Ha van érzelmi zsarolás, az gáz, de hogy Gabikáéknál van-e, arról nincsenek információink, az meg, hogy azt leste tegnap, hogy a gyerek is lesi-e a meccset, támpontnak azért marhára kevés. Nálunk meg egészen biztosan nem volt semmiféle ráhatás, sosem promózta nekem apám a kosárlabdát, hogy az milyen jau sport.
Persze, inkább aranyos, hogy így fontos neki, hogy amit ő szeret, azt a gyereke is szeresse, hisz evidens, hogy ami számára egy csodás dolog, abban szeretné, ha a gyereke is örömét lelné.
De azért az egy másik ember, lehet, hogy más dolgokat fog szeretni és akkor mondjuk gáz az érzelmi zsarolás.
Fontos összekötő kapocs lehet egy apa és a gyereke (fia) között a (közös) sport szeretete. Amíg bele nem buzultam ugyanabba a sportba, amit apám is játszott fiatalabb korában, kevésbé volt zökkenőmentes a viszonyunk, de onnantól fogva nagyon sokat javult és sokkal több időt töltöttünk együtt. Persze lehet, hogy Gabikáéknál teljesen más a szitu.
Szerintem a testverrel valo rossz kapcsolat elég gyakori. Vagy semleges.
Egyszeruen nem kell túlértékelni a szerepét, főleg nem igaz, hogy nincs más fontosabb, amit adhatsz egy gyereknek. Szintén elég nagy tevut azért szülni, hogy legyen testvére a másiknak.
És Nimfanak abban is igaza van, hogy csak annyit szabad, amit fizikailag és lelkileg bír a szuloparos, és a parkapcsolat, én nem csak anyát mondanek. Van, amikor az apa nem bir csak egyet, akkor sem szabad többet valllani.
Sztem azért alapból lehet a testvért egy pozitív dolognak modnani - mint bármi más vérrokont. Attól még, hogy vannak akiknek szar a kapcsolatuk. Van akinek az anyjával is szar, de azért alapvetően jó, ha vkinek van anyja.