Szóval,én nem kinlodnék a pétisó oldással,annyira nem oldodik jól mint pl a szintén magas nitrogén tartalmu karbamid.Én szét néznék a folyékony levéltrágyák közt (vuxál és tsai) és ezt permetezném , locsolnám ki a területre.A töménység a pétisó oldásnál meg tetszöleges.Ki kell számolni a hatoanyag mennyiséget (pl.3dkg/m2 és ezt szorozni a terület nagysággal),És ezt a mennyiséget feloldani annyi vizben amennyivel az adott területet betudod öntözni.Locsikannás módszernél több viz,permetezésnél kevesebb is elegendő.
Tavaly még kaphato volt egy mütrágya oldó kütyü amibe csak bekellet tenni a szükséges anyagmennyiséget, csatlakoztatni a slag és a csap közé és az öntözéssel együt már meg is volt mütrágyázás.Érdeklödni kell a magboltokban hátha kapható mostanság is a szerkentyü.az ára néhány ezres volt.
Nem tudom. . . most vettunk uj funyirot, csak a fokozatat tudom, de azt sem igazan meg. Megkerdezem a ferjemet majd. . . amit o mondott, a legmagasabb fokozaton hagyta a hatsokertben, es eggyel alacsonaybbra elol. Az elso tetszik neki jobban - amit te latsz az a hatso. Meg kiserletezik :)) (en nem lattam kulonbseget). Szeretem ha magasabb a fu - jobban arnyekol, jobban tartja a fold a nedvesseget, jobban no a fu.
Az osszetetele a funek: ryegrass, Kentucky bluegrass and fine fescue egyenlo aranyban.
A marka nevre nem adok - mindig azt nezem, hogy ne legyen benne sok gyommag, es hogy az evelo fu fajta legyen a legtobb benne. "Sun and Shade" amit valasztok, mert az jellemzo a kertemre.
Kiindulo pontnak Scotts markat hasznalom, es ez az oldal szokott segiteni.
kedves rferi! koszi a valaszod, igyekszem megfogadni a tanacsaid. ujjabb kerdesem van. Hol lehet a neten leirast talalni a gyomokrol lehetoleg kepekkel? Kezdo kerteszkent szeretnem tudni mirol is beszleunk mi itt, foleg tudvan hogy egy halom novenynek van nepi meg sok masmien kozneylven forgo neve, igy lehet tudom milyen az csak mas neven ismerem. Koszike.
A kérdéseidben gyakorlatilag a teljes fűtelepítést és előmunkálatait megkérdezted. :)
Tényleg jobb lenne visszaolvasnod, esetleg a keresőt itt a bal oldalon kezelned! :))
Slágvortokban:
- talajelőkészítés a legfontosabb.
Semi gyom, semmi gyökér, viszont legyen elég tápanyag a földben.Erre a legjobb az érett, földszerű, és gyommagoktól mentes istállótrágya beforgatása. A legfontosabb az érett és a gyommentes !!!
Esetleg ennek hiányában valami komplex műtrágya is jó, de az legalább pár héttel a vetés előtt kerüljön a földbe, hogy nehogy égesse a magokat.
A talajt tömöríteni kell, mert később a locsolás hatására betömörödik, és az egyenetlen tömörödés bokatörő lukacskákat eredményez
- vetés
- nem száradhat ki az első hetekben, tehát locsolás ezerrel, naponta sokszor, keveset. Csak a felső egy-két centit kell finoman átnedvesíteni, és nedvesen tartani
- kikel, növöget
- lassan elkezded nyírni
- nyírás, gyomszedés
- gyomszedés
- eltelik az első év
- második évtől trágyázhatod műtrágyával
Az általad említett műtrágya a második évtől használható, de csak idény közben, és augusztusig, mert az semmi mást nem tartalmaz, csak nitrogént, amitől a fű csak nől, csak nől
De azért tavasszal annak kell valami komplex trágya, ősszel inkább a foszfort kell megnyomni, hogy a gyökerek erősödjenek a télre, tehát azért nem ennyire egyszerű a dolog.
Kezdo kertesz es futelepitokent kernek tancsot. Vettem fumagot es azt irja hogy mutragyanak amonium nitratot kell ra szorni. Vettem is a 200nm teruletre 2 kg-t allitolag ennyi kell. Tenyleg ennyi kell? Hogyan kell kijuttani en mikor? Ha szeretnem valami gyomirtoval kezelni a teruletet ezt lehet a fuvesitessel egyben esetleg elotte, vagy mikor? mikor kell elosszor mutragyazni? Ez a cucc ilyen granulatumszeru golyocskak formajaban van, kell ezt oldani vagy hogyan szorjam szet? Osszel szerten majd szerves tragyaval is beszolni, mivel es hogyan kell ha mar ott a fu, vagy akkor ma nem szabad? Nem szeretnem kiszantani, akkor inkabb a mutragya. Bocsi a sok kerdesert, gondolom par ilyenrol volt szo mar itt de sajnos ido hianayaban inakabb kerdezek,e setleg utasittok tovabb. Koszike.
Van valami mohaölő fehér por, én azt vettem de még nem sikerült kiszórnom. A vasgálic hatására kiváncsi vagyok, én még nem próbáltam. Számolja majd be a kiszórás módszeréről és a hatásról, hadd okuljak/okuljunk.
A fu nagyon beindult, a lukak sem latszanak. Azt hiszem az oszi fumag szoras nem nagyon volt eredmenyes - ennek ellenere a lukak kezdenek eltunni, amint dusabb a fu. Ha megfelelo szobol nezem, szinte nincsenek is :))
Valószínűleg nem, de én azt akartam ezzel mondani, hogy az enyém nem ássa el sem a kakiját, sem mást:)
Vvan neki tök jó kis helye, ahol alszik, meg betonos rész is, ahol napozik, szerintem is rá lehetne szoktatni, hogy csak oda végezze a dolgát. Egyetlen nagy adagot termel naponta, azt viszont összeszedem utána, ahogy eddig is.
Amikor a fuvem uj volt, meg negy macskam volt - es mind kinnt vegeztek a dolgukat. No meg rengeteg mokus, akik allandoan asnak valamit ki vagy be. Az elso ev nem volt valami szep - tele volt csinos kis kupacokkal - nagyon buszkek voltak rajuk a cicak, es en meg rajuk - meg voltak aranyos kis lukaka is, amikbol idonkent kukorica nott ki a legvaratlanabb helyen (igan, etetunk mokust is telen, meg madarat, meg kacsakat).
Aztan a masodik evben eltuntek - most meg mar a macskak egyalatalan nem mennek a fube, mert nem "invitalo" nekik. A mokusok meg firank lukakat, de nem latszik. A macskak a bokrok aljat preferaljak. . . Hallottam, lehet leasni kutya WC-ket, es arra szoktatni az ebet, akkor meg nincs semmilyen gond. De legalabb egy teruletet kijelolni, ahol a kutya ott hagyhatja azt amit akar.
Ha nem áskálódós,akkor nem annyira vészes.Kicsit többet kell a fűvel törődni mint annak akinek nincs ebe,de attól még lehet szép füved,ha nem zárod be a kutyát.Az enyém szép,ha nem is hibátlan,és két német-juhász szabadon él rajta.
Amikor en telepitettem a fuvet, hasonlo volt az elso evem. Augusztus-szeptember a legjobb az ujra fuveitesre - en is akkor tettem. Elotte legalabb hat hettel lealltam a mutragyaval es gyomirtoval. Tavasszal adom a gyomirtot-mutragyat indulasnak, nyaron kapnak meg egy adagot, es minden osszel szorok ki fumagot ujra, egy alapos szelloztetes utan. Oktober-novemberben kapnak meg egy teli fajta tapot.
Sziasztok! Életemben először füvesítettem, de egyszerűen nincs szívem bezárni a kutyát. Nem kotorékeb, egy goldie, és a kakiját minden nap összeszedem. (Nem ás el semmit.)Szerintetek antagonisztikus ellentét a fű és a kutya?
Egy kérdés. Azaz előtte az előzmények. Tavaly telepítettem füvet (szőnyeg lett), de most elég borzasztóan néz ki. Amit meg kellene tennem:
- A kikopott részek pótlása
- Gondolom valami tápozás (nagyon kevés gyom is van, azaz gondolom írtósat)
- Nyírás
Mit milyen sorrendben tegyek és mennyi időközönként?
Értem ez alatt, hogy a fűmagot gondolom nem jó tápolni frissen, de az sem biztos, hogy jó, ha előtte szórom ki a tápot. Gondolom előbb nyírok, aztán tápolok, aztán pótlok és mondjuk 1-1 hét szünettel. Ez így jó?
Szia! Épp ma gazoltam fűnyírás előtt, nálunk is volt bőven, de csak ott, ahol ritkább a fű. Ahol sűrű, ott nincsenek gazok. Én egy késsel szépen megpróbáltam kihúzkodni őket jó mélyen. Arra nagyon vigyázz, a sárga virágait nehogy meghagyd, mert hamar beérik ejtőernyősre, s ha szétszórja a magjait, akkor véged!
Új fű tulajdonos vagyok és a következő a problémám:
Egyik napról a másikra megszálták a füvünket a pitypangok (azok a sárga, nem túl esztétikus "virágok"). Mivel egy kis műtrágya sem ártana a fűnek ezért a kérdésem, hogy mit ajánlatok mit tegyek vele?
Meg kell különböztetni a gyepszellőztetést és a gyeplazítást.
Gyepszellőztetés: rugós fém pálcikák a talaj felszinét gereblyézik végig, így összeszedik az elszáradt fűszálakat, és egyéb hulladékot. Ez nem más, mint ha ritkafogú gereblyével tennéd.
Gyeplazítás: Fém kések belevágnak a talajba 2-5 cm mélyen. Ilyenkor nem csak a hulladékot szedi össze, hanem jön vele egy kis zöld is. De a lényeg, hogy a talajt fellazítja, ezáltal a csapadék és a tápanyag könnyebben kerül a gyökerekhez. A gyökereket megvagdosva azok sűrűbbek, ellenállóbbak lesznek.
Amiota kora tavasszal szorom ki a "weed&feed"-et (gyomirtoes mutragya egyben), azota sokkal szerencsesebb a helyezet. Persze a tavasz is segit - ilyenkor szoktam sok-sok kepet kesziteni a kertrol, ahol a fu is latszik, mert julius-augusztusban mar szornyen nez ki szerencsetlen :((
A mult hetvegen vagtunk eloszor fuvet, es az azelotti hetvegen szoruk ki a vegyszert - kicsit kesobben mint szoktuk, es mint ahogy szerettem volna. A ferjem az elso vagast eleg rovidra szokta vagni - meg hat nem is nagyon magas meg a fu olyankor. Aztan most meg mar alig varja a fu (nem a ferjem), hogy ujra legyen vagva :)), annyira nekiidult!
Tavaly nyar kozepen kezdtuk el a lenyirt fuvet rajta hagyni - eddig mindig zsakoltunk. Szoval most nem zsakolunk - meg nem volt sok szaraz fu, nem kellett "szelloztetni" semmit sem - kivancsi leszek, meddig.
Utana neztem mi is kell ahhoz, hogy a fu szep maradjon, a viz eljusson a gyokoerekeig, es hanyszor egy evben kell(ene) szelloztetni. Haromszor: tavasszal, nyaron, osszel, es ez nem a tarcsara vonatkozik, hanem erre a fajtara - a funyiro traktor utan lehet kotni.
Ilyenkor kell igazán.Lentebb tanultak alpján gyeplazitani,ha jól rémlik.Az a késes masina,és igen,nekem mindig kiszedett mindent,utána elég rémisztően nézett ki a gyep,de aztán egy két hét altt ujjávarázsolódott. Idén az átlagember szerint drótos,tehát nem késes cuccal mentem végig rajta,/szellőztető/kevesebb vackot szedett ki,de ugy látom ez is eredményes volt.
Ez enyém kicsit alkesz nem kertészkedik de megengedi hogy megkapaljam a kertjét néha glialkával. Na de azt is csak modjával teszem hogy semmi ne jojjon az hozzám.
ápr.9 -én vetettem el a fűmagot, már gyönyörű szépen nyomul fölfelé, szépen le is lett hengerezve a terület, de most olyan hepehupásnak tűnik. Itt lentebb olvastam hogy a füvet szoktá(to)k hengerezni, ezt mikor kell (lehet) megtenni?
nem vagyunk szomszédok, mert a szomszédom 1g fűmagot sem szórt ki, nem locsol (ill. a szennyvízgyűjtő amikor megtelt kiszívatta az ősgyepre...azóta csatorna van szerencsére), időnként lenyírja.
Hát lehet, hogy én vagyok a szomszédod? Én ugyanis (szerintem) "ősgyepet" nyírok. Telepítek ugyan minden évben többször is füvet közészórással, meg vannak részek ahova teljesen újat ültettem, de az egész kertet nem bíííírom újra felásni.
Mit tegyek??? Ilyenkor a pitypangokat szedegetem, de van egy olyan gaz, amitől nem szabadulok. Teszek majd fel képet hátha van más megoldás is, mint az újratelepítés. Vagy ne reményedjek? Trágyázok olyannal, ami a gyomot meg irtja, hengerelek, locsolok, csak éppen erőm kevés.
Gyepszellőztetés.Évente kétszer.Azaz fűlevegőztetés,ahogy tetszik.Van kézi,elektromos és benzinmotoros.A kézi nagyon strapás.Tudom hogy nem a reklám helye,de mi is kölcsönzünk ilyen gépeket.
sajnos nem csak a tarack ilyen "futkározós", hanem a csillagpázsit is. Ezeket max. totál gyomírtás+újrafüvesítéssel lehet kiírtani.
Nálam sajnos még az is bejátszik, hogy az egyik szomszédnak "nem volt pénze" befüvesíteni és ősnövényzetet nyír, ami rendesen szórja a gyom-magokat. A füvünk tavaly nyáron szebb volt, mint most.... Tele van kétszikű gyomokkal. Azokat majd hétvégén permetezem le. :-((
Itt van egy olyan gyomirtószer, ami a gyökerekre hat.
Én azzal irtok,és az a tarackot is kiöli, annak utána nem marad semmi, csak a magok, illetve ami kikel belőlük.többszörös kezeléssel, közte locsolással elég jó eredményeket lehet elérni.
". . .mert féltem tőle, hogy egyenetlenül fog ülepedni, és hepe-hupás lesz. . ." Es lesz, nekem elhiheted!!! Okos vagy rferi!
Azt mondjak errefele a "nepek", hogy az elso ev gyomos lesz, akarmit is csinalsz (sok gyommag van meg a tisztanak mondott fumagban is). A masodik ev sokkal szebb, mert kora tavasszal tudsz gyomirtot adni neki rendesen. Aztan a harmadik ev. . .jajjdenagyonszep lesz :))
En kiirtottam a novenyeket teljesen mielott fuzet telepitettem (van egy resz, ahol gyomfeszek van) - hat szinte semmit nem hasznalt!!! Nyar vegen irtottam, ronda volt, de nagyon egeszen tavaszig - es akkor jott a varazslat a rotaval, uj folddel tomoritessel - es ugyanugy jott a gaz. . .pontosan tarack. Talan most, ot ev utan van kevesebb, de nem tunt el teljesen meg most sem.
Hát én először egy alapos gyomirtózással kezdtem, majd kihagytam a felásást, mert féltem tőle, hogy egyenetlenül fog ülepedni, és hepe-hupás lesz.
Nem is lett, de mégis talán jobb lett volna egy átforgatás, mert akkor zsákos marhatrágyával meg lehetett volna alapozni.
Aztán tömörítés, de rendesen ám, mert jönnek a hupák.
Tömörítés után érdemes alkalmazni a tologatni való deszkát, amivel asztalsíkra tudod simítani a felületet.
Egy méteres hosszú deszkát, két ferde merevítő segedelmével egy hosszú rúd végére felszegelsz, és annak a deszkának az élével masírozol keresztbe-kasul a területen, és az rögtön elkezdi gyalulni a felületet, ahol egy kis dudor van.
Így szépen síkra teszed a felületet.
Aztán jöhet a vetés, ami ne száradjon ki az első héten semmiképp, de jó,ha a második hét is hasonló.Akkor már kelnie kell a fűnek, és - a gaznak.
Amint kicsit rá lehet menni, elkezdheted a gyomokat irtani kézzel.Jó meló, minden szomszéd hülyének fog nézni, mi a fenéért rohangálsz villával a kezedben, miután belocsoltad a területet.Nos azért, mert sztem azzal lehet a legkönyebben a muhart és társait kihuzni a földből! :)))
hello, szeretnék egy szép pázsitot ill. füves kertet kialakitani egy közepesen elhanyagolt egyenetlen nyirt füves területen. mit tegyek? hozassak földet és döngöljem le, majd fűmagot neki? és ha alatta a gaz elöbújik? mi a szokásos folyamat? köszi
Remelem nem sinyli meg a hengert - lattam a golfpalyakat is igy simitjak, no meg annyira nem nehez a henger - a traktor meg nem kapar el :)) a nagyon gyors indulastol :))!
Amikor ujra telepitettuk a fuvet, nem rotaltuk ossze a regi foldet az ujjal, es az uj jobban osszeesett mint a regi agyagos. Innen a hepe meg a hupa. Ennek mar jo par eve - es kb ket eve kezdett jeletkezni ez a dudorosodas. Nem fogom tulzasba vinni a hengerezest, csak ha nagyon kell mint most.
Ha nagy a sok hepe, akkor gyorsabb megoldás a hepe közepén egy nagy H betű formában késsel mélyen bevágni a talajba.
Aztán középről kétfelé széthajtani a H felvágott feleit, és ha sok, akkor elvenni, ha kevés, akkor pótolni egy kis földet, majd visszahajtani a füvet, és jól belocsolni.
Sokkal kevésbé sínyli meg, mint az állandó hengerezést.
Az en kepem elmarad az alabbiaktol, de nekem akkor is nagy orom, kezdo fuves reven. A magokat negyediken szortam el, tegnap meg semmi sem latszott, ma meg mar....
A hengerezest mivel csinaljatok? Lehet erre a celra kulon hengerezot kapni, vagy barkacsoltatok valamit?
Tavasz hasznalsz gyomirtot a fuveden? Vagy kezzel szeded ki a gyomot?!?!?
A hetvegen egyengettuk a fuvet mi is. Az ido multaval az addig egyenes talaj tele volt buckaval. A vagas utan nem latszott, egyenletesnek tunt, de amikor gyalogotunk benne erezheto volt a bokaficamito hepehupa. Egy nagy hengerrel mentunk vegig a fuvon, es mar az elso alkalom utan volt valtozas. Most egy par hetig minden hetvegen uthengerezunk, amig helyre nem jon.
A tavasz mint mindig most is szep fuvet hoz, bar van egy resz ahol nagyok a lukak - a kep jobb also sarkaban latszik. Ami nehez lesz, megtartani a fuvet, ha a hatalmas hoseg jon. Nem szoktam naponta locsolni akkkor sem, kb hetente egy alaposat kapnak, eleg jol aztatva, nics tobb :)).
Az ékszíj rendes méretezéskor nem érhet le a horony aljára! Akár 3-5mm hézag is lehet ott!
Nem tudom milyen lekerekítése van annak a horonynak, de lehet, hogy nem is érdekes, hogy az alja kerekített, egy sima szíjjal is menne, csak a szíjprofil legyen elég széles!
Ha így se jó, én lehet, hogy lekapnám a tárcsákat, és egy drehással kijavíttatnám a profilt, a fene megeszi az ilyen trükkös gyártókat! :))))
Mi is csináltunk már olyat többet, hogy közvetlenül a ház mellé fúrtunk a pince mellé. Egy oldalra vivő csővel lett bevezetve a pincébe. Oda tették a házi vízellátót.
Én a pincémbe furattam, így két méterrel közelebb van a szivattyú a víztükörhöz, amitől még jobb a szállítási hatásfoka. No meg csendes, mivel a pincéből csukott ajtó mellett nem hallani a szivattyú hangját. Ami a legjobb, hogy nem kellett aknát csinálni neki, meg villanyt vezetni és minden oldalról hozzá lehet férni, pláne a nagy vízszűrő tisztításakor.
Ez egy régi működő technológia. Szűrő megy végig mélyen, sóderágyban. A szűrő hossza függ a helyi adottságoktól, rétegtől. Nagy vízmennyiséget képes átereszteni. A dolog nagy előnye, hogy itt az egész cső meg van szivva pl. ellentétben egy ásott kúttal ahol a levegő ellennyomása lassítja a víz befolyását. Sok helyen kiapadt behomokosodott ásott kutak mellé fúrunk kiapadhatatlant ebből a kút fajtából.
Kútfúrás! 45 000Ft-ért!!!
Anyaggal, kézi szivattyúval, motoros szivattyú csatlakozási lehetőséggel.
Fizetés csak működő kút esetén, átvételkor. Semmilyen kiszállási és egyéb költség nincs. Működő referencia kút több helyen megtekinthető. Sziklás, köves helyre nem fúrok, mivel ez a technológia vízöblítéses kútfúrás. Kútmélység a helyi vízadó réteg mélységétől függően kb. 8-20m. Csak ott kezdem el a fúrást, ahol a talajvíz teteje 8-9 méternél nincs mélyebben. A környék kútjaiba tekintve, mérve ez megállapítható. Ez azért van, mert a szivattyúk elméletileg maximálisan 10 méterről képesek felszívni a vizet. De ez nem befolyásolja a fúrás mélységét. Ennél a technológiánál a szivattyú fent van ezért 40mm-es fúrócső elegendő a víz felhozásához ebbe búvárszivattyút nem kell, és nem is lehet dugni.
A kút helyére nem szükséges autóval, teherautóval beállni,mivel kútfúró berendezésünk mobil rendszerű, könnyű három négyzetméter helyet foglal.
Vidd el az üzletbe az egész fűyírót, hátha találsz ott egy szakembert, aki tud segíteni! Nem olyan nagy csodák ezek a szíjak, csak némelyik gyártó imád ködösíteni. :-)
Akkor az egy mérettel kisebb profilú szíj, mint ami a tárcsába való, és azért is megy hamar tönkre.
(mondjuk az A szelvényű -mérve 13mm széles a legszélesebb pontján- helyett Z szelvényű - 10 mm a legszélesebb pontján - lett betéve)
Az ékszíjaknak muszáj az oldalukon dolgozniuk, mert arra vannak tervezve, ott tudják átvinni a teljesítményt.
Fogj egy madzagot, és hurkold át vele a két tárcsát, feszítsd meg a spárgát, és egy filccel jelöld meg keresztbe a két zsinórdarabot.
Kiterítve megmérheted a két jelőlés között a tárcsákon keresztülfutó _legkisebb_ méretet, ezzel már elmehetsz a boltba, és ott kitalálják a megfelelő méretet!
Az Electrolux 553CM-es fűnyirom ékszilya érdemei elismerése mellett elszakadt. A szakszervízben megrendeltem az ujjat de egy hét után még nem jelezték hogy megérkezet volna. De ez még mellékes de az 1000 FT-os alkatrészt (ékszilyak bolti ára) potom 8000FT-ért adják ha adnák. Kérdés nem tudja VALAKI mivel lehetne helyetesiteni ill. a pontos méretet. A hossz alapján vettem de az nem jó mert túl mélyen nyúlik le az ékszilytárcsába.
Gyártanak macshoz valót is, de ha az állat picit nagyothalló, akkor semmit sem ér az egész. Nekem volt olyan ultrahangos szúnyogriasztóm, amin szívesen megpihentek a zümik! ;-)
Bőséges a tapasztalatunk.Két német-juhász,100 nöl fű.Vn egy másik terület a kertben,ahol murvát teritettünk,mondván,ott lesz a kutyák területe,onnan könnyen lehet a panirozott kutyatermést összeszedni.Aztán ők ugy döntöttek,inkább a fű.Akkor szereltünk az átjáró részekre mogásérzékelőre induló locsolót,merthogy a vizet utálják.Megszerették.Akkor szereltünk a megfelelő helyekre kutyariasztót,aminek ők hallják -érzékelik a rezgéseit,mi nem,ezáltal nem mennek oda.Második nap leszedték a fáról ,és szétrágták,ugy idegesitette őket. Tehát feladtuk. A füvem teljesen normális,csak sokat kell "aknát "szedni,nem hagyni hogy az eső belemossa a fűbe.
Sztem a fű kontra kutya kérdésben a megoldás kétféle lehet, és a választás a két megoldás között csak a terület nagyságától függ :)))
Ha van vagy 15 hektár kerted egyben, akkor mehet a kuty, ha csak 100-300 négyszögöled van, valamelyiket elfelejtheted.
Ez többnyire a fű szokott lenni! :)))), lévén a kutyabarát inkább kutyabarát, mint fűbarát!
(bár volt egy öreg bácsi a környéken, akinek volt türelme a kuttyot megtanítani arra, hogy a járdán közlekedjen csak -a kerítésnél is hagyott neki helyet-, ne az ágyásokban.
Mikor meghalt az öreg,és az ágyásokat felszámolták, a kuty még évek múlva is derékszögben kerülte a semmit, mert annyira megszokta, hogy valamikor arra volt a járda. Röhejes volt nézni.... )
De a falról lejövő anyag sem tiszta oltatlan mész, hanem valamilyen karbonátja.
Mivel azt nehezebb "csak úgy" előkapni az oltott mészből, ezért nem azt használják.
De a tönkrement oltott mész (ami elkarbonátosodott a levegőben levő széndioxidtól) már például jó e célra. Gyerekkoromban sokszor használták a vidéki rokonok a talajuk feljavítására, azt mondták jót tesz neki.
A fű elsavanyítja a talajt, elég hamar, amin a mész javít, a maga enyhén lúgos kémhatásával.
Mától mesterek vannak nálunk, festetem a házunkat kívülről. Falkaparás volt a programjuk, vigyáztak is a füvemre mert még fóliát is terítettek rá. A szél azért lefújta róla a lekapart meszetet, így elővettem a kiszuperált porszívónkat, és még az esős időszak előtt felporszívóztam a füvünket. Volt egy két szomszédom aki lehet hülyének nézett ahogy bebámult az autójából a kertünkbe, de hát inkább most felszívtam a nagyját, mint hogy a kiégett füvet nézzem a nyáron.
Nekünk tavaly télen csak egy kutyánk volt.... és nyáron elég volt a foltokat utánvetni. Igen, nálunk is továbbássák a fellzaított földet :)) Ti milyen trágyát használtok? ha használtok. Régen, amikor még két óriás schnauzerünk volt, körbekerítettük a füvesített területet (lécek+madzag) és csak néha ugráltak be a tiltott területre a kutyák. Persze, ha egyszerre akarja valaki az egész kertet füvesíteni, az már ......mert hát valahol ürítenie is kell a szegény kutyuluknak. Már az is eredmény, ha a kert 80-90%-ban füves. Legalábbis a mostani 30-40%-hoz képest:)
Sokmindentől függ és persze attól is, hogy csak a fűnyírás miatt akarsz egyszer végigmenni rajta vagy garden party-t rendezel. A mi esetünkben kb.6 hét kell mire fű lesz a fűből.
hehe, dettó ez a helyzet nálunk - két szetter és a kert :))
és nálunk is idén történt valami a fűvel, tavaly sokkal hamarabb helyrerázódott, most buckákban fűcsomó, mellette meg rengeteg tök kopasz folt van, kőkemény földdel... :(
a magvetést nem tudom hogy fogom megoldani, mert úgy nagyjából nem bántanak semmit, de ha felássuk kicsit is a földet, akkor vérszemet kapnak :), és tovább ássák /és vagy agyontapossák a friss szálakat
Igazából, mi a "szép fű" fogalmáról már letettünk:) Esetleg majd, ha nagyobb kertünk lesz... A célunk az lenne, hogy ne a csupasz, fekete földön rohangáljanak a kutyák.....és a csapadékos időszakba ne legyen sártenger a kertben. Ha! rászánjuk magunkat és veszünk egy doboz "csodafüvet", majd megírom a tapasztalt eredményt. Köszönöm a jótanácsot, véleményt!
Sziasztok! Szeretnék tanácsot kérni Tőletek. Nekünk nagyon pici kertünk van és két középtermetű kutyánk. Idén télen a kétéves gyep teljesen megritkult. Tavaly még nem tudtam, hogy a kutyák mellett is nyugodtan trágyázhattam volna a füvet poly-feed-del vagy substrállal, így a tápanyagutánpótlás elmaradt. Ma a Baumax-ban - a fűmagkinálatot nézvén- találtam egy minőséginek kinéző termékcsaládot. Sajnos, a nevét nem jegyeztem meg, de műtrágya+fűmag egybe volt csomagolva és a dobozára mindenféle jó volt írva: strapabíró, ásás nélkül vethető, elnyomja a mohát és a gyomot, gyorsan terebélyesedik, az sem baj, ha egyenetlen a felszin, stb. Nekünk ez tökéletes lenne:) 1kg 4000-től indul. Van csak műtrágya, csak fűmag és műtrágya+fűmag csomagolás. Nyugodtan próbáljuk ki? vagy felejtsük el?
Ha nem valami külöleges fűkeverékkel van bevetve a területed megteszi a sport keverék,ui. 1-2 évig ugyis elfog ütni a tübbitől.A késöbiek folyamán létre jön a "teljes hasonulás".Valoszinübb ,hogy az uj rész romlik a töbihez.Kevésbé valoszinü az az eset hogy a régi füszálak elszégyelik magukat és rohamos megszépülésbe kezdenek.A néhány éve lejárt fümag ha nem zabálták még fel az egerek még csira képes.Én már vetettem 7 éve lejártat is és még kikelt.Leg feljebb nem 3-4 dkg kell belőle négyzetméterenként hanem 6-7.
Köszi a választ, hasznos volt! A héten nekilátunk. És az igazából mindegy is, hogy milyen fajta fűvel vetjük be? Például találtam egy nagy doboz sport fűmagot, de több éves. Vajon használható még?
Hát,mondjuk aki füvesiteni akar,az nem árt ha előtte felássa a kertet...gondolom én.A cimboránk a l5 éves füvét mikor félholtnak taálta,berotálta az egészet az uj előtt.Ha hibáztam bocs.
A fene sem tudja ,a keláttal nincs tapasztalatom.De ugy gondolom inkább a szulfátban van az igazság.Huszon éve még rézszulfáttal(rézgálic) irtottuk őkelmét.
No de félre a tréfával ,probáld meg egy kies területen az emelt adagot.Valoszinüleg talaj tipus,és moha függő is a dolog.Ha negnézed szinte mindegyik moha irtós csodában ez van,csak horror áron.
Moha irtásra tökéletes a vasszulfát(vasgálic) 10l vizbe 6-9dkg jól feloldva ,kiöntözve locsi kannával.A hatás 10-12 nap mulva látható(barnul,feketedik) Ezután ezt a réteget erösen átgerebjézni,majd fümag -föld keverékkel beszorni. Egy talicska földhöz 5-6 marék fű mag kell .majd következzék a hengerezés vagy taposás és végül a locsolás.Ezeket a részeket ugy kell kezelni mint az uj vetést.Megjegyzem ez a vasgálicos kezelés a fü közül is szelektiven irtja a mohát,de elöfordulhat hogy egy nyáron töbször is alkalmazni kell.
Nem kell őket félteni, este, naplemente után kell permetezni körülöttük, de előtte egy nejlonzsákot kell rájuk húzni.
A permetezés hamar megszárad, utána már lehúzható a nejlon.Azért kell este csinálni, nehogy a nejlon alatt megfőzd a bokrot.
Ezzel párhuzamosan szoktunk olyat is csinálni, hogy egy műanyagtál aljába középre akkora lukat fúrunk, amiben jól megszorul a permetező szórófeje.
Ezzel permetezve nem tud a permetlé szóródni, mert a földtől egész közel tartva a tálat, a pereme alatt nem tud kijutni.
Jó lehet egy műanyagvödör is!
Viszont a permetezés előtt és után jó ha nem vagdalod a tarackot, hogy jó sok zöldje legyen, mert annál hatásosabb a dolog.A glialka a gyökerekre hat, de a _levélen_ keresztül szívódik fel.Lejutva a gyökerekbe, elöli azokat, ezzel kipunnyasztva a növényt. A levéltrágya meg jól meghúzza a növényt, növekedésre serkentve elősegíti a glialka munkáját.
Ha érdekel van egy a kölcsönzőből leselejtezett vil.motoros fűszellőztetőm.A motor jó,forgat rendesen,csak a kerekei nem passzolnak már igazán ahogy kellene.Szedi a mohát,szárazat,mindent,csak qrva nehéz tolni.Ha kell,átpasszolom neked szivesen.Te oly barkács vagy,hátha hasznát veszed.
Az a gond, hogy bokros a terület, féltem a meglevő bogyósgyümölcsoket egy ilyen radikális lépéstől. Sajnálom, hgoy nem jutott eszembe a tavalyi telepítés előtt :(
Így más a helyzet, ugye?
2 napig ástam, egy talicska tarackgyökeret kiszedtem a fold alól, de többbszöröse maradt még benne. Félek, hgoy a konzervatív módzserrel sose fogy el.
Halihó!
Most, hogy tavasz van, kicsit rendbe akarjuk hozni a pázsitunkat. Mohaírtással kezdődik a dolog. Tudtok mondani valami jó szert amivel ki lehet írtani? Aztán meg a moha helyére kéne ültetni füvet, de nem igazán tudom, hogy ez a gyakorlatban hogy néz ki. Csak fogjuk és rászórjuk? Meg úgy egyálltalán: hogy döntsük el, hogy milyen fűmagot ültessünk? Szóval van kérdés bőven:-) Köszi
olvasom ezt a makacs gyomok elleni geotextiles védekezést. Nálunk a tarackbúza, az ami kiírthatatlan. Mi történik ezzel a jószággal, ha geotextilezem és teszek a tetejére 5-6 cm földet. Ki sem kel fényhíján, vaagy ott burjánzik a textil alatt. Rendes mennyiséget képzeljetek!
Először szellőztettünk füvet!:-) Tegnap kikölcsönöztünk egy gépet, és este volt nagy szellőztetés. A füvünk ősszel hydovetéssel került a földbe, és 2-3 hét alatt szépen "szőrösödött", fel is tettem a képeket ide anno.
Ilyenkor szórjuk el a műtrágyát? (kertészetben vettük, ahonnan a gépet kölcsönöztük).
Képzeld mikor belocsoltam a kannával, balról jobbra és utána jobbról balra menve egyenletesen a kertben és így szépen sorban locsolgattam ki az oldatot. Most mikor látni az eredményét, olyan mint a focipálya. CSÍKOS!
Szóval száz szónak is egy a vége, vagy az egészet fel kell oldani egy edényben és ki kell locsolórózsával egyenletesen juttatni, vagy pedig keresztben is meg kell ismételni a belocsolást. Legfeljebb akkor meg kockás lesz.)))
Kicsit még várok, aztán marad a jól bevált substrál lassanbomló műtrágya, ami biztos hatás.
Ne legyél oly büszke az erős mohádra! Az enyém se piskóta,és mindenhol van,nem csak az árnyékos helyen. De a héten nekiesek,és egy darabot sem hagyok bent a fűben.De most jön a kérdés.Először táp-műtrágya vagy iselymi és azután pótoljam,vagy előszőr fűmag aztán később táp?
A substrál fű műtrágyát használom én is, és mindid a metróban veszem, ilyenkor szokták akciózni 3.3 kg 2500-3000 forint. Van 9-10 kg-os kiszerelés is 6-7000 ft. 3 éve mikor nézegettem jó kis ár eltérések voltak. Most az 50-es terrasan balkonföld is csak 650 ft.
Elsősorban egy méretarányos rajzra van szükség ahova be van rajzolva, hogy hol vannak/lesznek nagyobb bokrok, fák és szükség lesz a vízhozam adataira is (ha megvan a kút akkor lehet mérni - vagy lehet egy minimál vízhozammal számolni). Én tavaly jópár ajánlatot kértem az öntözőrendszerre és láttam, hogy ködösítenek és nagyon drágán csinálják. Egy kis utánaolvasással (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9057137) könnyen meg lehet tanulni az alapelveket, majd sk. megcsinálni. Úgy tapasztaltam, hogy több nagykerben is segítenek a tervezésben.
A legfontosabb a jó terv, utána már kiásni, beásni, összerakni, stb már kulimunka.
Én lebeszélnélek arról, hogy ha földet hozatsz rá, _és_nem_ választod el külön az új földréteget a homoktól _geotextíliával_, nos hogy ekkor az idén vess!
Mint mondod nagyon gazos!
Ezt a fajta földet imádja a muhar, a kakaslábfű és a csillagpázsít.
Ezek mindegyike egyszikű, és ráadásul -mint azt itt már régen is írtam- van egy ravasz trükkjük a szaporodásra: nevezetesen a magok nem jönnek ki abban az évben, mikor elszóródnak, hanem egy téli hideghatás után kelnek csak ki.
A csillagpázsít például júniusra szeret megerősödni.
De most semmi nyoma, még ha locsolod se jön elő addig!!!
És ezeket a gyomokat a fűből szelektív gyomirtóval nem tudod kiirtani, mert az az egyszikűeket nem támadja, lévén akkor a füvedet is kiirtaná.
Ha viszont hozatsz rá földet, és van pénzed geotextíliára, akkor meg lehet fontolni az alkalmazását, mert nem enné meg a homok a friss földedet.
Persze a geotextil gondot is okoz(hat), amikor később esetleg ültetni akarsz, bár egy ollóval bárhol utólag is kivágható, miután leemeled róla a földet.
Nálatok is annyira elszaporodott a télen a szálas moha a fűben, hogy nagy foltokban szinte nincs is más egyes helyeken?
Mert nálam igen. :((
Tegnap kifogasoltam vagy háromszor a kényes részeket (a többi terület még majd eztán jön) és hihetetlen mennyiséget szedtem ki!
Pedig azon a részen ősszel is átfésültem a fűvet a szellőztetővel!
A hó alatt azonban nagyon megerősödött. Sajna azon a részen télen a Nap járása miatt alig van napsütés, valószínűleg ez is bejátszott, de eddig ilyen mértékű nem volt.
Készíts egy méretarányos rajzot, küld el mailba, vagy tedd ide fel, és megrajzolom neked az egészet. A szomszéd oldalán lévő keritést vagy épületet is rajzold be a képre.
Saját tervezés és telepítés. A telepítés nagyon egyszerű, nem érdemes komoly pénzeket kiadni érte.
Ez nem egy romantikus értelemben vett szépséges vadvirágos rét :) Főleg kétszikűek birtokolják és a talaja valami rettenetes. Nálunk komplett talajcsere volt kb. 30 centiig.
Tavász: magad tervezted és vitelezted ki az öntőzőrendszert? Nagyon érdekelne, hogy milyen elveket alkalmaztál, hol szakirodalmaztál és hol, milyen cuccosokat vásároltál. Most tervezünk kutat fúratni, valami használható szivattyú ötlet is kellene. Közben próbálnám kiépíteni a rendszert.
Tanács kellene füves témában. A 18 ker-ben lakunk 1.5 ével jöttünk erre a környékre. A keretben elképesztő mennyiségű szemét volt, amit még az előző tulaj (is) hordott ki, mi tavaly a párommal folytattuk, illetve a "flórát" (tarack, gaz, stb) megpróbáltuk teljesen kiszedni. Most nincs benne semmi, illetve szorgalmasan kapálgatom kavicsok, illetve üvegcserepek után kutatva. Úgy látom, hogy a tavalyi nagytakarítás után már nem sok maradt, de azért még előfordul..:((
A talaj szerkezete elég laza, nagyon homokos, ha szép kertet szeretnék, akkor mit tegyek vele?
Hozzassak rá tőzeges földet és utána füvezzem be? Az egyik ismerős ezt ajánlotta.
Ha ez jó, akkor tud valaki ajánlani esetleg olyan helyet a 18-ban v Gyálon, ahol ez normális áron kapható? (úgy számoltam, hogy kb 20-25 m3) biztosan kellene...
+ kellene valamilyen normális gyümölcsfa lerakat, ha esetleg valaki ezt is tud mondani, megköszönném.
Szerintem ez adja magát. Ha már a fűnyíró egyentelesen letudja vágni a tetejét, akkor már el lehet kezdeni a fűnyírást.
Én már locsoltam, igaz mot két napot kihagytam a szeles idő miatt, de most már megint kell, mert a fűmagpótlásokat mindenképpen locsolnom kell, mert nem szabad a magoknak kiszáradniuk.
Mit friss fűtulajdonos lenne egy kérdésem: mikor kell először nyírni a füvet - már úgy értem, a tél után. Múlt tavasszal vetettük. Annyit megcsináltam már, hogy aprólékos gonddal kigereblyéztem az elhalt szálakat. Locsolni mikortól érdemes? Egy rét közepén álla a házunk és semmi szélvédelem nincs (jelenleg), mert az előző nádfonatot leszaggatta a szél, az újat föltenni meg nem volt időm.
Azert az el kell dönteni hogy mire akarod hasznalnia gyepet. Mi rendesen focizunk rajta nem csak a szemnek van kitatálva igy ohatatlanul csak NB2-es vagy csak 3-as.
"A legjobb kivárni egy esősebb időszakot a műtrágyáknál amiket kiszórunk, mert az esőt nem pótolja még a locsolóvíz sem"
A "ha jól esik"-et az esőre értettem, asnnál semmi sem hatékonyabb. Néztek is a szomszédok és erre járók múlt nyáron, hogy ki az az agyament tyúk, aki szakadó esőben aprólékos gonddal, tyúklépésben haladva szór valamit a fűben.
Próbálkoztam anno a legelején én is egészen olcsó, pofásnak tűnő műtrágyával. Az eredmény: elszórt sötétzöld oltok sárga alapon. Ekkor fordultam segítségért egy műtrágyákban járatos szakember ismerősünkhöz. Egyértelműen a Volldünger Golf fűtrágyát javasolta. Nekünk bejött. Évente kétszer kell kiszórni, áprilisban és július végén. Gazdaboltokban beszerezhető és a titka szerintem a mikroelemekben van.
Egyik barátom múlt nyáron bezserzett valahonnan száraz birkatrágyát, összezúzták és szétszórták a pázsiton. Az eredmény csodás lett nekik - férjem hetekig nem tért magához, mért nincs nekünk olyan füvünk ;-)
SZIA JAMES007! Nekem a wolf 100 napos fütrágya vált be sokszor a drágább az olcsóbb . Évekig probálkoztam sok mindennel föleg az olcsóbb mütrágyákkal ,de azoknak hamar elment a hatásuk és sürün kelett trágyázni .Igaz az én füvem 400m2
Síma mezei nitrogénnel is zöldet tudsz csinálni. Az már más tészta, hogy nincs azonkívül semmi benne, de a gazdaboltokban kapsz ilyen olcsóó fűtrágyagranulátumot amit még ez helyett is szórhatsz.
Én tavaly ezt a Substral műtrágyát használtam. Igaz homokon nem tudta a száz napot ami rá van írva, de olyan csodálatos zöldszínt hoz elő a fűből, amit egy gazdaboltban vásárolt kitasakolt másik műtrágya nem hozott elő amikor ez elfogyott. Így hát elmentem és megint vettem 6000-ért egy ilyet. Ez két alkalomra elég, de inkább havonta, vagy negyven naponta alkalmazom majd ezt megint. Most csak azért vettem a vízben oldhatót amit belocsoltam, hogy gyorsabban induljon be a hatása. A legjobb kivárni egy esősebb időszakot a műtrágyáknál amiket kiszórunk, mert az esőt nem pótolja még a locsolóvíz sem.
Egy tipp: nem próbáltam ki ugyan, de jókat hallottam felőle. Szarvasról lehet rendelni fűmag keveréket, amit kimondottan a saját igényeid szerint állítanak össze. Megmondod, milyen a talaj, mire akarod használni a füvet, milyenek a fényviszonyok és kikeverik a saját személyes fűmagkeverékedet.
Mi egyébként végig csináltuk a Tavász féle cirkuszt. A földmunkagépek 6-7 ezerért jönnek ki egy órácskára, annál több meg nem is nagyon kell (nekünk 500 m2 kertre kb. elég volt). Mondjuk föld tekintetében épp fordítva álltunk, mivel nagyonis kötött, agyagos a talaj. Barnahomokot hozattunk rája símítás után, majd nagy gonddal férjemmel széttalicskáztuk és aprólékosan besmítottuk a talajrögök közé. Még a családi taposás is megvolt :D
Aztán egész nyáron nagyon figyeltem a nyírásra és öntözésre. Én egyelőre nem használtam szórófejeket: minden egyes fűszálat naponta személyesen ellenőriztem, mennyit nőtt és hízott. Kapott kétszer Volldünger Golf trágyát is. Áprilisban vetettük a fűmagot és június végén 70 fős házszentelőnk kerti partiját ezen a füvön rendeztük. Semmi baja nem lett! :-)
Azt hiszem agrofólia a neve, ( Lyukacsos fólia) ha ezt leteríted, és csak erre tömör 15 cm vastagon földet szórsz ez is jó. A régi gyökereket nem engedi föl, de a vizet átengedi. Például a spanyolok a parkokban így füvesítenek, és csepegtető locsolóval öntöznek. Ott drága a víz és nagy lenne a párolgás ha locsolófejekkel dolgoznának.
Nem tudom mennyire vagy eleresztve anyagilag, én a következőket csinálnám a helyedben.
Ha befér a portádra egy tolólapos munkagép, borotváltasd le a gazos gyökeres talajt, és mindjárt szállíttasd is el. A terület nagyságától függ hogy így csinálod, vagy kézzel ásóval, meg gereblyével. Számíts arra, hogy ez ha nagy a terület akkor nagyon lassú munka ami kiveszi az enrgiát, izomlázzal járó munka, kenőcsök, fájdalomcsillapítók stb nem mondom hogy ugyan ott van mint a gépi földmunka ára, de ezt jobb így csinálni ha gyorsan akarsz füvesíteni, és még a kedved sem ment el az egésztől.
Szóval ha a gépi munka után totál egyenes a talaj ( ez az alapja a füvesítésnek) akkor jöhet 10, de inkább 15 cm kertiföld. Utána szerzel egy robikapát, és összeforgatod.
Tapossátok le a családdal egyszer lazán.
Most döntsd el mit szeretnél. Locsolófelyeket, mert akkor tervezd, vagy terveztesd meg a locsolófelyek helyét, nagyságát, mennyit bír el a szivattyú esetleg két kört építs ki.
Mondok egy korszerűbb jobbat. Ha most kezdeném akkor így csinálnám. Csepegtető önttözéses fűlocsolás. Nagyon jó, mert nem égeti le a füvet a hidegvízzel, nincs 30%-os párolgási veszteség, közvetlen a gyökérre hat. Egy időkapcsolóval és egy nedvességérzékelővel elfelejtheted a száraz napokon is a fűlocsolást. Takarékos, mert 1 fúvóka óránként csak talán másfél liter vizet csepegtet.
50 méter földalatti vezeték 12500 Ft-ba kerül, 30 cm -es távolságra kell lefektetni mint a padlófűtést.
Szóval van két lehetőség, amelyik közül valamelyiket beástad. Taposás következik intenzíven a családdal. Ha már kemény a talaj, bejössz az autóddal ha van helyed, és letaposod azzal is a keréknyommal. Gerebylyézés tükör símára, a gödrök kipótlása, majd hengerrel legalább kétszer keresztbe és hosszába áthengereled.
gereblyézed, és bótlod a lyukakat, és még egyszer hengerelsz. Pihensz:))))
Vegyél jó minőségű fűmagot, ha idáig eljutsz majd ajánlunk neked jobb fajtákat.
Fogsz egy gyepszelőztető gereblyét (csak ez jó), és felgereblyézed a talajt pár négyzetméteren. Fogod a fűmagot, és egyenletesen megszórod a barázdákat. Folytatod az egész területen. Vegyél több magot, mert biztosan kevés lesz. Inkább vidd vissza a boltosnak, csak ilyenkor a számításod szerinti felett légy 30 %-al, hogy a végére is maradjon.)
Ha meg van a magok szórása,fogod megint a szellőztető gereblyét, és gyengéden begereblyézed a magokat a földbe. eztán hozod a hengert, és lehengereled.
csinálj nejlonzacskóból madárijesztőket, mert a verebek a metalálnak ,el se fognak szállni a kajától. :)
Na szóval ennyi, én így csináltam. Gyűjtök pár képet, majd feltöltöm.
Üdv: Tavász
(Én erre rengeteg időt szántam, megcsináltam de ez kemény munka és most az idén még raktam be még pótfelyeket, ahol tavaly nem locsolt eléggé.)
Én nem vagyok szakértő, csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani. Nem írtad, hogy mekkora a terület. Én a ház előtti kb. 15x25 m-es területet két év alatt gaztalanítottam. Először ősszel kézzel felástuk és kiszedegettük a nagyobb gyökereket, de nagyobb darabokban hagytuk a földet, hogy kifagyjanak a gyomok. A következő év tavaszán többször átforgattuk, megint kiszedegettük a gyökereket, beledolgoztunk egy csomó homokot és trágyát, mert nálunk nagyon kötött a talaj. Aztán az egészet bevetettem mézontófűvel és büdöskével, amit aztán megint beleforgattunk a földbe. Azon a nyáron még rengetet tarackoló gyom nőtt, amiket rendszeresen kihúzgáltam. A következő tavaszon ismét mézontófűvel vetettem be, és amikor elvirágzott, augusztusban alakítottuk ki az ágyásokat és füvesítettünk. Még mindíg van benne tyúkhúr, meg apró szulák, de a pitypang, disznóparéj meg más hasonló nagy termetű gyomok legalább eltűntek. Valahol azt olvastam, hogy a leghatékonyabb megoldás fekete fóliával legalább egy évre lefedni a területet.
Agyomot ki kellene ütni glialkával vagy medallonnal. Ezek mint totális gyomirtok. De tobbszor hogy az már evetett magok is kikeljenek es meghalljanak. Addig hiaba veted a fivet jonni fog a gyom is.
Csak óvatosan a vegyszerrel. Ha jól emlékszem a glialka totális vegyszer,nem kellene használni. A tarack és egyébb hasonló növény kiirtása nagyon nehéz. Ha megfelelően gondozzuk a talajt akkor sikerül de vegyszerrel a többi növényt és a talajt is tönkretesszük. Marad a sűrű fűnyirás és a mechanikai irtás.
Nekünk nem volt érettségi találkozonk csak 5 eves. Gondoltam egyet és közelben elérhető iskolatársammal megszervezzük a 40 évesekét. Ott lesz majd döbbenet 20 év után. ;-)
Ma megszellőztettem a gyepemet kézi szellőztetővel. Jól kitisztítottam a száraz szénát altávolítottam belőle. Ahol pótolni kellett maggal, ott felgereblyéztem és beszórtam. A tetejére hintettem kertiföldet és letapostam.
Van a Substrálnak egy kis tasakos fűre való vízben higítható műtrágyája. Ez 100 m"-re elegendő, ma kipróbáltam és kannával belocsoltam a füvet. Hát mit ne mondjak eltartott egy darabig, de most hogy nem mond esőt a meteorológia, kihasználtam ezt az időszakot a tápanyagozásra, mert ez állítólag a leveleken keresztül szívódik fel és gyors zöldülés várható. Most még olyan barnás a szín mint az előzőekben a fényképemen látható, majd csinálok képeket ha változna.
Nekem az udvaron igazi ősgyep van. Mindenféle egy és kétszikű vadnövénnyel. Működik is. Általában. Ahol nem jelenik meg a kerek repkény meg vele együtt a moha. Első kérdés: mi lehet a kiváltó ok?
Tavaly tavasszal rendeltem kb. 5 m3 termőföldet a kertünkbe, csakhogy nagyon agyagos volt, mint utóbb kiderült(be is lett vetve fűmaggal, ki is nőtt, csak eléggé foltos lett). Beton keményre szárad másnap délre. Erre kellene valami megoldás így utólag. Vettem ma egy AL-KO típusú elektromos talajlazító gyepszellőztető combi készüléket. Perlitre gondoltam, hogy azzal lehetne lazítani a talajt, csak nem tudom, hogy jó-e.
a komposztlada kesziteset (vasarlasat) en is javaslom mindenkinek, nekem ketto is van, az egyiket raklapokbol szogeltem ossze, a masodikat meteres deszkakbol. Godollon mar megoldott a zoldhulladek kozponti osszegyujtese, de a komposzt csodakra kepes a vetemenyesben, cserjeknel, ezert hulye lennek nejlonzsakokkal mokolni, egyszerubb kiboritani a ladaba. ezenkivul a konyhai zoldhulladek is mehet ide, a feketerigok nagyon halasak voltak a telen erte. neten is komoly irodalma van a komposztalasnak, minimalis alaptudassal felvertezve barki sikerrel alkalmazhatja.
Nekem a Gardénás Szellőztetőgép( késes) tavaly mikor ősszel dolgoztam vele, jól megszivetott. Megálltam vele, de forgott a kés. Ne tudd meg hogy kitépte a füvet? de már arra is rájöttem, hogy mielőtt dolgozok vele, előtte le kell nyírni a füvet.
Nekem ez a fűgereblyém van a Gardenától. Ha szeretnél könnyen, szépen, gyorsan, egyszerűen gereblyézni, akkor ezt vedd meg. Nagyon gyorsan lehet vele nagy felületeket összehúni, akár még a fűnyírás után is. Egy két hét múlva ha talán nem lesznek fagyosak, össze fogom vele húzni az udvart. Majd csinálok pát képet, hogy mit szed ki a fűből érdekesség képpen. -Rengeteget.- Van Gardena gyepszellőztetőgépem is, de azzal majd csak ősszel fogom felszedni a füvet, és egy kicsit meglazítan a nálam is kissé homokos kertiföldes udvaromat.
Homokon is rajtamarad az elhalt fű (amit tavaly ősszel hosszabbra hagytam), plussz kicsit filcesedik a felszín. Persze abban igazad van, hogy kevésbé mint egyéb talajokon.
Biztos nem kell szellőztetnem?
Tavaly mikor beköltöztünk, a szomszéd azzal küzdött, hogy a füve nem akart magához térni. Ő levegőztette. Igaz nem késes gyepszellőztetővel, hanem csak rugóssal.
magam is gondolkodtam rajta mennyire oncelu buzulas ez a fuvezes dolog. talan az lenne a cel, h ugy csinaljunk szep kornyezetet magunk kore, h nem idegen kulturat tartunk fel mestersegesen, hanem olyan fuvet telepitunk, ami legjobban megfelel a hazai klimanak. az autopalyak mellett tonnaszam leszort magbol keletkezo fu valszeg nem pazsitszonyeg, de egy ilyen igenytelenebb osszetetelu fuvu kerttel kevesebbet veszunk el a termeszetbol ugy mint viz, es kevesebb karos anyagot adunk ugy mint mutragya. belegondolok en is mennyi anyagi aldozatot toltam bele eddig a kertbe, esszeru kialakitas helyett.
Az Angol perje a gyors növekedés miatt van belekeverve a fűkeverékbe. Ha például a réti perjékre várnánk hogy kinőljenek akkor két évig kellene várni, mivel ezek az első két évben csak földbeli gyökértörzseiket fejlesztik ki.Értékes finomlevelű füvek, két év után (mire az angol perje ritkulna) jól terjeszkedik, és sűrűsödik.
A csenkeszeket pedig azért rakják a keverékekbe, mert jól bokrosodó és tarackoló tulajdonságuk van, és jó a vízgazdálkodásuk. Két fontos fajtájuk van, a vörös csenkesz, és a zsombékoló csenkesz.
A szakkönyvben ez van írva, én e szerint választottam a keveréket az előőbiekben lévő összetétellel. Nem láttam még a boltok polcán, de ezt a fajtát ajánlom ha érdekel. Állítólag van még egy másik is, lehet ismered az a WOLF. Az még az enyémtől is drágább fűmag, de láttam már két évesen, az is nagyon szép, kicsit élénkebb színű mint az enyém.
Ezek a fűkeverékeknek tipikusan olyanok színre, mint amikor átmész Ausztriába, és az az igazi alpesi legelő színét látod.
Ez a magkeverék "ipari" felhasználásra készült, nevéből is látszik. Kipróbálnám nagyon szívesen, de sajnos 20kg-os kiszerelésben lehet csak megvásárolni.
Az angol perje azért szerepel nagy mennyiségben a "lakossági" magkeverékekben, mert az gyorsan kihajt, gyorsan nő, egyszóval látványos.. De sajnos érzékeny, és hamar ritkul.
Ez a jelenlegi állapot. Most csináltam ezt a képet már alig várom hogy beinduljon a fotoszintézis. Jó a kutyám elleni védőkerités, ő már a kaparásával elrendezte volna a gyepet.
Nálunk az udvaron a fűkeverék három féle magból van. Angol cserje 40%, vörös csenkesz 40%,réti perje 20%.
Nagyon kellemes és bársonyos volt az első évben, a kertész akitől vásároltam azt mondta hogy most tavasszal lesz a legszebb. Már nagyon várom hogy elkezdjen zöldülni. Ez a tavalyi állapot három hónapos korában.
Ezekből például: "REKULTIVÁCIÓS, TÖLTÉS" A felhasznált fűfajták közös jellemzője az erőteljes gyökérképződés, mellyel biztosítják a talaj megkötését. Gyorsan, és nagy számú hajtást nevelnek, de nem nőnek nagyra. Nem igénylik a gyakori ápolást, fenntartási költségeik alacsonyak. Szárazságtűrőek.
Az Angol perjegyorsan növő, fényes zöld levelűközépmagas fű faj.közepes vízigény, jó tápanyagellátottságot ígényel. Árnyékos helyen rövid idő alatt kipusztul. 2-3-éy múltával ritkul.Nem maradhat ki egyetlen fűkeverékből, mert hamar 6-8 nap alatt kikel.
Fűnyírás után mindig belocsolok.Ez nem tesz jót a fűnek? Lehet igazad van, mivel ilyenkor még a betegségeket is könnyebben megkapja, esetleg leégeti a hideg víz. Erre nem is gondoltam, de megfogadom tanácsodat. Este szoktam locsolni, de csak 10 után. Tudom hogy a hajnali locsolás a legjobb, de az az illat amit este visszad locsoláskor néha azt is kell éreznem. .)
Azt, hogy hogyan dolgozik en sem tudom - de hogy dolgozik azt tapasztaltam. Meg azt is, hogy a jo suru es egeszseges fu nem engedi a gyomokat befele.
A fuvet nem adtam a szomszednak amig zsakoltuk, hanem a bokrok ala szortuk, ott szepen megszaradt, es a gyomot is visszatartotta valameddig. Mostanaban a fuvon marad - ha idoben vagjuk. Mar ha idejeben vagjuk, es a gep akkor kepes apritani rendesen.
Tavasz, nem okos dolog este locsolni a fuvet - foleg nem nyiras utan. Hacsak tehetem, reggel locsolok (azt is nagyon ritkan), de akkor alaposan. Egyszer egy heten eleg.
Par evvel ezelott ujra kellett telepiteni a fuvunket - halogoattuk, mert mikor megvettuk a hazat a kert nagyon arnyekos volt, nem volt benne fu,iletve ronda volt ami volt. Kiirtottunk minden gazt - ennek ellenere ez az atok tarack meg mindig van. IGaz, nem nagyon sok, de van. Egy sarok kulonosen "gazag" benne, iden azt probalom celba venni, hatha . . .hatha. . .most sikerul kiirtani onnan is, vagy legalabb ritkitani.
Életformája: ősszel kikel, a kis növény telel át, magot nyáron, kora ősszel hozó faj (T1).
Gyökér: bojtosgyökere van.
Szár: 20-35 cm magas szalmaszár, bokros, gyepes jellegű. Lekönyöklő, vagy felálló, sokszor legyökerező.
Levél: hosszú, keskeny levelek, röviden kihegyezettek. A levélhüvelyben gyakran rügyek vannak, ezekből oldalhajtások jönnek elő. A levélcsúcs csuklyaszerű.
Virág: bugája laza, kúp alakú, többnyire egyoldalú. 3-7 érdes bugaága van. Füzérkéi 4-7 virágúak, 2-3 mm hosszúak. A virág színe zöld. Márciustól októberig virágzik.
Magérlelés: termése 2 mm hosszú, összenyomott, gyenge hátbarázdával.
Nem ismerem ,de külön szoktam a füvet permetezni többször is, mert máskülönben nem lenne szép.
Csak műtrágya nem elég.
Tudod van egy mondás amii szerintem igaz.
Ha nincs füved a baj, de ha van az is. Ezt hogy szép legyen mindig figyelemmel kell kisérni a legkisebb elváltozást is, mert gyorsan megcsúnyul és nehezen lehet változtatni rajta.
Csatlakozom Potyoróhoz, én is a füvet a szomszédnak adom. Van mulcholó késem a fűnyírómzoz, de már nem használom, mert a nyári locsoláskor ( még a este locsolok akkor is) annyira begőzöl a fű, hogy csak a gombáknak, és fűbetegségeknek adna erőt. Így hát a szomszéd tujái alatt szórjuk meg fűvel, az elnyomja a gazat.
Scotts termekeket mennyire lehet Mo-n venni? Ezt lehet koran kiszorni - es megakadalyozza a tarackot - mert minden evbne jon elo, akarmit is csinalok, illetve ha nem szorom ki idoben ezt a fajta novenyvedoszert-mutragyat.
Szerintem egy éves fűvet ha jól elő volt készítve a talaj szervestrágyával kár műtrágyázni van ott neki elég kaja. Nem kellene semmit sem túlzásba vinni mert csak ártunk a növénynek, de legalábis plusz munkát csinálunk magunknak.
Ha sokat locsolunk akkor kimossuk a tápanyagott akkor pedig jöhet a mütrágya ami nem a legjobb a növénynek plusz locsolnunk kell mert kiég a fű víz nélkül.
Üdv! Füvünk áprilisban fogja ünnepelni vetésének első évfordulóját. A szülinapra finom csemegével kedveskedünk neki. Egyik rokonom képzett növényvédőszer és műtrágya szaki. Ő azt javasolta a nyáron, hogy a fűre Volldünger golf műtrágyát használjak. Vettem is, de mivel már korábban vettem egy olcsó valamit a Tescoban, gondoltam kiszórom a fű egy részére az egyiket, más részére a másikat. Ragyogó esős műtrágyaszórós nap után elutaztunk hat napra. Mikor visszajöttünk: a Volldüngeres területen nagy, kövér, sötétzöld fű - a nyíró ki is akadt tőle párszor. Mellette a kékbogyós tescós terület: totálisan éles határvonal, sárgás, satnya, nyírhatatlan fű itt-ott kissé zöldes pamacsokkal. A bosszantó az volt, hogy utána egész nyáron ott maradt az udvar közepén a demarkációs vonal, mert hiába szórtam a sárga részre volldüngert, vagy az lett zöldebb vagy az eredeti rész.
Most szinte az összes fű sárga. Ráérsz trágyázni maj április közepén-végén, amikor beindul a növény. Finoman ammónium-nitráttal trágyázhatsz, vigyázva, nehogy kiégesse a füvet. Feloldhatod vízben is, és ha kicsi a terület kiöntözheted. Ezt használhatod egészen augusztus végéig. Ősszel pedig jöhet a szuperfoszfát.
Holnaptól havat mondanak, mit akartok még műtrágyázni, nem vagytok még ám vele elkésve!
A gyökerek még alszanak, a nitrogénnel csak felébresztitek bennük az álmot, majd jön egy nagyobb fagy, (ami még nem zárharó ki) és mindent tönkre tesz a füvetekben.
Tavaly megvettem a Substrálnak a speciális fűműtrágyáját. Azt írták rá hogy 100 napig van hatása. Nálam a homokréteg biztosan nem tartja benn a tápanyagot, ezért két hónapnál tovább nem bírta. Megismételtem, de nem Substrállal, és még a színe se jött olyan szépen elő. Egy hónap múlva újból Substrál, és gyönyörú lett pár napra rá. Igaz 6000 Ft 200m2-re, de az nekem majdnem kétszerre elég.
Irgalmatlan szelet mondtak éjszakára! Ki ne szórja most senki a műtrágyát. Igaz, Budapestre és környékére kisebbet jósolnak, de a Balatonnál már most 100 kilóméteres a sebessége.
Szia! Én csak úgy kiszórom a tetejére a kombináltat. Most éppen 5 kg-os TVM Gyep Műtrágya van itthon (ez volt akciós ősszel a Tescoban) ez 200 négyzetméterre van.
Megvettem a mutragyat ami a tarack irtoval van keverve. Ha idoben kiszorom, nincs semmi baj - ha elmulasztom. . .jajj. . .honnan a fenebol jonnek elo???
Kellen takaritani a fuvon is, mielott a krokuszek kijonnek, mert tele mindenfele teli szemettel, de meg esik az eso kicsit. Talan kesobb elall, es lehet gereblyezni es kiszorni az izet.
Elolvadt a hó a tavaly ősszel vetett füvünkről. Megilletődve tapasztaltam, hogy a színe elég tré, sárgás-zöld. Azt tudom, hogy műtrágyázni kéne, na de mivel?!
Valójában mindez az okozta, hogy a földben farönk, fadarab, vagy valamilyen más anyag került, mely szépen elkezdett bomlani. Emiatt alakultak ki a koncentrikus körök, szélén fehér gombákkal, vagy pusztult ki a fű
Ez az Ufós téma nagyon tetszett, majd ha ki jön a jó idő, belevágok.
Küldök egy képet a ködösítő és esőztető fúvókűákról működés közben. A hátsó keritésen körbe és a tavamon kőrbe esőztetők, míg az elválasztó alacsony kerítésen ködösítők vannak.
Nem vagyok fűdoktor, nincs is tapasztalatom a fű tartásával kapcsolatban, de a boszorkánygyűrűtől már hallottam.
A Discovery-n láttam egy műsort, abban éppen az ufókról volt szó, a gabonakörökről, és gabonakörkészítő kisiparosokról. Hogy hogyan jön össze a te boszorkányköröd az ufókkal? Mindjárt elmondom. (Röviden: sehogy)
A filmben szerepelt, hogy egy szép zöld mezőn rengeteg boszorkánygyűrű jelent meg, amit biztosan mitikus lények, vagy ufók alkottak. Valójában csak arról volt szó, hogy a szép zöld mezőn szabályos, koncentrikus körök alakultak ki úgy, hogy vagy a fű pusztult ki, vagy a kör szélén szép nagy fehér gombák nőttek ki a földből. Ezeket hívták boszorkánygyűrűnek, amit már a régi szép sötét középkorban is felfedeztek, akkor még ufók nem voltak, így nem tudták rájuk fogni.
Valójában mindez az okozta, hogy a földben farönk, fadarab, vagy valamilyen más anyag került, mely szépen elkezdett bomlani. Emiatt alakultak ki a koncentrikus körök, szélén fehér gombákkal, vagy pusztult ki a fű.
Így, annyit meg lehetne tenni, hogy ha már úgysincs fű azon a folton, egy kicsit aláásni, hogy nincs-e alatta valamilyen kis darabka fa, mely mindezt előidézte.
Próbáld meg, veszteni valód nincs, hisz ott még a fű se nő. Ha találtál valamit, akkor szólj, kíváncsi vagyok rá, tényleg ez okozta-e.
Olyan jól összejöttünk végre ezen az oldalon, lassan itt a szezon és ahhoz képest kevés a hozzászólás!
Estére megkeresem az egyik szakkönyvben és felrakom a pontos meghatározását a boszorkánygyűrűnek. Aztán lehet hogy a könyv szerzője nem ismeri a kutya és macskasz@r által okozott problemákat.
Én három éve jöttem le 14 év után a lakótelepről. Mielőtt elkezdtem volna homoktenger udvarrá formálását - amiben csak három barack fa meg egy ribizlibokor volt- sok könyvet, és web oldalt tanulmányoztam át. Ha megakadtam volna egy nem létező betegségen amit más meghatározott, akkor bocsi néktek. : )
sebokit idézve: Igazábol az angoloknál van gyep pára és más. . . . . .
Nem csak az angoloknál! Mielőtt gyepesítettem volna, a föld alá 630 méter vékony, és vastag vízcsövet ásat ástam be, az öntözéstechnikában a Gardena termékeit alkalmaztam. A 4 fűlocsolón kívül a kertemben több mint 200 esőztető, ködösítő, és csepegtető fúvóka van.
Ezt nem azért írom hogy dicsekedjek, hanem gondold csak el hogy egy nyári meleg nap után ha kihagynák csak egy napot vagy kettőt, már látható is lenne a károm ezen a homokos talajon. Ha ilyenkor összeomlik a látvány, a legnagyobb melegben nem is lehet már nagyon korrigálni. Biztosra akartam menni, hogy ez ne forduljon velem elő, ami tavaly többnyire sikerült is. - Pár kiegészítő fúvókát még az idén pótolnom kell, hogy még egyenletesebb legyen a kútvíz kijuttatása. -
Bár azt is be kell vallanom, hogy az esővizet a kútvíz soha nem tudja kihelyettesíteni, de azért ha ló nincs. . . . .
Van egy kutyám egy Westy, ami kotorék eb, ami mindig kapar a füvön ha teheti. A szép fű alapja hogy kutyamentes legyen, ezért amíg nem csináltam meg a 36 méter elválasztó kerítést és nem feszítettem ki az udvart simára,(2 hét) nem is kezdtem a fűmag elszórásába.
Állítólag az első évben is nagyon fontos, hogy ne sokat tapossuk az új füvet ha nem muszáj. Azért ezt nem lehet kihagyni, ha a munkámnak már két hónap után gyönyörű tömött fű lett az eredménye hogy ne lépjek rá. Ilyenkor a tollasozásra, a kutyámmal való focizásra, vagy a gazolásra - gyomlálásra : ( - gondolok .
Most pedig leírom mindnyájatoknak, hogy miért kell lenni fűnek az udvarunkban, miért kell törődni vele. - nyírni és locsolni tápanyagozni stb. -
A fű illat a nyári estéken ami locsolás után előjön, vagy amit a fűnyíráskor érezni, az páratlan érzés. Párosítva egy hideg gyöngyöző sörrel teli pohárral a kezemben, az meg aztán fantasztikus : ) Mikor ránézek a munkám gyümölcsére sörrel a kezemben a hintaágyból, szerintem a mind a testre és a lélekre még fiatalító hatással is bír : )
És van még egy ok amiért nagyon szeretem a füvemet. Olyan érzés, mint ha egy perzsaszőnyegen járnék rajta, ezért esténkként még locsolás közben és után ha tehetem ezt az érzést nem hagyom ki. Fantasztikus. . . .
Remélem meggyőztelek benneteket, hogy a fű ne csak arra való legyen, hogy a kutya lába ne legyen sáros az esős időben, mert arra a célra én miden hová zúzott követ, és nagy szemű kavicsot szórtam, így nem hoz fel sarat sem a teraszra, sem az ebédlőbe. mert hát ugye oda bejáratos még aludni is-
Végül fűről én is megosztom veletek a véleményemet. Magdit idézve ĄA fű sosem tud úgy nézni mint a kiskutyám, meg nem is vár szívrepesve haza. Talán nem is örül Ą....
Hogy mi a közös a fűben és a kutyámban? Mindkettőjük úgy néz ki ahogy ápolom és gondozom. Mind kettőre büszkén nézek, ha látom ráfordított munkámat és energiámat.
Egy biztos amiben Magdival egyetértek, úgy ember nem tud örülni mikor munkából hazajövök mint Soma a kutyám
Most már ti írjatok, mert szerintem én kivettem jócskán a részem!
Így van. Nem vagyok a kert rabja. A kutya fontosabb. A fű sosem tud úgy nézni mint a kiskutyám, meg nem is vár szívrepesve haza. Talán nem is örül. De ezt nem tudom biztosan...
Igazábol az angoloknál van gyep pára és más nyalánság a gyepnek. Ne akarjuk a környezetet mindenáron megváltoztatni. Kicsit sárga kicsit kokat de a MIÉNK.
Akkor most nem is létezik ez a "boszorkánygyűrű" nevű betegség? Mert én csak vártam, hogy mit mondotok, ugyanis én még sosem hallottam ilyet. Nálunk a kutya-macska szilárd végterméke abszolút nem bántja a füvet, csak a kutyapisi. Többször kiviszem sétálni az utcára, de mégis van egy csomó üres folt. Van fűmag, mindig pótolom.
Igértem újabb képet a füvemről. Hát most így néz ki, de van egy kis bibi. Megjelent a füvemen a boszorkánygyűrű betegség. Hallottatok már róla? A zöld karikán belül elhal a fű. Már kettő van a kertemben, az szakirodalom szerint átterjedhet a teljes fűre, és állítólag nincs nagyon rá gyógy mód, csak ha kicserélem ott a talajt, és szórok úja földbe új magot.((( Biztosan így van ez ? :((
Kérdésem lenne hozzád. Tavaszra már tényleg szeretnék venni egy jó kis elektromos fűnyírót 350-400 nm-re. Az egyik barkácsáruházban láttam MTD MX40E típust (zöld), központi magasságállítással, opcionális mulcsozóval, jó nagy fűgyűjtővel. A Ti honlapotokon ezt a típust nem látom, illetve az MTD Hungáriánál is csak E40W néven, pirosban.
Ez igy sokkal job mintha csak homokon lenne a fű. De alatta mégis egy olyan réteg van ami mindennek nevezhető csak nem jó vizgazdálkodó. Nincs ezzel semmi probléma ha figyelembe vesszük a talaj fizikai szerkezetét és töbször öntözönk. Ez azt jelenti hogy sürübben kell öntözni de nem kell egyszerre sok vizet kijuttatni, frissitő öntözést kell végezni. De ennek a talajnak is van előnye nem tömörödik annyira.
Ha homokra szórtam volna a fűmagot, nem lett volna belőle semmi. Három teherautóra való kertiföldet hozattam a a tölünk nem messze lévő tőzegtelep keverőjéből, és ebbe szórtam a magokat.
Itt egy kép júliusi hónapból.
Ez egy frissen vágott fű, ami két hónapos.
Lehet ma csinálok pár képet a jelenlegi állásról megpróbálom ebből a szögből.
A homokos talaj laza szerkezete miatt szinte "átfolyik" a tápanyag az öntözés hatására. Érdemes kisebb menyiséget kilyuttatni sürübben. Locsolás előtt szorjunk ki mütrágyát a talajra és a viz feloldja és igy bejut a talajba. Nagyobb eső még jobb.
Lehet igazad van, én is inkább a komplex lassanbomló műtrágyának vagyok inkább a híve. Tavaj a Substrált használtam, és az idén is megveszem. Azt vettem észre viszont hogy kevés benne a kálium, és a dobozára ráírt 100 napig nem volt hatása. A homokos talajon jó ha 50- 60 napig tart az ereje.
Úgy tudom csak foszfor van benne. Ha komplex fűtrágyát fogsz alkalmazni abban is lesz foszfor belekeverve. Ha viszont trágyát szórsz szét, vagy trágyát áztatsz egy összekötött rongyba amit akár két hétig is lógatsz egy nagyobb hordó vízbe, és mikor már sárgásbarna a víz, azt locsolod a fűre tápanyagpótlásként akkor locsolás előtt szórd meg.
Kesves Fuapolok! Most telen jelentos mennyisegu fahamu kepzodott a kandallonkban, (kb. 8-10m3 cserfa jovoltabol) & arra gondolek vala, hogy szorok belole a fure is, merthogy ugye a tiszta fahamu tele van mindenfele asvanyi anyaggal, olyan a gyepnek, mint a multivitamin. De vajon jol gondolom-e ezt ? Kerlek, homalyositsatok fel e kerdesben, hogy a ho elolvadtaval szorhatok, vagy nem szorhatok? Koszonet
Be lehet csatlakozni közétek? Tetszik az oldal, van egy házam ami az udvarommmal együtt egy homoktengerre épült. A talajvízzel nincs semmi bajom, nekem mindenhová öntözőt, csepegtetőt, esőztetőt és ködösítőt kellet raknom. Nem mintha most már nem lenne elég a csapadékból és a hidegből, de most már tök uncsi. Tavaj vetettem a füvemet egy Osztrák fajtát, tök szép volt már első évben, de most állítólag a második évben lesz a leg szebb. Két hétig símítottuk a talajt, hogy kifeszítsük az udvart tök simára, mert az az alapja mindennek.
Sziasztok! Van egy kisebb kertünk a házhoz, és apám szerint a legszebb növény a jól gondozott fű. Végül is én egyet értek vele, de most így tavasz közeledtével felmerült néhány kérdés. Például érdemes-e rávetni a meglévő gyepre, hogyha az szép még, és úgy egyáltalán mikor kellene elkezdenünk a gyepesítést, meg milyen fűmagot javasoltok, szóval sok-sok kérdés, ami egy amatőrben felmerülhet:-) Nem régen költöztünk kertes házba, és mostanság látunk majd neki igazán a kertnek. Előre is köszi!
Sziasztok! Én csak pótolni fogom a füvet ahol "kikopott", de majd csak az első fűnyírás után, mert tavasszal olyan hirtelen megindul a fű, hogy szinte hetente nyírni kéne. Most nagy cselesen nem sima fűmagot vettem, hanem Mester 3-as sport fűmagkeveréket, ebben a dobozban külön zacskóban van 35 % vöröscsenkesz, 55 % angolperje és 10 % rétiperje, nekem kell összekeverni, mert akkor egyenletesebb az eloszlás, mintha eleve össze van keverve, ezt írták a dobozra. Meg még azt is, hogy erős, strapabíró, szép pázsit fogja díszíteni a kertemet!!! (Ezek nem tudják, hogy van egy rendetlen kiskutyám...)
Komolyam mondom Gepdoki, ha nem lennel, ki kellene talalni Teged, a feltalalot pedig NHF dijra kellene jelolni. (Nagyon Halas Fubaratok). 1300 W - ezt es csak ezt, semmi mast! Ugy latszik ALKO rajott, hogy az 1kw nem eleg a kombi gephez, ami nyilvan tobb reklamacio formajaban csapodott le a sarga muanyaghazas agyukban.
Én a helyedben még várnék a gyepszellőztető vásárlásával, ugyanis idén megjelenik az AL-KO Combi Care erősebb változata, 1300 Watt motorral és 38 cm munkaszélességgel. :)
Mindkettot a helyi Husqvarna kimeresben, az Alko szellentot reszletre. Meg sirok is majd egy sort, meg torzsvasarlo is vagyok, ugyhogy csak lesz valami komolyabb engedmeny. Nekem fonos az, meg ha markaboltrol van is szo, hogy ott legyen a szerviz is, maskulonben a "majd elkukdjuk a kozponti szervizbe es majd ok visszakuldik" duma van, jelezven, hogy ok a vallvonogatason kivul nem tehetnek egyebet. Ellenberger, ha a szerviz is ott van, mindjart van kit b*sztatni, az pedig napokkal, sot hetekkel leroviditi az esetleges allasidot, nem beszelve arrol, hogy aprobb kopo/fogyo alkatreszek mindig vannak nekik raktaron.
Jo reggelt, koszonom valaszaitokat. Az ominozus ALKO gep teljesitmenye 1 kw. En azt hiszem, megiscsak megveszem, dacolva a ram varo neheztelessel. Ha beindul az uzem, majd megmutatom mire jutottunk, addigra tudok majd kepeket is felrakni. A "nagy benzines befektets 2006" nevu projekt honapokig tarto gyozkodes eredmenyekeppen zold utat kapott a matriarcha reszerol, es remelhetoleg 1db Husq. 52R tipusu funyiro formajaban fog megvalosulni, ami tudvalevoleg anyagi raforditas tekinteteben nem piskota. A regi gepnek nincs semmi baja, azon kivul, hogy kinottuk, nemi festes es a muanyag reszek leapolasa utan tiszta es fenyes, mint az uj. Van is ra vevo egy jobarat szemelyeben, aki eddig az anyosa gepet hasznalta, de mivel kozos lonak..., a 2 eves gep egyszercsak megallt. Pedig volt a masinaban akarat, hiszen a 2 ev alatt senki sem ontott bele olajat, de hosiesen kuzdott eddig. A javitas nem volt olcso, anyos is letiltotta oket a geprol, ugyhogy most kenytelen beruhazni o is. Na megyek emberek, mert var ram a penz, hogy megkeressem, bar nagyon unom mar ezt a bujocskat. Ne feledjetek: mar csak 68 nap, 5 ora 12 perc es lehet fuvet nyirni!
Nekem csak Al-Ko szellőztetőm van, úgy emlékszem 650W-os. De inkább a talajlazításhoz kell nagyobb teljesítmény, mert annál a gép a föld tetejét is felvágja, míg a szellőztetésnél csak jól felkapirgálja a füvet. Én már használtam egy elektromos kultivátort -nem is a leggagyibbat-, de sajnos elég sokszor lefulladt a motorja. Ha akkora telkem lenne, mint neked, inkább a benzinesre gyűjtenék.
Aha, szoval akkor elektronyos! Szia! A civilizacio azon fokan, ahol mi vagyunk, a kornyeken tuti nem fogok berelni ilyet. Masmilyet se. De mondjuk, ha 3 napra ki is berelnem, + az ut, ennyi penzert mar vehetnek egy fel (0.5) ALKO Combi Care-t. Ez meg mindent tud. Combja is van neki. Tapasztalatod szerint az az 1kw, amit ez a masina tud eleg az udvosseghez?
Próbálj meg inkább bérelni egyet (talajlazító) ősszel, és akkor el tudod dönteni, hogy érdemes-e megvenned. Ekkora telken sosem fogsz a kézi szellőztetővel végezni. Nekem van kézi és elektromos is, előbbit inkább oda szoktam adni a szomszédoknak, kínlódjanak ők vele! ;-)
Nekem is ez a szimpatikus. A gond az az, hogy van hozza 1600m2 osgyep, ami kb. 60% fu, a tobbi meg minden egyeb, de lenyirva tuti jol nez ki. Persze nem egy utemben akarom kiszelloztetni, raszanok 4-5 delutant, ha eljon az ido. Ezert aggodom, hogy birni fogja-e a Made in PRC. A masik oldalat nezve viszont a talajlazito funkciot hasznalva egy kis utanvetessel, talan novelni tudnam a fu aranyat a kertben, ami csabitolag 6. Villanymotoros kertigepem nem volt meg, a kornyezetemben aki ilyet vett, az mind mexivta, am valami komolyabb vertikulatorba nem tudok most (kesobb sem) beruhazni. ( ha ismerned asszonypajtasom, megertenel....) Lehet, hogy megiscsak megprobalom ezt a csodamasinat.
Kedwes Taway,
Neked wan olyanod? Tapasztalatok? Welemenyed szerint a zelektromos, awagy a kezi a jobb? Tartok ugyanis az effele willanymotoros kutyuktol, bar az ketsegtelen, hogy kenyelmesebb, mint a kezi, de wan-e olyan 6ekony? A ZAL-KO kombinalt, szellozteto/ gyeplazito 2in1 gepe szimpi, de meddig birja a motorja?
Sziasztok, van valakinek tapasztalata kezi/tologatos gyepszelloztetovel? Az Al-KO kinalataban lattam ilyet, kellene valami hasonlo, csak nem tudom mukodik-e a dolog? Koszonom
ez egy emberseges megoldasnak tunhet, de akarcsak a hazi barkacs csapdam, kollegem bolti csapdaja se fogott egy vakit se. Potyoro mar megirta a frankot : miatyank es udvozlegy sokszor es folyamatosan.
Valamelyik nap asszem a 3sat-on volt egy dokumentumfilm az angol gyepekről - nem láttátok? Én is csak közben kapcsoltam oda, mutattak egy "gyepgyárat", ahonnan az elit vásárol (gyeptéglát), még az angol királynő is ellátogatott hozzájuk -stilusosan - zöld kosztümben :)). 99,9%-ban gyommentes gyepet termesztenek (folyamatos laborvizsgálatok), öröm volt nézni, amint dolgoznak rajta.
Mutattak krikett- és golfpályát, éééés: vakondvadászt! :))) Egy csapdaszerűséggel járja a gyepet, a járatba rakja, és megvárja, amíg belemászik :))) hogy mit csinál vele utána, azt nem mutatták :))))
megeltem egy ilyet, mikor atforgattak az egesz kertet az epitok, meg bevetettek. a legnagyobb kart az okozta, h a friss vetesben jarkaltam osszevissza mint mergezett eger es probaltam elhordassal, betaposassal eltuntetni a lyukakat.
nezzuk mekkora sebet ejt a pazsiton egy vakond - kb 4 centi atmerojut. a kupac nagyjat el lehet lapatolni, a maradekot meg golfjatekos mozdulataira hajazva vmi kerti eszkozzel szetporlasztani a kornyezetbe. mivel ugysem tudunk ellenuk mit tenni, mellesleg felkajalnak egy csomo fold alatti kartevot, szerintem jobb a bekesseg. az idegeinknek is.
Én pedig olyanokat ismerek személyesen, akik már mindent kipróbáltak, mégsem értek el végleges eredményt. Max. ha sikerült agyoncsapniuk a kis ásóbajnokot. :-(
Sziasztok véletlenül bukantam erre a cikkre, talán ez is egy megoldás a kis vakondok ellen.....
"Kertészgenerációk sora által alkalmazott eljárás a terpentinnel vagy petróleummal átitatott rongycsomó elhelyezése a járatban. Fontos, hogy minden friss túrásba helyezzünk el egy-egy ilyen rongycsomót. Sokak szerint a kátrány is hatásos, mások az aprított fokhagymára esküsznek. Mindegyik megoldás lényege az, hogy a vakond orra rendkívül érzékeny az ezek által az anyagok által kibocsátott erős illatokra, így inkább szedi a sátorfáját és odébbáll."
"azt sem tudom pontosan mit szeretnek" Azt mi se tudjuk! :)) Azert jottem ide, remelem majd kozosen rajovunk! ;-) Igazabol azt nem tudom, hogy milyen tulajdonsagai vannak egy ilyen kistraktornak, amit figyelembe kell venni es amelyek alapjan a nekem megfelelot ki tudom valasztani...
Gyakorlatilag majdnem helyben megfordulnak. Konkretan. A kertben elszorva helyezkednek el a gyumolcsfak. Ezek szerint szepen korbe lehet vele nyirni oket, vagy egyszerubb csak a "nagyjat" traktorral es utanna motoros koszaval kiigazitani az "erzekenyebb" helyeken?
Ha jobban kiállnak, mint a nyírás utáni magasság, akkor erőteljesen! :)) Arra gondoltam, hatha van olyan mehanizmus ami a vagofejet (vagy hogyhivjak :-) ) segiti a talaj egyenetlensegein eligazodni es hatha megbirkozik az ilyesmikkel is. Elobb utobb ki lesznek szedve, csak mindig akad fontosabb teendo is :-)
probaltam utannaolvasgatni, de magyarul nem sok minden szola rola. A Gartentechnik oldalan van egy jonak tuno osszefoglalas a temakorrol, csak sajna a szakszavakat magyarul sem ismerem. Mi jelent peldaul a mulcs (? Mulch nemetul) Igaz-e, hogy az europai eghajlat annyira mas mint az amerikai, hogy az ott gyartott kistraktorok nem igazan adnak jo erdemenyt kishazankban? Mekkora vagoszelesseget javasolnak ekkora teruletre? (kb. 0,5 ha a de facto fufelulet) Minden ilyen funyiro traktorra ra lehet akasztani utanfutot?
Nem tudom jo helyen jarok-e, legfeljebb majd valaki atiranyit :-)
Elgondolkodtam egy kerti funyirotraktor vasarlasan, de mivel semmi tapasztalatom nincs ezen a teren, azt sem tudom pontosan mit szeretnek, azt meg plane nem hogy mit kell figyelembe venni.
A telek ahol hasznalnam 0,8 ha, kiskerttel, házikószerüséggel (raktár, műhely) meg egy rakat szilvafaval. Lattam, hogy lehet utanfutot is kotni rajuk, ugyhogy annak is jo hasznat vennem.
Milyen tipusok vannak? Mennyire fordulekonyak ezek? Mennyire zavarjak a fűben levő tuskomaradvanyok? Egyatalan, mekkora fűvel birkoznak meg? Mekkora lejtőnek lehet őket nekiengedni? meg ami meg eszetekbe jut...
Nálunk meg beköltözött egy a kazánházba a 9 macska mellé. egy-két nap után a cicák befogadták, rájöttek, hogy azonkívül, hogy megeszi a száraz macskakaját, nem árt nekik. Egy héten keresztül mindennap kiraktuk a szűrét, de vacsoraidőre visszasétált. A végleges megoldás az volt, hogy átemeltük a szomszéd kőkerítésén, azóta nem láttuk.
A macska egy rendkívül ügyes és leleményes állat, nincs neki akadály, az egyetlen megoldás egy éber jó nagy kutya, de akkor a fűnek is annyi, és az ürülék mennyiségeis hatványozódott...
Amikor a macs mászik fel a kerítésen, akkor le van földelve a teste a dróthálón keresztül. Amikor felér, át akar mászni az egy szál dróton, ami körbefut; hozzáér a lábával, és ekkor vág bele a "villám" :)
Hirdetnek az it-n kisállatriasztót, valami ultrahangos technológiás kütyü. Utánanézek és írok mit találtam.Az ára gondlom több tízévi kislapáttal és zacskóval felér, de akinek idegességet okoz, akár megéri invesztálni.
Van egy ötletem nem tudom nem vetette fel valaki már szerintem próbáld ki a villanypásztort... úgy mint az állatkertekben, csak kicsit csíp....:))) gondolom
1000m2 a telek. vmivel tobb mint a fele fuvesitett. a keritest megoldani, h macska ne menjen at rajta, csaknem remenytelen. a drotkerites alatti hezagot lehet, h megszuntetem, mert sunokre is gyanakszom. a macskakat kinyirni, lenyirni satobbi nem a mufajom. ilyenre gondoltam, mint kiszorni vmi fuszert v vmit amit nem birnak. leginkabb az a gond, h a kornyeken mindenhol van kutya csak nalunk nem. de a kutyatartast szinten mehagyom masnak.
Jóanyám a tulipánágyását úgy óvta a mcskáktól, hogy kb 10-15 cm magasan kifeszített egy hálót. Ezt azért nem szeretik az állatok mert alatta túl kicsi a hely, felette pedig belegabalyodnak. Ha nem túl nagy a megóvandó felület akkor talán alkalmazható.
Még a kóborkutyacsapatokkal sem foglalkoznak, nemhogy a macskákkal. Utóbbiaknak nincs kerítés-akadály, tojnak még az ultrahangos riasztóra is. Hiába dobálom őket tobozzal, visszapofátlankodnak. És mivel szép gondozott a füvünk, telesz@rják. :-(
Én panelban lakom, hosszú és széles az erkélyládám. A szomszédnak van egy lakásban tartott macsekja de mindig az én virágládámba piszkított. Bennem is felmerült a gondolat hogy kitekerem a nyakát de inkább csirkehálóval fedtem be a ládámat, így csak nem tudja kikaparni a földet:)))
Tudom hogy ez kertben nem megoldható de nem a pusztítás a megoldás. Gyepmester esetleg?
Ha az ember magának választja a macskákat, akkor együtt is tud élni velük. De nálunk a szomszédok etetik őket tavasztól-őszig, utána a kerttulajdonosok szépen bevonulnak Pestre áttelelni. A macsok maradnak, és szaporodnak. Nos, ilyen esetben jogosnak tartom a háborgást, és egy idő után felmerül a végleges problémamegoldás lehetősége is!
9 cicával élünk együtt a gyerekeim legnagyobb örömére + egy kutyával, a szomszéd macskák így nem jönnek át, mert a két kandúrom nem engedi be őket, reggelente két nylonzacskóval 5 percnyi körbenjárást igényel az ürülék összeszedése, a nagyrésze alomba megy, és a füvem gyönyörű!!! Tehát le a lusta macskakínzókkal!!!!!
hello, reg jartam errefele. reggeli szemlem eredmenye, h kb tucatnyi macskaszart sikerult a gyeprol begyujteni. a belelepes bosszusaga mellett ott van, h a gyerekek belemaszhatnak, fetrenghetnek, no meg a bacifertozes se elhanyagolhato tenyezo. van otlet a derek negylabuak tavoltartasara? (kutyatartas es allatkinzas nem jatszik)
Igen, De 2 dolog is az eszembe jutott. Az eredeti keresztneve (azaz ez is inkább még becézett): Kerttechni, a "ka" a végén csak becézés, pl. mint Marika, Julika, Sárika (és Kerttechnika).
A másik viszont az lett volna, hogy ezt nehéz becézni, de mégsem.
Az apró szálú, finom levelű fűfajokból álló gyepetfelületet hazánkban PÁZSITnak nevezik, míg a szorosabb értelemben vett GYEP durvább szálú füveket és esetleg más évelőket is tartalmazó, rendszeresen nyírt növényegyüttes. Pázsitfüvek:tippanok, csenkeszek. Gyepfüvek:perjék, komócsinok, cincor.
A kép alapján úgy látom, hogy a lejtő bőven több, mint 8% meredekségű, szvsz legalább 20-30%-os és ez bizony a négyütemű motorok olajzásának nem egészséges.
A HONDA motorok - mivel kényszerolajzásúak - képesek ilyen meredek lejtőn is dolgozni. A GCV 190-es (6,5 LE) esetleg a GCV 160-as (5,5 LE) motorral szerelt önjárós fűnyírók közül javasolnék választani mégpedig olyat, aminek lehetőleg nagy, bordázott kerekei vannak, és sebességváltós hajtóművel rendelkezik. Így elérhető, hogy a sebesség csökkentésével a nyomaték növelhető legyen.
600m2 amit nyírni kell. Ezek szerint az önjáró meg tud küzdeni az emelkedőkkel. Itt kb. látható mivel kell megküzdeni: Ez a gépünk ami most van szintén nagyobb teljesítményű, ennek csak az az egy baja van, hogy rohadt nehéz. Milyen teljesítményű gép kell egyáltalán?
A légpárnásat felejtsd el, mert mindig csak "lecsúszna" a lejtőről, mivel a levegőben lebeg, nem rögzíti semmi még oldalirányba sem.
Csakis az önjárós fűnyírók jöhetnek számításba. A 8%-os lejtőre az olajzás szempontjából bármelyik négyütemű motoros is megfelelne, viszont a lejtő nagysága miatt legalább 5-5,5 lóerőset vegyél. A vágásszélesség és a motorteljesítmény-igény meghatározásához jó lenne tudni, hogy mekkora a terület, amit nyírsz?
körkérdés , kinek milyen fűnyírója van??? mert most meguntam az Al-Ko-mat, jó kis gép, csak baromi nehéz és egy 250 négyszögöles kertben, ami ráadásul 8%-os emelkedős, egy kisebb edzéssel ért fel, amíg végigértem. Körülnéztem és nem tudom eldönteni, hogy légpárnásat vegyek vagy önjáróst, mert nem egészen domb-barátak...és elég nehezen tudom elképzelni, hogy a 21. században erre még semmit sem találtak ki. 5let???
Nekem meg aztat mondta egyik (ész)kertész ismerősöm, hogy folyamatosan locsoljam novembertől februárig, mert kiszáradhat a fű a hó alatt, mert nem kap vizet. :-))
Olyan 2-3 hete nyirtam a füvet (szeptemberben ültettem), mondván hogy idén utoljára megyek a kertbe. Azóta - attól függetlenül, hogy már igencsak télbe hajlik az idő - megint megnőtt a fű. Szabad-e / kell-e nyirni, vagy hagyjam ahogy van. Egy ismerősöm azt mondta, ha nem nyirom rövidre, a télen bepenészedik....
A mi füvünkön is "éktelenkednek" időnként kis földhalmok (igaz, nem pázsitunk van, csak gyepünk, s az is elsődlegesen a funkció végett!), de szerintem a macskák nyoma és egy kis földkupac nem ugyanaz a kategória (Bár egy macska-gazda valószínűleg ezt látja másképpen!)!!!
Szerintem jobb, ha nem kesereg az ember, hanem bizonyos dolgokat elfogad! Valószínűleg az a vakond már régebbi lakója annak a földdarabnak, mint a vadonatúj ház tulajdonosai!
Viszont ha valakinek a gyönyörű gyepén éktelenkednek a túrások, nem hiszem, hogy tudna ilyen pozitívan gondolkozni! ;-) Valahogy a macskasz@rt látva a fűben, nekem sem az jut az eszembe: milyen jó is, hogy nincsenek egerek a környéken! :-))))
Ilyenkor teljesen pénzkidobás a vetés. Olyan hideg a föld, hogy szvsz. be sem indul a mag, áttelelni nem fog, mivel a nedves talajban megfagy. Ha mégis kikelne, a hajtások akár egy fagyos éjjelen is elpusztulhatnak. Szeptember a legjobb időpont (mikoris még-), vagy május közepe (mikor már elfelejtettük a fagyos reggeleket)!
Ha most két hétig meleg lenne, akkor nem lehet semmi baja. Én nem sokat jósolok a fűnek. Itt nálunk már majdnem minden reggel talajmenti fagy van. (Pest.m.)
Esetleg nézd más szemszögből a problémát, s örülj neki, hogy azok a lárvák, pajorok, melyeket megreggelizik , ebédel, vacsorál a vakond nem fogják kirágni a dísznövényeidet!! :)) Remélhetőleg jó étvágyú kis állat költözött hozzátok! Ráadásul ingyen lazítja a talajt!
A füstölős azt hiszem ha nem tud szegényke elmenekülni, akkor végzetes lehet.
Szerintem a védekezésnek több lépcsősnek kell lenni. Ha mindet beveted, valamelyik csak hatásos lehet ellenük.
OFF
Valamikor beköltözött egy menyét család a padlásra, mama, meg vagy 4 poronty. Nem sokat aludtunk akkkortájt. Végül is mindent bevetettem ellenük, a tv-t, a rádiót, a mozgásérzékelős riasztót, a kutyapisit, a kutyakakit. Tudjátok mi volt a hatásos? A terpentines rongy. Azóta sincsenek.
Na neeeem! Most fejeztük be két év után az építkezést!!!!! Felvesszük a harcot!
Próbálunk elvonatkoztatni a képektől, mert nagyon helyes kis állat egyébként!
A párom vett több ellenszert is, de pl. a füstölős, gázos dolog, amit be kell temetni, nem végzetes kimenetelű egy vakondra????
Egyébként a termőföld nálunk sem túl jó, a kertész takarékoskodni akart, és csak annyit szórt a rossz talajunkra, amennyit egy eső lemosott róla:-))) Szóval éppen meghintette, mintha porcukrot szórna....
De a fű szépen kinőtt így 5-6 hét alatt (igaz, sok helyen foltos, de valahol nagyon szép sűrű (mellékelem)., és már meg is nyírtuk!!!!És erre most jönnek a kis fekete halmokkal....
Nálunk a türelem volt a nyerő. Vaksik átmentek a szomszédba. :-) De sajnos bármikor visszajöhetnek. :-( A környéken milliónyi macs van, mégis szaporodnak a túrások.
Szerintem sem tehetsz velük sokat. Mi szerencsére mentesek vagyunk, ez főleg annak köszönhető, hogy olyan vékony az a termőréteg amiben mászkálni tudnának laposkúszásban, hogy inkább ők költöznek el. A vakond is oda megy ahol élelmet talál. Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy az élelemforrásától szabdítsd meg a földedet: a parajoktól, lárváktól, stb. Erre viszont nem tudok megoldást ajánlani, a bogarakat sajnos nem lehet megkérni a máshol történő petelerakásra.
Ismerősöm végigpróbált mindent az égadta világon. Népszokásoktól kezdve az űrtechnológiáig. Végül eladta a telkét! ;-) Mosolygok rajta, de komolyan ez történt.
Az enyém sajnos valamennyire foltosra sikeredett. Nem a vetés volt a bűnös, mert vetőgéppel csináltam, hanem a vetés után két nappal bekaptam egy zivatart, ami sokat kimosott. Már nem tudtam úgy kijavítani utána.
Hogy a kérdésedre is válaszoljak, én több mélységbe ültettem, ezért persze, hogy "heterogén" volt a kelés. Még most is látok olyan helyeket, ahol nem fejlődik úgy ahol a többi.
Amikor csak 1-2 centire "lógott ki" a földből mennyire volt heterogén a kelése? Én már régen vetettem, nem emlékszem erre, de most a nővéremék őszi vetése kicsit foltos és nem tudom mennyire fog besűrűsödni.
Csak egészen picit 'lejtett', viszont miután egyenesbe csiszoltam egészen megváltozott a fűnyíróm hangja. Javaslom mindenkinek, hogy azonnal csinálja meg a tesztet! Valószínűleg jelentősen meghosszabbodik a gép élete + nagyobb fordulattal fog dolgozni --> szebben nyír! Köszi a segítséget (szégyellem hogy nem magam jöttem rá)!!
Akkor még egy lehetőség van, valószinűleg a motor tengelyén van egy öntvény amire fel van fogatva a kés, azt kell levenni, és abba beledugni valamit. Más 5letem nincs. Ja venni kell új kést.
Meg van még egy, egy kés élere tedd, úgy hogy a közepén legyen a kés éle. (lemérni a közepét).
Van egy klassz benzines fűnyíróm, amit magam élezgettem eddig. Most viszont az az érzésem, hogy ki kellene egyensúlyozni, mert remeg nyírás közben. Ahova egyszer elvittem (Honda szervíz) ott szerintem semmit nem csináltak azonkívül, hogy borotva élesre meg vékonyra köszörülték. A kérdés az lenne, hogy tudtok-e olyan szervízt ahol tényleg kiegyensúlyozzák élezés után. Persze ezt szemre nem lehet eldönteni ...
Ma megint füvet vágtam. Nő mint a gomba, pedig csak ősszel ültettem. Klassz az önjáró fűnyíró, nem sok idő, nem megterhelő, gyorsan megy vele. Utána meg motoros kaszával a széleket, ahova nem ér be a fűnyíró, az egész nem volt több 35-40 percnél (420-500 m2).
Ha ilyen idő marad, még a végén locsolnom is kell. :-)
Még nem mértem, de a héten megteszem. Ez az időjárás nagyon kedvez a fűnek. És ollóval nem tudok nekilátni, mert ugyan pici a kert, de ennél azért nagyobb :-))))
Ne az időt mérd hanem a hosszát. Szerintem 10 cm alatt nem volna szabad nyírni, utána is csak tűéles késekkel. Ekkora területnek még talán körömollóval is nekivághatsz :))
Ma neztem a Praktikerben az Al-Ko Hurricane 2200-as lombszivo 19900Ft.
Tudom a kerttechnikanal olcsobb, csak felenk nincs uzletuk, hameg megrendelem meg tobbre jonne ki. Bar iden mar nembiztos, hogy belefer a koltsegvetesbe a lombszivo, de jovore tuti megvesszuk, mert kinlodas van csak a sok levellel.
4 hetes a füvünk, de még reggelente locsolni kell, mert nagyon kiszárad a föld. Állítólag most kéne lenyírnunk, de én nagyon félek, hogy kijön a géppel az egész. Aki vetette, azt mondta, hogy tél előtt ajánlatos megnyírnunk, hogy megerősödjön...