-atmes-penzfelvetel.html

 

Rendszerhiba volt az OTP-nél

Számos OTP-fiókban nem lehetett ügyeket intézni péntek délelőtt. Bár arról is voltak hírek, hogy egyes fiókok ki sem nyitottak, a bank kora délután közölte: minden fiók nyitva volt, és az átmeneti hiba után a rendszer még délelőtt helyreállt. Tovább »

forrás: Index.hu

 

Na ezek lennének azok.

 

 

Illetve, volna még egy, ez itt, de ennél vagy elszégyellték magukat az érintettek hogy visszaélés áldozatául estek, vagy hírzárlat van, nem tudom, de valami miatt, ha megfigyeled, elérhetetlenné tették a kiszolgálót, amely a linkhez elvinne, és ez az egyetlenegy olyan hír, amelyikben a visszaélés(!!!) szó is benne szerepel! Érdekes, nem??!:>>

 

http://www.21keruleti-hirhatar.hu/hirek/rendszerhiba-vagy-banki-visszaeles

 

Mindenesetre amelyikre én emlékszem, ott a banki alkalmazott hölgyet kirúgták(!) az eset után, de az előbb leírtam, az az volt, csak erre nem lelem a linket.

 

_______________________________________________________________________________

 

Más. Nemcsak a bankoknál lehet rendszerhiba; a sima Windows-oknál is, ami az átlag-embereket érintheti (a Windows 7 felhasználóit). Ez a hír például egy olyan veszélyre figyelmeztetett anno, ami miatt széthullhat a Windows 7 egyetlen gyárihibás frissítés(!) következtében. Itt van:>>

 

http://www.netextra.hu/tag/helyreallithatatlan-rendszerhiba/

 

Előzmény: Jahno (55359)
Jahno Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55359

Magyar bank volt? Csak meg kellene keresni, mert érdekel. Bár amit a hírekben elő szoktak adni az érdekes, aztán meglátjuk.

Előzmény: Carina_S (55358)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55358

Hivatkozást már nem leltem rá, viszont emlékszem, mit mondtak a hírekben akkor. A banki alkalmazott csaj elkövetett valami adatvédelmi hibát -- részben valami pendrive-os adatbeolvasás is benne volt valahogyan -- , a lényeg hogy az egyik szoftver amit használt nem volt befrissítve, védelmi rés volt rajta, a hölgyet elővették hogy őmiatta ment be a résen a kémszoftver, páros lábbal kirúgták, és utána persze nélküle hozták helyre a dolgot, meg az ügyfelektől elnézést kértek... . Utána megnézték a könnyelműen alkalmazott szoftver, melyik elavult verzió volt az (valóban elavult volt!), és szépen befrissítették, persze előtte vírusirtást végeztek az oprendszerükön! Aztán kicserélték a kártyáikat -- több napba tellett a temérdek ügyfélnél, és azzal rendbe jött a dolog.

 

Előzmény: Jahno (55356)
Jahno Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55357

No, akkor éppen pdfcreatort telepítek. Itt mit kellene nyomni? Alapban szerintem ilyen vackokról beszélek:

 

Jahno Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55356

Na, találjuk már ki melyik, mert érdekelne. Elég sok hasonlót végignéztem, haveron röhögök is, mert vagy 3-4 kártyájával beszopta a dolgot, bár az más volt. Vagy terminálnál loptak, ahogy szoktak...

Előzmény: Carina_S (55355)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55355

Bankról volt szó, nem az ügyfeleik gépeiről, az biztos, mert az érintett bank behívta az ügyfeleket, hogy lecseréli nekik ingyen a mágnescsíkos bankkártyákat. Akkoriban az ügyfelek még a híradókból is értesülhettek a problémáról.

Előzmény: Jahno (55354)
Jahno Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55354

Erre meg hozz egy hivatkozást, hogy melyik volt és miféleképpen, mert nem mindegy, hogy a banktól lopták el az cuccokat, vagy az ügyfelek gépeiről szedték össze. Főleg mert átlagos banknál a PIN kódot és sok mást nem raknak el, nem is tudják, csak egy ellenőrző összeg alapján megy a beléptetés. Így ha kikerül a PIN kód és a jelszó, akkor az biztos, hogy az ügyfél felől került ki. De megint ez a nem tudom mi és hol és kivel, csak a hakkerek és különben is megint telejesen zavaros, viszont a következtetést le tudod vonni belőle.

 

Ott volt pld. az RSA, ami tényleg így történt. Ott is mi volt a hiba? Ismeretlen pendriveról az alkalmazott elindított egy programot...

Előzmény: Carina_S (55351)
Jahno Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55353

Mert a flash nem olyan alattomos, mint a CDBurnerXP. Raádásul ha másik böngészővel csinálod, akkor Chromeot szerente hozzáadni.

Előzmény: Carina_S (55352)
Carina_S Creative Commons License 2015.03.22 0 0 55352

Én is pl. úgy vettem észre, hogyha Adobe Flash Playert frissítek, akkor az az McAffee Securityt hozná magával, persze illedelmesen rákérdez, hogy szeretném-e, de persze ha nem, akkor már nem erőlteti tovább!

Előzmény: Jahno (55349)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!