|
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44105
|
Locsmándi László
LEHETTEM VOLNA…
hozzád-térő messzi út
porában picinyke kút
kezed-meleg abrosza
lepottyanó kis morzsa
szemed szép szentélyébe
zárt örökmécses fénye
utolsó szó a szádon
mindened a világon
irgalmatlan alkonyban
rózsafüzér markodban
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44104
|
Locsmándi László
SZERETTÉL-E…
elkószált
golgotás
magányaimból
szavaid íze
szemed kékje
csillaggá
bánatult
szűzanya-szép
sebed vére
fénye feszül
árvaságom
keresztjére
szerettelek
szerettél-e
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44103
|
Locsmándi László
MÁJUSI BÚCSÚZÁS
litániás
mária-esték
szütyőmbe lopták
orgonabokrok
szűz-lila lelkét...
zsolozsmázó
ékszer-szép repcék
sárga kezére
rózsafüzérnek
szállnak a lepkék...
csillag csőszöl
mama hát mennék
vigyázd a repce
lepkéibe bújt
orgona csendjét...
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44102
|
Locsmándi László
TÉL, 1992
megriaszt
asztalom
abroszáig
szomorodó
teled...
az egek
udvarából
elcsapott
éj-nagy
sebhelyed...
befagyott
cinkekönny
csatangolja
kifosztott
kertemet...
magányomba
szöktek a
kereszted
alkonyába
vert szegek...
uram
kezedbe
ajánlom
behavazott
lelkemet...
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
bajkálifóka
2019.01.31
|
|
0 0
44101
|
M. Laurens
ORDÍTVA
Fájdalmaimmal nem terhellek,
pedig a némaság gyilkos gödör:
e nyomorult földön jó-páran élnek,
kiknek sorsa vidámság és gyönyör.
Boldogok, hogy fájdalmat nem találva
sorsukat megáldotta a magas ég.
Bezzeg Én: ordítva kiáltok átkot,
hogy élettel vertek meg valaha rég!
A végzet tesz a nyomorultra!
Piszkálva minket, röhögve jár
és üdvödet szanaszét dúlja;
akár csak egyetlen hazád a tatár.
Azért is...! Terheit sarokba dobva,
e száj üvöltve, átkozva perel;
e test görcseibe rángva izzik,
haragját teremtőjéhez küldve fel!
Pest - Buda, 2015. március 19-21. |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44100
|
Lithvay Viktória
LÁTTÁTOK-E…
Láttátok-e a fényes napsugárt,
Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,
S utána azt a sok szép csillagot,
Amely a sötét éjben ragyogott?
Láttátok-e a zajló tengerárt,
Midőn a zúgó szél felette járt,
Midőn magosra hányta a habot,
S medrébe újra vissza is csapott?
Láttátok-e az újuló tavaszt,
Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,
És a ligetben a kék ibolyát,
Midőn a földből felveté magát?
S láttátok-e a telet, amidőn
Fehér lepelt terít el a mezőn?
És látva mindezt mondottátok-e,
Mily szép az Isten mindenik müve?
Magyar nőköltők [273-274.]
|
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44099
|
Litauszky István
ROMKERT ESTE HATKOR
Az évek ledőlt oszlopán
legendás, álmos fény parázslik.
Szoborba dermedt kőmagány
fújja itt néma harsonáit.
Billegve kövér, zöld gyepen
jóemberek galambocskái
példázzák: hasznos türelem
morzsányi irgalomra várni.
Ki élt valaha s még mozog,
itt mereng piros kerti székben.
Nézi, hogy arany kukacok
lyukat rágnak az esti égen.
Övé a kert, hol béke van,
hol, tudja, dísz csupán a rom,
s a feszes sás közt vékonyan
csak víz csobog, nem fájdalom.
Magánbeszéd [75.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44098
|
Litauszky István
HEGEDŰ-DAL
Hol a szökőkút hűs vizét
ezüst permetként szórja szét
s pipacs lobog meg kankalin
virít a pázsit halmain
hol házak mézarany falán
a fénnyel áttört cifra árny
akár az inda kúszva nő
s jelzi hogy múlik az idő
hamvas olajfák álmodó
füzek közt szól egy rádió
egy hegedű-dal száll kering
és én lassítva lépteim
követem mint növény a fényt
e kérlelő dal ütemét
e hívó dalt mi úgy oson
úgy fut az üveg lombokon
hogy itt az árnyas alkonyi
úton már csak ezt hallani
lehet e múló délután
eloszló káprázat csupán
hiszen az árnyak kékje már
mutatja milyen a homály
ám e lombok közt surranó
iramló halk hegedűszó
tudom a hulló éjen át
is tiszta hangon zeng tovább
az út gyérülő fényein
is elkiséri lépteim
és soha nem hagy el hiszen
ez a dal terólad üzen.
Magánbeszéd [49.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44097
|
Litauszky István
TÉLI ETŰD
Fázik már a város, ködbe bújt.
Vékony didergés fut a drótokon.
A neonfénytől pőre esti út
sinein sápadt villamos vacog.
Sötét papírból vágott árnyadat
tükrös kövekhez verdesi a szél,
sarkok mögött lapulva les reád,
járdaszélen ringó bokádba kap.
A ködön át, mint eltévedt sirály,
felgyűrt gallérod szárnyain repülsz.
Tekintetedben – elvesző sugár –
zöld lobbanás a boldog, nyári tűz.
Lobbanás, mi felgyúl és kihamvad
míg távolodva nézel vissza rám…
Körülkerít a fénytelen magány,
és tündökölnek jégkristály tilalmak.
Magánbeszéd [47.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44096
|
Litauszky István
CERUZA-RAJZ
Látlak.
Egy kósza fénysugár
tüzében felragyog
előrehullt hajad.
Kezed
most hirtelen megáll.
A csöndben szinte peng
az eltört mozdulat.
Ruhád
megdermedt, kék redőiből
fehéren villan két karod.
Így állsz
sugár-özönben, mint barokk
szobor, melyre boltívek súlya dől.
Magánbeszéd [46.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44095
|
Litauszky István
MÉSZÖLY
A Balaton hullám-zenéjű csendjét
hallgatta tűnő éjszakákon át.
A kelő Nap már látta vászonát,
szelíd színekkel surranó ecsetjét.
Festett. Már a tájat nem is nézte.
Felhő-árnyú, képőrző szeme
színek, formák egységét idézte,
az összhangot, mely látható zene.
Lányok jöttek. Szép vállukon korsó.
Léptükre halkan felzizzent a fű.
Tekintetükben ébredő csodálat.
Míg dolgozott, mögötte csöndben álltak
s nézték, hogy egy szépívű, utolsó
ecsetvonással teljes lesz a mű.
Magánbeszéd [37.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44094
|
Litauszky István
NOCTURNE 1.
Fényimádó fehér tenyerét
a bodza reszketőn kitárja.
Csillagfürtökkel terhes éji ég
borul a tájra.
Csend mindenütt.
Tört ág ropog.
Valahol villamos siet.
A partravetett város sóhaját
hozzák a zizegő sinek.
Hegyoldalon, ahol a lomb
árnya mint olaj kékje mély,
valaki jár,
valaki vár,
valaki még remél.
Magánbeszéd [22.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44093
|
Litauszky István
ŐSZI STRÓFÁK
Egy légy a falról fáradtan lehull.
Ki felkapná, a smaragd-hátú gyík
vak odvában napfényről álmodik.
A szemétdombon ócska vasfazék
apró nesszel pattogja el zománcát,
mely szürke-kék, mint fenn az őszi ég.
Egy tyúk biceg a síma úton át,
kihímezni a finom út porát.
Gyárkémények bodor homálya száll.
Kis utca-lámpák gyöngyházszín sora
olcsó ékszer a bársony homályon.
A Hold merengve néz körül a tájon:
elmúlt a nyár, de tél nem lesz soha.
Magánbeszéd [11.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44092
|
Lisznyai Damó Kálmán
DEGRÉ ARCKÉPÉHEZ (részlet)
Szivem kedves pajtása!
Szabad szellemem bajtársa!
Vedd e dal-áldomást,
Mint egy kis hajnalhasadást
Búbánatunk éjfelében,
Az egri bor vérpiros szinében.
– Egri borral iszom érted,
Melyben Dobó lelke ég:
Melynek gyújtó mámorától
Születik a jó-reménység.
Oly szőlővesszőn termett, mely
Honfivérben gyökerezik;
Csöppjei a bút elmossák,
A csüggedő lelket edzik.
A balsors és az egri bor
Összesimúl, egyformán hat:
Oly elszánt lesz tőle a szív,
S olyan erős az akarat.
S végre oly udvarias lesz
A balsors az egri bortúl,
Hogy a bort engedi győzni,
Habjaiba önként befúl,
Édes feledésbe borúl,
Vagy legalább háttérbe szorúl.
Keményitő természetű:
S reám is így hata, –
Mint az aggteleki
Barlang kőharmata:
Mely zománccal vonja be
A falevél minden szálait,
De mely azért megtartja
Jellemvonásait. –
Ez méltó áldomás hozzád
Most hogy arcképed nézem:
Édes könnyelmű lovagom!
Kedves kalandvitézem! – –
Végeknek tüköri, Eger és Gra-
efenberg, 1854 [189-190.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44091
|
Lisznyai Damó Kálmán
AZ ALFÖLD
Ez az alföld, ez a magyar róna,
Mintha egy órjás zöld tükör volna,
S nézné benne magát az Úristen,
Hej amikor ránk mosolyog ott fenn!
S saját nagy áldását megcsodálja,
Ha a búza hullámzását látja,
S a tömérdek éneklő madarat
A számtalan virágbokor alatt.
A szép délibábot megohajtja,
S az egészet fátyolnak szakajtja,
Aztán gyengén betakarja belé
A boruló eget este felé.
S nem találja csillagit rendibe,
Mulatozni sok leszökött ide,
Heverészni a lágy selyemmezőn
De elnézi nekik ezt kedvezőn.
Jobb itt mint a hideg magas égen,
Lángos pásztortüzek közelében
A holdsugár is lesimul szépen,
Lenyúlik a tejút is egészen.
S rajt angyalok jönnek, közelegnek,
De egészen átlépni nem mernek
Félnek, hogy majd vissza nem mehetnek
A sok gyönyörtől, mely csak úgy hemzseg,
Csak úgy árad itt minden fűszálon, –
Majd azt hiszed mindez egy szép álom! –
A szellemek szellő alakjában
Játszanak a virító határban.
A mennyei harmat is lehull ránk,
S így jönnek az égiek mihozzánk,
A szép alföldet meglátogatni,
Furolyás pásztorokat hallgatni.
Boldogságot, áldást hinteni szét,
S innen tudom azt a szép mesét:
Hogy az egész nagy magyar alföld a
Paradicsom közel-attyafia.
A magyar romantika [287.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44090
|
Listi László
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁHOZ MAGYARORSZÁG PATRONÁJÁHOZ
Óh, te dücsőségben s Jerikó kertében
Tündöklő aranyalma,
Libanus erdején s Sion hegy tetején
Ékesen fölnőtt pálma,
Kinek a világra, ily nagy tágasságra
Elterjede irgalma!
Fölyhőkben tündöklő, éjjel s nappal fénylő
Mennybéli világosság,
Emberi nemzetre és minden rendekre
Tőled száll a boldogság,
Kegyelemnek anyja s mennyország kapuja,
Nálad az irgalmasság.
Te általad mennek mert, valakik lépnek,
Igéretnek földére,
Te vagy kalauzok s bátorságos utok,
Kanaánnak földére,
Mint szarvas forrásra, s örök boldogságra,
S mennyei dücsőségre.
Óh, szép kifolyó kut, s üdvösségünkre ut,
Hallgass meg kérésünkben.
Sionnak kapuja s Noénak bárkája,
Végy esedezésedben,
Emberi nemzetre s téged-tisztelőkre,
Tekints hát kegyelmedben.
Te paradicsomban s örök boldogságban
Szépen-kinyilt rózsaszál,
Ki drága illatja szemünk világétja,
S rajtad kegyelmesség áll,
Kinek kebelébül s születék méhébül
A mennyországi királ.
Békesség szekrénye s bűnösök reménye,
Kik hozzád folyamodnak,
Mint egy bő forráshoz, irgalmasságodhoz
Valakik ragaszkodnak,
Bűnök tömlöcébül s setét rekeszébül
Kik hozzád kiáltanak.
Meghallod kérések és esedezések
Fogadod füleidben,
Kész vagy kegyelemre s fordítod örömre
Bús sziveket mindenben,
Végre hozzád veszed s részessé is teszed
Fiad örökségében.
Ő bűnösök között mint rózsa tövis közt
Ékesen felnőtt virág,
Kinek segedelmét s anyai kegyelmét
Veszi e széles világ,
Tetűled származik s világra ágazik
Mennybeli irgalmasság.
Te fényes est s hajnal, aki Hesperussal
Fénylél világosságban,
Akinek ereje és tündöklő fénye
Megyen a magasságban,
A nap előtt felkél és kegyelemmel él
Bő irgalmasságban,
Te szép dücső forrás, ki kemény szivet ás
Hozzád-esedezőkben
Paradicsombul száll, e világra kiszáll,
Ő gyönyörüségében,
Bűneit világnak s hozzád-folyamóknak
Elmosod kegyelmedben.
Te vagy az égre ut, minden általad fut
Mennyország kapujára,
Méhednek gyümölcsét, drágalátos kincsét
Kinyitád e világra,
Fiadnak vérével s emlődnek tejével
Mosád ártatlanságra.
Te vagy a reménység s büntetésünkben vég,
Töredelmes szívekhez,
Mert malasztnak anyja, kit kegyelme vona,
Az emberi nemzethez,
Izsóppal meghinted és megnemesíted,
Kik futnak kegyelmedhez.
Tengernek csillaga s lelki vigassága
Vagy megkeseredetteknek,
Kegyes szószólója és frigytalálója,
Vagy bűnös embereknek,
Megsegéted őket s eltörlöd bűnöket,
Nincs vége kegyelmednek.
Igy a mi hazánknak s romlott hajlékinknak
Valál oltalmazója,
Sok pártosi ellen s ellenségi ellen
Védelmező bástyája,
Mig téged böcsültek s anyjoknak tiszteltek,
Édesgető asszonya.
A boldog szent István, világbul kimulván,
Neked hagyá országát,
A benne levőket s következendőket,
Magyar nemzet világát,
Igaz hitre hozá s végre reád bizá
Világi uraságat.
Akkor felvállalád s szolgáidnak vallád
Mi édes eleinket,
Meg is oltalmazád s igaz utra hozád
Az eltévelyedteket,
Csak hamar elővőd, s diadalmassá tőd
Régi jó vitézinket.
Régi királyinknak s gubernátorinknak
Te valál éles kardjok,
Pogány romlására s elpusztítására
Lobogós szál-kopjájok,
Minden erőssége s szivek merészsége,
Te valál erős karjok.
Virágzék országunk s helyén is volt dolgunk,
Mig téged böcsüllöttünk,
Mint oltalmazónkat s erős bajnokunkat
Valameddig tiszteltünk,
Te jelzászlód alatt s biztatásod alatt
Bizvást is vitézkedtünk.
Omlott személyünktül s reszketett hirünktül
Az ottomán nemzetség,
Rettentő hadakkal s vérszopó zászlókkal
Nem jött reánk ellenség,
Kedves hajlékunkat s nem lakta hunnyunkat
A töröki dühösség.
Szép hirrel és névvel s vitézi erővel
Látád nemzetségünket,
Hazánkat szélesztéd s messzi elterjesztéd,
S kiárasztád hirünket,
Mert kilenc országgal, illy drága jószággal,
Ékesítél bennünket.
Megmutatja pénzünk, országban vert kincsünk,
Tégedet mint tiszteltünk,
Mellyet nem Junónak, de Szűz Máriának
Cimerére verettünk,
Mi oltalmazónknak s földes asszonyunknak
Zengő szóval neveztünk.
Bizonysági ennek s lesznek beszédemnek
Régi szép épületek,
Mellyek eleinktül s kedves nemzetinktül
Avégre szerzettettek,
Te szent fiad után, kikbe téged méltán
Buzgó szívvel tiszteltek.
Téged zengő szóval s egyező szép hanggal
Dicsért régi magyarság,
Téged reménységül s hivott segítségül
Köztünk számos sokaság,
Tégedet böcsült, félt, s isten után tisztelt
Szerzetben-levő papság.
Miért tehát hagyánk el s kegyelmét hányánk el
Mi kegyes patronánknak?
Vagyunk nám ollyanok, mint háládatlanok,
Hogy mi oltalmazónknak
Jó tútorságában s kegyes malasztjában,
Nem lakánk asszonyunknak.
Lévénk farkasokká s goromba bakokká,
Kiugránk az akolból,
Eltévelyedt juhok, vagy mint tigrisfajok,
Kiszöként táborodból,
Válánk mustohákká s nem szófogadókká,
Kilépénk oltalmadból.
A sok visszavonó s mint konkolyelhányó
Ujságok találmánya,
Kikkel országunkban, mostan ujontában,
Minden fej magát hányja,
Nem veszi eszében s nincsen elméjében,
Hogy végtére megbánja.
Ez halálos méreg s eszekvesztő féreg
Emészt most országostul,
Ki török torkában s pogány hálójában
Kerét tartományostul,
Ez emészti éltünk, s kivánja elvesztünk,
Egész sokaságostul.
Ó te rossz észvesztő s országunk emésztő
Irigység, meddig rontasz?
Igaz-hamisétó s hamis-igazétó,
Igyenest miért horgasztasz?
Nemes országunkban s édes hajlékinkban
Miért hogy épet csorbétasz?
Azt szokták mondani, s beszédben forgatni,
Magyari közpéldában,
Hogy kiki magára s vigyáz csak hasznára
A király udvarában,
Egyenetlen jármok, kiben vadnak tulkok,
Nem vonsznak jó igában,
De im visszatérek s még kegyelmet kérek,
Régi nagy asszonyunktól,
Mintegy tékozló fi, atyjához fordult ki,
S megvált gonoszságátul,
Így mi is engedelmet, s vehetünk kegyelmet,
Ország patronájátul.
Vedd hozzád kérésünk és esedezésünk,
Fordétsd ránk szemeidet,
Nyujtsd ki kegyelmedbül s dücső felségedbül
Kegyes engedelmedet,
Tégy frigyet mivelünk, s legyen ez a jelünk,
Hogy tisztelünk tégedet.
Mint Izraelt egyszer, vigy vissza még többször
Igéretnek földére,
Mi kedves hazánkra s régi határinkra
S eleink örökére,
És végtére azután s halálunkkor osztán
Az örök dücsőségre.
Imádj Istent értünk, naponként kik vétünk,
Hogy nekünk megbocsássa,
Pogány ellenséget, ezt a dühösséget,
Általunk megrontassa,
Erejét elvegye s lábunk alá tegye,
Hatalmát megmutassa.
Mondhassuk azt méltán, bujdosásunk után,
Hogy visszatérétettél,
A kis Tóbiással s Raphael angyallal,
Egy uton vezérlettél,
De végre békével, szent fiad hirével,
Hazánkban segítettél.
Nám Ábrahámot is, Lothot s másokat is
Ellenségek kezébül,
Tengeri szélvészben s nagy kemény szelekben,
Pétert is örvényébül,
Több tanitványokkal, vizen hajózókkal,
Szent fiad kegyelmébül
Véletlen megmenté, kikért vérét önté,
Kereszt sulyos oltárán,
Vérrel izzadozott s atyjának áldozott,
Midőn halál poharán,
Igy minket is megment, mert irgalmával kent,
Éltünk végső határán.
Hogy édes hazánkban s régi hajlékinkban
Fiaddal dicsérhessünk,
Akit hadnagyunknak s téged asszonyunknak,
Örömmel nevezhessünk,
Te oltalmad alatt, s a te zászlód alatt
Pogányságra mehessünk.
Vége verseimnek s e könyörgésemnek
Isten után csak te légy,
Kegyes irgalmadban s anyai voltodban
Halálomkor csak te végy,
Egész nemzetemmel, miként eleimmel,
Kérlek téged, illy jót tégy.
Magyar költők XVII. század [263-270.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44089
|
Listi László
A MAGYAR MÁRS HARMADIK RÉSZÉBŐL
MAGYARORSZÁGNAK LEÍRÁSA
…Vadnak sok városi s szép ékes lakosi
Nemes Pannoniának,
Legelő mezeje s vadászó erdeje
Sok szép mulatságának,
Buda legfőbb helye és királyi széke
Egész Magyarországnak.
Sok szép épületek s nevezetes helyek,
Vadnak ő traktusában,
A Székes Fejérvár, ki böcsületet vár
Maga állapotjában,
Ki királyok testét, csontjait s tetemét
Fogadta be gyomrában.
Itt szokták volt régen s a boldog időben
A királyt koronázni,
Az egész magyar nép, ki nemességgel szép,
Méltósággal tisztelni,
Királyi pálcával, és arany almával
Székében helyheztetni.
Egyik fővebb város, hirrel és névvel áros
Volt Esztergam városa,
Hol egyházi rendnek és legfőbb érseknek
Volt azelőtt lakása,
Hol Duna Garannal megyen nagy zúgással,
Innét lett hívatása.
Püspöklakásával s residentiával
Szép volt Pécs városa is,
Régi pogányoknak, vagy pannonusoknak
Mutatja nyomdokit is,
Kedves lakóhelye, s gyümölcsös mezeje
Mert volt régen ennek is.
Sempró kezdette volt, s nevét is vette volt
Tőle Sopron városa,
Itt vagyon, mondhatom, s bornak – állithatom,
Egyik legjobb forrása,
Ez is derék város, s bora neki áros,
S nincsen fogyatkozása.
De Győr a kapuja, s őrálló-bástyája
Alsó Magyarországnak,
Azhonnan rablási s reánk rohanási
Tiltatnak pogányságnak,
Kőfalokkal erős, sőt néppel is velős,
S főbb paizsa hazánknak.
Vadnak szép vizei, akiknek izei
Folydogálják határit,
Zöldelő erdei s virágzó mezei.
Kik terjesztik hireit,
Az égig emelik s úgy tündököltetik
Nemzetes szép cimerit.
Két szép halastókkal, s nagyszámú sok jókkal
Természet látogatta
Balatont és Fertőt, mivel mind a kettőt,
Halakkal megáldotta,
Kit hosszaságával s kit széles vóltával
Mérföldekre osztotta.
Alsó rész hazánknak és tartományunknak
Szomszédja a Tótország,
Akiben lakozott s régen hadakozott
Pannonusi sokaság;
Száva s Dráva között ebben megütközött
Gyakran a sok pogányság.
Ezután horvátok, dalmaták és rácok
Élék lakóföldeket,
A tótok Zágrábban, horvát Bithyhomban
Teszik ülőszékeket,
Rácok Fejervárban, Nándor-Belgradumban
Veszik eredeteket.
Boszniák fővára s dalmátok határa
Az Adria tengerig,
Egyik rész töröknek, másik velencésnek
Szolgál mind ez ideig,
Egy szegletecskéje s kicsiny részecskéje
Maradott meg mindvégig.
Felföld a Dunával kezdődik Pozsonynál,
Késmárk hegy a határa,
Carpaticus hegyek amelyek terjednek
Szintén Máramarosra
Kövekkel bévesek, nagy hegyes s völgyesek,
Nyúlnak Erdélyországra.
Határosi ennek s nevezett helyeknek
Morva és a Slésia;
Csak szomszédságában, közel ő magában,
Találtatik Russia,
Jeles nemzetséggel s sok szép nemességgel
Tündöklő Polonia.
A Máramarosból és kőszikláiból
Tisza vize származik,
Nagy gyönyörűséggel, felföldet bőséggel
Általfolyván s meghizik;
A folyóvizekhez, mondom, mindenikhez
Halakkal elérkezik.
E felszélről való, királyunk-uraló
Hazánknak felső része,
Sok szép városokkal, Pozsony- s Nagyszombattal,
Vagyon felöltözése;
S Trencsén, Vág vizének, a Dunában ennek
Vagyon beférkezése.
Beszterce és Selmec, Nyitra s pénzes Körmec
Sok aranybányáival,
Egyebeket felmul, kevély s igen dúl-fúl
Tündöklő aranyival,
Gazdagétja népét s hazája nemzetét
Sok ezüst tallérival.
Ellenben Budának, a Pest városának
Vác határos szomszédja,
Ki nem ér csak kézzel, Eger hozzá közel,
Vitézek oskolája;
Kassát nemességgel s más egyéb szépséggel
Akarmelyik sem dulja.
Szepes vármegyében s a hegyek mentében:
Szép tizenhárom város,
Kik Luglyó várától és ennek urától,
Volt régenten nagy áros,
Kiket Zsigmond király eladott s sokban áll,
Nemzetünknek is káros.
Kalocsa dél-szélre, nap menetelére
Felépittetett vala,
Amely érsekséggel s egyházi szépséggel,
Híres és neves vala;
Bács nagy régiséggel, Szeged mezőséggel,
S a Tisza folyja vala.
Tiszán általkelvén, s részére érkezvén,
Vagyon Debrecen s Várad,
Kiknek nemzetünk közt s mind a pogányok közt,
Emlékezeti árad;
Sok aranyazással s pénzgazdagétással
Nagy-Bánya el sem marad.
Ezen tartományban s felföld határában
Vagyon a Tömösvár is,
Mely nagy méltósággal és praefectussággal
Való kapitányság is,
Egész országunkban és vég-várainkban
Mert harmadik volt ez is.
Amas híres-neves, régiséggel kedves,
Severinum is itt volt,
Hol Trájánus császár, ki dicséretet vár,
Hidat építtetett volt,
Mely hidnak esvénye s csinált téteménye,
Helye is látható volt.
Ne szóljak bár semmit, s ne nevezzek ennyit,
Sok szép hires helyeket,
Akik országunkban és tartományunkban
Gerjesztették szívünket,
Ékes címerekkel és dicséretekkel
Rendben vehetném őket.
Hegyeknek, völgyeknek gyümölcsös erdőknek
Számát meg sem mondhatom,
Szép széles mezőknek s bortermő szőlőknek
Sokságát számolhatom,
Téjjel-mézzel folyó, földe gyümölcsös s jó,
Hazánkban tanálhatom.
Nem volt Hesperusnak s szép tartományának
Gyümölcsöző szebb kerte,
Az Alcyonusnak, sem Laomedonnak
Ékesebb világszerte;
Magyarország őket, mi hazánk ezeket
Gyümölcsével meggyőzte.
Mit szóljak boráról s termő buzájáról?
Bacchust s Cérest felmulta,
Aristhéust mézzel, s Neptunust is vízzel
S halaival megdulta;
Florát virágokkal, Paphoszt is rózsákkal
Ékesen felhaladta.
Több dicséretiről, nem szükség ezekről,
Musám, tovább beszélgess;
Az históriának, és rövid voltának
Szükség azért hogy kedvess;
Tovább is dolgodhoz s kezdett irásodhoz,
Méltó azért tekéngess.
Péter-Váradjánál, e nevezett várnál,
Tisza a Dunába foly,
Ő társaságához, s ennek folyásához
Magát foglalja ahol,
Mindaddig nem szünik, míg tengerben hunik
Addig gyorsasággal fol.
Carpaticus hegyek, kik között nagy völgyek
Voltak emlékezetben,
Más tartományt találsz, s túl ezeken számlálsz,
Amely vagyon Erdélyben:
A régi Dácia, dákusok hazája,
Mely volt régi üdőben.
Ennek fővárosa, kinek sok lakosa,
A szép Gyula-Fejérvár
Mely a Juliustul, vagy Gyula hercegtül
Hires s nevezetes már,
Városoknak feje s fejedelmek helye
Nagy régiségből immár,
Ennek szép városi, akiknek situsi
Vadnak helyheztetésben,
Természet meglátta, sőt meg is áldotta
Mindennemű bőségben,
Nincs fogyatkozások, ha mi kivánságok,
Találtatik helyekben.
Szeben a legelső, s épületre felső,
Többinél tekintetesb,
Szászoknak elei, itt laknak fejei,
S böcsületre érdemesb,
Mint magistratustól, s előttük-járótól,
Tőle függne, mert nemesb.
Ennek csak szomszédja, s mondjam, határosa
Brassó, szép hegyeivel,
Magasan épitett s kősziklára szerzett
Sok szép épületivel
Kérkedhetik bizvást, megvan amit kivánt,
Hires erősségivel.
Vadnak szép vizei s forgó örvényei,
Mezeiben nagy bőség,
Ékes situsában és állapotjában
Találtatik dücsőség,
Természettől szállott, s csaknem reá állott
Mindennemű ékesség.
Ezüsttel s arannyal, sok metallumokkal,
Beszterce harmadikja,
Midásnak tárháza s Croesus kéncses háza,
Sokpénzü kamarája.
Darius kéncsének, sokszámu pénzének
Innen támadott árja.
Sok szép bányáinak s boros határinak,
Mért számláljam helyeit?
Akik régiséggel, tündöklő értékkel
Ékesgették hireit,
Az égig emelték s földre alig tették
Gazdagsággal népeit.
Negyedik Segesvár, aki nagy erős vár
Szép széles falaival,
Körülötte álló s magábanfoglaló
Nagy magas tornyaival,
Ki ellenségének s reá-törőinek
Megfelel álgyuival,
Medgyes dicséretes, hires s nevezetes
Több városok közzé fér,
Szép magas tornyával, ékes állásával
Akármelyikkel elér;
Nagy bő jövedelme, kiért győzedelme
S kéncs foly reá, mint egy ér.
Szamos mosdogálja, molnait forgatja
Kolosvár városának:
Hossza s szélessége, kiterjed bősége
Messzére határának,
Hires-nevezetes, kiért tekéntetes,
Ereje rakásának.
Tágas a mezeje, termő szép szőlője,
S bőves szép kenyerekkel,
Áros-emberinek s kereskedőinek
Kérkedik értékekkel,
Hányja s veti magát, érzi gazdagságát,
Teljes győzedelmekkel.
Itt van Szászsebes is, hire mert ennek is
Régiségtől származott,
Akire bő áldást, s nem is mondhatok mást,
Még természet is hozott,
Ez is előkelő, s a többi közt kellő,
S bőség rá szivárkozott.
Erdély szegletében, s ez ország szélében,
Székelyek is lakoznak,
Régi magyar vérből, scythiai nemből
Ezek is származtanak,
Azkik Attilától, legelső királytól
E földön maradtanak.
Egyenlő szabadság, nincs köztök parasztság,
Mind egyik nemességben,
Mind kicséntül fogva, életek foglalva
Csak az egy vitézségben,
Hazája-terjesztő, s fejedelemszerető,
S állandó hűségében.
Ez az Erdélyország, drága kincses jószág,
És tündöklő uraság,
Ezüsttel, arannyal, sok metallumokkal
Dicsekedő boldogság,
Hogyha mi jót kévánsz, mindent benne találsz,
Tekintetes méltóság;
Kérkedjék India, ámbár magát hányja
Ganghes folyóvizével,
Hires Hispania, hogy természet áldja,
Ibérus fövenyével,
Jöjjön bár Lydia, s dicséretit írja,
Pactolus-víz kéncsével,
Mondhatom, Erdélyt is ekként természet is
Ezekkel megáldotta,
Szomszéd országoknál és tartományoknál
Mert feljebb magasztalta
Midőn mindezeket, kivánt valamiket,
Bőségesen megadta.
Az Aranyas vizét, ki folyja közepét,
Egyik is meg nem dulta,
Szamosnak folyásit s fövenye mosásit
Valaki megtanulta,
Hermus és Tagushoz, arannyal-folyókhoz
Bizvást hasonlithatta.
Ezüst talentummal és rézes tungokkal
Corynthus meg nem dulja,
Vas sulyosságával, vagy olcsóságával
Egyik is sem haladja;
Sónak sokságával, avagy bővoltával
Kérkedésben van módja.
A Cirene földjén s országa közepén
Jóllehet sok sót irnak,
Vagy hogy kunyhócskákat, vagy lakó-házakat
Ott csak sóból csinálnak;
De bizvást Erdélyben s ez ország részében
Várakat is rakhatnak.
Bőves szép lovakkal és szarvasmarhákkal
Idegen országokat
Táplálja és tarja, s nincsen is drágája,
Tanálni olyan jókat,
Bor a pincéjeket, s gabona csűröket,
S pénz tölti tárházakat.
Moldova egyfelől, Havasal másfelől
Erdélyt foglalják körül,
Mint erős bajnakság, e két Oláhország,
Vagynak jó segítségül,
Hogy bérohanása, avagy pusztítása,
Ne essék ellenségtül.
…Európában mássa, hazánknak mint társa,
S nincs is hozzá fogható,
Föld kerekségében, világ dücsőségben,
Nincsen felülhadható,
Isten irgalmából, egyedül magából,
Ennél jobbat adható;
Dücsőség kezdője, s minden jók termője,
A Magyarország lehet,
Mi kigondolható, jókat osztogató,
Véle más el nem érhet,
Minden gazdagságot s testi kivánságot
Ember belőle vehet.
Magyar költők XVII.
század [233-244.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44088
|
Lipcsey Emőke
HANGOKKÁ IZZIK
mindent úgy tegyél
mintha az első
vagy az utolsó alkalom lenne az;
amikor világítanak a felhők
mikor a levegő szikrát szór
mikor beleájulsz a ragyogásba
mikor megsemmisít az első mozdulat
mikor az, ami te voltál, valami mást jelent
mindent úgy tegyél
mintha először vagy utoljára tennéd
mikor az első mozdulat után minden mozdulat
azt a ragyogást jelenti
melybe beleájulsz ha megérint.
mintha először vagy utoljára tennéd
mikor hangokká izzik minden mozdulat
hogy kitárja azt ami akkor létezett
mikor létezni fog legbelül.
hangokká izzik minden mozdulat
hogy szárnyát lebbentse minden pillangó
csillogó bogár
hogy megismerd a virágok illatát;
ez rózsa az jázmin ez kakukkfű
hogy ne legyen hiába a símogatás
hogy érezz minden kavicsot a lábad alatt
mikor lépkedsz az úton
hogy csillagok sziporkázzanak ágyékodban
ha magasba emeled tekinteted,
hogy tenyereddel érezd mi sötét mi világos.
mindent úgy tegyél
mintha először vagy utoljára tennéd
mikor felemeled a kezed
mikor az első mozdulat után
minden mozdulat azt a ragyogást jelenti
melybe beleájulsz ha megérint.
Agria. 2014. tavasz [11.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44087
|
Lipcsei Márta
ÜLTETEK
Nyugalomfákat ültetek
várom süssön rájuk a nap
hogy sugarai rügyeket fakasszanak
rajtuk csend harmatok cseppjei ragyogjanak
hátha így a megértés virágai kinyílnak
lélek és szó szabadság gyümölcsei teremnek majd
s ha hozzájuk ér a világ
el tudják mesélni az éledő jövő akaratát
Agria. 2014. tavasz [215.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44086
|
Lipcsei Márta
OKTÓBERI TÁJ
Mintha vére hullna
a Körös parti fűznek
vad szőlő indái rajta
már vörösek
az ég, bágyadt, fáradt
a víz tükörsima
belengi a száraz
nyár alkonya
a fűzfák hajzuhatagjai
még mindig zöldek
fésülködnek rajta
múló erények
a gesztenyefák
lombjukat hullatják
míg vad vágyaikat
burokban ledobják
Agria. 2012. tél [109.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44085
|
Lipcsei Márta
MÁJUSI ILLATOK
Száguldó szelek
életzajjal telítik az erdőt
szálas, szép rétek élednek
orgonák illatára támaszkodik
a tavaszi napfény
villódzó színek ölelik a májust
a szerelem és halál hónapját
emlékek ezrei tódulnak
fecskefüvek sárga tengerén
múlik a gyors idő
kipusztíthatatlan perjefű emlékek
bújnak ki a jelzéseket váró reggeli párákból
lélek erdőirtásaiban kongat a vers
buja zöld tengerek hullámain
bogarak fényes hátán csillog a nap
megmagyarázhatatlan élni akarás
hajtóerő energiái dolgoznak
nyúlni a napfény felé
s a csendesebb ritmusú
csontokat melegítő idő
harmatcseppekbe kapaszkodik
Agria. 2012. tél [109.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44084
|
Lipcsei Márta
VÁRAKOZÁS
1
Szerelem ül a fűben
talán szundikál
koponyámból virágok nyílnak
ritmusra nyílik ki a táj
s az üveg karcsú nyakán
a gyöngy, mellei beszélnek feléd
a csend a körte testébe bújt
s felfelé fordulva
csak rám vár.
2
gyökerek szintjén
madarak repülnek
szóhullámokon
szivárványszínek
számodra furcsa ízű
józanságcseppek
s végül kerekded lesz
e várakozás.
3
még hat a gravitáció
és ez jó
fölöttem feledni az égi súly
fémes fényű nyomást
gyakorol
s fehérré csiszolja
a fejemre zuhanó
mennyország kulcsát.
Agria. 2011. ősz [30.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44083
|
Lipcsei Márta
ÁLLÓHULLÁMOK
1
jöjj velem, látod, utam az utad
indul a lelkem, jöjj odahúzlak
csalhat a végzet, a naptüzű Hold
a Föld azelőtt is gömbölyű volt
hívj te is engem, csengve, nevetve
a fény kiállt és kibuggyan kedve
a mindenség csókja bódít, ragyog
kiszáradt kútból a víz kibuzog
áldhat az Isten, várod a véget
csalhat a végzet, Nap tüze éget
2
jöjj velem, látod, utam az utad
hullámban futnak rajtam az utak
felhők füstölnek, szépségek gyúlnak
habzó röppenés a lenyugvó Nap
a nyelv lóbál és elménk a szónál
mint jött-ment lehúz, üresen lóbál
hegedű húrján hullámok lépnek
állva rezegnek, élve zenélnek
életnek vére jöjjön utánad
indul a lelkem, jöjj odavárlak
3
indul a lelkem, jöjj odavárlak
dobhártya dobban vágy illatával
állóhullámok víg nevetése
felhőkön suhan mindünk reménye
denevér fülén a hang különös
lejátszott dallam rezgése öblös
létnek fala egy oktávval feljebb
gravitáció lépése beljebb
rezonanciába gyűrűző dob
csalhat a végzet, a naptüzű Hold
4
csalhat a végzet, a naptüzű Hold
fehér körmezőkön a Jövő folt
víg fotonok lüktetnek, tűz vagyok
a gondolaterő a legnagyobb,
érthetetlen élet rendje erény
a világ energiatengerén,
feloldódik idő és tér bennem
mozog az elme az űri csendben,
mondott, preparált szó: kihűlő holt
a Föld azelőtt is gömbölyű volt
5
a Föld azelőtt is gömbölyű volt
végtelenségre csókot ad a csók
még zöld hab az ég, földagadó szél
álló időt növeszt, elfut a lét
s a „téridő” már csak illúzió
fényhez rendelt „ő”, gravitáció
vívja csatáit, fényévek mérik
ígéreteit, majd pörgőn kérik,
töprengés szárnyal, szivárvány lepke
hívj te is engem, csengve, nevetve
6
hívj te is engem, csengve, nevetve
a fény bennünk világít s kedvére
lángszínek gyúlnak, lézerek szívben
álmok gyümölcse kozmikus ízben
hangolódunk létező világra
frekvenciánk rezzen magasabbra
álmodban régi magad virágzik
az áhítat magasból kilátszik
hajnalszárny zsongást sejteni messze
a fény kiállt és kibuggyan kedve
7
a fény kiállt és kibuggyan kedve
Most az örökkévalóság neve
árnyékká halványodik tér és idő
a tördelt egészből az Én kinő
hideg harmatok, űri hópihék
az egyetlen életet küldik szét
egy pontba érkezik a Most és Itt
parányi csapdába oson, addig
a rész hajdani kedve kavarog
a mindenség csókja bódít, ragyog
8
a mindenség csókja bódít, ragyog
a teremtő valóság én vagyok
a nagy titok: ismerd meg önmagad
s a választ a kérdésre ne tagadd
ha a fény bennünk világít árván
hideg szél hever emlékek hátán
vagy kiegyező jövő üdít fel
vágy, álomszerű erő tanít meg
élni érzéseket amit hozott
kiszáradt kútból a víz kibuzog
9
kiszáradt kútból a víz kibuzog
jövőbe küldött szem lesz a gyógymód
fény önálló létét a fényhiány
kedve bevonja, lüktető világ
csendet csipeget, égi madarak
szájából röppennek ki új szavak
a vers versenylovai rohannak
s ha fehér lepedőt terít a fagy
mikor saját világod leégett
áldhat az Isten, várod a véget
10
áldhat az Isten, várod a véget
különös hárfát hangolok érted
csillagok tánca testedben épül
Hold hangulata rajtad megszépül
titkok könnycseppje kihűlt harmatcsepp
égi madár száll, halál hangja cseng
magányos, magas, sudár fa fészkel
lehunyja szemét a szél, a tenger
feléled álom, ujjongás ébred
csalhat a végzet, Nap tüze éget
11
csalhat a végzet, Nap tüze éget
szomjazó szavak halmaza éltet
isteni szikrák, betűk mámora
fényforrás ego, illúziók sora
széthúzó éjjel, gyűrött, kék homály
télbe költöző elfelejtett nyár
a vallatott múlt, a fölismerés
a színkép és hang, amit felidéz
tűztől ittasan sugárba futnak
jöjj velem, látod, utam az utad
Agria. 2011. nyár [165-166.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44082
|
Lipcsei Márta
TÜKÖRSZONETT A BOLDOGSÁGRÓL
„a test s a lélek, föld s az ég
között megáll. Mit is tehet”
Nemes Nagy Ágnes
Szempilla pille hull alá
visszacsillanó fény mocorog
felhőmoccanás kavarog
fényzene sóhaj közt forog
Minden szó felröppenni vágyik
lendül, rezdül a lenge hang
a gyönyör mint belső harang
elröppen, elfut mint az árnyék
Boldogság a fájdalom hiány
a végső könnypatakban ki áll?
ha gyötör a rideg búcsúzás
Teszem-veszem tekintetem
éleslátás tova lebeg
farkasszemek előtt szemem
--------------------------------------------
Farkasszemek előtt szemem
éleslátás tova lebeg
teszem-veszem tekintetem
Ha gyötör a rideg búcsúzás
a végső könnypatakban ki áll?
Boldogság a fájdalom hiány
elröppen, elfut mint az árnyék
A gyönyör mint belső harang
lendül, rezdül a lenge hang
minden szó felröppenni vágyik
Fényzene sóhaj közt forog
felhőmoccanás kavarog
visszacsillanó fény mocorog
szempilla pille hull alá
Agria. 2010. tavasz, Nagyvá-
rad, 2010. január 21. [170.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44081
|
Lipcsei Márta
KÖRÖS PARTON
„gurul az álomi szó…”
Radnóti Miklós: Parton
Alkonyul, békanevetés, brekegés
felhőben esőgubók gomolyognak
híd alatt a Körös vize zúgva
sebesen halad és int a pillanatnak
burkából a sötét szárnyait bontja.
Tornyok csúcsát, lemenő Nap korongja
vörösbe vonja s a fűzfák függönyét,
parton zöld fű felett párás köd szálldos
nyárfalángok lazítják az est övét
vidék lélegzetén érződik, álmos.
Érett pitypang bóbitája magjait
szanaszét szórja, a jegenye lombja
sötétbe szimatol, a víz komoran
fut, mágnesként homokszemeket vonzza
fonalait fűzi a szél vékonyan.
Nyárutó – bennem bolyongó alkonyat
az összefogott pillanat peremén
örömök nyomát öleli örökzöld
szó, frissen behegedt sebek erein
vers születik behunyt szemeim mögött.
Halászok sora hűvös partközelben
a Körös zöldes színe megnyugtató
csiklandós kék virágok, halomban gally
az egész táj egy nagy álomitató
zsinóron vibrál már a kifogott hal.
Agria. 2009. nyár [142.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44080
|
Lipcsei Márta
TAVASZI VERS
„…pattan a fákon
dallal a hajtás!...”
Radnóti Miklós: Tavaszi szeretők verse
Látod!
aprócska zöld a bimbó
nap ízű csókokat osztogat
lustán bólogat
árnyékunk illata fáj
Hallod!
nő még a nappal
pattan a remény
dalol a fénysugár
csörgő cseppekben
eső mossa
örömét, mámorát
fűnek, fának
Nézd!
levál a tegnap
a jövő új utat talál
bánat hűs vize
tükrösen fénylik
Mert!
tavaszi kedvünk
örömön lüktet
lázas hangokat
ha talál.
Agria. 2009.
nyár [140.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44079
|
Lipcsei Márta
CSEND CSEPPEK
A Csendes óceán szerelmese vagyok, mióta újamat belémárthattam.
A csend megül mint az edényből elpárolgott sós víz kristályai, talán lélekkristá-
lyokat terem s ha a világ bennünk időz egy darabig, az ég kék omladékai hús-vér
reménykedésünk fehér lapjaira betűket rónak.
*
Télen ólomszürkék a vizek s a sötétség fokozott gravitációja húz, csak feküdni,
csak nem gondolkodni. A levél nélküli fák vázai nem csábítanak. A hó derengé-
se, a hópelyhek pókhálója mint a fehér halál.
Hiányoznak a színek: a kobaltkék, a rembrandtzöld, a kénsárga. Megfogyatkoz-
tak akárcsak a madarak, halak, bogarak. Láthatatlanná váltak.
Valamilyen mértani rend hideg – rideg sugalmazói a kémények, esőcsatornák,
cserepek, tornyocskák.
A lecsupaszított logika útjait járom és keresem a lehetőségeket, hogy eltaláljak az
érzelmek feltárásához.
Észrevétlenül beleilleszkedem a látványba.
*
Óceánpartra fekszik az óceán
s őrzi görbületeit a part
mint legkisebb ráncait az arc
szivárgó erekben bujdosik a vér
s a halhatatlanság ölében hullámzik
derengő rendszerében mosoly bujkál
tetőtől talpig puhán omló életemet
roskadó évek homokja közönnyel néz
kezem zavartan tesz-vesz kirajzolja
kivételes magányom
e tanúk nélküli poklot
s a hátrafordult csöndben
ábrák és jelek
bontakoznak ki
a tűrhetetlen megszokásban
2008. december 6.
*
A csend, csak a csend, benne a réseket töltögető síkidomok szürke hátai deren-
genek
Szemembe hullva ott maradnak az álomesőcseppek
csendcseppekké válnak, szétfröccsennek
a titkok, kudarcok, rettegések
az intim mindenségben lüktetve illannak el.
2008. december 15.
Hamuszínű az ég
a gyökerek fényre várnak
a szél levélnélküli ágakat támad
mintha mi is levetkeznénk
a gondolatokat, filozófiákat
s a léleknek még szállást adó test
a képzelet szertartásain ténfereg
a szív árapályain
a szerelem árfolyamainak
ingadozásait lessük
s mondatokkal takarjuk be
meztelenségeinket
2008. december 21.
A csend megül hang nem feszül
szavak súlya réten belül
összehajtom az emléket
hozzám bújnak néma percek
csukott ajtón kopogtatnak
falak nőnek leple alatt
csillagokra tört éjszaka
némaságban hold udvara
víztükörben éjfél szárad
sírt keres a szörnyű bánat
tükreimben halál hullám
tenyeremben vérző magány
varázslatot várva várok
bennem él még a hiányod
2009. január 2.
Arcomra tiszta fények omlanak. A kék háttér előtt komor, kemény kirajzolódó
mozdulatok, a kapkodás láncszemei havas, jeges úton konganak.
Bölcsen elmerengek, szavaimmal példákat gyűjtök s a károgó csendbe szabadul-
va zúzom szét az eddig érinthetetlennek vélt messzeséget.
2009. január 8.
Agria. 2009. tavasz [125-126.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44078
|
Lipcsei Márta
ŐSZI NYÁR
Beköszöntött az őszi nyár
Talán a szerelem kivár
A vízben nyárfalevelek
A sok gyerek ugrál, nevet
Nyitott ablak az őszi ég
Lámpákat gyújt az égi kék
Az ember némán szenvedő
Illat, madár elröppenő
Hajnal – derengés borzongat
Bíborban almák kacagnak
Égig nyúló kémény a szél
Őszi haláltól remény fél
Fáradt mező vetésre vár
Fallal kerítve szív, be kár
Haldoklik a megállt idő
Fellegekből eső kinő |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44077
|
Lipcsei Márta
ÖRÖM GYÖNYÖREI
Gondolatok fonákjain
fésülködnek az
öröm gyönyörei.
Álmod köre
fölötted szigetet von.
A kép felkiált
s a vizek szíve
zöld hajnali titok.
Izzadó fekete lényeg
gyümölcs zamattal itat
s az öröm fűvel bevetve.
Harmat-csöpp csönd atomjai
új gondolatot gyújtanak.
Csillagközi utazás [80.] |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44076
|
Lipcsei Márta
A BARLANG TITKAI
A titkok barlangjai
körbezárnak
konokul
s megadod
magad.
Roppant fények
kövülve időznek
s a gondtól ébren
csillagokat kérdve
lazult idegszálak
élettért kívánnak.
Lelkem bozótjai
távolodóban
az alkonyi ég
aranyporát szórják.
Fél kezemben a
csillagok
ereimben a
hétköznapok
én emberi
örök űzött
a nyugalom
világbölcse
beért mezők
jövőtlen jövője
nézek mások
szemével
hogy lássam
magam
s elönt a
szív-csoda
ámulat.
Csillagközi
utazás [79.] |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|