A család sajnos tud ilyen lenni.
Az enyémben is van ilyen.
Nagyszüleim saját kézzel épült háza ma már az OTP-é, pedig tőlük tehermentesen örökölték.
De nem írom ide ki, privátban elmondom.
A oáromnak meg a szülei zűrösek.
Pont ez a bajom. HOgy nem lesz változás. Aoámék meg 300 km-eket rohangálnak, hogy rendezzék utána a szart, néha szó szerint. Most éppen a lakást takarították 3 napon át, ez alatt összesen 1 szoba és a fürdő lett lakható...És apám tesója minkét szülőmnél fiatalabb. Nincs gyereke sem, semmi más dolga nem lett volna, minthogy magát fenntartsa és ellássa. Apám fizeti az összes rezsi számlát is, és apám tesója barátai még apámat akarják feljelentgetni (eszem megáll ezen is, hogy ennyi embernek ez a hobbija). Milyen jogon mégis? Miért nem tudott 3 diplomával az elmúlt 10 évben dolgozni semmit? Bármelyik diplomájával könnyen elhelyezkedhetett volna, ha akar.
Még anno a nagyszüleim is folyton őt segítették, eleve a lakásukat is elajándékozták neki, még életükben, apám semmit sem kapott. Aztán a lakást "eltapsolta", elárverezték, most máshol lakik, ott most apám fizet mindent, hogy ne legyen gond. De ez rohadtul nem normális!
A másik pedig az, ami most foglalkoztat, hogy vajon meddig, milyen szintig vagyunk felelősek, és meddig kötelességünk a családtagjaink istápolása. Főleg olyan esetben, amikor az illető abszolút önhibájából tart ott, ahol tart, és világ életében kihasználta a másik családtagok jóságát, türelmét, és anyagi támogatását, és most sem tesz egy szalmaszálat sem keresztbe azért, hogy kijusson a gödörből.
Én ezen a hétvgén úgy döntöttem, hogy visszatérünk a katonás fegyelemhez, a túlzott lazaság az időrendben nekem, nálunk nem vált be. Anyukám ezen mindig nevetett korábban, hogy hozzánk órát lehet igazítani, de semmi más nem működik, ez van, visszatérünk ide. Most annyi volt a különbség, hogy nem egyedül döntöttem, hanem leültünk a gyerekekkel és megbeszéltük közösen a számukra is elfogadható rendszert. Remélem működni fog.
A tipikus pesti jazzkoncert helyeken sok esetben a kezdés előtt 5 perccel is tudsz jegyet venni. A BJC-ben szinte mindig, nagyon kevés nagyon menő előadó esetén fogynak el korábban a jegyek. Volt, hogy ott vacsiztam - közben a falra vetítve látni/hallani a koncertet -, egy ott ülő külföldi pár megkérdezte, mi ez, aztán mentek a pénztárba jegyet venni, és beültek a koncert közben.
Az Opus az asztalfoglalás miatt zűrösebb, ott nem tudom, szokott-e hely maradni.
Az If Caféban meg jönnek-mennek közben az emberek, ha van hely, leülsz, ha nem állsz. Ott nincs belépő, a fogyasztáshoz számolják hozzá az 1200 Ft-ot (ill. a galérián kevesebb). Ott is volt már, hogy csak a műsorfüzetért mentem, aztán láttam ismerős zenészeket (nimfának: "rántottáék" :D), "jé, ma ti játszotok, nem is tudtam", beültem. :-)