A topic célja a BMW motorkerékpárok tulajainak és azoknak a szimpatizánsokanak az összefogása, akik szeretik ezt a motormárkát.
Szinte hihetetlen, hogy nincs ilyen Topic még!
Nagyon tetszett a tesztmotorozásról írott összfoglalód! Én éppen most kerülgetek egyet az általad sokkal alaposabban tesztelt 1100S modellböl.Megtennéd , hogy leírod a tapasztalataidat, föleg a túrúkon mutatott tulajdonságai éredekelnek (eső, szélvédelem, stb.)! Az öreg R100RS-t már sajnálom a gyors túrákon, ezzel a tempóval úgy érzem szét fogom hajtani, amit nem érdemel meg huszonnégy évi hűséges szolgálat után, tehát esedékes a tipusváltás, de a baráti körömben S modellel senki nem szolgálhat információval.
Ma kipróbáltam a BMW két 1200-as S-modelltjét.Nagy élmény volt!
Először az R 1200 S-t kaptam meg.Az első benyomásom azvolt,hogy könnyű,nagyon kompakt,viszont nekem túl magas üléspozíciójú sokkal sportosab gép,mint az előző s modell.
Elindulásnál kicsit furcsálottam,hogy a legalsó fodulátszámtartományban nemnagyon használható a gép.Pontosabban, egy kövér gázagásra 1500-2000 körül nagyot torpan, majd ezt kárpótolandó,úgy meglódul,hogy az félelmetes!!!Normál egyenletes sebességnél gyönyörűen,simán ,egyenletesen duruzsol,mint egy többhengeres masina.Minden sebességben brutálisan tol,a fékek kifogástalanok.Kettesben is lazán emeli az elejét. Meg is viccelt egy kigyorsításnál,mikor megszűnt a talaj és az elsőkerék kapcsolata.A szélvédelme csekély..mint egy sportmotornak.A futóműve nagyon keménynek tűnt,miközben álló helyzetben próbálgattam.Menet közben teljesen komfortosnak tűnt.A fenéktámasz hasznos,kicsit növeli a biztonságérzetet.
Összegezve: Ez egy kitűnő motor,ilyen jellegű gép,még nemvolt a BMW palettáján,teljesen más dimenzió,mint a régebbi S modell.
Az 1100 S viszont szerintem jobban használható a mindennapokban,valamint a középtávú túrákon.
Ami még nekem fontos,hogy az 1100-as,még nekem az éppen kezelhető teljesitménykategória.
Nameg amúgy is savanyú a szőlő:)
Ezután a K1200 következett.Igazából ki sem akartam próbálni,de a vele visszaérkezők arcát látva,mégis mentem vele egy kört.
Finooooom!Az üléspozició hasonló,de alacsonyabb,mint az R-nél.A futómű már-már unalmasan tökéletes.Fékek szintúgy.Igazából meglepetés volt,hogy nagyon hasonlított normál menet közben a két motor egymásra!
Azon vettem észre magam,hogy ugyanazt a fordultszámtartományt használom,mint a boxernél,bedig itt azért tovább van skálázva az óra:))
Tökéletesen egyenletes nyomátékleadás,villanymotoros sima járás jellemezte.
Bizattak,hogy mennyjek vele az autópályára,ott van igazán elemében az 1200-es.
Csak ment,ment,ment,ment.....énmeg hagytam.280-nál inamba szállt a bátorság és
lehajtva az autópályaról,városi forgalomban teszteltem tovább.Meglepően könnyen lehetett terelgetni.A "nyomatékhegyekre" jellemző,hogy 6.-ban simán lehet vele a városi forgalomban 40-50-ről előzni.(persze ez csak próba volt)
(hogy minek ezen a motoron a felső fordulatszámtartomány ,azt nemtudom:)))
A burkolt sportmotor külső ellenére,úgyéreztem,hogy hosszabb túrákon is kényelmes "viselet" lenne.
Összegezve:
A boxer tiszta adrenalinbomba,szédületesen izgalmas,igazi karakteres vadállat.
A soros,sokkal "ésszerűbb" kiszámíthatóbb,nekem sokkal nyugisabbnak tűnő,könnyebben kézbentartható "űrrakéta"
A GS modellt,csak kerülgettem,nem menten vele.Már a magassága is megriasztott,mikor melé álltam.A sztenderről felállítva is félelmetesen nagynak és nehéznek tűnt nekem ez paripa.
Megírnád hogy határátlépés után merre lenne az útvonal !? Holnap mi hazautazunk Csongrád-Edelény, és nekem teljesen mindegy merre megyek. A megszokott útvonal az Csongrád-Szolnok-Jászladány-Heves-Füzesabony-Harsány-Miskolc-Edelény.
Viszont ha Salgótarján után Lucenec - Tornala majd Porpad felé mentek lehet hogy csatlakozunk Hatvan környékén és onnan Tornala után én visszajövök Bánrévénél majd haza.
Privátba is jöhet a válasz kb. du 3-ig bent vagyok a melóhelyen, vagy
06-30-680-2790. Ez lehet hogy a találka miatt is szükséges lesz.......
Más:
A dobsinai jégbarlangot mindenképpen nézzétek meg, mert eléggé romlik az állapota a sok látogató miatt. Egyre emelkedik a hőmérséklet ami nem tesz jót a barlangnak. A környéken van még egy argonit barlang is valahol, ami szintén nagyon szép!
A Dobsina előtti szakasz ( a Dedinky-tó környékén) nagggggyon élvezhető ám !!!
Nekem a vasárnap sajna nem jó. Amilyen mázlink van, mindkét hétvégi napon esőfutamra lehet számítani, bár reményeim szerint szombaton csak a visszaút necces. Legalább nagyra növünk.
Mennénk mi is, csak jelentkeztem erre a rendőrök által tartott oktatásra és az szombaton van. Vasárnap egyébként lesz egy másik gurulás is Szlovákia illetve a Duna mentén. részletek a motorozz.hu oldalon.
Szombaton néhány márkatárssal átgurulunk Szlovákiába.
Akinek van kedve és ideje, tartson velünk!
Tervezett találkozó és indulás a BP.X.ker. Kerepesi út és Kereszttúri út sarkán lévő benzinkúttól (ott van egy Mekdönci is), reggel 8-órakkor.
A városból ki a régi 3-as számú főútra, egészen Hatvanig. Ott fel a 21-esen Salgótarján felé. Fölötte lépnénk át a határt és elmegyünk Dobsina felé, ahol valószínűleg megkukkoljuk a jégbarlangot.
Aztán még barangolunk egy kicsit valamerre és kajcsizunk egy jót.
Természetesen a határig bárhol ránk lehet csatlakozni.
Köszönöm szépen. Élni is szeretnék a lehetőséggel, csak még nem tudom mikor hozzuk össze. A tel.számodat már a múltkor elmentettem, úgyhogy megvan.
Ezen a hétvégén hazautazunk, Aug.20-án kerülnénk egy egynaposat Csongrád-Kecskemét-Dunaföldvár-Dombóvár-Orfű-Pécs útvonalon. Ha gondolod és van kedved csatlakozhattok, vagy majd egyeztetünk egy külön időpontot.
Hori cimborával már beszéltünk egy Szeptemberi kb.3napos hétvégehosszabbítós kis szlovákiai gurulásról, de azt még egyeztetni kell.
Nem akarom GPisti kedvét elvenni, mert úgy látom, hogy mindenáron nekiindul Ausztriának...
Cortinán ez a helyzet: http://webcam.popso.it/stelvio.php?PISTE
Tudom, hogy nem mész arra, de az biztos, hogy ha a Grossglockner tövében esik az eső, akkor nem érdemes nekiindulni a hegynek, mert fent nagy valószínűséggel havazik. Én áztam eleget az Alpokban, úgyhogy jó utat nektek! (Jelenleg egyébként 6 fok van.)
Egyébként itt van néhány webkamera, a Glocknerről, mielőtt elindulsz, nézz rá. http://www.grossglockner.at/_shared/webcam/fjh01.htm
Köszi a gratulációt! Nekem ez a harmadik 24 órásom volt, tavaly mentünk a BMW versenyén, és a Szallerbecken is. Szerintem nem kellenek hozzá extra képességek, csak annyit kell tudnod magadról, hogy mennyit tudsz viszonylag egyhuzamban lemotorozni. Nem mondom, voltak olyan utak, amikre azért nem emlékszem, mert valószínűleg félig vegetatív állapotban, automatikusan vezettem a motort. Utólag visszagondolva ez marha veszélyes, és nagyon rossz az az érzés is, amikor elkezd szétesni a kép, és el-elbóbiskolok a motoron. Idén nem volt ilyen szerencsére, de küzdöttünk mindannyian a fáradtsággal. Az idő nem számított, így éjszaka és hajnalban még egy 80 kilométeres szakaszon is megálltunk többször is pihenni, mozogni, inni, csokit rágni. Szerintem a felkészülés a lényeg, semmiképp sem szabad esőruha, meleg holmi, esetleg váltókesztyű, megfelelő mennyiségű élelem és folyadék nélkül elindulni.
Szerintem ne gondolkodj rajta, érdemes megpróbálni, ajánlom a Szallerbeck versenyét jövőre. Ha olyan lesz, mint a tavalyi és az idei, vagy még jobb, akkor nem csalódhatsz. Az élmény miatt is megéri nevezni, tavaly nem éreztem magam vesztesnek, csak rettentő fáradtnak. :-D
Ha még nem voltál ilyen versenyen, akkor a tájékozódási képességeid tesztelésére ajánlom a Kawasaki Tájékozódási Kalandtúrát, amit reményeink szerint jövő tavasszal ismét meg tudunk rendezni. Ez egy nappali kalandtúra, amin a motorozást igyekeztünk feladatokkal feldobni, és a hagyományos, itinerből való navigációt is kicsit megnehezítettük. Az idei alapján úgy tűnik, hogy eredményesen, és nem lett megoldhatatlan a feladat. :-)
A kemping viszonylag olcsó, 10 ecu környékén, panziót 25 alatt nehéz találni. Mindegy merre mész a környéken, válassz minél kisebb utakat! A Glockneren a parkoló az Edelweisspitze tövében van, a kordináta: N47 06.950 E12 49.422
Ausztriarol kellene par info, ha valakinek van nemi osszegyujtott egyvelege, szivesen fogadnam, ranezve a jegyzeteimre elegge a vakszerencsere leszunk utalva...
Olcso kemping vagy panzio szallasnak, es a megmaszando hegyekre/utakra lennek kivancsi.
Mariazelltol ugy 50kmre nyugatra van egy hely Grosreifling, oda mindenkeppen elmegyunk csutortokon, aztan delutan korbenezunk szallas utan, tehat a kornyezo 100 km erdekelne foleg.
Tudom hogy gyenge kerdes, nem is akarok bovebben belemenni, de megvan valakinek "A" Grosglockner fele hagon atvezeto uton levo parkolonak a koordinataja?
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat! Nekem is azt mondta a kereskedő srác, hogy futoműbeállítással lehet orvosolni a hibát. Nagyon remélem, mert iszonyatosan tetszik a motor és egy kicsit elszomorodtam, mikor ez megtörtént. Az előttem menő srác (kb. 80kg) nem panaszkodott ilyenre. De ezenkívül nagyon jó a vas. Mégegyszer köszi és jó motorozást a nyár hátralévő részére.
Az Edelweiss-os fotó nagyon klassz! Tavaly nyáron jártunk arra, és tökéletes idő volt, el sem hittem, hogy elsőre feljutottunk a Grossglocknerre, miközben mások csak négy-öt próbálkozásból abszolválják.
Ha beszámolóval nem is, de egy kis dicsekvéssel hadd rukkoljak elő: a hétvégén volt a Szallerbeck Bikemaraton, és kis csapatunk (Andris PanEuropean, Ádám DL650, és Körte R1150GS), a Paperdogs MC szupermaraton távon (1200 km) a harmadik helyen ért célba. :-)))) Volt BMW még a dobogón, egy R1150RT, Helmeczy Robival a nyergében, ő Qumm és Imi kollégákkal (GAU levlista) az első helyen végeztek. Gratula nekik itt is! :-)
Mellékelek két fotót, ezt kb. fél hat körül készítettem, az ilyen hangulatok miatt érdemes fennmaradni és hajtani egész éjjel.
hat ilyen szitalasok leggyakoribb oka a guminyomas helytelen vagy pedig tulsagosan nem jo a te sulyodhoz a szeria futomubeallitas ami lehet, mert alabol 70-75 kilos emberre van berakva a setup
1,5 óra után elállt az eső és a csapat után tudtam menni.
Volt itinerem.
Aztán másnap megvártam mig megint eláll az eső és elmentem a spittali BMW szervízbe, átnézettem a gépet és inkább hazatoltam, mint megint elakadjak valahol.
Igaz utközben esegetett, de nem volt olyan kétórás égszakadás mint előző nap.
Semmiképpen nemszitálhat be egy ilyen gép,(pláne egy BMW)ha minden tuti rajta!
Sztem egyedi a probléma.Próbálj ki egy másikat is.Leghamarabb a hétvégén Kecskeméten lesz ilyen lehetőség,de gondolom be kell regisztrálni előtte.(Formont autóház)
Hozzátartozik az igazsághoz,hogy nem mentem még ilyen géppel,viszont elképzelhetetlennek tartom ,hogy ez tipusra jellemző lehet,vagy esetleg a beállítások miatt lenne.
Ennek a gépnek 200 fölött is stabilnak kell maradnia!!!
Bár még nincs BMW-m,de a közeli jövőben tervezem a vásárlását. Egy F800S-re esett a választásom. Nemrég ki is próbáltam az áhított vasat és nagyon tetszett egyetlen dolgot kivéve: az eleje kb. 160 környékén elkezdett szitálni, imbolyogni a tejesen sík autópályán. A kérdésem a következő lenne: fakadhat-e abból e jelenség, hogy a motor nem volt a súyomra állítva (52kg vagyok)? Ha valamelyikőtöknek van ilyen gépe, és eddigi tapasztalatait megosztaná velem, nagyon örülnék.
Tehát te lemaradtál a csapattól a beázás miatt?Otthagytak?
Hogyan jutottál haza?
Havaseső:
Igen,olvastam,hogy nagy mázli kell ahhoz,hogy ezen a vidéken jóidőt fogj ki!
Mi is csak reméltük,hogy ha egész Európában tombol a kánikúla,akkortán oda is jut egy kicsi a plusszokból.Az is igaz,hogy 10-20 kilóméteren belül is hatalmasat tud változni az időjárás,ezért én az "intermedia" ruházatot választottam,ahhelyett,hogy örökké hol öltözködni,hol vetkőzni kelljen.
szombaton gyonyoru idoben sikerult Tyutyu + Andi R1150R es egy KTM Adventure
kompanianak megtennie az en mereseim szerint 610 km-t Szlovakiaban. ErintettuK: Parkany-Letkes-Selmecbanya-Kormocbanya-577(ismet fantasztikus olcso es jo kaja)-Besztercebanya-Liptoszentmiklos-Donovaly-BB-Parassapuszta. Vegig gyonyoru ido, nehany csepp viz az elottunk levo esobol az aszfaltrol...
Vasarnap: GSLaja es en. Esoben indultunk hasonlo utvonalat jartunk be,de Parassapusztanal leptuk at a hatart, majd a 66osrol leterve,vegig az 525-oson jutottunk el Selmecbanyaig... Megneztuk milyen az 577 vizesen, hat sokat levesz az elvezeti ertekbol, ismet itt kajaltunk, majd 66-os ut, 76-os ut Podbrezovanal fol, Liptoszentmiklos majd, 536?-oson fel a Tatraba. Itt kezdtem erezni, hogy kisse atestunk a lo tuloldalara amikor fel 5-kor esoben meg a Tatraba megyunk felfele...:))) Na ekkor visszafordultunk egy jo tea es teasutemeny elfogyasztasa utan... De jo volt...aztan Donovalyn es a szokott Partizanska Cesta beli erdei uton at vissza BB, majd Parassapuszta... Cirka 600 km ebbol 450 km esoben, kb 15 fele esot tapasztaltunk, de legalabb tanulgattuk az esoben motorozast. Nem veszes jo cuccban, ha az ember fia kilat a bukojan akkor meg elvezheto is...(vagy beteges???:) Tapasztalat:emberek autoban ulve melegen, 4 kereken stabilan sem kepesek esoben vezetni...es csusznak az utburkolati jelek Szlovakiaban baromira (ez nekem nem volt ujdonsag)
Az én utazóm kb.140-150km/h, 120-nál a jobb kezemen a szőrszálak nem jól állnak és nyomják a kesztyűbena a kezem..........(na jó vicc félre...)
Nekem így a fogyasztásom még egyszer sem ment 6 lityi fölé. A skandináv karika alatt 7850km -re elfogyasztottunk 436 liter bengát, ami kb. 5,6/100 (teljes menetfelszereléssel) és én abszolut meg vagyok ezzel az értékkel elégedve.
Érdekes módon viszont az első svéd tankolásom után amíg haza nem értem, az alapjáratom 1050/min - ről felemelkedett 1100-1150-re !!!! és biztos nem a levegő páratartalom és jegesmedve fülszőrének hatására.
Elnézést kérek Tőletek, dolgozok azon hogy 1-2 képet be tudjak ide szúrni, de most egy kicsit összeszaladt a meló.
Esetleg egy szeptemberi (októberi is ) Grossglockner karika nálam is szóba jöhetne!!!
Kicsit irígykedem, mert én még nem jártam ezen a területen közvetlenül. Mindig csak elmentem mellette. Ha az idén már nem is, de jövőre mindenképpen megnézem személyesen is. Én egy szeptemberi időpontra gondoltam, amikor már talán nincs annyi turista, autó, lakóautó stb, de meglepve olvasom soraid, miszerint alig volt forgalom a főszezonban. Én 2 hete jöttem meg Erdélyből, ami szintén csodás. Oda évi rendszerességgel visszatérek. Azóta viszont szégyenszemre nem motoroztam, mert nem bírom ezt a honi klímát. Bár az utóbbi 2 nap már megfelelő volt hőmérsékletileg, csak most meg időm nem volt.
Örülök a túraleírásoknak, így a tiédnek is, mert rám kifejezetten katalizátorként hatnak. Rendesen felpörgetik a messzi tájak iránt érzett libidómat.
Az kifejezetten jó, ha konkrétumokat is leírtok, mint pl a szállások címei, árai, esetleges időbeni útkorlátozások, útdíjak, stb. Mégegyszer köszi. Ha esetleg feltöltötted a képeket valamelyik nyilvános képtárba és szívesen megosztanád másokkal is, kérlek linkeld be!
Gratula az uthoz. Fura belegondolni, hogy alig két hónapja mi ugyanitt 2 méteres hófalak között motoroztunk!
A fogyasztáson ne csodálkozz, egyrészt az ember automatikusan felveszi a kinti nyugodt tempót, meg nagyságrendekkel jobb a benzin. Két éve teljes tura és kemping felszereléssel az Alpokban 4.7-et evett a GS, ezt itthon semilyen tempoban nem tudom hozni.
Azthittem az én fejemnél nincs nagyobb...a 62-63 még nekem is nagylenne.Kár!
No nemmintha csak ez lenne a sisakvásárlásom akadája! A 40-50 ezer körüli árnál többet nemszeretnék sisakra költeni.Nehezen tudom elhinni,hogy valóban annyival jobbak ezek a sisakok.
Más.
Még tartozom a múlkori túra rövid leírásával...most pótolom!
Szokásunkhoz híven reggel korán,5-kor már nyeregben voltunk.Petyavara Varadero-val,én R1100S-el vágtunk neki a Grossglockner felé vezető utnak.
Kecskemét,Dunaföldvár,Veszprém,Rábafüzes gyorsan megvolt,bár 110-120-nál nem mentünk gyorsabban. Graz előtt fel a pályára,hogy még koradélutánra a célvidékre érjünk.Klagenfurt,Villach,Spittal.
A sztrádán 130-140-es tempó mellet,még lehetett "nézelődi" is.Indulásunktól a megérkezésig szikrázóan szép,napos időben motoroztunk.( motorosoknak szóló matrica 10 napra 1205.HUF)
Spittal-nál aztán végre lejöttünk a pályáról,itt szinte azonnal olyan vidéken találtuk magunkat amilyet a magamfajta alföldi betyár,csak fényképen,vagy ásványvizet reklámozó kisfilmekben lát .Az utak a hegyek között is kifogástalanok voltak,de látszott rajtuk,hogy több éve hozzájuk sem kellet nyúlni,hanem egyszerűen jól megcsinálták annakidején.
Szállást először Heiligenblut-ban kerestünk,de itt a hétvégi rendezvények miatt nemtaláltunk,amit aztán egyáltalán nembántunk,mivel aztán Winklern határában találtunk egy prémiumkategóriás szállást,konyhával,nappalival ,külön wc,fürdőszoba,erkélyek,stb.A motorokat is biztonságban tudhattuk éjjszakára.
Néhány szendvics és búzasör után nemtúl korán feküdzünk le,de reggel 8-kor ,már a Grossglockner lábánál ámúldozva néztük a gleccser,nameg a csúcsot.
Az idő és a látvány lenyűgöző volt,de ezt értsétek szó szerint!
Az utakon nemvolt nagy a forgalom,éppencsak jelzésértékű.Mi igazán lassan kanyarogtunk,de a három napalat 10 motorosnál többen aligha előzött meg.(többnyire mindenki nyugodt tempóban közlekedet)
Mindenféle motorral talákoztunk,de a gépek kb 60%-a sztm.bömös volt. 50 ccm-es
robogók,veteránjellegű kétüteműk,biciklik,trjájkok,quadok,oldalkocsis szörnyek úgyszintén voltak,sőt egy urallal is találkoztunk ami tengelyes utánfutót cibált magaután.(az öt kereke legalább négy nyomban futott)
A túra legszebb része sztm,az Edelveisspitze volt!A körpanoráma csodás!
Innen a Krimml vízeséshez motoroztunk,ami azért egy jókis túra volt a maga kb 100 km-ével,de megérte.
Szépvolt,érdekes volt ,nameg még úgysem másztam hegyet motorosszerkóban.
Itt is,meg a magasalpesi úton is fizetni kellet a kapuknál ,a kettö együtt kb 20 euro volt.
A szállásra visszafelé kicsit rosszabbra fordult az idő,eset dörgött villámlott,de elég félelmetesen,aztán az egyikalagúton átérve,mintha elvágták volna...ragyogó idő!
Néztük is a szembejövőket,esőruha sehol........hmmmmm.
A szállásra érve közkívánatra megismételtük az előző esti programot,csak kevesebb sörrel.Ezen a napon kb 300 km volt a megtett táv.A z 1100-as kellemes meglepetésként 4,8-at fogyasztott a szerpentineken,a vara egy kicsivel többet.
A pályán sem mértem 5,1-nál többet,sztm ez több mint jó!
Vasárnap reggel 6 körül nagyjából, a már ismert útvonalon hazaindultunk,ekkor láttuk az egyetlen balesetet kintlétünk alatt.(egyetlen auto volt az úton összetörve?!?!)
Kicsit megszeppenve ,óvatosan,kis kerülővel haladtunk a még ismeretlen völgyekben a korareggeli óra minden szépségét átélve.
Köszönhetöen az autópályaszakasznak 11 körül,már magyarországról hívtuk a család otthonmaradott tagjait,hogy nekünk is terítsenek,mert a madárlátta szendvicsek már nemizlettek úgy mint az első napon.
A mocikkal semmi gond nemvolt,viszont a Petyabarátomtól szemrehányóan megkérdezték,hogy ő miért Hondával van amikor BMW-t is lehet kapni?
Sajnos igazat kell,hogy adjak a szélvédelem témában.
Saját példám is ezt az álláspontot támasztja alá.Vettem a mocimra egy MRA túraplekót és kicsit csalódtam benne.Az én "paramétereimmel" jobb volt a kisebb ,gyári plekó szélvédelme.(igaz,a kormánycsutkám felső állásban van)
Gondolom azért,mert szabadon,minden turbulencia nélkül engedte a bukómra a levegőt.
Az azért hozzátartozik a dologhoz,hogy kicsit a plekó mögé kuporodva tökéletes a szélcsend,még 220 fölött is!A gyári mögé nehezen lehetett volna elbújni:-)Nade ki akar hosszab ideig kuporogni?!?
Tehát marad az MRA,legfőképpen azért, mert naggggyonjól néz ki.
A komolyabb sisak-projekt még nálam hátravan,úgyhogy szivesen olvasok minden erről a témáról szóló beszámolót.
Volt 1x egy gép, amit úgy hívtak, hogy Bimota Mantra, Philippe Starck agyszüleménye, (akár az Aprilia Moto 6.5 - épp tegnap láttam egyet). Na, azon volt először ilyen kémény.
Zajos bukó kérdés. Sok minden befolyásolja: motor, testmagasság, üléspozíció, plexi méret és szög, valamint a szél és a többi jármű által keltett turbulencia. Sokan túllihegik a kérdést, szerény véleményem szerint ez egy olyan egyenlet, aminek az általános megoldásával nem is érdemes foglalkozni, ugyanaz a bukó két embernél teljesen eltérő eredményeket produkálhat és produkál is. Van, ki az égbe magasítja a plexit az áhított szélcsend reményében és csak úgy csapkodja a fejét és fülét a szél. Van, kinek sikerül és vigyorog, mint a vadalma, de vicsorogva kapkod levegő után a kánikulában. Az előző motoromon (R1100RS) említésre méltó összegeket költöttem a fenti egyenlet megoldására, sikertelenül. Épp ezért manapság hanyagolom a kérdést és leginkább teljesen leeresztett plexivel közlekedek, a szél telibe kapja a sisakot, így folyamatos légáramban ülök, nem pedig csapkodó turbulenciában. Így nem kell füldugó, viszont gyakrabban kell bogarakat pucolni. A szél együtt jár a motorozással.
Szerintem ez a megoldás abszolút pocsékolás. Mármint anyagilag. No meg aztán ki szeret hosszú távon egy hangos motor mögött motorozni? ;-)
Más:
Bizony, GPisti, lekéstél a lámpákról. Igaz, hogy még nem pislákolnak, de már fent vannak a gépen. :-))))))))))) Kell is, a hétvégén Szallerbeck 24 órás...
Ha már bukósisak, én is elég régen keresgélek. Az öt éve használtam vett Shoeim kezd szétmenni (bélés kikopott, mindkét plexikötő csavar egyszerre tört.. ki tudja hány éves lehet már) most kicsit javítottam és lefestettem, de nekem nagyon hiányzik egy napfényplexis modell. Évente elhasználok egy szemüveget a sisak miatt.
C1-esem volt pár éve, nekem nagyon zajosnak tünt, eladtam. A Laser és a Caberg nem igazán győzött meg. Pusztán katalógus alapján láttam a HJC HQ-Max -ot, ami kép és a leírás alapján tetszik, de elég drága, meg persze kézbe kellene venni, de sehol sincs. Van valakinek tapasztalata vele?
A hétvégén lenyomtuk első utunkat én és a Schubert Concept. Mit mondjak ?
Egy kicsit várakozáson aluli. Az én tapasztalatom eddig :
- kb. 120km/h-ig valóban csendesebb mint az előző siaskom(HJC ZF8)
- 120-150km/h között szerintem kicsi különbség van Concept javára
- 160 és fölötte viszont nekem úgy tűnt mintha egyáltalán nem lenne különbség.
Aztán megnéztem valahol hogy a megadott 86dB érték 100km/h nál igaz, így már értem a dolgot.
Nem tudom hogy nektek -akik ezt a típust használják- hasonló tapasztalat van-e, vagy ez csak nálam jelentkezik így.
Az "Bömbimen" MRA túraplakó van, felső kormánykifli elhelyezéssel. A tapasztalatom az, ha a kifli eredeti helyzetben lenne pont a sisakra áramlana a levegő ami iszonyatosan zajossá tenné. Így felső kiflivel egyenesedettebb testtartással a fent leírtaknak megfelelő.
Egy kérdés : a sisak tetején a szellőző beállításaira lennék kíváncsi.
Én tologattam ugyan,de egyszer besült a fejem, egyszer meg hideg volt.......stb.
Valaki árulja el milyen pozíciók vannak! ?
Hétvégén (5-6) Szegeden C-Mobilnál teszt lehetőség !!!!!!
Akkor ezek szerint Ti voltatok azok akikkel Sajószentpéter és Miskolc között találkoztam. Én a R1100S-el akkor jöttem vissza Csongrádra.
Meg akartam állni egy pár percre beszélni de láttam hogy túrán vagytok + nekem is ki volt számítva az időm, így majd legközelebb.
Jól néz ki a géped. Azért mentem veletek egy darabig hogy megnézzem a GS-eket munka közben. Remélem ki tudok majd egyszer próbálni egyet valahol-valamikor, habár annyira nem izgat a csere.
Kényelmes hazai kirándulást terveztünk legutóbb. Olyan sok szép hely van még itthon amit nem ismerünk, gondoltuk legalább az egyiket be kellene járni. Az Őrséget már régebben kinéztük magunknak, csak fix időpont nem volt, az gyakorlatilag az utolsó napokban dőlt el.
Eredetileg a Dunántúlon kanyargós utakon akartunk menni, de csak kicsit késve indulhattunk, ezért aztán maradt a szráda Bp-ig, onnan meg főleg a 8-as út.
Egy kis zuhét pont egy benzinkúton kaptunk el, egy nagyobbat pedig a sztráda legkiesebb részén. Következő megállónál Gabriella kb fél liter vizet öntött ki a csízmájából.
Aztán kb ennyi is volt az esőből a hétre, a kánikula tombolt tovább.
Kényelmes tempóban estére érkeztünk meg a Szalafőn lévő szállásunkig, egész pontosan Alsószerre. Egy egész ház állt a rendelkezésünkre mindennel felszerelve, csodás környezetben. István egyből összehaverkodott a szomszéd kutyájával, nem is vakarhattuk le magunkról a következő napokban. A motorok egy szőlővel befuttatott lugas-garázsban pihenhettek. Este felderítjük a környéket, élelemforrásként a Bognár étteremben lukadunk ki ahová már elég későn érkezünk, de minden további nélkül kiszolgálnak igen finom étkekkel.
Másnap a környéket akartuk járni, de olyan kánikula tombolt, hogy inkább átruccantunk Szlovéniába, Toplicébe fürödni, a helyi élményfürdőbe. A határon meglepően kedves volt a határőr, nem ehhez vagyunk szokva. Rövid fürdés és napozás után már indultunk is tovább Ausztriába várat nézni. A Riegersburgi fellegvárhoz már záráskor érkeztünk, de azért a felvonóval csak felmentünk. Lefele a sétát választottuk, sikeresen le is mentünk a város felőli oldalon. Kerülhettük meg a hegyet vagy 32 fokban.
Innen a szállás vagy félórányira volt, úgyhogy irány haza. Másik határátlépő más stílus. Meglehetősen mogorva. Még mindig azon fílózok, hogy a határőr kérheti-e a jogsimat? Ha az útlevelem rendben, és a motor papírjai is akkor be kell engedjen nem? Este vacsora a
szokott helyen. Amíg várunk vagy tucatnyi kisgyerek pózol a motoron boldogan. A szülők fényképezik őket, nagyon köszönik, most egy hétig lesz mit hallgatniuk.
Reggel István elhozza a kisboltban személyre szólóan félretett kifliket, be volt biztosítva a reggelink. Mai program laza csavargás a környéken. Őriszentpéter, Magyarszombatfa, Velemér. Az itteni korabeli kistemplomot nem szabad kihagyni, mind a környezet mind pedig a templom (és annak története) megfogja az embert. Beülünk, csendben nézelődünk. Szakmai érdeklődésből a toronyba is felmennék, de nem lehet. Érdekes Erdélyben sem engedtek fel sehol
J. A környező erdőben rövid sétát teszünk, bár elég meleg van. Inkább gurulunk tovább, pontos cél nincs, csak a táj és a környék felfedezése. Zalaegerszegig kanyargunk, aztán vissza. Megkeressük a Vadása tavat is, szintén rövid ejtőzés, majd a Pankasz-i szoknyás harangláb megkeresése. Ezt mondjuk jobban is kitáblázhatnák, meg egy-két parkoló sem ártana a környékre!
Hazafelé az illendőség kedvéért más éttermet is kipróbálunk, ne legyünk túl elfogultak. A szép környezetben, kis tóparti étterem (vad és hal specialitás) végül is nem rossz, de a régi jobban bevált. Lehet, hogy a specialitásokat kellett volna kipróbálni?
Estére elég pilledt a társaság. István elmegy Alsószerre meghallgatni egy beszámolót, de mi alig térünk magunkhoz a melegtől. Kb este nyolckor vagyunk hajlandóak a környéken sétát tenni. Aztán a környéken felpörögnek az események. A helyi tehéncsorda a Boris vezényletével összevont csapatmozgásba kezd és kitör a villanypásztor kereteiből (lehet áramszünet volt?) A szomszéd kutyája először a horizontig kergeti a lázadókat, majd visszatér mert távolétében az irmos-cirmos vadászni kezdett a felségterületén.
Ennek egy beérkező kondenzcsík (az eb) és két távolodó kondenzcsík (az eb és a cirmos) jelenti a végét.
Közben Borisékat még kétszer elkergetik a látóhatárig aztán lenyugszanak a kedélyek.
Este még összerakunk egy kis vacsorát, az utolsó virslit a szomszéd kutya kunyerálja el. Szinte háton úszik a boldogságtól mikor megkapja. Hogy sirathatott ez minket, mikor eljöttünk!
Másnap összepakolás, kitakarítás, majd a motorok felmálházása után kényelmes indulás.
Nagyon kényelmesen kanyargunk, a szép táj inkább nézelődésre csábít.
Jákon megállunk, régi terv megnézni a Jáki Szent György templomot.
Az 1211-ből származó (illetve ekkor említik először oklevelek) 1256-ban felszentelt apátsági templom 42 évig épült. Lenyűgöző épület, masszív tömege igen látványos.
A toronyba vezető ajtó zárva.
A szomszédos múzeumban sok érdekes dolog olvasható a történetéről, átépítéseiről, romos állapotáról és restaurálásról. A többiek már rég kint várnak mire észreveszem, hogy egyedül olvasgatok benn. A parkolónál leülünk egy kapucinóra, olyan jól elvagyunk, mintha ez lenne a napi cél. Igaz nem is sietünk sehova. Meg aztán nem is megyünk nagy távolságokat.
Aztán csak elindulunk a Bozsokon lévő új szállásunkra. Egyenlőre csak elfoglaljuk a szobákat és egy könnyű ebédet eszünk, aztán indulunk tovább. Kőszegen csavargunk, az egész belváros fel van bontva. Meglátunk egy szabadtéri színházi estet hirdető plakátot, egyből el is határozzuk, hogy szombat este színházazunk, a jegyeket is megvettük.
Még kicsit nézelődünk, bemegyünk a nagytemplomba (nem tudom mi a hivatalos titulusa), szép, de nekem kicsit túl rikító a festése. Toronyajtót nem találok.
Hazafelé még megállunk Cákon a borospincéknél, valamint elfordulunk Velem felé megnézni az
épített falut.
Este vacsora a szálláson majd elsétálunk a kastélykertbe.
Reggel irány Ausztria, a határátlépő pár méterre van a szállástól. A határőr meg is jegyzi, hogy eléggé az ország másik feléből érkeztünk.
A cél Mariazell. A lehető legkanyargósabb úton megyünk, megéri, nagyon szép tájakon visz az út. Megérkezve megcsodáljuk a Bazilikát, na ez aztán lenyűgöző. Kívülről már sokszor láttam, de nem sejteti a belső értékeit. A toronnyal itt meg sem probálkoztam. Rövid séta a városban, majd megyünk a tópartra fürödni. Az Erlaufsee-nél ennyi embert én még nem láttam. A víz szerintem pont jó, Gabriella szerint jéghideg. Viszont napozni tökéletes, mi Istvánnal akkor is megyünk úszni. Nem sietünk, az idő is eltelt, a kanyargós utakon nem lehet gyorsan haladni, ezért Wildalpent már kihagyjuk.
Hazafele gyorsabb utat választok, de az eleje így is kanyargós. Egy útlezárás lámpánál pár motoros összegyűlik. Legelöl egy idősebb úr áll nagy BMW-vel, mögötte két Ducattis meglehetősen velőrázó kidörrentőkkel.
Azt várjuk, hogy majd a zőld-nél a két Duc elhúz, ehelyett az öregúr olyan startot produkál, hogy csak pislogunk. Ilyennel a sztratoszférát szokták elhagyni.
A két Duc később kezd is az idegeimre menni, egy kamion előzésnél, kanyarba érkezve a hátsó mint aki jólvégezte dolgát befékez, egy centit sem hagyva a mögötte érkezőknek (azaz nekünk) Két személlyel azért elég szépen nyögött a szervófék mikor beékelődtem a Duc és a kamion közé. Inkább le is előztem amint lehetett. Estére elég szépen kitikkadtunk, ezért ez a nap közel 400 km volt hőségben és szinte végig kanyarogva.
Másnapra nem is terveztünk sokat, csak el Sopronig. Annyi csavar azért került a dologba, hogy a Bozsok-Sopron 60km távot kicsit feltornáztuk 120 km-re. Ugyanis Mariazellből hazafele az Írotkő ausztriai szakaszán jöttünk, amiről kiderült, hogy egy kb 15-km-es fantasztikus hegyi út. A Michelin térkép meg pont jó irányban jelölt még két zöld utat, szóval ezt a hármat összefűztem. Mondtam Istvánnak, hogyha kérdi a határőr, hogy hova megyünk, akkor nyugodtan mondja, hogy Sopronba!
Ezt az utat csak ajánlani tudom. Este hazafele kiderült, hogy a hazai szakaszon sok érdekes nincs, a Burgenlandi rész viszont végig fantasztikus, helyenként panorámás út!
Sopronban a szokásos városnézés, majd Fertőrákos, a kőfejtés megtekintése.
Ahogy bementünk zuhogni kezdett, de hamar elállt.
Innen hazaindultunk, kissé szeles időben. Siettem, mert végig látszott a viharfelhő, de megúsztuk. Este vissza Kőszegre és egy fergeteges vígjátékot néztünk meg Eperjes Károllyal a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház színészeivel. ( http://www.koszeg.hu/kultura/varszinhaz/content.php?id=2806 ) Nagyon jó volt! Azt most ne forszírozzuk, hogy Kisvárdai létemre miért Kőszegen nézem meg a szülőföldem színészeinek előadását!
Reggel összepakolás, lejárt a szabi. Kicsit még gondolkodtam, hogy is lehetne Ausztrián keresztül hazajönni (már csak a határőr miatt is megérte volna..hova-hova? Nyíregyháza!) , de aztán még arról is letettünk, hogy Szlovákián keresztül jöjjünk, inkább itthon csavarogtunk. Komárom, Esztergom, Visegrád, Vác, B.gyarmat, Salgótarján, Miskolc, Tokaj. A Lebújnál még megálltunk, hogy Gabriella ehessen végre egy kis hazai halászlevet, aztán szépen hazagurultunk. Fogalmam sincs, hogy összességében mennyit mentünk (bár a hátsó gumim csereéretté lett), de épp eleget hogy sokat lássunk és épp keveset hogy sokat pihenjünk, összeségében nézve ilyen jó nyaralásom régen volt már!
Hát erről lekéstél! Nem is gondoltam, hogy ilyen kapós lesz, rendezhettem volna árverést! :)
A légvédelmi refik már Körte motorján pislognak!
De ajánlom hogy szerezz be te is, nagyon kellenek!
Nemrég én is találkoztam lovakkal Erdélyben. Éjjel kettőkör vágtázutak le egy hegyi szerpentinen, szembe velem, csak egy pillanatra láttam őket, a frász kétszer megkerült.
Nem túl gyakori, de ritkán azért előfordul. Gyakorlati előnye szerintem nincs, csak az esztétikai élmény más. Viszont lőttek a súlymegtakarításnak. Nekem tetszik.
Van másféle "okosság" is:
Gondolom, unalmas téli estéken elfoglalják magukat az ügyesebbek.
MGP! Nem fogok ezen osszeveszni Kortevel, de ha neki nem kell, en is palyaznek a kiegeszito fenyszorokra. Lehet hogy el voltam eddig kenyeztetve a jarmuveim vilagitasatol /beleertve a trabantot is/, de sokszor olyan erzesem volt, hogy a gyari tompitott fenyt akar 2 szentjanosbogarral is eszrevehetoen fel lehetne turbozni.. :-)
Valoszinuleg en vagyok a bena, de sokaig nem esett kezre a GS reflektorkapcsoloja, ugyhogy volt par erdekes esetunk erdelyben. Pontosabban ketfele tipus, az egyiknel amikor eltunt az elottunk halado hatsolampaja es csak totoztam hogy merre kell kanyarodni es mikor, a masik, amikor vegre elhaladt mellettunk a szembol jovo reflektoros, es csak egy rovid fohaszt tudtam mormolni arra a ket masodpercre amig gyakorlatilag semmit nem lattam az utbol.
Egyebkent most jottunk vissza erdelybol, 2900km, vegig ragyogo 30 fok, gyonyoru volt. Eleinte meg meglepett a nemzetkozi foutvonalon /E30/ egyiranyu ketsavos reszen szembejovo lovaskocsi, hazafele setalo marhacsorda, kivilagitatlan reszeg biciklis, ut kozepen alldogallo gazdatlan lo, de hozza lehet szokni. :-)
Ami meg erdekes, hogy egy kicsit arrafele mashogyan hasznaljak a reflektort /hosszufeny/. Sokaig toprengtem rajta miert nem kapcsoljak le amikor meglatjak, hogy jovunk szembe, aztan mas magyarazat hijan arra jutottam, hogy sokkal fontosabb az ut szelen kivilagitatlanul hagyott vagy eppen kozlekedo dolgok eszrevetele, mint hogy elvakitjak egy kicsit a szembejovot.
Ket het mulva az Alpokba megyunk, kivancsi vagyok a kontrasztra... Attol felek nem lesz minden benzinkuton 100Ft-os asvanyviz, es minden kocsmaban 100Ft-os sor... :-)
Én viszont mióta hazatértem Erdélyből (ott készültek a képek a Transzfogarason), nem is ültem motoron, mert a hőguta kerülget. A 30 fok feletti hőmérsékletet még motoron sem nagyon bírom.
De ha eljön a csodás ősz... Az lesz ám az igazi. Színek kavalkádja az erdőben, még elegendő hőfokú aszfalt, kellemes, friss levegő... Oh, de várom már!
Először is gratula a hagyományörző tipushoz! :o) Nekem aza véleményem, hogy a gyári a legjobb, de a legdrágább is, de legalább ahhoz nincs doboz sem! Szóval én is régőta gondolkodom rajta, de tartót azt csak gyárit vennék (pontosan a felfogatás miatt) és nézni kell hozzá ha már megvan egy pofás dobozt! Egyébként a gyári tartó utólag 48k+Áfa 3251+Áfa a csavarok, viszont érdekes módon 98/9-től hozza!
A karbon sárvédőm pipec állapotban, de egyenlőre nem fogom lecserélni.
A Concept sisakom is végre hazaért, remélem délután ki is tudom próbálni. Nagggggyon tetszik!!!!!!!!! Szerettem volna a nagy túrára elvinni magammal,de talán jobb is így hogy hazai körülmények között lesz a próba.
Más: nincs semmi bajom a R1100S-el, de csak úgy kíváncsiságból fontolgattam és fontolgatom a cserét.
R1150GS, vagy R1150RT érdekelne hogy milyen. Elsősorban hosszabb rugóutak, és a kényelem miatt. De amíg nincs ezekkel a tipusokkal tapasztalatom addig nem igazán merek cseréről/beszámítsról gondolkozni.
Szeretném a segítségeteket kérni! Van olyan bátor jelentkező aki próbaút erejéig cserélne velem?
Boldog tulajdonosa vagyok egy 97'-es BMW R1100R motornak. Az ügyben kérném a tanácsotokat, hogy szerintetek hol lehetne hozzá való csomagtartót venni (hátul most csak egy kapaszkodó van, azt cserélném le...). Legtöbb boltban csak "univerzális" tartók vannak, de azoknak totál más helyen vannak a rögzítési pontok (legalábbis amit eddig láttam...)
Kitaláltál nekem egy levélcímet? Csak úgy ? Mondjuk feherbomosgs@motoroscsavargo.hu ? Nem fog müködni.. Mondjuk nem is kaptam meg. Van egy sokkal bonyolultabb: mgp@mgp.hu Talán erre. Mondjuk hétfőtől egy hétig offline vagyok, megyünk az Örségbe. Tel sms szinten él.
Hehe, komolyan. Csak kíváncsi voltam, hogy melyik típus. :-) Írtam Neked levelet, de lehet, hogy nincs is olyan címed, amire írtam. :-) Pedig nem szívtam semmit... :-D ezek az elvonás tünetei. :-I
-LeoVince X3, dob és kiömlő rendszer, használt, 48 eHuf (ez Bp-en van)
-GS első ülés, piros, használt (ezt átépítéshez vettem, aztán jött a csere), 20 eHuf
-GS hátsó rugóstag, ezt használtan hozattam, barátomé épp tönkrement, a gyári nem akart megjönni neki, én meg éppen eléggé túlterhelten jártam két személlyel az utakat, ezt volt a biztonsági tartalék, de ADV-hez már nem kell. 50 eHuf-ért hozták, ennyiért is adom tovább.
Amikor megvettem az BMW-t ,hiányoltam róla az R1100s föliratot.Ez valami extra lehet a Boxerkupás modellen...gondolom.A dekorosnál kerestem a neten egy motort,amin volt ilyen fölirat,viszonylag jól látható helyen,ő "bevarázsolta" a szerkesztőprogramjába és egy óra múlva mehettem is a föliratokért.
Pedig ez is egyedi betűtipusú,kb egy ezrest fizettem.
Köszi, ez is jól nézne ki, de ehhze már spec technológis kellene amivel matricában meg tudják csinálni. A 2005-ös GS ADV tankján csak két nyílhegyszerű jel között van egy GS felirat, valmi Arial közeli betütipussal, de nem pont az. Lehet cad-ben megrajzolom és kivágom.
A VörösBömöshöz vettem egy szivargyújtó hosszabítót, kb 1 m kábel volt rajta és az tetszett, hogy a fejrész gyakorlatilag egy öntvény volt, nem úgy mint az utólag beszerelhetők, attól féltem volna hogy beázik. Levágtam a dugót, bekötöttem az aksiba a kábelt, az aljzatrészt pedig a plexi felfogató lemezhez rögzitettem két kábelkötegelővel, ítt nem látszott és vedett helyen is volt. Zárásképen pedig visszadugtam a levágott dugót.
Amikor egyszer villamosos haveréknál volt a gép tettek rá gégecsövet meg biztosítékot és jól lecsesztek, hogy hogy köthettem be bizti nélkül (elnézést: túláram elleni olvadó ellenállás-nélkül). A fehérnél már eleve szoltam, hogy tegyenek rá egyet ugyanoda, ne kelljen az ülés alol tölteni a telefont. Szó nélkül felraktak egy kültéri fedeles csatlakozót, bár kicsit csodálkoztak, mert ugye az ADV-n a csőrnyúlványon is van egy gyári, így kettő van majdnem egymás mellett.
Na, akkor nézd meg az enyémet, nemrég lett kész. Alumíniumból hajlítottam hozzá egy kis konzolt, lefestettem feketére, és az egyik műszerfal-rögzítő csavar alá fogattam be. Teljesen jó helyen van, csak olyan kis stekker aljzatot vegyél, amin van kupak, és nem fog beázni sem.
Szerintem hülyeség ez a toldozgatás, nemcsak a kábel zavar, hanem az aljzatba bedugott csatlakozó is. Ha jól emlékszem, valami olyat olvastam a gépkönyvben, hogy menet közben ne használd a stekkert.
"Én felvinnék a kormányhoz egy aljzatot és nem berhelném szét az eredetit."
A rendes megoldas ez lesz, rendesen rogzitve a kormanyra meg minden. Egyenlore kenyszermegoldas, kolcson GPS, nem biztos hogy ilyenem lesz, nem alakitgatok elore, majd ha vettem sajatot.
Egyebkent van valami kivezetve a kormanyhoz egy BNC csatlakozora kulturaltan ledugozva, remelem +12V. :-)
A kabelt az ules alatt probalom majd felvinni, ahogy neked a fules kivezetese van. A GPS PDA, tanktaskaban, folia alatt, nem igazan nezem egyfolytaban, vesztartalek esetere van ha elszakadank a tobbiektol vagy valami, erdelyben, magyar rendsyammal, egy kukkot se beszelve romanul..
Vagy bármilyen jobb autófelszerelés bolt. Én a fenti helyen kaptam. Csak egy adapter kell hozzá, nem kell semmiféle egyéb átalakítás. Egyébként nemtom hogyan tervezted használni a GPS-t, de szerintem nem a legjobb megoldás, ha menet közben a lábad körül lifeg egy vezeték a tank és az aljzat között.
2000-es 1150 GS-en van ugye ez a szivargyujtoaljzatfele, ezt kene atalakitanom rendes szivargyujtoaljzatra, mert a GPShez amit hasznalnek csak rendes toltom van.
Én is a szerelőkkel együtt raktam össze. Gyors tanácsok. 1-, Az utosó előtti lamellát nem kell betenni. 2-, Egyet ugy rakj össze, hogy tolod bele a kulcsot, és pakolod a lamellát, ha jó akkor beljebb csúszik, majd ird fel a lamellák számait. 3-, Vigyázz a kis rugókra, mert köönyen elvesznek. 4-, Az utolsó lamella rögziti az egészet. 5-, Alaposan zsirozd be pl. láncspré, ha ragad, úgy könnyebb össze rakni. 6-, Én a raktárossal és 2 szerelővel együtt kb. fél óra alatt raktam össze, de még kávét sem fogadtak el.... Kecskeméten.
Az összeszerelési utasításban az van hogy a gyujtás zárhengerénél egyel több pücükét kell berakni. Gondolom emiatt nem megy a kofferkulcsokkal. Ez persze azt kell jelentse, hogy a gyujtáskulcs és a koffer kulcs nem teljesen egyforma. Ha jól sejtem a gyujtáskulcs nyakához eső végén (amit fogsz ahhoz közelebbi végén) kicsit hosszabb a minta vagy más.
Igen ezt tudom, de nem biztos h az a rossz, és akkor legalább vhonnan el tudnék indulni. Nem értem h BMW-ék miért nem ragasztottak rá egy matricát, hogy hol melyik biztosíték van???!!!!
Mi meg erre (is) jártunk, sajnos "csak" autóval. A kocsi nem nagyon szerette a hágózást, folyamatosan melegedett a víz forszírozott üzemmódban. Fogalmam sincs, hogy a helyiek hogyan mennek fel a hegyre. Lehet, hogy nekifutásból? Vagy nem mennek fel? :-)
Este kiválogatom a képeket, aztán lesz nemulass! :-P
Képek még csúsznak, az egész társaság bőven 1000 fölötti mennyiséget produkált, ebből szeretnék csinálni egy 100 alatti, de inkább 50 körüli "best of"-ot. Tud valaki eladó szabadidőt? :-)
Hát megtettük mit meglehetett. Megmásztuk a Grossglocknert, a sasfészket, Kaprunt meg néhány környező magaslatot. Mivel több mint 12 éve nem motoroztunk így elszoktunk kicsit az ekkora túráktól, de határozottan élveztük mind a ketten. Nem voltak nagyon sokan egyik helyen sem, köszönhető talán a változékony időjárásnak. (mi is eláztunk néhányszor). 17 EURo volt a belépő a Gglockneri útra máshol nem kértek extra sarcot. Mindenkinek tudom javasolni, kanyar van bőven, és akadnak olyan helyek is ahol halálközeli élményben volt részünk, a szó jobbik értelmében.
Szóval hajrá.
Lenne egy kérdésem is, Meg tudná vki mondani a 1150rt-n a biztosítékok sorrendjét? Ugyanis nem működik a markolatfűtésem és mielőtt szétszedném gondoltam megnézem a biztosítékokat.
Villanyszerelési boltban kapható az ún. EPH bilincs. Ennek az alsó félköre új csavarokkal tökéletes a rögzítéshez. Egyébként a 2820-asom tegap reggel kiakadt. Minden bekapcsoláskor, vagy kereséskor hideginditást hajt végre. Most már ém is keresek valami mást...
Ez egyéni lehetőségek függvénye, tessék kreatívnak lenni.! :)))
Én a kormánymerevítőre szereltem, először csak két bilinccsel, de zavart, hogy a müszerek látómezőjébe belóg. Eztán Practiker, kb 6x10cm lecsapott sarkú, sokszor perforált fémlemez (valami épületszerkezeti rögzitőlemez lehet), meg U alakú-menetes szárú rögzitő, és kész.
Nem akarom ismételni magam, de oda csak jún. 15-ig vagy szeptemberben érdemes felmenni! Az a tötyögés a tömegben pont az élvezettől foszt meg, amit egy ilyen út jelent!
Köszönöm a segitséget a GPS-el kapcsolatban, most már csak egy kérdésem lenne a QUEST 2 gyári motoros rögzitőjét hogy a csúdába lehet felszerelni a mocira, azt a két műanyag tartozékot hogyan és hová, rögzithető a mocihoz, mert a GPS boltban lévő srác sem tudott erre mit mondani...:)
A G.G.-nél jártam kb 3 hete., szép jó stb a sok motorostól nem nagyon lehetett megmozdulni sem. kb 50km/h(?) val megy fel mindenki, mi mindenkit megelőztünk, pedig nem vagyunk eszeveszett száguldozók. Egyszer édemes felmenni a csúcsra.
A Krimmi vizesést mindenképpen javasalom, pláne a hozzá vezető kanyarokkal tüzdelt utat. A motorostúra.hu-n olvashatsz róla. ( Alpesi látványutak címmel)
Én GarminQuestII-est használok. Nagy gond nincs vele, a korábbi PDA-verzióhoz képest nagyon jó. Kis mérete és zsebretehetőség miatt választottam, ez jó autoba, motorra és gyalogolni is. A többi nagynak tünt. tipushiba, mint épp tegnap tudtam meg, hogy a gyári motoros tartó apró csatlakozói hamar oxidálódnak. Erre számítottam is, mikor láttam, hogy felrakástól függően meg tud benne állni egy kis viz, ezért kifurtam pár helyen. De egy kis kontakt spree is megoldja a gondot. Amire motoron ügyelj, nem legyen microdrivos, az nem bírja a rezgést, és az érintőképernyővel is voltak már gondok más készüléken, mert az is be tud remegni.
Nekem volt Quest 2 a birtokomban. Kb fél évet bírt ki, az antennája kilazult és elment a vétel.... Kicserélték egy 2720-ra, na ez 2 hét után bepárásodott. Kicserélték ismét, ez 1 hónapig bírta. Most egy 2820-ast nyúzok 3 napja. Szerintem van a C60-as sorozatból a memó kártyás változat. Az jó masszivnak néz ki.
Mi holnap indulunk Kaprunba (síelni egy kicsit). Még nem dölt el hogy motor vagy kocsi, de vasárnap a társaság felkeresi terv szerint a Grosslocknert. utána beszámolok.:)
Én 22.-én jövök hazafelé Garda-tó és környékéről, és én is lehet hogy útbaejtem Grosse Glocknert,de sajnos infóval én nem tudok szolgálni mert először megyek én is.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Végül is igazad lett és tényleg a benzintank alatti szerkezetnél volt a folyadékhiány. Két oldalborítás le + a tank megemel, félig átrak a jobb oldalra és máris hozzáférni a légzőkupakokhoz. Innen már csak bele kellett tölteni a folyadékot, és azonnal jó is lett. Nem villog!!!
Köszi mégegyszer és széles utat Nektek a hosszú kalandhoz.
Gabó
>Esetleg még szóbajöhet a hátsó lámpa/féklámpa kipurcanása ! - Ellenőrizd le. feltetlenul....
pentek 10000 szerviz.... Tehenem nem akarta felvenni a szamitogeppel a kapcsolatot.... leizzadtam.... a szervizes srac is...... jott a fonok.... elkulte a sracot egy izzoert, kicserelte es lam kapcsolat egybol OK.
Először nekem is megoldódott gyújtáskapcsoló kapcsolással, de később már nem. Nekem a gond a hátsó betét elkopása volt, aminek következtében a fékfolyadékszint lett kevesebb !!!
Neked is valami hasonló lehet, ezen a területen keresgélj !
Az más téma hogy én kicseréltem a betétet és légteleníteni akartam ami nem sikerült, így muszály voltam szervízbe vinni.
Én még a központi szervo egység olajszintjét is feltöltöttem,de akkor már hiába.
(igaz nem volt hasztalan)
A szervízben a szerelő srác azt mondta hogy jó helyen kapisgáltam csak a légtelenítésnél szartam el a sorrendet.
Esetleg még szóbajöhet a hátsó lámpa/féklámpa kipurcanása ! - Ellenőrizd le.
Ha netán nem jutsz zöldágra, a szervízben max 1 óra. Én Kecskeméten voltam ahol a szerelő srácok abszolut rendesek voltak, és minden kérdésre szakszerüen türelmesen válaszoltak, és a más miatti fél órát fel sem számolták.....
Azért jelezd itt vissza hogy mi volt a te problémád hogy sokan tanuljunk belőle!
A motor egy R1150RT. Az ABS és a Felkiáltójel lámpák felváltva villognak. Ha jól olvastam a könyvben ez azt jelenti hogy kevés a folyadék. Szemrevételezés alapján ez nem igaz. Fékhatás van, és az ABS is működik. Most cserélték az fékolajat meg átmosták a rendszert. Korábban is csinálta, de összesen talán háromszor és egy gyújtás levesz-visszarakkal megoldódott. Van vkinek ötlete, hogy mi lehet ez?
Megpróbálhatod a bécsi "Louis"-ban is. Ők is forgalmazzák a szóban forgó Caberg 104-et, valamint a szintén belső napellenzővel ellátott Caberg 505-öt is.
Ki kell menni, fel kell próbálni, meg kell venni. Bár a nyomtatott katalógusban 2XL-es méretben csak a lakkozott feketét mutatja, a többi színt csak XL-ig.
Megpróbálhatod a magyarországi Louis-boltokat is, de tapasztalatom szerint a raktárkészletük szinte a 0-val egyenlő. Megrendelni meg tudják persze, de nekem azt mondták a Budapest. III.ker. Szentendrei úton lévő üzletben, hogy akkor is ki kell fizessem, ha esetleg nem passzol a fejemre. Ez viszont röhejes. Nem tudom, azóta változott-e a véleményük ezen a téren. A Bp. IX.ker. Üllői úton lévő boltban már nem voltak ilyen elutasítóak, de inkább nem próbáltam meg. Rá kellene kérdezned.
Eddig csak zárt sisakot kerestem napellenzővel, de csak a Schuberth-nél láttam, és nem passzolt a fejemre. Aztán láttam ezt a Raptor-t, van piros-fehér és kék fehér. A mérete a Caberg 104-es héjaval, 2XL-ben pont jó, de a forgalmazó csak 12 db-os megrendelés esetén hajlondó behozni, mert a fehér nem megy.
Nekem meg pont jó lenne, a moci fehér, kék feliratokkal.
Tegnap Szlovákia, 577-es mégiscsak kipipálva. Nagyon jó volt. A határig volt egy kis esőcske, de a szomszédban kellemes napsütéses, enyhe tavaszi idő fogadott. Egyszerűen tökéletes volt.
Reggeli gyors telefonálgatás, győzködés után hárman mentünk és persze nem bántuk meg. Laja volt a vezető és ismét jól végezte dolgát. 1-2 ponton azért eltértünk a tervtől de ez csak a javára vált a kis túrának. Mivel mindhárman GS-el voltunk, ezért a beiktatott néhány ramatyabb útszakasz sem okozott semmilyen problémát. Sőt, kifejezetten élveztük.
Természetesen nem hagytuk ki az alább már emlegetett kedves kanyargóst sem.
Immáron tökéletesen tiszta, 95%-ban száraz aszfalton pumpálhattuk az adrenalint.
Laja itt is fürgén diktálta a tempót, nem kellett egy másodpercet sem unatkozni. A forgalom szerencsére most elkerülte ezt a szakaszt, nem sok autóval találkoztunk.
Mondjuk, motorossal sem, amin azért csodálkoztam.
Szokás szerint ismét megálltunk egy kellemes kis kajáldánál, ahol szolíd áron finomat burkoltunk, jót beszélgettünk, túraterveket szövögettünk.
Hazafelé a határ előtt ismét elkapott egy pár perces kisebb zuhi, de hazánkba már szép időben kopogtattunk be.
Reggel 9-kor indultunk, délután 6-ra értünk haza majd 500 km után, kellemesen elfáradva és élményekkel teli.
"Röviddel azután, hogy Besztercebánya után véget ér az autópálya balra megy el az 577-es út, Turcianske Teplice (Turcsányfürdő) felé, amely legalább olyan népszerű a szlovákiai motorosok körében, mint nálunk a mátrai 24-es. Az hossza mindössze 30 kilométer és a szerpentinek a középső harmadára esnek. Ezt most kihagyjuk, de az 577-es leágazása után jobbra érdemes megállni egy kávéra a Szent Kristóf csárdánál (Koliba u Sv. Kritofa) Banská Bistrica fölött. "
A 66-os jóval keletebbre van, azon Dobsina és Poprád felé érdemes menni.
Szerintem ezt a Szlovák túrát fogjuk valamikor megcsinálni mi is. Ez az amiről valahol azt lehetett olvasni, hogy egy csoda? pl.: motorostúta.hu?-nem találom...
Az a 577 az a kis hegyi út ami a 65 ös utat köti össze a 66-ossal?
Garmisch. Mostanában. :-/ Tavaly sem voltam, bár állítólag erősen esik a színvonala az eseménynek. Egyébként július 7-től 9-ig van a találkozó.
Voltam gurulni GPistivel és Csabival, tök jó volt. :-) Kicsit esett, de nem volt vészes, persze a motoromat megint összekoszolta. Kipróbáltam a Baehr-t, egyelőre csak a zenehallgatós részét, és teljesen jó, egész úton zenét hallgattam. :-) A PMR-es rész tesztje majd a Szallerbeck 24 órásán jön...
Ma újabb márkatárssal gazdagodtunk, remélem hamarosan bejelentkezik. :-)))
Örülök, hogy a Fekete Erdőt nyár elejére időzítették, épp hogy ki tudtam azt a hetet szorítani. Most csak ilyen egynaposok férnek be az időbe, illetve ezek sem, de Erdélyre azt mosdtam hogy szakmai nap (fatemplom vizsgálat :) ).
Guminyomás: Átlagos túrázáshoz elöl: 2,0 hátul: 2,2
Kanyarvadászatnál 0,2-vel kevesebbet rakok mindkét gumiba.
Futóm?: gyári, csak a szolid 106 kg-os súlyomhoz meg a motorozási stílusomhoz állítani kellett, saját magamnak lôttem be. Állítható az eleje, hátulja, mindenki magának tudja a legjobban beállítani.
Ha nem esik az eso, mint ma :( Akkor az utvonal kb ez lesz: Budapest - Balassagyarmat - Slovenske Darmoty - Cebovce - Litava - 66 ut - Zvolen - 50 ut - 65 ut - 577- kajalas vissza esetleg Banska Bistrica fele
Ezek kornyeken barhol tudsz csatlakozni, ha akarsz!
1-2 cimborám elcsábított, hogy a vasárnapi ebédet valahol Szlovákiában ejtsük meg.
Én elfogadtam az invitálást és örömömre szolgálna, ha titeket is megismerhetnélek.
Konkrét programot nem írok, mert az rugalmasan szokott alakulni. A cél, hogy egy jót kanyarogjunk északi szomszédunk gyönyörű tájain és valahol útközben kajáljunk egy finomat egy jó dumálás közepette.
Azt azért be kell kalkulálni, hogy az utak néhol nem a legjobb minőségűek, de ez egy bömösnek nem hiszem, hogy gondot okozna.
Tervezett indulás: - vasárnap reggel 09.00-kor az M3-as autópálya budapesti kivezető szakaszán, a város határában lévő Shell-benzinkúttól.
Ha van időtök, kedvetek, gyertek, ismerjük meg egymást és hasítsunk egy jót!
Gumikérdéshez csak annyit szólnék hozzá hogy, MICHELIN a gumi, nekem ez vált be jelenleg is egy sport változat van a mocin igaz csak 6000km ert bír ki de tapad esőben, szárazon, kanyarban, egyenesben nekem ez számit mert csak egyszer élek...
A második garnitúrát használom,de amíg lesz ilyen,ezt fogom venni.
Állítólag több,jobban tapadó túragumi is van nála,de a többi paramétere viszont mindegyiknek gyengébb.
Esőben a legjobbnak itélte több teszt is.Az előző VFR Hondámon is ez volt,teszteltem 250-nel is .Lehet,hogy nemkellett volna,mivel asszem a sebességindexe kevesebbet enged meg.
Akinek fontos tartósság és nem fülön veszi a kanyarokat,sztm jóválasztás!
Nemrégóta,de létezik a GS méretében is,aki csak aszfalton használja(gondolom van ilyen) annak megfelel.
Nem kell szétszedni a markolatot a tükör beállításához! A kezelőszerveket magában foglaló műanyag doboz alján van, alá kell nézni a markolat alá, és teljesen egyértelműen látszik, hogy melyik az.
Én még nem írtam ide, de már átnyálaztam majdnem az idei termést.
Nekem egy R1150R-es paripám van, 2002-es.
Gumi ügyben: Michelin Pilot Road - 20 e km. A gyári, ami rajta volt: 10 e km-t bírt. Tavasszal kapta az újabb Pilot Road-ot, nem is veszek rá egyelôre másmilyet. Egyik barátom japán motorján a Roadtec Z6 15 ezret bírt (GSX1400)
Majd még kérdezek én is, meg felrakom a gép fotóját...
Ugyan nem Tourance, de kb. 15-16k, Z6. Tourance-szal 20 körül mennek a tettestársak. Fogyasztás munkába járással 6, túrázva 5-5.5. 5-öt eddig csak a tőlünk nyugatra mértem.
Akárki amármit mondhat és felőlem bizonyíthatják is! De! Az itthoni benzinkutakon tankolt bazidrága nyál egy kalp szar! Nekem túra körülmények között (ami nem mindíg tempós, főleg 10moci) volt már 4.5liter is persze németeknél! Nem csak a gázolajm, de a benya is szar! Akárhogy bizonygatják! A céges kocsival sokat járkáltam Németeknél és a csomagok meg "szabad" tempók ellenére érezhetően szebben járt és kevesebbet fogyasztott. De ez itt Mo. itt mindent lehet! :(
Ezek a fogyasztasi adatok 95 %-ban szloven benzinnel ertendoek! Ma hazamegyek --- sajna 1 ev kintlet utan --- es mivel folyamatosan irom a fogyasztast, ki fog derulni! Nem lennek meglepve, ha kiderulne itt is, hogy a magyar benzin hotszar, amellett, h bazidraga is. R1150GS-es baratom allitja sokkal szebb a hangja es egyenletesebben is jar a motorja a szloven benzintol :) A magyar gazolajra nagyon sokan panaszkodnak!!!
Az én gépem gyári adatai is hasonlóak,de nekem nem éri be ennyivel a paripa,pedig nem hajtom.Múlthéten 98-ast tankoltam,azzal 5.2 volt az átlag....ez már tetszett!
Nemlehet,hogy kicsit "gyengécske" a mi 95-ös benyánk?
R1200GS Max sebesseg:204 Max seb max terhelesnel 196 Min fogyasztas:4,72 Max fogyasztas:8,96 Atlag 18.000 km alatt:5,81 (joreszt utassal, sok nagysebessegu haladas) Turatempoban alt:5,2-5,5 Olajfogyas kb 0,1 liter /1000 km TOM
Ilyen számadatra gondoltam ,amit írtál, a sebességre. Ennek függvényében változik gondolom az olajhőmérséklet, olajfogyás, üzemanyagfogyasztás. Az olajhőmérséklettel még nekem sem volt gondom, a középértéktől egy lednyire tért el pluszban egyszer-kétszer, szintén dugóban. Az 1200-esnek a végsebessége gondolom valamennyivel több, az én 1150-esemnek rövid váltóval 190 a vége. Ahogy tudom a sima váltóval is valahol max. 200 körüli... Gyusz
nem vagyok mérvadó mert nem sietek én 120-130-al megyek a pályán teljes menetfelszereléssel (3 doboz + sátor tanktáska miegymás) Motorozom nem sietek bár a horvátoknál csak 110-zel mentem mert szeretek nézelődni. és nagyon ráérek.
Mani téma: 2,5 hétre horvátokon keresztül szicilia kaja pia komp szállás benzin kb 320e Huf volt 2főre. Szállás kempingben 16eu/éj bungalló40 eu/éj de volt, hogy csöveztünk a tengerparton csak simán a hálózsákban.
Nekünk a Nordkapp kb 300 volt, de nem sok meleg kaját láttunk ezen idő alatt. Viszont sátrazni nem volt hajlandó a társaság. A Motomixes összefoglalás kb jó irányadó. http://www.mgp.hu/tura
Húúú..de nem vagyok friss most. Egy egynapos Erdélyi fatemplom nézést terveztünk, de kicsit hosszúra sikeredett. Mível szervező előző nap este találta ki, hogy köv.nap hajnali háromkor induljunk, az éjszakát melóztuk, hogy kiváltsuk a munkanapot. A vihar miatt kitolódott az indulás. Erdélyben fantasztikus szép tájak és borzalmas útminőségek vártak. Az északi részt néztük meg, a Borsai hágóig mentünk.
Aztán hazafelé adódótt egy kis müszaki probléma az egyik motorral. Azért bosszantó, mert tipushiba, eddig mindnél amelyiket ismerem előjött (Caponord, benzincsati) és helyszínen nem javítható. Hajnali fél egyig vártunk egy kihalt benzinkuton. Aztán éjjel haza a Máramaros és Szatmárnémeti közötti terepesnek nevezhető szerpentinen. Az egyik kanyarban a vaksötétből kivágódótt két ló és elvegtatott mellettünk pár centire. Szürreális volt, a frászt hozta ránk. Innen előrementem és a légvédelmi reflektorokat felkapcsolva haladtam végig lépésben. Reggel hatra haza, 50 óra fentlét..nem egészséges.
Koszi a valaszokat, a tukrot beallitom, a fekete dobozt nem megyek vissza megkeresni. En is ugy voltam vele egyebkent, hogy ha idaig ment minden problema nelkul, akkor biztos nincs baja. :-)
Most jottem ra, hogy megiscsak nem disznek van a szerszamkeszlet az ules alatt...
1200GS most tegnapelott meghajtottam 35C, 180-190 autopalya, igaz egyedul, meg csak fel sem kuszott az olajhomero, csak a szokasos, amint fizetokapunal megalltam is ellenoriztem es nem valtozott! Szerintem atomstabil termikusan! Anno LC4-em 2szer ment pirosba vizhomero, autopalya meghajtas majd fizetokapunak totyorges, illetve egy oruletes dugoban Pesten. Szoval szerintem egy fasza pesti dugoban tobbet kap...
Erdekes modon nem tudom magas autolya sebesseghez kotni az olajfogyast, teljesen rapszodikus, vagy csak paralaxis hiba :) TOM ui: milyen szamadatra gondoltal?
Nem csíkos volt, hanem türkizkék, meg a tankon volt egy boxer felirat, ja és türkizkék nyereg, még képen nekem is tetszett, de élőben már nem, a nyerget átbőröztettem, a fényezéshez meg megkerestem a típus szerinti gyöngyházfekete színt, hát így.
Visszaértem a svájci Eiger-túráról. 3000 km volt 5 nap alatt, 4 éjszaka sátorban. Az idő elég meleg volt, csak a hágókon volt hűvösebb. Eső Észak-olaszországban volt oda-vissza, visszafelé elég izmos felhőszakadás jött a Dolomitokból jéggel.
Svájcban nagyon sok motor volt, sok márkatárssal találkoztam az R 100 P-D-tól kezdve az 1200 GS Adventure-ig mindennel. Majd teszek fel néhány képet, ha érdekel valakit, bár szerintem itt már sokan jártak Svájcban.
A múltkorában volt szó a kipufogókönyök kékes elszíneződéséről. Nekem is szóvá tették már néhányan, de szerintem ez természetes dolog. Most olvastam róla, hogy a fémek közül a titánnak van ilyen tulajdonsága, hogy hő hatására elkékül. Úgyhogy szerintem az acélötvözet titántartalma okozza ezt. (illetve vannak teljesen titánból készült rendszerek is, de azt inkább drágább versenymotorokon alkalmazzák, meg persze aki meg bírja fizetni.)
Nikon 8800: nagyon szép a motor ebben a színben, gratulálok hozzá! Nekem amúgy is mindig tetszett az 1150 R.
GS tulajok: érdekelne, hogy hosszabb túrákon ki milyen tempóban hajtja a verdát. Felpakolva, utassal, nagy melegben, hosszabb autópálya szakaszon stb. Én bízok a BMW technológiában, és tudom, hogy nem ok nélkül kerül ennyibe ez a típus, de néha elbizonytalanodok, hogy esetleg túlhajthatom a masinát... Ha érkezne ezzel kapcsolatban egy-két tapasztalat, információ vagy számadat, akkor biztos elmúlnának a kétségeim. Úgyhogy hajrá, akinek van ideje írjon!
Voltam 2x, eddig mindig nyáron. Szeretném végre látni, ahogy virágzik a bozót! Innét a tavasz. Egyébként olyannyira jó hely, hogy társak hiányában akár egyedül is elmennék.
Annak nem kontraanyaja van, hanem a szar vegen van egy imbuszfeju csavar. A BOSCH feliratu doboz pedig a pillango szelep erzekelojet takarta ami azt erzekeli, hogy mennyire van nyitva. Csak 1 darab van belole a motoron :)
1.) A kép remélem segít! A 4-es kis műanyag takarót leszeded a két csavar segítségével és alatta.
2.) Ez csak a bal oldalon található! NEM piszkálni!!! Ez igazából a pillangószelep pozicio szenzora! Tőle tudja az elektronika hogy mennyi "gázt" húztúl neki! Le vannak a csavarok talán kék festékkel jelölve! Beállítása nem egyszerű! Üdv
Jelentem sikerult tesztelnem a bukocsovet, allohelyzetben legalabbis mukodik. :-)
Stoptabla, forgalom, sotet, satobbi, es kulonben se tudtam figyelni igazan aznap a motorozasra, nem vettem eszre, hogy huplis-godros az aszfalt, elkezdett dolni jobbra, odebbleptem/gurultam, hagytam.
Gond nelkul felallitottuk, beindult, kis karc a bukocsovon, a hengerfejvedon, a kormanyvegsulyon, es elallitodott a tukor. Szoval meg vagyok elegedve a tervezessel, tenyleg csak az er le, aminek kell. :-)
Ket kerdesem van:
1: Hol a francban van a jobb oldali tukor kontraanyaja?
2: A bal oldali hengeren van egy BOSH feliratu 3x4x1 cm-es muanyag dobozka az injektor folott, es a szivbaj jott ram, amikor eszrevettem a borulas utan vagy 10 km-el, hogy ez a jobb oldalon hianyzik. Talaltam fotot a neten a jobb oldali hengerrol, ahol szinten nincs a jobb oldalon ilyen, ugyhogy gondolom nem most hagytam el.
Az a 300000 elég karcsúnak tűnik, mivel 10.000km-re csak a benga kb.180.000,-, és akkor még a napi kaja, szállások, kompjegyek.......szóval szerintem hamarabb kerekedik az 5-ös fölé.......
De erről ha akar majd MGP nyilatkozik. Mindenesetre én is kiváncsi vagyok annak a túrának a költségeire, csak úgy összehasonlításképp.
Igaz én olvastam a Motomix újságban az Ő leírásukat és ott a cikk végén összefoglalja hogy mégis mi mennyi, meg beszéltem is vele telefonon.
(egy hambi 2000,-!!!!!! , egy liter benga 300,-!!!!-2005-ben.......)
"Kiváncsi lennék, hogy ti nagyjából milyen költségvetéssel kalkuláltok. Milyen szállásokat használnátok?"
A költségvetés elég szépen kúszott fölfelé ahogy mindent sorban összeírtunk.
A vége nem egyszerü.........
Csak úgy nagyvonalakban a lényeg :
Benga : kb.7000km x 6 lit/100km x átl.350/lit = kb. 150.000,-
Szállás: napi átl.12000/2fő x 13 = kb.160.000,-
Erre még + kaja + komp + repjegy + egyéb
Ami a szállást illeti vagy vendégház, vagy valami egyszerű faház, kiadó szoba, de nem sátrazunk. Igaz hogy csak a poén kedvéért lehet hogy ha az időjárás engedi valami elhagyott csűrt is kipróbálunk.......maj meglátjuk.
Nos, igen. Ezek a futóműspecialisták biztos értik a dolgukat.
Egyébként a GS rugóstagjai is el bírnak fáradni egy idő után, ezért annak idején én is utánanéztem ezeknek a spéci cuccoknak, de a 200 000 Ft feletti áruk egy kissé lehűtött. Úgyhogy mint már egyszer kitárgyaltuk, ha megint a fáradtság jelei mutatkoznának a gátlón, akkor inkább egy hazai guru segítségét kérem majd.
Régebben egy ZZR-1100 rugóstagját már csináltattam és nagyon jó lett. Belekerült vagy 10 000-be.
Én 198 cm vagyok és jelenleg 115 kg, úgyhogy hullámos úton a GS-nek is lekoppan az alja. Hát még tavaly, amikor 60kg-al több voltam.
RT futómű isten-király. Kb. 40.000 km-ig, utána a gyári rugóstagok elfáradnak. Állítólag rugókat cserélve (Öhlis, Wilber és társaik) az érzés még fokozható. Gyors fejszámolással arra jutottam, hogy egyelőre nincs $$kedvem$$ a cseréhez, csak a nyálam csorgatom, :-) Nekem eddig a lábtartók koptatócsavarjai megálljt parancsoltak a további "alkatrész-lemorzsolódásnak", a középtámasz is csak a huppanókban ér le, 82 kg jelenlegi versenysúllyal. 182-vel kényelmesen be tudom magam hajtogatni az idom mögé, de magasabb márkatársak irányából érkezett már panasz.
Azért érdeklődtem, mert nekem is álmaim között szerepel egy ilyen skandináv-túra.
Pár éve már megtervezgettem, csak elmaradt, mert a kedves barátaim mind a déli-tengerek felé orientálódnak általában. Én viszont szeretném már a fjordokat élőben is megcsodálni, nem csak prospektusok felé görnyedve sóhajtozni. Meg talán ott fenn nincs 35 fok, amit nagyon nem kedvelek.
Sajna az idén már biztos kimarad számomra anyagi megfontolásokból, de mint tudjuk: "a remény hal meg utoljára"
Ha jól emlékszem, az én tervezgetésem során kb 10 000 km jött ki távnak, a cél a Nord Kapp lett volna, aztán meg ide-oda.
Kiváncsi lennék, hogy ti nagyjából milyen költségvetéssel kalkuláltok. Milyen szállásokat használnátok?
Amitől inkább tartok, hogy sokak szerint odafönt is rohadt sok a szúnyog. Néha szinte elviselhetetlen mennyiségben és intenzitással támadnak. Bár most itthon is lehet rá edzeni.
Minden esetre jó utat kívánok nektek! Élményekben biztos nem lesz hiány.
A kitűzött legészakibb pont a sarkkörre esik ill. egy kicsit fentebb.
Norvégiában Bodo településig akarunk felmenni, mert ott már frankón látni az éjféli napot, meg a sarkkört látni szeretnénk. Ezzel az volt a "gond hogy onnan vissza hosszabb lett volna mint finnországon keresztül.
( Ezért döntöttünk úgy hogy akkor már igaz hogy kutyafuttában de Finnországot is "megnézzük". )
Onnan Svédországon átszelve (nagyjából pont a sarkkörön motorozva) a finn
Rovaniemibe megyünk a Télapó rezidenciát megpislogni.
Ezek lesznek számunkra a legészakibb pontok a túra és az eddigi motoros pályafutásunk során.
A tervezett táv szumma 7400km. kb14 napra.
A balti tengerig már eljutottunk (Gdansk, Gdynia, Hel félsziget ), én többször is, de Skandináviában még nem jártunk. Ez lesz az első utunk arrafelé.
Egyéb : csináltattam ülésfűtést a verdára = állat lett, de majd hidegebb időben teszteljük ! (remélem a túrán nem lesz rá szükség !! )
"Elárulom nektek, nem csak a boxerek szeretik az olajat!"
De nem ám! Régen, sportmotoros kormomban az Fzr1000-es Yamahám jóval többet zabált olajból, mint a mostanában általam használt boxerek.
Az RT-s megjegyzésekhez ismét a saját véleményem:
Szerintem az RT nagyon jó motor. Ráadásul nagyon tetszik is. De!
Az én alkatomhoz nem a legmegfelelőbb. Elég nagyra sikerült nőnöm és ezért az RT-n egy kissé összehajtogatva érzem magam. A kormány túl alacsonyan van számomra. Ha kihúzom magam, bőven kilógok a plexi mögül és a fejemet rángatja a turbulencia. Tehát nagyobb tempónál kuporognom kell. Bár egyre kevesebbet száguldozom, úgyhogy ez nem lenne olyan nagy gáz. Az tény, hogy a ruha alapvetően tiszta marad dzsuvás időben motorozva is.
"Meg kell nézni hogyan viselkedik hirtelen fékezéskor, gázadáskor!"
Nem tudom, itt mire célzol. Prímán viselkedik. Stabil. Márcsak a súlya és a rugóutak hossza, a súlypont miatt is.
"Meg kell próbálni határon motorozva kanyarokban: mi ér le a gyári(!) cuccokból!"
Megpróbáltam. Kellemes, barangolós tempónál semmi. Hegyi utakon, gyors kanyarokban sok minden. Központi támasz, oldaltámasz, lábtartó, idom alja.
Ez nem fogható fel a motor hibájaként, hisz nem sportmotornak tervezték, hanem vérbeli túragépnek. Csak arra nem gondoltak, hogy a futómű olyan jóra sikerült, hogy a gép alkalmas lett hegyi kanyarvadászatra is. Azt is említettem volt korábban, hogy nekem a súlyom jelentősen rontja a helyzetet. Egy átlagosnak mondott testalkatú pilótának ez ritkábban okoz gondot.
Tehát maradok továbbra is tisztelettel a tipus rajongója.
Kb. 3000-et mentünk, 15 motoros volt, szinte minden márka képviseltette magát.
Volt kánikula, szakadó eső, vihar, magas hágók, macskaköves, sőt murdás szakaszok. Minden verda szépen teljesített.
Műszaki hibája csak egy Deauville-nek volt, de az is bagatell (lerázódott az akkusaruja).
Elárulom nektek, nem csak a boxerek szeretik az olajat!
Barátom régi yamaháját (FJR előd) jellemezte úgy, hogy kéregeti az is az olajat.
(Mire a válasz: ....és nem adsz neki? :))
Az enyém, mint a doxa olyan volt végig. Meg is dicsértem.
Az út elött csere: olajak, szűrők, gyertyák ... és a gumik is.
Gumi: ContiForce. 57eFt/garnitúra szerelve. Még nem volt ilyenem, de nagyon meg vagyok vele elégedve. Finom, puha, aszfalton jól tapad, akár határon is motorozható, murdás utakon is elboldogult. Kopása, futásteljesítménye még kérdés.
Egyéb megjegyzéseim is lennének az RT-vel kapcsolatban - az itt elhangzottakra reagálva -, de azt mondanátok nagyképű vagyok, és nem is szorul a tipus védelemre.
De...
Ki kell próbálni a szélvédelmét: akár 200-al, egyenesen ülve!
Meg kell próbálni kigombolt cuccal menni kánikulában!
Meg kell nézni mennyire (nem) vagy sáros-koszos egy eső után!
Meg kell nézni hogyan viselkedik hirtelen fékezéskor, gázadáskor!
Meg kell próbálni határon motorozva kanyarokban: mi ér le a gyári(!) cuccokból!
Valakik voltak kint Ausztriába nemrég, ha jól emlékszem. Egy rövidke leírást hogy milyen volt és hogy merre járt szerintem sokan olvasnánk !
(esetleg képek?)
Mi jövőhéten Csütörtökön indulunk Skandináv körútra, ha lesz lehetőségem útközben netközelbe férkőzni, megpróbálok bejelentkezni meg pár képet felrakni.
Azt azért valaki árulja el hogy mekkora kép lehet, meg hogy rakjam fel.
Cortina de Ampezzo ha jol irom, es kornyeke csoda szep. En javasolnam a Giro de Italia nevi kerekpar verseny utvonalat a mi at megy az osztrakokhoz es a Grosse Glockner alatt folytatodik. Amugy mind egy, hogy merre mesz minden fele gyonyoru! Esetleg klagenfurt alatt erdemes meg atmenni az osztrakokhoz akol olyanok az utak hogy kb 12% emelkedo es kilog az ut a hegy oldalabol, ezert colopokon all.
De hiszen ez egy rendor! Mitol lenne beijedve??? Raadasul, ahogy nezem a kepet, feltunnek a hatterben acsorgok, akik feltehetoen valamilyen esemenyt varnak, es megint csak feltehetoen nem azt, hogy a motoros elessen. Ha megint csak tovabb nezem a kepet, akkor nem csupan az tunik fel, hogy szikrazik a motor, hanem az is, hogy tole egy meterre heveny kanyarodasi guminyomok latszodnak az aszfalton. Mivel altalaban kozuti versenyeken szokott kinezni az aszfalt, feltetelezem, hogy vagy versenyen vesz reszt a "kollega", vagy futamok kozotti palyaellenorzes folyik.
Ugyhogy szerintem total mindegy, hogy mi er le, nem valoszinu, hogy egy pillanatra is beijedt volna. :-)
A nyakamat teszem rá, hogy az első bukóvas alsó íve ér le és szikrázik. Utána a középső állvány a következő. Ahogy néztem, a kolléga nincsen beijedve. ........ Még :-)))
Itt van egy német rendőrségi RT. Ezen jól látszik, hogy a city-kofferen csak egy lapos fedél van, amely értelemszerűen nem lóg ki a hátsó bukóvaskeretből. Egyébként nem sok értelme lenne a bukócsőnek. Úgyhogy a karistoló motoros rendőrnek szerintem nem az eredeti, kis fedél van a kofferen hanem a túra.
Gratula, hogy sikerült a régit eladni és pláne, hogy az újba ennyit belevágni.
Nekem is nagyon hiányzik már a volt ADVENTURE-öm és nem is nyugszom addig, amíg nem találok ismét egyet, reményeim szerint fiatalabbat a réginél.
Nekem úgy rémlik, hogy 3.7 liter olaj kell a motorba szűrőcserével együtt. Tehát vigyél 4 litert. Nem feltétlenűl teljes-szintetikusat.
(gondolom, gépkönyvet kaptál hozzá, abban szerintem szerepel a mennyiség)
A 30 literes tank az egyik szexepilje a tipusnak. Imádtam. Nem aránytalanul nagy és jól kihasználható hosszú túrákon. Nem ritkán előfordult a 600 km-es hatótáv is.
Az ülést nekem nem szidta az asszony. Eleinte féltem, hogy nem fog mögöttem elférni, de aztán ez nem volt gond. Csak arra tett megjegyzést, hogy mivel nem emelt az utas ülőfelülete az első részhez képest, így a köztünk lévő magasság különbségből adódóan előre nem látott semmit. Nem tudott a vállam felett előre bambulni.
Szerintem azon a police r850rt-n biztos, hogy nem city-kofferek vannak, mert annál a dobozházon lényegében csak egy sima fedél van. nem öblösödik ki, mint a képen látotté. Az is lehet, hogy egy átmeneti méret.
Az 1200rt tényleg gyönyörű a police-fényezéssel. Tényleg nem olyan ormótlan az első oldalpanel a fényezés miatt.
A VörösBömös re tegnap jött egy érdeklődő, így együtt tudott gurulni a két vas. Furcsa látvány volt a visszapillantóban látni.
Nem sokat hezitált, el is vitte. Budapestre került, ha látjátok köszönjetek neki! Meglehetősen sajnálom, de hát ez van.
A fehéret lassan négy hete vettem 2ekm-el, tegnap észrevettem, hogy túlfordult a 10-ezren, és csak keddre adtak időpontot a szervizben. Tudja valaki, hogy pontosan mennyi olaj kell a teljes cseréhez? Azt azért vinni akarom, a megszokott tipúst.
Nagyon jó gép, a feltűnő nagy tank és más ülés mellett még rengeteg apróság különbözik rajta az előzőtől. Az ülés nagyon kényelmes nekem, de az utas nagyon szidja. A váltóval viszont nem tudom mit csináltak, de szinte olyan finom mint az AT-é volt. Hatalmas a tank, simán megyek 500km felé vele.
Ebben a színben nagyon ritka (ritka mint a fehér GS), de kedden Szlovákiában találkoztam 3 GS-el, az egyik ilyen volt, angol rendszámmal.
Ja..találkoztam egy 50 éves katonai Jawa-val is, a fickó odajött dumálni. Erre kiderült, hogy ketten vannak vele a bátyjával, két megtermett szakálas fickó egy pici motorkulis géppel, és minden évben 4-5 hétig járják Europát Azt mondta, hogy nagyon vicces dolog így utazni. Igaza lehet.
MGP
Bár ha jobban megnézem, ezen mégis csak a nagy kofferek vannak. Csak fényezett a fedelük. Így viszont azok is biztos megkopnak. Nem értem, miért a nagy doboz van rajta, hiosz azt nem védi a hátsó bukóvas rendesen. Vagy rosszul látom?
Szerintem nem túl széles a motor, mivel nem a túrakofferek vannak rajta, hanem a city-kofferek. Az azt védő hátsó bukócső szikrázik. Meg persze a lábtartó, oldalsztender, középtámasz, esetleg első bukócső. Plusz az idom alja is leér ilyenkor.
Na, ezért nem veszek egyelőre RT-t. Mindene túl korán leér. Legalábbis az én súlyom alatt. Pedig egyébként nagyon tetszenek, egyszerűen gyönyörűek. Amúgy normál használatot feltételezve tökéletesek.
Ha mégis veszek, biztos veszek rá én is city-koffereket. Azzal városban is gond nélkül lehet bújkálni, mert nem szélesebb, mint a blokk, tehát nem kell félni, hogy az eleje elfér, a hátulja meg esetleg beakad. Egy keveset meg mégis lehet beléjük pakolni.
A kerdes jo, szerintem HW-ben is kulonbozik, legalabbis sokkal egyenletesebben jar az RT blokkja, (gondolom az S is uazt hasznalja) es 98-as benyaval eri el csucsteljesitmenyet. GS-hez van Wunderlicht-es chiptuning 280 Euroert. TOM Ui: gratual! Nem eleg az a plusz negyvenvalahany loero???
Az alábbi linken fent van a komplett BMW ETK (autóhoz motorhoz az alkatrészek cikkszámmal, stb.): http://www.realoem.com/bmw/ Itt egy másik link is (Ez néha könnyebben használható): http://www.maxbmwmotorcycles.com/fiche/fiche.asp
Spidi cool. Szerintem nagyon fontos, hogy minden bélése kivehető legyen: nem izzadsz (annyira) bele a rekkenőben és a vízzáró réteg kevésbé használódik el, töredezik ki, ha a polcon áll. :-) Na jó, szépen összehajtva, külön magaddal viheted, ha akarod. Ebből a megfontolásból az Ergo-t jó választásnak tartom. Még jobb lenne, ha alul a tépőzár mellett, patent is összefogná a kabát szárnyait.
Az utolso autos volt a hibas., egyertelmu volt a helyzet, tanu is jott rogton vagy 3... Persze a vetkes osztrak utasa /aki tudott angolul/ valtig allitotta nem az o hibajuk, tul nehez volt az auto, meg stb :) Meg hogy ez Ausztriaban nem is baleset es nem hibasak stb...rendor persze jol megbuntette 1000 kunara...ja jo fejek a horvat rendorok...kivancsi leszek amikor megjon a jegyzokonyv es elmegyek a biztositohoz milyen lesz az ugyintezes /ha elmegyek/
Igen, marha nagy szerencsem volt, mar reggel volt egy rossz erzesem, de nem gondoltam volna hogy a tengerparti uton 40-nel tolnak meg hatulrol... Most remelem ujabb jo idore letudtam a baleseteket :))) TOM
Az a vicces, hogy azért vettem Spidit, mert a környezetemben mindenki agyondicsérte. Asszem kz kabátja is már jó sok évet kibírt, Laja is évek óta használja, és mások is csak jókat mondtak. Hogy ezek után én ennyire balfék legyek, azt alig akartam elhinni. Nagyon nincs szerencsém a motoros cuccokkal, eddig három jóféle darabot sikerült csupán venni: az előbb említett Daytona csizmát, egy kesztyűt az Imetben (ami nem fogja meg a kezem), és egy polár-pamut sálat a Divexben.
Szóval az, hogy nálam elromlott a dzseki, nem jelent semmit. Lehet, hogy csak kifogtam, de lehet, hogy inkább olyat kell venni, aminek kivehető a vízálló bélése.
Persze, hogy durva érte, én tavaly nyáron vettem a Louisban, kb. 50e forintra leértékelve. Igaz, hogy az enyémben nincsen toldás, viszont rohadtul untam, hogy a Gaerne csizmám akkor is beázik, ha csak kézmosáshoz való vizet lát. Szóval érdemes kifigyelni az akciót.
En is jot gurultam, Opatia, Kvarner obol, Rovinj stb. Csak picit belemtoltak egy autot amikor megalltam egy zebranal. Szoval nem eleg ha csak a mogotted jovot nezed...minimalis serulessel meguszta a moci :))))
Nagyon jónak tünik a topánka,csak a 260 euro nekem egy kicsit durva érte.
Tudom..tudom,mondhatnátok,hogy mégeggyilyennyűgösfaszit,de ez már csak ígyvan.
Egyébbként nem használom a motoros csizmámat,ami szinte új,inkább helyette egy magassabbtalpú Raichle túrabakancsban motorozom.Talán kicsit praktikusabb is mint a csizma.
Nagyon jó időben,maxijót motorztunk ma a Dunántúlon.Kb. 400 km laza tempóban...jólesett!!!
A nyakánál, a gallér kiképzésére visszahajtják az anyagot. Az olasz konstruktor úgy gondolta, hogy elég lesz az akasztóra nehezedő kabát teljes súlyát egy kicsit vastagabb műanyag fólia, és a vízálló bélés odafogatásával megtartani. Nyilván vannak helyzetek, amikor az ember nem visz magával vállfát, ezért az akasztó miatt elengedett a gallér anyaga, és a vízálló bélés közé varrt-ragasztott műanyag fólia.
Így viszont a hátam teljesen, és a két karom is ázik esőben. Tegnap nézegettem, hogyan lehetne visszabűvölni újra vízzáróra a bélést, de ha ragasztom, az újra el fogja engedni, ha varrom, az meg ugye nem annyira tesz jót a vízállóságnak.
van hatasa, altalaban romlik a gep fordulekonysaga szuk kanyarokban, nehezebben megy be, nagyobb erovel, mert az utanfutas szokott noni ezert kell eleje leengedesevel utana menni igy meg hamarabb leer minden
Az R1100S-nél nincs lehetőség kutyacsontra,de én amúgy nemlátnék benne problémát.
Az ülés ,már igy is spátai módon vékony töméssel rendelkezik,nemigen lehetne 1 cm-nél többet nyerni a megfaragásával:(
A corbint ismerem,volt ilyen cuccom.Igaz,hogy vékonyabb,benne a tömés,ezáltal még a gyárinál is keményebb,viszont szélesebb az elejénél ,ezzel megint romlik a helyzet:(
A gyári állapot csak azért tud most"megfelelni",mert annyira elkeskenyedik elöl,hogy szinte nem kell széttenni a lábam.
Miért nem próbálsz meg alacsonyabb ülést venni? Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a kutyacsontos megoldás igazán jó volna egy sportos motornál. Szerintem van hatással a motor viselkedésére, ha változtatsz a magasságán, elvégre közvetlenül a futóműhöz nyúlsz hozzá. A Corbin készít alacsonyabb nyergeket, és a Wunderlich katalógusban is lehet, hogy találnál Neked valót.
De lehet, hogy egyszerűen csak el kellene vinned egy szakihoz, aki újratömné, másik szivacsot tenne bele, lehet, hogy még valami spéci géllel is ki lehet tömni, ami ugyan vékonyabb, mint a mostani, de kényelmes.
hmm de 1100S-en lehet allitani ulesmagassagot nemde? legalacsonyabban sem jo? meg vmi alacsony ules is kaphato extrakent... 1x megneznem tied nekem ktm lc4 sm-em van, mint tudod az se alacsony :) de igy ultetve hatul kutyacsonattal, elol 15mm elmegy 2 oldalt labujjhegy vagy egy oldalt majdnem telitalp hat igen,ismeros ezek a kisember motort tol tapasztalatok :)
Semmiféle ültetés nincsa gépen és nem ér le a lábam:(
Na jó,ha nagyon koncentrálok a két lábújjhegyem (magastalpú cipőben) leér egyszerre......Bevállattam.
Igazából már megszoktam,csak a lassú irányváltoztatásoknál kell nagyon odafigyelnem.Parkolóból pl.nem felülve hátrálok ki,hanem kitolom és utána ülök rá....aztámmeg húúúúzom neki:))
Egy hátsó rövidebb rugóstag sokat segítene,de nemtudok ilyet szerezni:(
de neked hogy jo az 1100S? milyen ultetesek vannak benne es mennyire er le a labad? en alig vagyok "magasabb" nalad de mindig teccett a boxer, csak hat kurva magas, 1200S meg inkabb :(
Csak a pontosság kedvéért: a súlyadót eddig is annak kellett fizetnie, aki az év első napján tulajdonolta a járművet. Nyilván erre azért volt szükség, hogy a viszonylag kicsi összegen ne legyen még több az adminisztrációs díj.
De ugye ezen a fórumon most nem kezdünk el a politikáról beszélni?
Én nagyon megörültem a ruhás témának, mert pont most ment tönkre a Spidi dzsekim, nem egész egy év alatt, és annyira bosszant a dolog, hogy azt fontolgatom, nem viszem vissza (naná, mert nem találom a számláját sem), hanem veszek egy másikat, másmilyet, máshol. Talán BMW-t az Ebay-en, még nem tudom, minden az erre költhető zsetonok számától függ.
Ruha. Nekem textil, Spidi. Kivhető termóval és H2Out-tal. A H2 tényleg nagyon jól bírja. A 12 éves esőruhám azonban még jobban, és a nap végén kívül-belül száraz kabátot tudok levenni, ami mondjuk kempingezésnél nem hátrány. Ezért a következő ruhám nem lesz vízhatlan béléssel, és - ha lehetőség van rá - a termót is ki-, vagy otthon hagyom. Erre remek, ámde aranyáras példa a BMW Rallye2. Nekem sokkal jobban bejött a réteges öltözködés + esőruha. Termó alsóruházat, póló, ing, vékony polár, ezekből dolgozok. A vízhatlan kesztyűben nem hiszek, ezért vékony, nyári darab és markolatfűtés.
Anno volt 1 TAXIS BLOKÁD Bp-n ill. az országban. Ott szintén a rendkívül magas üzemeltetés miatt szakadt el a türelem lánca. Én azt gondolom, hogy mi, magyarok, eléggé bonyolult módon intézzük a dolgainkat. Nem szeretnék ismét olyan hangulatban éldegélni, még 1 napot sem. Nem tartom a korm. részéről fair dolognak az intézkedési csomagot. Még teljesen nem olvastam el, és egyenlőre nem is akarom annyira dühít, de kiváncsi lennék rá, hogy miféle tehermegosztás az, ahol az év első napján bejegyzett tulaj fizeti az adót, függetlenül attól, hogy esetleg kettő hét múlva eladja a járművét. Külön írjam majd az adás-vételibe? Miért nem tud a magyar rendelet alkotó megfelelő diferenciákat alkalmazni az adónál és a biztosításoknál is. Én úgy érzem, hogy már ez is 1 belekényszerítés valamibe, amely nem feltétlenül az én érdekeimet szolgálja, hanem valaminek v. valakinek a tőkéjét.
Ha az emberek tudnák, hogy mekkora pazarlás folyik bizonyos helyeken, kormányzati szinteken, akkor azt gondolom, nagy bameg lenne. Talán még a korm.fő sem látja át tisztán a dolgokat. És bizony, mára már a kéz kezet mos elv ott van a felső körökben. Párthoz tartozástól függetlenül. Ez még nem is lenne baj, hiszen vannak dolgok, amelyeknek nem feltétlenül kel kikerülni a köztudatba és rontani 1-1 hülyeség miatt 1-1 intézmény vagy a magyarok hírnevét. DE! Illene mára a 'normálisabb költségvetésű' nemzetektől tanulni valamit. Nem vagyunk 1 gazdag nemzet. Sajnos. Akkor miért mutatjuk a világnak, hogy nekünk van miből? Nem szégyen az, ha ideig óráig meghúzzuk magunkat és spórolósan adjuk elő a politikai megjelenéseket és munkáinkat. Nem ezt kellene szégyelni. Mindenki tudja a nemzetközi politikában is, hogy Magyarország hogyan áll. Megfelelő MEGSZORÍTÁSOK alkalmazása nem jelentene gondot, nem röhögnének rajtunk. Talán még elismerést is kapnánk. De azokat legfelül kellene elkezdeni és nem megint az igavonókat (bocsi, nem akarok ezzel senkit sérteni) ostorozni.
Szóval ez a véleményem röviden, de nem akarok több zavart okozni ezen a helyen. Habár bármikor (ha le tudok ülni a gép elé) folytatni tudnám még.
Rukka az ára alapjan egy csoda lehet /1000 Euro korul lattam!/
Pont ezért dobtam fel a témát! Én jelenleg külföldön húzom az igát (ne irigykedjen senki, még az ellenségemnek sem kívánom ezt - de remélem, hogy az emlékezésben meg fog szépülni ez az időszak), és én itt nézelődöm. RUKKA típust már lehet venni 270Eu-tól - dzseki - , naci meg szintén 240Eu-tól. Természetesen van 4-500-ért is. Azok már valóban jól néznek ki és új a dizájn. Sokan használnak terepszínű (szüreke-fehér-fekete; zöld-barna-sárga) nacit is. Természetesen ezek is motorozásra gyártott termékek minden jóval ellátva. Odahaza van ilyen?
Szóval én is úgy gondolom, hogy a bőr jó sportolni, a szövet meg túrázni meg a mindennapokra. Viszont én a külön esőruha hívőket erősítem. Azért jó olvasni, hogy milyen sokan gondoljátok komolyan a mocizást.
Nezelodesnek, kezdesnek pld a Foktot ajanlanam, Daytona, Bering. Aztan ha kivalasztasz kabatot csizmat, tudok olcsobb beszerzesi forrast. Daytona, Bering... Ruhara tobbfele gyarto eseteben is... Vagy erdemes Becsbe kinezni a louis-ba, mert nagy a valasztek es esetleg akciosan el elehet kapni valamit... www.louis.de
Arak: akar 100.000 Ft-bol is meg tudod oldani a teljes szettet, de a realis a 200.000 szerintem...
Hja van hasznalt ruha bolt is XX.Nagykorosi uton az Ecseri piac magassagaban kb...
TOM
Boltok pld itt: http://www.motor.lap.hu/ Alkatrész-, kiegészítő- és ruha kereskedések
Ruha kerdes: 2 iranyzat: bor v textil. Bor:ha nem perforalt akkor meg a vizet is birja /mehviaszos kezeles/, de ha perforalt akkor meg beazik...hja allitolag kengurubor az jo...:)))
Ha inkabb tura akkor textil. Vannak jok is, nekem eddig nem volt szerencsem, mindket soktizezres ruham beazott nehany ev viseles utan /inkabb 1 az a nehany/.
Vizvedelem: Amire ma figyelnek:kiveheto vizallo membran! Nekem elkopott egyszeruen a membar, szoval nem hulyeseg a kiveheto. Spidi:en is jokat hallottam rola, Bering sem tunik rossznak, Rukka az ara alapjan egy csoda lehet /1000 Euro korul lattam!/ Hja amirol meg jokat halllok az a BMWs ruha, aranyarban...
Hal istennek most mar van valasztek, nem ugy mint anno 99-ben amikor en kezdtem...
Hja van aki a textil ruha impregnalasara eskuszik, szerintem nem a legjobb otelt...
Viszont az teny, kb 4 ev alatt szetesett teljesen a ruham /olasz/
Protektorok es Szellozes: en egy protektor mellenyt hasznalok a kabat ala, es kivettem a protektorokat a kabatbol... Ez jo, mert nagy melegben egy darab polo ra oszt jol van...
Esoruha: nalam allando tartozek a tanktaskaban!! hja de az is bezik fenekenel picit, Bering, pedig vacsi uj
Kesztyu: en most egy BMW kengurubor kis GS kesztyut hasznalok, fasza, nem vizallo, de markolatfutessel kombinalva jo!
Csizma: volt mar 3 csizmam, ebbol eddig csak a Daytona nem azott be, es tobbek elmondasa szerint is valoban vizallo...az ara horror, de a legrosszabb a vizes csizma...
Sisak: allfelhajtos vagy nem ez itt a nagy kerdes, Schubert vagy BMW vagy mas? :) AMi szerintem eletet menthet az a beepitett napszemuveg, mostanaban melo utan mindig lemeno nappal szemben motorozom, nem is tudom elkepzelni erdos reszen ahol verofeny valtozik esti sotetseggel hogy tudnek motorozni enelkul...
Szinte minden motoros fórumon lehet ruhákkal kapcsolatos tapasztalatokról írni.
Én személy szerint Spidi-t használok. Persze textil-t, mert a bőrben valószínű, megsülnék. Jó pár éve megvan már és még nem volt vele gond. Nem fáztam benne, eddig nem ázott be. Ebben még egyben van a Cordura-külsővel a vízálló membrán (H2out), plusz a thermo-bélés kivehető. Pontosan betehető, mert az enyém még nem volt benne. Anélkül sem fáztam. Nem bírom a meleget.
Most szándékozom lecserélni, de csak azért, mert kifogytam belőle, így túl nagy lett.
A "változatosság" kedvéért valószínű, hogy ismét Spidi-t veszek. A mostani generációban már a vízálló bélés is külön kivehető és akár külön is hordható esős napokon gyalogosan. Nekem tetszik. Mondjuk a ki-be pakolgatástól egy kicsit tartok, de lehet, hogy okosabb, ha ki sem veszem. Esetleg, ha nagyon meleg van. Bár erre az esetre most vettem egy kifejezetten nyári dzsekit. Hálós anyag, semmi vízállóság.
Viszont eddig tényleg jól működik. Szellős. Bár egy esőruha nem árt a dobozba.
Terveimben szerepelt még egy nyári nyitott sisak is, szintén a hőguta elkerülése végett. A Bmw forgalmaz egy nekem szinpatikusat Airflow-néven. A tetején fémhálós betét van, tehát az anyaga a fejtetőn perforált. Ennek csak az árával van gondom. A felével már kiegyeznék. Más gyártók is jönnek ki mostanában hasonlókkal, csak kézbe véve őket, valahogy nem hat át a minőség érzete. Viszont az áruk kellemes. Lehet, hogy nem véletlenül.
Ha valamelyikőtök használt már ilyen Bmw Airflow sisakot, legyen szíves, írja meg a véleményét róla!
Jut eszembe. Még mindig eladó az egyszer sem használt 62-63 méretű, ezüst színű Bmw System-5 sisakom, melyet ajándékba kaptam, de nem passzol a méret.
Bocsi mindenkitől a kavarodásért! 1 képet akartam baszúrni (391Kb) de nem ment, mivel a kép túl nagy, nem haladhatja meg az 512Kb-t hiba üzenetet kaptam. Sz-al én sem értek e géphez.
Tud valaki motoros ruha fórum címet? Estleg van kedvetek írogatni, ki mit használ és mennyiért tudta beszerezni? Érdekelnének az árak minden kategóriában (túra, sport, csizmától a bukóig no meg alsó ruházat).
Nagyon röviden csak annyit szeretnék üzenni Neked (és MINDENKI MÁSNAK is), hogy ne búsulj el azon, amit tapasztaltál. Most olvastam bele (végre megint) a fórumba és ezért azt mondom: Gondolj(atok) bele komolyan! A motzsaruk MUNKÁJA a motorozás és rendszerint a leg rosszabb helyen (Budapest belváros!!!). Ott annyi rutint lehet összeszedni, amennyire nem is gondolnátok (bocsi a szóismétlésért). Normál tempó, (valóban)őrült vágta, szlalom és terep is :-)) . Amennyiben bárki ugyanezt csinálja napi x órában, meg lesz a rutinja. Ráadásul ott van (szerencsére) a kiképzés. Minden tavasz azzal kezdődik. Lehet, hogy ez visszatért évközben is -de jók voltak. Láttátok már a motoros karussel gyakorlatot valahol a rendőrök előadásában? Szóval nagyon bele lehet jönni és akkor még nem is mondtam a mindennapi egymás közötti versenyekről semmit - ezt csak 'álmodom' , nehogy 1 PK beleolvasson ide :-)) A motoron meg nem az akrobatika a lényeg, legalább is szerintem. Arra jó, hogy gyakorold az egyensúly megtartását, de közúton produkálni szerintem kész öngyilkosság és gyilkosság! Ezért ha rutinra vágyik bár ki, azt üzenem: haverokkal zárt terület, megbeszélni a szabályokat - nem 1 kerék szembe pl. - és lehet a lassú mocizással meg a bólyázással (cigisdoboz is jó bólyának) kezdeni és baromi sok minden ki fog jönni!
A 24 óráson is az összeszokás már fél siker lehetett nekik. Annak idején volt szerencsém a műfajhoz (és remélem még lesz is) . Akkor azt mondták akik velünk voltak v. láttak minket, hogy hihetetlen volt nézni, ahogy a motorok együtt mozogtak. Megint a tapasztalatnál vagyunk.
No, nem szaporítom tovább a szavakat, jó mocizást mindenkinek!
Ui:MGP -nek! van-e kapás a motorra láttam a használmotorok.hu-n? lehet, hogy én is eladom az enyémet, de nem tuti azért érdeklődőm, hogy vannak-e rá jelentkezők.
Vásároltam egy radardetektor készüléket ami elemről is képes működni, és remélhetőleg előre jelzi a tarfikat. Van lehetőség egy fülhallgató használatára is, így "veszély" esetén a hangjelzés hallhatóbb, mint csak úgy a sisakon kívülről.
Igaz amikor szombaton mentem át Horihoz teszteltem a készüléket és kb.130-ig hallható volt a jelzés.(én nyomkodtam a teszt üzzemódot)
Na, ez még nem elég most installálom a gépre a lézer blokkoló készüléket.
2-fejes lézer érzékelő és blokkoló készülék, egy fej előre (biztos ami biztos) egy fej pedig hátra a rendszám környékére.
Remélem coooool lesz!
Ha látok majd mérő verdát, természetesen vagy 85x elmegyeek előtte hogy teszteljem.
Gondoltam beírom ide hogy Vasárnapra szerveztem csak úgy magamnak egy karikát, de ha valaki esetleg csatlakozna az majd szól......
Még nem tudom pontosan hogy honnan indulok, és valszínű hogy szétcsapatom a gépet!!!!!
A :
Csongrád-Szolnok-Jászapáti-Heves-Eger-Bánréve-Dobsina(kanyarbanszaggatás)-Poprad-Tatra Lomnic (Ott veszek a páromnak egy hamburgert és jövök vissza)- Poprad-Dobsina-Aggtelek- EDELÉNY(hazamegyek) és onnan lehet hogy csak Hétfőn hajnalban indulok vissza Csongrádra. =750km (egy kis edzés Norvégiára)
B:
Már eleve otthonról indulok. Edelény-Bánréve-Dobsina(kanyarbanszaggatás)-Poprad-Tatra Lomnic- környéken egy kis laza - Poprad-Dobsina-Aggtelek-Edelény és még nemtudom hogy Hétfő-e. = ez csak 500km
Vannak ám szép számmal GS-pilóták, akki nem az óriások országában születtek.
A gyáritól jóval eltérő méretezésben is lehet üléseket beszerezni. Sőt ültetőszettet is kínálgatnak hozzájuk. Meg elöl-hátul 17-es kerekeket sportgumival, stb., stb...
Nekem meg épp a magasságom miatt nem felel meg rengeteg tipus.
Ugye a GS-re gondoltal? Mert ugye noben csak csalodhatsz, mig egy BMW-ben nemigen...es ha meg is akkor meg eladod :))) TOM aki BMWben meg nem, noben annal inkabb csalodott :)))
Kösz a kedvcsináló képeket! Bundabugyit viszünk! Két éve szintén júniusban állt fönn az egész forgalom, előre csorogtunk a kocsik mellett, majd a sor elején közölték, hogy -Bocs még 5 perc, amíg a hótoló csinál egy nyomot, ugyanis leszakadt a hófal! De gondolom aki jön, pont az ilyen kalandokat kedveli.
Cselle, GS Laja majd legközelebb találkozunk!Így is aggódom kicsit, mert 12 motornál tartunk, de bízom benne, hogy nem lesz gond a nagy csapattal. Élménybeszámoló a jövő héten!
Boxer-gs: igen igen, nekem is egyre jobban tetszik,de még vannak elképzeléseim:)
Tom : a kép tegnap du. készült....reggel,csak feltettem munka előtt.(így könnyebben indul a napom)
MGP :szuper képek.Az idén én is szeretnék eljutni ide,de sajna a mostani időpont nem jó.Pedig nagyon jólett volna egy tapasztalt csapatban teljesíteni ezt a túrát.
R 100 :Jó utat és időt a túrához,majd biztosan sok kérdésem lesz,ha megjöttetek!
Üdv! Hétfő hajnalban hazaértem a Fekete Erdei turáról, déletőtt még utba ejtve a Grossglocnert majd a Nockberget..(este hétkor Graznal már csak 700 km volt hazáig :) ). Pár kép az oda készülöknek a vasárnap délelőtti állapotról:
Szep lett! Hogy nalatok milyen vilagos van hajnalban? :)))) Miert van matrica a lampan? Lattam itt Ljubljanaban egy sargasbarna-fekete S-t beszaras jol nezett ki... Szep a geped! TOM
A vélemény pedig olyan, mint a segg, mindenkinek van. - de senkisem kivancsi a masikera - megjegyeztem. Valoban, az en velemenyemet tukrozte az alltalam irt hozzaszolas.
3. Ne felejtsd el honnan jöttél! Tudsz már úgy is motorozni, hogy nem az előtted haladó motoros utasa mutatja a szükséges sebességfokozatot a kanyarok előtt?
1. Az itt elhangzottak magánvélemények, nem függenek a különböző kluboktól.
2. Az itinerben vélhetőleg tévesen megadott távolság és átlagsebesség adatok nem a verseny részvételi feltételeinek részei. Ezek a dolgok menet közben derülnek ki, pont.
3. Ne felejtsd el honnan jöttél! Tudsz már úgy is motorozni, hogy nem az előtted haladó motoros utasa mutatja a szükséges sebességfokozatot a kanyarok előtt?
Kösz a "belső" infót! :-) Egy dolgot félreértesz: annak, amit írtam semmi köze vélt, vagy valós ellentétekhez, melyek eredete már amúgy is a történelem homályába vész. A részletekről hosszasan lehetne értekezni, de szerintem nem érdemes, maximum egy sör mellett. A vélemény pedig olyan, mint a segg, mindenkinek van.
Elore szeretnem elmondani, hogy nem azert irom amit irok mert en a "masik" klubban vagyok. Igazabol sosem ertettem ezt az ellentetet a ket BMW klub kozott, de mind1. Szoval, eloszor is akinek nem felelnek meg a 24 oras feltetelei az ne menjen es pont. Senkit sem kenyszeritenek arra, hogy elinduljon. Nekem is csak sejtesem van arrol , hogy Akos aki
egyszemelyben szervezi a versenyt mennyit dolgozik vele, ismerve ot nem hiszem, hogy keszakarva rossz
adatokat ad meg csak azert, hogy ne legyen annyi elso helyezett.Minden tiszteletem az ove ezert is
es minden masert amit a klubbert tesz. Az hogy a turakon huzzuk , mint az allat nem teljesen igaz. vannak olyan turak ahol teljesen nyugodt
tempoban megy a csapat. Persze vannak olyanok is amikor megyunk mint a veszett isten nyila. ezt
legfokepp a tura vezeto stilusa valogatja, de az is igaz hogy 20 motor felett mar az utolsoknak
elegge kell huzniuk ha utol akarjak erni a csapat elejet. de ez mashol is igy van.Peldaul a
legutolso Szloven turan amig az elso 4 motor kozott voltam kellemesen lehetett menni folyamatos
sebesseggel, de amint hatrebb mentem mar egyre surubben mentem a megengedett sebesseg ketszeresevel
akar. Ez csak az elozesek es a varosi forgalomban elofordulo jelzolampak miatt alakult igy.Osszessegeben nekem egyszer nem teccett a tura tempoja, de azon kivul megvagyok elegedve vele, sot neha kevesnek erzem :) Tom nak pedig azt tudom momdani, hogy hulyek mindenhol vannak ebben a klubban is. Amugy olyan esetrol ahol nem volltal ott es nem tudod a korulmenyeket ne vonj le kovetkeztetest. Az adott esetben 4 barom, koztuk en is :) elorementunk es az egyiksracnak nem jott ossze a kanyar tokeletesen, egyertelmuen az o hibaja errol nincs is vita.De hangsulyozom maskor is es massal is elofordulhatott volna, mert nem csak a srac volt hulye!
Mindenkinek szeretettel ajánlom! Komolyan! :-) Nem azért, mert gonosz vagyok, és ugyanazt az érzést kívánom, mint amit én tapasztaltam az első fél órában. Na jó, de azért. ;-) Szerintem receptre kellene felírni a dolgot, mert több szempontból is hasznos. Egyrészt azért, mert mondanak új dolgokat, másrészt pedig helyreteszi az ember önbecsülését.
A következő gyakorlatokat kellett abszolválni: Bemelegítés gyanánt az egész, pályának használt terület körül motoroztunk a motorosrendőrök oktatója mögött, és az volt a feladat, hogy ne essünk el, miközben utánozzuk.
Ez azért volt vicces, mert ömlött az eső, ő pedig a következőket művelte: motorozás elengedett bal kézzel, állva, állva elengedett bal kézzel, jobb sarok átvetve a nyergen, azután ráülve a sarkunkra. Majd mindkét lába a bal oldalon lógott, egyik az első, másik a hátsó lábtartón. Aztán felállt jobb lábbal a bal lábtartóra (itt már nem sokan utánozták), azután lelassított, és leugrott a guruló motorról. Egy darabig tolta jobb kézzel a bal markolatot fogva, majd visszaült, és bal kézzel átfogott a jobb markolatra, húzta a gázt, közben pedig jobb kézzel fogta a bal markolatot, és kicsit szlalomozott is.
Én asszem én már az elején hisztériás rohamot kaptam, tekintve, hogy a klassz Spidi dzsekim bélése elengedett, így a szakadó esőben - esőruha otthon - egy pillanat alatt átfagytam. Még jó, hogy van markolatfűtés... :-D Szóval a kollégák megmentettek, és rábeszéltek, hogy ne szaladjak haza egy kis (ömlött, ahogy lefért) esőtől. Utána barátságosabbak voltak a feladatok, meg az idő is.
Szlalomoztunk egy sorban lerakott bóják között, azután feladatot váltottunk, és egy fapóznát kellett úgy megkerülni, hogy a tőle két méterre lerakott másik póznáról el kellett venni a kötelet, amin egy kis fa nehezék lógott, tenni kellett egy kört, és vissza kellett akasztani a helyére a kötelet.
A következő feladat az volt, hogy egyméteres kapukat alakítottak ki bójákból, és egymástól kb. 3-4 méterre cipzár alakzatban lerakták őket. A kapukon kellett átfűzni a motort, oda-vissza. A GS-sel ez csak úgy ment, ha szinte túlkanyarodtam, de csak úgy lehetett a következő kapun átmenni, ha miközben kifordítom a kormányt, döntök, gázt adok, és taposom a hátsó féket.
Volt a motoros oktatásról ismert 8-as feladat is, meg egy csillag fedőnevű másik feladat is, de eddig a mi csoportunkból csak páran jutottak el, én pl. nem.
Az utolsó feladathoz már önszántunkból mentünk át, mert délutánra valahová eltűnt az oktatónk. :-) Szűkülő ívű szlalom volt, cikkcakkban lerakott bóják között. Ez jó volt, lehetett dönteni fültől-fülig.
Volt pár bukás, de inkább eldőlések voltak, egyetlen srác esett nagyobbat, leért a lábtartója a fenti szlalomnál, és takart egyet. Amúgy minden feladatot meg lehetett csinálni, nekem elég rendesen elkente a számat, hogy csak a töredékére voltam képes. Egyszerűen kiderült, hogy nem az jelenti a motorozni tudást, ha valaki hegyen-völgyön át iszonyú tempóban tud motorozni, és még a balesetmentesség is csak bizonyos fokig adhat okot önbizalomra.
Én úgy érzem, hogy bebizonyosodott az, amit eddig is tudtam: nem tudok motorozni, bár sohasem tekintettem a motorozni tudás fokmérőjének, hogy milyen gyorsan tudok motorozni. Húzom-tolom a gázt, megyek mindenfelé, de hiányzik az a biztos alap, ami ahhoz kell, hogy a váratlan helyzeteket manőverezéssel elkerüljem.
Egyszerűen azért, mert pl. nem tudom lassú menetben eléggé dönteni a gépet, nem tudom elég pontosan testsúllyal irányítani a motort, nem tudom használni a hátsó féket. Ez pedig azért nagyon szomorú, mert én is csak azt tudom, amit a haveroktól, vagy innen-onnan tanultam. Sokat jelent egy nagyobb tudású motorossal együtt motorozni, de az volna igazán jó, ha a motorosok már az iskolában, az oktatás keretében tudomást szereznének arról, hogy miért is kell bójákat kerülgetni. De még ennél is fontosabb volna, ha azt is megtanítanák, hogy hogyan kerülgessék azokat.
Valószínűleg egy következő oktatásra is jelentkezni fogok, lehet, hogy a tartósteszt GSR-ünkkel fogok kimenni, de az is lehet, hogy újra bevállalom a bálnával, hiszen nem csupán az a cél, hogy meg tudjam csinálni a feladatokat, hanem az, hogy a saját motorommal képes legyek hibátlanul, bizonytalankodás nélkül végigmenni minden pályán.
Meg lehet csinálni a feladatokat, hiszen a rendőrök is megcsinálták az R1150RT-vel, meg az XJ-vel is, és sokan megcsinálták Bulldoggal, F650GS-sel, chopperrel, SV-vel, sportmotorokkal....
Egyébként látványos volt a fejlődés mindenkinél, volt olyan motoros, aki egyszerűen nem mert lassú menetben dönteni, vele a rendőr külön gyakorolt. Nagyon segítőkészek voltak, a szervezés teljesen rendben volt, és emléklapot kapott mindenki, aki végigcsinálta a napot. Én még egy kis ajándékcsomagot is kaptam, mert lány vagyok. Mondjuk ebben nem látom a logikát, de azért örültem neki, most van rendőrös bögrém, meg jegyzetlapom, tollam... meg egy alaposan összement önbecsülésem. :-D
Gratula a 24-óráshoz, akárhanyadikok is lettetek. Bár ez a rendezvény egy túraverseny, egyre inkább a sbesség dominál. A jó helyezés eléréséhez a közlekedési szabályokkal még köszönőviszonyba sem illik kerülni és a biztonság is háttérbe szorul. Én részt még nem vettem rajta, ezt csak sztorizgatások során hallottam. Épp ezért nem is igen fogom megísmerni. Épp leszokóban vagyok a bajkeresésről. Volt szerencsém pár szót váltani a győztesekkel. Elmondásuk szerint sem volt könnyű. Ők is benéztek egy borsodi szakaszt és csak egyikük helyismeretének (ott lakott) köszönhetően tudtak éppen időre a kontrollpontra érni.
Említették, hogy nem kevés meleg helyzetben volt részük, de szerencsések voltak.
Megkérdeztem, hogy megérte-e a sok kockázat, a néhol "felelőtlen" száguldozás.
A válasz: "Így, hogy nyertünk, meg"
Legyen szerencséjük máskor is, de ne felejtsük, csak a videójátékokban van több életünk.
Mégegyszer elismerésem mindenkinek, aki részt vett az "ágyúgolyó futamon".
Mások élménybeszámolóira is kiváncsi lennék. Gondolom mások is. Úgyhogy rajta!
Egy másik dolog, hogy a túraklub a saját rendezvényein olyan tempóval motorozik, ahogy. Laja, kíváncsi lennék, hogy látszik ez belülről?
Bar en nem a Laja vagyok, de masok szerint is nagyon kell huzni, h a Turaklubbosokkal lepest lehessen tartani.../korabban Busan ult az illeto/... Szerintem sincs ertelme ismeretlen uton hataron motorozni...pld itt Szloveniaban is sikerult egy talicskas bacsit elcsapnia az egyik turaklubbosnak.../mindannyian szerencsesen megusztak/
24 órás, megvolt, 3. alkalommal, valószínűleg többet nem megyek.
Pro és kontra.
Pro: - az idő mellénk állt, a reggeli zuhogás elmúltával csak 1x kaptunk esőt - itiner, nehéz, de pontos és minden szükséges infót tartalmazott a hiba nélküli teljesítéshez - szervezés és lebonyolítás, profi, mint mindig - pörkölt Füzérkomlóson - az a rendőr csapat, akik megnyerték. hibapont nélkül. kalap le előttük. sajnálom, hogy tőlük távoli rajtszámot húztunk, így ismét nem láthattam őket menet közben.
Kontra: - az időjárás, az éjjeli 5 fok, úgymond határeset júniusban. :-) - itiner (ezt mindjárt kifejtem) - azok az utak!!!
Örökbecsű mondás (ezúttal Örehaltól kölcsönözve): a győztesnek stratégiája, a vesztesnek kifogása van. Nos nekünk stratégiánk nem volt, kifogást nem keresek, mert csak egy játék volt, semmi több és mint olyan, nincs értelme kifogásoknak. Az itinerben minden szakaszhoz oda van írva - többek között - a táv, a megtételéhez szükséges idő, illetve a szükséges átlagsebesség. Az utat a klub elnöke egyszemélyben találta ki, járta be, mérte meg és dokumentálta le. A verseny kezdetéig rajta kívül senki nem látta. Ez így van jól és el kell higgyem, hiszen különben semmi értelme nem lenne az egésznek. Nem tudom, hogy mivel mérte, de mindannyiunk órája 10-15 km-re többet mutatott az egyes szakaszok végén. Persze, volt úttévesztésünk, ahonnét vissza kellett fordulni, de nem okozott volna ekkora eltérést. Ennek következménye, hogy minden szakaszhoz magasabb átlagsebesség kellett az időbeni teljesítéshez. Az pedig, hogy zuhogó esőben, rossz úton, éjszaka, hegyen, szerpentinen 56-ot vagy 60-at mész óránként ismeretlen terepen, egyáltalán nem mindegy. Summa summarum: _véleményem szerint_ a szakaszok megtételéhez előírt maximális idők úgy voltak megállapítva, hogy azokat vagy brilliáns motoros tudással (lásd rendőr csapat), vagy pedig az átlagosnál nagyobb kockázatvállalással lehessen teljesíteni. Nem is tudom, hogy a zsarukon kívül volt-e, aki nem késett. Mindenesetre csak ők voltak hibapont nélküliek. Felveszem most a szervezői kalapot, de egész egyszerűen nem látom értelmét, hogy minek egy ismeretlen tudású társaságot egy feszített tempóba belehajszolni, mert akkor csak a bajok vannak. Voltak is. Csúszás, perec, állatkert, részeg bringás. Egy másik dolog, hogy a túraklub a saját rendezvényein olyan tempóval motorozik, ahogy. Laja, kíváncsi lennék, hogy látszik ez belülről?
Mi erre Cered magasságában döbbentünk rá, ahol az eső esett, az út csúszott, az óra pedig ketyegett. Kicsit elkente a szánkat, de aztán úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk büszkeségi kérdést a dologból, motorozunk egy jót és nyomjuk a saját-, meg- és összeszokott tempónkat. Ami nem is - mindig - nagypapás. :-) Így is tettünk, becsülettel végigmentünk az egész útvonalon, minden ellenőrző pecsétet begyűjtöttünk és kb. 30 percet késtünk a végén. Ezzel sokanvalahanyadikak lettünk.
Most látom, hogy itt a fékpedál is kissé selejtes, úgyhogy ez minden bizonnyal egy bukfenc következménye lehet. Na jó, így már nem is tartok annyira tőle.
24 oras versenyrol valaki beszamolna? Gondolom tobbek is elindultak. En sajna nem tudtam menni, helyette de azert 840 km-t csak sikerult a 7vegen motoroznom... TOM
A kékülés szerintem üzemszerű, meg a barnulás is. A kettő között az a különbség, hogy a barna azért barna, mert a lilára ráégett a kosz, meg a vízkő. Ebből kifolyólag vízkőoldóval le lehet szedni, de a rendszeres motormosás is használ, mert nem hagyja rákövülni a dzsuvát. Ha nagyon összeszedem magam, akkor le szoktam szedni róla a vízkövet is, meg a felfröccsent kátrány- és aszfaltdarabokat is a kipufogóról meg a felniről is. (A Brigeciolos mosás mellett.)
Oldalsztender-középsztender téma: A beindítás utáni füstölés benne van a pakliban. Nekem eddig kétszer csinálta, mindkét alkalommal igen meleg nyár volt, túráztunk, és Ausztriában egy rövid időre megállva, nem tudtam középsztenderre tenni a gépet a talajviszonyok miatt. Elindítás után a srácok szóltak, hogy iszonyúan füstöl a gép, csinálta pár másodpercig, aztán semmi. Szóval nem hiszem, hogy elkoptak volna a gyűrűk, egyszerűen csak átszivárog az olaj. A régi boxereknél probléma volt, hogy a konstrukció miatt a hengerek egy picit lógtak, amit nem tudtak a gyűrűvel kompenzálni, ezért a régi boxerek hamar elfogyasztották az olajat. Később elkezdtek nagyobb grafit tartalmú gyűrűket gyártani, amit pontosabban lehet illeszteni, mert vékonyabb olajfilmen is jól csúszik, így a mai boxerek nem fogyasztanak már annyi olajat, de még mindig nem lehet olyan pontosan illeszteni, hiszen igen nagy a hőmérséklet-különbség a hideg és az üzemmeleg állapot között, így nem lehet teljesen passzentos illesztést csinálni a dugattyúgyűrűk, meg a hengerfal között, ahol nem folyik át egyáltalán olaj, különben melegen meg fog szorulni.
Ha ilyen van, nem kell pánikolni, csak fa arccal fel kell lökni az oldalsztendert, egyesbe rakni, és elegánsan elmotorozni. :-) Szerintem.
Bagster és karcolások:
Ismerek egy kollégát, aki fogkefével mossa a motorját, és emiatt baromira tisztelem, mert amikor én éppen kisecsettel, meg fogkefével próbálom a hűtőbordák közül kiédesgetni a dzsuvát, akkor a pokolba kívánom a léghűtést. Aztán amikor készen van, hátralépek, és elolvadok, olyan szép. Úgyogy szerintem mindenki takarítsa a motorját saját ízlése szerint, tegyen rá Bagstert saját ízlése szerint, és ne vesszünk ezen össze.
Hogy velem örüljetek: hétvégén végre felkerült a motoromra a bukócső, és benne van a tápelosztó, meg a Baehr is. Úgyhogy minden kap tápot, és végre hamarosan tudok zenét hallgatni menet közben, meg beszélgetni is tudok. Ja, ráérő időmben gyorsan összeácsoltam (némi segítséggel :-) egy tartót a PMR-nek is, alig lehet megkülönböztetni a Touratech GPS-tartójától. ;-D
idzet:"Ezért szép az élet, mert különbözőek vagyunk."
Szerintem is ígyvan.
Aki akarja dédelgesse,vagy kevésbé dédelgesse,vagy üsse-vágja,stb.
Én még az öregecske gépemet is dédelgetem,ami az esztétikát és a karbantartást illeti.A közúton,viszont elvárom töle,hogy teljesítsen a maximumot,ha úgyakarom!
GS-Dominancia: mert első látásra beleszerettem. Mert kipróbáltam és még jobban beleszerettem. Mert azelőtt soha nem ültem ilyen kényelmes és jól vezethető motoron. Szentendréről járok Zuglóba dolozni, aki ismeri a Szentendrei utat tudja hogy ez az országút egyben terep is, ahogyan Budapest nagy része tipikus GS pálya, olyan országút ami terep. Volt szerencsém pár hétig egy 600-as Hornettel járni, volt hogy este éreztem a csuklóimat, szanaszétrázott és fájt a szívem érte minden egyes gödörnél, gyűrődésnél, repedésnél, aszfalttoldásnál. Azonkívül nagyobb sebességnél többször majd elszálltam vele. A 'van jobb aszfaltra és terepre' elmélet működik Európában de nem itt, főleg nem a fővárosban. A GS-sel nem kell lemennem a pesti aszfaltról hogy terepen érezzem magam. Amúgy meg egyáltalán nem vágyok terepre.
Ez a nippes hasonlat nem túl vicces, lehet hogy Te olyan laza vagy hogy a sáros cipőd is a bentlid lökhárítóján kötöd be de nekem elég sokat kellett dolgoznom ezért a motorért úgyhogy kéretik szabadon ajnároznom & nyálcsorgatva élveznem a zsír új, álmaim tökéletes motorjának látványát és kétségbe esni az első karc láttán. Tudom hogy fogja több követni, nem ez az első járművem és nem is az utolsó. A cinikus hozzászólásod mellé ment, nem az vagyok akinek hiszel.
Osztán ha így kiokosodsz egy netes cikk hatására nyugodtan borítsd fel a motorodat, sőt kezdj el személyesen is -nem egy netes fórumon öthozzászólásos nick mögül- csipkelődni hátha Téged is felborítanak. Mert ez is benne van a pakliban. Szerintem :)
Alapjában véve igazad van. Minden részterületen van jobb a GS-nél, még kedvenc márkánk soraiban is. Viszont szerintem ebből vezethető le a GS legnagyobb erénye.
Nem tud és nem is akar egy szempontból a legjobb lenni. Nem arra tervezték. A lényeg a sokoldalúságon van.
Én a BMW-nek szinte minden tipusát kipróbáltam, rövid- és hosszabb távon egyaránt. Egyszerűen nekem a nagy GS vált be leginkább. Az én stílusomhoz ez áll a legközelebb. A méretei miatt is ez nekem a legjobb választás. Ezért nekem eddig ez a tipus a LEGJOBB. Ismétlem. Nekem.
Másnak meg más. Ezért szép az élet, mert különbözőek vagyunk. És ezért tud fennmaradni annyi motorgyártó is. Szerencsére.
A karcokról. Úgy látszik, ennek megítélése is szubjektum. Engem zavarnak. Még a kicsik is. Egyrészt ezért a tankvédő bőr, másrészt nekem tetszik is. Nem csak azért teszem rá, mert nem jut eszembe más, amire elkölthetném az árát, ami kemény 1 heti fizetésem.
Nem kevés év alatt jutottam el odáig, hogy ilyen gépet vehessek magamnak. Ezért próbálom óvni.
Egyébként mivel most már tényleg nem járok terepre, csak az ment meg engem egy RT megvásárlásától, hogy az nekem egyszerűen túl alacsony és kényelmetlenebb mint a GS. Meg hát imádom azt a gyönyörűen rút kacsacsőrt.
GS-dominancia .... nem bántás csak hangosgondolkodás:
a "túraendúró" a motorok SUV-ja (Sport Utility Vehicle), nem terepjáró!
tehát 2 az 1-ben.
tehát alkalmas országútra és terepre is
tehát kompromisszum
tehát aszfaltra is van nála jobb és terepre is
ezért aztán zömmel olyan veszi és használja, aki le nem menne az aszfaltról a világ minden kincséért sem
de én ezt ... nem értem
úgy vigyázni egy közlekedési eszközre, mint nagymamám nippjeire a vitrinben... nem értem
bizony-bizony egy GS megkarcolódott, ezért aztán rögtön össze is kell hívni az öregek-tanácsát....... megszületik a döntés->tankborítót kell venni ... bizony-bizony
az a cikk jut eszembe a GS-tréningről Németországban:
hogy is kezdődött a tréning?
kitolták a vadiúj GS-eket és az egyiket lazán eldobták
miért is?
talán azért mert ez abszolút benne van a pakliban, főleg terepen!
-Olaj: - szerintem fölösleges a szintetikus olaj a boxerekbe, megfelelő az ásványi vagy a részszintetikus is. Nálam minden esetben kevesebbet fogyasztott az ásványiból. Az olajfogyás függött a motorhasználattól. Ha jobban hajtottam, jobban fogyott, de 2 olajcsere között nekem nem nagyon evett többet 1 liternél. Igaz, hogy mostanra már lenyugodtam és nem gyilkolom az éppen aktuális gépeimet.
Véleményem szerint sem kell bele kifejezetten mkp-olaj a száraz kuplung miatt, én is használok gk-olajat és semmi gond. Néhány gk-motorja is simán pörög annyit, mint az én boxerem.
-Füstölés: - való igaz, a K-modellek szinte kötelező jelleggel füstölögtek oldalsztenderes parkolás után, de én a boxereknél is tapasztaltam hasonlót. Ezért én csak rövid ideig hagyom az oldaltámaszon a gépet, általában addig, amíg leszállok róla. Aztán felállítom a bakra. Akár hülyeség, akár nem, mivel gondot nem okoz és könnyen megy, így megteszem.
-Kipufogó elszíneződése: - az enyéim is mindig elszíneződtek. Eleinte én is azt hittem, hogy ez egyértelmű jele a kíméletlen használatnak, de aztán megadatott, hogy megtapasztaljam új motornál is. Nagyon kíméletes kezdés után már másnap elkezdődött színeződni, 5-600 km után tök lila volt, anélkül, hogy meghajtottam volna rendesen a mocit. Valószínűleg a könyök anyaga és vastagsága a ludas. Engem már nem zavar és nem nézek ferde szemmel másokéra sem. Vannak, akik egyenesen irígylik a színpompát. Állítólag rövid távon specko polírral orvosolható.
-Tankvédő: - a karcok persze engem is idegesítenek. Én 99-ben láttam először Bagster tankvédőt Franciaországban. Minden 2. motoron az volt. (ott gyártják)
Megtetszett. Be is szereztem. A védelemben nem csalódtam, a külcsínnel meg voltam elégedve. Tény, hogy az eredeti fényezés szebb, de sajna hosszú távon nem marad sértetlen. Egyszerű, sportmotorokon megszokott tankpadot is próbáltam eleinte.
Nem tetszett. Egy idó után fel akart válni és kis felületen óvott. Lemondtam róla.
Az átlátszó fóliát meg sem próbáltam. Nem láttam még olyat, amit a speciális görbületű tankra nagy felületen egyben szépen felraktak volna, ráncosan meg igénytelen, rusnya dolog és szerintem egy erős csatt ugyanúgy átütheti, mintha ott sem lenne. (ez utóbbiról nincs tapasztalatom).
A Bagster belső felülete nem kemény, nem karcol és ha passzentosan van feltéve, bnem sok szennyeződés jut alá. Persze némi por bejuthat alá és a tank közé és ez karcolhat, de nekem több év alatt sem fordult még elő. Én a szezon közepén egyszer leveszem és biztos, ami biztos alapon azért teljesen portalanítok. Ez eddig elegendő volt. Terepen meg nem nagyon használtam a gépeimet, inkább országúti túrás vagyok.
Egyet azért utálok a Bagsterben is. Ez pedig a tanktáskája. Nem csinálnak tipus-specifikus darabokat, hanem a választható 6-8 fajtából kell valamelyiket használnod.
Egyiket sem az adott tipushoz alakították ki, így a GS-nél rohadt bénán áll. (lentebb látható egy képen). Nem veszik figyelembe a tank formáját, így tök ferdén áll és a nagyobb emeletes táskák szinte (ki)használhatatlanok.
Ettől függetlenűl nekem a mostani gépemen is van ilyen tankvédő és már a következő gépemre is előre megvettem.
Mivel ezek saját tapasztalatok, akár más igazság is elképzelhető.
Nekem félszint olaj van benne.Motul 15w50 .Azért esett a választásom rá,mert mégicsak egy magasabb fordulatú,korszerűbb gép ez,mint egy öreg négykerekű.
A hőtűrésének is nagyobbnak kell lennie mint az autóknál,talán ezért döntöttem a motorkerékpár olaj mellett.Az ára sem volt durva 2500/lityi.
Az olajfogyás szemmel láthatóan is jelentkezik,mikor oldalsztenderre állítom le a motort: indításnál füst jelentkezik a kipufogóból.
Ezért aztán kerülöm az oldalsztenderen való tárolást.
Tankpad:izléses karbon utánzatú flexifóliát is lehet odamelegíteni,a kívánt alakban és méretben.Ilyet a dekorcégeknél olcsón be lehet szerezni.
Köszi a válaszokat, még gondolkodnom kell. A fólia konzerválná a karcot amit nem bííírok látni. A tankbőr meg megint + kiadás lenne és nem látnám a fényezést tőle. A tankpad meg valóban elég kétes kinézetű...
Mintha valaki irta volna, h az 1100-esek nem igazan olajzabaloak, az 1150-esek inkabb azok. Szintetikus vs asvanyi: annyi tunik sokak altal elfogadottnak, h a tul "hig"/vekony fullszint/felszint olajok az illesztesi hezagok nagysaga miatt /leghutes/ elegnek egyszeruen...Itt indexen egy olajgurutol is megkerdeztem, o lehulyezett, de szerintem nem ert a leghuteses motorokhoz...
Kipu bekekules: en azt vettem eszre, hogy a 2004-es 1200Gs-eknek mind barna kipuf konyokuk, mig a 2005-osoke szep kek, vsz anyagot v feluletkezelest valtottak... Az enyim szep kek... Ellenben itt egy 2004-es modell
Ahogy látom itt mindenkinek megvan a saját elképzelése az olajról amit használ, és ez nagyon is rendben van így.
Sokan írtátok hogy az ásványi jobb mint a szintetikus..........Miért is ?
Én pl. Valvoline 4T 20W-50-et (szintetikus) használok és semmi bajom nincs vele.
10.000km alatt kb. 8dl olajfogyasztást mértem, ami úgy néz ki hogy elég rendben van, és azért én is hajtom néha a gépet. (Csongrád - Edelény = 250km - 2h10min autópálya nélkül)
Egyébként még azt szeretném kérdezni hogy:
Ti hogy csináljátok hogy bekékül a kiröffentő könyöke?
Nekem 1 eve van fent, igaz meg nem szedtem le, de az elejen letoroltem, nagyon passzentosan ment fel, pluss anyagbol van a tankkal erintkezo felulete, szoval nem tudom mennyire tud a por alamenni... Ja es szerintem praktikus, terkeptarto, vagy 15 liter 2 meretben allithato, "titkos penztarto zseb", 2 oldalzseb, ja es hatizsakkent is hasznalhato mert van hozza pant, ami most szepen az egyik oldalzsebben pihen...Amig nem volt topcase-m addig ez volt mindig hasznalva...Ja es az utas tud rajta tamaszkodni, jobban mint a tankon...ja es jol ra lehet tamaszkodni, ha kicsit pihenni van kedved menet kozben :)))) TOM
Szerintem majdnem tokmindegy milyen olajat teszel bele, talalkoztam egy csokaval akinek egy R1200GS-e es egy R1200RT-je van /motor kolcsonzes es turavezetes cca 27 eves lehet, ---Szloveniaban--sajnaltam is nagyon a szar munkaja miatt...szoval O Valovoline 15w40 TURBO olajat tesz bele es igy nem is fogy...igaz allt nala valami japcsi gep, szerintem abba is azt teszi...ez az olaj meg a Tescoban is kaphato 5 literes kiszerelesben... TOM Ui:w parameter azert jo legyen...
Azárt azt hozzá teszem hogy az ismerőseim akik használnak(tak) ilyet felhívták rá a figyelmet hogy alatta maradhat a por, és az már úgy elég kellemetlen dolgokat tud művelni.............Ezért én le is mondtam róla.
(még mielőtt valaki megkérdezné hogy az R1100S-re minek, elmondom hogy az FZ6-ra akartam tenni)
Valóban jó "férősnek" néz ki.Paktikus lehet,hogy beleférnek a bukók.Sajna az enyémbe nemfér be egy sem,márhogy a city-sistem oldaldobozokba.A nagyobb fedelűt,még nempróbáltam...kicsit szélesnek tartom,tartok tőle,hogy beakadok vele valamibe.
Szerintem egy karc nem a világ vége. Inkább úgy kell rá tekinteni, hogy megvan az első, innentől nem fáj annyira a következő. Szóval nyugi. Súlyos tízezreket meg én nem adnék ki azért, hogy ne karcolódjon a vas, de ne is lássam a színét. Ok, hogy típusazonos a Bagster, de a fényezés mégis szebb.
Ha nagyon zavar valakit az, hogy a nyereg körül karcolódik a fényezés, akkor a mindenféle kétes minőségű és kinézetű tankpad helyett érdemesebb valamilyen 3M fóliát kinézni, és kivágatni. Most nem állok neki keresgélni, de tuti, hogy a neten van olyan bolt, ahol lehet kapni viszonylag vastag, hőálló ragasztóval bekent átlátszó fóliát, és még ki is vágják minta alapján.
Krisztián: Az 1150 alkatrészeket én az Ebay-en venném meg, Németországból. Olajból viszont nem tennék bele olyat, ami autóba való. Asszem. Szóval inkább motorkerékpár olajat kellene használni, és nem a teljes szintetikus R4-et. Most még nekem is az van benne, és 10 ezer alatt megevett nem egész 4 litert. Szerintem ez mennyiségben és árban is horror.
Csütörtökön (15-én) indulunk du. 3-4 óra felé, a pontos időpont még egyeztetés alatt.Hétföre meglesz az indulási időpont, itt megírom! Nem tudom te Bp-ről jössz-e, vagy valahol (Rábafüzes irányában)találkozót beszéljünk meg? Az illetékessel megbeszéltük, tehát remek idő lesz, az Alpok összes kanyarja ránk vár!
Nem hiszem el hogy megkarcoltam a tankot a nyeregnél az övemmel bááááááááááázzzz már kaptam két hátsófalit és kiújult az alkoholizmusom is. Nem túl nagy nem túl látványos de annyira durván érint hogy nem is tudnék most ennél szörnyűbbet elképzelni jól megvert az Isten. Szóval alaphelyzetben az övem messze van a tanktól nem is értem hogy sikerülhetett de a karc ott van. A megoldás: tankpad. Használ valaki ilyet 1200 GS-en? Milyet tegyek rá végtelen számú van nem vagyok képben. Vagy szarjam le és nyaljak rá valami színben passzolót és kész?
Sziasztok 3hete nem olvastalak Titeket. Sziciliában voltam, persze motorral:) jó volt. Egy kis gondom van: lezúztam a motor elejét, fordulatszám mérő és egy-két műanyag alkatrész ment tönkre a műszereket tartó keret meg ilyesmi.. Mit javasoltok hol érsemes beszerezni őket? (1150Gs)
Olaj: én BMW autókhoz ajánlott 10W-60 ast tettem bele indulás előtt, mire Szicsilán voltam megevett 7dl-t. (kb 2200km) leesett minimumra a szint. utántölttem 10-40 szintetikussal, mert másmilyet nem kaptam. nem volt gond. azóta is menne...:( (ha nem a nappaliben várna javításra)
Majd tolok fel rola kepet...52 literes, 2 sisak belefer, de pld 2 db Schubert mar nem biztos h belefer, az en S1-em es asszony SX-es Sharkja eppen becsusszan!
az a nagy kerdes ha kint (EU, USA) megveszed es behozod, akkor a magyar kereskedo bevezeti-e a regisztracioba szerintem ez EU-nal alap kellene hogy legyen mert min. EU-wide a garancia szinte mindenre
ellenben USA-nal nem tudom mi a helyzet... elmeletben par fenyvisszavero esetleg kipuf kivetelevel uazok a modellek motoroknal mint EU-ban
Van, és újnak 6 hónapos koráig, illetve 6 ezer kilométeres futásteljesítményig számít a motor.
Az áfát, ha már kifizetted, akkor szerintem nem visszaigényelni kell, hanem be sem kell fizetni.
Egy dologra viszont vigyázni kell, ha úgy vesz valaki motort külföldön, hogy kint nem helyezteti forgalomba, hanem dobozban hozza el. (Ez akkor logikus döntés, ha az adott országban magasabb a forgalmi adó, mint nálunk, illetve akkor, ha a kétszeri forgalomba helyezési díjat akarja valaki elkerülni.)
Szóval arra kell vigyázni, hogy márkától függően, a motorra akkor érvényes a garancia, ha azt a forgalomba helyezéskor a gyári rendszerben regisztrálják. Hiába van kitöltve a garanciakönyv, pecsét, aláírás, stb lehet rajta, ha nem szerepel a rendszerben, akkor nincs rá garancia. Nem tudom, hogy ez konkrétan a BMW esetében így van-e, de tudok olyan márkáról, ahol így működik, és volt már belőle probléma.
Hazahozatalkor az importőr nyilván nem akarná regisztrálni a gépet, hiszen jól tudja, hogy mi a helyzet a garanciával, és mivel nem rajta keresztül vették a motort, nyilván nem áll érdekében garanciális szolgáltatást nyújtani neki.
A másik gond, hogy a gyár kikötheti, hogy a garancia csak akkor érvényes, hogy ha szakszerűen készítették fel a motort a használatra, vagyis a szakszerviz igazolta, hogy az előírásoknak megfelelően töltötték fel olajjal, tették bele az akksit, stb.
Nos, mi is megcsináltuk. Pénteken valóban cefet idő volt odafelé, szombat, vasárnap kimondottan jó: 15-25 fok, napsütés, felhők vegyesen; még a tegnapi is elviselhető volt visszafelé. Az eső is olyan, mint bármi más, megszokható. Jó esőruha kell. Ráadásul odaát nem szappanozzák az utakat, jó érdes az aszfalt, ezért vizesen majdnem ugyanúgy lehet menni, mint szárazon. Kellet egy kis idő, míg elhittem, hogy valóban nem csúszik. A probléma leginkább akkor van, ha nincs aszfalt, vagy ha váratlanul elfogy. :-) Ilyen pedig van szép számmal. Aki mostanában arra járna, semmiképp se hagyja ki a Bucsin tetőt! Ez Parajd és Gyergyószentmiklós közötti 50 km kanyarorgia. Tavaly csinálták meg, ping-pong asztal simaságú, tapad rendesen és egyetlen 50m-es szakasz kivételével egyetlen kátyú sincs rajta.
Én úgy értelmeztem a szöveget, hogy saját részre vásárolt és vámkezelt és forgalomba helyezendő járműnél a regadó nem képez áfa alapot, hanem a számlával igazolt vételár 20%-a az áfa és ehhez adják a regadót. Ez most 'értelmesen?': Alapár+alapár 20%-a és ehhez a regadó.
Azt gondolom az első mondatom alapján lenne helyem a PM-ben fogalmazóként:-))
Ajánlom figyelmetekbe ezt a remekbe szabott BMW szervizt..... Albániában. Egyébként nekem úgy tünt, hogy a személyzet nem is ismeri a kétkerekűt. http://kep.tar.hu/atyszucs/50296841/22558976#2
Daniaban, Finneknel nagyon magas a registzracios ado, ezert a motorok/autok netto ara (tehat regado es kinti ÁFA) nelkuli ara nagyon alacsony DE nem mindegyik kereskedo hajlando arulni külföldre, mert ugye ezt sokan eszrevettek, hol a gyar tiltja meg hol lehetnek egyeb adminisztracios problemak
ellenben ha sikerul kint venned akkor igy van a szamitas alapja (kinti netto ar, szamlaval igazolva + regado) * 20% tehat a regadot illetve a netto ar + regado 20 % afajat kell megfizetni allam bacsinak ha EU orszagbol hozod ha nem EU-s talan meg 5 v 10% +VÁM is van
Ha jól t'om, a számlával igazolt alapárra - amennyiben új mkp-ról beszélünk - fizetek 20% forgalmi adót. Ezt az alapárat el kel fogadnia a VPO-nak, feltéve, hogy nem nagy az eltérés az ő listájuktól. Erre talán még rájöhet az akku és gumi környezetvédelmi adója. Ez az alapár (gondolom). Mivel a saját nevemen vinném be és állítanám üzembe, így ezen felül kel fizetni a Regadót. Ezért ez nem számít az áfába. Sz'al újra gondolok, hogy sokáig élvezhessem. Néhány országban mintha jobb lenne az alapár. Én most a finneknél próbálkoztam, de azt mondják, hogy nem adnak el adómentesen. Állítólag meghatározott keretet kapnak a gyártól. Végül is, ha kifizetem az adót - ami nem kevés náluk - és hazatolnám a gépet, kénytelenek lennének visszafizetni azt a vám eljárás után. Így gondolom én. A magyar 'egyszerűség' vinne rá, hogy kalkulátort keressek. Nem szeretnék többet fizetni, de jó lenne minél kevesebbet. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.
Nem pontosan értem a kérdésedet de az R80-ról annyit tudok mondani, hogy ha nem a teljesítmény megszállottja, akkor szerintem jó választás. Az enyém is kb. ez az évjárat volt. Amikor én ilyet vezettem, nagyon élveztem. Induláskor és megálláskor használtam csak a kuplungot, egyébként soha. Alapjárattól egyenletesen motorozható a max. ford-ig. Nekem jól fogyasztott, bár pontos adatra már nem emlékszem(kb.:5l ?), de nem fogja megenni a pénztárcája tartalmát. Nekem az elején dupla tárcsafék volt. Így jobban lehetett érezni és adagolni a féket. Ez opciós felszerelés volt. Esőben csak a két válla lesz vizes. Az idom összeillesztésről viszont a térd és a boka közé fog érkezni a víz. A karburátorra kellet még figyelni. Oldalsztenderen hajlamos volt túlfolyni. Ilyenkor elzárt csapnál motor indít és amikor már akadozott csap kinyit. Soha nem szedtük szét e miatt. Ha a képen láthatóról van szó, akkor a bukócső szuper. Nagyobb lapjával motorozást is kibír. Utána legfeljebb 1-2 erősebb hátulról rugásra a helyére ment mindig. Viszont kanyarban figyelni rá, mert bizonyos esetekben az ér le elsőnek és ekkor ez első kereket felemeli az útról. Nem jó érzés! Még 1 fontos. Huzamos városi használatnál vigyázni az akkura! Alapjárathoz közeli fordulaton nem elég a töltés!
Hello! Nem elek itt, csak tavaly julius ota itt melozom... Mar csak junius vegeig vagyok itt, ha addig jo a jelentkezoknek pld valamilyen idopont (kiveve a 7vegeket) akkor szivesen megszervezem! Vagy utvonaltervet utana is szivesen csinalok, meg van 1-2 jo cimem...esetleg el is kalauzolom a tarsasagot...
Egy regi baratom motorozasra adta a fejet, es mivel BMW fun tizensok eve, BMW-t akar venni. Szeret szerelni es tud is, egyelore egy R80RT (86-os)-sal szemezik.
Valaki tud adni egy rovidke tipusattekintest, szamozas magyarazatot neki?
én is kíváncsi lennék, más egyhengeresek hol tartanak, milyen állapotban - ha a 400 ezerben nem is bízok, még egy jó darabig ennek is el kell ketyegnie.
Nekem 2005.08 óta R1100S van 20000km-el került hozzám, most 38000 körül jár és namsoká - Július 6 - tól nyomunk vele egy 7000-es túrát.........Yeah...........Már alig várjuk..
:-DD hát emiatt félhetsz is! Azt a Taglich Dakar motort én is láttam 2004-ben Garmisch-ban, és már akkor is megdöbbentően eszméletlenül sok kilométer volt benne.
Körte, aki majd ha öreg lesz, számlálót rak a piacra járós kiskocsijára :-)
Időnként megfordulok egy amerikai bmw fórumon. Na, hát az a kontinens más dimenzió. Gyorsan összeszámoltam, hogy ha a szezon minden napján motorral járok munkába és hozom az évi túramennyiséget, akkor sem tudnék 20-25-nél többet lenyomni. Ezek a csókák meg ennyit mennek átlagosan, csak mérföldben. Nem ritka az évi 30-40 mérföld sem. Van ott egy - mellesleg magyar származású - fickó, aki a maga 75 évével néhány hónapja lépte át az 1M motorral levezetett mérföldet. Nemrég cserélte le az 1100RT-t 1150R-re, mert már kicsit nehéz volt neki a motor. :-)
Idő és pénz faktor, ugye. A fórum átlagéletkora valahol 45 és 50 év között van, az éves átlagkereset pedig 60.000 USD felett. Gyerekek kirepültek, anyagiak rendeződtek, nyugdíj közeleg. Viszonylag sok idejük van motorozni.
Otthon elég nehezen védhető álláspont a gyerekek előtt, hogy idén azért nem megyünk nyaralni, mert a papa elmotorozta a szabadságát és a fizetését.
A futásteljesítmény már többször szóba került itt, de ez mást is izgat: a német motoros magazinokban szinte minden évben szóba kerül ez a téma.Jellemzően az általunk is kedvelt márka különbözö modelljei kerülnek a lista elejére.Mivel nem rendszeresen olvasom ezeket a lapokat könnyen lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet, de az általam olvasott pályacsúcs a múlt évben jelent meg a Motorrad Touren Fahrer magazinban: K100RS, évjárat '86, Km: 410 000 !!! Több oldalas fényképes cikk volt, dokumentálva a felújítandó részeket, első túlméretes csapágy- dugó készlettel vágott neki a második menetnek!
Talán érdekes lenne szerény körünkben is egy közvéleménykutatás ki hol tart!
A már máshol is ismertetett okok miatt a hatósági bringákat nem venném figyelembe.
Tehát három adatot várok a résztvevöktöl, példát az én garázsomból hozok:
Heló, üdv a fedélzeten. Annyira gáz hogy azóta szinte folyamatosan rossz idő van, tegnap meg amikor tudtam volna menni a péntek esti 'megiszunk egy sört' című történet folyományai kényszerítettek négy fal közé. Holnap pedig el kell utaznom három napra, legközelebb szerda éjjel látom viszont a 'Nagyfőnök'-öt.
Jelentkezem Egerből, és csatlakozom a fórumhoz. Csatlakozásom konkrétan egy vadi új 1200 GS-hez köthető, amit egyidőben vettem át Narbondellel. Az Ő szavaival élve, "ikertesók" a motorjaink.
A motor: LEÍRHATATLAN! ezért nem is próbálkozom leírni. Ti itt már többen valószínű tudjátok miről beszélek, aki nem, annak javasom menjen el legközelebb egy BMW nyílt napra, vagy tesztvezetésre. (Nekem is egy Mátrai tesztvezetésen sikerült meszerelmeseddi a GS által).
A fórumot már régóta olvasom - Varapapa szavaival élve - a háttérből figyelek.
Tanácsokat, tippeket várok a bejáratáshoz, mivel a gyári szervízkönyv elég szűkszavú.
Bocs hogy csak most válaszolok, de nem nagyon volt időm. Kösz a választ az e-bay-el kapcsolatban, majd utánanézek az angol oldalon a regisztrációnak, az nekem jobban fekszik minta a német. Való igaz, hogy kicsi az esélye annak, hogy ugyanattól az eladótól sikerüljön vásárolnunk, úgyhogy ez a legbiztosabb, ha magamnak vásárolok. Ha esetleg még lesz kérdésem akkor kereslek. SZia!
Azt gondolom, hogy ez a három paraméter bőven elég ahhoz, hogy elrontsd a dolgot, és emlékeim szerint mást nem is lehet állítani. Nem elég ugyanis, ha beállítod az előfeszítést, hozzá kell állítani a csillapítást is, vagy fordítva, azután pedig az elejét a hátuljához. Nekem most majdnem be van tekerve legkeményebbre a hátsó előfeszítés, de szerintem ez sem jó megoldás, és érzem is, hogy az eleje egyetlen fokozat elállítása után teljesen máshogy viselkedik. Szerintem ez külön tudmány, és szerintem az, hogy mondjuk éppen úgy érzem, hogy jó a dolog, nem feltétlenül van úgy. Én inkább a profikra bízom a dolgot.
Mit lehet még a GS futóművén állítani a két rugóstag előfeszítésén és a hátsó csillapításán kívűl? Lehet, hogy eddig csak szerencsétlenkedtem, mert én ezeken kívűl nem állítgattam semmit. Viszont ezt bárki ki tudja kisérletezni magának. Még nekem is sikerült, pedig én elég nagy műszaki pancser vagyok.
A motorhoz kapott kezelési útmutatóra gondoltam. Szerintem ahogy a többi motoréban, ebben is benne kell lenniük a bejáratásra vonatkozó fordulatszámoknak. Momentán nem találom a saját motoromét, szóval meg sem tudom nézni, hogy valóban így van-e.
Helló! Kormányremegés,-szitálás. A régebbi K sorozatban a korm.tengelyben van 1 műanyag hüvely. Ennek a feladata a korm.szitálás megakadályozása a surlódással. Egy alkalommal új gumit tettünk a gépre és azt követően mindig mozgot, szitált a kormány. Három helyen egyensúlyozták a kereket. Érdekes volt, mert mindháromnál teljesen máshová rakták a súlyokat és a mennyiség sem volt azonos. Végül sikerült kiderítenem, hogy régi gyártású volt a gumi és vlószínüleg a raktári kezelés alatt deformálódott. Garanciában csere és csodaként a gondok eltüntek.
Köszi az üdvöt! Nos, most beárulom magam. Az S modellek tetszenek. Mint írtam, van tapasztalatom több régiről. Nem véletlen. Volt hozzá "spec enciánkék" ruhám fehér fényvisszaverővel a vállrészen. De azokkal nem volt "olyan" élvezetes a H-ring meg a lepencei út. Bár voltam terepen az RT-vel (1 alkalommal a helyi vadász nem hitte el, hogy hova felmentünk vel) és ezért a GS sem áll messze tőlem. Természetesen újat szeretnék nem 1100-t, de valami összehasonlításra kíváncsi vagyok. Van pár ismerősöm (Ducati, GSX-R stb.), de ők elfogultak. Remélem, TI is!:-)) Más. Valaki régebben érdeklődött a leselejtezett rendőrségi K75 modellekről. A bennük lévő Km NEM VALÓS! Próbáljátok ki: gyújtást ráadni majd a mobiltelefonon a szolgáltató számát (természetesen az ingyenest) felhívni. Az enyém 200 fölött ment ilyenkor sztenderen. A model viszont kimondottan jó vezethetőségű. Egyenletes teljesítmény leadás, és a 180-at bírta hosszú távon is. Városban szándékosan durváztam 1 napot (na jó, többszőr is) a fogyasztás ekkor volt 8 liter. Volt 1 K100 akkoriban a cégnél. Óra szerint 150 ezer körül bontottuk meg. Nem volt a hengerben gyűrű okozta vállasodás érzékelhető.
Olajkeverés: Én úgy tudom, hogy a szintetikus olaj csak önmagával keverhető. Vagyis részszintetikushoz ásványit lehet utántölteni vész esetén, de csak azonos viszkozitási értékűt, ugyanattól a gyártótól. Mert ez nem egy szintetikus és egy ásványi keveréke, hanem egy egészen más vegyület és a fenti módszer sem üzembiztos.
Tiszta ásványit tiszta szintetikussal semmiképp sem szabad keverni, és szerintem még az sem egészséges, ha tiszta ásványihoz, vagy szintetikushoz más viszkozitási értékű olaj kerül. A különböző gyártók különböző olajainak a keverése meg szerintem abszolút rossz döntés, nem lehet kitalálni, hogy hogyan fog viselkedni a két olaj együtt.
Ha nagy gáz van, akkor inkább már beletuszkolok egy banánt, azt könnyebb kivakarni a motorból, mint a kicsapódott faggyút. :-D
Aha, ez jó kérdés. Én - bármilyen viccesen is hangzik - a Corsaróhoz szoktam elvinni a motorjaimat, és Lacira bízom a beállítást. Lajának is ő állította be, és nemsokára a GS-t is elviszem.
Hány kilométer van a motorodban? A nagyok szerint kb. 50ezernél kezd elfáradni a rugó benne, szóval ne lepődj meg, ha azt fogja mondani, hogy beállítja, de jobb lenne, ha kicserélnéd hipiszupi Hyperpro progresszív rugókra - ha a Hp. készít hozzá persze.
Én anno a Suzukimon cseréltettem ki, és iszonyat nagy különbség volt a két szett között. Persze nem kötelező megvenni a Hyperpro cuccot, gyárt más is rugókat. De reméljük, hogy nem ilyen rossz a helyzet, és tényleg csak a csillapításon kell állítani, ha lehet.
Bejáratással kapcsolatban ne a városi legendákra hallgass, hanem nézd meg, hogy mit ír Manuel. Szerintem mérvadóbb, mint egy olyan márkakereskedőnél dolgozó szerelő véleménye, aki gondolkodás nélkül teljes szintetikus olajat tölt egy BMW-be, csak mert azon jól lehet kaszálni. Szerintem. :-)
***
Kormányremegés. Bár engem üldöz a kormánycsapágyrém (előbb az Aprilia, aztán most a bringám van darabokban), de szerintem is inkább a gumival lehet a gond, vagy csak elveszett a súly a kerékről. A kagylós gumi egyébként nem csupán 80-nál okoz gondot, ha még nem kopott ki annyira, hogy folyamatosan érezni lehessen, hogy ráz, akkor bármilyen sebességnél elengedve a kormányt, egyre jobban elkezdi rázni a kormányt. Amúgy van, amelyik gumi valóban hajlamos kagylósodni, de általában azért alakul ki, mert vagy gyenge, vagy rosszul van beállítva a futómű csillapítása. A gumicserével érdemes a futóművet is megnézetni, lehet, hogy beállítás kérdése az egész, ha igen, akkor nem fogja tönkretenni az új garnitúra gumit is. Egy idő után elfárad a legjobb rugó is, egy cserével orvosolni lehet a problémát. Feltéve, ha tényleg ez a baj.
***
R1200S - K1200S Utóbbit volt szerencsém a napokban megnézni egészen közelről. Főleg az Öhlins futómű tetszett, amit beletettek, de vannak rajta olaszos megoldások. Pl. a hővisszaverő lemez, amit alufóliaszerűen behajtogattak a farokidom alá. Baromi ronda. A motor bíztató, bár szerintem nem véletlen, hogy a Boxer Kupából Power Kupa lett, és K12000R-rekkel mennek. :-P Az új GT kipróbálása után nekem csak az 1150-es boxer marad a kedvencem, de ez ízlés kérdése, viszont szerintem a fenti két motor nem vethető össze. Teljesen más üléspozíció, jelleg, felépítés, teljesítmény, két külön világ. Hullut, szerintem haladj el egy kereskedőhöz, és mondd, hogy nem tudsz dönteni, szeretnéd kipróbálni mindkettőt.
Nnna. Most megint bepótoltam háromoldalnyi lemaradást. :-)
A szint miatt nekem sem volt gondom eddig... ez is luxus az AT "egyszerleallokmertkifogytam"-hoz hasonlitva :-) csak furcsa volt eloszor nagyon, es meg is remultem egy pillanatra.... zoldfulu tehenpasztor esete az elso tank benzinnel :-)
Hamár idáig eljutottál,biztosan nemsok idő választ el tőle,hogy újra tulajdonos legyél.
Az S modellek tetszenek,vagy csak véletlen,hogy a két s-ről kérsz infót?
Úgyhallotam,az R1200S-ből most érkezett meg az elsö példány,úgyhogy tulajok tapasztalatairól itt nem fogsz semmit hallani.Nade vegél egyet és majd isszuk a szavaidat!!!
Az R1100S -röl már tudnék írogatni,de azmeg már kifutott,gondolom olyat nemakarsz venni.
Igazad van! Viszont nekem mind a három model bejönne. K1200S: Hosszú túrák stb. R1200S: Kanyarvadászat stb. R1200GS: Kanyar vadászat és túra és 1 pici csapatás a porban stb. Főleg 1100S összehasonlítás érdekelne, mivel szeretnék 1 picit vadulni. Tudtok valamit a hazai kereskedésekről? Lehet alkudozni az újakra? Vagy érdemesebb a használt külföldről?
Sajna tényleg nem túl pontos a műszer, de nekem már nem okozott gondot a mennyiség nagyjáboli megbecslése az Adv-nél. Az első 100 km-en egy csík sem fogy a kijelzön. Aztán a feléig komótosan, utána valamivel gyorsabban fogynak a jelek. Én egy tankkal legalább 500 km-t mentem általában, de nem volt ritka a 600 sem. Szinte mindig üres tankra tankolok rá és akkor tele.
Előfordul, hogy van még 3 csík a kijelzön, de ha oldalsztenderre állítja az ember, utána egy sem marad és kigyullad a tartalék jelző sárga lámpa. Gondolom azért, mert a benya átfolyik a tank bal oldalába, az érzékelő meg a túloldalon lehet. Ha elindulsz, akkor egy idő után megint a "jó" értéket mutatja. A tartalék az állítólag 4 liter, tehát avval 70-80 km-t simán el lehet menni. Nekem volt már száz is.
Persze nagyobb, pláne csoportos túrázások alkalmával én sem hagyom szárazra fogyni a tankot, hanem a többiekkel egyidőben tankolok. Esetleg kimarad minden második.
nálam a ktm lc4 sm-nel is ez szokott lenni, minel jobban elkopik a gumi oldala egyenetlenebbre, annal gazosabban szital 150 felett mar uj gumi, centir, kullok atnezese, megint jol fut 175 vmaxig egyenesbe!
Sziasztok MINDENKINEK! Gratula a gépekhez és tervekhez! Új vagyok az egész topicban és lenne néhány kérdésem. Ha valakit érdekel, a régebbi R65 és R80 valamint a K75 típusokról tudok adni infót. (minimálisat, mivel ilyeneket használtam) Engem érdekelne, tud e valaki összehasonlítást adni az új R1200S és K1200S modellekről. Milyenek a hazai utakon és a túrák alkalmával hogyan viselkednek a gondolom nem kevés japán gép között. Még 1: a GS tényleg ennyire király? Én a régi 1100-t próbáltam még új korában (nem most vót :-)) és most őrölten szeretnék venni valamit. Javaslat?
Tudjatok en hondarol tetem at bomosre.... Szoval az Atnal betoltotted az olajat, es 12000km utan kiengedted :-) (ok, ott volt lanckenegetes mint ceremonia)
A bomosnel uj ceremonia lepett be eletembe: olajkukkolas :-) (viszont elmaradt a lanckenegetes)
Szoval az olaj szintjenek megallapitasa egy kicsit okkult tudomany: soha a budos eletben nem fogod 2x azonos szinten latni.... Parszor mar a fraszt hozta ram, hogy az ablak aljan mintha lett volna egy pici olaj..... nem toltottem ra, nem mentem vele..... a mozgatasra "elobujt"... A kurulmenyek: teli tarolas, tehat tobb hete volt szepen csordogalnia (csak neha a motor mogotti polchoz is hozza kell ferni, tehet idonkent odebballtam vele)
masik ilyen "pontos" dolog a benzinszint...... tura.... mindenki kiall tankolni.... en mondom hehe minek azt ? van boven benya.... (adv 30l tank) :-) kut utan par km szimpi bokroknal kenyszerpihi (wc) gyujtas vissza.... baro sarga lampa.... hova tunt a benya ??? aztan par km utan elobujt ez is.... szoval 10l kornyeken mar a benya is maszkal rendesen.... (ami fura , mert masnal ez a fel tank ...)
Sok dilemázás után,Motul félszintetikus 15w-50-es olajat tettem a gépbe.
A 3.75 l betöltése után,kb. 2500 km-t mentem a géppel,talán valamicske fogyhatott belőle... Most a piros kör felső ívétöl kb 3milire van az olajszint,máramikor lecsorog,mert van amikor a frászt hozza rám,mert fél óra alatt sem jön föl az ablakig.
Nekem epp ma jatszotta el, hogy eltunt az olaj a kemlelo ablakbol (kicsit megdolt a motor-- benyomodott a kozepsztender)...jo trukk ez az oldalsztender... Ja nekem is GP van -- elobb RS-t irtam veletlen...
Keveres: valamelyik esetben habosodas lephet fel....ha nagyon fontos rakerdezek... TOM
"függőleges motornál 2 keréken állva kell lecsekkolni"
Persze, ez a kincstári metódus. Meg az olajkereskedők lobbija. :-) Pusztán arra céloztam, hogy nem kell megszakítani a túrát és eszeveszett olajkeresgélésbe fogni, ha középállványon nincs semmi az ablakban, mert van ott még tartalék.
Ásványi-szintetikus keverés: legjobb típuson belül maradni, ha gáz van, úgyis megy a birkafaggyú is.
Biztos, hogy oldaltámaszon kell ellenőrizni az olajszintet.
Szerintem inkább függőleges motornál 2 keréken állva kell lecsekkolni. A minimum az ablakban látható belső kör alsó pereme. Ha ez alá megy, tehát nem látszik az olaj a motor lehűlt állapotában, akkor a szint az elméleti minimum szint alá csökkent. Ha ilyenkor oldalsztenderre döntöm, akkor valószínűleg megint látszik az olaj, mert a motor pont az ablakocska felé dől. Persze biztosra veszem, hogy annyi biztonsági tartalék van a dologban, hogy az esetleges problémák, besülés ekkor még azért messze van. De azért pótolni kell a pótlandót.
Egy kérdés: igaz-e, hogy ásványi olajhoz pótlásként önthetünk szintetikus olajat, szintetikushoz viszont nem szabad ásványit önteni?
Valószínűleg egyik megoldás sem ajánlott, de azért kiváncsi lennék az igazságra.
A jelenlegi 1100-esemben is pont ez a fajta biztonsági kupak van és semmi gond vele. Óvatos ki-betekergetés és nincs vele gondom. Ezért vettem a leendőhöz is. (mert persze az eredeti műanyag már elkallódott, így nem tudom átmenteni)
Elég sokat olvasgattam az olajfogyasztás témájáról. A konklúzió az, hogy nem lehet általánosítani. :-) Mint az 11XX-es széria esetében a rángatás, illetve a jobbratartás esetében sem. Van, amelyik eszi, van amelyik kezdetben eszi, van amelyik csak később kezdi el és van olyan, amelyik egyáltalán nem (vagy nem mérhetően) eszi. Nos, az enyém eszi, de nem újdonság, mert a régi is ette, így hozzászoktam. :-) Egy olajcsere-periódus alatt kb 1-1.5 flakonnal töltök utána. Ez gyakorlatilag semmi, bőven tűréshatáron belül. Castrol GP 20-50 ásványi. Az R4-ből kétszer ennyit evett, de legalább az 2x drágább volt. :-) Egy ideig elég sokat izgultam az ellenőrzőablak előtt guggolva és azon gondolkozva, hogy töltsek, vagy ne töltsek, mígnem egyszer csak az okosak megmondták a tutit: amíg oldaltámaszra rakva látszik az olaj az ablakban, addig nincs gond.
Az a baj ezekkel a dugókkal, hogy sorjás a fém és kinyírja a betöltő-nyílásban lévő műanyag perselyt. Én is így jártam a régi motoromnál, cserélni kellett a műanyagot, mert lökte az olakat a csizmámra. Neki kell esni egy laposreszelővel a T-alaknak, szépen legömbölyíteni az éleket és a sarkokat. Utána pöpec.
Én is ilyet vettem, de pár ezer km után elkezte engedni az olajat, pedig a gumigyürü hibátlannak tünik, most az újra már nem raktam fel. Remélem jobb szériát vettél mint én, majd mond el a tapasztalatokat!
emlékeztetlek barátom,hogy volt ilyen tapasztalatunk,és egy tapasztalt motoros(versenyző) szakmai tapasztalára hagyatkozva gumicserével oldódott meg a probléma.
a kagylósodás nem feltétlen futómű gond,a gumi propfilja adja a magyarázatot.az egyik kagylósabbra kopik mint a másik.
A tipust,firtattam a gyártmány gondoltam ,hogy BMW.
Mivel telelever nagyon strapabíró,leginkáb a kerék felé terelődik a gyanúm.
Én ellenőrizném a kerékcsapágyat,a gumit és a felnit.
A kevésbé kopott gumi is tud ilyen meglepetést okozni.Nekem egy Arrowmax volt az előző motoromon és megfelelő a profilmélység ellenére,alig látható módon ki volt kagylósodva,ami ugyanezt a jelenséget produkálta.
Egyébbként ha valami gond van az első futóművel minden motor produkálja ezt a jelenséget és éppen 80 körül.
Szerintem az olaj nem a periódus vége felé kezd fogyni, egyszerűen csak ott tűnik fel, mert addigra esetleg eléggé lecsökken a szint.
Én jó pár éve hajtok boxereket, de eddig egyszer sem fordult velem elő, hogy a 10000 km alatt a minimum alá leette volna az olajat a gép. Bár én nem is szoktam 180-200-akkal száguldozni. Az olajfogyasztás eléggé függ az igénybevétel módjától.
Elvileg szerintem bőven megfelel ezekbe a boxerekbe a normál minőségű gk-olaj is, mivel alacsony fordulaton üzemel és nem kellenek a kuplung miatti speciális adalékok az olajba.
Ártani biztos nem árt egy vékony, hiper minőségű, full... olaj, de véleményem szerint tényleg fölösleges pénzkidobás.
ezek ujak: Make / Models : Model/Build Years: BMW / K1200 R 2006 BMW / K1200 S 2005 BMW / K1200 S 2006 BMW / R 1200 ST 2005 BMW / R1200 GS 2004-2005 BMW / R1200 GS 2006 BMW / R1200 RT 2006 Manufacturer : BMW OF NORTH AMERICA, LLC NHTSA CAMPAIGN ID Number : 06V164000 Mfg's Report Date : MAY 12, 2006 Component: SERVICE BRAKES, HYDRAULIC:ANTILOCK Potential Number Of Units Affected : 13200 Summary: ON CERTAIN MOTORCYCLES, UNDER RAPID, REPEATED, AND UNUSUALLY HARSH BRAKING, LOSS OF ABS CAPABILITY COULD TEMPORARILY OCCUR. Consequence: TEMPORARY LOSS OF ABS BRAKING COULD INCREASE THE RISK OF A CRASH. Remedy: DEALERS WILL ADD A PHYSICAL RESTRICTION, IN THE FORM OF A BANJO BOLT WITH A FLOW RESTRICTOR TO THE BRAKE LINE, AND ON CERTAIN MODELS DEALERS WILL INSTALL NEW FRONT BRAKE DISCS OF A SLIGHTLY LARGER THICKNESS FREE OF CHARGE. THE RECALL IS EXPECTED TO BEGIN DURING MAY 2006. OWNERS MAY CONTACT BMW AT 1-800-831-1117.
ez a hosszu link nem jon ossze....
szettordelem, es rakjatok ossze: http://www-odi.nhtsa.dot.gov/cars/problems/recalls/ recallresults.cfm?start=1&SearchType=QuickSearch& rcl_ID=06V164000&summary=true&PrintVersion=NO