Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Én egész jól elvagyok a következőkkel: ALICE öv+heveder, 2 kulacs (csajka az egyik alatt), buttpack (kenyérzsák), 2 tártáska oldalt, bal vállnál kés, jobbnál eü. csomag. német közepes hátizsák (két oldalzseb). Minden kéznél van, ami menet közben kellhet, és megállások sem kell sokat pakolni. Egyhetes cuccot télen is simán elviszek. A legfontosabb dolgok természetesen a zsebekben (amerikai gyakorló).
Ezért kell a gyakran használt dolgokat a málhafelszerelés (ALICE, PLCE, etc.) zsebeibe tenni, onnan mindig kéznél van. Egyébként igazad lehet, ami a "turkálhatóságot" illeti.
Én sem vagyok oda az ALICE-ért (német zsákot használok), de a nagy előnye az, hogy amikor olyan túrára mész ahol állandóan ki-be pakolás van akkor nem kell annyira tudományosan pakolni, mert jó terebélyes (hú, ezt "ellipszilonnal" kell írni?) a hátadat pedig megvédi a váz. A német és, -ha jól tudom- a britt is olyan magas építésű, hogy amikor ki akarsz venni valamit, akkor kipakolhatod az egészet. Arról nem is beszéve, hogy iszonyú zavaró amikor nincs telepakolva.
Ha jó gyalásót akarsz, akkor szerintem menj el az Oktogonhoz a 22-es Csapdájába, ott talán még van eredeti szovjet (azt hiszem, munkásőr készletekből), azt hiszem, 800Ft. Nem sokkal nehezebb, mint az amcsi, és legalább annyit bír. Nagyon masszív, szerintem legjobb ár/használhatóság értéke van.
Más: Szerintem ha nagy ALICE zsákot akarsz, inkább próbáld ki előtte a brit málhazsákot. Nehezebb hozzájutni, az igaz, de megéri. Szintén az egyik legjobb a világon. Az ALICE szerintem nem olyan csúcs.
Már túl vagyok a bolton, de még megyek vissza. Köszönöm a tippet, bejött! Igaz, hogy pont nem volt raktáron cucc, de azt mondták, hogy tudnak hozni 17.000- Ft-ért(!)/remélem nem kínai/. Amikor kijöttem a boltból pont megpillantotam egy ásót, ha jól emlékszem 4.800-ba került, de lehet, hogy valami utángyártott holmi volt. Ha minden jól megy, akkor csütörtökön visszamegyek és megnézem az ásót alaposabban (engem is érdekel).
Üdv.:ACP3
Ui.: Én is megnéztem az oldalt - nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Koszi az egyutterzest 8), egyebkent nem kotottem csomora, siman athurkoltam a vegen! Ha mar mesz a boltba, had kerjelek meg ra, hogy nezd meg mennyi az ALICE gyalaso (kompletten tokkal-vonoval), elore is THX!
Megneztem ezt a Bazisdrillt, de eleg is volt annyi belole, mar a musort is utaltam... talan elmennek rohogni azokon akik komolyan veszik. Raadasul ott az a kikepzonek latszo szemely. A kutyamat nem biznam ra (pedig nincsen), nemhogy magamat... Tipikus magyar szinvonal 8(
Sajnos tenyleg az nem latszik, hogy alul hogyan van befuzve. A sok probalkozastol mar jon szet a heveder also resze (szakadna meg aki ezt igy talalta ki...).
Hát ha a kép csak a saját számítógépeden van fent, akkor sehogy. Elöször annak fenn kell lennie az Interneten, és utána lehet becsatolni.
Ahhoz, hogy fenn legyen, legegyszerübb a kep.tar.hu . Ott le van irva minden hogy hogyan lehet oda feltenni kepeket (regisztralni kell).
Utana, ha felraktal egy kepet, akkor a keppel a jobb gombbal nyomva es properties vagy tulajdonsagok, akkor megkapod az internet-cimet a kepnek, azaz az URL-t, ami valami ilyesmi lesz (ez csak pelda):
http://kep.tar.hu/acp3kepei/alice_frame.gif
utana be tudod csatolni : [img src="http://satobbisatobbi"] csak a [] helyett < meg > (en azert []vel csinaltam, mert akkor nyilvan nem latszana, mert akkor utasitaskent ertelmezne a forumszoftver.
Találtam egy képet egy ALICE hátizsákvázról befűzött hevederekkel. Nem tudom, hogy segít-e, mert elég kicsi és rossz szögben átszik. Mindenesetre felrakom, ha valaki leírja, hogy hogyan tudok képet csatolni.
Most teszek egy optimista kísérletet (Ctrl+C), ha sikerül akkor a fentiek tárgytalanok.
En ket helyet ismerek ahol biztos van, az egyik itt Szombathelyen (19.980ft), a masik pedig bp.-i, ott lattam kicsit is es kozepeset is kompletten. A cimet holnap este beirom, mert ilyen keson mar "nincs erom" megkeresni a kartyajukat... 8))
Ezeket a hataroros torteneteket jo, hogy leirtatok, val'szinu ket het mulva megyek fel pont a Soproni hegyekbe, ugyhogy majd figyelek rajuk.
Nekem egyszer olasz rendőrök akarták elvenni a késemet. Éppen az út mellett űlve lakmároztam. Mutogattak, hogy adjam oda a kést, én meg mutogattam, hogy ahhoz előbb meg kell ölniük. Látták, hogy sok papírmunkát fogok okozni, ha nem hagynak békén, úgyhogy végül megmaradt a késem.
Nem tudjátok, hogy hol tudnék komplett(hátizsák, hordkeret, hevederek) ALICE-t venni? Használt, agyonhasznált is érdekel, ha van valakinek eladó. Nagyon fontos lenne!
Hali!
Az ok a saját hülyeségem volt. Egy kora tavaszi, sopron hegyvidéki túrám során (a határsávon mentem egy félkört),asztalfőn ért az est, és a szabad ég alatt hálásnál kényelmesebbnek találtam a határtól kb. 15 méterre az osztrák oldalon áldogáló kis kunyhót. Sajnos hajnalban pont ott tették ki a határőrök a váltást, és sajnos benéztek az ablakon. Hiába mutogattam nekik az útlevelem, azt mondták, nincs benne pecsét, nem a szabályos határátkelőhelyen jöttem át. Tényleg nem ott mentem át, de akkor -92-ben, már egy éve nem pecsételtek. Bezsuppoltak a sittre, a cuccaimat meg elvitték laborba, nincs e benne narkó maradvány. Egy fél nap múlva, miután rájöttek, hogy tényleg egy hülye egyetemista vagyok, nem drogcsempész, bepakoltak egy meseautóba és elvittek a legközelebbi határátkelőhelyre. Nem kértek bocsánatot, de nem is bírságoltak meg. Később volt olyan cimborám, akinek hasonló kaland kb. 100$-ba került, úgyhogy talán még mákom is volt.
Hali acp3!
Mákod volt a kicsi zöld emberkékkel. Engem begyűjtöttek a piszkok és fél napig csücsültem az oberpullendorfi sitten. A végén meg alig akarták visszaadni a késeimet...
A könyveim között kutakodva előkerült egy régi tankönyv!, aminek a címe: Honvédelmi ismeretek.
A könyvet 1984-ben adták ki a művelődési miniszter! rendeletére és a középiskolák I-IV, ill. a szakmunkásképzők I-III. osztályos tanulóinak szánták.
Tartalmilag a következőkből áll a könyv: I. Jogszabályi ismeretek: honvédelemről, fegyveres erőkről
II. Honvédelmi kötelezettségek: hadkötelezettség, honvédelmi politika, bevonulás
III. Katonai alapismeretek: általános alapismeretek a hovédség szervezeti felépítéséről, Alaki kiképzés (vigyázz állástól az alakzatváltozatásig), Tereptani ismeretek (terep, tájoló, térkép, egyezményes jelek, egyszerűbb mérések a térképen, tájékozódás a terepen), Lőkiképzés!(lég-, kispuska)
IV. Polgári védelmi és egészségügyi ismeretek
Ez utóbbi fejezet 105 oldalon keresztül taglalja a tömegpusztító, csapásmérő fegyverek ismertető jegyeit, használatának következményeit. Hosszasan sorolja az óvóhelyek felszereléseit, egyéni védőfelszerelések fajtáit, használatát.
Az egészben az a "legérdekesebb", hogy ez a 105 oldal a teljes könyvnek pont az egynegyedét (25%-át) teszi ki.
Ennyire "HIDEG" lett volna az a "háború"? Szerencsére én erről szinte semmit sem tudok, mert ahhoz még túl fiatal vagyok, így a könyvből sem tanulhattam iskolai keretek között.
Egyrészt sajnos, másrészt szerencsére. Sajnos, mert igen hasznos alapismereteket tartamlmaz a Tereptani ismeretek című és még a polgárivédelmi rész is.
Vajon a most felnövő nemzedéknek miért nem tanítanak hasonló dolgokat, hiszen a tereptani ismeretek jól megférne a földrajz anyagában és hasznos is lehetne. A polgári védelmi ismereteket is lehetne tanítani valamilyen óra keretén belül (környezetismeret, környezetvédelem, biológia). A lőkiképzés pedig megmutathatná a diákoknak, hogy a fegyverek nem az ellenségünk, használata ellenőrzött/(törvényi) keretek között mire alkalmas.
Szokta nézni walaki a Spektrumon az Életben maradni-t?? Bár nem pont a mi éghajlatunkról volt benne eddig szó (??) (sivatag, trópusi sziget) de elég jó dolgok vannak benne.
A héten utánnanézek ilyen témájú könyveknek, hátha lesz valami.
A képek nem jöttek össze, úgyhogy inkább begépelem a tartalomjegyzéket. Íme:
1, Védőfelszerelés
Védd magada golyóálló mellénnyel; A különleges erők védőfelszerelése; Személyi álcázás és rejtőzködés; A járművek álcázása; Túlélni a pusztító tüzet
2, A harcmező
A szennyezett harci terep; Az atomcsapás túlélése I-II. rész
3, Hol szorít a cipő?
Katonai bakancsok; Személyi felszerelés; Harci ruházat; Harcfelszerelés; Háborús felszerelések; Teljes menetfelszerelés
4, Ha...
Menekülés és fogság; A kihallgatás; A hadifogoly; Szökés, mentés és szabadon engedés; Szökés és bújkálás ellenséges területen; A szökést és bújkálást segítő eszközöl; Rejtőködés városban; Rejtőzködés az őserdőben; Küzdelem a kutyák ellen; Kígyók, békák és egyéb csúszómászók; Átkelés a folyón
5, A túlélés művészete
Menedékek a túléléshez; Harcban a hideggel; Közlekedés a sarkkörön; Túlélés a dzsungelben; Tűzgyújtás I-II. rész; A láthatatlan ellenség (rovarok, fertőzések)
6, A katonai ellátás
Szidd azt a fejadaot; Vízkeresés; Víztisztítás; Kőeszközök a túléléshez; Egyéb lehetőségek (csont agancs, kagyló); Vadászat dárdákkal; Válaszd ki saját túlélőlésedet; A túlélőkés használata; Az állatok mint élelemforrás
Nekem is ez volt a kérdésem.
Mivel mostanában már nem lehet kapni a könyvesboltokban, érdemes megnézni néhány antikváriumot, vagy megkeresni a kiadót, hátha van még nekik raktáron egy pár darab.
Végre itthon vagyok és meg tudtam nézni a másik könyvet:
Eredeti címén Survial és 1988-ban jelent meg. Itthon Túlélés címmel jelent meg - ki gondolná? :)
Szerkesztette:Len Cacutt
Kiadja: Hajja & Fiai Könyvkiadó
ISBN 963 85334 3 9
Ebben is van pár oldal az atomcsapás túlélésére.
Ha sikerül normálisan lefényképeznem, akkor berakok a fórumba a borítóról és a tartalomjegyzékről egy képet.