Keresés

Részletes keresés

OZ Juice Creative Commons License 2021.08.31 0 0 36998

Én nagyon kiszélesíteném a népszavazásra bocsátható kérdések körét és minden évben tartanék egyet, ahol a parlamentbe jutott szervezetek az elnyert szavazatok arányában alanyi jogon fogalmazhatnának meg kérdéseket. Így a részvétel vélhetően garantált lenne. Ugyanakkor a törvényalkotási kötelezettséget felemelném 50%-ról, 60-70 környékére. Kifejezetten zavar amilyen irányba módosította a Fidesz a népszavazások szabályozását. 

 

A hagyjuk a szakemberekre szöveget egyáltalán nem kell minden témához hozzárendelni. A munkanélküli segélyt, a Fudant, az autópálya koncessziót szerintem nyugodtan rá lehet bízni az emberekre. Még az EU ügyészséggel kapcsolatban is azt mondom, hogy fel lehet tenni az embereknek, hiszen, kb azt jelenti a kérdés, hogy több EU beleszólás, vagy kevesebb és ez nekem legitim kérdésnek tűnik.

 

"biztos, hogy nagyságrendekkel kevesebb pénzbe kerülnének, mint a slepp eltartása"

Értem én, hogy mi zavar téged, de ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz. 

 

Biztos van, aki önhibáján kívül kerül nehéz helyzetbe, vagy rosszabb helyzetben lévő régióban lakik, de én továbbra is azt mondom, hogy a munkanélküliség problémáján foglalkoztatáspolitikai lépésekkel kell enyhíteni, nem segélyezéssel. Szerintem sokkal több lenne a potyautas, mint ahogy te írod: "páran". Én itt Budapesten is találkozom olyanokkal, akik inkább ülnek otthon 90 000 Ft-ért, minthogy elmenjenek dolgozni 150 000 - 200 000-ért és az ilyenek nem csak a gazdaságnak vannak terhére, hanem társadalmi kárt is okoznak (elég csak arra gondolni, hogy milyen példát mutatnak a gyerekeiknek).

 

De erre a kérdésre én nem mondom azt, hogy nincs helye a népszavazáson, csak azt, hogy kurva károsnak tartanám, ha bevezetnék. 

Előzmény: sergiototta (36996)
Tesla.voltam Creative Commons License 2021.08.31 0 1 36997

Mondd az 55-60 éveseknek, hogy mondjuk 38 év munkaviszony után lusták. Véletlenül sincs szó arról, hogy az "öregek" sehol sem kellenek. Meg mondd a világ végén lakóknak. Nyilván van, aki kihasználja, de úgy hiszen, olyan hosszú munkaviszony kell ehhez, hogy nem olyan egyszerű az. Egyébként érdekes, hogy átment, eddig 1000 kérdést dobtak vissza, hogy a költségvetést érinti.

 

Hagyjuk a szakemberekre, ja. Csüngőhasú meg kakadu. Ahol vizsgálják és nyilvánosságra hozzák az eredményt, ott a kínai ebben a korosztályban nem túl fényes, hát persze, hogy nálunk nem érdemes vizsgálni. Hogy már a kínaiak is elismerik, nem számít. (Egyébként nem kizárólag azzal van gond. Ma beszéltem egy tanárral, Ő Astrát kapott. Az első után jött a hír, hogy 4 hét helyett sokkal jobb 12 hétre adni a 2-at. Mikor hívták 4 hétre, mondta, hogy inkább várna. Olyat nem lehet, most kapja és kész. Múlt héten elment egy antianyag mérésre, 6-ot (kb. semmit) mértek. Persze van (lehet) a másik fajta védelem, de röhej, hogy beadták neki 4 hétre, holott tudták, hogy nem kellene.)

 

Európai Ügyészség: lehet, hogy lassú, de még így is, a szűk kapacitással is több disznóságot tár fel, mint poltpeti.

 

A koncessziós indoklás vicc.

Előzmény: OZ Juice (36995)
sergiototta Creative Commons License 2021.08.31 0 0 36996

A probléma az, hogy miért nem mehettek át a kérdések. És nem csak ezek, hanem mindazok, amiket korábban blokkoltak a fideszesek.

Mert teljes joggal lehet azt gondolni, hogy az EU ügyészség segghülye és lassú (bár nem gondolnám rosszabbnak a honi társaiknál őket), vagy, hogy a meghosszabbított álláskeresési járadék csak a lustáknak kedvezne (páran biztosan visszaélnének vele, de biztos, hogy nagyságrendekkel kevesebb pénzbe kerülnének, mint a slepp eltartása). Ezek vélemények, a népszavazás meg pont arról szól, hogy megkérdezzük az embereket véleményét és a többség döntése irányába menjünk.

 

A hagyjuk a szakemberekre szöveget, meg kb minden témánál be lehetne dobni, pl a buzis népszavazásnál is. Vagy akár az önkoris/ogy-s választásoknál is. Az persze, hogy ki a szakember már egy másik kérdés.

Előzmény: OZ Juice (36995)
OZ Juice Creative Commons License 2021.08.31 0 0 36995

"„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”

átment

 

„Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?”

nem ment át

 

harmadik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?”) 9:4 arányban szintén nem engedték át. Mindezt azzal indokolták, hogy a kérdés érinti a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét, és nemzetközi szerződésekre is hatással lenne.

 

negyedik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?”) 8:5 arány elutasították, arra hivatkozva, hogy ez két olyan kormányrendeletet is érint, amelyben az Országgyűlésnek nincs hatásköre. 

 

Az ötödik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?”) 10:3 arányban átengedték.

 

1. Jó a kérdés, és jó, hogy átment. 

 

2. Jó a felvetés, kár, hogy nem ment.

 

3. Jól hangzik a felvetés, de én baromira nem vágyok rá, hogy segghülye EU-s politikusok újabb gittegylete ossza itt az észt, meg vigyen mittudomén milyen ügyeket arra az EU-s bíróságra, amelyiknek 3 évig tartott megállapítani, hogy egy szavazás szabályos volt-e vagy sem. Az átlagembernek fogalma sincs róla, hogy ez mit jelentene. Gejgő politikai céljait jól szolgálja (az elutasítással is nyer), de örülök, hogy nem ment át.

 

4. Ez megint faszság. Csak bohóckodásra jó. Hagyja az EÜ kérdéseket azokra, akik értenek hozzá.

 

5. Ez pedig nálam szándékos károkozás. Ilyen alacsony munkanélküliség mellett egy ilyen döntés visszaviszi a lustákat az ingyenélő életmódhoz. 

Előzmény: bigacsiga2003 (36994)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.30 0 0 36994

hogyan ertekelitek, hogy két karacsony kérdés is lehet valamikor? én nem nagyon tudom hova tenni ezt így most hogy. sajnos a legfontosabbat, az EU ugyeszseg kérdését elkaszálták

bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.30 0 1 36993

aláírom, néha tulreagalom azt, aki csak egy kis szimpatiat is mutat a felcsuit szarral szemben. en hibam, sry

Előzmény: Tonio 2.0 (36988)
Tesla.voltam Creative Commons License 2021.08.29 0 0 36992

Ezek a lelkes és fáradságot nem ismerők a 80-as évekbeli ifjú kommunista című remek rejtvényfejtőinek szellemi testvérei? :)

Előzmény: Nyugdijas_szektor (36990)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.08.29 0 0 36991

Adatbázisépítés.

b bizonytalan

sz szimpatizáns

e ellenzéki

 

vagy nem tudom. mindenki be van kategorizálva, és nyilván a választások előtt megvan, hogy célzottan kiket keresnek meg.

Előzmény: 091010 (36989)
Nyugdijas_szektor Creative Commons License 2021.08.29 0 1 36990

Az egész nemzeti konzultáció semmi másra nem jó, mint hogy az állam pénzén rendszeresen frissítik a Kubatov-listát. Aki annyira hülye, hogy válaszol a "helyes választ" sugalmazó propagandakérdésekre és még veszi is a fáradtságot és visszaküldi a kitöltött kérdőívet, az tökéletesen alkalmas Fidesz szavazónak. Néhány ellenzéki szavazó és troll nem számít, lényeg a nyáj egyben tartása.

Előzmény: 091010 (36989)
091010 Creative Commons License 2021.08.29 0 0 36989

Visszaküldtem, de trollkodtam velük. A migrációtiltásra igen írtam, viszont a járvány miatti migrációtiltásra nemet, mert minden járványosra nemet mondtam (pl. a gazdaságos lózungjukra, korlátozós kártyásra, vagy a mi volt, talán 3-4), hogy szabadság legyen. Remélem, nagyon törik a fejüket, mire gondoltam, persze tojnak rá.

Előzmény: bigacsiga2003 (36984)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.08.29 0 0 36988

veled nehéz értelmesen beszélgetni.

Előzmény: bigacsiga2003 (36987)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.28 0 2 36987

Dehogy jon vissza Gyurcsány hiszen mar a kampanyidoszak előtt teleszorta a youtubot, az egesz orszagot plakattal az imadott kommunista rezsimed, hogy Gurcsany a sátán. Ne parazz, nem jon vissza a sátán ebbe az őszintén keresztény országba. Orban Viktor forever, nem volt elég belőle 16 év, szavazzatok megint rá, nincs jobb!!! 

Előzmény: Tonio 2.0 (36986)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.08.28 -2 0 36986

nem Tarlós hibája, hanem a kormányé, mert nem adott elég pénzt, így maradt a toldozás-foldozás.

 

egyébként ügyes terelési kísérlet, mivel a téma az ingyenes tömegközlekedés volt, nem az, hogy Tarlós idején így meg úgy.

de a gyurcsányozás szerinted nem releváns, hiszen mikor volt már az. (és ő még visszajöhet, Tarlós meg már nem jön vissza sehova.)

az a jó, hogy következetes vagy.

ja nem.

Előzmény: bigacsiga2003 (36982)
pfffffffff Creative Commons License 2021.08.28 0 0 36985

Én talán egyszer küldtem vissza. Most meg sem kaptam.

Előzmény: bigacsiga2003 (36984)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.28 0 1 36984

egyebkent a 8.5 millio kikuldott seggostoba konzultaciobol visszakuldott 1.2 millio mit jelent? ekkora már csak a fidesz birkaalom? vagy ez már tényleg annyira kirivioan seggostoba konzultacio volt, hogy már a fideszekeknek is leszarás volt?

vajon van kubatovnak excele arról, hogy XY eddig mindig visszakuldte, most nem, akkor meglatogatjuk? ez mondjuk költői kérdés volt.

Dobcsány. Creative Commons License 2021.08.28 0 0 36983

Ráadásul a szerződés kötbér nélkül lett megkötve, amelyhez nyilván a fideszes oksotojásoknak van köze, ezért szív évek óta a fél déli agglomeráció

Előzmény: bigacsiga2003 (36972)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.28 -1 2 36982

egyebkent igy nálatok, a kisujjeltartó "nem vagyok fideszes, DE" (nincs jobb sajnos :( világban mondjuk Tarlós 80 milliárdos hazugsága és lopása, amivel megvettük a komcsi ruszkik régesrég legyártott 30 éves légkondis metróit hogyan van magyarázva. csak úgy érdekelne, köszi. mert azért az látszik, hogyha valami Tarlós hibája az is inkább szdesz és demszky. "rossz tanácsadók".Nevetséges mondjuk de ez van.

Előzmény: Tonio 2.0 (36978)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.28 0 0 36981

nemis a BKK a tragedia a fovarosban hanem a bKV. Hihetetlen mammutok ülnek ott és foggal körömmel ragaszkodnak önmagukhoz. Volt(?) talán még pár járaton van a VT-Arriva konstrukcio, hogy a BKK kiszervezi a szolgaltatast nem a BKV-nak de kulsos céegeknek, akik bérelt zsír új buszokkal szolgaltatnak. Nahat ez a BKV-nak rohadtul nem tetszik, ezert szivjuk a 20 éves szar volvokat. és ezert fizet a BKK valami irdatlanul tularazott km dijat a BKV-nak. tobbezer ember dolgozik ott feleslegesen, vszinuleg a BKV az egyik legsulyosabb ocska puttyony a főváros nyakán. de amíg a villamosok alattuk futnak addig megkerulehetetlen

Előzmény: Tonio 2.0 (36978)
OZ Juice Creative Commons License 2021.08.28 0 0 36980

Ha a BKV szarban lesz, úgyis az állami húzza ki belőle. Egyébként ez szerintem egy nagyon jó döntés. Én mindig elkocsmáztam a bérletpénzt és utáltam állandóan a kallert figyelni...

Előzmény: Tonio 2.0 (36978)
OZ Juice Creative Commons License 2021.08.28 -1 0 36979

Én már azt nem értem, miért kellett a vidámparkot megszűntetni. Röhej, hogy egy ekkora városban nincs, ráadásul egy tuti bevételi forrás

Előzmény: Tonio 2.0 (36977)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.08.27 0 1 36978

az ingyen bkv a 14 év alattiaknak okos ötlet, amikor eddig az volt a duma, hogy alig van pénze a fővárosnak, borzasztó rossz a pénzügyi helyzet.

agyatlan marhák.

Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36977

a 4-6-ost a combinók miatt kellett felújítani állandóan, mert a sínek nem erre a terhelésre lettek tervezve.

és hát a combinókat ki hozta be a villamospálya cseréje nélkül?

igen, Demszky.

a Biodóm tényleg elképesztő. az a Tarlós időszak egyik legcikibb dolga. bár az is az ex-SZDSZ-es Persányi ötlete volt.

Előzmény: Dobcsány. (36969)
pfffffffff Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36976

Írtam egy nagyon hosszút, eltűnt az éterben, bocs. Nem fogok neki még1x.

Előzmény: 091010 (36971)
pfffffffff Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36975

A második részben meg teljesen igazad van. És én erre is járok. Bár eddig viszonylag jól ki tudtam kerülni. De ultra gáz.

Előzmény: bigacsiga2003 (36972)
pfffffffff Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36974

Baszdmeg, itt lakom. Hol menjek? Ha lesz metro, majd megyek azzal.

Előzmény: bigacsiga2003 (36972)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36973

Mondom én hogy a seggbuta Hollik napokon belül posztolni fogja, hogy késik a negyhatos. Miután azt posztolta par hete h neki milyen sok idő volt ott kocsikaznia. 

Előzmény: Tesla.voltam (36967)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36972

Nem ertem ki a franc kozlekedik a koruton este autoval. De ugy altalaban véve barmikor a boltokba szallito furgonokon kivul? Igazi ősi román szokas. Akinek a koruton kötelező kocsikaznia az vagy vmi nagyon szar melot csinal vagy nagyon szar helyen lakik. Valtoztasson rajta. Ha nem megy akkor meg ne rinyaljon.

 

Ezerszer nagyobb problema a mindennapos tizkilometeres dugo az M0 s déli szakaszan, amit a kormány haveri cége évek óta nem tud megcsinalni, szégyen az egész, az egész déli dunai híd koruli történések miatt bortonben kellene ulnie egy csomo embernek. Nem, en itt se autokazom. 

Előzmény: pfffffffff (36968)
091010 Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36971

Budán nincs semmiféle bicikliút, és 2012 óta (azóta követem - és szívtam meg -) van dugó a Budaörsi útról befelé. Bocskain van egy buszsáv, 9 éve senkit nem zavar az araszolás a késő délutáni órákban... késtem már le vonatot is azért, mert álltunk a dugóban Tarlós alatt.

Arról senki nem beszél, hogy az Üllőin volt biciklisáv tavaly, de megszüntették (magyarul visszaállították a zúgást), rám is dudált egy busz, hehe, de jó volt.

És különben is, kit érdekel az autósok nyomora? Nem kötelező munkába azzal járni. Ha csak a munkások mennének, akikkel a Ripost riogatott, szellősebb lenne a körút. De ma mentem és jöttem az Aréna Plaza előtt, brutál méretű autósor jön ki a mélygarázsból, ami nem csoda, mert négysávos. Ne mondd nekem, hogy ennyire fontos mindenhova autóval menni, biztos nagyon fontos dolgokat vettek, hogy kellett az autó. Nem tudom sajnálni őket, hogy egy kicsit állnak a pirosnál. (A környezetszennyezést hagyjuk, dugó akkor is lesz, ha minden autó elektromos lesz.)

Előzmény: pfffffffff (36963)
pfffffffff Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36970

Voltál a Városligetben? Fantasztikus hely lett. Sportolásra is, kutyásoknak is, gyerekes családoknak is. Csak jót tudok róla mondani.

Előzmény: Dobcsány. (36969)
Dobcsány. Creative Commons License 2021.08.27 0 0 36969

Tarlós idejében bezzeg nem voltak dugók, attól eltekinteve, hogy minden második nyáron felújították a 4-6 -os vonalát

 

Minek kellett minden páros vagy páratlan évben felbaszni a villamossineket?

 

Akkor nem volt ekkora ajvákolás, mint ami most van.

 

A Városligetet szétbaszták az ősfákkal együtt, 4 éve építési terület a Közlekedési Múzeum és a Pecsa környéke. 

 

A Biodóm, amire ráköltött a fideszes szakértelem eddig 40 millárdot, ott áll befejezetelül és még vagy 20 mrd kellene , hogy befejezzék 

 

Ez nem zavar titeket ?

 

És ekkor még nem ez Karácsony volt, hanem a félhülye Tarlós a főpolgármester

Előzmény: Tesla.voltam (36967)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!