Ha elsősorban a teknősöknek kell a víz, akkor érdemes elgondolkodni egy bioszűrő + UV lámpa kombináción. Ezzel és algairtóval elméletileg tisztán lehet tartani a vizet.
Mondom én, pedig nekem sem sikerült. :)
De most remélem, hogy már jó lesz.
Víz alatti növények szerintem nem jöhetnek szóba, mert a teknősök szeretnek kajálni, ráadásul minnél idősebbek, annál inkább zöldet.
A többi növény azért hiányzik mert nem raktatok bele, vagy megették a teknősök?
Egyébként az a jó, ha nagyon sok növény van a tóban, és megfelelő a tápanyag összetétel.
Gondolom a teknősök jobban szennyezik a vizet, mint a halak, tehát lényeges a szűrés.
Gondolom tavaly azért volt tiszta, mert még nem szennyezték el a teknősök.
Nálam ugyan ez volt a halakkal, először minden rendben volt, kicsit zöldült, majd újra kitisztult.
De idén teljesen szétesett, ezért vizet kellett cserélni.
Az UV szűrőt én azért nem tartom jó ötletnek, mert az nem csak az algákat irtja, hanem a baktériumokat is, pedig ezek szükségesek a tiszta vízhez.
Délután végigolvastam a topicot. Csuda klassz ez az önszerveződés!
Sajátos gondom van. Hátha tudtok segíteni....
A tó tavalyi. Nem halastó, mi ékszerteknősöket tartunk. Van belőle hat szép, nagy példány - a legynagyobb már 18 éves, úgy majdnem két tenyérnyi. Családtagok...
Miattuk épült a tó, 6 köbméteres, a felülete átlagban 4,5X2,5 méteres, középen kis napozó szigettel, négy lépcső, legmélyebb (80X40 cm) vízmélysége 160 cm.
Tavaly semmi gond nem volt az algásodással. Idén szörnyű rossz állapotok vannak... Vízinövények eléggé hiányoznak, csupán valamiféla csíkos nádféle (??? - nem értek hozzá) került virágládákban az első lépcsőr, úgy tűnik jól érzi magát. Ott telelt is át (persze az állatok nem).
Szeretnénk még bele több növényt.
De mit tegyünk az algásodás ellen? A fizikai szűrés nem sok eredményt hozott, bár megpróbáltuk. Lehet, hogy a növények segítenek? Az állandó vízcsere elég macerás - a teknőcöknek nem kell érett tóvíz! -, mert egy egész napos macera.
Sok képet is megnéztem a topiclakók jóvoltából, gratulálok mindannyiótoknak a szép tavaitokhoz, sok örömöt kívánok hozzá.
Lámpás ügyben. Czemmel Zoltánnak hívják az illetőt, és mindene van kertitóhoz ami kelhet. Napelemes csobogó és parti világítás, viz alatti lámpa és úszó gömb. Einhell márkanév alatt futnak és újak. Kintröl hozza be direktben a gyártótól.
tel.: 06-30 934-7197 v. 06-26 555-056
2 éve van tavam, de csak most találtam rá erre a fórumra.
Magyar oldalakon keresgéltem eddig, mert sajnos idén rettenetesen bezöldült a víz és büdös is lett. :(
Próbálkoztam mindenfélével, vettem bioszűrőt, algaölőt, stb. A bioszűrő valószínűleg segített volna, de lassan indul be, ezért a teljes vízcsere mellett döntöttem.
Valószínűleg az okozta a dolgot, hogy volt földbemosódás, rengeteg aranyhal (100+, egy 5 köbméteres tóra), plusz nagyon sok levél is belehullott tavaly ősszel.
Most nagyon szép lett, remélem marad is, mindenesetre most nem fogom megvárni a teljes leépülést.
A tiszta vízbe és a bioszűrőbe tettem baktérium indítót, ahogy azt javasolták több helyen.
Adatok a tóról :
1 méter max. mélység, 3x4 méter felület, kb. 5 köbméter vízmennyiség.
Van egy 4 méteres patak is, kb. 1/2 méter eséssel, és egy 4800 liter/órás szivattyúval, aminek az eredeti szűrőjét kicsit tuningoltam. A szivattyú először a bioszűrőbe viszi a vizet, majd onnan folyik a patakon keresztül vissza a tóba.
A bioszűrő egy Ubbink Biotop 5000-es.
Eddig egy hagyományos kerti locsolócsőn vezettem a vizet, de most lecseréltem (a papír szerint is ajánlott) 3/4 "-os nagyobb csőre. Ez hihetetlenül megnövelte az folyó vízmennyiséget, ehhez képest eddig csak csordogált.
Most vettem egy levegőztetőt is, OASE Air800-as.
Ezt leginkább a nyári oxigén ellátás biztosításáért.
Vannak benne halak (aranyhal), kb. 20-30 darab, 5-20 centis-ig. Rengeteg növény, és mostmár sok vízalatti növény is.
Vannak békák, de csendesek :), csíbor, vizipoloskák, szitakötőlárvák (van egy 5 centis is).
Hihetetlen mennyiségű madár( a közelben sehol nincs tó), főleg mostanában, tavaly nem voltak ennyien.
Vannak macskák is, de halakat nem szedett ki, igaz egy nagyobb aranyhal eltünt, de ez lehetett más is.
Van egy tavirózsa, kislevelű, sárga színű, most veszek a héten egy nagylevelű fajtát, mert a tó közepe nincs rendesen árnyékolva, de ott a legmélyebb, ezért csak ilyen mélységet tűrő fajtát tudok oda rakni.
Van gyékény is (ezt is és még sok növényt természetes tavakból hoztam), áprilisban hoztam, akkor volt 40 centis, most már több mint 1 1/2 méter! Még nincs bunkója, pedig ahonnan hoztam, ott a kissebbeknek is van már. Valószínűleg jövőre lesz.
A halak és a növények is bírták a telelést, semmit nem vettem ki télre a tóból. Kivéve az úszó növények, ebből nekem még semmi nem maradt meg, se kolokán, se vizijátszint(télre szobában volt).
Egy akváriumi (60w) melegítővel és levegőztető pumpával szépen kihúztam a telet.
Az egyik béka rendszeresen feljött a melegítő mellé kicsit levegőzni! (-5 fokban)
Hát nem esik útba hatvan, ergo marad a hálo csevej. Le tudnád rajzolni és elküldeni nekem a szűrőt, hogyan is néz ez ki.
más... én irtam a horváth topikon még 1-2 éve amikor voltunk rab-on. De idén volt ott mát tobb ismerősöm is. Nagyon fog tetszeni.
Kérdezz ha van mit, de inkáb magánban mert ez nem utazás topic.
Lakóhely: Hatvan. Ez jó neked? 60km az M3-on. Nyugodtan megnézheted, általában itthon vagyok(mint hivatásos anya), de ha jót akarsz magadnak hétvégén jössz, mert akkor a férjem is itthon van, Ő értelmesen tud veled beszélni erről és azt mondja, szívesen teszi. Én leginkább a tisztításához értek. Ez egyébként egy műa. hordó - benne kvarchomok- és egy külön házban lévő szivattyú. A víz tisztasága egyenlőre úgy tűnik, könnyebb feladat, mint a tó fenntartása.
Egyezel a Horvátország topik -beli bucibával?? Ismerős a neved ! Mi 17-24-ig megyünk a RAB szigetre.Most lesz az első, hogy egyedül hagyjuk a medit egy egész hétre. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a víz amikor hazaérünk. Vigyázz, ez vegyszerek nélkül halott ügy!!
Ha találsz kútfúrót, légyszi értesíts róla. Nekem épített kutam van, csak ki kellene tisztítatni, ha lehet. Az a problémám, hogy közel 20-24 méter mély, így én nem merem vállalni.
A lámpákat még nem fizettem ugyan ki mert ezt egy haverom forgalmazza és most nyaral csak elhoztam. Azt mondta 8-9 ezer HUF lesz majd megnézi 24.-e után. Ha érdekel küldöm a számát fontold meg, mert élőben még fantasztikusabban néz ki. Máshol cca: 12-16 e. HUF
más... 30 m3-ig használható homokszűrő van hozzá.
A szürő felépítése érdekelne ha letudnád irni v. esetleg ha megnézhetném v.mikor. feltéve ha pesten v. közelében laksz és nem zavarok.
COMPO
A compokat néha hívják doktorhalnak mert a más halak testén megtelepedő élősdieket előszeretettel elfogyasztják vacsorára!!!
erre manapság döbbentek rá, és ezért telepítik őket intenzív(túltelepített) horgásztavakba!
Régebben olvastan egy horgász folyóiratban, hogy egyes kis halak szeretik a compó "társaságát", mert szükség esetén "hozzádörgölődnek". Ugyanis állítólag a compón lévő vékony nyálkaréteg bizonyos betegség, kiseb sérülés ellen jó orvosság??????
Csak ennyi volt a leírás. Valaki hallott róla????
Jelentem a múlt héten szoborrá merevedett halaim föléledtek és jól vannak. (persze aki túlélte).
Halálesetek: az egyik új koi(ezt már írtam) és egy fátyolfarkú gombafejű aranyhal. Ő biztosan darakóros lett, mert kijöttek rajta a fehér pöttyök-már nem mentette meg a gyógyszer.
bucibá!!!
A képeid elképesztően jók!! Ha nagyon olcsók(5000 max) akkor küldheted a címet-számot.Ennél több nem fér az idei költségvetésbe.( A gyógyszerek is sokba kerülnek ám)
Hálából bármit kérdezhetsz a medencéről amennyiben érdekelnek egy 20 m3-es 1 méter mély 6,5 x 3,4-es medence hétköznapjai. Nekünk egy 30 m3-ig használható homokszűrő van hozzá. Egyébként a medence ovális, saját kivitel, fedett hozzáépítve a teraszhoz(így ősszel nem kell kimenni a kertbe, ha "úszni" akarsz.(5 hossz nekem)
Üdv. Anus
A kocsibejáróm 10 cm vastag betonnak van lebetonozva, Mivel lejtős a kert, lépcsősre csináltam a talajt. A kocsibejáró és a tó között több mint 1 méter van. A támfal fél méter magas,döntött, és szintén legalább 10 cm vastag. A kocsibejáró alatt egy nagy emésztő van. Mivel úszómedencét nem építettem, a lányom és barátnői leterítettek a betonra egy ponyvát, kihozták a nagy gumicsónakot, feltöltötték vízzel, és abban pancsolnal. Néha én is(!) Most vasárnap nagytakarítást csináltunk. Kimostuk a csónakot, és amikor a ponyvát elhúztam, meglepődve láttam, hogy a beton alatt közel 2 méterre eljött a nád. Feljött az emésztő fedele mellet, de feltört a 10 cm-es beton kisebb repedésein is. Kicsit elkeseredtem, mert innen már úgy látom nagy munka lesz kordába tartani, vagy megszüntetni a nádat.
Mivel még egyszer írtam az oldalra viszont rendszeresen látogatom, két mondatban bemutatkoznék.
Négy éve tavazok, egy kissebb 2000 literes tóval kezdtem de kinőttük és idén építettünk egy nagyobbat 11000 literesre sikerült. Több féle aranyhal és koik össz úgy 30-an vannak még kicsik a legnagyobb úgy 25cm. Próbáltam okosan építeni az úi tavat és a régi zárt emésztőt oldalról és felülről teljesen körbeöleli a meder, hogy télire ne legy olyan vastag a jég és a fátyolfarkúak is átteleljenek. Sajnos a gépészettel még küszködöm egy kicsit ezért időnként bezöldül a vizem egyébként a 120cm max mélységet általába lehet látni.
Amit keresek az 4000l feletti szivattyú jó áron.
Keresek még tavi kacagó békát ha van valakinél és unja már szívesen látjuk (tudom, hogy védett, viszont hallottam már, hogy kerti tavaknál is jelentkeznek).
Cserélnék sulyomot, rucaürömöt, békatutajt, vizijácintra és vizisalátára.
A tónál nem igazán egészséges semmilyen vegyszert használi, mert a halak nagyon érzékenyek rá. A rovarírtóval nem csak a rovarokat hanem ha van a brekiket is irthatod. Egy barátom járt így, szomszéd permezett és vagy 15 hal ráment volt köztük 60cm-es koi is, elég szomorú látvány volt.
Köszi a válaszodat, elég érdekes,és ötletes megoldás..:) De ki fogom próbálni!! Még egy kérdés a módszerhez:gondolom az ültetőkosárra engeded le a tablettát,nem nyomod bele a közegbe a cső végét?!Lehet kicsit hülyének tűnök,de nem ismerem még azt a Sera tápanyagot,nem tudom,mennyire terheli meg a vizet ha csak a kosár talajára van engedve...
A Dominikban az Osmocote-hoz hasonlót árulnak. Kis sárga golyók, lassan adják le a tápanyagot csak össze vannak ragasztva 1 cm3-es darabokban. 30 Ft/db, kettő kell egy tavirózsának egy évre. A gyökér mellé kell lenyomni.
Ha mélyen van és nem szeretsz búvárkodni, kénytelen leszel távfogó csipeszt venni. Én a Baumaxban vettem Szegeden. Elég drága (5000), de azóta nem kell a szélén hasalnom, fejjel félig a víz alatt. :-)
Semmi komoly:
3.6 m átmérőjű merevfalas (Korzika).
A szűrő pedig a hozzá mellékelt medenceperemre lógatható papírbetétes vacak. Ma cseréltem ki, mert egyszer csak megállt. Szerencsére szó nélkül kicserélték a Practikerben. Kb. két hónapot bírt:(
Én eddig csak Sera tablettát használtam (szerintem a műtrágya túl agresszív ilyen közegben), mégpedig egy 2,5 m-es műanyag vízvezeték cső segítségével: acső egyik vége a tavirózsa tövénél, másik vége a kezemben, és egyszerűen legurul a tabletta. A halaim élvezik leginkább a dolgot, azt hiszik, megint játszom velük. Ha belenyúlok a tóba (kézzel, hálóval, csővel) azonnal fogócskázni kezdenek az "idegennel".
Bucibá!
Nálam kb. 3 hónaposak a kis halak (80-100), van amelyik már 6 hét után színes volt, de még most is van köztük barna.
Köszönöm a nekem szegezett kérdést, de nem tudok rá neked válaszolni, talán majd más segít.
Hello Mindenki!
Vettem nyomott áron vadiúj lámpákat a tavamra. ha valakit érdekel szóljatok és küldöm az ember számát.
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
5 fajta előtét lencsét lehet hozzá használni, fehér, piros, kék, zöld, sárga 2 x 20w és hát a fotó csak így tudja vissza adni, de olyan a víz mozgásától minthe tüzijáték lenne.